Pest Megyei Hírlap, 1984. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-29 / 229. szám

*Ksr • 12 1984. SZEPTEMBER 29., SZOMBAT , 1984. szeptember 29. • Szombat. Mihály napja. A Nap kél 6.41 — nyugszik 18.27 órakor. A Hold kél 12.10 — nyugszik 20.54 órakor. Csak időnként lesz felhős az ég. Az ország legnagyobb részén több órás napsütés va­lószínű. A délnyugati szél szombaton főként a Dunán­túlon megélénkül. Reggelre több helyen keletkezik köd, ami délelőtt megszűnik. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet: 3—8, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet szombaton 18 és 21 fok kö­zött várható. Villamosvonal Még két hónap — talán annyi sem — és megindulnak a villa­mosok a főváros új villamosvo­nalán, az 1-en. A Bécsi úttól a Lehel úti ideiglenes végállomá­sig kész a sínhálózat, szerelik a felsővezetékeket, készülnek a villamosmegállók. Következik az óvoda KITÜNTETÉS Az Elnöki Tanács dr. Bacsó­ka Bélának, a Görogkatoliikus Hittudományi Fcbskala rekto­rának eredményes tevé­kenysége alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta. A kitüntetést pénteken Miklós Imre állam­titkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke adta át. Az eseményen jelen volt dr. Tim- kó Imre, a hajdúdorcgi egy­házmegye püspöke. — Korszerű Iskolafűtés. Teljesen elhasználódtak az alber.tirsai 1. sz. általános is­kola olajkályhái. A fűtéskor­szerűsítésre térnek át még eb­ben az évben. A mintegy másfél millió forintos mun­kát, a megyei tanács 600 ezer forinttal támogatja. — Elmarad a koncert. Be­tegség miatt nem tartják meg a százhalombattai városi sport- csarnokban a szeptember 30- ra hirdetett Dolly Roll koncer­tet. A jegyek érvényesek az október 28-án 20 órakor kez­dődő koncertre, vagy a vásár­lás helyén visszaválthatók. Ezen a héten A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 39. lottósorsolásan a következő nyerőszámokat húzták ki: 46,52, 56, 67,90 A szeptember havi tárgy- nyaremány-sorsoláson a 37. játékhét szelvényei vesznek részt. íj iskola Taksonyban HETÉNYI GÉZA KILENCVEN ÉVE, 1894. szeptember 29-én szüle­tett/ és 65 éves korában, 1959- ben halt meg Hetényi Géza kétszeres Kossuth-díjas bel­gyógyász, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadé­mia tagja. Orvcsi oklevelét a budapes­ti egyetemen szerezte, 1919- ben. Ezután mint gyakornok, majd mint adjunktus a buda­pesti III. számú belklinikán működött. Korányi Sándor mellett. 1931-ben egyetemi ma­gántanári képesítést szerzett; 1938 és 1914 között a budapesti Stefánia úti, 1946—47-ben pedig a Márlonhégyi Belgyógyászati intézet vezetőjeként tevékeny­kedett. 1916-ban egyetemi rk. tanári címet kapott, majd 1947- ben kinevezték a Szegedi Or­vostudományi Egyetemre a belgyógyászat professzorává. Egyebek között nagy jelentő­ségűek a máj- és cukorbete­gek anyagcseréjére, a kalcium­anyagcserére vonatkozó kuta­tásai. Elsők között mutatta ki a vegetatív idegrendszer funk­cionális zavarainak jelentősé­gét a fekélybetegség, a hiper­tónia esetében. 2 Pénteken befejeződtek ^ Sopronban a magyar— í csehszlovák határvízi tár- gyatások. A két ország ha- ^ tárvízi bizottságának ez Í volt a 45. ülése. Áttekintették a közös Du- na-szakaszon elvégzett építési, kotrási és a hajóútkitűzés: munkákat, s a további teen­dőket. Mint megállapították: a Rajka és Szob közötti 140 kilométeres szakaszon folytat­nak gázlókotrást, míg a baga- méni kanyarban, amely az egész Duna-szakasznak hajó­zás,i szempontból legnehezebb része, mindkét oldaücn szabá­lyoznak. Hasonló munkákra kerül sor a közös Duna-sza- kasz több más pontján is. A nagyarányú ipari kaivicskotrá- scfeat is úgy irányítják, hogy Rövid szárú, lapos Téli csiamaprognózis A télre lesz elegendő csizma — ígérik a Duna és a Minősé­gi Cipőgyár vezetői. A szállí­tást már mindkét vállalat megkezdte. November végéig 136 ezer pár női csizmát készít a Du­na Cipőgyár a belkereskede­lem részére. Ebből mintegy 53 ezer pár az indiai Liberty céggel közös kooperációban gyártott téli lábbeli. A ma­gyar fél tervezi meg a model­leket és adja a technológiát, az indiaiak pedig cserébe az általuk kikészített finom in­diai bőrből tűzik, formázzák a csizma felsőrészét. A talp és a felsőrész összeállítása a Du­na Cipőgyárban történik. Ezek a legdivatosabb modellek, amelyeknek szára egyébként a korábbinál némileg rövi- debb, sarka laposabb, talpa csúszásgátló kiképzésű, így biztonságos benne a járás. A Duna Cipőgyár szakem­berei és az alapanyaggyártók egyaránt törekednek a víztűrő ez nagy esőben, hóban nem nyújt teljes biztonságot. A Minőségi Cipőgyárban fő­leg elegáns divatcsizmát: kö­zépmagas és magas sarokkal, csaknem térdig érő szárral, készítenek és küldenek folya­matosan a kereskedelemnek. A tizenötféle új modell főleg a hagyományos színekben ta­lálható máris az üzletekben, de a gyártók az idén a tava­lyinál több világos modellt is, előállítanak. A nappa és a ser­tésvelúr mellett puha anilines kikészítésű bőröket használ­nak fel, ezek víztaszítók, de elsősorban városi viseletre ajánlottak. November végéig a Minőségi Cipőgyár összesen mintegy százezer párat — a tavalyihoz hasonló mennyisé­get — ad át a nagykereskede­lemnek. Halálos űiközés Nincs irigylésre méltó hely­zetben Taksony, ha a gyer­mekintézményekről van szó. Az óvoda épülete jócskán megért a felújításra, de ami ennél is súlyosabb gond, hogy az ovi nem komfortos, a ki­csik a legnagyobb fagyban is az udvar végébe kénytelenek kijárni. Amikor mérlegelni kellett a gondokat, mégis az iskola ügyének megoldása került előbbre, mivel az ötezerhárorr* száz lakosú településen évről évre több gyermek kezdi meg az általános iskolát. Esztendőkkel ezelőtt úgy döntött a tanács vezetése, hogy a tanteremhiányt csak egy hatosztályos iskola megépíté­sével lehet megszüntetni. Az előkészítés, tervezés és a szük­séges pénz előteremtése leg­alább annyi időbe telt, mint az építkezés. Két évvel ezelőtt kezdődött a munka és ezek­ben a napokban már birtokba is vehették a tanulók az új épületet. Igaz ugyan, hogy tan­évkezdésre nem sikerült át­Hansági lenmag Lenmagot exportálnak a Német Szövetségi Köztársa­ságba a Lajta-hansági Állami Gazdaságból. A különféle gyógykenyerek készítéséhez használt lenmag ma a gazda­ság egyik legtöbb nyereséget hozó növénye. Több mint 2000 forintot kapnak mázsájáért, és ma már hektáronként 12 mázsánál is többet termelnek belőle. A gyászoló család, valamint a Belkereskedelmi Minisztérium, a Budapestkömyéki TÜZ£p Vállalat mély megrendüléssel tudatja, hogy Jóna József, a Budapestkör- nyéki TÜZÉP Vállalat vezérigazga­tója hosszan tartó, türelemmel vi­selt betegség után, 53 éves korá­ban, elhunyt. Temetése 1584. októ­ber '4-én, 14 órakor a Rákospalotai temetőben lesz. adni a létesítményt, de a pe­dagógusok és a diákok így is örültek neki. Az iskola után végre az óvo­da korszerűsítésére is mód nyílik. Tavasszal elkezdik egy új konyha építését és ezzel egy időben komfortosítják az óvodát. A munkálatok másfél millió forintba kerülnek. M. K. KOSSUTH RADIO 4.25: Zenés reggeli műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Műsorismertetés 8.20: Kulturális programok 8.30: Családi tükör 9.00: Mit — hol — mikor — ho­gyan? 9.15: Színes népi muzsika lfl.00: Hírek. Időjárás 10.05: Trombita harsog, dob pe­reg .. . 12.00: Déli krónika 12.30: Déli zeneparádé 13.25: Orvosi tanácsok 13.30: Bábolnai napok ’M 14.CÓ: Hírek. Időjárás 14.05: A hét embere 14.15: Népzenei példatár 14.25: Magyarán szólva 14.40: Mindennapi irodalmunk 15.10: Üj zenei újság 15.55: Reklámparádé 16.00: 168 óra 17.30: Komolyzenei lemezlovas 18.15: Hol volt, hol nem volt.. 18.25: Mai könyvajánlatunk 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Hírek. Időjárás. Sport 18.45: Népdalelőadók hangalbuma 19.30: Operettmúzeum 20.05: Minden élmény 21.05: Aki civilben is cár volt... 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 22.15: Európa hangversenyter- i meiből 24.00: Hírek. Időjárái 0.10: Melódiakoktél PETŐFI RADIO 4.25: Zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Sztereó beállító műsor síi: Filmzene 8.20: Tíz perc külpolitika 8.30: Hírek. Útközben 8.35: Katonazenekarok Játszanak 8.57: Reklám 9.00: Budapesti művészeti hetek 10.00: Szombat délelőtt 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 12.46: A párizsi Notre Dame 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Babérkoszorú, irodalmi pa­ródiák modellek kialakítására — de mint mondották —, ez eddig nem sikerült teljes egészében. A pécsi bőrgyár Niagara és a simontornyai bőrgyár Mon­szun — hidrofobizálással ki­készített — alapanyaga pél­dául jó ideig ellenáll a csapa­déknak és a cipőgyár csésze- talp-kialakítása is a beázás megakadályozását célozza, de 14.30: Hírek. Útközben 14.35: A varázshegedű. Operett 15.14: Ide tartozom. Versek 15.26: Népzenei fesztivál 16.30: Hírek. Útközben 16.35: Versek 16.56: Magyarország—Spanyol- ország teniszmérkőzés 17.00: Balázs Klári és Korda György énekel 17.30: Bajnoki labdarúgó-mérkő­zések 18.05: A Saragossa Band műso­rából 18.22: Hírek. Útközben 18.27: Sötéten szikrázó csillag 19.20: Bp. Honvéd—FTC és Video­ton—Békéscsaba labdarúgó­mérkőzések 19.53: A Shadows együttes felvé­telei 20.30: Hirek. Útközben 20.35: Kívánságműsor a fegyveres erők napja tiszteletére 22.00: Slágermúzeum 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.15: Verbunkosok, nóták 24.00: Hírek. Időjárás 3. MŰSOR 7.00: Román nyelvű műsor 7.30: Szlovák nyelvű műsor ' 8.00: Hírek. Időjárás 8.30: Műsorismertetés 8.08: A kiállítótermek program­jából 8.11: Sztereó beállító 8.17: Orgonamuzsika 9.07: Barokk muzsika 10.25: Slágerlista 11.05: Hangfelvételek felsőfokon 11.53: Donizetti-áriák 12.16: Cseh előadók albuma 13.00: Hirek. Időjárás 13.05: Műsorismertetés 13.07: Uemezbörze helyett 14.00: Közkívánatra 17.00: Tip-top parádé 17.30: Néndalok 17.58: Kritikusok fóruma 18.03: Muzsikáról versben, pró­zában 18.38: Rejtett kincsek 18.53: Rekviem egy városrészért 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Romantikus kórusok Cegléd külterületén sze­mélygépkocsijával egy teher­gépkocsinak ütközött Kovács Mihály 71 éves nyugdíjas, ceg­lédi lakos. Kovács meghalt, egy utasa súlyos sérülést szenve­dett. A vizsgálat eddigi ada­tai szerint a személygépkocsi vezetője megsértette az el­sőbbségi szabályt. 19.35: Szimfonikus zen« 21.30: Hangszerszólók 22.00: Dzsesszklubest 23.00: Verdi-áriák 23.30: Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna 8.05: Szerb-horvát nyelvű műsor 8.25: Perpetuum mobile 9.05: Winnetou, a meszkalero 10.00: Építészet 10.20: Az Onedin család 11.10: Keresztkérdés 11.40: Képújság 14.05: Ajánlóműsor gyerekeknek 14.30: Hírek 14.35: Reklám 14.40: Az ember és a tenger 15.30: MAFILM-magazin 15.45: Sorstársak 16.05: „Indulj te is, kutasd ha­zádat” 16.50: Képújság 16.55: Tűzszerészek 17.30: Nemzetközi tévészakács­könyv 17.45: Teleráma 18.25: Parabola 18.55: Reklám 19.10: Tévétoma 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Vers — mindenkinek 20.05: Randevú a Royalban 21.40: A hét műtárgya 21.45: Bo Widerberg-sorozat. Adalen 31. 23.35: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 14.20: Képújság 14.25: Magyarország—Spanyol- ország Davis Kupa mér­kőzés 17.00: Zizi Jeanmalre műsora 17.45; A Cég ügyeiről 18.10: Túristvándi vízimalom 18.20: Kék fény 19.30: Csajkovszkij: Vonósszere­nád 20.05: Három év 21.15: Tv-híradó 2. 21.35: Kenessey: Az arany meg az asszony. Opera 22.35: Képújság HElüA RÁSIffÓ'ÉS TV MŰSORÁBÓL HBK azokkal egyúttal segítsék a mederrendezést. Az ülésszakon áttekintették az Ipoly, a Tisza, a Bodrog, a Hemád és a Sajó folyók sza­bályozásával összefüggő kér­déseket is. Örömmel nyugtáz­ták, hogy az elmúlt évi árvá- dekeaásek során a két ország vízügyi szolgálata erdménye- sen működött együtt. A bizottság részletesen meg­tárgyalta, s értékelte a határ­vizeit minőségét. Eszerint a Duna, az Ipoly, a Sajó és a Ronyva-patak vízminősége ja­vult. Jóváhagyta azokat a mun­kaprogramokat és -terveket, amelyek a határvízi együtt­működés további javítását, elmélyítését szolgálják. A jegyzőkönyveket magyar rész­ről Breinich Miklós, az Orszá­gos Vízügyi Hivatal első el­nökhelyettese, csehszlovák részről pedig Vladimír Mnrge- tin szlovák erdő- és Vízgazdál­kodási miniszter írta alá. Megkóstolták az óvodások A itiaracasja Három új üdítő itallal bőví­tette választékát a Pest megyei Pincegazdaság: a maracuja, a mangó és az ananász alap­anyagát angol importból szer­zik be, és Szentendrén, az ot­tani üzemben palackozzák. Ez­zel éppen egy tucat üdítőjük­ből válogathatnak a vásárlók. Mielőtt megkezdték volna az újdonságok gyártását, kísérle­teket végeztek, vajon mennyi­re ízlik termékük majd a fo­gyasztóknak. Ezért a szentend­rei óvodásokkal kóstoltatták meg az új italokat. Azt ta­pasztalták, hogy a maracuja fogyott a legjobban, de a má­sik két üdítőt is hamar meg­kedvelték a legkisebbek. — Vízműtársulás. Pánd 2600 lakosa vízműtársulatot alakított. A tervek szerint a következő években — lakos­sági erőből és tanácsi hozzá­járulással —, e társulat szer­vezd a község ivóvíz-hát ta­tának építését. Konferencia Ráckevén Megosztott toldással Ráckeve adott otthont a két­napos II. mélyépítési és talaj­mechanikai ifjúsági konferen­ciának. A talajmechanika és a mély­építés a% emberi kultúra alap­vető ismeretei közé sorolható. Régebbi korokban a talajme­chanikai és alapozási tapasz­talatok fontossága csalc na­gyobb létesítményeknél tuda­tosult, ma azonban lépten-nyo- mon alkalmazni kell ezen is­mereteket. Az első .talajmechanikai és mélyépítési ifjúsági konferen­ciát két évvel ezelőtt rendez­ték meg a Földmérő és Talaj- vizsgáló Vállalat, valamint a Mélyépítési Tervező Vállalat fiataljainak szervezésében, az EVM, az MTESZ és a KISZ KB fiatal értelmiségiek osztá­lya védnöksége mellett. A ta­lálkozó célja a kutatási-fej­lesztési eredmények és a ter­vezési-kivitelezési tapasztala­tok bemutatása, átadása volt, továbbá, hogy az azonos szak­területen dolgozó fiatalok meg­ismerjék egymást, egymás munkáját. A geoteohnikai ter­vezésben fontos cél a műszaki színvonal emelése, ezért a kon­ferencia nagy súlyt helyezett elméleti jellegű és jelentőségű tudományos eredmények be­mutatására. A másodízben megrendezett eszmecsere tekintélyét mutat­ja, hogy 54 előadója között nyolcán külföldiek; baráti or­szágok képviselői. A 156 kö­rüli résztvevő a megnyitót kö­vetően szekcióüléseken hall­gatta szakterületének előadóit, akik egyebek között a mélyala­pozásról, az új matematikai el­járásokról, a síkalapozásról, il­letve a laboratóriumi és hely­színi vizsgálatokról adták át ismereteiket. Sz. T. Futásnak eredt a járművezető Mese a verekedésről £ Az ittas járművezetők — í veszélyeztetve másokat és 2 saját testi épségüket — na- 'f gyón sok bajt okoznak a % forgalomban. Ezért termé- ^ szetesen szigorúan felelos- ^ ségre vonják, akit rajta- ^ kapnak, és mellékbüntetés- ^ ként hosszabb-rövidebb g időre a jogosítványuk is íí asztalfiókba kerül. Történetünk főszereplője megpróbált kitérni a büntetés elől, de a tények megcáfolták ügyes kis meséjét. J. L., aki öt-hat deci bor, több fröccs és két-három üveg külföldi sör elfogyasztása után Kerepestarpsán segédmotoro­zott, nekihajtott egy villany­oszlopnak. Bár megsérült, ar­ca és feje is vérzett, járművét tolva, továbbindult. Ütközben azonban megszédült, eszméle­tét vesztette, úgyhogy orvosi segítségre szorult. Igaz, mi­kor magához tért, nyomban le­tépte fejéről a kötést és futás­nak eredt... A felelősségre vonás mégsem maradt el. Amikor megindult ellene az eljárás ittas jármű- vezetés vétsége miatt, meg­próbálta egy kicsit átalakítani a történteket. Állítása szerint nem hajtotta a segédmotort, csak tolta, mert éppen szere­lőhöz akarta vinni megjavít­tatni. És hogy sérülését, mi­képpen szerezte? Ütközben összeverekedett egy haragosá­val, akinek a nevét már elfe­lejtette. A kerek kis történet szép­séghibája, hogy a tanúként meghallgatott orvos elmondta: a sérültet körülvevő emberek, akik segítségül hívták, beszá­moltak a balesetről. Így hát hiába vállalta volna J. L. szívesebben a vereke­dést, ittas járművezetésért vonták felelősségre. A Pest megyei Bíróság má­sodfokon 5 ezer 600 forint pénzbüntetésre ítélte és más­fél évre eltiltotta a járműve­zetéstől. Ga. J* Több milliós magánraktár Lefülelték az üzért A Budapesti Rendőr-főkapi­tányság gazdasági rendészete eljárást kezdeményezett Bo- gyi Imre 73 éves nyugdíjas víz- és gázszerelő kisiparos, gyulai lakos éllen üzérkedés és vesztegetés bűncselekmé­nyének alapos gyanúja miatt. A gyanúsított évek óta több millió forint értékben radiáto­rokat, kazánokat és szerelvé­nyeket vásárolt fel, melyeket Gyulán és környékén felárral értékesített. A lakásban tartott házkutatás során több millió forint értékű kurrens árucik­ket és 220 ezer forintot talál­tak, és ezeket lefoglalták. Bo- gyi Imrét őrizetbe vették, az eljárást a Békés megyei Rend­őr-főkapitányság folytatja. ........ A-Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Megjelenik - hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: sági Agnes. — DtvT lifrVfl iSJDI A P Főszerkesztő-helyettes: Árkus István és Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, pf. 311 Irányítószám: 1446. - Kiadja a rtú I Ui LU I LI FHII Lnr Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: TŰI Imre vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja; 343-100 és 335-13.0. — , :^ceglédi Hírlap, Cegléd. Kossuth tér 1 Pf. 19 2701. Telefon: 11—400. — Érd) Hírlap, Érd, Lenin üt 33. 2030 Telefon: 45-352. Gödöllői Hírlap, Gödöllő Szabadság út 2 Pf 14 2100. Telefon: 20-786. — Monoriiiirlap Monor. Kossuth u. 71. Pf 51. 2201. Telefon: 157. - Nagykőrösi Hírlap. Nagykőrös, Hősök tere 7 . 2750. Telefon: 398. - váci Hírlap, Vác. Lenin út 45 Pf 32 2601 Telefon- 10—005. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap irodánáMpostacím: Budapest V. József nádor tér 1. 1900). személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215-96 152 pénzforgalmi lelzószámra. A l’D ára- » oldal 140.Ft, 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34.- Ft, egy negyedévre 102,- Ft, félévre 204,- Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: «0,- Ft. - ISSN 0133-0659 Pest megyei Hlrlao (Index • 25 064 HU), ISSN 0133-2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209-5467 (Érdi Hírlap), ISSN Í133—195J (Gödöllői Hírlap), ISSN 0233—2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133-275» (Váci Hírlap). ‘ , A 45. ülésen VísMsfyi es|v£8 á áibs úSkéid$*«

Next

/
Thumbnails
Contents