Pest Megyei Hírlap, 1984. október (28. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-14 / 242. szám
4 1934. OKTOBER 14., VASÄRNAP A fehér bot napja /"Csodálkozással néztem gyerekkoromban a fehér bottal ide-oda kopogtató vak embereket. A rokkantakról gyorsan elfordítottam a tekintetemet, megtanították szüleim, hogy rosszul esik, ha megbámulják őket. De a vakok nem látják, hogy figyelem őket, rájuk feszteilenül nézhettem. Ki ne próbálta volna gyerekként, hogy szemét becsukva megy az utcán. Megkíséreltük beleélni magunkat a helyzetükbe, de az első akadálynál ijedten rebbent a pillánk. Nem él- 7tétjük meg a vakok érzéseit, amikor látunk, úgy. ahogy az éhezést sem, amíg kezünk ügyében van az étel. Talán ez okozza, hogy nem tudjuk, miként viselkedjünk velük. Szánalmat érzünk irántuk, ám érmen ez az, amire nincs szükségük. Hiszen szánalomból nem lehet adományokat nyújtani, arra is elég, hogy útba igazítsunk, vagy átkí- sérjünk egy nem látót az utcán, de ahhoz, hogy a teljes életet élő emberként megismerjük Őket, nem. Márpedig ők is értelmes életre, hasznos, sikerélményt adó munkára vágynak. Csakhogy ezt ma még — éppen a társadalomban róluk kialakult torz kép miatt — kevesen képesek elérni. Csak a legerősebbeknek sikerült. Ök azok, akik nem hagyják magukat. A vak tanár, akit istenítenek a tanítványai, és soha eszükbe nem jutna visszaélni a helyzettel; nem puskáznak. A vak ember, aki CB-rádiója segítségével új barátokra talált, s bármennyire hihetetlen — a készüléken adott útmutatások segítségével — egyedül síel. A vak, akinek hobbija a fényképezés, és ajkával tapogatva a pozitivet, „látja” is a képeit. ök erősek, a többség azonban átlagos, vagy még gyengébb: képességű. S ma a harmincezernyi vak nemigen választhat a pályák között. Vajon csak telefon- kezelőnek, gyógymasszőr- nek vagy kefekötőnek válnak be? Talán • százan lehetnek, akik diplomát szereztek; ma ügyvédek, tanárok, gyógy- és zenepedagógusok, programozók, tanácsi tisztviselők. S nemcsak a tanulás jelentett számukra sokkal nagyobb erőfeszítést, hanem az elhelyezkedés is, annak bizonyítása, hogy alkalmasak tanult hivatásuk ellátására. IV em világtalanok ők, L ' csak vakok, akik azonban tapogatózva, lassan és bizonytalanul, de a maga teljességében szeretnék ezt a világot. Ezen az úton kell őket karon fogni és vezetni, Móza Katalin Az Iparművészeti Múzeumban Az időmérés története Munkások városa is Igényt ébreszteni nehezebb Megkülönböztetett figyelemmel Nyolcrészes előadássorozat Az időmérés történetét bemutató nyolcrészes előadássorozat indul az Iparművészeti Múzeumban. Az október 18-án kezdődő, s az intézmény azonos című tárlatához kapcsolódó sorozatban — csillagász, technikatörténész és muzeológus szakemberek vezetésével — többek között az időmérés csillagászati alapjairól, az időmérő eszközök kialakulásáról és különböző változatairól hallhatnak-láthatnak illusztrált előadásokat az érdeklődök. Az első két alkalommal a föld nap körüli keringése alapján megalkotott naptári. illetve a föld tengely körüli forgásából adódó napi időmérés kérdéseiről lesz sző, míg az Órák és órások című epizód a legősibb időmérő eszközöktől a mechanikus órákig terjedő időszak főbb állomásait mutatja be. Látható majd a múzeum tulajdonában levő XVI. századi zenélő automata, s bemutatják az órához hasonló szerkezetét is. A záró foglalkozások a különböző méretű órákhoz kapcsolódnak: a bútoróráktól a mai karóra őseként ismert hordozható útiórákon át, az apró ékszerórák megjelenéséig terjedő utat illusztrálják fotókkal és eredeti tárgyakkal. Bemutatják a modern, ipari formatervezett órák legszebb képviselőit is. „De két fontos feladatnak a megoldásán már most is, az eddig