Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-18 / 194. szám
4 1984. AUGUSZTUS 1».. SZOMBAT KST MEGYEI. » Nyolcszáz éves a pilisi apátság Történelmünk értékes darabja A technikai színvonal beszédes bizonyítékai A szentendrei múzeum mostanában veszi át folyamatosan a leleteket a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetétől. Az intézet igazgatója, dr. Gerevich László akadémikus, egyetemi tanár folytatta az ásatásokat, melyeknek során igen érdekes leletekre is bukkantak: Gertrudis királyné síremlékére. Ki ne tudná, ki volt Gertrudis? Királyunknak, II. Endrének — a S hogy milyen lehetett a kép az apátság felépültével annak idején? Idézzük a professzort: „A kolostor kőfallal kerített négyszögletes területe a Pilis hegy lejtős lábánál feküdt. A magasabban eredő forrásokból a kolostor felső területén mesterséges tavat alakítottak ki, a lejtőt keresztbe szelő magas töltés és a felszín kihasználása segítségével. A töltés anyaga, az építkezés kőfaragásának A Hazafias Népfront Pest megyei és Pilisszentkereszti Bizottsága, a Pest megyei, illetve a Pilisszentkereszti Községi Tanács, a Pest megyei Múzeumok Igazgatósága és a Közép-Dunavi- déki Intéző Bizottság közreműködésével kiállítás nyílik ma délután öt órakor Szentendrén, a Művésztelepi Galériában a nyolcszáz éves pilisi apátság régészeti emlékeiből. Béla néven a harmadikként emlegetett királyunk — köztudottan —. a bizánci udvarban nevelkedett, latin politikai irányzatú környezetben. S miközben igen széles látókört szerzett, közelebbről is megismerkedett a nyugat-európai műveltség legfontosabb, legjelentősebb motívumaival. Uralkodóként — kezdetben — voltak is vitái túlzottan nyugatinak titulált gondolkodás- módja, szemlélete miatt saját főuraival, de ez nem akadályozta meg abban, hogy a királyi udvar körül mindig is létező francia eredetű kulturális és egyházi vonalat helyezze előtérbe, s előnyben részesítse e francia orientációt. Neki — aki tulajdonképpen túszként került annak idején Bizáncba — sikerült eredményesen szembeszállni az általa igen jól megismert bizánci politikai törekvésekkel, s megnyerni magának a pápa és a klérus támogatását. Alapítva 1184-ben Ez utóbbinak a XII. század végén igen nagy jelentősége volt a magyar államiság, a magyar társadalom fejlődése szempontjából. Ebben az időben ugyanis még csak arról lehetett szó, hogy igen lassú ütemben terjedt a földművelés, egészen a nehéz eke megismeréséig, s a kézművesség is nehezen bontakozott ki a paraszti háziiparból. Feltétlenül előbbre vitte a dolgokat az, hogy III. Béla támogatásával a francia ciszterci szerzetes- rend tagjai jöttek az országba. A maga korában újnak számító, tisztább életű, szigorúbb szemléletű rend elnyerte a király tetszését. Ennek köszönhetően e dolgozó szerzetes- rend szolgáló fráterei lettek a mezőgazdasági és ipari fejlődésben a magyarok tanítómesterei, elsősorban a királyi, illetve egyházi birtokok közelében fekvő településeken. Néhány esztendő alatt — az évszázad utolsó harmadában — legalább olyan jelentőségű szerzetesrendi alapításokról ad számot a krónika, amilyenek István királyunk idejében a bencések letelepedését jellemezték. A Pilis keleti, lejtőjén, a mai Pilisszentkereszt községtől nyugatra, okleveles emlékek tanúsága szerint 1184-ben alapították a pilisi ciszter apátságot. Most, a kiállítás előkészítése során Tettamanti Saroltával, a szentendrei Feren- czy-múZeum régészével arról beszélgettünk, mi mindenről vallanak azok a kövek, amelyek az ásatások folyamán előbukkantak a messzi múltból. Mindenekelőtt arról, hogy a ciszter rend tagjai szerettek a világtól elzártan települni s önellátóan éltek. Ez utóbbira utalnak azok a jelek, amelyek a leletek elemzésekor kiderültek: tüzelőhelyek maradványai, feltehetően fémmegmunkáló műhelyekből, helyben égetett padlótéglák, félig kész faragott kövek, mindennapi szerszámok, egyebek. Az apátsághoz tartozó kolostor csatornázott volt, vízvezetékkel. A lejtő adta lehetőségeket kihasználva munkára fogták a ciszterek a Pilis vizeit malom működtetésére. E leletek beszédes bizonyítékai a korabeli technikai színvonalnak, de annak is, hogy a letelepült papok kezdeti elzárkózottságuk oldódásával közelebb kerültek a környékükön levő települések lakosságához, bizonyos fajta együttműködésre készen. Milyen településekről lehet szó? Pilisszentkereszt akkor még nem volt. A legközelebbi falut Kovácsi néven ismerik az írásos emlékek, s a mai Pilisszántó helyén is emberek éltek. A török támadások idején azonban ez a környék is elnéptelenedett, maga az apátság is megsínylette a törökök hatalmát. A történelem tanúsága szerint 1511 táján már igen erősen megrongálódott, majd 1526-ban szinte teljesen elpusztult, s alig maradt itt szerzetes is. Az épületek köveit zömmel elhordták, ismert volt az apátság romjainak kőbánya szerepe egészen a legutóbbi időkig. Esztergomban pedig — a törökök jóvoltából — erőd épült az itt lelt anyagból. Gertrudis sírja magyar urak által gyűlölt — felesége, kit Bánk bán ölt meg a többszörösen feldolgozott legenda szerint. Előkerült egy töredékeiből rekonstruálható kőkoporsó, Magyarországon eddig még egyedülálló leletként, amely csak Gertrudis halálának idejével hozható összefüggésbe, a rajta található stílusjegyek alapján. Az ókeresztény mártírsírokra jellemző stílusban készült kőemlék figurái jellegzetesen királysírra utalnak — hangsúlyozza Tettamanti Sarolta. Oldalai oszlopokra, fülkékre tagolódnak, a föllelhető ülőszobrocskák olyan rangú művészek alkotásai lehetnek, ameilyekkel a Chartres-i székesegyház déli kapuján és előcsarnokában találkozhatunk. A síremlék — pontosabban a kőkoporsó — a pilisi apátsági templom középtengelyén, az oltár közelében lelt sírgödör fölött lehetett. Hogy miért mondjuk így: lehetett? Azért, mert sajnos az itteni sírok is ugyanarra a sorsra jutottak, amire a legtöbb e hazában: a törökök igen nagy szakértői voltak a rangos sírhelyek kifosztásának a hódítási területükön álló keresztény templomokban. Mindenesetre a szóban forgó sírgödör a főhelyen találtatott, ez is arra utal, hogy királyi rangú tetemet helyezhettek el benne. Másrészt találtak a régészek egy finom, pántviselés nyomait hordó koponyatöredéket, ebből is Gert- rudisra lehet következtetni, akit ide temethettek még 1213- ban. Mesterséges tó E romok között találták meg az első magyar lovagi síremléktöredéket is, vörös márványból, rajta sodronyinges, lándzsát tartó bevésett alakkal, latin nyelvű felirattal. Stílusjegyeiből — s a feliratából — következtetve úgy tartják a régészek, hogy a XIII. század második negyedében készülhetett. Így olvashatjuk ezt dr. Gerevich László akadémikus könyvében, amely az évforduló alkalmából jelent meg a pilisi apátság régészeti emlékeiről. Tettamanti Sarolta régész készítette elő a kiállítást Királyfej a kőkoporsón Angyalfej maradványa Architektonikus részlet a kőkoporsóról Hancsovszki János felvételei Somok a Pilis keleti lejtőjén forgácsa és az, hogy a falu temetőjének alsó keleti részét a csontokkal a mesterséges tó helyén kiásott agyaggal együtt a töltés emelésére használták, azt a föltevést valószínűsíti, hogy a ciszterci építkezéssel egy időben készült. Ez az egységes tervezés módot adott arra, hogy a kőből kivájt csöveken keresztül, az enyhe lejtőn a szükséges helyre juttassák a vizet, és aknákon, vízárkokon elvezessék a csatornát a kolostor alatt folyó patakba. Az élethez szükséges folyóvíz mellett á vjz esését fölülcsapó malom létesítésére is fölhasználták. *►Két irányból folyik a víz: az egyik hajtja a több iparág munkáját végző malmot, keresztülfolyva a kolostoron, végül a csatorna szennyét a patakba viszi, míg a másik a forrás ivóvizét szolgáltatja.-« így írja le a rendkívül drága berendezést egy XIII. századi Qair-vaux-i szerzetes, bizonyítva, hogy Pilisen pontosan a helyhez alkalmazzák a Szt. Bemát által létesített Clair-vaux-i vízvezetőrendszert. Kőfaragó]'elek mindenütt A mesterséges tó vize kőből teknőszerűen kivájt, függőleges retesszel elzárható tartályon (csak a keleti kifaragott darabja maradt meg), keresztül került a surranóba, kb. 25 cm átmérőjű kőcsatornába, amelynek vége 2,5—3 méter magasról köpte a vizet a malmot hajtó kb. három méter átmérőjű kerékre, amely mintegy hat méter mély, 6,40 méter hosszú és 1,5—2 méter széles sima, kivésett homokkőaljú aknában forgott. Oldalait nagyméretű homokkő lapok borították, szinte majd mindegyik kőfaragójelet viselt. A nyilván többször cserélt és változó faszerkezet tartása számára az oldalfalakba lyukakat fúrtak be az idők folyamán. Az ároknak kőlapjait az északi oldalon csak felső részében. délen majdnem teljesen kirabolták, mielőtt a használatra már alkalmatlan malomszerkezet mély árkát pusztulási törmelékkel és az elégett faszerkezettel betöltötték, illetve részben magától betöltődött volna. A malomkerék közepének, a tengelyének a helyén egy rés nyílott az északi homokkő lapokkal borított kőfalba, amely mögött tört kőből álló fal pincehelyiséget határolt. A kerék tengelye a pince középmagassága körül vezette be azt a függőleges forgást, amit szükség szerint fogaskerekek segítségével vízszintessé lehetett átalakítani. A kolostor kerített területét megosztó északi—déli fal a meredek és a töltés mentén húzódott tovább, déli végén kváderköves épületet, ajtaját és folyosóját tártuk föl. A műhelyeket magába foglaló hosz- szúház ennek a falnak támaszkodott, de csak a malomárok felé álló és, könnyebben föltárható déli felét tisztázhattuk. A malomároktól északra húzódó kétsoros (traktusos) hosszú műhelyház legdélibb, még egy traktusos helyiségének déli felét foglalta el a mély pince, amire a vízikerék tengelyének mély fekvése miatt volt szükség, helyét a víz esésének hatékony magassága határozta meg. A hosszú műhelyház déli helyiségének falai égett vegyes falazatból, andezit kőtömbökből és homokkő lapokból, tehát lebontott kemencék anyagából másod és harmadlago- san épültek. Még utoljára is használt kemencéjének kettős belső terét keskenyebb nyakkal kapcsolták össze. Agyaggal kötött és kitapasztott másodlagos homokkő lapokból és andezit tufa kváderekből építették. Fölső része elpusztult, de benne még vastag koromrétegen lecsurgott bronz- cseppek voltak találhatók. Többszörös átépítésnek megfelelt a salakkiömléseket tartalmazó többszörös szint is.” Föl kell keresni Az útikönyvekben éppen- hogy érintik a Dunakanyarnak eme értékes történelmi emlékét, pedig mindenkinek érdemes volna megtekinteni, aki arra jár. Találkoztunk a romoknál két pildsvörösvári házaspárral, akik alig találtak rá, holott a közelében élnek, pár kilométerre. A romok — igaz — megbújnak a Pilis lankáin, eltakarják őket a fák, bokrok, kíváncsi szemek elől. De ma, amikor egyre jobban él bennünk a vágy, hogy minél többet tudjunk meg nemzeti múltunkból, az ilyen emlékeket is föl kell kutatnunk. Történelmünk egy-egy darabját hordozzák köveikben. Bálint Ibolya
