Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-25 / 199. szám

1984. AUGUSZTUS 25., SZOMBAT 3 A herein véres hárem piacén Amit érdemes eltanulni telük Tizenhét évesen a startnál Még elfogadják a segítő kezet A Téglagyári dűlőből kerekezett a ceglédi piacra Maász Jánosné, s ve'e Beáta is, aki örömmel ismer­kedik a sokadalommal. A szaty­rokban dinnye, és paprika a mai lecsóhoz. A krónika szerint Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét a tö­rök hódoltság idején közös törvényeket alkotott, így lé­pett fel a külső hatóságokkal szemben, s ez érvényes volt piacokra is. A hírneves mező­városok kertészeti termékeiket sok tízezer holdnyi határuk­ban sikerrel termelték meg a későbbi századokban is, az értékesítés, vagyis a kereske­delem sem volt idegen la­kóiktól. Az elmúlt napok egyikén e városok piacain te­kintettünk szét; őstermelők­kel, régi kereskedőcsaládok utódaival, s kezdő árusokkal beszélgettünk. Róluk szól ri­portunk ! Ex a becsiilst Csököly Sándor termelő-ke­reskedőnek tekintélye van a ceglédi piacon. Nem azért, mart tréfásan háromdiplomás nyugdíjasként is emlegetik, sokféle mestersége, iskolája miatt, de mert nála szerezhe­tő be a legjobb burgonya. — Ilyen krumpli nincs is, legfeljebb hasonló — hűti le az alkudozó vevőt, meghagyva persze a lehetőséget is, hozzá­teszi még: , — Az más lenne, ha az egészet vinné, akkor ötért ad­nám kilóját. — Aztán hogy magunkra maradunk, eldi­csekszik azzal is; nála nincs a’ .u. Még a Bosnyákon sem sikerült betörniük őt a kupé­toknak. — Tudom én, mit ér a portéka — húzza ki magát önérzetesen Csököly Sándor. Rövid disputánk során egyéb­ként megtudom róla, fiatal korában kezdte a piacra ter­melést, akkor is főként bur­gonyát és szőlőt, no meg bort adott el. A sors azonban úgy hozta 30 éven át, egészen a nyugdíjaztatásáig felhagyott a mezőgazdasággal, a kereske­delemmel. — Most két holdon dolgoz­gatok, s hozom az árut a nyársapáti tanyavilágból ide a ceglédi piacra. Kerül cse­megeszőlő, fokhagyma, ubor­ka is, de ezek mégiscsak mel­lékesek — mondja Csököly Sándor, ahogy széttekint kí­nálatán megjegyzi még: — E’adó itt minden, eev dolog k’vételével, ez a becsület. Hiába no, az önérzet úgy látszik ma is fontos tulajdon­sága errefelé a földművelő embernek. Árkartell helyett — Levágják az árakat a termelők, bolond aki itt ke­reskedőnek megmarad — nyi­latkozik indulatosan egy ma­gát megnevezni nem akaró férfi, a nagykőrösi piacon. Mint elmondásából kiderül, szerte a városban elárusító­helyeket jelöltek ki, s a kis­gazdaságok tulajdonosai _ sze­rény haszonnal is megelégsze­nek. Ügy látszik, ők nem hal­lottak árkartellről sem, mert inkább lefelé, vagyis a . fo­gyasztó javára licitálnak. Valaha, nagyon régen, piros pünkösd napján, szombaton volt az es­küvőm, de már kedden a Teleki téren árusítottam — mondja Palásti Lászlóné, a ceglédi kereskedődinasztia egyik tagja. A szerző felvételei Szakmunkás-bizonyítvánnyal a zsebben 8 A vegyesműhelyben évek íóta nem volt pályakezdő | fiatal. Pedig — ahogy a ^Telefongyár nagykátai gyár- ^ egységének termelési ter- ^ veit ismerem — bizony el- ^ kelne még ide a munkás­kéz. Különösen azoké, akik nemcsak szakmájukat ta­nulták meg, de a gyárat is 0 jól ismerik. Szűcs Tibor, $ Szabó Erika és Oldal Má- £ ria ide jártak tanulóként ^gyakorlatra és augusztus el­sejétől, már a szakmunkás- s bizonyítvánnyal a zsebük- íben, a gyáregység dolgozói. Bemutatkozunk Három tizenhét éves, vala­mit éppen befejezett, ám pá­lyájukat még igazán el sem kezdő fiatal. Erika és Mária a vegyesműhelybe, Tibor a gyár­egység új termékét, a mátrix- sornyomtatót gyártó üzembe került. BemeOegítőüil egy rövid körkérdés: ki hová járt iskolá­ba, s hogy került a gyárba? Szűcs Tibor: — Budapesten jártam a XlV-es számú szakmunkás- képző iskolába. Mechanikai műszerész lettem. Még első­ben tanulmányi szerződést kö­töttem a Telefongyárral, s mi­vel a környéken, Szőlőstelepen Cakóm, harmadikban átkértem magam a nagykátai gyáregy­ségbe. Erika és Mária Nagykátám jártak iskolába is, s mivel mindketten mechanikai mű­szerészek, természetes volt, hogy a Telefongyárba járnak gyakorlatra. Pályakezdők. Mit várnak és mit tudnak várakozásaikból megfogalmazni? Tibi, aki a legképzettebb szakmunkások közé került, azt mondja, vala­mi ilyeomit képzelt el magá­nak. -Közel kerülni a techni­kai újdonságokhoz, s közben kísérletezni, megvalósítani a gyakorlatban azt, amit elmé­letben megtanult. Most éppen a sorvezető szerelését bízták rá, de hol ezt, hol azt csinál­ja. Nem közölték vele, de ér­zi, ki akarják próbálni. Áll elébe. Nem mondja, de érzem, hogy gondolja. Kamaszos za- vartsággeil néz a lányokra, be­széljenek inkább ők. Van, hogyne lenne még mondaniva­lója, de nem biztos benne, hogy ide illik-e. Elég a rajzszám Munkahelyi beilleszkedés. Tudományos komolysággal em­legetik a felnőttek — mi sem vagyunk már gyerekek, tilta­kozik a három fiatal szeme, de rám hagyják,. mert olyan igar zán nem is felinőttek még. S talán ez segíti őket a legin­kább a beilleszkedésben. Hogy a régebbiek inkább segítő ké­rem — tudakolom, s már ér­zem, ügyetlenül kérdeztem. — Nincs énnékem már olyan sok programom, fiam. Pihenek egy kicsit, megtöröm a holnapra való diót, s várom hogy a reggelt egészséggel ér­jem meg... Vlyszásziné Laczi Aranká­val a kecskeméti Nagycsar­nokban ismerkedünk meg. A szakmát mindössze egy hónap óta gyakorolja. — Hogy is történt a pálya­változtatás? — faggatom a 27 éves csinos fiatalasszonyt. — Mostanáig statisztikus voltam 3200-ért a helyi Zo­mánc- és Kádgyárban. Ere­detileg vendéglátóipari közép­iskolát végeztem, de a fér­jem annak idején kivett a cégtől. — Mibe került ez a stand? — Elég szép összeget kér­tek érte. Száznegyvenezerért adták. Saját erőnkből népi is üthettük volna nyélbe az üz­letet. A szülők segítettek. — Milyen a mai forgalma? — Keveset árultam. A pén­Heíyben dolgoznak az asszonyok A vásárló diktál Zsámbokon Megnő annak a községnek a becsülete, amelyik sokféle munkát tud adni tokóinak. Nem kell a városokba utazná, reggelenként álmosan' zötykö- lődni, esténként fáradtan meg­térni vagy, ami még rosszabb, csak hetenként látni a csalá­dot. Nyereségek A mezőgazdaság nem min­denkinek ad kenyereit, meg nem is bírja mindenki. A tsz- medléküzemágak azonban új lehetőségeket kínálnak. így van ez a zsámboki Zöldmező Tsz-ben is, ahol néhány esz­tendővel ezelőtt megszervezték a könnyűipari ágazatot. Egye­lőre a varroda üzemel. És sok asszonynak ad munkalehetősé­get. Pontosabban, tizennyolcán dolgoznak a műhelyben, továb­bi negyvenöt nő bedolgozókén! veszi kii részét a termelésből. A zsámbokiak mellett val- kóiak, jászfényszaruiak és vácszentlászlóiak is. Három esztendővel ezelőtt indult be az üzem. Az első év nehéz volt, mint a kezdet ál­talában, végül is tizenkét hó­nap eltelte után némi veszte­séggel és sok tapasztalattal let. tek gazdagabbak. Azóta min­dig nyereségesek. Mintha csak ezt akarták volna bizo­nyítani az asszonyok, ottjár- tunkikor is vidáman, tréfálkoz­va dolgoztaik — közben ter­mészetesen szemük a gép tű­A vevők tudják, ha igazán jó minőségű burgonyát akarnak beszerezni, Csököly Sándornál érdemes kö­rülnézni. je alatt szaladó anyagon, a formálódó darabon járt. Követni a divatot — Ez a mi büszkeségünk! — terít ki egy fényes, steppelt nadrágot a szabóasztalra Gá­bor Péter, a varroda vezetője. — Készítünk természetesen mást is! — mondja, és máris sorolja a többi terméket. — Kordnadrágokat, farmereket, vékonyát, vastagot, rövidet, hosszút, mikor milyen kell. A nőknek kötényeket, otthonká- kat, és ezek mellett sokféle ágyneműt. Fóliazacskókban sorakoznak a paplan- és párnahuzatok. Mesefigurákkail a gyermekek­nek, virágos girtondosak és szolid mintájúak vegyesen, a felnőtteknek. Kinek milyen a kedvére valló. — Mitől függ, hogy mit gyártanak? — A vevőtől és a divattól. Természetesen a vásárló dik­tál. Gyorsan változik a divat, és nekünk olyat kell gyártani, amit el is tudunk adni! A fa­zon saját ötleteink alapján alakul, de segítenek vevőink is. Egy-egy mintadarabot ké­szítünk, és ha tetszik partne­reinknek, megkérjük az OKISZ Labort a téma kidolgo­zására. Közvetlenül az eladóhoz Különféle ruhadarabok tor­nyosulnak a falak, az asztalok mellett, várják a gépkocsit, amely a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalathoz, esetleg távolabbi medvékbe vi­szi a szállítmányt: Szolnokra, Csongrádba és Békésbe. Köz­vetlenül az eladóhoz, így gaz­daságosabb. Ha pedig valami új kívánsággal állnak elő a partnerek, aszerint váltanak lépést a zsámbokiak. F. A. M. zet nyújtanak, mintsem tarta­nak tőlük. — Gyakorlaton végigjártuk az üzemeket — de azt hiszem, itt, a vegyesműhelyben fogad­tak a legnagyobb szeretettel. — Erika és Marika Koncz Margit üzemvezető keze alá kerülték, aki maga is fiatal még. — Az üzemben három cso­portban dolgozunk, az első az úgynevezett hagyományos zsi­nórokat készíti. Ide került Erika. Mindkét kislány nagyon szorgalmas, de egyelőre úgy tűnik, Marika ügyesebb, önál­lóbb. Ezért ő koaxzsinórokat szerel, forraszt, ez ugyanis bo­nyolultabb munka. A harma­dik csoportban jelfogókat és ugyancsak koaxdugókat gyár­tunk. A negyvenhetes létszámú üzemben a két kislánnyal együtt heten szakmunkások. A többiek betanítottak. — A szakmunkásnak csak a rajzszámot adom meg, és tud­ja,, mit kell csinálnia. A be­tanított munkás számára — mivel csak egy-egy fázist is­mer a munkafolyamatból — ez kevés. Minden egyes műve­leteit betanítunk nekik és a ke­zük alá készítjük az anyagot. Nem tanulták, honnan is tud­nának különbséget tenni a drótok között?