Pest Megyei Hírlap, 1984. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-30 / 230. szám

£ Két ország határán túlról ^ — az NDK-beli Suhl me- ^ gyéből — érkezett vendé­it geink voltak a héten. Ügy érzem, jogos a többes szám első személy, meft bár szemtől szembe viszonylag ke­vesen találkoztunk a Gessell- schaft für Sport und Technik (a mi MHSZ-ünk testvérszer­vezete) delegációjának tagjai­val, ők mégis az egész köz- igazgatási körzettel ismerked­tek, S mivel — szerencsére — a proto-kollszabályok hamar feledésbe merültek, a kérdé­sekből, feleletekből, viszont­kérdésekből és viszontvála­szokból a vendégek és a házi­gazdák szinte mindent meg­tudhattak egymásról. kenységében is mennyire érez­hető a gyermekgondozási se­gély bevezetése: azóta jóval több fiatal érett sorkötelessé, többen várnak előképzésre. Kell a propaganda A hasonlóságok Érdekes és tanulságos egy- egy ilyen találkozó a külhon­ból érkezettekkel. Az ember akarva, akaratlan kisebbféle számvetést készít, ha magáról, környezetéről beszél. Kézen­fekvő az is, hogy összemérjük az eredményeket meg a fel­adatokat, összehasonlítjuk az utat, amin járunk. Suhl megye adottságai má­sok, mint a miénk itt, a fő­város, illetve az Alföld pere­mén. Ök a tengerszinthez mér­ten nagyobb magasságban él­nek, távolabb országuk köze­pétől, de szavaikból kiderült, mégis közel a minket is fog­lalkoztató gondokhoz. Talán elég, ha annyit mon­dok — Ottomar Ungar, a GST Suhl megyei elnöke szavaival: a suhli munkás ugyanúgy fél­ti a családját, a békét, a ma­ga életszínvonalát, mint a mo- nori, vecsési, vagy kávai in­gázó. Az ottani mezőgazdá­szok ugyanúgy küszködnek a rossz időjárássál, a minden­napi bajokkal, mint a mieink. A vendégeket a hivatalos program szerint Skribek Jó­zsef, a városi jogú nagyköz­ségi pártbizottság titkára és Misek Miklós, az MHSZ terü­leti vezetőségének titkára tá­jékoztatta Monor vonzáskör­zetének társadalmi, politikai, gazdasági helyzetéről: az MHSZ-klubokban, szakosztá­lyokban folyó munkáról. Bizony gyakran csóválták csodálkozva a fejüket, amikor a helyi sajátosságokról hallot­tak. Arról például, hogy Pest megye lakosságának 10 száza­léka ebben a körzetben él. Vagy arról, hogy naponta kö­rülbelül 45 ezer ember ingázik fővárosi munkahelye és lakó­helye között. Derűs pillanatok is adódtak. Jót mosolyogtak a vendégek, amikor Misek Miklós arról be­szélt, hogy az MHSZ tevé­A baráti eszmecsere során az is kitűnt, mennyire hason­lóak az MHSZ és a GST céljai, feladatai, programjai. Az NDK-beli szervezet ugyanúgy a hazaszeretetre nevelést, a honvédelemre való felkészítést szolgálja, ám ők jóval koráb­ban bevonják munkájukba a fiatalokat. Erre most már ná­lunk is adott a lehetőség, él­ni kell vele. Bizony az 1,6 százalékos szervezettség (a körzetben), amiről Misek Miklós tájékoz­tatta a vendégeket, kevés. — A több és hatékonyabb propaganda biztosan segítene javítani ezen a számon — ter­mészetes, hogy ezt Siegfrid Schmiedel, a GST Suhl me­gyei agitációs és propaganda­osztályának vezetője taná­csolta. A területi vezetőség­hez tartozó húsz klub valóban többeket vonzana, ha minden­ki