Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-18 / 194. szám

8 wZvnÉ/)* W ^7€iman 1984. AUGUSZTUS 18., SZOMBAT ÍREK M , 1984. augusztus 18. • Szombat. Ilona napja. A Nap kél 5.44 — nyugszik 19.51 órakor. A' Hold kél 22.41 — nyugszik 12.28 órakor, B V .4» Ti I Tró^ÍMríTv[T\"sl j Napos idő lesz, a délutáni gomolyfelhő-képződést sem kí­séri számottevő csapadék. Az északi szél kissé megélénkülj A legmagasabb nappali hő­mérséklet 22, 26 (ok között várható. Fontos apróság Apróság, mégis fontos. A kis- némedi Aranykalász Mgtsz ptis- pökszilágyi politextil üzemében a Paksi Atomerőmű dolgozói­nak készül fólia védőköpeny. Pintér Ferencné fóliahegesztő gépen állítja össze a kiszabott anyagot Trencsényi Zoltán felvétele BURGERT RÓBERT KÖSZÖNTÉSE Burgert Róbertét, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának tagját, a Bábolnai Mezőgazdasági Kom­binát vezérigazgatóját. 60. szü­letésnapja alkalmából az MSZMP Központi Bizottsága nevében pénteken Németh Ká­roly, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság ti/tkára köszöntötte. Jelen volt Ballal László, az MSZMP gaz­daságpolitikai osztályának ve­zetője. — Elismerő oklevél. Idén a gyöngyösi Országos Mezőgaz­dasági Tájkiéllításon a Duna­keszi Kertbarátok és Kisállat­tenyésztők Köre képviselte megyénket. A kör, kiállított terményeivel a zsűri és a ren­dező szervek elismerő okleve­lét nyerte. — Vendégek érkeznek. Ma 16 órakor nyitják meg a gö­döllői művelődési központban a körzet kertbarátköreinek ki­állítását. A kiállításra egy 43 tagú csehszlovák delegáció ér­kezik, a szomszédos ország kertbarátköreinek tagjaiból. — Filmfesztivál Velencében. — Az augusztus 27-e és szep­tember 7. között megrendezen­dő velencei filmfesztiválon ha­zánk filmművészetét Jeles András Angyali üdvözlet, és Vészi János A csoda vége cí­mű művei képviselik. — Postáskonferencia. Au­gusztus 24—25-én rendezik meg GödöMőn a XII. orszá­gos postáskonferenciát. A Bu­dapest vidéki Postaigazgató­ság a több száz vendég számá­ra az Agrártudományi Egye­tem épületében tartja a prog­ramokat. SZENDRŐ JÓZSEF HETVEN ÉVE, 1911. augusztus 18-án született, és 57 éves korában, 1971-ben halt meg Szendrő József Já­szai Mari-díjas színész, rende­ző. műfordító. Költőként kezdte, s 17 éves korában jelent meg első ver­seskötete, amelyet két évvel később újabb követett. 1936-ban végezte el a színiiskolát, majd Miskolcra szerződött. Részt vett a baloldali szinjátszómozgalom- ban, s rendszeresen közremű­ködött a Független Színpad elő­adásain. 1947—48-ban a Nemze­ti Színház tagjaként vált is­mertté a neve, jellegzetes egyé­nisége; 1948-ban a Madách Színházban is fellépett. A kö­vetkező évtől kezdve váltakoz­va vidéken és Pesten műkö­dött. Rövid ideig igazgatója volt a pécsi színháznak, s fő­rendezője a budapesti Nép­hadsereg Színházának, ezt kö­vetően pedig az utóbbi kama­raszínházának. Később a Jó­zsef Attila Színház igazgatója lett; majd a debreceni Csoko­nai Színház igazgatója (1957— 60), illetve a szegedi Nemzeti Színház főrendezője (1960—61) is volt. Rendszeresen filmezett, és sok televíziós játékban szere­pelt. Alkata, színészegyénisége elsősorban karakterszerepekre tette alkalmassá. Változatosabb étrend Ebéd tízezer gyereknek Az idegenforgalmi idény vé­géhez közeledve a megye vendéglátóipari vállalatai már a következő időszak felada­taira — mindenekelőtt a gyermek- és diákétkeztetésre készülődnek. A Pestvidéki Vendéglátó- ipari Vállalatnak— e téren már nagy hagyományai van­nak. A nyári hónapokban e tapasztalatokat felhasználva, élelmezéstudományi szakem­berek és a vállalati szakácsok részvételével olyan ételrecep­teket dolgoztak ki, amelyek lehetővé teszik o változatosabb étrend kialakítását. Az újdon­ságok között szerepelnek egye­bek között a nagy tápértékű búzacsírával' és az emésztést elősegítő kukoricaliszttel dúsí­tott ételféleségek. A vállalat egyébként a tan­évkezdésre mintegy 5000 álta­lános és 1700 szakközépiskolás diák étkeztetésére készül fei A héten A lotfó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Zalakaroson megtartott 33. he­ti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 30,52,68, 69,79 Tűzijáték után Mentesítő 'rónáink A MÁV-inform tájékoztatá­sa szerint azoknak a vidéken lakóknak, akik megnézik a gellérthegyi tűzijátékot és még aznap vissza akarnak utazni, augusztus 20-án, a Ke­lenföldi pályaudvarról 22.10 órakor Székesfehérvárra, 22.15 órakor Pusztaszabolcsra. A Nyugati pályaudvarról 22.05 órakor Ceglédre mentesítő vo­natot indít. A vonatok minden állomáson és megállóhelyen megállnak. Taneszközei Iá tás A feladatokhoz igazodva A Tanért az 1984/85-ös tan­évben 18 féle alapvető tanesz­közt, s mintegy 27 féle új szemléltető eszközt forgalmaz az általános iskolák számára. Szeptember végéig hatféle alapvető eszközt — diapozití- veket, szemléltető ábrákat, tér­képeket — kapnak meg az is­kolák, s a naptári év végéig to­vábbi 16 féle demonstrációs eszközt, tanulói készleteket, hanglemezeket szállít a Tanért a tantervhez igazodva. Néhány, a hetedikesek idegen nyelvi ok­tatásához használt hangszala­got, továbbá diasorozatot, földrajzi és történelmi térké­pet —* tervezési és gyártási okok miatt — csak 1985 első felében juttat el a vállalat az általános iskolákba. Az óvodák mintegy hatvan­féle taneszközt kapnak az idén. Közöttük négy újat: or­vosi felszerelést és elárusító sátort a szerepjátékokhoz, il­letve szemléltető eszközöket á környezet- és anyanyelvi neve­léshez. A középiskolák alapfelszere­lését az év folyamán folyama­tosan szállítják. Sok audiovi­zuális, illetve demonstrációs eszközt is kínál számukra a taneszköasllátó. A molekuláris fizikai készlet, a hangosított ATÍÍhTÓÉ rfv¥CS»RABÓL—i KOSSUTH RADIO 4.25: Jő reggelt! — Zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Műsorismertetés 8.20: Mai kulturális programok 8.55: Mit — hol — mikor — ho­gyan? 9.10: Színes népi muzsika 10.00: Hírek. Időjárás 10.05: Volt, lesz ... 12,00: Déli krónika 12.30: Déli zeneparádé 13.25: Orvosi tanácsok — az alko­holfogyasztásról 13.30: Szerkesztőségi beszélgetés 11.00: Hírek. Időjárás 14,05: A hét embere 14.15: Népzenei példatár 14.25: Magyarán szólva 14.40; Mindennapi irodalmunk 15.10: Couperin: Coreili apotheőzi- sa — triószonáta 15.25: Üj zenei újság 15.55: Keklámparádé 16.00: 168 óra 17.30: Komolyzenei lemezlovas 18.15: Hol volt, hol nem volt.. I 18.26: Mai könyvajánlatunk 18.30: Hírek. Időjárás. Sport IS.45: Népdalelőadók hangalbuma 19.30: „És tedd rá életedet” 20.50: „Garázskijárat” 21.31: Operafelvételek 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 22.20: Európa hangversenytermei­ből 24.00: Hírek. Időjárás 0.10: Melódiákoktól 1.58: Himnusz PETŐFI RADIO 4.25: Reggeli zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Sztereó beállító műsor 8.11: Fúvőspolkák 8.20: Tíz nerc külpolitika 8.30: Hírek. Útközben 5.35: Kincses Veronika felvételei­ből 8.57: Reklám 9.00: „A legtöbb bajt életemben a humor okozta” 10.00: Szombat délelőtt 11.57: Angol nyelvű hírek 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 13.02: A macskabajszi gyerekek 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Irodalmi világ járás 14.30: Hírek. Útközben 14.35: A Rádió Dalszínháza 16.06: Slágerek mindenkinek 17.06: Tudósítás sportversenyekről 17.21: Húszas stúdió 18.30: Hírek. Útközben 18.35: Tudósítás sportversenyekről 19.05: A Shadows együttes felvéte­lei 19.45: Márkus László énekel 20.05: Nőtacsokor 20.30: Híreit. Útközben 20.35: Szivárvány — a hírről 22.00: Slágermúzeum 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.20: Mai Waldron dzsesszkvartett- je játszik 24.00: Hírek. Időjárás 3. MÜSQR 7.00: In lirnba materna 7.30: V materínskom jazyku 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Műsorismertetés 8.08: A kiáUltótermek programjá­ból 8.11: Sztereó beállító műsor 8,17: Orgonaliangverseny 9.02: Operafelvételek 9.54: Csillagszemöldökű 10.01: Bruckner: Te Deum 10.25: Slágerlista 11.00: Hírek. Időjárás 11.05: Hangfelvételek felsőfokon 12.35: Zenés játékokból 13.00: Hírek. Időjárás 13.05: Műsorismertetés 13.07: Lemezbörze helyett 14.00: Kívánságműsor szombaton 16.00: Aranyalbum 17.00: Madrigálok 17.30: Tjp-top parádé 18.00: Kritikusok fóruma 18.10: Népzene sztereóban 18.40: Rejtett kincsek 18.55: Mint a remete? 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Operaáriák 19.30: Kapcsoljuk a salzburgi Mo- zarteumot 21.30: Kórusok, hangszerszólók 22.20: Népdalok 22.40: Műhelyek és alkotók 23.30: Hirek. Időjárás TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétoma 8.05: Nasa Obrazovka 8.25: Csak gyerekeknek! 8.55: Testünk 9.05: Ki játszik ilyet? 9.25: Fantomas visszatér 11.00: Keresztkérdés 11.25: Képújság 14.40: Érzelmek sodrában 16.00: Cimbora — különkiadás 16.45: Hírek 16.50: Mestersége: színész 17.30: Reklám 17.35: Jelképeink 18.10: Képújság 18.15: Párhuzamos életrajzok 19.05: Diagnózis 19.25: Reklám 19.40: Tévétorna 19.45: Esti mese 20.00: Tv-hiradó 20.30: Vers — mindenkinek 20.35: SZOMBAT ESTI FILMKOK­TÉL 21.05: Menő Manó 21.10: A fülbevaló 22.05: Menő Manó 22.10: Amerikai burleszkparádé 22.25: Boszorkányszombat 23.20: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 15.25: Nemzetközi férfiatlétikai verseny 18.00: A rajzfilmek kedvelőinek 18.15: Képújság 18.20: Auditorium maximum 19.00: MAFILM-magazin 19.10: Négyesfogathajtó világ- bajnokság 20.00: Útközben 21.15: Tv-hiradó 2. 