Pest Megyei Hírlap, 1984. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-22 / 223. szám

A feladat nem csökken Famunkások az egyetemen Ittasan nem jó találkozni a géppel Házon belül rövid idő alatt híre terjedt 1980-ban, hogy a íamunkások brigádjának új vezetője lett. Sári Ferenc asz­talos alig múlt 33 éves, ami­kor az Agrártudományi Egye­tem gazdasági főigazgatóságá­hoz tartozó asztalosműhelybe került. Átszervezés, nyugdíja­zás, és más egyéb tette szük­ségessé, hogy a kis csapat élé­re új vezető kerüljön. Az évek azóta is múlnak, s a feladatok csak nem csökken­nek. Ezt tapasztaltam, amikor hosszú idő után újra elláto­gattam a sportcsarnok szom­szédságában dolgozó brigád­hoz. Sári Ferenc a tőle meg­szokott udvariassággal invitált kis irodájába. Alig helyezked­tünk el, már szólt a telefon, és még ki tudja, hányszor tette ezt beszélgetésünk alatt. A brigádban az asztalosokon kívül ácsok és üvegezők is dolgoznak. Alapvető feladatuk az egyetemi létesítmények kar­bantartása. Ma már egyetemi varosról beszélünk, amely év­ről évre növekszik, s folyton több tennivalót ad. Éves terv szerint dolgoznak, de mindig adódik azon felüli munka, valami váratlan ese­mény folytán. Az lehet egy vi­har, vagy egy rendezvény is. Augusztusban a postáskonfe- rencia adott plusz feladatot, aztán a tanévre való készülés­sel, az előadó és a szemináriu­mi termek karbantartásával múlt az idő. Az ácsok most az állattenyésztési tanszék által megrendelt munkákat végzik, a kísérleti terepen karámok és ' istállók várnak a szakembe­rekre. Az üvegesek Salgótarjánból kapják munkájuk tárgyát. Kö­tött mennyiséggel gazdálkod­nak. nem kis felelősség ezért például a panorámaüvegekkel való bánásmód. A csaknem kétszer kétméteres és mind­össze öt-hat milliméter vastag­ságú üvegek mozgatása, be­dolgozása fokozott óvatosságot igényel. A brigádban 25—50 éves em­berek dolgoznak. Többségük 5 —15 éve az egyetemen van. Nyugdíjba egyelőre senki sem készül közülük. Szeretik amit csinálnak, s maga Sári Ferenc is elárulja, hogy sokszor még álmábah is fúr-farag, gyalul­ja, fűrészeli az anyagot. A műhely felszereltsége jó­nak mondható, a követelmé­nyeknek megfelel a gépesített­ség is. Negyedévente tartanak munka- és balesetvédelmi ok­tatást, előadásokat. A korábbi közösségből most ketten hiá­nyoznak. Egyikük katonai szolgálatot teljesít, a másikuk kilépett, rájött arra, hogy itt csakis józan fejjel lehet dol­gozni, mert a gépek nem tér­nek ki az ittas emberrel való találkozásnál. Baráti kapcsolatban állnak más szakmák egyetemi képvi­selőivel is. A jól végzett mun­ka az ajánlójuk. Csiba József A RQp progroojc Gödöllő, művelődési köz­pont: A korona a legújabb kuta­tások tükrében, dokumentum­kiállítás, megtekinthető 10—18 óráig. Nagytarcsa, falumúzeum: Onódi Béig festőművész ki­állítása, megtekinthető 10—18 óráig. Mozi Daliás idők. Színes magyar rajzfilm. Csak 4 órakor! A gonosz Lady. Színes angol kosztümös kalandfilm. 6 és 8 órakor. 16 éven felülieknek! Kereskedelmi őrjárat V Pihen a játékautomata A piac a szokásosnál csendesebb Noha a piacra látogató, igyekvő ember útjába nem esik az éjszakai mulató, mi mégis, oda is elnéztünk. A nyár ele­jén még játékteremként üze­melt az Állomás utca 6/a. szám alatti vendéglátó egység. A megjelent rendelet nyomán megváltoztatták az üzlet pro­filját, és a hajdani játékterem gépei az udvaron pihennek. A mai Golden Days éjjeli mulató gazdájával, az alig húszéves Bimbó Józseffel be­szélgettünk, és érdeklődtünk a forgalom iránt. Déltől hajnali négy