Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-04 / 182. szám

<ycgyfai> 1984. AUGUSZTUS 4., SZOMBAT Vlagyimir Poljakov Bejrúthan A biztonság építése akadályokkal A libanoni főváros újraegye­sítésében elért eredmények kezdik meghozni gyümölcsei­ket — jelentette ki optimista nyilatkozatában Rasid Karami kormányfő, s hozzátette: mi­helyt helyreáll a biztonság, a nemzeti egységkormány napi­rendre tűzi a libanoni válság politikai rendezésének, a szük­séges reformoknak a kérdését, valamint az ország újjáépíté­sének ügyét. A bejrúti La Revue du Li­bán nevű hetilapban pénteken megjelent interjúban Karami kifejtette, hogy a szükséges lépések sorát az alkotmányo- zó bizottság létrehozásával kí­vánják megkezdeni. Mór fo­lyik az ország gazdasági telje­sítőképességének felmérése — ez ad majd alapot a legalább 4—5 évesre becsült újjáépítés reális megtervezéséhez. Liba­non jelentős támogatást vár ehhez Szaúd-Arábiától. ahon­nan már a közeljövőben egy szakértői csoportot várnak Bejrútba. A miniszterelnök ismét han­goztatta, hogy ellenzi az ország kantonizálására, a különböző erők befolyási övezeteire irá­nyuló törekvéseket, s leszögez­te: a megkezdett biztonsági programnak az ország egész területére ki kell terjednie. Az izraeli megszállás alatt tartott déli országrészről elmondotta, hogy katonai bizottságot ala­kítottak, amely kidolgozza a Dél-Libanonban — a megszál­lók kivonulása után — megva­lósítandó biztonsági intézkedé­seket Hogy ezeket mielőbb realizálhassák, erőfeszítéseket tesznek külső támogatás meg­szerzésére. Amennyiben meg­szűnik az izraeli megszállás — mutatott rá a kormányfő — a jelenleg Libanonban levő Szí­riái csapatok kivonása már nem probéma. A bizakodó hangvétel rea­litását némileg megkérdőjele­zi a kabineten belül kirobbanó éles vita a biztonsági terv újabb szakaszáról, a Bejrút környéki hegyek pacifikálásá­ról. Valid Uzsumolatt minisz­ter, a Haiadó Szocialista Párt főtitkára csütörtök éjjel tért vissza Damaszkusz bői, ahol Abdel Halim tiaddam alelnök- kel és Hikmat Sehabi szíriai vezérkari főnökkel megvitatta, mikent oldhatnak fel az újke­letű feszültséget. Ennek lénye­ge, hogy a libanoni jobboldal most a muzulmán hazafias erők visszavonulását sürgeti, miközben saját pozícióiból nem hajtandó engeani. „Nem engedjúk meg senkinek, hogy a békével csikarjon ki olyan eredményt, amit a háborúval nem sikerült” — szögezte le Dzsumblatt. A baloldal ki­egyensúlyozott, a normalizá­lást valóban elősegítő lépése­ket vár. Az északi Tripoliban pénte­ken változatlanul feszültség uralkodott, eiőző este lövöldö­zésektől volt hangos a nagyvá­ros és környéke. Az egymással vetélkedő Iszlám Egyesülési Mozgalom és a Szíriát támoga­tó Arab Demokratikus Párt fegyveresei között azt köve­tően robbant ki ismét az ösz- szetűzés, hogy csütörtök este ismeretlen tettesek meggyil­kolták Iszmat Muradot, az iszlám integrista szervezet egyik vezetőjét. Pénteken Ammanból megér­kezett Bejrutba Vlagyimir Pol­jakov, a szovjet külügyminisz­térium közel-keleti osztályá­nak vezetője, s megkezdte tár­gyalásait Faud Turkkel, a li­banoni külügyminisztérium fő­igazgatójával. A tervek szerint találkozni fog a kormány több tagjával és — várhatóan hét­főn — fogadja őt Rasid Kara­mi kormányfő, külügyminisz­ter is. A magas rangú szovjet dip­lomata látogatását Bej rútban Kuznyecov—Mongkolnavin megbeszélések Figyelmet a békejavaslatokatdc Vaszilij Kuznyecov, az SZKP KB PB póttagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­ge