Pest Megyei Hírlap, 1984. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-30 / 230. szám

o' TárradsSmi munkában Emléktábla Ivánka Imrének A fegyveres erők napja al­kalmából ünnepséget tartot­tak a gödöllői művelődési köz-pontban. Dr. Puskás Atti la, a városi párt-végrehajtó- bizottság tagja, a tangazdaság igazgatója mondott beszédet, majd a Zalka Máté Katonai- Műszaki Főiskola együttese és a veresegyházi Cantemus kó­rus adott műsort, Egy másik esemény is kap­csolódik a fegyveres erők napjához. Emléktáblát avat­lak Ivánka Imre 1848-as hon­véd ezredesnek a máriabes- nyőd temetőben lévő sírjánál. Ivánka Imre, a magyar sza­badságharc első jelentős csa­tájának, a p-ákozdi ütközet­nek voit egyik vezető sze­mélyisége. Később ország- gyűlési képviselő, 1896-ban halt meg Begnyőn. Az itteni teme'őben áll a családi sír­bolt is, amelyet tavaly óta ápolnak a gödöllői Dam­janich iskola úttörői és az egyik honvédelmi KISZ- alapszervezet fiataljai. Az emléktáblát ifjabb Csontos P'H készítette társa­dalmi munkában. A koszorú­zás i es emléktábla-avatás5 ünnepség után a gyerekek és a KISZ-esek elbeszélgettek Ivánka Imre egyik leszárma­zottjával, dr. Ivánka Gyula nyugalmazott hódmezővásár­helyi főorvossal. 0^ Tanácsi osztályvezetők Kinevezések Mint pénteki tudósítá­sunkban jelentettük, a városi tanács legutóbbi ülésén több személyi kérdésben döntött; osztályvezetőket nevezett ki. Nyugdíjazás és az átszerve­zés következtében, a tanácsi apparátusban több osztályve­zetői hely üresedett meg, ezeket töltötték most be. A Hatósági osztály élére Ko­vács Ilonát nevezték kí, aki korábban a péceli tanács vb- titkára volt, A műszaki és termelés-ellátás felügyeleti osz'á’y új vezetője, Mayer János, a korábbi helyettes ősz- ályvezető. A titkárság osztályvezetői állása csaknem egy éve volt betöltetlen. Erre a tisztség­re Somfai András eddigi cso­portvezetőt nevezték ki. Vé­gezetül döntöttek az Egyesí­tett Egészségügyi Intézmény igazgatói állásának betölté­séről is. Dr. Molnár Istvánt nevezték ki, aki eddig a Pé- terfy Sándor utcai Kórház urológiai-sebészeti osztályán dolgozott mint adjunktus. Egyben ellátja a tanács egészségügyi osztályának ve­zetését. LLfil A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XI. ÉVFOLYAM, 230. SZÄM 1984. SZEPTEMBER 30., VASÁRNAP Ifjúsági parlament 1/ Minden vásárló, minden fillér Meglepő és megnyerő pon­tossággal kezdődött a városi tanács nagytermében a Gödöl­lő és Vidéke Áfész ifjúsági parlamentje. Magyaróvári Pál igazgatósági elnök beszámoló jelentését az 1981—84. évre szóló ifjúságpolitikai intézke­dési terv végrehajtásáról min­den küldött írásos anyagként megkapta. Így Pappné Mezei Andrea KISZ-titkár köszöntő­je után az elnök szóbeli kiegé­szítője következhetett. Mielőtt ezt ismertetnénk, természete­sen mi is idézzük a beszámoló jelentés egyes részleteit. A legutolsó ifjúsági parla­ment óta a szövetkezet igazga­tósági ülésein minden évben megtárgyalták az Áfész fiatal­ságának helyzetét, az ifjúsági törvény helyi végrehajtását. A fiatalok folyamatos tájékozta­tást kapnak a szövetkezet fel­adatairól, céljairól, eredmé­nyeiről. A KISZ és az ifjúsági bizottság képviselői minden olyan testületi ülésen részt vesznek, véleményt nyilvání­tanak, ahol az őket érintő kér­dések kerülnek megvitatásra. A fiatalok helyzetére vonatko­zó belső szabályzatok módo­sítása a KISZ-vezetőség véle­ményével történt. így a kol­lektív szerződés, a munkavé­delmi szabályzat és a munka- verseny-szabályzat módosítá­sakor minden esetben messze­menően figyelembe vették az érdekeiket. Kismamák, katonák Az ifjúságpolitika fontossá­gát jelzi, hogy a Gödöllő és Vidéke Áfész átlagos állomá­nyi létszámának — 680 főnek a 35 százaléka — 238 dol­gozó — a harminc éven aluli fiatal. Ezen felül 79 gyermek- gondozási szabadságon levő kismamája és hat katonai szolgálatát töltő fiatalembere van a szövetkezetnek. Szövetkezetpolitikai feladat­nak tartják a fiatal tagok szervezését. 1982 és 1984 kö­zött az újonnan belépők között minden harmadik volt fiatal. Az Áfész 7200 fős tagságából viszont még így is csak 949 fő, a 13 százalék a harminc éven aluli. A szövetkezet messze­menően törekszik arra, hogy a fiatal dolgozókat képzettsé­güknek megfelelő munkakör­ben helyezzék el és rendsze­res értékeléssel segítsék fejlő­désüket. A fiatal dolgozókból jelenleg 53 tölt' be anyagilag felelős munkakört, öten közép­vezetőként ténykednek. Anya­gi, erkölcsi megbecsülésük rendszeres. A szövetkezet fia­taljainak átlagkeresete 4100 forint havonta. Részjegyeket Vütíacukcr, törökméz [y o • Üres volt a mácsai búcsú Gyerekkoromban mindig iz­gatottan vártam a galgamácsai búcsút. A faluban lakott a ro­konság. Ott volt az ünnepi so- kadalom, a rengeteg sátoros bazár, vattacukor, törökmáz, aranyozott mütyürök garma­dája — egy gyermek számára sok kincs, érdekesség, látniva­ló. Középiskolás éveimben kol­légiumban éltem, nem voltam részese a galgamácsai búcsú­nak. De az idén ismét útrakel­tünk a kis falu felé. Nagyma­mám a régi volt. Kitett ma­gáért. Kacsasülttel, rántott hússal, kakaslevessel, maga nyújtotta rétessel és kedves szóval fogadott bennünket. Aztán felmentünk a Temp­lom-hegyre, a búcsúba, ahol nem értettem, mi történt. Cso­dálkozva láttam, hogy néhány sátor árválkodik csupán a fák alatt. Se vattacukor, se török­méz, de még az aranyozott va­cakok is hiányoztak a pultok­ról. Vajon hová tűntek a cukrá­szok, mézeskalácsotok, kosár­fonók? Ők miért nem jöttek el? Vagy lehetséges volna, hogy már ők is csak a nép­mesékben léteznek? Amikor visszamentünk a nagymamához, fanyar mosoly- lyal könyveltem el magamban, hogy azért valami mégiscsak megmaradt. A sült kacsa. V. M. Az idén az ifjúsági brigá­dokból kettő arany, egy ezüst, egy pedig bronz fokozatot ért el. Ezt megelőzően 1983-ban a 125. számú egység ifjúsági brigádja kiérdemelte a szö­vetkezet kiváló szocialista brigádja címet, ugyancsak 1983-ban a 125. számú egység kollektívája nyerte a megye legjobb ABC-je versenyt, s a győzelemmel járó serleget. A 15. számú egység dolgozói ugyanabban a versenyben a III. helyet érdemelték ki jó munkájukkal és eredményes­ségükkel. Évente átlagosan 50—60 szakmunkástanuló tölti gya­korlati idejét a Gödöllő és Vi­déke Áfész-nál. A szakmun­kásvizsga letétele után minden pályakezdő fiatal részére szak­májának megfelelő munkahe­lyet ajánlanak fel. Bérbesoro­lásuk megállapításánál mesz- szemenően figyelembe veszik a tanulmányi eredményüket. Az avatás alkalmával minden fiatal kezdő szakmunkásnak 300 forint értékű részjegyok­iratot adtak át, s így azok a fiatalok egyben a szövetkezet tagjává is váltak. Szóbeli kiegészítésében Ma­gyaróvári Pál arról is beszélt, hogy 1982 óta megtorpant a szövetkezet fejlődése. Az ár­bevétel növekedése alatta ma­radt az árváltozásokból szár­mazó növekménynek. Haté­konysági mutatóik jobbak az átlagnál, de az Áfész korábbi adatainál gyengébbek. Jelen­tősek a leltárhiányok, a va­gyonvédelem nem megfelelő. A fiatalokhoz fordult, hogy munkahelyükön lépjenek fel a káros jelenségek ellen. A hozzászólások kitértek a munkahelyi körülményekre, a szociális ellátásra, a továbbta­nulás lehetőségeire. Az áru­házból két felszólaló is volt. Miközben örülnek annak, hogy a napról napra szépülő keres­kedelmi központban végre be­mutathatják azt, hogy mire képesek, mit tudnak ebben a szalagában, választ vártak ar­ra, miért hosszabb a nyitva- tartás hétfőn és szombaton náluk, mint a 20-as népbolt­ban? Ez sok gondot okoz az ott dolgozóknak, többek kö­zött a vidékről bejáróknak. Magyaróvári Pál válaszában elmondta, hogy az Áfész jelen­legi helyzetében minden beté­rő vásárló minden fillérére szükség van. Ugyanakkor eb­ben az ügyben tárgyalni fog­nak az élelmiszerosztály kol­lektívájával. Békefelhívás Az ifjúsági parlamentnek békefelhívás elfogadását java­solta Faklen Mihály karban­tartó villanyszerelő. Részlet az elfogadott és az Országos Bé­ketanácshoz juttatandó szö­vegből:- a fenyegetettség álla­potában, kedvezőtlen légkör­ben, megromlott államközi kapcsolatok közepette kell je­lenleg élni' és dolgozni. A fórum elfogadta az elnöki beszámolót, s a szövetkezet if­júsági bizottságát kiegészítve újabb tagokat választott abba. B. G. Piscí ésjsrat t/ Tőkehús és belsőség A kéxisnunkázás tudományáról Ml Kereskedő férfiak és vásárló asszonyok a piacon. Balázs Gusztáv felvétele Nagyarányú átalakítási munkálatokba kezdtek a nyár folyamán Gödöllőn az Áfész- áruházban. Első ütemben az élelmiszerosztályt vették munka alá. Megnövelték az eladóteret és nagyobb lett a gondolák közötti terület, könnyebbé vált a közlekedés. Változások sora volt a be­vezetője az átalakított üzlet nyitásának. A régi vezető nyugdíjba vonult, az új igaz­gató Szívós Lászlóné, aki ti­zenkét éven át volt az agrár­egyetemi lakótelep ÁBC-áru- házának vezetője. A kereske­delemmel huszonhárom éve jegyezte el magát és nagyon megszerette. Nagyobb forgalom — Ha nem szeretném, már rég abbahagytam volna, mondja, hiszen oly sok ne­hézséggel kell megbirkózni. Budapesten a XIV. kerület­ben KÖZÉRT-üzletben tanul­ta a szakmát, majd kétéves boltvezetői iskolán szerzett képesítést. Elvégezte az egy­éves pedagógiai alapismereti tanfolyamot is. Erre szükség van ott, ahol tanulóképzés­sel is foglalkoznak. Jelenleg is olyan üzlet vezetője, ahol hét tanuló sajátítja el a ke­reskedelmi tudnivalókat. Alighogy kinyitottak, a he­gesztők szikrájától tűz kelet­kezett a szomszédos helyiség­ben. A tűzoltóknak sikerült hamar lokalizálni és csak pár ezer forintos kár keletke­zett. Néhány dolgozót a füst­től enyhe rosszullét fogott el. — Az élet megy a maga útján, folytatja az üzletveze­tő, az előző munkahelyemen havi 2,8—3 millió volt a havi Eorgalom, itt ötmillióra ter­veztük és hétmillióra telje­sítettük. Valószínűleg hatra tudunk beállni. A forgalom­nak több összetevője van. Mindenesetre bővítjük a pro­filunkat, így az osztályon árusítunk majd tőkehúst és lesz belsőség is. Elkészült a hűtőkamra, a szerelés befejezé­se után kezdjük az árusítást. Oktató kereskedő — Huszonhárom dolgozó vesz körül és hét tanuló. Egy' férfi van az állotnányban, biztos nem érzi rosszul ma­gát a sok nő között. Sok mindent elmondott még Szívós Lászlóné, aki Bagón lakik, két gyermek anyja. A piac a szomszédban van, ahol azon a délelőttön elég­gé hűvös idő volt. A bejá­ratnál Spanieil Ede kézimun­ka-készítő vásárlóinak oktáv tást tartott a kézimunka-ké­szítés tudományáról, a fogá­sokról. Huszonnyolc éve járja a piacokat és a városokat. Különben nem volt sok árus, de mindenből volt egy kevés. » Az árak: uborka 20, pap­rika 20—25, burgonya 6.20— 10, dughagyma 20, lila hagy­ma 12, paradicsom 6—10, sa­láta 5, szőlő 16—18, a dányi csemege 20, tojás 2.60, dió alma 10, 'körte 16, karfiol ; forint. Csiba József-to Mozi Vasárnap és hétfőn: A Jedi visszatér. Színes, amerikai sci-fi film. 4, 6 és 8 órákor. Hogy érzi ensgi? [y leasgő dicshimnusz a diákokról A nap programja Szeptember 30-án: Gödöllő, művelődési köz­pont: A korona a legújabb kuta­tások tükrében, dokumentum­kiállítás, megtekinthető 10—18 óráig. Nagytarcsa, falumúzeum: Onódi Béla festőművész ki­állítása, megtekinthető 10—18 óráig. Pécel, művelődési ház: Játszóház kicsiknek, 9-től 12 óráig. A játékos alkotómunkát a szakközépiskolás tanulók se­gítik. A legügyesebb gyerekek ajándékot is kapnak. Pécel, népírontszékház: Fésűs Károly szobrász-res­taurátor programja délután 2 órakor. Október 1-én: Gödöllő, művelődési köz­pont: Játékfoglalkozás iskolaottho­nos gyerekeknek, 14.30 órakor. A színházbarátkor alakuló ülése, 18 órakor. Schwajda György Segítség (előadja a GT 80 színházi cso­port), 19.30 órakor. — Az órákon mindig csak egy tanár van. S nincs ott az igazgató sem. ö honnan tudja, hogy ki hogyan tanít, dolgo­zik? Nem természetes — Évente száz-százhúsz órán veszek részt. De hát ez nem elég. Éppen ezért minden lehetőséget megragadok, hogy tájékozódjam. Ott vagyok a KISZ-gyűléssken, minden megmozduláson. Támaszko­dom a munkaközösségekre, azok vezetőire, akik szintén látogatnak órákat, s beszá­molnak tapasztalataikról. Ilyen tekintetben nagyon hasznosak az érettségi vizsgák is. — Jó közérzetemet azonban nemcsak a kollégáimnak, ha­nem a gyerektársaságnak is köszönhetem. Róluk dicshim­nuszt zengek. Válogatott gye­rekek jönnek hozzánk, tisz­tességesen viselkednek és gon­dolkodnak, megvan a távolab­bi céljuk, tovább akarnak ta­nulni, s ezért mindent meg­tesznek a középiskolában. — A szakmunkásképző igaz­gatóhelyettese a minap azt mondta, náluk a 2-es a divat. A gimnáziumban nem? — Nálunk nem. Ide túlnyo­mó többségében jeles és jó osztályzatúak jönnek, elvétve egjr-egy gyengébb. Általában értelmiségi szülők gyermekei, akik tudják, mit akarnak, s hogy ezért tanulni kell. Ta­nulnak is. Bukás elvétve for­dul elő. Tanulmányi színvona­lunk magas, amit az is bizo­nyít, hogy az egyetemre je; lentkezők nagy többségét év­ről évre felveszik. — Mi az igazgató bánata? — Az, hogy a szakmai irá­nyítás, a gyerekekkel való fog­lalkozás rovására rengeteg időt kell fordítanom különbö­ző jelentések gyártására. Je­lentés a tanév előkészítésérő', a baleseti, munkavédelm ■ helyzetről, részletes kimutatás arról, hogy négy évre vissza ­menőleg ki tanult tovább ( ■ így tovább. Rengeteg szabály­zatot kell készítenünk. Szerve-' zési és ügyviteli szabályzat,' kilenc melléklettel, munkavé­delmi, tűzrendészeti, munka­ügyi, gazdálkodási, működést; belső ellenőrzési, leltározás', selejtezési szabályzat. S ezek­hez sok fáradsággal összegyűj­teni a tudnivalókat, hiszen sem a kollégáim, sem én nem vagyok jártas ezeken a terü­leteken. Reggel 7-től este 6-ig1 foglalkozom az iskola ügyei­vel. Nem természetes állapot. TúS lágyén rajta Miközben az igazgató to­vább sorolja a bürokrácia oí-... tárán hozott áldozatait, mély szomorúság vesz rajta erői:. Nem állom meg, ismét felte­szem a kérdést: még most is az a válasza a kérdésre, hogy érzi magát? — Még ezek után is. A ru­tinmunkának az ember nem adja oda a lelkét. Arra törek­szik, hogy minél előbb túl le­gyen rajta. Ügy vagyok ezzel, mint a rizzsel. A rizst nem szeretem, ezért gyorsán beka­pom, hogy utána kedvemre él­vezhessem a húst. Kör Pál ISSN 0133—195? fSÍSűőöfll Hírlap» > I keznek vissza tanítani. S a gyerekek is ragaszkodnak hoz­zájuk. Nem beszélve a szülők­ről, akik hírét veszik a jó pe­dagógusoknak. — Jól képzett emberek a tanáraink. S ami legalább ilyen fontos, szeretnek taníta­ni. Egyikük-másikuk szép re­ményekkel kecsegtető tudo­mányos pályát hagyott ott, hogy taníthasson. — Egy-egy jó közösség ki­alakulásában a véletlen és a szerencse is jelentősen közre­játszhat. De gondolm, igyekez­nek a szerencse kedvében jár­ni. — Amennyire lehet. Akik egykor nálunk tanultak, azok­ról eleve sokat tudunk. Má­sokról is igyekszünk minél több információt szerezni. Lé­nyeges szempont például, hogy szeretne-e itt megtelepedni? Jelenleg csak négyen vannak, akik nem Gödöllőn laknak. Értelmiségi szülők — A nevelés csapatmunka, noha az osztályban mindig csak egy-egy tanár tartózko­dik. Ám a gyerek nagyon ha­mar észreveszi, ha az egyik­nél többet engedhet meg ma­gának, mint a másiknál. S azt is, ha különbségek mutatkoz­nak az értékelésben. A fakul­tációban még nagyobb a je­lentősége az együttműködés­nek, hiszen egy-egy tárgyat többen is tanítanak. Akkor jó az együttműködés, ha megbe­szélik, ki hol tart, hol ment jobban, hol kell elmélyíteni a gyerek tudását. Heltai Miklós Gábor törté­nelem—latin szakos középisko­lai tanár, középtermetű, negyvenhárom éves, péceli la­kos. Tanítani 1963-ban kezdett a péceli gimnáziumban. Tíz évvel később nevezték ki a gödöllői gimnázium igazgató­jának. Lakóhelyén tanácstag Gödöllőn tagja a városi párt- bizottságnak, elnöke a mun­kásmozgalmi emlékbizottság­nak. Szép reményekkel — Hogy érzi magát? — Jól. Elsősorban azért, mert tagja lehetek az isko­lánkban dolgozó nagyszerű tantestületnek. Mjjit igazgató­nak, ez kettős öröm. Egyrészt, hogy van, másrészt, hogy ve­zetőként is benne élhetek, mint egyik tagja, részese az örömöknek, gondoknak. Együtt gondolkodunk, közösen talál­juk ki, mit és hogyan kell csi­nálni. Ez a gárda stabil. Szá­mosán húsz-huszonöt eszten­deje szolgálják az iskolát, te­hát jelentős hagyományok őr­zői. Fejlődése akkor is szer­ves volt, amikor 1975-ben dup­lájára nőtt, létrehoztuk az óvodai szakközépiskolát. Ak­kor kezdődött el az a folya­mat, ami azóta is tart, olya­nok jönnek a tantestületbe, akik korábban itt jártak kö­zépiskolába. Jó az arány a korosztályok között. A fiata­labbak lendülete és az időseb­bek tapasztalata megfelelően ötvöződik. — A testület vonzerejét jel­zi, hogy a nyugdíjasok is igye-

Next

/
Thumbnails
Contents