óráig vannak nyitva, es­te nyolcig harmadosztályú, utána másodosztályú árakon számolnak. Az eldugott kis mulatóban színes videoműsor nyújt szó­rakozást. A vendég hűtött ita­lokat rendelhet, és meleg szendvicset, illetve tormás főtt csülköt. Mindezt figyelmes ki­szolgálás mellett. A Rét utca sarkán levő Napsugár után alighanem ez a legkeresettebb hely a városban. Talán a szo­lid árak miatt is. A vezető szerint a Golden Days nyugodt szórakozást nyújt, és erdekessege, hogy godtoifőiekböl tevődik össze a törzsközönsége. Rendzavarás eddig nem volt, a rendőrség erősen odafigyel, és a járőrök szem előtt tartják. A későo- biek folyamán olcsó melegete­ké Konyhát szeretne üzemel­tetni Bimbó, ehhez pedig el kellene adni a játékgépeket. De ki vesz ma már ilyet? A héten a piac mintha csen­desebb lett volna a szokottól. Szabó Sándorné körül szőlős­ládák sorakoztak, az asszony a dányi Magvető Termelőszö­vetkezet termését árulja. A gyönyörű szőlőnek 25 forintért nagy keletje volt. .— Az előző nap — mondta Szabóné — három ládával ma­radt a hozott harmincból. Any- nyi is csak azért, mert korán jött érte az autó. Az Áfész zöldség-gyümölcs boltjában tartott még a ká­poszta kiárusítása, kilónként két forintért lehetett hozzájut­ni, máshol 5—6 forintért. Néhány más termék ára. Karfiol 18—20, paprika 20—25, uborka 16—20, burgonya 6,20— 8, paradicsom 6—10. alma 18, körte 22, őszibarack 14—28, szőlő 20—25, fejteni való bab 38, dinnye 9 forintért kapható, ha egy kilót veszünk. Cs. J. LLŐI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XI. ÉVFOLYAM, 223. SZÁM 1984. SZEPTEMBER 22., SZOMBAT Új fcrfénelvk kétéves {/ A jelen a múltban gyökerezik Snergiafaksirékos termékükbe;) a r&méray Aszódon 34 éve alakult egy szövetkezet, amely az idők so­rán volt könnyebb és nehe­zebb helyzetben, _ termékszer­kezete a körülményekhez hol jobban, hol kevésbé rugalma­san alkalmazkodott, tagjai és vezetői cserélődtek, egyszer nagyobb ütemben, máskor las­sabban. Voltak sikerei, voltak kudarcai. Az utóbbi esztendő­ket nem fogják történetük fé­nyes lapjain számon tartani, ám ha sikerül a felemelkedés, ezeknek a tanulságait is hasz­nosíthatják jövőjük építésében. Rövid isvon Amikor tevékenységükről, helyzetükről beszámoltak a város párt-végrehajtóbizottsá­gának, többször hangoztatták, a múlttal nem kívánnak sokat foglalkozni, hiszen a jelen és a jövő a fontos, a jelen és a jövő feladatai annyira lekötik őket, hogy nem sok idejük és energiájuk marad a múlttal való bíbelődésre. A valóságban azonban mind­untalan visszautaltak a múlt­ra. Nem véletlenül. Minden mai. tettük, tervük, de nehéz­ségük, bajuk is valamiképpen ott gyökerezik. S ha nem ép­pen ezért, már csak a kiin­dulópontra célozva sem ma­radhat említetlenül a legutób­bi két év. . Mostani történetük két éve kezdődött, amikor új elnököt választottak. Ennek megtör­ténte után felmérték helyze­tüket, s kitűzték azokat a rö­vid távon megoldandó felada­tokat, melyek eredményei ala­pul szolgálhatnak a továb­biakhoz. Első és döntő volt az alaphiány és a veszteség elke­rülése, a korábban sokat rek­lámozott betűzár konstrukció­jának és minőségének jelentős javítása. Mivel az elnökválto­zás 1982 szeptemberében volt, ennél többet arra az évre nem vállalhattak. A következő esztendő első felében a szabálytalan tevé­kenység szabályozása, a gaz­dasági helyzet további erősíté­se, a választott bizottságok munkájának lényeges javítása szerepelt a programban. Az év második részében már na­gyobb mértékben szándékoz­tak a jövővel foglalkozni, hi­szen a kilábaláshoz értéke­síthető termékek, ütőképes szakembergárda, biztos piac szükséges. Az idei tervekben már fel­bukkan egy új szakszó: be- ágyazómasszás. Ha villamos főzőlapot mondunk, az köze­lebb áll a laikushoz, ám a gyártmány mibenléte nem na­gyon fontos a számunkra. Ne­künk elég annyi, hogy egy új termékről van szó, amellyel, legalábbis a szövetkezetiek reménye szerint, mind a hazai, mind a külföldi piacon sike­reket érhetnek el. Az idei második félévben ennek a ter­méknek a sorozatgyártásának a megkezdése a cél. Jövőre pedig szeretnének az alacsony hatékonyságú kategóriából a közepesbe kerülni. A vevők h'zdrr.a A legrégebbi elképzelések, tehát az 1932-esek töbfsé-ke- vésbé teljesültek. Nem lettek alaphiányosak, veszteségesek. A betűzár konstrukciójának és minőségének javítása is sike­rült, mint később azonban ki­derült, ez nem volt az igazi, hiszen a piac érdektelensége miatt gyártását abba kellett hagyni. Ami ennél sokkal sú­lyosabb gond: nem sikerült a létszám csökkenésének megál­lítása, illetve a vevők bizal­mának a helyreállítása. Más tekintetben sem úgy alakultak a dolgok, ahogyan szerették volna. Veszteséges volt az ötvösrészleg, a textil- tisztítás, a túrái—bagi telep. Az elmaradt tőkés exportból származó kiesés sem tett ki kevesebbet, mint tízmillió fo­rint. Voltaképpen ekkor döntöt­tek úgy, hogy váltanak. A szö­vetkezet vezetősége úgy hatá­rozott, hogy meghonosítják az energiatakarékos villamos fő­zőlapok gyártását. Ez a gyárt­mány hosszabb távon is ered­ményesnek ígérkezik. Beveze­tése azonban egyáltalán nem mondható gondtalannak, sem a szövetkezeten belül, sem azon kívül. Expert, import Tavaly más tekintetben is akadtak halvány biztató jele«. A létszám nem csökkent to­vább. (A kritikus időszakban százötvenen hagytak ott a szö­vetkezetét.) Megszabadultak néhány ráfizetéses részlegtől, teleptől. A fodrászatot pedig nyereségessé tették. De nem javult lényegesen a műszaki előkészítő tevékenység, ami az idén is gonaot okozott. Erre az évre a körülménye­ket jobban figyelembe vevő, reálisabb tervet készítettek. Nyilván okulva a két év ta­pasztalataiból, és ráébredve arra, hogy a nehézségek, fel­adatok nagyobbak,, mint aho­gyan az űj vezetőség annak idején hitte. És ismét egy kis sikerélmény: tovább stabilizá­lódott a gárda, javult a terme­lés ütemessége, áttértek a negyvenórás munkahétre a fa­ipari részlegben, mellékfoglal­kozású szakcsoportot hoztak létre, amelytől nyolc-tíz mil­liós bevételt remélnek. Ez a harmincnégy éve ala­kult aszódi szövetkezet ma a Ferromechanika nevet viseli. Vezetői az új termékre ala­pozva remélik a szebb jövőt, hiszen a főzőlapot exportál­hatják, importot helyettesít­hetnek, energiát takaríthat­nak meg vele, s hosszabb tá­von adhatnak munkát három­száz-négyszáz embernek a nagyközségben. K. P. A divatos itt és cft £/ Rongyszőnyeg helyett szarvasos Ma levelet kaptam dr. Plat- tky Pál kandidátus, műegye­temi tanár barátomtól. — Ha megtennéd, nagyon hálás len­nék — írja —, de nagy szük­ségem lenne olyan rongysző­nyegre, amilyet legutóbb édes­anyád szobájában láttam. Kel­lene belőle legalább húsz mé­ter. — Mutattam anyámnak a levelet, ő hitetlenkedett. ücindan asszony Divatját éljük a népművé­szetnek, a színes korsók, tá­nyérok, tulipános ládák, falusi lámpák mellett mind gyak­rabban látunk a városi laká­sokban színes szőttessel, ronovszőnveggel leterített he- verőt, régi fotelt. Nem csoda hát. ha barátom is kedvet ka­pott ennek beszerzéséhez, s ha ebben leli kedvét, segíteni