Pest Megyei Hírlap, 1984. október (28. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-18 / 245. szám
A FfldarpSsztclyf farfoflák hibásnak Aki elindul, haza is akar érni Fakozoff ellenőrzés az utakon Ebben a hónapban fokozott közúti ellenőrzések voltak és lesznek az utakon. A váci Rendőrkapitányság közlekedési alosztályának munkatársai is részt vesznek a megyei akcióban Vácott és a környéken. Az ellenőrzések kiterjednek a gépjárművek műszaki állapotára, különös tekintettel a gumik elhasználtságára, az útiokmányok ellenőrzésére és a tehergépkocsik rakományának és útiokmányainak ellenőrzésére. Varga László alhadnagy, a közlekedési alosztály vezetője meghatározza az ellenőrzések célját, amely nem kevesebb, mint a közlekedési morál javítása és a balesetek megelőzése. Kiemelt figyelmet fordít a vasúti átjárók ellenőrzésére, az ittas vezetőkre, a hajtási sebesség és a járművek műszaki ‘állapotának ellenőrzésére. Feljelentés A kapitányság előtt példás rendben sorakozó gépkocsik egyszerre indulnak a feladatok végrehajtására. Elsőként a vasúti átjáróban tapasztaltak döbbentik meg az embert. Mindannyian azt hinnénk, hogy a rendőr jelenléte elég figyelmeztetés arra, hogy a gépkocsivezetők a pirosat jelző fénysorompót ne hagyják figyelmen kívül. De nem így történik. Vác határában a gödöllői vasúti átjáróban elsőként az Mit 00-51-es rendszámú motorkerékpáros ad gázt a tilos jelzés ellenére, utasa életét is kockára téve áthajt. Ezúttal csak a rendszámát jegyzik fel, 6 maga továbbmegy. A következő tilos jelzést az VX 26-89 rendszámú sárga Zsiguli tulajdonosa szegi meg, kihasználva a félsorompók lassú leereszkedését, áthajt a tiloson. Elgondolni is borzasztó. hogy a végigrobogó nemzetközi gyors mit hagyott volna a gépkocsiból és a benne ülőkből. A „bátor" vezető, nemcsak saját maga életét tette kockára, hanem a mellette ülő feleségéét és a tíz év alatti gyermekéét is. Ezúttal feljelentés nélkül nem ússza meg. Röyid tartózkodásunk alatt minden tilos jelzés idején átment egy jármű. Akad, aki ezúttal kicsúszik a felelősségre vonás alól. De vajon meddig lehet büntetlenül a tilosban járni ott, ahol életünk a tét — tesszük fel magunknak a kérdést Gyurcsik László törzsőrmesterrel. Életveszélyes A következő helyszínünk Vác déli határában, a kettes főút mentén, úgynevezett álló ellenőrzés. A délutáni csúcsforgalomban másodpercenként érkeznek a gépkocsik es úgy tűnik, a rendőrök láttán megszelídül a forgalom. Messziről látni, amint bekapcsolják a biztonsági öveket, csökkentik a járművek sebességét. Az ellenőrzéseket végző Szabadkai László törzs- őrmester és Virsinger József őrmester közel százötven gépkocsi műszaki állapotát és útiokmányait vizsgálja meg. A következő helyszínen Takács János őrmester, a közlekedési alosztály munkatársa sebességmérő radarpisztollyal a kezében, a kettes főútvonalon ellenőrzi a sebességet. Az érzékeny műszer pontosan regisztrálja a gépkocsik sebességét, amelyet a hitetlen úrvezetők is leolvashatnak. Az ellenőrző, Strihovanecz Mihály szakaszvezető elsősorban figyelmeztet, óvatosságra int, amit a 100—200 forintos helyszínbírságokkal told meg. Sokan nemcsak a sebességet lépik túl, hanem figyelmen kívül hagyják a záróvonalat és a gyalogátkelőhelyet is. A lengyel rendszámú személy- gépkocsi a második gyalog- átkelőhelynél előzi meg az álló gépkocsit, mire a rendőrautó utoléri. A KS 45-11 rendszámú Skoda vezetője, a radarpisztolyban keresi a hibát, majd a gépkocsi sebességmérő órájában, de ő maga „vétlen”. Az FX 42-12 rendszámú Skoda mikrobusz vezetője a záróvonalat hagyja figyelmen kívül az előzésnél. Vég nélkül lehetne sorolni a tapasztalatokat, a felelőtlenség fokát és mértékét. Mérték, felelősség Megváltozott a táj képe Versek ai országúton Az ipolytölgyesl nyugdíjasklub tagjai gyakran szerveznek maguknak különböző szórakoztató programokat, kirándulásokat. Nemrég például a Duna—Tisza közét, a Kiskunságot utazták végig a let- kési Ipolyvölgye Termelőszövetkezet autóbuszával. Borongós, esőt ígérő kora reggel indult útnak a harminchét tagú csapat. «— Az idő is, mintha százharmincöt évvel ezelőtti eseményekre emlékeztetne bennünket — jegyezte meg az egyik idős bácsi. Arra a szomorú októberi napra, amikor a magyar szabadságharc tizenhárom hős tábornokát kivégezték Aradon. Az emlékezés meghatározója is volt az egész napos kirándulás hangulatának. Történelmi múltunk eseményeihez kapcsolódó népdalok, versek egész sorát idézte fel a kis társaság. A Kiskunság gyönyörű táját idézték, e vidék szerelmesének, Petőfi Sándornak megkapó lírai verseit. Meglepett, hogy a Szeptember végén, a Szülőföldem vagy az Alföld című költeményeket milyen hibátlanul idézik a klubtagok. Felcsendültek énekelve is a nagy költő népszerű versei. Az évszázaddal ezelőtt megénekelt gulyákat már nem láthattuk a robogó autóbusz ablakaiból Helyettük hatalmas kiterjedésű gyümölcsösök virultak. Elsősorban alma, szőlő és gondosan megművelt szántók hirdették az itt élők szorgalmát. Igencsak át kellene Petőfi Sándornak fogalmaznia ma a verseit, hogy a megváltozott rónaság képét felidézhesse. Kecskemétről Kiskunfélegyházán át Szegedre utaztunk. A Tisza-parti várossal való ismerkedést a Dóm téren kezdte a csoport. Itt a neoro- mán stílusban épült fogadalmi templomot csodáltuk meg. A szabadtéri játékok színhelyét, ahol úgy határoztunk, hogy jövőre megtekintünk egy előadást. Ezután a Móra Ferenc Múzeum állandó kiállításait jártuk sorra. Megtekintettük a szegedi vár maradványait. Az idő rövidsége miatt a város nevezetességeinek egy részét azonban már csak az autóbuszból nézhettük meg. Hazafelé kis kitérővel ellátogattunk Ópusztaszerre, s itt a Nemzeti Emlékparkban tét tünk egy kiadós sétát. Győrök József klubvezető Ipolytölgyes Mozi Kultúr Filmszínház (Lenin út 58.): október 18-tól 21-ig csak délután fél 4 órakor A banda fogságában című izgalmas szovjet kalandfilmet vetítik. — Este fél 6 és fél 8 órakor az 1980-ban készült, Kicsi és pici című olasz filmszatírát játsszák. Rendezte: Peter Del Monte, főszereplők: Luca Porro, Fabio Peraboni és Alessandro Haber. Madách Filmszínház (a művelődési központ nagytermében) : október 17-én, csak délután 5 órakor közkívánatra ismét A postás mindig kétszer csenget című amerikai bűnügyi film van műsoron. Rendezte: Bob Rafaelson. A két főszereplő: Jack Nicholson és Jessica Lang. — Október 19- én, pénteken felújítják Az erőd című színes, magyar kalandfilmet. Rendezte: Szinetár Miklós. Az ellenőrző rendőrök értünk vannak és nem ellenünk. Legfontosabb feladatuk a közlekedés irányítása, biztonságának megteremtése. Az őszi hónapokban a közlekedés fokozott figyelmet, óvatosságot kíván. A köd, a csúszós utak nehezítik a közlekedést. Ez fokozott felelősséget kíván gyalogostól, járművezetőtől egyaránt. Egymásért felelősséget érezve kell az utakon közlekednünk, hogy ne csak elinduljunk, hanem haza is érjünk. , Papp László Műszaki könyvhónap Árleszállítás a könyvesboltban A hét elejére átrendezték Vácott a Szabadság téri Zalka Máté Könyvesbolt — bejárattól jobbra eső — nagy méretű kirakatát. A kihelyezett könyveken két árat tüntettek fel: az eredeti forintértéket áthúzták és- alá ja írták a leszállított árat. Szőke Pálné boltvezető tájékoztatása szerint jelentős mennyiségű, 1982. évbeli és azelőtt kiadott szépirodalmi, szakmai, ifjúsági könyveket, idegenforgalmi útikalauzokat árusítanak október végéig. A bolt megint népszerű szol gáltatást vállalt. A műszaki könyvhónap idején, a napi forgalom mellett a hét (beteg ség, szabadság miatt sokszor öt) munkatárs szívesen végzi a többletmunkát, bár túlteljesített időarányos tervük nem indokolná ezt az akciót. A Mártírok útján levő, al sóvárosi könyvesbolt munkája megnövekszik a műszaki könyvhónap idején. Az érkezés ütemével párhuzamosan eljuttatják a szakkönyveket az üzemek, gyárak bizományosain keresztül a dolgozókhoz. Néhány üzem jelezte, hogy előadást, könyvismertetést tervez a következő hetekben. Papp Rezső ¥ási vasé? Vasárnap, október 21-én országos állat-, kirakodó- és autóvásár lesz Vácott, a Rádi úti nagytéren. Egyidejűleg tartják a használt személygépkocsik vásárát az alsóvárosi sportstadion bejáratánál. ZMia A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 245. SZÁM 1984. OKTÓBER 18., CSÜTÖRTÖK A kristályvíz gyorsas! elfogyott Nem szél fújja a haraszti! Megdöbbenés a híresztelések hallatán — Adok egy jó tanácsot. Fogadd el — szólít meg az ABC-áruházban valaki. — Vigyél haza kristályvizet, s ha megszomjazol, csak azt igyál. A vízzel ismét gondok vannak, ezt én is mástól tudom. Mindenféle betegségeket lehet kapni, súlyosat is. Ha igy lenne, azt tudnom kellene, gondolom magamban. Ha baj van, a felelős emberek, saját érdekükben is, azonnal tájékoztatnák a lakosságot. Kinek volna érdeke és mersze másoknak bajt okozni? De hátha mégis! A haraszt zörgéséről szóló példázat önkéntelenül is eszébe jut az embernek, s különben is: miért ne igyák én a hét végén víz helyett kristályvizet? Ki is veszem a gondola egyik rekeszéből az utolsó előtti üveget. Már csak egyet látok ott, a többi elfogyott. Az ügyeletes válasza — Maguk nem tapasztaltak valamit? — kérdezem az utcán a velem szemben jövő hölgyet, akit látásból ismerek. Kíváncsian várom a válaszát. — Én is hallottam erről a vízdologról — mondja. — A gyereken kiütések vannak. Eszembe jut a magam felelőssége. Ha van valami, azért, ha ez az egész vaklárma, amiatt kell azonnal utánanéznem a dolognak. Szombat van. Először a Dunamenti Regionális Vízmű Vállalat ügyeletesét hívom, aki hallhatóan meglepődik a kérdésen. — Kérem, a vízminőséggel kapcsolatban semmilyen rendellenességet nem tapasztaltunk. A Pest megyei KÖJÁL váci hivatala most nem jelentkezik. Érthető. Szabad szombat van. Hátha Budapesten tartanak ügyeletet? Az új váci telefonkönyvben nincsenek megyei számok, ezért hívom a tudakozót, s kérdezem: mennyi a pesti szám? — Tessék, itt a MOKÉP! — Nem a KÖJÁL? — Belenyugszom, hogy szombaton már többet nem tudhatok meg, s vasárnap csak addig jutok el, hogy egy ismerőst hívok fel a lakásán. — Te csak tudod? — Mit? — Hát, hogy állítólag valami gond van a vízzel. — Ugyan. Én is azt iszom. Igaz, most dupla adag klórt írtak elő, ennyi az egész, s van, aki erre érzékeny. A hétfői napot azzal kézNövekvő érdeklődés Mit tervez a nők klubja ? Fischer Istvánná, a HNF váci nőklubjának a vezetője örömmel újságolja, hogy az új évadban megnőtt az érdeklődés a kedd esti összejövetelek iránt. Segítséget kaptak Papp Jánosáétól, a Váci Kötöttáru- gyár nemrégen nyugdíjba ment vszb-titkárától, aki személyes ismeretségei révén segített a toborzásban. Igyekeznek változatos, színes és színvonalas programot biztosítani az érdeklődőknek. A Hazafias Népfront városi bizottsága és a TIT biztosít több előadót. Máskor orvost, mesterszakácsot vagy egy-egy veteránt kérnek fel szakmai előadásra, élménybeszámolóra. Felszabadulásunk 40. évfordulójáról többször esik majd szó. Sterecz Lajosné felidézi Vác lakóinak emlékezetes napjait. A város felszabadulásának évfordulóján Galambos Ferenc beszél a négy évtized helyi vonatkozású eseményeiről. Vo- dicska Miklósné elmondja, hogy Vác munkásainak mit jelentett a felszabadulás, Szabó Sándorné egyéni emlékeit idézi fel a nevezetes történelmi időszakból. Tombolaest, kézimunkaest, bátyusból jelzi a szórakoztatóbb tartalmú összejöveteleket. Ugyanakkor Fischer Istvánná tájékoztatása szerint a HNF váci nőklubjának tagjai készségesen felajánlották munkájukat, segítségüket a városi népfrontbizottságnak, a soron következő tanácsi választások előkészítésének idejére. — P. R. dem, hogy az autóbuszon reggelente velem utazó asszonykát kérdezem meg: — Tudom is én — válaszolja. — Az biztos, hogy a tanító néni nem enged a gyerekeknek csapvizet inni, de az okát nem közölte. Csövek a Dunában Farkas Vince, a DMRVV főmérnöke megdöbben, s a kérdésemtől meglehetősen ideges lesz. — Honnan veszik az emberek az ilyen híreket? Erről nem is lenne szabad írni, akkora képtelenség. — Ha baj van, amiatt, ha nincs, azért, de mindenképpen meg kell mondani az igazat — próbálom meggyőzni. — A régi kutakat kikapcsoltuk, a hálózatba a víz 80 százaléka a Szentendrei-sziget kútjaiból érkezik a Duna alatti vezetékeken, tehát ugyanazt fogyasztjuk, amit a főváros lakossága. A fennmaradó 20 százalék érkezik a verőcemarosi vízbázisunkról, ami szintén kitűnő minőségű, jó ivóvíz. A vállalat napi vízfelhasználása egyébként 65—70 ezer köbméter, amiből a bal parton 46 ezer fogy el, Gödöllőtől Nagymaroson, át az Ipoly menti községekig. Vác vízigénye ebből napi 16 ezer köbméter. — Miért emelték duplájára a klóradagot? — Az adagolás mértéke naponta változik, s ez sokféle tényezőtől függ. Mondjuk ki a nevén nevezve: nem okoz hasmenést, mint amire az il lető érzékenység címén célzott. No de ezt hadd ne mondjam én, meg kell kérdezni az orvost is. A víz minőségét szigorú szempontok szerint vizsgálja a mi laboratóriumunk és a KÖJÁL, s itt mindig az utóbbi határozata az érvényes. — Tehát semmi okunk az aggodalomra? — Semmi — hangzik a rövid válasz, majd kis szünet után a főmérnök hozzáteszi: — A vízminőség első osztályú Nemcsak a régi kutakat helyeztük használaton kívül, hanem a vastartalmú vizet adókat sem használjuk. Dr. Kőhalmi Margit, a Pest megyei KÖJÁL váci főorvosa sem fogadja kisebb meglepetéssel a kérdésemet, s megerő' siti, hogy a szennyezett kutakat rég kikapcsolták a hálózatból. A laborvizsgálatok eredményét a megyére küldik, a klór adagolását pedig vízügyi szabvány írja elő. Ennek fokozására is csak apnak a figyelembevételével kerülhet sor, s annyira sohasem, hogy az egészségre is ártalmas legyen. A szabványon belüli arányokat legfeljebb akkor növelik, ha a vizsgálatok ered ményeként valamilyen kórokozót találnak a vízben, s azt írják elő a vállalatnak: tegyenek meg mindent a víz- szennyezés elkerülése érdekében. Ha tehát a szakemberek nem találnak műszaki hibát, így teszik meg az óvintézkedéseket, de persze a szabványon belül, mert az arányok mértéke igv is különböző és naponta, a helyzettől függően változó. Dr. Kollár Lajostól, a Sző- nyi Tibor Kórház igazgató főorvosától azt kérdezném: került-e hozzájuk olyan beutalt a napokban, aki feltehetően az ivóvíztől betegedett meg? Az igazgató nem jöhet a telefonhoz, mert egy másik osztályon akadt dolga, így a titkárnőnek kell pontosan megfogalmaznom a kérdést, mentegetőzve is a módszer miatt, mert gyorsan szeretném tájékoztatni az olvasókat. — Tetszik tudni, itt a körte-, a szőlő- meg a szilvaszezon, aztán azt mondják az emberek: biztosan a víz — jegyzi meg a hölgy, majd csend lesz a vonal végén, s néhány perc múlva megérkezik dr. Kollár Lajos válasza: — A víz miatt senki sem betegedett meg, ilyen panaszokról a kórházban nem tudnak. Roppant feblősség Doszpod Béla, a Pest megyei Tanács V. B. építési és vízügyi osztályvezetője, főmérnök. — Vácra és környékére ez egészségügyi szabványnak teljesen megfelelő víz érkezik a szigetről. Az emberek ne üljenek fel az ilyen felelőtlen állításoknak. Mindenütt szigorúan ellenőrizzük a víz minőségét, s mondhatom, ebben a térségben megkülönböztetett figyelemmel. Nincs ok az aggodalomra. Nyugodtan megírhatja, hogy meg vagyunk döbbenve az ilyen híresztelések hallatán. — Nyugodt lehetek? Minden utat végigjártam? Vajon lenne-e oka bárkinek is titkolózni a saját felelősségére? És miért? — Akit a kígyó egyszer megmart... — idézik mellettem a közmondást. Azt a régi sokkot nehezen heverjük ki. Hatása átszűrődik a múló éveken, mint a tintafolt a vastag szívópapír rétegein. Kovács T. István A Papírfeldolgozó ISZ magas kereseti lehetőséggel a fóti telephelyére azonnal felvesz szakmai képesítést és gyakorlatot szerzett magas- és ofszetnyomósban jó rtas gyártás-előkészítőket, magas- és ofszetnyomó géphez gépmestereket, tíobozszabászckat, könyvkötő szakmunkásokat, nyomda- és papíripari ismereteket szerzett, kezdő minőségi ellenőrt, adminisztrációs munkáira gyors- és gépirónőket, a budapesti' központjába tervstatisztikust. Jó kereseti lehetőség. Munkába és hazaszállítás, kedvezményes üzemi étkezés, üdülés a Balatonnál, a szövetkezet saját üdülőjében. Elsősorban Foton, Dunakeszin, Mogyoródon, Úipesten, Zuglóban, Rákospalotán vagy Újpalotán lakók jelentkezését várja a szövetkezet. Jelentkezni lehet az elnöki irodában, hátfőtől nemekig, 7 és 8 óra között, cim Budapest VII.. Dohány n. 57. vary a személyzeti osztályon, hétfőtől csütörtökig, 7 cs 11 óra között, pénteken 7 és 12 óra között (a szombat munkaszüneti nao). cím: Fót, Keleti Márton u. 7., (Győrffy István u. 35.). issN om-mt (Váci hmcü