elnökének első helyettese pénteken Moszkvában fogadta a thaiföldi nemzetgyűlés kül­döttségét, amely Ukrit Mong- kolnavinnak, a nemzetgyűlés elnökének vezetésével tartóz­kodik a Szovjetunióban. Vaszilij Kuznyecov hangsú­lyozta, hogy ez a látogatás fon­tos lépés a két ország közötti kapcsolatok továbbfejlesztésé­ben és felhívta a thaiföldi ven­dégek figyelmét a szovjet kül­politika fő irányvonalaira, a Szovjetunió és a szocialista kö­zösség békejavaslataira. A thaiföldi küldöttség veze­tője a találkozón megelégedés­sel szólt a delegáció szovjet­unióbeli tartózkodásáról és ta­lálkozóiról. úgy értékelik, hogy Libanon felismerte: előnyös számára, ha változtat korábbi egyolda­lú nyugatbarát külpolitikáján, s kiegyensúlyozottabb vona­lat követ. A Szovjetunió támo­gatása — mutattak rá kor­mányforrások — hozzájárul­hat a déli országrész izraeli megszállásának felszámolásá­hoz, s regionális méretekben a közel-keleti válság megszünte­téséhez. Ez az oka. hogy Liba­non az elsők között támogatta a rendezésre hivatott nemzet­közi konferenciára tett szov­jet indítványt. Ugyanakkor, mutatnak rá megfigyelők, a bejrúti kabinet gondosan ügyel arra, hogy a Szovjet­unióval megélénkülő kapcsola­tai Washingtonban ne keltsék az Egyesült Államoktól — az elmúlt évek legfőbb szövetsé- gésétől és fegyverszállítójától — való távolodási érzetét. Tokiéi nyilatkozat „Tokiói nyilatkozat” elfo­gadásával ért véget pénteken a japán fővárosban az atom­fegyverkezés elleni nemzetkö­zi konferencia háromnapos ülésszaka. A nyilatkozat han­goztatja, hogy az emberiség legfőbb feladata a nukleáris háború elhárítása, és az atomfegyverek teljes betiltá­sa. A tokiói ülésszak résztvevői — 37 ország és 11 nemzetkö­zi szervezet küldötte, illetve képviselője —, elítélték. az amerikai kormányzat agresz- szív és militarista politikáját, amely a nukleáris fegyverke­zési hajsza újabb veszedel­mes fordulóját eredményezi, és meghiúsít minden olyan erőfeszítést, amely a nukleá­ris háború veszélyének csök­kentésére, a fegyverkezési hajsza korlátok közé szorítá­sára irányul. A nyilatkozat aláírói felhívták a világ bé­keszerető erőit, hogy indítsa­nak széles körű nemzetközi mozgalmat a nukleáris ka­tasztrófa elhárításáért Dsr.hl Ortega rádióbeszéd# Választások és veszélyek A nicaraguai fővárosban pénteken megkezdődött a Sandinista Nemzeti Felszaba- dítási Front választási kam­pánya. Daniel Ortega, a nd- caraguai kormányzótanács koordinátora, a front elnök­jelöltje a kampány megnyitá­saként, rádióbeszédet mon­dott, amelyben elsősorban az Egyesült Államok és Nica­ragua viszonyáról, a közép­amerikai helyzetről szólt. Ortega emlékeztetett: Wa­shington az utóbbi időben ar­ra törekszik, hogy növelje az ellenforradalmároKnak szánt segélyek összegét, s ezt nem­csak hivatalos csatornákon teszi, hanem az amerikai kongresszus megkerülésével is. Ezzel magyarázható az is, hogy az Egyesült Államokban nieg-jéfént a „milliomosök egy csoportja”, amely nagy ösz- szegeket ajánlott fél a CIA támogatását élvező nicaraguai ellenforradalmároknak. A A sandinista front válasz­tási programjáról szólva, a nicaraguai vezető leszögezte, hogy az a dolgozó tömegek életszükségleteinek a kielégí­tésére, életkörülményeinek Határidő előtt elkészült a szovjet gőzvezeték Mér a hatodik épül Hat hónappal a határidő előtt elkészült az a szovjet gáz­vezeték, amely a nyugat-szi­bériai földgázt hazai felhasz­nálásra juttatja el Urengojból a tőle több