Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-07 / 184. szám
4 1984. AUGUSZTUS 7.. KFTOD A fesztivál legfiatalabb résztvevői Huszadik alkalommal Nemzetiségi találkozó Bánkon f * \ Átörökíteni nyelvet és kultúrát Zenés, táncos felvonulással kezdődött a program Már a középiskolákban is Kevés tanterem és pedagógus Induljatok el az anyanyelv ösvényein, és meglátjátok' á bölcsőt, melyért a Körösi Csorna Sándorok hasztalan keltek halálig tartó vándorútra... A gyermek, aki anyanyelvének ösvényein elindulva testvérnyelvek, testvémépek humánumának közös tereiről küldheti majd köszönetét az egyetlen lehetséges indíttatásért a bölcső felett virrasztóknak. Mit csináltál a rád bízott talentumokkal? Nincs számonkérés: csak gyermekeink tekintetében. Ahány szóra vágyó gyermek: a jövő megany- nyi lámpása a meglódult időben.” Sütő András bölcs és szép szavai méltán kerültek a bán- ki nemzetiségi fesztivál meghívójára mottóként. Felhívás Kihunyt egy féktelen $ csillag a színház- és film- ^ művészet egén: agyvérzés $ következtében vasárnap, 58 $ éves korában elhunyt Ri- chard Burton, napjaink g egyik legnagyobb színésze. A sors különös fintora, hogy a magyar nézők egyik legfrissebb élménye vele kapcsolatban a pazar kiállítású, de nem éppen sikeres Wagner-sorozat volt. Ebben Burton szinte saját magát játszotta: a megalkuvást nem ismerő, indulatokkal teli, emberi kapcsolataiban állhatatlan, ugyanakkor zseniális művészt. Akik nézték, rendszerint csak érte nézték tíz héten át a sorozatot. Richard Burtonnek azonban nem kellett annyit küzdenie sem a megélhetésért, sem a hírnévért, mint Wagnernek. Bár egy walesi bányászcsalád tizenkettedik gyermeke volt, apja Oxfordba küldte tanulni. Itt ismerkedett meg közelebbről Shakespeare-rel és a színjátszással. Alig néhány évvel később felfigyelt rá Laurence Olivier, és meghívta az Old Vic világhírű társulatához. Az ötvenes években Anglia legnagyobb Shakespeare-színészei közé küzdötte fel magát. Sokoldalúságára jellemző, hogy éppúgy sikerre vitte a Coriolaez mindazokhoz, akik népüktől, anyanyelvűktől, anyaországi kultúrájuktól elszakadva élnek velünk ebben a hazában. Intés, hogy el ne szakadjon az a fonál, ami népükkel köti össze őket, aminek átörökítő! mindig a legújabb generációk. Egész nyáron E gondolatok jegyében rendezték meg immár huszadik alkalommal a Nógrád megyei Bánkon az országos nemzetiségi fesztivált. A valamikor egynapos program mára az egész nyarat átfogó rendezvénysorozattá tágult. S mind jobban szélesedett a résztvevők köre. A nemzetiségi kultúra és tudat megőrzésének jegyében kiállításokat, filmnanus címszerepét, mint a Vihar vademberét, Calibant. Legkiválóbb alakítása azonban — és ez Sir Laurence mellett nem kis dolog — a Hamlet volt. Egykori színésztársai emlékeznek arra, hogy Burton Hamletje volt az egyetlen olyan előadás, amelyet Winston Churchill, a színházért különösebben nem rajongó miniszterelnök kittV.te- tett azzal, hogy végignézte. Színpadi kiugrásával párhuzamosan ívelt fölfelé filmszínészi pályája: az 1950-től egymást követő összesen több mint negyven filmfőszerep között maradandó sikereket aratott. Legemlékezetesebb szerepei között tartják számon Antonius megformálását a Cleopatra című monstre-alkotás- ban (1963), vagy a tanárét Al- bee Nem félünk a farkastól című művének filmváltozatában (1966). Ugyancsak nagy filmje volt az 1958-ban forgatott Dühöngő ifjúság; az 1964- es Hamlet és egy sor más kiemelkedő amerikai és angol film. Művészi pályafutása mellett mindig helyet biztosított számára a sajtóban zajos magánélete: összesen ötször nősült — kétszer Elisabeth Taylort, világhírű partnerét vette el. pokat, olvasótábort szerveztek. A hazai nemzetiségi kutatásokat konferencián tárgyalták meg. . A fesztivál az elmúlt hét végén érte el a csúcspontját. A festői szépségű kis faluban, Bánkon az ország legkülönbözőbb tájairól érkezett együttesek adtak találkozót egymásnak, hogy a maguk és mások örömére fölmutassanak valamit abból, amit nemzedékek sora mentett át századokon keresztül. Zenés felvonulás Térzenére ébredt vasárnap reggel a falu. A népművészeti vásár árusai sátraikat állították, a dobozokból előkerültek a portékák. Láttunk szép dől-, gokat, de összességében a kínálat nem volt méltó az országos rendezvényhez. Tíz-tizen- két sátorban kínálták mindössze az árut, s ebbe már a törökmézest is beleszámoltuk Az érdeklődők szerencsére nem a vásárra, hanem az együttesek zenés-táncos fölvo- nulására fordítottak nagyobb figyelmet. A főutcáról vagy két tucat csoport indult népviseletbe öltözve, hogy dalolva, táncolva vonuljon a vízi színpadhoz. Szlovák, német, román nyelven és magyarul szólt a dal. A menetben ott voltak a megyénket képviselő csoportok is: a szigetújfalui német nemzetiségi táncegyüttes, a lórévi szerb táncegyüttes és a tököli horvát férfikórus. A hatalmas hőségben megtelt a szabadtéri színpad fölforrósodott lelátója. Még a fürdözők közül is sokan voltak kíváncsiak a fesztivál gálaműsorára. Ugyanúgy mint a délutáni Zene—főne—hagyomány című összeállításra. Az egymást követő táncok, dalok mind-mind más hagyományt őriztek. Más táj, más kultúra, más nemzetiség. A színes forgatag mégis egységes egésszé állt össze. Kifejezve, hogy a nemzetiségi kultúra megőrzése, ápolás® nem elválaszt, sokkal inkább összeköt, kapcsolatot teremt. A megértést, az együtt gondolkodást táplálja. A tankönyv-kereskedelemért felelős könyvterjesztő vállalatok tájékoztatása szerint a diákok a tankönyvek 20 százalékát már a tanévzáró ünnepségek élőit megkapták. Az alsó- és a középfokú iskolákban az 1984—85-ös tanévben — összesen — több mint 2700 féle tankönyv, a felsőoktatásban hasonló mennyiségű jegyzet kerül forgalomba, mintegy 260 mililió forint értékben. A vállalatoknál naponta vizsgálják a hiányzó tankönyvek számának alakulását. Megállapították: közülük július végéig mindössze 55 féle nem érkezett meg, ezeknek többsége Milyen kilátásokkal tekintenek az új tanév elé a megye középiskolái? Erről beszélgettünk Berényi Endrével, a Pest megyei Tanács csoportvezetőjével. — Érthetőbb lesz talán a mai helyzet, ha időben egy évtizedet visszalépünk. A hetvenes években volt.— ez közismert tény — a demográfiai mélypont. Kongtak az iskolák, a tanárokkal nem tudtunk mit kezdeni. A nyolcvanas évek elején már ebben az iskolatípusban is megnövekedett a tanulólétszám. A gondjainkat csak a fővárossal karöltve tudjuk megoldani. Eddig a gyakorlat az volt, hogy az általánost végzett diákok fele Budapesten tanult tovább gimnáziumban, szakközépben vagy szakmunkásképzőben. Tudjuk, hogy itt is jóval több a tizennégy éves gyerek, mint eddig, mégis, rendkívül nehezen megoldható feladatok elé állítanak bennünket azzal, hogy a korábbiakkal ellentétben nem négy-ötszáz gyereket vesznek fel az iskolákba, csak kétszázat. Őket is elsősorban szakmunkásképzőbe vagy hiányszakmákra, ajtóvá egyébként nincs elég jelentkező. Ez1 annál is nagyobb baj, mivel eddig is alacsony volt megyénkben a gimnáziumot végzettek aránya, pedig köztudott, hogy ez az iskolatípus az egyetemek, az értelmiségi utánpótlás bázisa. Ilyen körülmények között újratermelődhet az iskolázatlanság, nem emelkedik lényegesen a lakosság műveltségi szintje. — Visszatérve az elmondottakra, hadd jegyezzek meg annyit, hogy a hetvenes években a tanácsok nemigen siettek az akkor végzett pedagógusok segítségére azzal, hogy álláslehetőséget teremtettek volna, így most nem tudom, milyen alapon lenn? elvárhat tó, hogy a. tanárok más munkaterületekről visszatóduljanak a középiskolákba. Azt hiszem, ez is hozzátartozik a teljes képhez. De most nézzük a mai helyzetet. Van-e tanterem elegendő? Két műszakban — Intézményeink máris teljes kapacitással működnek, a belső tartalékokat felélték. Mindenféle helyiséget, melyekre oly büszkéik voltunk, hogy végre van — könyvtár, tanári dolgozó — most befogtunk tanteremnek. A probléma ebben az iskolatípusban sem oldható meg másként, mint a közintézmények kevésbé vagy egyáltalán nem használt helyiségeinek bevonásával. Jelenleg már hat szakmunkásképzőben részleges kettős műszak van. Pedig a középiskolában nemcsak tanórák vannak. Szakkörök működnek, helyet kell biztosítani a kulturális rendezvényeknek. Szakmunkásképzőkről szólva ezek jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni, mégis, ha így mennek a dolgok, ezeket a foglalkozásokat fel kell számolni. A két- műszakos oktatás egy másik komoly gondot is felvet: a gyerekek fele bejáró és szintén fele lány. Nem nekik való, hogy este tízkor bumlizza- nak haza, nem is beszélve arról, hogy mikor fognak másnapra tanulni? azonban kis példányszámú szakmai jegyzet. Az általános iskolákban szükséges tankönyvek közül csak az ötödikes ének-zene, valamint a hetedikes földrajz feladatlapok és a földrajzi munkafüzet hiányzik — jelenleg. A gimnáziumi tankönyvek közül ötféle nem érkezett meg. A határidőre elkészülő általános iskolai, gimnáziumi és szakközépiskolai tankönyveket — a tavalyi jó tapasztalatok alapján — az idén ismét az egész országban a tanévnyitó napjától szeptember 10-ig csak az iskolákban lehet megvásárolni. — A hetvenes években, ez köztudott, minden erőt az óvodák és általános iskolák fejlesztésére kellett fordítani, így a középiskolák építésére és karbantartására nem maradt pénz. Most viszont már nagyon időszerű lenne. Vidéken alig-alig jöhet számításiba az a megoldás, hogy ha az általános iskolások száma csökken, a középiskola beköltözik az épületbe, hiszen a legtöbb helyen egy általános iskola van. így nem marad más: vagy a közintézmények üres termeiben tanítunk, vagy bővíteni kell az épületeket. Gyálon a közeljövőben elkészül a középfokú iskola. Azért nevezem így, mert a gimnázium mellett szakközépiskola és ipari jellegű oktatás is lesz. Gödöllőn is sürgősen enyhíteni kell a gondokon. Szentendrén a Honvédelmi Minisztérium és a város hozzájárulásával épül iskola. Ráckevén a gimnáziumot, Cegléden a szakközépiskolát bővítik. Jó példák — A tanulólétszám a nyolcvanas évek végén lesz a gimnáziumokban a legmagasabb. — Igen. Négyezerrel több gyereket kellene felvenni, mint jelenleg. Ez azt jelenti, hogy százzal több osztályterem is kellene. Szerényen számítva egy osztályhoz két-hárommal több tanár is szükséges volna, ez összesen kétszáz-háromszáz új pedagógust jelentene. Tavaly 61 állás volt betöltetlen, ez a szám az idén csak emelkedni fog. Nagy a főváros elszívó hatása. Mit tehetünk? Mi is átvesszük azokat a tanárokat, akik eddig általános iskolában tanítottak középiskolai tanári végzettséggel. Máris gond ez, de szerintem még idejében vagyunk ahhoz, hogy megoldást keressünk. Vannak jó példák is arra, hogy lehet Tarzan nem öregszik. Kánikulai vasárnap kora délután csak az néz tévét, akinek nincs jobb dolga, vagy aki éppen a Tarzan-filmek szerelmese. De Tarzan rég volt divat és újdonság, az efféle szerelem is csak nosztalgia ma már. Vagy nosztalgia volt a maga korában is? Amikor a vasárnap sugárzott film — a Tarzan titkos dzsungelje — megszületett, már javában készülődtek a második világháború fegyverei és haditervei, de a világ még ugyancsak benne élt a béke fennmaradásának illúziójában. Ám ha a nosztalgia hátterét keressük, akkor — ha mást nem is tudnánk — gyanítanunk kell, hogy igencsak törékeny volt ez az illúzió, Sajátos módon korosztályom már egy egészen más helyzetben került kamaszként a Tar- zan-filmek bűvöletébe a fölszabadulás után, amikor újra béke lett. Vajon csak visszatekintve, csak az élmények egybeesése miatt érzem ma a felszabadultság optimizmusát a filmet nézve, mondhatnám a filmből? Kétségtelenül nem mindegy az, hogy milyen közérzetben, milyen tudatállapotban fogad be valamit az ember. De azért nem tagadható el a filmnek az a pozitívuma, hogy maga is ilyen optimizmust sugall, azt a meggyőződést erősíti gyermeki, mesés módon, hogy az élet, a szabadság elleni erőszak nem diadalmaskodhat. Lehetne másképpen is nézni Tarzant. Nem reális. Nincs, nem lehet ilyen okos, bölcs, ügyes és erős „szupervadember” — ^ mert a „szuperemberek” előszele is megcsap a hősből —, nincs már ilyen törzsi állapot — valóban? —, az emberek nem ennyire jók vagy rosszak... Nem, Tarzan nem öregszik, ma is fiatal és életerős meséjének optimista mondanivalója! A látható ember. Szinte hihetetlen, hogy száz éve született Balázs Béla, ha csak verseire, Bartók Bélának a világ megoldást találni. Dabason például a volt járási hivatal épületét átengedték. Kis átala* kítással, nagy társadalmi segítséggel kollégiumot létesítettünk. Vannak benne tanteremnem is használható tanulószobák, így bővíteni tudjuk az iskolát. Nagyobb teher — Érdemes lenne még a tanárutánpótlás kérdését is körüljárni. — öt évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt, hogy valamely álláshelyre ne legyen tanár. Mostanában az igényekhez mérten csökken a jelentkezők száma. A pályán — ismert okok miatt — kontraszelekció érvényesül. Nem mindig a legjobb, legrátermettebb diákok jelentkeznek a pedagógiai felsőoktatási intézményekbe. A végzős hallgatók egy része más pályán helyezkedik el. Aki tanár marad, arra több teher jut. Az ötnapos munkahét is nehezíti helyzetüket. Ráadásul gyakran szombatonként — a közös programok miatt — szintén be kell jönniük az iskolába. Rájuk hárul a felnőttoktatás. Középfokon majdnem annyi felnőttet oktatunk, mint nappali tagozatos hallgatót. Probléma az is, hogy egyre kevesebb a kollégiumi nevelőtanár, holott növelni kellene a kollégiumi helyek számát. Lényegében jó elgondolást tükröz az a rendelet, mely kimondja, hogy a nevelők is az iskola tantestületéhez tartozzanak, ugyanúgy taníthatnak, mint a többiek, de ezzel sem lett vonzóbb a nevelő- tanárkodás, főleg most, hogy növekszik az álláskínálat. Így hiszem, csak a pedagógusok jobb erkölcsi és anyagi megbecsülése révén juthatunk el oda, hogy lényegesen javuljon a jelenlegi állapot. Nagy Emőke színpadani ma is friss műveihez alapot adó szövegkönyveire — belső drámáira —, verseire, történeteire és film- esztétikájára gondolunk. S ha az ember a szegedi Dugonics téren jár, ahol a fiatal Bauer Herbert élt, járt, a Tisza partján sétálunk a nyomában, s a nem is olyan öreg — árvíz utáni — szegedi „paloták” ablakaira fölnézve magunk elé idézzük a kis szerkesztőségi szobát, ahol első verse megjelenéséhez egy jó írói nevet választandóan elhangzott a „legyen Balázs Béla” — hallhattuk a vasárnap esti emlékműsorban —, akkor úgy érezzük, mindez a közeli múltban történt. Csak ... közben két világháború, forradalmak, ellenforradalmi évtizedek történelmi kavalkádja zajlott le. S a ragyogóan induló fiatal magyar íróból — aki már fiatalon külföldön is rangos íróként ismert lett — a kényszerű emigráció miatt ismert német írónak kellett lennie, aztán politikai és elvi okból, következetességből emigráns magyar író, magyar kommunista a Szovjetunióban. Megrázó volt újra átélni, hogyan készülődött haza a fölszabadulás után, hogy — szó szerint — újra kezdje itthon magyar íróságát, költőségét, hogy mit jelentett számára a haza. Nem kevésbé megrázó és elgondolkoztató volt az, hogy bár az irodalom igaz tekintélyei megértették és jelentősége szerint méltányolták a Balázs Béla-jelenséget, s bár az új Magyarország hivatalosan is a legnagyobb írói elismerésben részesítette, mégsem illeszkedhetett be, míg élt, igazi jelentősége szerint a szellemi életbe. Hiába, nemcsak Ady. nemcsak Kodály és Bartók — hogy csak a műsorban elhangzó szellemekre utaljunk —, nemcsak a Vasárnapi Kör, a haladó, szabad és visszhangzó gondolat volt a mi örökségünk, hanem a „magyar Mu- csa” és — újmódi szóval — kekeckedés is. N.F, Richard Burton Kihunyt a féktelen csillag A tankönyvellátásról Kevés hiányzik még SlTV-FIGYELŐH k