21.35: Telesport 22.35: Képújság angol és francia diasorozat, a képzőművészeti, növényi-, ál­lat. és emberrendszertani dia­sorozat a középiskolások mun­káját segíti majd. Az ételkiszolgálás az eddigi konyhákban egyebek közt Vácott, Dabason, Dunakeszin biztosított. Üj, kedvezőbb le­hetőség teremtődik Kerepes- tárcsán, ahol az iskolában tan­év kezdésig üzembe helyezik a 150 gyermeket kiszolgáló új tálalót, ebédlőt. így a kisdiá­kok már helyben ehetnek. A Pest megyei Vendéglátó- ipari Vállalat kétféle formá­ban szolgálja ki a tanévkez­déstől a gyermekeket. Az egyik módszer, hogy a válla­lat konyháin, az iskolákkal, óvodákkal kötött megegyezés alapján a gyermekétkeztetési normák szerint megfőzik az ételeket, s azt a gyermekin-, tézménybe szállítják. A másik lehetőség, hogy. a gyerekek a vállalat éttermeiben tanári felügyelet mellett étkezhetnek. Az idei tanévben több mint 1000 általános és 540 óvodás gyerek napi ebédeltetését old­hatják így meg. Mindezen felül a megyé különböző területein a válla­lat saját kezelésű éttermeiben úgynevezett diák- és gyermek menüket is kiszolgálnak. A másodosztályú besorolású vendéglőkben ezek ára leg­feljebb 25, a harmadosztályú éttermekben legfeljebb 20 fo­rint lehet. K. Z. Az 540. évforduló Ünnepség a Várban Barátsági gyűlést tartottak tegnap Budapesten a Hadtör­téneti Múzeum előtt. Az ün­nepségen a várnai csata kö­zelgő 540. évfordulójára emlé­kezve magyar és bolgár fel­szólalók méltatták népeink múltbeli és mai összefogásá­nak, jelentőségét. Az évforduló alkalmából Bulgáriában és Romániában is közös megemlékezéseket tar­tottak és tartanak a török hó­dítók elleni küzdelem kiemel­kedő katonai vezetőjének, Hu­nyadi Jánosnak emlékhelyein. Szervezés, irányítás Eszmecsere Győrött A II. műszaki, fejlesztési konferenciát augusztus 28— 30-án rendezi meg az MTESZ Győrben. A kétnapos tanács­kozáson a szakemberek a szervezés és az irányítás leg­égetőbb .... kérdéseit vitatják meg: például hogyan ítélhető meg a műszaki fejlesztési munkák eredményessége, mi­ként növelhető a hasznosított szabadalmak aránya. A kon­ferencián a szakemberek rész­letesen megvitatják azokat a tényezőket, amelyek a műszaki fejlesztés hatékonyságát, befo­lyásolják, így a beszerzési és az értékesítési viszonyokat, a hitel és külkereskedelem-poli­tikának az innovációban betöl­tött szerepét. «• // V-FIGYELŐ Hatvanhat. Ugyan ki ne tartotta volna érdemesnek, vé­gigfigyelni azt a televíziós adást, amelyben dr. Villányi Miklós, mezőgazdasági és élel­mezésügyi államtitkár vála­szolt a nézők kérdéseire, hi­szen igencsak nehezen megfi- zethetőknek mutatkoztak a zöldség- és gyümölcsárak még alig néhány napja is. A lehető legkö2érdekűbb volt tehát a nyilvános párbe­széd témája, és ennek meg­felelően az eszmecsere is igen izgalmasan alakult. A keresetlenül őszinte kérdések­re, nyílt válaszok következ­tek. Olyannyira nyíltak, hogy még annak a bizonyos Bos- nyák téri maffiának a létét is elismerték, amely szövetke­zésről oly sok szó esik mosta­nában, és amely — eleddig föl nem számolt — banda nem engedte csökkenteni a piaci árakat. Hogy milyen ellen javallat megtételét tartaná jónak az érdekelt minisztérium? Nos, hallhattuk, hogy egy másik nagybani elárusítóhely létre­hozását" fontolgatják, s remél­hetőleg ez a telep majd meg is nyitja a kapuit. Általános érvényű folyamat­ként tapasztalhatjuk — és, immár dr. Villányi Miklós is annak minősítette — ,a zöld­ségtermesztés áthelyeződését a nagyüzemekből a kisüze­mekbe. Ez a lassú, de erőtel­jes áramlás jelenleg az egy- harmad—kétharmad aránynál tart, azaz az előbbi a háztáji és kisegítő gazdaságokat jelzi, még a másik a közös gazdasá­gokat. Mint az államtitkár mondta: ezután is a nagyüze­mek termelése a döntő, az el­látás biztonságát ők képezik. A mindennapok gyakorlata nyomán alakult ez így; mint mondani szokás, az élet hoz­ta magával. És ennek a tör­vénynek a parancsát kell kö­vetnie mindazoknak, akik a piacra való termelésre adták a fejüket. A felvásárlás örökös gondja szintén központi témaként szerepelt ebben a Bán János tvezette Hatvanhatban. Ponto­san úgy váltottak róla szót, mint ahogyan általában szo­kás: a termelő a kereskedőt .szidta, a SZÖVOSZ felelősei, a felvásárlók pedig a maguk érveit ismételgették a kocká­zatvállalásról stb. stb. Az ál­lamtitkár pedig az egyik fél­pártjára sem állt, hanem azt hangoztatta, hogy továbbra is -a több csatornás elosztásra kell törekedni, és a kisterme­lők ott szerezzenek teret ma­guknak, ahol azt a legtöbb haszonnal tehetik, ök legye­nek — mert lehetnek — ru­galmasak. Mozgékonyabbak, mint a nagyobb szervezetek. Az adás végén az a kérdés is felmerült, nógy vajon nem kerül-e sor adóemelésre — mármint a kisüzemek erőtel­jesebb megadóztatására. Nos, erre az érdeklődésre egy ha-r tározott nem hangzott eL Nyilván a sok ezernyi érde­kelt megnyugvására, érvénye­sül az eddigi politikai elv: a termelők biztonságban ter­melhetnek, nincs okuk el­veszteni a bizalmat. Mindent összevetve, ez a kérdezz—fe­lelek is tovább öregbítette Bán János sorozatának hírne­vét. Amilyen közérdekű, olyan nyílt szavú volt. Sok kérdés természetesen nyitva maradt, számosán jelentkeztek még szólásra, amikor már befeje­ződött a Hatvanhat adása — mások nem beszélhették ki magukat —, hiába, rövid volt az idő. Jövő héten a szövetke­zeti fórumban ismét szó lesz az égető kérdésekről. Házmesterek. ^z újabban házfelügyelőknek titulált ház­mesterekről láthattunk egy ri- portfiJmet szerdán késő este. Pontosan az derült ki ebből a képsorból, amit ki-ki naponta tapasztal! a szóban forgó mesterség . rang és intézkedési kör nélküli megbízatássá deg­radálódott. A hajdani meste­rek utódai p lépcsőházak ta­karítóivá' .^ziiyktiltek. A folya­mat fő okát abban látják, az érdekeltek, hogy a lakóknak most, úgymond, mindent sza­bad. Míg ellenben az ott- bopofe bérlőt? Hát ők meg azért fújnak; mert a lift min­dig rossz, az udvar pedig folyton szemetes. Ebben a .vi­tában sem lehet igazságot tenni,. csupán csak . az remél­hető, hogy azt az elvesztett mesteri rangot ilyen-olyan in­tézkedésekkel előbbíutóbb visszaállítják. Persze.ehhez az is .kell, hogy a lift járjon és a söprű se pihenjen annyit... Reflektor. szülők „éiküi, nevelőszülők családjában élő állami gondozott gyermekek sorsával foglalkozott Veres István riportja. Dr. Simon Lajos, a Fest megyei Gyer­mek- és Ifjúságvédelmi Inté­zet igazgatója elmondta, hogy jelenleg 775 gyermeket gon­doznak nevelőszülők Pest me­gyében, de az önfeláldozó munkára egyre kevesebben vállalkoznak. Cserni Mariká­tól, a hatéves, hányatott sor­sú kislánytól is könnyű szív­vel megválnak nevelőszülei, nyaralás után már nem mehet vissza a, családhoz. Most új, biztosabb otthont keresnek számára. Akácz László Súlyos baleset Xekirohaní a teherautó Súlyos közlekedési baleset történt Tápiószecső belterüle­tón. a tápiósági elágazásnál. Egy ZIL-tehergépkocsi áttért az út bal oldalára és összeüt­között az IO 64—17 forgalmi rendszámú Skoda személy- gépkocsival. A karambol kö­vetkeztében a Skoda utasai kö­zül két személyt (egyikük egv néhány hónapos kisgyerek) súlyos sérülésekkel kellett kórházba száillítand. Felborult. Gyálon a Bem Jó­zsef utcában nem az útviszo­nyoknak megfelelő sebesség­gel vezette személygépkocsi­ját Horváth Tamás 26 éves dunaújvárosi tanár és árokba borulva súlyosan megsérült. Buszba rohant. Cegléd hatá­rában a -311-es úton-nem az útviszonynak megfelelő sebes­séggel haladt teherautójával Helozman István 28 éves sza­káid i gépkocsivezető, és neki­szaladt egy előtte megállóban veszteglő autóbusznak. A ka­rambolban a busz utasai: Lé­vai , Sándorné 31 éves, Ádám Györgyné 36 éves, Lénárt Er­zsébet 19 éves és Szűcs Ist- váhné 36 éves újszllyási lako­sok sérültek meg könnyebben. Álló busznak szaladt. Gal- gahévízen, a Vörös Hadsereg utcában Kovács Péter 25 éves hévízgyörki- bedolgozó motor­kerékpárjával - egy álló autó­busznak .rohant és súlyosan megsérült. A rendőrség valamennyi ügyben folytatja a' vizsgálatot. _ . _ A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Megjelenik - hét!« kivételével - naponta. - Főszerkesztő: Ság! Ágnes ­OCQT yrnVCi HIß AD Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. - Szerkesztőséé: Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. postacím: Budapest. Pl. 311 . trányitőszám: 1446. - Kiadja a rtw I Ifi LU I U ninLttr Hírlapkiadó vállalat, Budapest. Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó; Till Imre. vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-109 és 336-13«. ­* ■ ~—MOKS7ZERSKESZTk0^áGÉI\k:* 2 *ceg!éM Hírlap, Cegléd. Kossuth tér l ?!. 19 270!. Telefon: 11-t400. - Érdi Hírlap. Érd. Lenin üt 33. 2030 Telefon: 45-352. Gödöllői Hírlap, tíMBircr Szabadság üt ■> Pf 14 2100 Telefon- 81-96. - Monori Hirlap Manor, Kossuth u. 71. Pf 51. 22*l.: Teiefön: 157. - Nagykőrösi Hírlap. Nagykörös. Hősök tere 7. 2750. Telefon: 3S8. - Váci Hírlap,"Vác. Lenin mtouiiv, Si« a B Telefon- í'o-095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető bármely postahivatalnál, a vézbesí-ókné! és a posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V. József nádor tér l. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHÍ 215-96.162. péoz’tcrgáímir tálzószámra. A tanára • 8 oldal 140 Ft 12 oldal t,8o Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34.- Ft. egy negyedévre 102.- Ft, felevre 204.- Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: m,- Ft, - ISSN 01.13-0659 Pest megyéi Hírlap Yindex- 25 064 HU), ISSN 0133-2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209-5467 lErdi Hirlap), ISSN «133—8957 ..(Gödöllői Hírlap), ISSN «133-2638 (Monori Hírlap). ISSN 0833—270? (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 8833-21*» (Váci Hirlap)- ' '

Next

/
Thumbnails
Contents