kel­lene neki. Anyám hallgatott. Azt hi­szem, nem értette, mi lehet ab­ban szép, amit az ő fiatal ko­rában minden asszony készír tett, mert szüleiktől megtanul­ták a szövés mesterségét, s az egyszerűbb, hétköznapra való leoedőket, abroszokat, törülkö­zőket, rongyszönyeget minden asszony megszőtte, az ünnepi darabok készítését pedig a leg­ügyesebbre bízták, mert mint minden faluban, Hévizgyörkön Édesanyám szobájában meg szerettük volna őrizni falunk múltjának egy darabját. He- verőjét rongyszönyeggel te­rítettük le, s az került a falra is. ötfiókos sublótját sokan megcsodálták, s akadt, aki pénzt ígért érte, akkora össze­get, amiért akár egy háromaj- tós szekrényt is kaptunk volna a bútorüzletben. Nem jöhe­tett a házunkba vendeg. hogy anyám szobájával ne Dúszkéi- kedjünk. Kezdetben nem is voi* sem­mi baj, aztán egysze váratlan dolog történt. Mindig halk «-tá­vú, a légynek sem ártó. min­denkit tisztelő édesanyám vá­ratlan kéréssel rukkolt elő. — Van egy kis megtakarított pénzem — mondta. — Vegye­tek érte valami szép. szarva- sos, erdős garnitúrát a heverő- re, mert ahány jóasszonyom meglátogat, mindegyik meg­szólja ezt a rongyszőnveget. Az is ió volna, ha a régi órát kicserélnétek. Mondják, lehet kapni elemeset, azzal nincs gond. nem kell naponta húzo­gatni. Húsz méter Hiába volt a magyarázko­dásunk, győzködésünk, anyám megmakacsolta magát, és mi teljesítettük a kérését. A tör­ténteknek talán egy esztendeje lehet. válogatta, a segítő asszonyok ujjnyi vastagságú csíkokra ha­sogatták. A sok összeszabdalt rongycsíkot a végénél fogva összevarrták, aztán gombolyí­tották. Nagy, puha labdák let­tek, akkorák, mint egy ember feje. Jókat dobálóztunk velük. Akármilyen erővel vágtuk egy­máshoz, nem fájt az ütése. — Az így elkészített anyag­hoz kellett még kenderfonal. Akinek nem volt szövőszéke, az kölcsön kérte valamelyik szomszédtól, s kezdődhetett a munka. Olyan vidám színezé­sű, gyönyörű szőnyegek ké­szültek, hogy belemelegedett még a szívünk is. Vigyáztunk is rá nagyon. Azért szerez Mert mint a régi parasztpor­tákon mindennek, a rongysző­nyegeknek is külön életük volt. Először a kemence padkáját vagy a lócát díszítették. Ami­kor kicsit megkoptak, a föld­re terítettük őket. A földes padlót rongyszőnyegek díszí­tették, s mindjárt cifrább lett a szegénységünk. Ha elrongyolódott, elszab­daltuk, s kiraktuk a küszöbre, lábtörlőnek. Végül az ólba ke­rülitek a kislibák, kiscsirkék alá. Ott érte a pusztulás. De hogy most akadjanak emberek, akik ezeket a szép egybesző- nyegeket rongyszőnyeggel cse­rélik fel. hát ezt az én eszem már fel nem foghatja — duz­zog anyám, aztán megnyugtat. — Szerzek a barátodnak. F. M. is akadt olyan, aki nagyobb ügyességével, gazdagabb fan­táziájával, szakértelmével ki­tűnt a többiek közül. — Nem szőnék már a falu­ban — mondta anyám. — Leg­utóbb — talán egy-két évvel ezelőtt — még Gombos Mihály- né vállalta a szövést. De úgv hallottam, abbahagyta. Sok volt a munka, s nehéz a nyers­anyagot is beszerezni. Mert nem úgy van most, mint ré­gen volt. — Szeretem, ha ghyám eljut eddig ß mondatig, ilyenkor könnyen rákérdezhe­tek. — Hát hogy volt régen? — és az elfojtott mesélő kedv máris előbuggyan, s nekem nincs más dolgom, mint figyel­ni szavait, s jegyezni monda­tait. Puha labda — Téli esteken rongyot ha­sogattunk. Akkoriban a legki­sebb darabot Sfem dobtuk ki. Válogattuk az elhasználódott blúzokat, csíkos ágyhuzatokat, cafattá viselt szoknyáinkat, miegymást. Kiáztattuk a sok kacatot a nagyteknőben. Ha­mulúgos házi