tudná, hogy ott mivel fog­lalkoznak. Jörg Heige, a küldöttség tagja — érthetően — a helyi rádiós versenyállomáson volt elemében. Elismerően nézeget­te a klub tagjai által készí­tett és vásárolt berendezése­ket, hallgatta a világraszóló — ám Monoron alig ismert — eredményeikről szóló tájékoz­tatót. S persze elbüszkélkedett a suhli rádiósok eredményei­vel is. A küldöttség járt a Monori Állami Gazdaságban is, ahol Godó János, a pártbizottság titkára volt a kalauzuk. A zu­hogó eső ellenére végigjárták a csévharaszti terményfeldol­gozót, s értő szavakkal méltat­ták a gazdaságban kialakított yertikumot. Az éícrban is Szürkült már, amikor — a tervezettnél jóval később — a vendégek fölkerekedtek. Jörg Heige és Csiló István, a rá­diósklub titkára QSR lapot- hívójelet cseréltek: — Találkozunk majd az éterben is! — fogadkoztak. — Ha Magyarországon já­runk, Monorra ismét eljövünk — ígérte Ottomar Ungar. A búcsúzó kézfogások szo­rosabbak s hosszabbak voltak, mint az üdvözlők. Hiszen az ember nemcsak szóval tudja kifejezni érzéseit. Vereszki János A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 230. SZÁM 1984. SZEPTEMBER 30., VASÁRNAP — Most kelünk át a barátság hídján! — figyelmez­tette tréfásan egy monori tanácstag a többieket, amikor ráléptek a péteri művelődési ház előtt levő, mély víz- elevezetöt átívelő hídra. A héten ugyanis utazott a ta­nácsülés, menetrend szerinti autóbusz vitte a monori és monori-efdei tanácstagokat, a meghívottakat Péteribe. Ez n,émi izgalmakkal is járt, mert néh'inyan késleked­tek, s a kezdés utolsó utáni percében sem volt még ha­tározatképes az ülés. Végül csak leesett a kő a tanácsi vezetők szívéről. S bár a távolmaradók mentségére szól, hogy ilyen foghíjas ta­nácsülés azért szerencsére rit­kaság, mégis sajnálhatják, hogy nem voltak jelen. Az ott levőket mintha felpezsdítette volna a helyzetváltoztatás: interpellációk sokasága hang­zott el, s a péteri tanácstagok bizottság, tanácsi bizottság — aktívan közreműködő tagja is. Tartalmas vita GEAC—GYÖMRO 25-24 (12-13), Gödöllő. V.: Funk Gi­zella — Hódul S. (Sok hi­bával.) Gyömrő: Hevesi G. — Sza­bó J. (9) Novak. I. (1), Kiss Zs. (2) Nagy J. (2), Horváth L. (2), Szél Sz. (7). Csere: Szabó István (kapus), Érsek T. (1), Veres G. Elképesztő dolgokat fütyült Funk Gizella játékvezető, még elképesztőbb dolgokat produ­káltak a gyomrai játékosok, s gyorsan szögezzük le, hogy a bíró minden hibája ellenére is fölényesen kellett volna győz­nie Gyömrőnek. Ha még azt is megfogalmazzuk, hogy 15 perccel a mérkőzés lefújása előtt 20-15-re Gyömrő veze­tett, és úgy tűnt, esélye sincs az egyetemistáknak a pont­szerzésre, elképzelhető mi történt a pályán. Hogy mi?! a mérkőzés ele­jén érezhető önbizalom ek­kor már nem „mellény” mé­reteket öltött, hanem „téli- kabát” nagyságú ruhadarabbá vált, így csapott át az addig Mai fcciajsrclstunk Körzeti rangadó fesz Üllőn A megyei I. osztályú labda­rúgó-bajnokságban két együt­tesünk nagyon gyengén szere­pelt az eddigi hat fordulóban. A Sülysáp mindössze egy dön­tetlent mondhat magáénak, a Kartal ellen, a többi öt talál­kozón vesztesen hagyták el a játékteret. Ma délután a jó képességű dabasi gárdát fo­gadják otthonukban, lelkes és kiemelkedő teljesítménnyel nem elképzelhetetlen a pont­szerzés. Még ma sincs reménye a Fe­rihegy SE együttesének, amely Budaörsön játszik. A találkozó egyértelmű esélyese a hazai gárda. A megyei II. osztály A-cso- portjában ismét lesz körzeti rangadó, mégpedig Üllőn, ahol a helyiek a Pilist fogadják. Az üllőiek háza táján nem vala­mi rózsás a hangulat, hiszen sérülések, eltiltások nehezítik az összeállítást. Ha ezeket a tényeket figyelembe vesszük, akikor a vendégcsapat látszik esélyesebbnek, mi mégis a döntetlenre szavazunk. Monoron meglehetősen csaló­dottan vették tudomásul a múlt vasárnapi hazai fiaskót a szurkolók. Pedig tudomásul kell venni, ez az osztály nem az az osztály, amiben tavaly játszottak. Örkénybe utaznak ma délután, s csak javuló já­tékkal szerezhetnék pontot, esetleg pontokat. A gyömrőiekre is nehéz erő­próba vár Ikladon. Az elmúlt bajnoki szezonban mindkétszer kikaptak a műszergyári csa­pattól, lenne éppen mit törlesz­teni. Ennek ellenére a papír­forma, no meg a hazai pálya az ikladiak sikerét ígéri. A körzeti bajnokságban má-r tegnap lejátszották a Nagykő­rös—Úri találkozót. Ma dél­után lesz a Maglód—Dánszent- miklós rangadó, amelyen a lis­tavezető az esélyesebb. Nehéz tippelni az Albertirsa—Abony meccsre ahol döntetlenhez kö­zel álló eredmény várható. Ha­zai sikerben reménykedhet a Törtei, amely a Nyáregyházát, illetve a Ceglédbercel, amely a Péterit fogadja. Az Ecser vi­szont pontot vagy pontokat re­mélhet Jászkara jenőn. A serdülőbajnokság sokkal kiegyensúlyozottabb, mint az 1983/'84-es évadban. A mai összecsapások közül az Abony —Ceglédi VSE találkozó ígéri a legtöbb izgalmat. G. J. elfogadható játék nagyképű játszadozássá. A történtek már törvény- szerűek voltak. A hazaiak felzárkóztak, a vendégek pe­dig kapkodni kezdtek. A vég­eredmény: megérdemelt vere­ség. Gombán, a Művelődési Filmszínházban: A jó, a rossz és a csúf (színes, olasz wes- ternfilm I—II. rész, 16 éven felülieknek). Gyomron a Szabadság Film­színházban : Gyerekek a kék tó hegyéről (színes, szinkronizált svéd ifjúsági film, csak 16.30- kor!). Sok pénznél jobb a több (színes, szinkronizált francia fUmibohózat, 16 éven felülieknek, csak 18.30-kor). Maglódon, a Béke Filmszín­házban: A kék lagúna (színes, amerikai film, 14 éven felü­lieknek). Monoron, a Csokonai Film­színházban: Panda Maci ka­landjai (színes, japán mese- film, csak 16 órakor). Bye, bye, Brasil (színes, brazil film, csak 18 és 20 órakor). Sülysápon: Omega, Omega, Omega (színes, magyar film). Vecsésen, a Nemzeti Film­színházban: King Kong (szí­nes, amerikai szuper kaland­film). hozzászólásai ezúttal tágabb bepillantást engedtek a tele­pülés életébe. Jel váksztettak Napirenden kívül, Járadi László, a Hazafias Népfront nagyközségi bizottságának tit­kára adta át az elmúlt idő­szakban kiemelkedő társadal­mi munkát végzetteknek az elismeréseket, kitüntetéseket, majd a végrehajtó bizottság által már megtárgyalt és jó­váhagyott anyag került a na­gyobb fórum elé László Já­nosnak, a művelődési, egész­ségügyi és sportoszitá’.y vezető­jének szóbeli kiegészítésével: az iskolai oktatás helyzete, különös tekintettel a tárgyi és személyi feltételekre. E témáról a végrehajtó bi­zottsági ülést követően mi is részletesebben írtunk, ezúttal a másik napirendről, a helyi tanácsi testületek működésé­ről, a péteri és monori-erdei tanácstagi csoportok tevé­kenységéről szólunk — ame­lyet a tanácsülést megelőzően az ügyrendi bizottság vett nagyító alá. A Monor városi jogú nagy­községi közös tanácsnak 58 tagja van. Az 1980. évi vá­lasztások óta eltelt időszak ta­pasztalata az, hogy az akkor megválasztott tanácstagok eredményesen tevékenykednek a közéletben. Igazolja ezt az az adat is, amely szerint 75,8 százalékuk egyben valamelyik tanácsi testület — végrehajtó A tanácsi testület évente át­lagosan négy ülést tart. A ciklusidőszak eddigi időtarta­mában 69 fő és 63 egyéb na­pirendet tárgyalt, ülésein 113 határozatot hozott, 14 tanács­rendeletet alkotott, illetve mó­dosított. A tanácsrendeletek közül több alapvető tervet, koncepciót fogadott el, ame­lyek pontos ágazati területe­ket szabályoztak. Néhány ezek közül: Monor és környéke általános rende­zési tervének községrendezési előírásai; a tanácsi rendelke­zésű lakások elosztása s a la­kásokkal való gazdálkodás; az állattartás szabályozása, a köztisztaság fenntartása ... A tanácstagok részvétele a testületi munkában aktív, a megjelenési arány azonban — nehezen magyarázható módon — ingadozó, néhány esetben egyenesen érthetetlen a rész­vétlenség. Azt ugyan a. tanácsi vezetők is jól tudják, hogy a látogatottságot több tényező befolyásolja: a napirend té­mája, az előterjesztés színvo­nala, alapossága, és még sok egyéb, de mégis, mi lenne a válasz például arra a kérdés­re. hogy a Péteribe kihelyezett ülésre — ahol két igen jó na­pirend kínált aLksilmat a vi­tára és a hozzászólásokra, s ráadásul alkalmat a kapcso­latok eldöntésére — jó néhá- nyan el sem indultak? Általános tapasztalat, hogy a települések lakosságát, a közvéleményt érintő legfonto­sabb felvetések, javaslatok és vélemények a tanácstagok in­terpellációiban. (Mint ezúttal is — s amelyekre később visz- szatérünk.) Egyéni érdeksére­lemmel kapcsolatos felvetések ma már nem is akadnak, az interpellációk kivétel nélkül a közösség érdekében fogalma­zódnak. Döntő többségük a köztisztaságot, a települések kommunális ellátottságát, a közrendet és a közbiztonságot, a szolgáltatásokat, a kereske­delmet érinti. A végrehajtó bizottsági ülé­sekre is az aktivitás, az élénk és tartalmas vita a jellemző, a bizottságok munkája összessé­gében jónak értékelhető, de a jövőben szélesíteni kívánják a megtárgyalandó napirendek körét, eddigi ugyanis szinte kizárólag a tanácsülés, illetve a vb elé kerülő előterjeszté­sekkel foglalkoztak. Élen járnak Monori-erdőn hét, Péteriben hat főből álló tanácstagi cso­port dolgozik, érezhető fele­lősséggel és igen jól. Egy-egy képviselőjük a végrehajtó bi­zottságban is tevékenykedik, nem véletlen, hogy a két tele­pülésen a tanácstagok iránt egyre nő a bizalom, hiszen a munkában, a szervezésekben, a kapcsolatteremtésben is élen . járnak. K. Zs. Mit tart a néphit? ? Sálra feil - meleg idő Folytatva a tallózást régi kalendáriumokban az októ­beri népi időjóslásra vonatko­zó adatokat közöljük. Mit is tart a néphit októ­berről, azaz mindszent ha­váról ? Sülysáp» amatőr csillagászok ki égbolt titkait kutatják Egyre nő Monor környékén az amatőr csillagászok tábo- a. A sülysápi Kepler-klub Az idén összesen 160 ezer elektromos hajsütővasat gyártanak a vecsési Ferroelektrikai Szövetkezetben. A szépítő segédesz­közök jelentős részét exportálják. Újdonságuk az őszi BNV-n is bemutatott teílonbevonaíú hajsütő vas, amiből 21 ezer da­rabot készítettek eddig hazai piacra,.. Zsiga Ferencné szereli össze az új terméket. Ilancsovszki János felvitele vezetője. Fodor Antal például arról tájékoztatott, hogy min­den pénteken 18 és 20 óra között találkoznak a helyi művelődési házban. Mindig szívesen látják az új (érdek­lődőket is. A klub — egy 63/840 mm- es Zeiss refractor és egy 150/1000 mm-es Newton rend­szerű reflector — távcsövei­vel rendszeresen szervez be­mutatókat. Októberben 15-én, 17-én, 18-án, 19-én, 22-én, 24-én, 25-én és 26-án sötéte­déstől 22 óráig várják az ég­bolt titkaira kíváncsi helybe­lieket. , A Kepler nevét viselő sülysápi amatőr csillagász­klub az októberi csillagászati hét keretében előadásokat is rendez a helyi könyvtárban. A bolygószondák kutatási eredményeiről október 15-én 17 órától tájékoztatják az ér­deklődőket. A Helyünk a vi­lágegyetemben című előadás 17-én, a Halley-üstökösről és kutatási programjáról szóló ismertető 19-én, szintén dél­után öt órakor kezdődik. A klub tagjai valamennyi rendezvényükön szívesen lát­nak mindenkit. Október 15. Ha Teréz napján fúj a szél, jövőre bő termést remélj. A hónap Közepe táján megérik a makk; ha a tölgy­fák sok makkot hoznak, ne­héz és hosszú tél következik. Október 23. Itt vagyon már Simon—Júdás, jaj már neked inges-gatyás. Október 31. Farkas napján a hideg enyhe karácsonyt ígér. Októberről általában: langyos ősz várható, ha a ma­darak ősszel soványak. Ha a fák levelei sokáig hullanak — nagy telet; ha hamar el­hullanak, hamar hideget és a jövő esztendőre bőséget je­lentenek. Ha sok levél marad, a fákon, sok hernyó támad jövőre. Ha sok a kemény ma­gú gyümölcs, hosszú és ke­mény lesz a tél. Ha a fák- másodszor virágzanak, hosszú ősz lesz. Derült holdvilág, jó szüret. Sok makk kemény te­let jelez, sok hóval. Ha me­leg október hónapja, hideg lesz a február. Október és március rendesen egyforma. Ha októberben fagy és szál van. úgy január hónapja ■ gyenge lesz. Sok októberi eső. termékeny esztendő. Sok ok­tóberi eső, sok decemDen szél. Októberi zivatar: sze­szélyes telet jelez. Szép idő lesz: Ha a hónap elején sok csillag esik, szép idő lesz. Sűrű -felhő, eső nél­kül: meleg idő lesz. Rossz idő következik; ha a juhok nem akarnak kimoz­dulni az akolból, ha a han- • gyák halmaikat a szokottnál hamarabb összehordják. Baksa László RSSN 01?*—2SS1 (Monori Kézilabda Mellény helyett zakó Megérdemelt vereség Szépítő segédeszközök Vendége!* vdfok, bórától* iettek A siahli és esz itthoni munkás gondja ugyanez Kivétel nélkül a közösségért

Next

/
Thumbnails
Contents