Pest Megyei Hírlap, 1984. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-02 / 206. szám
1984. SZEPTEMBER 2., VASÁRNAP mmÁHtr vuÁ£PoumAi kJ£dJjjj_ • • Üres szavak - makacs tények Zavar Bonnban — Katonatiszt és politikus haldia Libanonba Marokkó—Líbia clkwszövotségének terve és az arab egység Minden jel szerint egyre inkább a tömegkommunikációs eszközök uralják az amerikai elnökválasztás végső szakaszát. Jól tudják ezt a republic kánusok, s természetesen az újra induló elnök forgatókönyvírói. Aligha véletlen, hogy Dallasban — a riói karnevál kavalkádját majd’ utolérő konvenció — a csarnok közepén, az emelvény felett hatalmas képernyő volt. Rajta az elnök lovagol, beszédet mond — nagyban. Alatta áz elnök beszédet mond kicsiben. S lovagol — inkább meglovagol régi, konzervatív szólamokat, az erős és nagy Amerikáról Egyszer már a hallgató kisember elhitte, hogy a század Amerika százada lesz — mégsem lett. Most újra hiheti. Most újra elhitetik vele. A nagygyűlés után Reagan Chicagóba repült. S mert tudta, hogy Dallasban „elvetette a sulykot”, így Chicagóban békehúrokat pengetett. Természetesen a maga módján. Megmaradt az „erős Amerika” rögeszménél, de már arról beszélt, hogy a Fehér Ház leghőbb vágya a béke megőrzése: Joggal irta a Pravda politikai szemleírója, hogy amit Reagan tesz, az a „félrevezetés magasiskolája”. Míg a békéről beszél, tárgyalási készségéről, addig minden ésszerű szovjet fegyverzetcsökkentési javaslatot — így az űrfegyverekről is — lesöpör az asztalról. A szovjet—amerikai viszony fokmérője volt az elmúlt évtizedekben az NDK és az NSZK kapcsolata. / TUDATOSAN TORPEBŐZ- BA-E MEG BONN A BERLINNEL KEZDETT PÁRBESZÉDET? Természetesen az NDK'kész volt erre nyitottan, a világ- politikai olvadásnak kellett késztetni az NSZK-t a keleti politikára, s így a párbeszéd- reJ'' Ennek fontos állomása lenne Erich Honecker bonni útja. A látogatás tényét és pontos idejét még nem is egyeztették — mint ahogy a Neues Deutschland augusztus 25-én írta —, Bonnban azonban megszólalt Alfréd Dreg- ger, a CDU-CSU parlamenti frakciójának vezetője. • „Az NSZK jövője nem alttól függ, hogy Honecker úr megtisztel-e bennünket látogatásával” — nyilatkozta a Springer konszern napilapjában. Másnap Haeber, az NSZEP KB PB tagja, a KB titkára fogadta Rühét, Dregger helyettesét, és határozottan visszautasította a támadást. Időközben felerősödtek áz NSZK-ban a szovjetellenes, revansista hangok. Odáig menően nyilatkoztak „felelős” politikusok, hogy a Szovjetunió akadályozza a két német állam közeledését. Moszkvában erélyesen visszautasították ezt a gyanúsítást, hangoztatva, hogy a honvédő háború vérzivataros éveiben is tudták a szovjet emberek, hogy „Hitler csak egy van, s nem minden német fasiszta, hisz a németeknek élni kell.” Azt sem rejtették véka alá, hogy tudják, az NSZK sok becsületes lakójának gondot okoz a revansizmus, s ez az egész Európa „vigyázó szemét” az NSZK-ra vonzza. VÁLTOZÁST von-e maga UTÄN LIBANONBAN KÉT VEZETŐ POLITIKUS HALÄLA? Nádim el-Hakim tábornok a legmagasabb beosztásban levő drúz tábornok volt — vezérkari főnök. Talán az egyetlen olyan katonai vezető, aki a keresztény tisztek tiszteletét és a baloldali drúz milíciák bizalmát is élvezte. Így hivatott volt a libanoni egységkormány terveinek megfelelően az új nemzeti hadsereg megszervezésére. Tulajdonképpen azárt. mert mindkét oldal bizalmát élvezte. Teljes energiával látott neki a hadsereg újjászervezésének. A szétszabdalt országban pedig a politikai átrendezés után ez volt a legnagyobb feladat. Magáénak vallotta az izraeliek által már-már elszakított, s így megfojtott országrész visszafoglalását, s mert tudta, hogy a hadsereg szervezése még sok időbe kerül, összarab feladatnak tekintette. Szlimán Franzsijéval tanácskozott Ehden város közelében, amikor helikopterrel távozva sziklaoromnak ütközött ' és szörnyethalt. Sokan ugyan merényletre * gondolnak, hisz szemtanúk robbanást hallottak, majd látták a levegőben kigyulladt helikoptert. A tábornok halála azonban nemcsak azért veszteség, mert nehéz lesz utódot találni. Pierre Dzsemajel csütörtökön hunyt el szívrohamban. Amíg Nádim el-Hakim a jövőt jelentette a cédrusok országában, addig az agg Dzsemajel a múltat Keresztény volt, de büszkén viselte az arab-mohamedán sejk címet is. S valaha úgy is uralkodott. Talán Berlinben tanulta, azon a bizonyos olimpián, ahová a libanoni fiúkat vitte, s ahol először látta a Führert. Mégsem vált fasisztává. Inkább szélsőjobbos keresztény politikussá azzal, hogy nekilátott megszervezni a falangista ifjúsági csoportokat Nyílt titok, hogy államelnök fia helyett ma is ő intézte „az ország ügyeit”. A temetésekor kitört lövöldözés talán jelkép is volt. Ma pótolhatatlan hiány a libanoni jobboldal .számára. Á két haláleset azonban mitsem változtat a libanoni tényeken. A rendezés alapfeltétele annak a szír javaslatnak megvalósulása, amelv szerint valamennyi érdekelt ország s a nagyhatalmak — közöttük ia> Szovjetunió — üljenek tárgyalóasztalhoz a Közel-Kelet kérdéseinek a megvitatására. HOGYAN ILLESZKEDIK AZ ARAB EGYSÉGBE A TERVEZETT LÍBIAI—MAROKKÓI Államszövetség? r Amikor a marokkói Oujda városában II. Hasszán király és Kadhafi ezredes, Líbia ve- .zetője' aláírta a két ország szövetségéről a szerződést, a világsajtó gunyoros felhangú tudósításokat közölt. Hat válás után házasság — így Líbiáról. Tűz és víz keveréke — így Marokkóról. Valóban egy magát forradalminak,- Dzsa- mahiriát — közvetlen néphatalmon nyugvó államot — hirdető Líbia hogyan léphet államszövetségre azzal a Marokkóval. amely mind ez ideig az Egyesült Államok és Franciaország közvetlen szövetségese volt a térségben? Mindenesetre az bizonyosnak látszik, hogy nem rögtönzött államszövetségről van szó, hosszan készítették elő a tárgyalásokat. Az államszövetséget — melyet mindkét országban népszavazással már jóváhagytak — kettős érdek szülte. Az egyik az, hogy az elmúlt esztendőben Algéria két szomszédjával, Tunéziával és Mauritániával megalkotta az úgynevezett testvériség és egvetértési paktumot. Tették ezt azzal a szándékkal, hogv az új Maghreb egyeztetett kül- és katonapolitikával növelhesse súlyát a térségben és a világban. A szövetségbe nem hívták meg Líbiát. Tekintve, hogy Kadhafi Nasszer elnök közvetlen utódjának tartja magát, s így az arab egység letéteményesének, így válaszolt az algíri lépésre. A másik okot Marokkóban kell keresnünk. A szaharai felszabadítók, a Polisario, minden katonai erőfeszítés ellenére tovább harcol. Ma mintegy százezer marokkói katona és amerikai, francia hadieszközök vigyázzák a foszfátban gazdag sivatagi területet. Ügy látszik azonban, hiába. Eddig Líbia volt a felszabadító front egyik legjelentősebb anyagi és katonai támogatója. Az elmúlt év végén — valószínű, a tárgyalások megkezdésekor — Tripoli megvonta ezt a támogatást. Bár a Polisario-erők azóta .számottevően nem gyengültek meg, Marokkó mégis azt remélheti, hogy a líbiai támogatás kiesésével rövidébb időn belül felszámolja az ellenállást. Ruttkay Levente Marjai József elutazott Pekingből Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, a kormány Gazdasági Bizottságának elnöke befejezte hivatalos látogatását ä Kínai Népköztársaságban. A tárgyalásokon részletesen és tárgyszerűen értékelték a kétoldalú gazdasági, kereskedelmi és műszaki-tudományos együttműködés helyzetét, és kijelölték a soron következő feladatokat. Marjai József szombaton elutazott Pekingből. Kcnsztantyin Csernyenko válasza a Pravda kérdéseire Készség a józan párbeszédre tFolytatás az l oldalról.) nek szigorú betartásával lehet komoly és eredményes tárgyalásokat folytatni. Az vezetett a genfi tárgyalások megszakadásához, hogy Washington megtagadta ezt az elvet. Washington meghiúsította ezeket a tárgyalásokat. Túlságosan sok olyan kérdés van napjainkban, amely megvitatásra és megoldásra vár. És meg is kell oldani azokat. Határozottan meg akarom erősíteni készségünket a párbeszédre, a tisztességes és komoly tárgyalásokra, amelyek olyan megállapodások létrehozását eredményezik. Olyanokat, amelyek figyelembe veszik minden ország és nép biztonságának érdekeit. Mi így értelmezzük a párbeszédet — fejezte be Konsztan- tyin Csernyenko a moszkvai Pravdának adott válaszát. A Republikánus Párt kongresszusán elhangzott beszédekből, az ott elfogadott választási programból következtetni lehet arra, hogy miként tekint a világra az Egyesült Államok jelenlegi kormányzata, milyenek a szándékai, s meg kell mondanom, hogy benyomásaink lehangolóak -*• állapítja meg az SZKP KB főtitkára. Azok gyakorlati tettei, akik meghatározzák az Egyesült Államok külpolitikai irányvonalát, nyíltan a nemzetközi feszültség további veszélyes fokozására irányulnak. Washingtonban cinikus nyíltsággal világhatalmi ambíciókról tesznek tanúbizonyságot, s arra számítanak, hogy erősebbek lehetnek mindenkinél, mindenütt és mindig rákény- szeríthetik akaratukat a népekre. Míg a népek holnapjukat féltve mélységes felelősségtől áthatott politikát várnak el a kormányoktól, amely a nemzetközi béke megerősítését szolgálja és elősegíti a fegyverkezési hajsza radikális korlátozását és megszüntetését, továbbá a válsággócok felszámolását — Washingtonban a katonai erő durva alkalmazásának szándékát hangoztatják. Washingtonban egyszerűen elveszítik realitásérzéküket. A világ radikális módon megváltozott — hangoztatja Konsztantyin Csernyenko. Hkaragna harci s gépeket vásárol Nicaragua, a külföldi, főleg amerikai katonai fenyegetés elleni védekezésül korszerű harci gépek beszerzésével fejleszti hadseregét — közölte pénteken Hugo Torres parancsnok, a sandinista hadsereg politikai főcsoportfőnöke. Nicaraguái hivatalos forgások szerint■ szovjet, vagy francia vadászgépek vásárlását fontolgatják. Az új gépek használják majd a Managua közelében épülő új repülőteret. Ugyancsak pénteken adták hírül, hogy T—55-ös, szovjet gyártmányú harckocsikat állítottak hadrendbe a Sandinista hadsereg harckocsizó egységeinél. Az ENSZ BT ülése Libanon ügyében Vizsgáló csapért szükséges Eltérő hangsúlyokkal, de egyöntetűen eltérő tartalommal nyilatkoztak a felszólalók a Biztonsági Tanács pénteki ülésén Izrael dél-libanoni megszálló politikájáról. A testület a bejrúti kormány panasza ügyében ült össze a hét közepén. Az iráni ENSZ-képviselő felszólalásában kifejtette, hogy az izraeli politika a jól ismert forgatókönyv szerint valósul meg: a szomszédos ország területének erővel történő elfoglalása, a polgári lakosság elnyomása, felkészülés további terjeszkedő lépésekre. Több felszólaló sürgette, hogy a Biztonsági Tanács szerezzen érvényt korábbi, az izraeli csapatok dél-libanoni kivonására vonatkozó felhívásainak. Franciaország ENSZ-nagy- követe beszédében azt emelte ki, hogy az izraeli megszálló katonai hatóságok Dél-Liba- nonban gátolják a világszervezet ottani békefenntartó erőinek tevékenységét. „Az UNIFIL számos esetben a megszálló hatalom által emelt akadályokba ütközött küldetése teljesítése közben” — közölte a diplomata. Kijelentette, hogy az izraeli magatartás elfogadhatatlan a Biztonsági Tanácsban, különösen olyan időszakban, amikor a libanoni kormány minden erőfeszítést megtesz a nemzeti megbékélés felé. ,.A dél-libanoni nép már túl sokat szenvedett ahhoz, hogv közömbösek maradhatnánk” — mondta a francia nagykövet. A Biztonsági Tanács elé még nem terjesztettek be határozati javaslatot. ENSZ-kö- rök szerint a bejrúti kormány szeretné, ha a testület vizsgáló csoportot irányítana Dél- Libanonba, de a diplomáciai források szinte biztosra veszik, hogy az Egyesült Államok megvétózna minden Olyan határozattervezetet, amely tartalmazná a döntést a csoport megbízásáról. Marokkó megszavazta az álamszövetséget Marokkó lakossága egyöntetűen támogatja a Líbiával létrehozandó államszövetség tervét — közölte szombaton a rabati belügyminisztérium, közzétéve a kérdéssel kapcsolatban tartott népszavazás eredményét. Eszerint a marokkói lakosság csaknem 100 százaléka szavazott az állam- szövetségre. A líbiai parlament pénteken ugyancsak támogatásáról biztosította a tervet. Várható, hogy az állam- szövetség megalakulását szombaton, a líbiai évfordulón jelentik be. 5 Magyar vezeték üdvözlő távirata Vietnam nemzeti ünnepén if Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt f, Központi Bizottságának első titkára, Losoaczi Pál, a ^ Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és ft. Lázár György, a Minisztertanács elnöke a Vietnami Szo- f clalista Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából táviratig ban köszöntötte Le Duant, a Vietnami Kommunista Párt ff Központi Bizottságának főtitkárát, Truong Chinhet a ff Vietnami Szocialista Köztársaság Államtanácsa elnökét ff és Pham Van Dongot, a minisztertanács elnökét. f A távirat szövege a következő: Kedves Elvtársak! A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe, az ország függetlensége kikiáltásának 39. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa, dolgozó népünk nevében elvtársi üdvözletünket és jókívánságainkat' küldjük Önöknek, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottságának, a Vietnami Szocialista Köztársaság Államtanácsának, minisztertanácsának, a baráti vietnami népnek. A magyar kommunisták, népünk őszintén üdvözli azokat az eredményeket, amelyeket a vietnami nép kommunista pártja vezetésével a társadalom és a gazdaság szocialista átalakításában elért. Változatlanul szolidárisak vagyunk azzal a harccal, amelyet e vívmányok megvédéséért és megszilárdításáért folytat. Nagyra értékeljük és támogatjuk a Vietnami Szocialista Köztársaság külpolitikai törekvéseit, és kezdeményezéseit, amelyek Délkelet-Ázsia békéjének és biztonságának erősítésére, a térség országai közötti kölcsönösen előnyös együttműködés kialakítására irányulnak. Meggyőződésünk, hogy pártjaink, országaink és népeink barátsága és együttműködése a marxizmus—leninizmus és az internacionalizmus elvei alapján tovább erősödik a szocializmus és a béke ügyének javára. Nemzeti ünnepük alkalmából további sikereket kívánunk Önöknek a vietnami népnek a pártjuk V. kongresszusán elfogadott célkitűzések megvalósításához, hazájuk felvirágoztatása érdekében kifejtett felelősségteljes tevékenységükhöz. ★ A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Apró Antal, az országgyűlés elnöke táviratban üdvözölte Nguyen Huu Thót, a VSZK nemzetgyűlésének elnökét. A Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a KISZ Központi Bizottsága, a Magyar Szolidaritási Bizottság, az Országos Béketanács és a Magyar Nők Országos Tanácsa ugyancsak táviratban köszöntötte vietnami partnerszervezetét. Szovjet köszöntés A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmaiból a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége és a Minisztertarfács táviratban fejezte ki iókíván- ságait a Vietnami Kommunista Párt KB tagjainak, a nemzetgyűlésnek, a vietnami minisztertanácsnak és a baráti vietnami népnek. A távirat hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió telts mértékben támogatja Vietnamnak gz ország függetlensége megőrzéséért vívott harcát, a három testvéri indokínai ország szövetségének megerősítése érdekében kifejteit erőfeszítéseit és határozottan elítéli af imperifllizmus cs hegemonlz- mus erőinek Vietnam elleni szüntelen nyomását és provokációit. ★ Vietnam jelentős sikereket ért el a szocialista építésben, mindazonáltal szükséges az ország gazdasági irányításának további javítása — jelentette ki To Huu, a Vietnami KP PB tagja, a minisztertanács elnökhelyettese szombaton Hanoiban az ország nemzeti ünnepe alkalmából tartott nagygyűlésen. Korszakos küzdelem A Ba Dinh tér első pillan** tásra meghökkentő látvány. A látogató, aki napok alatt hozzászokhat a vietnami főváros zsúfolt utcáihoz, alacsony házsoraihoz, könnyen rácsodálkozhat a Hanoi centrumában lévő tágas, beépítetlen, díszes, virágos-pálmafás térségre. A környéken kormányzati, követség! épületek sorakoznak, s itt rendezik a felvonulásokat, demonstrációkat. Kiérve a jókora térre a Ha Si M in h -mau zóleummai állunk szemben. Az 1969-ben elhunyt Ho apó nyughelyét nemzeti tisztelet övezi, s a külföldi látogatók zöme sem mulasztja el leróni előtte kegyeletét. A Ba Dinh tér azonban nemcsak turisztikai szempontból jelentős, hanem komoly történelmi emlékeket is őriz. Itt tartották 1945. szeptember 2-én azt a milliós, forró hangulatú nagygyűlést, amelyen Ho Si Minh felolvasta a függetlenségi nyilatkozatot. Az ünnepélyes aktus hosszú, hősies A ciprusi görög és tül ök közösség Tárgyalások New Yorkban Szpirosz Kiprianu ciprusi elnök és Rauf Denktas, a ciprusi török közösség vezetője egyaránt elfogadta Javier Perez de Cuellar meghívását, hogy szeptember 10-én New' Yorkban kezdjenek tárgyalásokat a szigetország problémájának megvitatására. Nevezetesen a' külön-külön lefolytatandó megbeszéléseken az ENSZ-főtitkár azokat a „munkapontokat" szeretné megvitatni Kiprianuval és Danktas- sal, amelyeket a két (görög és török) ciprusi közösség képviselőinek terjesztett elő a rendezésre vonatkozó javaslatában az idén júliusban Becsben. küzdelem betetőzése volt. A francia, majd japán gyarmatosítókkal vívott harc évei után a II. világháború vége Vietnamban is felvillantotta az ön- rendelkezés megszerzésének lehetőségét. 1945 augusztusában futótűzszerűen robbantak ki a megmozdulások. Indokína Kommunista Pártjának, a Vietnami Kommunista Párt elődjének kongresszusa az általános felkelés mellett döntött, amely napok alatt végigsöpört az országon, Hanoit sem hagyva ki. A hónap végére lemondott trónjáról BaoDai császár. A Nemzeti Felszabadító Bizottság ideiglenes forradalmi kormánnyá alakult át. Ilyen előzmények után került sor szeptember 2-án a történelmi jelentőségű eseményre: szabad, független államként megszületett a Vietnami Demokratikus Köztársaság. Mindennek immár 39 esztendeje. Az évforduló tehát nem kerek, mégis — mint minden szeptemberben — alkalmat ad a számvetésre, a visz- sza- és előretekintésre. Trdatlan, korszakos küzdel-*• met követelő teendők sora ez. Jelzi, hogy a szocialista átalakulás sok évtizedes megfeszített munkát igényel a távoli baráti ország népétől. A természeti csapások sorozatára, tájfunokra, pusztító árvizekre emlékeztetve tegyük hozzá: sokáig még az időjárás kegyére is rászorulnak. Ám á körülmények, a kiindulópont ismeretében az alapok lerakását, a lassú előrehaladásit is történelmi sikerként kelj értékelni. Sz. G. A