szappannal jól átszappanoztuk, átmostuk. Na­gyon sok víz kellett. Az arté­ziról hordtuk. Hány vödörrel? Ki számolta azt. — A megszáradt rongyokat nagymama színek szerint szét­i Szombati jegyzet ni íelányok c^ Hányszor olvashatjuk vi­déki értelmiségiek kifaka- dását: ha az ember meg akar nézni egy színházat, be kell bumlizni az ötven, hatvan, száz kilométerre levő városba, majd még keservesebb körülmények között haza. Kinek van kedvé így szórakozni, kul­turálódni, művelődni. De nemcsak értelmiségiek, má­sok is panaszkodnak. Vidé­ken nincs ez, vidéken nincs az. Valóban, vidéken sok minden nincs, sok más vi­szont van, ami a nagy- vagy a fővárosban hiány­zik. Ha már nem is száz­százalékosan, viszonylag tűrhetően tiszta a levegő, nagyobb a csend, több a zöld. Színház persze nincs. Nagyobbrészt hiányzik az a sok-sok szórakozási lehe­tőség, ami főleg a főváros­ban kínálja magát. Opera, hangverseny, múzeumok, kiállítások, százszámra sportversenyek, s ki tudná felsorolni azt a rengeteg eseményt, amit hétről hétre szerveznek hivatásosak és amatőrök. Csak legyen az embernek kedve, pénze és ideje. Gödöllőn néhány eszten­deje nagyot fordult a világ. A művelődési ház elkészül­tével a korábbival össze sem hasonlítható művelődé­si, kulturálódási lehetőséget kaptak a városbeliek és a környező községekben élők. S olyan színházi előadáso- 'kát hoznak ide, amelyek országos sikernek örvende­nek, a fővárosban élők irigylik a gödöllőieket, hi­szen nekik nem kell messzi vidéki városokba utazniuk, ha ezekre történetesen kí­váncsiak. S nem mondhatnánk, hogy harc dúlna a jegye­kért. Néha inkább az okoz fejtörést a szervezőknek, hogyan toborozzanak lehe­tőleg telt házakat. Har­mincezer lakóból nincs annyi színházszerető, aki valamely előadásra kétszer megtöltené a háromszáz­hatvan helyet a művelődési, központban. A környező községek egynémeiyike próbaképpen beállított színházi buszra pedig jó­formán senki sem jelentke­zett. Üresek a sportpályák is. A gödöllői kézilabdamecs- csekre kimegy az a húszí harminc ember, kik közül néhány rekedtre ordítja magát, szidalmazza a bíró­kat. Az NB 1-ben játszó gyeplabdások talán még ál­mukban sem gondolnak ar­ra, hogy valaha pénzt is szedjenek a nézőktől. Ki­től? Attól a háromtól? A röplabdások mérkőzésein sem bizonyulnak szűknek a falak. A focistákat talán többen nézik meg. Persze, ha a bevételből kellene működniük... A zeneiskolában százakat oktatnak évről évre a mu­zsika*értésére és szeretett­re, több mint egy évtizede, ám ha évente egy-két hangversenyt rendeznek a városban, nagy a szurkolás, lesz-e közönség, nem kell-e majd szégyenkezni a híres művész vagy együttes előtt. Panaszkodik a helybeli énekkar vezetője is, kicsi a közönségük. A könyvtá­rakban sem kell sorban áll­ni a helyért. A minapi számunkban pedig arról olvashattunk, hogy a szőlőben ott rohad a szilva, miközben a fővá­rosi üzletekben 20—25 fo­rintot kérnek kilójáért. A szilváért, amit nem is olydn régen evésre is alig méltat­tak. Szűkebb látókörűek ilyen jelenségek nyomán hajla­mosak szidni az embere­ket. Mondván, ezeknek nem kell a színház, a sport, hiába visszük nekik ház­hoz a kultúrát, a művelő­dési lehetőséget, oda se ba­góznak. Másoktól azért kapják meg a magukét, mert nem művelik szőlőjü­ket, gyümölcsösüket. Szidni lehet őket, különösen, ha nincsenek is ott. Ám utána még mindig nyitva marad a kérdés: mit csinálnak, hol vannak az emberek? Kör Pál ISSN 01M-4E1I «Gödöllő! Hírtip) » * A

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents