Pest Megyei Hírlap, 1984. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-20 / 221. szám

mr .mu 1984 SZEPTEMBER 20., CSÜTÖRTÖK ‘Fókusz CSÁDA CSOMAGBAN / Kadhafi Benghaziban nyilat- 4 kozott a francia televíziónak, í Maga a tény is jelez valamit, 2 amit a líbiai forradalom veze- 2 tője így fogalmazott meg: a £ csádi csapatkivonási egyez- j mény „tartós békét teremt a 4 közép-afrikai országban és új 2 szakaszt nyit Líbia és Francia- ■2 ország kapcsolataiban”. A nyilatkozat ténye és tar­talma mind Csádrói, mind a líbiai—francia kapcsolatokról — a lestöbb előrejelzéshez hasonlóan — csak lehetőség, bár kétségtelenül fontos és ér­dekes lehetőség. Hogy e lehe­tőségből mennyi válik valóra, az számtalan körülménytől függ. A francia—líbiai megálla­podás nem önmagában, hanem nagyobb összefüggéseiben — ahogy diplomáciai szakzsar­gonban mondják, egy terje­delmes „csomag" részeként — értékelendő. Az előzmények közismertek. Hisszén Habré csádi elnököt egy 1983 augusztusában hozott párizsi döntés értelmében francia, ellenfelét, Gukuni Veddeit pedig líbiai csapatok támogatták a hatalomért ví­vott harcuk során. Mint be­bizonyosodott, sem a napi hárommillió frankot felemész­tő francia, sem a nyilvánvaló­an nem olcsóbb líbiai katonai jelenlét nem hozott kibonta­kozást, csak egy nyögvenyelős patthelyzet konzerválására volt képes. Ez a tény azonban a megállapodásnak csak egyik faktora lehetett. A dolog szem­mel láthatólag akkor lódult meg, amikor bejelentették a líbiai—marokkói államszövet­ség megkötését, méghozzá né­hány olyan előzmény után (angol diplomaták szabadon engedése stb.), amelyből az tűnt ki, hogy Tripoli aktívabb és rugalmasabb külpölitíka nyitányának színhelyé" lehet. A Párizzsá} különlegesen jó kapcsolatokat fenntartó kon­servativ Marokkó sokfajta értelemben ideális közvetítő' nek látszott. A létrejött alku- csomag elemeit a megfigyelők a következőkben látják: 1. Rabat összehozza Tripoli! Párizzsal Csád ügyében , (ez megtörtént). 2. A két .ország elmélyíti az új kapcsolatot (márts felmerült Mitterrand meghívása és Kadhafi esette' ges utazása, persze 1 időpont nélkül). 3. Líbia (enélkül ne­hezen lett volna elképzelhető a közeledés) viszonzásul „va­lamit nyújt” 1 Hasszán király nak a foszfátban gazdag Nyuga.t-Szalrora ügyében. Mint láttuk, valami elkez­dődött. Az, hogy e folyamat hogyan hat vissza magára Csádra, éppoly kérdéses, mint az, hogy a kezdetnek lesz-e nyugat-szaharai (vagy bár­milyen egyéb) folytatása. H. E. Csak a népek összefogásával (Folytatás az l. oldalról.) közép-amerikai problémákról, hangsúlyozva, hogy az úgyne­vezett Contadora-csoport foly­tatja tevékenységét a veszé­lyes helyzet felszámolására. Egyúttal arra is rámutatott, hogy a nemzetközi stabilitás biztosítása lehetetlen a világ- gazdaságban megvalósítandó változások nélkül, anélkül, hogy ne hajtanának végre olyan átalakításokat, amelyek segítenek a legszegényebb né­pek és országok helyzetén Az ülésszak ezt követően megválasztotta az új elnököt, Paul Lusaka zambiai nagykö­vetet, akit az afrikai államok csoportja javasolt a tisztségre. Lusaka hat éve képviseli or­szágát az ENSZ-ben; ő a vi­lágszervezet Namíbia-taná- csának elnöke is. Az új elnök elődjéhez ha­sonló szellemben sürgette a közgyűlést, járuljon hozzá az eddiginél hatékonyabban a vi­lág előtt álló nagy gondok, problémák megoldásához. Rá­mutatott, hogy gyakran ma­guk a tagállamok sem veszik figyelembe azokat a lehetősé­geket, amelyeket az ENSZ nyújthat a konfliktusok ren­dezésében. Lusaka beszédében nagy te­ret szentelt az afrikai kérdé­seknek. A többi között határo­zott lépéseket sürgetett a faj­üldözés minden formájának felszámolására és a namíbiai kérdés rendezésére. Kijelentet­te: a tagállamoknak meg kell adniuk a szükséges segítséget a namíbiai népet képviselő szervezetnek, a SWAPO-naik. Szólt a közel-keleti kérdés rendezéséről is, aláhúzva: az ENSZ érvényes határozatai alapján csak olyan rendezés tehetséges, amely biztosítja a palesztin nép törvényes jogait. Emlékeztetett arra is, hogy á világszervezet közgyűlése ha­tározatot hozott arról, hogy a kérdést olyan nemzetközi kon­ferencián kell rendezni, amely­nek két társelnöke az Egyesült Államok és a Szovjetunió. Bí­rálta azokat a kísérleteket, amelyek gyakorlatilag sem­missé kívánják tenni ezt a ha­tározatot. A közgyűlés új ülésszaká­nak elnöke leszögezte, hogy a világszervezetnek is gyorsab­ban kell reagálnia a világ problémáira, meg kell gyorsí­tania döntési mechanizmusát, jobban kell kihasználnia meg­levő lehetőségeit ahhoz, hogy hatékonyabban segítse elő a világ problémáinak megoldá­sát. ★ Andrej Grómiko, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének el­Nicaragua fenyegetettsége súlyos Amerikai hajók a felségvizeken Humberto Ortega nicaraguai nemzetvédelmi miniszter egyes nyugati sajtójelentéseket cá­folva megerősítette, hogy a tervezett időpontban, novem­ber 4-én megtartják a vá­lasztásokat az országban. Ked­den nyilatkozott Mexikóvá­rosban, ahol a függetlenségi ünnepségeken vesz részt. A miniszter súlyosnak ne­vezte országa helyzetét. El­mondta, hogy hétfőn amerikai hadihajók behatoltak Nica­ragua felségvizeire és gyako­ribbá váltak az ország feletti amerikai'felderítő repülések. Nem lehet alkudozások tárgya az a jogos nicaraguai lépés, hogy harci gépeket szerez be az ország légterének védel­mére — jelentette ki. Ezzel összefüggésben megerősítette, hogy a Managua-tó mellett épülő Punta Huete-i katonai repülőteret az év végén vagy a jövő év elején használatba veszik, ha nem is készül el addigra véglegesen. Nicaragua kedden hivatalo­san is tiltakozott az Egyesült Államoknál felségvizeinek megsértése miatt. A nicaraguai külügyminisztérium George Hatvannál több halálos áldozat Dél-Afrikában Feke te bőrű mókásak sztrájkja ■ Hat aranybányászt ölt meg kedden a dél-afrikai fajüldöző rezsim rendőrsége a Waterpan nevű bányánál. A karhatalmi erők brutális fellépésének So- wetóban is voltak áldozatai. A bányászszakszervezet és a munkáltatók megállapodása eredményeként az aranybá­nyászok többsége már kedden felvette a munkát. (A bányá­szok a hét elején szüntették be a munkát, magasabb bére­ket követelve.) A Johannes­burgtól nyugatra fekvő, Wa­terpan nevű bánya fekete bő­rű munkásai — akik nem tag­jai a bányászszakszervezetnek — azonban, folytatták a sztráj­kot. A nyolcezer sztrájkoló el­len kivezényelt rendőrség könnyfakasztó gránátot hasz­nált, gumilövedékekkel és sö­réttel lőtte a tiltakozó tömeget. Bár pontos adatokat eddig hi­vatalosan nem közöltek, a helyszíni beszámolók, szerint legkevesebb hat bányász éle­tét vesztette és kórházi • táié- koztatás szerint maidnem százötven a sérültek száma. Sowetóban, Johannesburgfe- keték lakta elővárosában ösz- szecsapások voltak kedden a fajüldöző rendszer ellen tünte­tők és a rendőrség között. A köveket dobáló és barikádokat crítő fekete bőrű fiatalok el­len könnyfakasztó gránátot és gumilövedéket használtak ott is a rendőrök. A karhatalmi erők kíméletlen támadása kö­vetkeztében két fiatal tüntető olyan súlyos fejsérülést szen­vedett, hogy a kórházban meghalt, A már több mint három he­te tartó tiltakozási hullámnak hatvannál több halálos áldo­zata van. Shultz amerikai külügymb niszterhez intézett jegyzéké­ben megállapította, hogy há rom amerikai hadihajó hatolt be a nicaraguai vizekre, Nicaragua követeli, hogy az Egyesült Államok vessen vé­get az erőszak alkalmazásán és az azzal való fenyegetésen alapuló politikájának. Szívesen látnak nemzetközi zi megfigyelőket Nicaraguá­ban a novemberi választásai­kon — jelentette ki Washing­tonban Mariano Fiallos, legfelsőbb választási tanács elnöke. Fiallos, aki azért ér­kezett tíz napra az Egyesült Államokba, hogy a válaszjaí- sok előtti helyzetről táj-koz-r tassa az amerikai sajtót és a kongresszus egyes tagjait, elmondta: a választási kam­pány nagy lendülettel folyik, a jelöltek használhatják a rá­diót és a televiziót, szaba­don tarthatnak politikai gyű­léseket. ^ ső helyettese, külügyminiszter, aki az .ENSZ-közgyűlés 39. ülésszakán részt vevő szovjet küldöttség vezetőjeként tar­tózkodik New Yorkban, szer­dán beszélgetést folytatott Da­vid Rockefeller neves ameri­kai üzletemberrel és közéleti személyiséggel. Véleményt cse­réltek a szovjet—amerikai kap­csolatok kérdéseiről, köztük kereskedelmi és gazdasági kér­désekről is. A KGST VB ülése Moszkvákon Moszkvában szerdán meg­kezdődött a Kölcsönös Gazda­sági Segítség Tanácsa végre­hajtó bizottságának 111. ülése. A VB-ülésen megvizsgálják a KGST-tagországok ez év Jú­niusi, felső szintű moszkvai gazdasági értekezletén hozott határozatok végrehajtását, át­tekintik a KGST október vé­gén Havannában megtartandó XXXIX. tanácsülése napirend­jén szereplő kérdéseket, s KGST folyamatos tevékenysé­gével kapcsolatos egyéb kér­déseket. A végrehajtó bizottság ülé­sén Magyarországot Marjai Jó­zsef miniszterelnök-helyettes, hazánk állandó KGST-képvj- selője képviseli, aki a magyar —szoyjet gazdasági és műsza ki-tudományos együttműködé­si kormányközi bizottság elnö­keinek találkozójára hétfőn ér­kezett a szovjet fővárosba. A szovjst Legfelsőbb Tanács küldöttsége Mexikóban Erősödött az országúk barátsága A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Mexikóban tar­tózkodó küldöttsége, amelyet Ivan Kapitonov, a Legfelsőbb Tanács képviselője, az SZKP KB titkára vezet, kedden ta­lálkozott a mexikói parlament két háza külpolitikai bizott­ságainak képviselőivel. A szenátus bizottságainak elnökei meggyőződésüket fe­jezték ki, hogy a szovjet kül­döttség mexikói látogatása elősegíti a két ország barát­ságának és együttműködésé­nek további erősítését. Rámu­tattak, hogy a mexikói és a szovjet parlamenti képviselő­ket a béke ügyének szolgálata köti össze. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa nevében Ivan Kapito­nov hangsúlyozta: a Szovjet­unió úgy tekinti e látogatást, mint ami ismét bizonyítja, hogy jól fejlődnek a szovjet— mexikói baráti kapcsolatok. Elégedetten állapította meg, hogy a két ország aktív poli­tikai kapcsolatokat tart fenn egymással, s rámutatott, hogy az utóbbi években kötött két­oldalú megállapodások meg­nyitják az utat az együttmű­ködés egyéb formáinak fejlő­dése előtt is. Külpolitikai kérdésekkel kapcsolatban Kapitonov meg- erősítétte, hogy a Szovjetunió külpolitikájának változatlanul a nukleáris háború elhárítása az elsőrendű célja. Rámuta­tott, hogy a nemzetközi élet alapvető kérdéseiben a Szov­jetunió és Mexikó álláspontja egymáshoz közel áll, vagy egybeesik. A szovjet delegáció a talál­kozó után sajtókonferenciát tartott, amelyen Ivan Kapito­nov elégedetten szólt a mexi­kói látogatás eredményeiről. A küldöttséget fogadta Manuel Bartlett Diaz mexikói belügy- , miniszter is. NATO flotta tüntetés a Vörös-tengeren Az eknatelepítők ismeretlenek Abdel Halim Abu Gazala egyiptomi miniszterelnök-he­lyettes és hadügyminiszter szerdán közölte: brit aknasze­dő hajók a Szuezi-öbölben „viszonylag új gyártású”, mély­tengeri aknára bukkantak. Abu Gazala szerint elképzel­hető, hogy