mint 3 ezer kilo­méterre levő elosztóközpontba, Jelecbe. (jf fordulat az „Androsch ügyben" Személyes honok a háttérben Herbert Salcher, osztrák pénzügyminiszter ügyészségi vizsgálatot kezdeményezett elődje, Hannes Androsch el­len, adócsalás gyanújával. Ez a legújabb, váratlan fordulata az Androsch körüli bizarr ügy­nek, amely mindinkább az Osztrák Szocialista Párton be­lüli személyes harcokat tük­rözi. Androsch, egykori alkan- cellár és pénzügyminiszter, je­lenleg az állami Creditanstalt bankház vezérigazgatója ellen évek óta folyik vizsgálat, hogy megállapítsák: vajon nem adócsalással, szabálytalan pénzügyi manőverekkel ju­tott-e luxusvillájához. A jú­liusi, véglegesnek tekintett vizsgálat " szerint Androsch nem követett el törvénybe üt­köző cselekményt. Ezután Fred Sinowatz kancellár, az Osztrák Szocialista Párt elnöke sietett kijelenteni: az ügyet lezártnak tekintik, de Androsch a jövő­ben sem térhet vissza a párt vezetésébe, s a nagypolitikába általában. Röviddel ezután következett Androsch utódjának mostani fellépése. Salcher pénzügymi­niszter szerint új tanú jelent­kezett, így hivatali kötelessé­ge, hogy annak közléséről tá­jékoztassa az államügyészsé­get. Az osztrák sajtó szerint a' rejtélyes új tanú feltehetően annak a banknak az alkalma­zottja, mely Androsch pénz­ügyeit intézte. Az Androsch-ügy tovább- gyürűzése természetesen az el­lenzéki Osztrák Néppárt mal­mára hajtja a vizet, ugyanak­kor az Osztrák Szocialista Pár­ton belül is mélyreható vitákat vált ki. A párt ifjúsági szerve­zetének vezetői a minap azt igényelték: korlátozzák a po­litikai funkcionáriusok jöve­delmi lehetőségeit s kötelez­zék őket, hogy rendszeresen ismertessék jövedelmük össze­gét. A jelentős osztrák államo­sított gazdasági- és bankszek­tor vezető posztjain sok olyan korábbi politikus áll, akiket pártpolitikai okokból, vagy funkcionáriusként szerzett ér­demeik alapján neveztek ki. Az állami szektor menedzse­rei a magáncégek vezetőihez hasonló, tekintélyes jövedel­meket élveznek. Az exportvezetéktől függet­lenül megépült és pénteken át­adott vezeték építése megkö­zelítőleg akkora feladatot je­lentett, mint a gázt Nyugat- Európa felé szállító Urengoj és Uzsgorod között húzódó veze­téké; 900 kilométeres szaka­szon mocsaras, és elöntött te­rületeken kellett a csöveket lefektetni, összehegesztend. Nagyszámú közúton és vasút­vonalon, valamint több száz fo­lyón kellett azokat átvezetni. A vezeték 113 kilométeres sza­kasza az örök fagy birodalmán halad keresztül. A földmunkák során több mint 100 millió köbméter földet mozgattak meg. A XL ötéves tervidőszak (1981—85) során összesen hat nagy vezeték építését tűzték ki a szibériai gázmezőkről a Szovjetunió nyugati területein fekvő elosztóközpontokba. Ezek közül már az utolsó ve­zetéken is elkészültek más­félezer kilométer hosszú összehegesztésével. cső javítására irányul. Különös figyelmet szentel a front a munkások és parasztok hely­zetének, hiszen ezek a réte­gek alkotják az ország társa­dalmi-gazdasági fejlődésének hajtóerejét. Az amerikai ag- ressziós cselekmények elle­nére, a nicaraguai, front tovább akarja vinni az ag­rárreformot, folytatni akar­ja a lakásépítkezéseket, biz­tosítani kívánja a dolgozó tömegek számára a tanulás lehetőségét, meg akarja vé­deni az ország természeti kin­cseit. A Sandinista Front kész fegyverrel a kézben megvéde- di a forradalmat, a forradal­mi folyamatot pedig politikai és diplomáciai módszerekkel kívánja megszilárdítani — mondotta a kormányzótanács koordinátora. Washington feloldott a hngyelellenes szankciókból Megfelelő feltételeket Az Egyesült Államok kor­mánya föloldotta a Lengyel- ország elleni szankciók egy részét. A washingtoni döntés­ről csütörtökön tájékoztatta a lengyel kormányt John R. Da­vis, az Egyesült Államok var­sói ideiglenes ügyvivője. Az amerikai diplomata el­mondta: kormánya úgy hatá­rozott, hogy megszünteti a tu­dósok utazási tilalmát a Ma- rie-Sklodowska-Curie alapít­vány keretében, sőt teljes egé­szében felújítja a tudóscserét. Az amerikai kormányzat kész arra is, hogy ismét engedélyez­ze a lengyel légitársaság gé­peinek leszállását az amerikai repülőtereken, azzal a feltétel­lel, hogy a lengyel kormány visszavonja az Egyesült Álla­mok ellen a nemzetközi polgá­ri repülésügyi szervezethez be­nyújtott keresetet, és egyide­jűleg tárgyalásokat kezdenek egy új kétoldalú repülésügyi szerződésről. John R. Davis megfogalma­zása szerint annak a kedvező hatásnak az elismeréseként, amelyet az amnesztia gyako­rolhat a lengyel népre. az Egyesült Államok kormánya kész arra, hogy néhány héten belül visszavonja a vétót, amit a Nemzetközi Valutaalapnál emel a lengyel tagfelvételi ké­relem ellen. Ezt az amerikai kormány attól teszi függővé, hogy az ő értékelése szerint a lengyel parlament által meg­hirdetett amnesztiát teljesen és ésszerűen végrehajtják-e. A PAP hírügynökség kom­mentárja emlékeztetett Woj- ciech Jaruzelski miniszterel­nöknek a szejmben július 21-én elhangzott beszédére, amely szerint Lengyelország joggal várhatja el, hogy megfelelő ke­reskedelmi és politikai feltéte­leket teremtsenek számára, amelyek ellensúlyozzák az ed­digi veszteségeket és lehetővé teszik adósságok átütemezését. A chilei politikusok um térhetnek haza A chilei kormányzat meg­akadályozza, hogy az ország­ból nemrégiben kitoloncolt és jelenleg Kolumbiában tartóz­kodó három baloldali politikus visszatérjen az országba. A chilei belügyminisztérium á kormány csütörtöki ülése után erről közleményben tájékoz­tatta a külföldi légiforgalmi társaságok santiagói irodáit. Mint ismeretes, a kolumbiai külügyminisztérium szerdán utasította a helyi AVIANCA légitársaságot, hogy saját ké­résükre szállítsa vissza Chilé­be Luis Godoy volt kommu­nista szenátort, a Chilei KP KB tagját, Osiel Nunezt, a Népi Demokratikus Mozgalom főtit­kárát, és Rene Largo Fariast, a Chilei KP KB tagját. A franciák nagy része a népszavazás mellett Furádat a vitában A franciák 70 százaléka a népszavazás mellett van — je­lentette szalagcímben a pénte­ki Le Matin. A kormánypárt­hoz közelálló lap közli az ál­tala megbízott Ipsos közvéle­mény-kutató intézet felméré­sének. eredményét, amely csat- tanós választ és újabb fordu- látöt jelent az ellenzékkel he­Ujabb tetrorcselekménysk Indiában Szobúápk az elmimlt gyerekek Űjabb terrorcselekmények­ről érkeztek jelentések Indiá­ból. Feltételezett szikh szélsősé­gesek elraboltak egy negyven iskolás gyermeket szállító autó­buszt pénteken a Pandzsáb ál­lambeli Amritszár közelében. A United News of India je­lentése szerint két terrorista egy amritszári kórház közelé­ben kerítette hatalmába a buszt, mintegy öt kilométernyi út megtétele után harmadik társuk is csatlakozott hozzá­juk. A terroristák később egy gyermek kivételével elenged­ték az iskolásokat. A jelenté­sek szerint a hatalmukban maradt első osztályos gyerme­kért 2Ö0 ezer rúpia váltságdí- jat kémek. A szikhek azt állítják, hogy mostani terrorakcióikkal meg akarják torolni az indiai kato­naságnak a szikh vallási kegy­hely, az amritszári aranytemp­lom elleni akcióját. Mint emlé­kezetes, a szikh terroristák az aranytemplomban kerestek búvóhelyet, és az indiai biz­tonsági erők végül is nem te­hettek mást a Pandzsábban mindinkább elharapódzott ter­rorizmus letörésére, mint hogy június 5-én megrohamozták a templomot, és kiűzték az ott elrejtőzött szélsőségeseket. Nagy erejű pokolgép robbant péntekre virradóra a dél-in­diai Madras város repülőteré­nek várócsarnokában. A rob­banás következtében legalább SB99 Csak rövineh..7 25 személy vesztette életét. Péntek délutánig 15 holttestet emeltek ki a romok alól, a rob­banás helyszínének átvizsgálá­sa még folyik. Az indiai rendőrség eddigi vizsgálatai szerint a szerkezet egy gazdátlanul hagyott cso­magban robbant fel. Bár a tettesek egyelőre ismeretlenek, feltételezik, hogy az akciót egy szélsőséges tamil szeparatista csoport követte el. A robbanást megelőzően a repülőtéri hatóságok három névtelen telefont kaptak, mely­ben azt közölték velük, hogy pokolgépet helyeztek el egy repülőgépen. Átkutatták az Air Lanka, Sri Lanka-i légi- társaság Madras—Colombo kö­zött közlekedő járatát, és né­hány más gépet, de semmit sem találtak. A madrasi repülőteret a ha­tóságok bizonytalan időre le­zárták. tek óta folytatott népszavazási vitában. „Nyílt és tömeges igen” — írja a lap arra emlékeztetve, hogy a szenátusi ellenzék né­hány nappal ezelőtt „nyílt és tömeges nem”-ként reklámoz­ta azt a döntését, amellyel el­vetette Mitterrand elhök jú-- lius 12-én előterjesztett alkot­mányreform-javaslatát. Arra a kérdésre: akar ja-e, hogy a franciákat népszavazá­son kérdezzék meg a szabad-.- ságjogokról — a megkérdezet­tek 70 százaléka igennel felelt, 17 százalékuk nemmel, 13 szá- zalék nem nyilatkozott. Ugyanez a megkérdezettek vi­lágnézete alapján bontva így festett: a baloldaliak 91 száza­léka foglalt állást mellette,, 3 százaléka ellene. Még a ma­gukat jobboldalinak vallók 55. százaléka is a terv mellett szavazott és Csak 33 százalé­kuk ellene. A továbbiakban 58 százalék volt azoknak az aránya, akik helyeslik az elnök alkotmány- reform-javasilatát, vagyis azt, hogy ki kell bővíteni a népsza­vazásra előterjeszthető kérdé­sek körét. A javaslat csak a megkérdezettek alig egynegye­dének nem tetszik. A megkérdezettek 42 száza­léka támogatja Charles Pas- qua-nak, az ellenzéki RPR sze­nátusi csoportja elnökének azt a javaslatáf, hogy a szená­tus akadályozza meg a Mitter- rand-terv megvalósítását. BABRAK KARMAL, az Af­ganisztáni Népi Demokratikus Párt KB főtitkára, Afganisztán Forradalmi Tanácsának elnö­ke pénteken rövid, szovjetunió­beli tartózkodása befejeztével hazautazott. a londoni Újságáru­soknál pénteken senki nem vásárolhatta meg a The Guar­dian című napilapot, mivel az a nyomdászok munkabeszünte­tése folytán meg sem jelent. A sztrájkolok a munkakörülmé­nyek javítását és a bérek eme­lését követelik. A NIGÉRIAI KATONAI bí­róság 21 évi börtönre ítélte Ananbra allam volt kormány­zóját. A közelmúltban megdön­tött, nyugatbarát nigériai rend­szer volt tisztségviselőjét kor­rupcióval és állami pénzek el- sikkasztásával vádolják. BútorkiáSIstás és -vásár Vecsésen, a Művelődési Házban, augusztus 8-tól 17-ig. Nyitva: 9-től 17 óráig, szombaton 9-től 13 óráig. Különféle bútorok nagy választékát kínálja: a Pest megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat

Next

/
Thumbnails
Contents