tett eredményes lépéseket folytatva határozottabban kell munkálkodnunk. A munkások és az ifjúság művelődéséről van szó.” Az idézet Pozsgay Imre akkori miniszter expozéjából származik, amelyet az 1976-os közművelődési törvény vitája elé mondott. Munkásművelődés. Az elnevezés helyességén vitatkoznak a szakemberek. Sokak szerint kifejezőbb munkahelyi művelődésről beszélni. Üzemi napok A diákok városaként emlegetett Vác legalább annyira a munkásoké is. A .kulturális programok szervezésénél aligha hagyhatók figyelmen kívül a félszáz üzem és intézmény dolgozói. A Madách Imre Művelődési Központnak viszont elsődleges feladata változatos programot kínálni minden rétegnek, s ebbe a munkások is beletartoznak. — Nemhogy beletartoznak, de — pontosan létszámuknál fogva — számottevő bázist jelentenek — mondja Gaál Anna igazgatóhelyettes. — Sőt, körükben még nagyobb figyelmet fordítunk a szervezésre és tekintettel vagyunk igényeikre. A munkahelyi népművelőkön keresztül tartjuk velük a kapcsolatot, kéréseiknek igyekszünk eleget tenni. Az önmagában kevés lenne, ha a művelődési központ pusztán a házba invitálná a munkásokat, még akkor is, ha kifejezetten az ő kedvükért szerveznek valamilyen programot. — Ezzel, nem is elégszünk meg —'kapcsolódik a beszélgetésbe Varga Zoltán igazgató. — A rendezvények egész sorát visszük ki az üzemekbe, a munkásszállókba, klubokba. Ennek ellenére nincs szándékunkban lemondani arról, hogy belőlük is a művelődési7 ház rendszeres látogatói váljanak. Ennek érdekében évente két, úgynevezett üzemi napot szervezünk. Ilyenkor az adott vállalat termékeiből állítunk össze kiállítást, bemutatjuk az üzem történetét és az ott dolgozó amatőr képzőművészek alkotásait, a csoportok előadásait. Egy ilyen rendezvénysorozat általában szórakoztató műsorral zárul. Ezek az alkalmak lehetőséget kínálnak arra, hogy az üzem dolgozói megismerjék a művelődési házat, tájékozódjanak programjainkról, s hogy legközelebb már jó ismerősként térjenek vissza. Köztük élnek Terjedelmes listát sikerül összeírnunk azokból a rendezvényekből, amelyeket helybe visz a művelődési központ. Havonta kétszer vetítenek a DCM munkásszállóján a lakók által kért filmekből. Tervszerű 'ír. rendszeres a kapcsolat a DCM Ságvári Klubjával. Szórakoztató és fórum jellegű sorozatot indítanak itt Deákvári esték címmel. Fürdő Galéria elnevezéssel kiállításokat rendeznek a Dunamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat uszodájában. A Szőnyi István-emlékkiállítást pedig a Híradástechnikai Anyagok Gyárában és a Fortéban mutatják be. — Ebből nem vonjuk le azt a következtetést, hogy mindent megteszünk, s hogy elégedettek lehetünk — mondja Gaál Anna. — A munkahelyi népművelőkkel kell minél szorosabb kapcsolatot kiépítenünk, rajtuk áll vagy bukik törekvéseink sikere. Nem akarjuk mi ezzel elhárítani a felelősséget, de ők ott élnek a munkások között, naponta van módjuk találkozni az emberekkel, ajánlani a programokat, kipuhatolni a kívánságokat. Sajnos, sokan nem eléggé aktívak közülük, igaz, többségüknek más feladata is van, mint a közművelődési munka. Szeretnénk a holtpontról elmozdulni: össze fogjuk hívni az üzemi népművelőket — lehetőség szerint.. rendszeresen —, megbeszéljük velük, mit tudunk adni, mit kérnek ők. Feltétlenül meg akarjuk találni az eddiginél gyümölcsözőbb együttműködés kereteit. Érdekek Kétségtelen, hogy sokkal nehezebb az érdeklődést felkelteni, fokozni, mint a már létező igényt kielégíteni. Márpedig közművelődésünknek éppen ez az egyik fő célja, s ez indokolja, hogy a munkásművelődés megkülönbözteti figyelemben részesüljön. — Igaz — ismeri el Gaál Anna —, s a feladat nem lehetetlen. Csak tudni kell, mi érdekli egy-egy üzem dolgozóit. Az olyan programokhoz könnyebb kedvet csinálni, amelyekhez valamilyen érdekük fűződik. Ez talán furcsán hangzik. De az-e valójában? Hiszen egyre nyilvánvalóbb, hogy napjainkban mind műveltebb, képzettebb emberekre van szüksége a termelésnek, a társadalomnak. Nem közvetlen érdeke-e akkor a munkásnak, hogy látókörét gyarapítsa? S lehet-e megróni valakit azért, mert szívesebben vesz részt olyan előadáson, ahol a korszerű kertművelésről hall, netán varrni, kötni tanul meg, s a képzőművészeti kiállítás és a hangverseny csak ezután következik? Ha ezt az érdeket tágan értelmezzük, igenis hasznos és szükséges egy színvonalas. de szórakozást, ki- kapcsolódást nyújtó előadás is. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy mondjunk le a mérce emeléséről. Annál kevésbé tehetjük, mert bármennyire patetikus- nak is tűnnek napjainkban József Attila szavai, mégis igazak: ..A jövő kultúráját az az osztály Ionja megteremteni, amely a jövőt megteremti.” M. Nagy Péter A rádióban A népdal hete Ismét megrendezik a rádióban a magyar népdal hetét: november 12—18. között. Immár tizenötödik, alkalommal hangzanak el a magyar népzene múltját, jelenét bemutató, sőt jövőjét is előlegező népzenei sorozatok. A népzene kedvelői mintegy harminc adást — vissz,aemlékeziáseket, riportműsorokat és előadásokat, valamint hangverseny- és népdalest-közvetí léseket — hallhatnak majd a rádió mindhárom műsorában. VISSZAPILLANTÓ TÜKÖR. Tizenkilenc óra tizenöt perc. A rádióhallgató készüléke előtt ülve érzi a feszülő izgalmat. Az éteren át süt a két helyszín hangulata, Gödöllő és Salgótarján vetélkedőinek drukkja. Szeretünk versengeni. Ügy is mint résztvevők, úgy is mint hallgatók. A fel- kcüzüés, a megméretés kizökkent a mindennapok sodrából. Bizonyára ennek köszönhető a műfaj rendkívül népszerűsége. Még emlékszünk az elmúlt esztendőre, amikor hónapról hónapra a Pest megyeiek álltak a rádió mikrofonja előtt. Most a Művelődési Minisztérium, a Szakszervezetek Országos Tanácsa és a Magyar Rádió irodalmi vetélkedőjének negyedik elődöntőjén a gödöllői művelődési központban a mieink és a salgótarjániak álltak egymással szemben. Rapcsányi László játékvezető olyan hangulatot teremtett, mintha a hallgató magú is ott ülne a résztvevők között. Ulbrik András és Kertész Zsuzsa a gödöllői és salgótarjáni helyszín riporterei egyszerre tudtak pártatlanok lenni, ugyanakkor érzékeltették: szívügyüknek tekintik a játékosságot és az igazságosságot. Ily módon ellensúlyozták a zsűri bizonytalankodását. Hiszen a rádióhallgató néha nemigon tudta követni a pontozás mechanizmusát. A zsűri figyelme el-elkaiandozott. Így fordulhatott elő, hogy a műsor elején vitatott egy pontot a gödöllőiek végül is megkapták. Bár akkor már nem osztott, nem szorzott... Az elmúlt negyven esztendő mai magyar irodalmában járatos két csapat mindvégig fej. fej mellett harcolt. A vers- ré'zletcket, a regényekből vett fejezeteket pillanatok alatt kitalálták. Mintha a gödöllőiek Amatőröknek Művészeti ösztöndíj Az amatőr művészeti mozgalom támogatására, tömegbázisának szélesítésére, a tevékenység művészi színvonalának emelésére ösztöndíjat alapított a KISZ Központi Bizottsága, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, az Állami Ifjúsági Bizottság, az Országos Közművelődési Tanács es a Művelődési Minisztérium. Az ösztöndíjat bármely amatőr együttes, szakkör, művészeti klub, alkotóközösség megpályázhatja. A meghirdető szervek célja, hogy anyagi támogatással is hozzájáruljanak a művészi műhelymunka, az amatőrmozgalomban részt vevők művelődési feltételeinek javításához, az amatőrtevé- kenység új, tömeges formáinak népszerűsítéséhez. Az ösztöndíj segítséget nyújt a csopor- toknak-ia műsorok, kiállítások, művészeti ismeretterjesztő programok szervezéséhez, az ifjúság körében nagyobb érdeklődésre számító, a művészeti nevelést szolgáló produkciók létrehozásához. A pályázatnak tartalmaznia kell azt a részletes munkatervet, amely egy évre meghatározza a csoportnak az amatőr művészeti mozgalom népszerűsítése érdekében vállalt feladatait. Fel kell tüntetni az együttes pontos nevét, vezetőjének nevét és címét, a fenntartó szerv nevét, címét, és számlaszámát is. Az ösztöndíj elnyeréséhez szükséges a KISZ területi bizottságának javaslata. Sikeres pályázat esetén az együttes, csoport vagy alkotókor egyszeri anyagi támogatásban részesül, céljai megvalósításához szakmai, módszertani segítséget kap, s a rendszeres szereplésre, illetve bemutatkozásra is lehetősége nyili'k a KISZ különböző rendezvényein. Az ösztöndíjat —• amelynek összege tíztől harmincezer forintig terjedhet — bármely együttes vagy csoport legfeljebb háromszor nyerheti el. A pályázatokat öt példányban 1984. december 1-ig lehfet beküldeni a KISZ megyei (bíi- dapesti) bizottságaihoz. Az ösztöndíj odaítéléséről legkésőbb 1985. március 31-ig dönt a bíráló bizottság. lovagiasabbak lettek volna a küzaeiiümben, amiaor egymást Vizsgáztattuk a csapatok. Kérdésük tisztább es jóval könnyebb volt az ellenfélénél. Vaióui versenyiáz tort ki a röpte óra vége felé, hiszen az utolsó pillanatig kétséges volt, ki jut tovább. A szellemi mérkőzés tetőiiokára a következő a jellemző: hét óra ötvan perckor a gödölloiok hatvanegy pontja mellett a salgótarjániaknak hatvanharom volt, az utolsó pillanatban pedig egyetlen pont elíérécsel győztek. A rendező Kelemen László, és a szerkesztők Kulcsár Katalin és Liptay Katalin az elmúlt néhány esztendő irodalmi termését vonultatták föl a közvetítés során. KIKOZOSTi'VE. Ebben a tanévben először jelentkezett a rádió népszerű műsora, a Nemzedékek. Az adás pszichológiai, szociológiai indíttatásból tett fel olyan kérdéseket, amelyek mindannyiunkat érdekelnek. Ezúttal a különállás, a közösségből való kiközösítés lélektanát boncolgatta. Bár egyedi, nevelői szempontból közelítették meg a témát — mint ahogyan azt a két betétriport is sugallta, ennek ellenére sikerült sokkal általánosabbá tenni. Az egydimenziós látószög, a dolgok leegyszerűsítése, az, hogy a , különbözőséget senki sem szereti: elsivárosodáshoz vezet — állapították meg a szakemberek. Csepeli György, Frech Ágnes, Goldschmidt Dénes, Tausz Katalin a mikrofon előtt mélyrehatóan elemezték a vélt vagy valós különbözőség, különállás társadalmi okait, pszichológiáját. A tartalmas óra egyetlen szépséghibája az volt, hogy ritkán szólaltatták meg a hallgatókat. Pedig a műsor a közönséggel való közös gondolkodás jegyében jött létre. Er. K. Politikai könyvek Agrártermelésünk jövője ki külit, amely a magyar agrártermelést tárgyalja, s egyben kijelöli a helyét és szerepét népgazdaságunkban. A Mit kell tudni? sorozat legújabb darabja foglalkozik ezzel a fontos témával. A Kossuth Kiadónál megjelent füzet tisztázza az agrártermelés fogalmát és sajátosságait, megállapítja, hogy kialakulása és fejlődése szoros összefüggésben van az emberiség történetével. Ez pedig — a tudomány szerint — csaknem hárommillió éves. Az utóbbi évtizedekben felgyorsult az emberiség szaporodása. Jellemző erre, hogy míg időszámításunk 14. évében a föld népessége kereken 256 millió volt, az ezredik évben 589 millió, 1900-ban már 1651, 1970- ben 3332 millió. Az utóbbi évtizedben tovább növekedett és mára meghaladja a négymilliárdot. S ez — demográfiai számítások szerint — a második'évezredfordulóig eléri a hétmilliárd főt. Vajon a mezőgazdasági termelés lépést tud-e tartani ezzel a gyors fejlődéssel? Erről megoszlanak a vélemények. Égy bizonyos: a magyar mezőgazdasági termelés a világ élvonalában halad. S ezt a fejlődést rövid negyedszázad alatt a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság érte el. A könyv sorra veszi az okokat, a fejlődés állomásait, tárgyalja az ágazat részvételét a nemzeti jövedelem termelésében, a hazai igények kielégítésében és egyben megmutatja, hogy milyen exportot bonyolít le. A szerzők — dr. Soós Gábor és dr. Misi Sándor — megállapítják, hogy a szocialista nagyüzemi gazdálkodásra .alapozott, folyamatosan korszerűsödő szántóföldi növénytermesztés mind magasabb fokon elégíti ki az igényeket, sikeresen megoldva a kenyérgabona- programot. Búzából az egy hektárra jutó átlagtermés 1932-ben 4,39 tonna volt. Az idén ennél is többet takarítottak be a gazdaságok. Hasonlóan szépen fejlődött a magyar állatállomány is. Míg 1938-ban, az úgynevezett utolsó békeévben Magyarországon egymillió 875 ezer szarvasmarha volt, 1982-re elérte az egymillió 922 ezret. Különösen a sertés szaporodott szépen, szinte megduplázódott, s mára elérte a tízmilliótt Természetes, hogy a mezőgazdasági termelés növelésével párhuzamosan fejlődött az élelmiszeripar termelése, növekedett a kivitelre szánt mezőgazdasági cikkek választéka és mennyisége. Ügy, hogy ma hazánk egyik fő exportáló ország szinte mindenféle mezőgazdasági termékből és élelmiszeripari cikkből. De hogyan alakul a mezőgazdasági termelés jövője? Erre is igyekszenek megadni a választ a szerzők. A hatodik ötéves terv számadatai már rendelkezésre állnak, így pontosan megmutatják a lehetőségeket és a fejlődés útját. A hazai igényt, amelynek évi átlagnövekedése 0,7 százalék, a mezőgazdaság bőven ki tudja elégíteni, sőt a terv erőteljes exportnövekedéssel számol. Ezt lehetővé teszi az, hogy a következő öt esztendőben a mezőgazdasági termelés 12—15 százalékkal nő. Ennek részletes magyarázatát adják, ismertetik a szántóföldi termelés és feldolgozás irányát, fejlesztésének feltételrendszerét, valamint egész termelési rendszerét, agrár- és szövetkezctpoli tikunkat. A szerzők a magyar mezőgazdasági termelés jövőjét illetően optimisták. Szerintük a magyar mezőgazdaság növényi hozamait az ezredfordulóig mintegy nyolcvan százalékkal növeljük, az összes mezőgazdaság; termelést pedig 55—60 százalékkal. A már emlitett hazai igények kielégítése mellett továbbra is exportáljuk termékeinket, élelmiszereinket. Legnagyobb vásárlóink a szocialista országok, mindenekelőtt a Szovjetunió, ahová az export tovább növelhető. Ismert, hegy a hazai ellátáson túl a gabonára alapozzuk exportunkat, A mezőgazdasági termelés fejlesztését arra alapozzuk, hogy már vannak olyan gazdaságok, amelyek hektáronként megtermelik a 6—7 tonna búzát és a 10—12 tonna kukoricát. Mindez azt a reményt keltheti bennünk, hogy az ezredfordulóig elérhetjük a 6—6,5 tonnás gabona, 8—9 tonnás kúkorica átlagtermést. Mindezt úgy, hogy tovább erősítjük agrártermelésünkben a szocialista tartalmat, elsődleges lesz a Szocialista nagyüzemek és vállalatok fejlesztése, úgy, hogy a háztáji gazdálkodást és kistermelést a nagyüzemi gazdaságok integrációjaként segítjük és támogatjuk. Tovább nő a mezőgazdaság műszaki-anyagi ellátottsága, igyekszünk a mezőgazdaságban a legkorszerűbb gépeket és felszereléseket használni. Egyben tovább nő a szerepe a tudománynak, az új anyag- és energiatakarékos termelési és gyártási technológiák bevezetésének, valamint fokozottabban hasznosítjuk a biomasszát és sokoldalúan fejlesztjük a legésszerűbb üzem- és munkaszervezési módszereket. Végül á szerzők arra a kérdésre, hogy van-e jövője a magyar agrártermelésnek, egyértelműen igennel válaszolnak. Gall Sándor Rádiófigyelő-'