az’akna azok közé a szerkezetek közé tartozott, amelyekkel — július és augusztus folyamán — el akar­Támadás a japán LDP-székház e!kn Lángszórók lő véd a lángot Ismeretlen tettesek szerdán — helyi idő szerint késő este — felgyújtották a Japánban kormányzó Liberális Demok­rata- Párt Tokió .központjában- levő székházát. A hatóságok közlésé ézennt:tí’2’’épHlet mö­gött parkoló két teherautón el­helyezett lángszórók valóság­gal lövelltek a lángokat a ki- lencemeletes épületre. A tűzoltók rendkívül nagy erőket vetettek be a lángok el­fojtására, ennek ellenére csak­nem két órát vett igénybe, míg a tüzet sikerült kioltani. Érte­sülések szerint a harmadiktól a hetedik emeletig az épület szinte teljesen kiégett, az anyagi károk egyelőre felmér- hetetlenek. Személyi sérülés nem történt. Támadta a szociáldemokrata vezetőket Az NSZK-kancelidr kirohanása Helmut Kohl, az NSZK kan­cellárja, a Kereszténydemokra­ta Unió elnöke, a CDU kedden késő este megtartott, krefeldi rendezvényén az eddigi legéle­sebb formában támadta a Szovjetuniót és Lengyelorszá­got azokért a bírálataikért, amelyekkel az európai hatá­rokat kétségbe vonó, nyugat­német próbálkozásokat illették. A CDU elnöke élesen tá­madta Hans Apel és Egon Bahr szociáldemokrata vezető­ket azért, mert elutasították a német kérdés „nyitottságáról” szóló, kormánypárti állításokat és elfogadhatónak nevezték az Zűfzcvar a belga fővárosban Tüntetnek az alkalmazottak Szemétszállító, tűzoltó- és mentőautók százai torlaszolták él szerdán Brüsszel belvárosát, leírhatatlan zűrzavart és lár­mát idézve elő a városi alkal­mazottak sztrájkja és tünteté­se keretében. Egy szemetesko­csi tartalmát a tanács épülete előtt ürítették ki és meggyúj­tották a tüntetők, akik azért tiltakoztak, mert fizetésnapju­kat előzetes értesítés nélkül a hónap végére tették, így egy­havi fizetéstől estek el az év végére. A parlament és a kor­mány épülete közelében üres üvegeket szórtak az úttestre, úgyhogy azt cserepek és szilán­kok milliói tették járhatat­lanná. A belga fővárost alkotó 19 községet egyesítő településkör­zeti nagytanácsot költségvetési megszorítások késztették arra, hogy az állami alkalmazottak­ra már érvényes fizetési rend­re térjen át saját alkalmazot­taméi is. A szakszervezetek tiltakozást jelentettek be. A konfliktus várhatóan hamaro­san tűrhetetlen helyzetet ered­ményez a brüsszeli szemétszál­lításban. NDK több követelését, így az NDK-állampolgárságra való jogos igényét. NSZK-bolgtír bizottság ülése Szerdán Bonnban megtartot­ta ülését a nyugatnémet—bol­gár gazdasági bizottság. A Hriszto Hrisztóv bolgár külkereskedelmi miniszter je­lenlétében lezajlott tanácsko­záson mindkét fél megerősí­tette, hogy meg akarja hosz- szabbítani az 1985-ben lejá­ró gazdasági-együttműködési szerződést. A két ország válla­latai között már 90 kooperációs szerződés van, s a nyugatné­met—bolgár kereskedelmi for­galom 1984-ben valószínűleg eléri az 1,7 milliárd márkát. A nyugatnémet küldöttséget Mar­tin Bangemann gazdasági mi­niszter vezette. A hatóságoknak senkit nem sikerült letartóztaniuk, szemta­núk szerint ugyanis a tűz ke­letkezésekor néhány személy ■ íelo,o»* Mim* ~ futva menekült' az epület köze-, léből. Alig több mint két hónapon belül a mostani .volt az LDP székháza ellen elkövetett má­sodik merénylet. Az elsőt egy. szélsőbaloldali csoport Csőn Tu Hvan dél-koreai elnök ja- páni látogatása glleni tiltako­zásául hajtotta végre ták torlaszolni a Szuezi-csa- torna vízi útját. Mint ismeretes, .július 9. és augusztus 15. között rejtélyes robbanások következtek be a Vörös-tengeren haladó tizen­nyolc hajón. A Szuezi-csator- nán folyó hajózásból eredő, számottevő jövedelmét féltve, Egyiptom számos országot fel­kért az aknák felkutatására, de a brit, francia, amerikai és olasz aknaszedő hajók közül qsak a britek találtak, még hétfőn, egy olyan aknát, ame­lyet Abu Gazala most új gyár­tásúnak nevezett. Az amerikai aknakutató flottilla dolgavé- gezetlen már el is vonult, az olasz pedig a hónap végén- fe­jezi be küldetését. Az egyiptomi hadügyminisz­ter szerdai nyilatkozatában el­ismerte/ semmilyen,ibizonyíté- ■ kot nem tud nyújtani arra, hogy Líbiának bármi köze lenne a különösebb károkat egyébként nem okozó merény­ietekhez, amelyek kisebbfajta NATO-flottatüntetéshez vezet­tek a körzetben. Irán.is cáfol­ta, hogy része lenne az aknatr- , lepítésben. Finn kormányfői nyilatkozat Szilárdak a kapcsolatok Szerdán a finn fővárosban nyilvánosságra hozták Kalevi Sorsa finn kormányfő, a Finn Szociáldemokrata Párt elnö­ke nyilatkozatát, amelyet ab­ból az alkalomból tett, hogy a két ország negyven évvel ezelőtt írta alá a fegyverszü­neti szerződést. Ez a meg­állapodás — hangzik a nyi­latkozat — fontos szerepet töltött be Finnország új Kül­politikai irányvonala kialakí­tásában és az 1248-ban alá­írt szovjet—finn barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés lét­rejöttében. A finn miniszterelnök hang­súlyozza, hogy a Finnország és a.Szovjetunió közötti kap­csolatok szilárd alapokon áll­nak, az őszinte barátság és a kölcsönös bizalom jellemzi őket. Csak röviden... SZEMJON CARAPKIN szov­jet diplomata életének 79. évé­ben elhunyt. Több vezető posz­tot töltött be a szovjet külügy­minisztériumban, számos nem­zetközi tanácskozáson vett részt országa képviseletében, és egy ideig a Szovjetunió bonni nagykövete volt. Az Andre j Gromiko külügymi­niszter és más vezető diplo­maták által. aláírt nekrológ szerint Carapkin a rá jellem­ző munkaszeretettel és lelki­ismeretességgel, minden tu­dásával és tapasztalatával a Sikeresen feltárt esetek Lengyelországban Mérséklődött a bűnözés Lengyelországban ugyan még nem sikerült megállítani a bűnözés terjedését, de a bűn­üldöző szervek egyre sikere­sebben tárják fel a bűnesete­ket. Erről nyilatkozott a Rzéczpospolitánák, a kor­mány napilapjának Józef Beim vezérőrnagy. Az idén még mindig megfi­gyelhető a bűnesetek számá­nak növekedése. A rendőrség azonban a bűncselekmények szaporodása ellenére egyre jobb eredményt ér el a bűnö­zők leleplezésében. Már las­sabb ütemben nő a bűnügyi esetek száma, valamelyest csökkent a magántulajdon el­len elkövetett lopások és a társadalmi tulajdon sérelmé­re történt betörések száma. Az utóbbi időben csökkent a be­töréses rablások száma — mondta a vezérőrnagy. szovjet békepolitika megvaló­sításán fáradozott. A DÄN Szociáldemokrata Párt kongresszusának utolsó napján, szerdán ismét Anker Jörgensent választották a párt elnökévé. A kongresszus meg­erősítette alelnöki tisztségében Knud Heinesent. FÖLDRENGÉS volt szerdá­ra virradóra Jugoszlávia dél­nyugati részében. A titogradi földrengésjelző intézet szerint a rengés középpontja a mon­tenegrói tengerparttól .hatvan kilométerre volt, öt évvél éz- előtt ugyanebben a körzetben súlyos földrengés pusztított. FELSZÓLALÁSOKKAL foly­tatódott szerdán az a prágai tudományos . tanácskozás, amely a több nyugati ország politikai köreiben jelentkező militarista és revansista ten­denciák veszélyével foglalko­zik.- Mint arról már beszámol­tunk, a szimpózionori hat szo­cialista ország, köztük ' Ma­gyarország képviselői mellett több nyugati állam küldötte is részt vesz. A konferencián felszólalt Alekszandr Jakovlev professzor, a szovjet tudomá­nyos akadémia világgazdasági és nemzetközi kapcsolatok in­tézetének igazgatója is.

Next

/
Thumbnails
Contents