Pest Megyei Hírlap, 1984. október (28. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-11 / 239. szám

n»r MU. I 1984. OKTOBER 11., CSÜTÖRTÖK Elismerés az új szervezetnek A Pest megyei Tanács végrehajtó bizottságának ülése Tegnap a megyeházán ülést tartott a Pest megyei Tanács végrehajtó bizottsága. A testü­let napirendjén szerepelt egy beszámoló a megyei útfel­ügyelet tevékenységéről és a közlekedésigazgatás átszerve­zésének tapasztalatairól. Kialakították a karbaatartóhálózatot kutatják a takarékos megoldásokat A jelentés a többi között megállapítja, hogy a KPM át­szervezésével több közlekedés- igazgatási, irányítási feladat a megyei tanácsokhoz került. Ta­valy július elsején önálló szák­igazgatási szervként megala­kult a Pest megyei Tanács köz­lekedési osztálya is. Azóta el­telt alig több, mint egy év alatt gyűjtött tapasztalatok azt igazolják, hogy az átszervezés indokolt volt, az új szervezet jól beilleszkedett a tanácsi szakigazgatás rendszerébe, eredményesen látta el felada­tait. A lakossággal közvetlen kap­csolatban az osztályon belül a közlekedéshatósági csoport áll, s jelentős ügyfélforgalmat bo­nyolít le. Tavaly nyár óta mintegy 2700 engedélyt, illetve bizonyítványt adtak ki. Hogy az állampolgárok lakóhelyük­höz közelebb intézhessék ügyeiket, s ésszerűbbé váljon a munkamegosztás, azóta né hány jogkört átadtak a Köz­lekedési Felügyeletnek. Az útügyi és a közlekedési hatósági csoport a különböző szintű irányító szervekkel és társszervezetekkel, vállalatok­kal élő kapcsolatot épített ki. Ennek eredményességére utal a csekély ügyfélforgalmuk. Az új szakigazgatási szerv feladatai sorában kiemelt he­lyen szerepel a megye közle­kedési hálózatának, a gépjár­műállomány műszaki állapotá­nak, a lakosság ellátásának fo- '•kOzott'-figyelermnel- kísérése. Résztvesznek a hosszú távú fejlesztési koncepciók kidolgo­zásában, a rendezési tervek véleményezésével érvényesítik a közlekedés érdekeit. Ugyan­csak bekapcsolódnak az ága­zati tervező munkába, illetve a minisztérium által irányított kutatásfejlesztési tevékenység­be. Koordináló szerepük van a tanácsi és a minisztériumi úthálózat fejlesztésében, a pénzügyi alapok felhasználá­sában, az igények rangsorolá­sában. Két tanácsi vállalat és két intézmény tartozik közvetlen felügyeletük alá. Az ellenőrzé­sek tapasztalatai szerint vala­mennyi az alapítási céljának megfelelően. gazdaságosan működik. Az útfelügyelet munkáját értékelve a jelentés emlékezte­tett arra, hogy a szervezet leg­fontosabb feladata a közutak és a hidak állapotának rend­szeres ellenőrzése, a burkolati hibák, a balesetveszélyek és a forgalmi akadályok feltárása, illetve megszüntettetése. Az eredményes munka feltétele­ként megteremtették a megyé­re kiterjedő karbantartó háló­zatot, illetve állandóan korsze­rűsítik annak műszaki felsze­reltségét. A tanácsi kezelésben levő utak javításával jelenleg a váci és dabasi költségvetési üzem, valamint a Pest megyei Üt- és Hídépítő Vállalat foglal­kozik. A karbantartás minősé­gének javítása érdekében eze­ket a vállalatokat korszerű út fenntartó gépek vásárlásával segítik, s emellett igyekeznek az ipari melléktermékek hasz­nosításával és más takarékos megoldások elterjesztésével ésszerűbben felhasználni a rendelkezésre álló szerénv pénzösszegeket. A testület elismeréssel szólt- a közlekedési osztály munká járói. Felhívta a figyelmet töb­bek között arra, hogy az út felügyelet, a továbbiakban, munkájához kapcsolódóan részt vállalhat a környezetvé­delmi feladatok ellátásában is Több mint 600 védett építmény tervszerű megóvásáról gondoskodnak Ugyancsak a tegnapi ülésen szerepeltek napirendként a műemlékvédelmi tevékenység eredményei és további felada­tai. A beszámolóból kitűnt, hogy Pest megyében a tavalyi felmérés szerint 664 védett lé­tesítmény van. Ebből 124 a műemlék,' 501 a műemlékjelle- gű és 39 megóvását pedig a te­lepülés arculatának alakításá­ban játszott szerepe indokolja. A megőrzésre váró építmények között kastélyok, kúriák, lakó­házak, templomok, illetve szobrok szerepelnek. Európai jelentőségű közöttük a zsám- béki templomrom. A rendszeres felülvizsgála­tok nyomán a védettséget ese­tenként törlik, illetve újabb objektumok kerülnek a listára. Az épületek hasznosításáról, fenntartásáról a tulajdonos, vagy a kezelő köteles gondos­kodni. A kastélyok egy részé­ben szociális otthon, levéltár, alkotóház működik. A kisebb épületekben orvosi irodák, ren­delők, lakások, vagy éppen múzeum, tájház található. A felhasználók között akadnak üzemek, tsz-ek, sőt még sport­egyesületek is. Hangsúlyozta a jelentés, hogy mivel a műemlékeknél nem képződik az értéküknek megfelelő felújítási alap, gya­korta elmarad rendszeres kar­bantartásuk. Sok esetben álla­potuk annyira leromlik, hogy felújításuk szinte megoldhatat­lan. Jelentős anyagi ráfordí­tással gondoskodnak a taná­csok az állami lakóházak álla­gának megóvásáról. A magán- tulajdonban levő épületek gaz­dái az Országos Műemléki Fel­ügyelőségtől kapnak támoga­tást az értékes épületek meg­óvásához 7 ma: a körzeti orvosok munkájának szabályozása Első a betegek érdeke Tegnap Szobon tartották a megyei szakorvosi rendelőintézetek és tüdőgondozók főorvosai idei utolsó munkaértekezletüket, melyet dr. Fenyves István, a Pest megyei Tanács Semmelweis Kórházának fő­igazgató-helyettes főorvosa vezetett, A szakmai összejövetelnek ezúttal az adott több közérdeklődésre számot^ tartó fontosságot, hogy Itt bocsá­tották vitára azt a jogszabálytervezetet, melyben az egészségügyi alap­ellátásban kulcsfontosságú szerepet betöltő körzeti orvosok munkáját kívánják az államigazgatás változásainak megfelelően újra szabályozni. Dr. Girinyi Margit az Egész­ségügyi Minisztérium cteztály- vezetőjének szavaiból kitűnt, a jogszabály előkészítése során minden demokratikus szakmai fórumot felhasználnak, hogy gyakorló körorvosokkal, az ál­talános orvosok szakmai tes-' tületável és más tudományos intézetek szakembereivel véle­ményeztessék a tervezetet. Mégpedig azzal a kifejezett céllal, hogy minden, a gyó­gyító munkát elősegítő, a be­teg-orvos kapcsolatot javító elv és megoldás jogi keretet kapjon az új szabályozásban, A jó szellemben lezajlott vi­ta során — mely valóban mun­kajelleget adott a szakmai ta­nácskozásnak — sok érv hang­zott el pro és kontra, mindvé­gig szem előtt tártva nemcsak az orvosok, hanem elsősorban a betegek érdekéi. ■ A hozzászólók egyetértettek abban — szemben, a tervezet­tel —, hogy a gépjárművezetők alkalmassági vizsgálata a jö­vőben1 se legyen a körzeti or­vosok feladata, ezzel szemben odasorolnák a tömegsportban is kötelező sportorvosi rutin­vizsgálatokat. Ez utóbbi csu- pári Pest megyében lehetőséget adna arra, hogy a jelenleg 19 helyen elaprózott sportorvosi munkaórákat összevonva a mi­nőségi sportban jó eredménye­ket elérő helyeken négy főál­lású sportorvost alkalmazhas­sanak. Szó esett a fentieken kívül a táppénzes helyzet megyei alakulásáról, a rendkívüli vizs­gálatok tapasztalatairól, és vé­gül osztályának munkáját és lehetőségeit ismertette kollégái előtt dr. Kiss Mária, a kere- pestarcsai kórház gyermek­pszichiátriai osztályának veze­tője. B. H. A VI. ötéves tervben több mint 100 millió forintot for­díthatott a megye műemlékvé delemre. A felújítások eddig — a ráckevei volt tanácsháza kivételével — tervszerűen foly­nak. Ez utóbbinál a helyi ta­nács nem tudta biztosítani a szükséges anyagi keretet. Felhívta a jelentés a figyel­met néhány olyan gondra is, melyek megoldása túlnő a he­lyi lehetőségeken. Ilyen pél­dául a gödöllői Grassalkovich, valamint a rádi Muzslay kas­tély. A tanácskozáson bejelen­tették, hogy a gödöllői és a zsámbéki műemlék ügyében megoldást ígérő döntések vár­hatók. Az előző sorsáról a ter­vek szerint még ez évben az Állami Tervbizottság határoz, míg a másik kezelését a nagy­községi tanács veszi át. Elkép­zelésék születtek a helyreállí­tások anyagi és technikai le­bonyolítására vonatkozóan ás. A megyei tanács és a mű­emlék felügyelőség vezetőinek egyeztető tárgyalásai során rendeződött többek között Szentendrén a görögkeleti püs­pöki székesegyház és a Biago- vesztenszka templom és más műemléképületek sorsa. Vi- segrádon rövidesen befejező­dik a részletes rendezési terv kidolgozása. A fellegvár keze­lését a Pilisi Parkerdőgazdaság vette át, — rendezték a Sala- mon-torony környezetét. Az eredmények között említendő mindenképp a ráckevei Savo- yai kastély helyreállítása Ugyancsak elhatározás szüle­tett a tahitátfalui Pollack kas­tély és présház hasznosításá­ról. A rádi műemlékkastély ál­lapota viszont annyira lerom­lott, hogy nem akad vállalkozó a helyreállítására, hasznosítá­sára. Mészáros János KÖZLEMÉNY AZ MSZMP KB ÜLÉSÉRŐL Hőfény kieket készítenek. Az Építésügyi és Városfejlesztési Mi­nisztérium felkérésére az Energoép Gazdasági Társaság megkezdte a fő­városi lakónegyedek légi hőfényképezését. Az infratelevíziós technikai berendezésekkel négy­száztól nyolcszáz méter magasságban hőfényképeket készítenek a régi lakótömbökről. Az új módszer a lakótömbök és városrészek rekonstrukciójához ad segítséget. Képünkön: előkészüle­tek a hőfényképezéshez. lényegesen vagy szélesebb körben érinti az államszer­vezetet, illetve az állampolgá- rak.jogait és kötelességeitVi- tassa meg' a) társadalmi szem­pontból jelentősebb kormány­zati elgondolások, intézkedé­sek tervezeteit, és jelölje meg a velük kapcsolatos tenniva­lók főbb irányait. Váljék a nyíltabb és aktívabb politizá­lás fórumává. Beszámoltató, ellenőrző tevékenységével is segítse elő, hogy az állami szervek törvényes és haté­kony működésükkel biztosít­sák a soron levő állami fel­adatok megoldását. O A tanácsok tevékenysége népképviseleti, önkor­mányzati és' államigazgatási jellegük együttes figyelembe­vételével fejlődjék. Növeked­jék szerepük a helyi területi érdekek feltárásában, össze­hangolásában és érvényesíté­sében. A központi állami irányító szervek biztosítsák a tanácsok önállóságát a helyi feladatok meghatározásában. Növeljék lehetőségeiket és ér­dekeltségüket a helyi forrá­sok kiaknázásában, a lakos­ság mozgósításában. A tanácstagi és testületi képviseleti munka jobban tá­maszkodjék a lakosság önte­vékenységére, véleményére. A fontosabb településfejlesztési terveket bocsássák társadalmi vitára. Az önálló tanáccsal nem rendelkező községekben megalakuló elöljáróságok í is váljanak a lakosság érdekei­nek szószólóivá, társadalmi életének szervezőivé. O A Központi Bizottság végrehajtó szervei, a te­rületi és a helyi pártszeryek nyújtsanak segítséget az or­szággyűlés és a tanácsok te­vékenységének fejlesztéséhez. Támaszkodjanak jobban a népképviseleti testületekre, vegyék figyelembe vélemé­nyüket és. tapasztalataikat. ★ A Központi Bizottság meg­győződése, hogy az ország- gyűlés és a tanácsok műkö­désének fejlesztése, az új vá­lasztási törvény tovább széle­síti a szocialista demokráciát hazánkban. A Központi Bizottság fel­kéri az országgyűlés tisztika­rát, a Minisztertanácsot, a Hazafias Népfront Országos Tanácsát, hogy segítsék elő az állásfoglalásból adódó felada­tok megoldását. neveléséhez. A jövőben for­dítsanak még nagyobb figyel­met a s_zolgálatot teljesítő fia­talok szakképzettségének, álta­lános ismereteinek, műveltsé­gének bővítésére, sokoldalú fejlődésének előmozdítására. Az állami vonalon folyó if­júságpolitikai tevékenység je­lentős eredményei mellett a munka további javítását bizo­nyos fokig akadályozza a szük­séges koordináció hiánya, az eszközök szétforgácsoltsága és felhasználásuk nem megfelelő hatékonysága. Ezért az állami ifjúsági munka tartalmát, szer­vezetét és összehangoltságát az állami élet és irányítás korsze­rűsítésének keretében fejlesz­teni kell. ® A társadalmi szervezetek és tömegmozgalmak vállal­janak nagyobb szerepet az if­júságpolitika gyakorlati meg­valósításában, munkájuk so­rán biztosítsanak cselekvési lehetőséget a különböző érdek­lődésű fiataloknak. Velük együtt alakítsák ki az ezt szol­gáló programokat és szervezeti megoldásokat, ifjúsági bizott­ságokat, tagozatokat és cso­portokat Irányító testületeik- ben, vezető tisztségeikben, munkabizottságaikban növel­jék a fiatalok arányát, ★ A Központi Bizottság felhív­ja a párt-, állami és a társa­dalmi szerveket, hogy határoz­zák meg az állásfoglalásból adódó teendőiket. ta elveinkkel és összeegyeztet­hetetlenek az emberi tisztes­séggel is. A KISZ szervezetei, Vezetői és aktivistái küzdjenek azért, hogy a fiatalok reális igényei kielégítést nyerjenek, ésszerű javaslataik megvalósuljanak. A KISZ tevékenységében vegye jobban figyelembe az ifjúsági rétegek, korosztályok sajátos­ságait, érdeklődését és törek­véseit. Erősítse munkájának fiatalos, mozgalmi jellegét. O A szocialista állam szervei, a kormányzat, a- tanácsok sokat tettek az ifjúság helyze­tének javításáért. Nagy figyel­met fordítottak a gyermek- és ifjúságvédelemre. A feladat fontossága miatt tovább kell fejleszteni a gyermek-’és ifjú­ságvédelmi hálózatot és a ve­szélyeztetett gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó intézmé­nyeket. Nagyobb figyelmet kell for­dítani az eddig bizonyos mér­tékig elmaradott területekre, a testnevelésre, az ifjúsági és diáksportra, a turizmusra, a tábqrozásra, valamint a lakó- területi ifjúsági munka feltéte­leinek javítására. A magyar néphadsereg, a fegyveres erők és testületek sajátos és fontos szerepet töl­tenek be azzal, hogy felkészí­tik az ifjúságot a haza. a nép szocialista vívmányainak vé­delmére. E feladatuk végzésé­vel jelentősen hozzájárulnak az ifjúság szocialista szellemű (Folytatás az 1. oldalról.) kánk tudatos és tevéken.! résztvevőivé. A kommunistái győzzék meg a fiatalokat a; egyéni és kollektív erőfeszítés a helytállás, a küzdelem szük­ségességéről, arról, hogy a szo­cializmus az egész társadalom együttes munkájával épül Vállaljanak nagyobb felelőssé­get abban, hogy a fiatalok i családban, a munkahelyen, i lakóterületen megfelelő neve­lésben részesüljenek. Tekintsél személyes ügyüknek, hogy kö­zülük a legjobbak eljussanak a párt soraiba. A pártszervek és a párt- szervezetek rendszeresen kísér­jék figyelemmel a környeze­tükben élő, tanuló, dolgozd fiatalok helyzetét. Segítsék elő, hogy az állami és a társadalmi szervek politikai és gazdasági döntéseiknél vegyék figyelem­be az ifjúsággal kapcsolatos tennivalókat, és megvalósítá­sukat ellenőrizzék. Gondoskod­janak arról, hogy a fiatalok megfelelő képviselethez jussa­nak a társadalmi és a politikai életben, véleményüket igé­nyeljék, és érdemben mérle­geljék. @ A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség a párt ifjúsági szervezete, szocialista rendszerünk fontos politikai tényezője, a magyar ifjúság egységes tömegszervezete, amely a párt irányításával, szervezetileg önállóan műkö­dik. A KISZ fő feladata az, hogy hirdesse a párt politikáját, vállaljon részt annak alakítá­sában és megvalósításában. Nyerje meg az ifjúságot tár­sadalmi céljainknak, az eléré­sükért folytatott cselekvésnek. Képviselje és védje a fiatalok sajátos érdekeit. Végezzen tu­datosabb politikai munkát an­nak érdekében, hogy a fiata­lok minél nagyobb tömegei sa­játítsák el a szocialista esz­méket. Vegyen részt a párt utánpótlásának nevelésében, ápolja nemzeti hagyományain­kat. nemzeti történelmünk ré­szeként ismertesse meg a mun­kásmozgalom, a kommunisták harcait, a szocializmus építé­sének magyarországi tapasz­talatait. Erősítse a szocialista lazafi.ságot, az internacionaliz­must, a Szovjetunióhoz, a szo­cialista országok népeihez fű­ződő barátságot. Hazai és nemzetközi tevékenységében segítse eiő a népek közötti jobb megértést, a béke védel­mét és megszilárdítását. Az ifjúsági szövetség figyel­mét összpontosítsa a szocialis­ta tudat, életmód és műveltség térhódításának elősegítésére, a munkához, a közösséghez, az jmbertársaJkhoz való felelős /iszony kialakítására. Lépjen :sl a társadalmunkban, az if­júság soraiban is fellelhető olyan jelenségek ellen, ame- ,yek szembeh állnak szocialis­A Központi' Bizottság meg­tárgyalta az országgyűlés és a tanácsok tevékenységéről, munkájuk továbbfejlesztésár., ről szóló élőterjesztést. Az or­szággyűlés a Magyar Népköz­társaság legfelsőbb államha­talmi és népképviseleti testü­leté. A tanácsok a szocialista állam népképviseleti-önkor­mányzati és államigazgatási szervei. A Központi Bizottság megállapította, hogy az or­szággyűlésnek és a tanácsok­nak kiemelkedő szerepük van a dolgozó nép hatalmának gyakorlásában, a társadalmi haladás előmozdításában, a szocialista demokrácia elmé­lyítésében. Az országgyűlés és a tanácsi testületek tevékeny­sége tartalmában és módsze­reiben egyaránt fejlődött, funkcióikat megfelelően lát­ják el. A Központi Bizottság' ajánlja, hogy az országgyűlés és a tanácsok működésüket a jelenlegi alkotmányos keretek között fejlesszék tovább. O Bővüljön az országgyű­lés törvényalkotó tevé­kenysége minden olyan kér­dés szabályozásában, amely

Next

/
Thumbnails
Contents