Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-04 / 182. szám
Egyre többen ísatSakoznak ítéleti széf iitk, szülőföld link *A2 MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXVIII. ÉVFOLYAM, 183. SZÁM Ár« 1,110 forint. 19S1- AUGUSZTUS 4., SZOMBAT léi Siebs! a betakarítás Kedvező adottsások, akár 500 évre elegendő nyersanyag. A Budai Téglaipari Vállalat pí- lisborosjenői bányaüzemében ilyen feltételek mellett folyik a téglagyártás, illetve a tégla alapanyagának kitermelése. A képen a robbantás helyett végzett „gépi lefedés” látható, amely hajnaltól késő estig folyik. A gyalugépek mesterséges kis hegyet építenek. ilyen módon hordják össze a föld adta alapanyagot, ezután kerülhet sor a feldolgozásra. Trcncsényi Zoltán felvétele Szenved a kukorica, szomjas ■/y Pest megye mezőgazdasá- ^ gi üzemeiben — a termelődj szövetkezetekben, az állami jí és a tangazdaságokban — a búzának mintegy ki- lencven százalékát betakarj rították. A rozsnak negyei venöt, míg a tavaszi árpá- ^ nak negyvennyolc százalé- í kát vágták le. Igaz, például a Kiskunsági Állami Gazdaságban, a GATE Tangazdaságában, vagy a pá- tyi Zsámbéki medence Tsz-ben a learatandó kenyérgabona mennyiségének nagyobb része még a jövő héten is munkát ad. így van ez Vác térségében PÓTLÁS H etekig hadakozott egymással a népfronttit- kár és a város legnagyobb középiskolájának igazgatója, míg végül közös nevezőre jutottak. Közös nevezőre abban, hogy tanév kezdete után, szeptember végén, október elején megrendezik az iskolában azt a vetélkedőt, amelynek témája az új választójogi törvény. A hadakozás azért ment, mert az iskola igazgatója szerint nem lesz jelentkező a gyerekek közül, a népfronttitkár szerint pedig lesz, mert az. ifjúsági réteggyűlésen — a népfront rendezte összejövetelen meglepően sok középiskolás jelent meg — seregnyi kérdést kaptak ebből a témakörből. Az igazgató végül is az enyhe, erkölcsös nyomásnak engedett — meg . is mondta, ha ti annyira akarjátok, ám legyen —, máskülönben látszott rajta, nem nagyon hisz a dologban. Feltételezhetően azért ez a hitetlenség, mert — kiderült a beszélgetés folyamán — maga sem ismeri, mennyi újdonságot foglal magában — a többi < között a társadalmi aktívának köszönhetően — a törvény. Az iskola első embere egyben a városi tanácsnak is tagja, mégis, meglepve vette tudomásul, hogy amennyiben ismét jelölik, lesz egy ellenjelöltje. Kötelezően. Mert minden esetben kettős jelölésre kerül sor. És ha nem válaszr tanak meg? Akkor még mindig lehetsz póttanácstag, felelte a kérdésre a népfronttitkár és csak akkor bizonytalanodott el kissé, ^amikor újabb kérdést hallott: micsoda lehetek...?! Ne vonjunk le messzemenő következtetéseket az esetből, hiszen a tanév ezernyi teendője közepette éppen előfordulhatott, nem jutott kellő figyelem az igazgatói irodában a törvényjavaslat társadalmi vitájának, majd országgyűlési tárgyalásának, különben is, jövőre esedékes a választás, addig még pótolhatók az ismeretek az esetleges póttanác.stag számára... E pótlás során persze majd azt is felfedezi a reménybeli jelölt, választói legalább huszonöt százalékának voksát kell. hogy megkapja. akkor lehet pótta- nácstag. Aki, társaival együtt, mint az új törvény teremtette friss tisztség birtoklója, lehetővé teszi az ún. időközi választások eddig létező rendszerének megszüntetését; azaz a megüresedett választókerületekben nem kell jelölni, voksolni menni, szavazatokat számlálni, mivel a hely betölthető, a pótta- nácstagság adja a megoldást. Ez Pest megyében különösen .lényeges, előnyös lehetőség, hiszen itt a népesség erőteljes mozgása következtében a tanácstagi tisztséget viselők között is viszonylag sok a változás. Ennek a lehetőségnek a jó kamatoztatásához természetesen elengedhetetlen az alaposság a jelöltek mérlegelésekor, mivel nem tudni, a szavazatok kit juttatnak be közvetlenül a testületbe, s a két — vagy több — jelölt közül ki lesz az, aki a póttagok sorába kerül. Amint mérlegelő alaposságot feltételez a testületi tagok — ezzel párhuzamosan a választókerületek — számának várható csökkenése is, hiszen a választójogi törvény a létszámnak csak alsó és felső határát szabja meg a település jogállásától függően, azon belül a konkrét elhatározást a helyi tanácsra bízza. Az előzetes tapasztalatok szerint, éppen a munka hatásosságának fokozása érdekében, a legtöbb helyen hajlanak a létszám ésszerű csökkentésére. Ezt a mérséklődést azonban — nem nehéz megjósolni — sokféle érzékenység kíséri majd ... hiszen például a társadalmi viták alkalmából megyeszerte a kistelepüléseken a lakosság leginkább azt helytelenítette. hogy a törvényjavaslat- szerint választókerületek kialakítása nélkül válasszanak ezeken a helyeken tanácstagokat. Nem is lett belőle semmi, a törvény végleges szövege tükrözi a lakossági véleményt. T agadhatatlanul másként kell felkészülni a jövő esztendőben esedékes országgyűlési képviselő- és tanácstag-választásokra, mint a korábbiakra, mivel az új törvény — tükrözve a társadalmi-gazdasági változásokat — az eddigieknél alaposabb kiválasztásra, indokolásra készteti a jelöltet állítókat. A késztetés azonban másféle értelemben is igaz, a választópolgárnak szintén van elegendő oka a pótlásra, mivel tapasztalataink szerint ugvan híre ment a törvénytervezet társadalmi, vitájának — mert jó vita volt, ráadásul sokféle szokatlan jellemzővel — a településeken, a munkahelyeken, de annak már kevésbé, a törvény mit tartalmaz. Először tehát ismerni kell az új lehetőségeket ahhoz, hogy az érintettek, az .állampolgárok azokkal éljenek. Mészáros Ottó is. ahol ugyancsak . később kezdték meg, a betakarítást. Mint Tunyogi. András, . a megyei tanács mezőgazdasági osztályának növénytermesztési főfelügyelője elmondotta, különös gonddal takarította be a búzavetőmagot a ceglédi tangazdaság, 's a pilisi Aranykalász Tsz is. ........... ........... Mi közben jó ütemben, halad a betakarítás — elmaradás tapasztalható egyes gazdaságokban a szalma lehúzásában, még jelentős területeken nem takarították be, pedig a szárazság miatt alapvetően döntő a tarlóhántás, a talaj lezárása. Ezzel a munkával nem késlekedhetnek a mezőgazdasági üzemek. Tudott dolog, de a nyomaték kedvéért még is ide kívánkozik: szalmát változatlanul tilos égetni! Tarlót lehet a szalma lehúzása után, körültekintően, az erre vonatkozó előírások betartásával. Jó gazda módjára a megye mezőgazdasági üzemel már a jövő évi kenyérnek valót, az ahhoz szükséges vetőmagot rendelik. Eddig ezerkétszáz vagonnyit rendeltek, s főként a ■ nagyobb hozamú fajtákból. Aki kéri, annak csávázott vetőmagot is szállít például a sülysápi tsz, a ceglédi- és az agráregyetemi tangazdaság. Nem is kerül sokkal .többe, csak az úgynevezett önköltségi többlettel kell számolni. S ha a csávázással való bíbelő- dést nézzük, az arra fordított munkaórákat minden bizonynyal megéri. A mezőgazdasági üzemek igényei alapján született meg a héten az a döntés: Pest megye tizennégy gazdaságában segítenek az őszi betakarításban a katonák. Az iskolák, azaz a diákok is jelentkeztek a gazdaságokban az őszi betakarításban való részvételre. S ma több az ajánlkozó, mint ahány segítőtársra közülük a gazdaságok számot tartanak. A gondok sorába: tartozik, hogy a szárazságot megsínyli a kukorica. Előrevetíti árnyékát, hogy rövidesen meg kell kezdeni fogtokban a.kukorica silózását is. V. E. Tudományos együttműködés A KGST-tagországok műszaki-tudományos együttműködése keretében a,kezdetektől napjainkig hatszázról kétezerre emelkedett a közösen kidolgozott témák Száma, ugyancsak mintegy (kétezerre (a korábbi nyolcszáz—ezerről) azoknak a legkülönbözőbb terül z- teken előirányzott és évente — átlagosan — elvégzett munkáknak a száma, amelyek helyet kaptak az együttműködés jelenlegi ötesztendős tervében és a szocialista országok hosz- szú távú kooperációs célprogramjaiban. Ezek a tudományos munkák a legbonyolultabb és legkorszerűbb kérdések megoldásával kapcsolatosak: például a mikroelektronika, a robottechnika fejlesztésével. Űjabb és újabb közösségek csatlakoznak a XIII. pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére indított versenymozgalomhoz, Lapunkat legutóbb a Tápiószele és Vidéke Áfész Kállai Éva és Hámán Kató szocialista brigádja értesítette munkaverseny-felhívásáról. A Kállai Éva szocialista brigád felhívása a szövetkezet szocialista közösségeihez és a munkaversenyben részt vevő valamennyi dolgozóhoz szól. A tizenegy pontban összefoglalt versenycélok elsősorban a szövetkezet eredményes működését éé a VI. ötéves terv sikeres befejezését szolgálják. Megfogalmazódik köztük a lakosság jobb ellátása, a színvonalas kiszolgálás követelménye éppenúgy," mint a rugalmas nyitvatartás megszervezése, a mezőgazdasági és ipari üzemek kereskedelmi ellátásának javítása, a takarékos létszámgazdálkodás és a közéletben való aktív részvétel. A Hámán Kató szocialista brigád felhívása kétirányú: egyrészt községi rendezvények szervezésére szólít fel, másrészt szövetkezetpolitikai vetélkedőt hirdet a fogyasztási szövetkezetek egészére kiterjedően. Mindkét rendezvénysorozat tisztelgés a két jeles esemény — a pártkongresszus és felszabadulásunk évfordulója előtt. A községi rendezvények sorában helyet kap egy honismereti vetélkedő Rólad szólunk, szülőföldünk címmel, kiállítás a község történeti emlékeiből, felszabadulási staféta, találkozás veteránokkal valamint emlékfa ültetése. A szövetkezetpolitikai vetélkedő, amelyre 1984. október 8-án kerül sor, céljaként a szövetkezeti mozgalom, ezen belül saját szövetkezetük történetének megismerését határozta meg. Ehhez nem csupán elméleti tudás szükséges, hanem a fellelhető tárgyi emlékek felkutatása, összegyűjtése Sz. T. 3. oldal: Százezrek özöne Pusztavazson fi oldal: Ahová s vendég nem iái be 1. oldal: Idem zsebben viszik feza a gyárat 8 oldal: 30*on innen 10-en tál 13. oldal: Gödi Fészek-napok Családosoknak/ időseknek Űjabb kedvezmények a MÁV-nál ’/y A MÁV eddigi tapasztani latai azt mutatják, bevál- £ tolták a hozzájuk fűzött rc- 'y méiiyeket a közelmúltban % bevezetett üzletpolitikai ^ kedvezmények: valamelyest ‘/y emelkedett az utazók szá- ^ ina, s ugyancsak nőttek a ^tavalyi hasonló, időszakhoz C képest a személyszállítás í bevételei. Mint ismeretes, 1983-ban hirdetett meg először üzletpolitikai kedvezményeket a MÁV, elsősorban abból a célból, hogy növelje utasainak számát, ugyanis ez erőteljesen csökkent az utóbbi időben, főként a megemelt tarifák következtében. Tavaly vezették Loccsan a víz, gyermekzsivajtól hangos a leányfalui strand. A kicsinyek lubickolnak, egymást fröcskölik. Napnyugtáig élvezik a késve érkezett meleget. Most aztán mindent kipótolnak! Ügy tűnik, még néhány napig tehetik is, hiszen a jelek szerint még a jövő hét közepéig tart a kánikula. A nap szerelmesei sem panaszkodhatnak sokat. Sütkérezhetnek eleget. A gyepen barnapirosra sült fiatalok játszanak. Az idősebbek félrehúzódnak az árnyékba, ők itt érzik igazán jól magukat. Nyári pillanatokat vettünk lencsevégre Leányfalun. be a két 18 éven aluli gyermekkel utazó családok részére a 20 százalékos családi kedvezményt, valamint a csoportos utazások kedvezményét. Ugyancsak saját kockázatra hirdette meg a MÁV a különféle vásárokra, kiállításokra, szabadtéri játékokra és egyéb nagyobb eseményekre ellátogatók kedvezményét. (Ezt korábban — több más utazási kedvezményhez hasonlóan — költségvetési támogatás igény- bevételével nyújtotta a MÁV.) Az idén újabb kedvezményeket vezetett be a vasút, így például a korhoz kötött hétközi kedvezményt, amely az 55 éven felüli nőket és a 60 év feletti férfiakat jogosítja keddtől csütörtökig 20 százalékkal olcsóbb jegy vásárlására. Ezzel a kedvezménnyel bárki élhet (külföldi állampolgár is), aki elérte a meghatározott korhatárt. Szintén idei újdonsága a vasútnak a 10 egyszeri utazásra érvényes jegyszelvényből álló füzetjegy, amelyet tetszés szerinti vonatnemre, kocsiosztályra, távolságra lehet megváltani, 20 százalékos díjmérsékléssel. Az eddigi tapasztalatok szerint kedvező a hatása a MÁV saját kockázatára bevezetett kedvezményeinek: megállt a hosszú idő óta tartó utasszám- csökkenés, sőt 1984 első félévében 0,6 százalékkal több utast szállított a vasút, mint tavaly ilyenkor. Az utaskilométerben mért teljesítmény 1,9 százalékkal nőtt, a személyforgalom bevételei pedig 1,2 százalékkal emelkedtek. Elsősorban a fü- zetjegy és- a hétközi, korhoz kötött kedvezmény talált kedvező visszhangra az utazók körében, a legtöbben ezeket vették igénybe. A, MÁV folyamatosan figyelemmel kíséri az üzletpolitikai kedvezmények fogadtatását, hatását; ami beválik, az hosszabb időre megmarad, ami sikertelennek bizonyul, azt megpróbálják jobban igazítani az utazási igényekhez, vagy megszüntetik. Vizsgálják további kedvezmények nyújtásának lehetőségét is. aKöZÉLET Szűts Pál, a Magyarok Világszövetségének főtitkárhelyettese fogadta a Lutheránus Világszövetség budapesti nagygyűlésének külföldi magyar résztvevőit. A baráti találkozó vendégei tájékoztatást kaptak a Magyarok Világszövetsége tevékenységéről és jövőbeni terveiről. t /