Pest Megyei Hírlap, 1984. október (28. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-11 / 239. szám
2 1984. OKTÓBER 11., CSÜTÖRTÖK \ Vita a Parlamentben Készül a törvénytervezet Cromiko találkozott Szaleh elnökkel Andrej Gromikőval találkozott szerdán Ali Abdullah Szaleh. A Jemeni Arab Köztársaság elnöke és az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese, a Szovjetunió külügyminisztere a megbeszélések során megvitatta a közel-keleti térségben kialakult helyzet néhány fontos kérdését Izraeli egységek új védelmi vonala Libanonban • • ülést tartott az egységkormány A libanoni fővárosiban erős kétkedéssel fogadták Simon Peresz izraeli miniszterelnök legutóbbi bejelentését, miszerint 3—4 héten belül döntést hoznak a megszálló csapatok kivonásáról. Bár e lépéshez Izraelnek a mind súlyosabb anyagi terhek miatt fontos TASZSl'kontmen'ár Reagan beszédéről A tények és szavak ellentéte A Fehér Ház közzétette annak a beszédnek a szöveget, amelyet Ronald Reagan amerikai elnök október 7-én mondott Louisville-ben. Az amerikai vezető — nyilván választási megfontolásokból — azt mondta akkor: szeretné a Szovjetunióval együtt elérni, hogy „mozgás kezdődjön a fegyverzetkorlátozás terén, sőt, a Világon meglevő összes atom-' fegyver teljes felszámolása és megsemmisítése felé is”. A kijelentéssel kapcsolatban Jurij Kornyilov, a szovjet hír- ügynökség hírmagyarázója rámutat : Eddig egyetlen amerikai kormányzat sem okozott olyan nagy kárt a leszerelés ügyének, mint a mostani. A legfontosabb szovjet—amerikai tárgyalások megtorpantak vagy megszakadtak, a fegyverzetkorlátozás kérdéseivel foglalkozó sokoldalú tárgyalásokat megtorpedózták, számos, korábban aláírt megállapodást nem ratifikáltak, most pedig megpróbálnak megkerülni több sokoldalú és kétoldalú egyezményt. Az Egyesült Államok katonai fölényre törekszik, újabb és úiabb fegyverfajtákat, nukleáris és vegyi fegyvert, űr- fegyvereket és hagyományos- fegyvereket gyárt. Az 1985-ös pénzügyi évben az amerikai katonai költségvetés csaknem 300 milliárd dollárt ér el, ami a legnagyobb összeg az ország történetében. Csupán atomfegyverek gyártására és raktározására az Egyesült Államok nem kevesebb, mint 45 milliárd dollárt költ évente. Mindezt lehetetlen összeegyeztetni az elnöknek azzal a felhívásával, hogy „teljesen meg kell semmisíteni az atomfegyvereket”. Hafsz Asszad Moszkvába látogat Hafez Asszad, a Szíriái Arab Újjászületés Szocialista Pártjának főtitkára, a Szíriái Arab Köztársaság elnöke az SZKP Központi Bizottságának, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének és a szovjet kormánynak a meghívására október közepén munkalátogatást tesz a Szovjetunióban — ezt jelentették be szerdán hivatalosan Moszkvában. A lengyel gazdasági reformot folytatni kell, efelől nem lehet semmi kétség, mert a reform az egyetlen lehetőség a gazdálkodás korszerűsítésére — hangzott el szerdán a lengyel parlamentben, amely megvitatta a kormány korábban előterjesztett beszámolóját á gazdásági reform meg-' valósításának 1983-as eredményeiről. A beszámolót elemző illetékes szejm-bizottságok megállapították, hogy a tavalyi év további haladást hozott az 1982-ben elindított gazdasági reform megvalósításában, a reform pozitív eredményei sok helyütt megmutatkoznak, bár más területeken az előrehaladás nem kielégítő. A lengyel érdekei fűződnek, a jelenlegi intézkedések legfeljebb egy korlátozott visszavonulást jeleznek. Helyi hírügynökségek szerint, néhány napja jelentős katonai mozgás tapasztalható az Avali folyó megszállási vonalánál, az izraeliek nagy mennyiségű hadianyagot és több egységet is ettől délre, a Zahrani folyón túlra irányítottak, új védelmi vonalat alakítva ki. Ez a terület Szi- don kikötővárostól, mintegy 8 km-re délre található — a sáv, amelyet esetleg kiürítenek, csupán 10—15 km szélességű. A libanoni kormány szerdán megtartott ülésén részt vettek a muzulmán politikai vezetők, így Valid Dzsumb- latt is. Bejrútban ezt — a vitákkal együtt is — pozitív jelnek tartják, hisz előző nap, a baloldali pártok szövetségének bejelentésekor a drúz vezető élesen bírálta a kormány eddigi tevékenységét. Leszögezte, hogy e kabinet egy háború utáni kompromisszum eredményeként jött létre, s nem jelent valódi egységkormányt. Szerdán délután két ismeretlen fegyveres a dél-bejrúti Rámát Baidában elrabolta Spanyolország libanoni nagygazdaság tavalyi eredményeit mégis jelentős részben a reformnak lehet köszönni, többek között azt is, hogy a tervezettnél gyorsabban nőtt a nemzeti jövedelem és az ipari termelés. Francia-magyar egyezmény A francia kormány szerdai ülés-én elfogadta azt a törvényjavaslatot. amely a párizsi Magyar Intézet és a budapesti Francia Kulturális Intézet kölcsönös adómentességéről kötött egyezmény jóváhagyását tartalmazza. követét. Az ötvenéves Pedro Aristeguit néhány órával később szabadon bocsátották. A nagykövet alig egy hónapja tartózkodik az országban. Az emberrablást ,a tettesek a spanyol képviselet bejáratánál követték el. Aristegui szerdán este „biztonságban volt” a siita milicisták őrizetében, s a jelek szerint, fizikai bántódása nem esett. Ugyancsak szerdán a megszállt Dél-Libanonban a hazafias ellenállás harcosai jelentős támadást hajtottak végre egy izraeli járőr ellen a Zahrani—Nabatije útvonalon. Egy izraeli katonai gépkocsi alatt aknát roooantot- tak, majd géppisztoiytűzzel támadtak a megszállókra. A bejrúti rádió értesülése szerint, hét izraeli katona meghalt, négy másik megsebesült. Irak—iráni konflktus Háborús veszteségek Nagy-Britannia szerdán ismételten felszólította Irakot és Iránt, hogy szüntesse be a harmadik országok kereskedelmi hajói elleni támadásokat a Perzsa-öbölben. Mint jelentettük, hétfőn iraki rakétatalálat ért egy libériái zászjójú tartályhajót, és személyzetének hét tagja — köztük , két angol — élettét. vesztetté. Az esettél kapcsolatban a brit külügymi- .nisztériumba kérették Irak londoni nagykövetét. Az iraki—iráni háborúnak eddig több mint egymillió halálos áldozata van, és az anyagi károk meghaladják a 200 milliárd dollárt — jeelntette ki Abdel .Halim Abu Gazala egyiptomi, miniszterelnök-helyettes, hadügyminiszter, az egyiptomi Al-Müsszavar heti-- lapnak átlőtt nyilatkozatában. Az egyiptomi politikus véleménye szerint, Irak katonai helyzete jelenleg kedvezőbb, mint Iráné, ám nincs jel arra, hogy az ellenségeskedésnek hamarosan vége szakadna. Gazala hozzátette, hogy az iráni hadsereg és a vallási vezetők közötti ellentétek, megnehezítik a katonai döntések meghozatalát. A tisztességtelen gazdasági tevékenység tilalmáról készülő törvény tervezetének véleményezésére ült össze szerdán a Parlamentben együttes tanácskozásra az országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi, valamint terv- és költségvetési bizottsága. A törvényjavaslatot az országgyűlés az október 18-án kezdődő plénu- mon vitatja meg. A munkaülésen Patrik Ferenc igazságügyminiszter-he- lyettes kommentálta a születőben levő törvény tervezetét. A vitához tízen szóltak hozzá, köztük Pest megyéből dr. Cselőtei László (2. vk.). Petrik Ferenc úgy összegezte az elhangzottakat, hogy a megszülető törvény nem lesz valamiféle csodaszer, a piaci magatartásra vonatkozó rendelkezései — etikai és jogi normák egyesítésével — csak akkor tölthetik be a gazdálkodást segítő, a felelősséget fokozó rendeltetésüket, ha egyidejűleg maradéktalanul érvényesülnek az olyan gazdasági témájú jogszabályok is, mint például a belkereskedelemről és az élelmiszerekről szóló törvény. Ezután a jogi bizottság folytatta munkáját: Buda Gábornak, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökhelyettesének előterjesztésében megismerkedett annak a beszámolónak a főbb téziseivel, amely a tanácstörvény végrehajtásáról hangzik el, várjia- tóan ugyancsak a parlament őszi ülésszakán. A beszámoló az 1974.-től napjainkig terjedő időszakot öleli fel, amelynek tapasztalatai szerint — mondta Buda Gábor — az 1971-ben elfogadott törvény jó keretként szolgált a tanácsok tevékenységéhez, népképviseleti-önkormányzati Jellegük, államigazgatási funkciójuk folyamatos fejlesztéséhez. A témához öt képviselő szólt hozzá, köztük a Pest megyei ßyöre Sándor (9. vk.).. Véleménycsere a cukorrépa-termesztésről • • Ösztönzik a nagyüzemeket Mezőgazdaságunk képes megtermelni az ország cukorszükségletét — hangzott el tegnap azon a ceglédi tanácskozáson, ahol a cukorrépa-termesztésről cseréltek véleményt a szakemberek. A gépbemutatóval egybekötött rendezvényt a megyei tanács, a Magyar Agrártudományi Egyesület Pest megyei szervezetének növénytermesztési szakosztálya, a Szolnoki Cukorgyár, a Szekszárdi Növénytermesztési Rendszer és a Ceglédi Állami Tangazdaság közösen szervezte. Borsos Ferencnek, a tangazdaság igazgatójának bevezető szavai után ezekről a közérdekű kérdésekről tájékoztatta a szakembereket Sárközi Ferenc, a MÉM főelőadója. Azzal kezdte, hogy a cukortermelés semmit sem vesztett jelentőségéből. Miután hiányos az eszközellá- és.„ais..utóbbi,toőben..... fz, érdekeltségi viszonyok romlottak, a feltételrendszer változása várható. Az elmúlt években kialakult a fejlett nagyüzemi technológia, nőtt a termésmennyiség, javult a cu- korkihozatal, ám a mostaninál jóval többre hivatott a mezőgazdaság. Idén 107 ezer hektáron terem ez a fontos növény. Eredetileg 39 tonnás országos termésátlagot terveztek, várhatóan 38 tonna körül alakul a betakarított mennyiség. Remélhetőleg sikerül elérni a 15,5—16 százalékos cukortartalmat, ami mindenképpen kívánatos. Ha megterem a számított 480 ezer tonna, az fedezi az ország szükségletét. A minisztérium főelőadója az 1985-ös célkitűzéseket vázolva elmondotta,: hogy "jövőre 120 ezer hektáron 39—-39,5 tonnás hektáronkénti átlagtermés elérése a cél. A 16 százalékos cukortartalom megalapozott kívánság. A gazdaságokat ösztönözheti, hogy bizonyos előírt cukor- tartalom felett emelkedik az átvételi ár, továbbá a cukorgyárak minőségi prémiumot is fizethetnek a termelőknek, T. T. Beszámoló a gazdasági reformróí a lengyel szejmben Haladási hazott a termelésben Pintér István cikksorozata 1944. október 15. évfordulójára SS-akcié és koron&taitács Magyarcrszag kormányzója, akit 1920. márciusában fegyveresek asszisztenciájával választottak államfővé, uralma utolsó napján, 1944. október 15-e reggelén, frissen, kipihenve ébred. Megkapja a moszkvai delegáció táviratát, és úgy dönt, hogy ismét Utassy, de immáron Nádas ezredessel, a vezérkar hadműveleti osztályának vezetőjével este induljon útnak Szegedre, Mali- nóvszkij marsallhoz. Nádas a hitleristák bizalmi embere, egyik előkészítője a nyilas puccsnak, de a kormányzó vakon megbízik benne. Éppúgy, mint Vörös Jánosban, vezérkari főnökében. Az alkotmányos formaságokhoz pedig mindenképpen ragaszkodik, nem úgy, mint a Szovjetunió elleni hadüzenet esetében tette. Koronatanácsra készül, amelynek a módosított program szerint 10 órakor kellene kezdődnie. Néhány perccel kilenc előtt előáll a gépkocsi, amellyel — három testőr kíséretében — a kormányzó fia az Eskü térre autózik. A kormányzó nem tud fiának erről a vállalkozásáról. Azt a házat, amelyben az iroda van, Skor- zeny már kora hajnalban körülvéteti embereivel. Némelyik SS-legény sárga csillagot varr civil ruhájára, így álcázva üldögél az Eskü téri padokon. A 8230-as Gestapo-ügynök magához veszi a partizán vezérkari főnök nevében és pecsétjével hamisított iratot, amelyben őt megbízza a tárgyalásokkal. Felmegy a házba, s rövidesen szemben ül a kormányzó fiával. Átadja neki a megbízólevelet. A kormányzó fiának azonban még annyi ideje sincs, hogy tüzetesebben szemügyre vegye az iratot. Skorzeny emberei betörnek az irodába. A kis Horthy gyorsan megsemmisíti a Sibl alezredestől átvett dokumentumot, hogy ne legyen ellene bizonyíték. Pillanatok alatt zajlik le minden. Október 15-én délelőtt 9 órakor ment végbe a már 14- én megbeszélt tárgyalás a fiatal H., Bornemissza és Tito követe között. — írja a Gestapo jelentése. — A megbeszélésen a következő személyek voltak jelen: a fiatal H., Bornemissza, Marko úr, valamint Ivó úr (a jugoszláv partizánok vezérkarának küldötte.) A msgbsszelés színhelyéül szolgáló ház bejáratánál egy terepjáró személyautó állt, valószínűleg a testőrségé, amelyben néhány katona vagy tiszt ült. A harmadik emeletre érkezve a csengetésre Bornemissza gépkocsivezetője nyitott ajtót és azt kérdezte, mit óhajtunk. Rövidesen megjelent Bornemissza és két szobán át bevezetett a megbeszélés színhelyére. Ott ült már a fiatal H. és várt. Ivó bemutatkozott, mint a jugoszláv törzskar küldötte, és közölte, hogy van nála egy írás Jugoszlávia törzskarától, amely a tervezett megbeszélések kereteit tartalmazza, és eszerint, ha magyar részről az az óhaj állna fenn, hogy megegyezésre jussanak, szükség volna, ha ezeket a sorokat a fiatal H. a legnagyobb pontossággal tanulmányozná, és választ adna rá még aznap, Bornemisszán keresztül. Ez körülbelül 5 percet vett igénybe. Ebben a pillanatban csengettek. Bornemissza úr azonnal felállt, és ezt mondta: Ki lehet az?, erre a fiatal H. felállt, felhúzta a revolverének ravaszát és a másik szobába ment. Rögtön utána hallatszott a kiáltás: Kezeket fel! A letartóztatások megtörténtek, a többi ismeretes. Az utcán rövid tűzharcra kerül sor: a három kísérő testőr közül egy halálos, egy piedig súlyos sebet kap. A harmadik rohan fel a Várba. Jelenti Lázár altábornagynak, a testőrség parancsnokának, hogy a kormányzó fiát elrabolták. Lázár aztán Horthyval közli a hírt. A kormányzó megrendülése érthető. Gyermekei közül az utolsót vesztette el. Közben már a levegőbe emelkedik a budaörsi repülőtérről egy repülőgép, fedélzetén a fogoly ifj. Horthy Miklóssal és Bornemisszával, a közvetítővel. Kettejüket a Gestapio emberei az irodában pokrócba csavarták, úgy, hogy nem látszottak ki belőle, s aztán, mint valami csomagot, feldobták őket a ház előtt álló teherautóra, amely a budaörsi repülőtérre hajtatott, ahol már bemelegített motorral várta a szállítógép. Irány: a bécsi repülőtér. Fél órával azután, hogy Horthy értesül fia elrablásáról, Vörös János vezérkari főnök jelentkezik a kormányzónál. Jelenti: Guderiantól, a Wehrmacht főparancsnokságának főnökétől 12 órás ultimátumot kapott. A németek elrendelték: Magyarország német stratégiai terület, ahol valamennyi alakulat, a magyar csapatok is, német parancsnokság alatt állnak, csak a német főparancsnokságnak van joga a magyar alakulatoknak parancsot adni. Al GSStRSüyßk felborítják Horthy előre elkészített menetrendjét, s háromnegyed órás késéssel kezdődik meg az eredetileg tíz órára tervezett koronatanács. A gondos Amb- rózy egy ívre előre felírt mindent, s Horthy nem is téveszt el semmit. Megnyitja a koronatanács ülését, s elmondja: Magyarország történelmének legnehezebb óráiban hívatta egybe a minisztériumok tagjait. A katonai helyzet igen súlyos. Németország közeli katonai összeomlása nem kétséges, és ha ez bekövetkezik, a szövetséges hatalmak Magyarországot egyedül találják, mint szövetségest Németország mellett, ügy Magyarország esetlég, mint állam megszűnne létezni. Ezért kénytelen fegyverszünetet kérni az ellenségtől. Olyan hírei vannak, hogy elfogadható feltételeket kap. Rokonok és barátok nélkül igen nehéz ma a helyzet Európában. Budapest még áll. Kár ma minden egyes életért, amelyet feláldoznának e kilátástalan harcban. Ezután Vörös János ismerteti a katonai helyzetet. Sokáig beszél, pedig nincs szükség sok szóra. Elegendő lenne annyi, amivel kezdi: Az orosz csapatok napok alatt Budapest alá érkezhetnek. Telik a drága idő, amelyet még egy kis alkotmányjogi cirkuszra is vesztegetnek. Lakatos miniszterelnök javasolja, hogy hívják össze a ország- gyűlés két házát, mert a békekötés a parlament elé tartozik. Horthy kifejti, hogy nem békekötésről, csak fegyverszünetről van szó, tehát a parlament összehívása szükségtelen. Egyébként is lehetetlen, mert a német Gestapo terrorja miatt a képviselők nem mernék nyíltan megmondani a véleményüket. A parlamentet tehát nem hívja össze, a koronatanácsnak kell döntenie, de ő, Horthy különben is döntött már. S a miniszterek — még mindig mit sem tudva arról, hogy a kormányzó már négy napja aláíratta az egyezményt, s a németekkel való szembefordulásra is kötelezettséget vállalt — sorra mondják el véleményüket. Figyelemre méltó JUTCSek Béla földművelésügyi miniszter megjegyzése. Jurcsek aggódik, hogy ha a szovjet csapatok bevonulnak Budapestre, erős kommunista mozgalom keletkezik. Horthy siet megnyugtatni miniszterét, akiről egyébként tudja, hogy a Gestapo fizetett ügynöke. — Elég erőnk lesz a kommunisták megfékezésére: Az előre megbeszélt menetrend szerint Lakatos beterjeszti a kormány lemondását. Horthy elfogadja, s azután újból kinevezi az egész kormányt. Marad minden a régiben, de új esküt kell tenniük a minisztereknek. Az eskütétellel azonban várniuk kell. Déli 12-re fordul közben az óra mutatója. Veesenmayer követ megérkezik az előző nap megbeszélt audenciára. Horthy dolgozószobájában, Lakatos, Ambrózy és Váttay jelenlétében fogadja a birodalmi megbízottat. Arca vörös a felháborodástól, kiabál, ingerült. Felelősségre vonja Veesenmayert fia elhurcolásáért. Hitler megbízottja nem veszti el a nyugalmát. Vállalja a kormányzó fiának elrablását. Az ellenséggel cimboráit, ie kellett tartóztatni! — mondja nyugodtan. A kormányzó elédobja az asztalra a tölténytárat, amelyet a hírhozó testőr az Eskü téren talált, s közli, hogy kilép a háborúból, fegyverszünetet kötött. Weesenmayer megőrzi nyugalmát. — Ez öngyilkosság! — mondja, és arra kéri Horthyt, hogy fogadja Rahn nagykövetet, aki Hitler különmeg- bízatásával érkezett Budapestre. — Fogadom, de ez már nem fog elhatározásomon változtatni! — adja a tántoríthatatlant a kormányzó. Harisnyában, hogy a cipője zajt ne üssön, hallgatózik a dolgozószoba ajtajánál Ö2- vegy Horthy Istvánné fqmél- tóságú asszony, s abban a pillanatban, amikor apósa kijjti Veesenmayer előtt a fegyver- szünet szót, azonnal átadja Hlatkynak a proklamáció szövegét. Hlatky kocsiba ül, ráparancsol a sofőrre, vigye őt a Rádióhoz. Következik: Idiótából lett nemzetvezető