-— Ha lehet, szeretnénk be­lépni a brigádba is — mondja Marika —, az iskolaépítéshez például már elmentünk a töb­biekkel együtt társadalmi munkára. Vajon maradnak? Mindhárman látnak maguk előtt fejlődési lehetőséget. Ti­bi abban bízik, ha valóban megkezdik a sornyomtató so­rozatgyártását, nem lesz új a még újabbak között. — Legfel­jebb a legfiatalabb. — Erika és főleg Marika, a hierarchia lépcsőin remél előrejutást, s mivel valóban kevesen vannak szakmunkások, reményük reá­lis. Ha leérettségizik — és ezt biztosan állítja —, rövidesen csoportvezető lehet belőle. Nagykátán az órabérek 14 és 25—26 forint között mozog­nak a Telefongyárban. Tibi és Marika 19 forintot kaptak, Erika, lévén, hogy a szakmai gyakorlaton úgy ítélték meg, kicsit lassabb, bizonytalanabb társainál, 18 forintot. Egyelőre még nem csábítja őket sem kisvállalkozás, sem a terme­lőszövetkezetek melléküzem- ágai. Tizenhét évesek. Kör­nyezetük azon fáradozik, hogy megtartsa bennük a szakma szeretekét, megbecsülését. Eri­ka és Marika nem első látás­ra szeretett bele a szakmába. Egyikük műszaki boltban el­adó, másikuk fodrász akart lenni. Erikának véletlenül ilyen suliba továbbították a felvételi papírját, Marilka két bátyja műszerész, s ők a vi­lágért se beszélték rá, de le se, arról, hogy kövesse példáju­kat. A vegyesműhelyben évek óta nem volt pályakezdő fia­tal. Most van. Reméljük, ott is maradnak. Eller Erzsébet 4 tek, a szombat, s a vasárnap az igazi. — So vevők, ők milyenek? — Akad már néhány isme­rős. Tudja, egyik hozza a másikat. S remélem, egyre többen lesznek, akik majd visszatérnek ... így az ifjú kereskedőhölgy. S ezzel akár zárhatnánk rö­vid piaci sétánkat. Beszámo­lónkból természetesen sokan kimaradtak. Lenke néni, Pa­lásti Lászlóné Ceglédről, aki­nek már az édesanyja is sü­tögető asszony volt, vagy Ka­tóit József, akinél szebben vi­selni a szerény anyagi helyze­tet — seprőárusként, volt földművesként a piacon —, még alig láttam életemben. Róluk talán majd egy másik alkalommal szólunk. Befejezésül mindenféle bölcs összegzés helyett, csak annyit: a három városban könnyebben kap jó szót a helybéli, s az idegen is a ba­rack, a dinnye, a paprika mellé. S ez az, amit érdemes tőlük eltanulni. Másutt, má­soknak is. Valkó Bála Nem így mások, a profik! így aztán a nagykőrösi piac egy­re több bódéjára írják ki kré­tával: Eladó! özvegy Ecetes Imréné azon­ban hűséges üzletéhez, ö az utolsó ma is, aki felszedi sá­torfáját, s hazaindul, — Negyven éve árulok, 1958 után önállósítottam ma­gam — s még kedvesen ki­szolgál egy legénykét, aki a zárás előtt érkezett, s kinek dinnyére támadt kedve. Bolt­jának kínálata nem- nevezhető extrának, a paprika lehetne szebb, jobb,- a barack is kívá­natosabb, de kapható nála szinte minden, amit a város környékének földjei, kertjei megteremnek. Láthatóan fá­radt, szívesen telepszik ie hát beszélgetésünk idején egy lá- dikára. Hónapos kereskedő — Hetvenhárom éves va­gyok, de nem nyughatom ott­hon. Itt emberek között va­gyok, van kihez szólnom — érvel csendesen. — Mi lesz a délutáni prog­Pályakezdők. Szűcs Tibor, Szabó Erika és Oldal Mária. Tizenhét éve­sek; valamit éppen befejeztek, ám pályájukat igazán még el sem kezdték Trencsényi Zoltán felvétele

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents