Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-19 / 195. szám

1984. AUGUSZTUS 19., VASÁRNAP PEST MEGYEI HÍRLAP 5 'Anailssf si legnagyobb szükség vsJt ró Rögtön igent mondott V askerítéses házát hamar megtalálom az ercsi út elején. Érden mindenki tud­ja, hol lakik dr. Határ Béláné. Már az édesapja is jeles ember volt. Települós- szerte a szegények jegyzőjének nevezték. Híres volt végtelen türelméről, arról, hogy a napszámosok, zsellérek hivatalos papír­jait, kérvényeit ellenszolgáltatás nélkül írta, hogy ő adta össze az ifjú párokat, s ennek okán hivatalos volt az esküvőkre, keresztelőkre, egyéb családi eseményekre. Ezeken rendre megjelent, nyomában egy rakottszoknyás, szalagos hajú, illemtudó kislánnyal. A gyermek tehát akarva-akarat- lanul is belenőtt a közösségbe. 1921-et mu­tattak akkor a naptárak. Mondom, dr. Határ Bélánét ismerik a városban. Már polgárista és kereskedelmi tanuló korában is jótékonykodó egyesüle­tek egész sorának volt aktivistája. Korán kitűnt a szervezőképességével, munkabí­rásával, de főként azzal, hogy képes volt együttérezni az emberekkel. A kortársai hozzá futottak tanácsokért, apró titkaiknak ő volt a letéteményese. Sorsa az akkori „szabályok” szerint alakult. A kereskedel­mi iskola befejezése után nem vállalt ál­lást, a főzőkanál és a seprűnyél voltak a munkaeszközei. Mindaddig, amíg nem jött dr. Határ Béla, az ófalusi iskolaigazgató legidősebb fia. A szegénypárti hivatalnok család rökon- szenvvel fogadta a felszabadulás esemé­nyeit. Szinte természetesnek tartották, hogy a korábban vallásos szellemben nevelt fia­talasszonyt a kommunista, a szociáldemok­rata, a kisgazda és a parasztpárt helyi ve­zetői arra kérték: vállalja el az MNDSZ vezetését. Először húzódozott a feladattól. Amikor azonban a vendégék azzal érvel­tek, hogy ha nem alakul meg a demokra­tikus nőszövetség, akkor a település sze­gény gyermekei nem kapnak kakaót, dzse­met, szappant, pelenkát, rögtön igent mon­dott ... Dr. Határ Béláné most 77 éves. Bánat­ban és örömben egyaránt volt része. De élete legszebb három esztendejének az 1945 és 1948 közötti időszakot tartja. Egy mond­hatni, spontán létrejött kollektívával ru­hát, élelmiszert gyűjtöttek, leveleztek, kér­vényeket írtak, vitatkoztak, terveztek, meg­nyitottak hat óvodát, jelépítették a Vincel­lért iskolát — főként asszonyok, mert a fér­fiak távol voltak —, rendeztek utcabálo­dat, színdarabokat. Ez utóbbiakat telt ház előtt — az Antonorics-kocsma termiben, vagy a régi ipartestületben — egyenként négyszer-ötször is előadták, s a bevétele­ket az MNDSZ osztotta szét a hazatérő ha­difoglyok között. A szervezetben együtt dolgoztak orvosok, gyógyszerészek, pedagó­gusok, cselédek, iparosok. Csak jöttek a tepsi sütemények, azt sem tudtuk ki küld­te — errflákezik dr. Határ Béláné. A tár­sai. Toman Jánosné és Perlaki Lipótné alig győzték lajstamba venni az adományokat. Bizony, az 1931-ben épült családi ház fa­lai gyakran láthattak vidám társaságot, hallhatták a világmegváltó terveket Aztán? Az ura 1948-ban egyszercsak nem jött haza a munkahelyéről, a Földműve­lésügyi Minisztériumból, öt hónapi' bör­tönbüntetést kapott. Az igazságtalanságot nem bírta elviselni, öngyilkos lett. Halála után rehabilitálták, de asszonyát b^rncgy unszolták, többé nem kapcsolódott be -a közéletbe. Amikor ezekről az évekről be­szél, a mondatok közé hosszú csendek lo­pakodnak. Csak akkor válik pergőbbé a dialógus, amikor arról szól, hogy felnevel­te a lányait, akik pedagógusok lettek. Egyi­kük harminc, másikuk huszonnégy évig tanított Érden. . H ófehér a haja, a tekintete simogat, s az ember ötperces beszélgetés után úgy érzi, hegy minden titkát bizalommal megválthatja neki. Gyermekkoromban, me­seolvasás után hozzá hasonló jóságos anyó­kák látogattak meg gondolataimban. Szavai és tettei közös nevezőn vannak, azt mond­ja: nagy örömöt jelent nekem, hogy segíte­né tudtam az embereken, nyugodtan tudom letenni a fejemet. A csalódások eltörpülnek boldogságom mellett. Vicsotka Mihály A budai zöldövezet befeje­zés előtt álló, modern vonalú házának kapujában beszélge­tett az építtető és a tervező­mérnök. Egyszeriben autó lassított mellettük. Vezető­je derékig kilógott a lehúzott ablakon, és ámulattal vegyes cinizmussal odakiáltott: — És börtönbe mikor megyünk? A leforrázott házépítők­nek már nem jutott idejük a válaszra, pedig elmagyarázták volna, hogy ez az épület sem került többe, mint egy má­sik, csupán rendesen készítet­ték el. A történet több mint tízéves, és az idő az akkor pá­lyakezdő mérnököt igazolta. Azóta számos terve megvaló­sult, és a háztulajdonosok örömét tetézte a társadalom elismerése. Vonnák János az első ter­vező, aki az idén a magánerős lakásépítésben kifejtett építé­szi tevékenységéért Ybl-dí- jat kapott, mint azt az azzal járó díszes diploma szó sze­rint bizonyítja. Mindenkinek megfelelőt Vonnák János 1966-ban fe­jezte be az egyetem építész- mérnöki karát. Három év múlva került jelenlegi munka­helyére, az Ipartervbe. Azóta részt vett már sokféle létesít­mény megalkotásában. Rajz­asztalán születtek a többi között tv-torony, szibériai gyár és algériai orvosbiológiai intézet tervei. — Miért választotta éppen az Ipartervet? — Azért, mert ott sokrétű lehetőséget reméltem és kap­tam. Ezzel párhuzamosan hoz­záláttam a családi házak és a nyaralók magántervezéséhez. Maszek. Indulatokat ébreszt ez a szó az emberekben. Hatalmas, könnyen szer­zett jövedelmekre, luxusautókra, bala­toni villákra gondolnak legtöbben. Szi­getújfalun, a József Attila utcában ter­mészetesen a legszebb házat keressük. Mi másban lakhatna az a kisiparos, aki éves termelési értéke alapján a máso­dik helyen áll az országban a masze­kok között? Mártély Sándor portája azonban nem nagyobb és hivalkodóbb, mint az utca többi háza. A hangok után viszont könnyű odatalálni; nehéz gépek egyenletes dübörgése hallatszik. Roncsok százezrekért Mártély Sándort az alagsori helyiség­ben találjuk meg, ez afféle raktár és étkezőhely lehet. Az asztal alatt ládában literes üdítők, a polcon kávéfőző, a sa­rokban öreg kredenc. Mint később kide­rül, ebben őrzik a műhely hivatalos ira­tait, levelezését. Mártély Sándor nem túl magas, ám izmos, szőke férfi. Korát nem könnyű becsülni, mert bár haja ritkul, egész megjelenése fiatalos, erőt, energiát sugároz. Az viszont már az első néhány mondat után kiderül, hogy nem minden­napi emberrel hozott össze a sors. A ház falán olvasható cégtábla alapján nem derül ki — az a lakatosmestert, mi­nősített hegesztőt és kazánszerelőt hir­deti —, ő az egyetlen az országban, aki Weiss Manfréd-féle patkószöget gyárt. — Tizenkét éve váltottam ki az ipart. Magam barkácsolta hegesztőgéppel kezdtem. Kezdetben kapukat, kerítése­ket, garázsajtókat gyártottam. Majd jöt­tek a kazánházak. Nagy fővárosi intéz­ményeknek készítettem ilyeneket, több millió forint értékben. Ügy három éve kezdtem el érdeklődni kereskedelmi vállalatoknál, felajánlva szabad gép ka­pacitásomat, acéltermékek gyártására ajánlkoztam. Az egyik helyen tárgyalópartnere a páncélszekrényből műanyag dossziét vett elő, benne két patkószeggel, llyei kéne gyártani, Mártély elvtárs, mondta, — Képzelheti, hogy néztem ezekre a kis vacakokra. Nekem, aki több tonnás, hatalmas kazánokat készítettem, min­dig grandiózus méretekben kellett gon­dolkodnom. És milyen gépeken csinál­jam én ezt? — kérdeztem vissza. Kide­rült, hogy egy nógrádi kis faluban szeg­kovács cigányok birtokában van több eredeti Wetss Manfréd-gép roncsa. Ezeket kellett megvásárolnom. Amikor odautaztam, megnézni az árut, majdnem elsírtam magam, olyan állapotban volt. Az árát mégis megkérték, mert tud­ták. hogy' mi pénzt tudnak megtermelni ezek a gépek, ha dolgoznak. Szinte min­den addig megtakarított forintomat ki­fizettem, és vettem kétszázhetven mázsa Amire Mártély Sándor büszke Patkószög a páncélban géproncsot. Amikor a három teherautó beállt az udvarra a sok ócskavassal, a feleségem rosszul lett. Dönteni kellett Mártély Sándornak 1982. január 5-én ajánlották fel, hogy gyártson patkószö­get, és március 12-én elkészült az első néhány kiló termék. Gyorsan határozott — jegyzem meg. Széttárja a karját: — Nézze, ejtőernyős voltam — mutat a karján levő nyitott ernyőt formázó te­toválásra. — Megszoktam, hogy pillana­tok alatt kell dönteni és nem választ­hatok mást, csak az egyetlen helyes megoldást, ha életben akarok maradni. Gyorsan határoztam most is, de ne gon­dolja, hogy megalapozatlanul. Először is körülnéztem Európában, hogy való­ban olyan nagy szükség van-e a patkó­szögre. Kiderült, hogy csak Svédország­ban gyártanak ilyet, de melegalakítás­sal. Az ottani gép, egyébként három­millió svájci frankba kerülő berende­zés, óránként ezer szöget állít elő, rend­kívül sok energia felhasználásával. Az már az első nógrádi látogatáskor világos volt, hogy a Wetss Manfréd-gépen ugyanennyi idő alatt négyezer-kétszáz szög készíthető, három és fél kilowatt­óra energiával Érthető már, hogy nem határozhattam másképpen: belevágok. — Soha nem lettem volna maszek, ha az OTP annak idején meg tudja adni a kért házépítési kölcsönt. A Duna-parton egy víkendházban laktunk, a ma hu­szonhárom éves fiam a legnagyobb hó­ban, sárban kilométereket gyalogolt az iskoláig. Én az Erzsébeti Papírgyárban •voltam főgépász és kölcsönt kertem a cégtől, hogy a faluban építhessek. Es­ténként meg éjszaka magam húztam a falakat, abból, amit éppen kaptám. Hiszen akkoriban pusztított a nagy ti­szai árvíz. Minden építőanyagra ott volt szükség. Így azután jócskán eltértem a tervektől. A következmény: erre a ház­ra nem adott kölcsönt a bank. Döntöt­tem: hónom alá csaptam az összes bizo­nyítványomat és megkérdeztem a taná­cson, hogy ezek alapján milyen ipart válthatok ki. Így lettem lakatos. Kazán­kovács az első szakmám, de voltam fő­mozdonyvezető gőzösön, hegesztettem a dunaújvárosi nagyolvasztó építésén. Most már elmondhatom, hogy patkószö­get is tudok gyártani. Megmutatni a világnak Forgatom a kezemben, nézegetem a patkószöget. — Ilyennel patkolták meg Fülöp her­ceg százezer dollárt érő lovait — mond­ja nem titkolt' büszkeséggel. Hozzáteszi, hogy a kereskedelmi vállalat, amelynek szállít, a patkószög döntő hányadát Nyu­gatra exportálja. Kevés magyar termék van, amelyet ilyen nagy haszonnal le­het értékesíteni a tőkés piacon, mint a Mártély-féle patkószöget. — Ebből a valutából én bizony egy fülért sem lá­tok. Ezen a nyáron elutaztunk a család­dal Törökországba, ahová egyébként rendszeresen szállítanak a termékeim­ből, de a kevéske valutámmal koldus­nak éreztem magam. Ha a patkószög hozta valutának csak néhány százalékát fejlesztésre fordíthatnám, bizony nyu- godtabb lennék. Beszélgetésünk során újra és újra szó­ba kegül a hiúság. Mártély Sá.idor fon­tosnak tartja, hogy mit gondolnak róla, de világéletében a munkájára az ered­ményeire volt kényes. Amikor fiatalkori virtuskodásáról beszél — a dunaújvá­rosi acélmű építkezésén kisétált egy har­mincegy méter magasan kiálló vasge­rendán a betont locsoló diáklányok fölé —, és ahogyan belevágott a szöggyár­tásba, mind azt bizonyítja, meg akarta mutatni a világnak, hogy nem minden­napi dolgokat is képes véghezvinni. Móza Katalin Egy családi ház, melyet Vonnák János tervezett Kezdettől az volt az elvem, hogy egy építész számára nincs nagy feladat meg kis feladat, hanem csupán fel­adat létezik. Mindig a megol­dás izgat. Amíg a nagy ipari létesítmények felépülése vi­szonylag lassú, addig magán- tervezőként rövidebb időalatt megláthatom a végeredményt. — Milyen elvek vezérlik a családi- házak tervezésénél? — Tizenkét éve tanítok az egyetem lakóépülettervezési tanszékén. Hallgatóimnak mindig elmondom, ha millio­mos kér tőlem tervet, annak nem csinálhatok egy kutya­ólat, mert akkor elmegy más­hoz. Ha jön egy barát, akinek kevés a pénze, annak nem tervezhetek kacsalábon forgó palotát. Nagyon pontosan fel kell mérnem, hogy az építtető hogy áll anyagilag. Tisztán kell látnom, mer.t egy családot sem szabad belevinni abba, hogy félig készüljön el a háza ás befejezését élete. végéig nyögje. Elvem: mindenkinek a neki megfelelőt. Keiknek a kis buckák — Ilyen megalapozott szak­mai múlttal beszélhet-e a sa­ját tervezői stílusáról? — Nincs saját stílusom. Kissé keményebb vonalveze- tésűek a házaim, lefaragom a fölösleges formákat. Termé­szetesen vannak meghatározó szempontjaim. Ilyen például az épület és a környezet vi­szonya, á ház és a kert kapcso­lata. A belső kialakításnak is összhangban kell lennie az egésszel. Az épületet mindig ki kell emelni. Sok rossz pél­dát látni, ahogy a kihúzott házak kezdenek nőni a magas lábazattal. Én is kiemelem az építményeimet — az iparter- ves megbízatásaimnál is —, de a terepet hozzáigazítom, fel­húzom mellé a földet. Benn az intézetben kérdezik is a kollégák: Mi van a kis buc­káimmal? — Ha elkészül a terv, útjá­ra bocsátja a megrendelőt? — Szó sincs róla. Ha az építtető beleegyezik, végigkí­sérem a terv megvalósulásá­nak minden fázisát, mert ezt rendkívül fontosnak tartom. Meggyőződésem ugyanis, hogy a jó tervezőnek egyben sike­res menedzsernek is kell len­nie. — Mennyire bővíthetők az ön házai? — Aki családi házat épít, annak számolni kell a napi árakkal, amelyek szerint ma 14—15 ezer forint körül ala­kul egy négyzetméter építési költsége. Mint már említet­tem, nem szabad nagyvona­lúan kezelni a pénzügyi dol­gokat, hiszen a megrendelő minden forintot megnéz. A bővíthetőség is elsősorban anyagi kérdés. Akinek már az indulásnál együtt a pénze, az kihasználja az összes lehető­séget. Mások később nagyob- bítják az épületet, veszik igénybe a tetőteret. Ismét építenek több generációnak helyet adó nagyobb házakat. Ez a fajta társadalmi mozgás is jelentkezik napjaink építé­szétében. — Az építőanyagokról mi a véleménye? — Ha valaki házat épít, ak­kor korrektül dolgozzon, és legyen ebben is igényes. A kapható anyagok közü] vá­lassza ki, ami az épület for­májához, funkciójához legin­kább szükséges. A jó anyagok beépítése hosszú távon meg­térül. Erősödjön a bizalom — Hogyan tudja formálni megrendelői ízlésvilágát? — A megbízó és a megbí­zott viszonyából indulok ki, ami az építtető és a tervező közötti kapcsolatot pontosan kifejezi. A bizalomnak Itt meghatározó szerepe van. Ah­hoz, hogy bízzanak bennem, megfelelő referenciával kell szolgálnom. Ha az első házaim sikerülnek, jönnek a rendelé­sek. Elmondják, hogy látták az egyiket vagy a másikat, azért kerestek fel. Szeretnék min­denkinek olyan hajlékot csi­nálni, hogy évek múlva is úgy érezze az övénél nincs jobb. Arra kellene törekednie a szákmának, hogy erősödjön a bizalom elve. — Tapasztalata szerint mi­lyen a mai kivitelező gárda? — Ahhoz, hogy jó épület jöjjön létre, feltételezett az ipari háttér, mert az nagyon lényeges. Kell egy megbízó, aki szeretne valami jót kap­ni, kell egy építész, aki jól tud tervezni, és kell egy olyan iparos társaság, amelyik szin­tén szeretne jót csinálni. Ha ez mind együtt van, akkor születnek a jó házak. Szeren­csére, vannak már jó kivite­lezők. Terveztem a Balaton környékén egy istállóból nya­ralót. Amikor-elkészült, a kő­műves meg az ács külön-külön elvitte az ismerőseit, és büsz­kén kérdezte: „Na, milyen há­zat csináltam?" Ez a közös sikerélmény. — Milyen lesz a holnap csa­ládi háza? — Kialakulóban a telepsze­rű családi ház, ami önálló is és fejleszthető is. Ebben még nagy lehetőségek vannak, kü­lönösen akkor, ha ezt az ipar is felismeri. Az osztrákok például panelből nagyszerű kis épületegyütteseket tudnak összeállítani. — A szervezeti keretekről is van elképzelése? — Úgy érzem, hogy gazda­ságpolitikai helyzetünk és tö­rekvéseink sokban megegyez­nek a saját elképzeléseimmel. Kevesebb az állami megbízás, a tervezés jogosultsága egyre jobban személyhez kötődik. Ha több ki6ebb építésziroda jön létre — nevezzük gazda­sági munkaközösségnek vagy másnak, mindegy —, szocioló­giai és gazdasági felmérés alapján megismerik a tényle­ges piaci igényeket, s azokhoz mért terveket készítenek, megtalálják az alkalmas kivi­telezőt és a finanszírozó partnert. Ha a piaci kereslet érvényesül, akkor a vállalatok is kénytelenek jobban alkal­mazkodni. A házgyárak sab­lonjait úgy kell módosítani, hogy kisebb szériákat gyártsa­nak, kevesebb szerelő rak­hassa össze, és mindez meg­fizethető legyen — vélekedett a családi házépítés jövőjéről az Ybl-díjas tervező. Tamasi Tamás Mindig a megoldás érdekű Hogyan születnek a jé házak?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents