Pest Megyei Hírlap, 1984. július (28. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-07 / 158. szám

WWíf/j 1984. JtLITTS T, SZOMBAT 3 A KISZ KB ülése Életközeli feladatok A Magyar Kommunista If­júsági Szövetség Központi Bi­zottsága pénteken ülést tar­tott. A testület meghallgatta Fejti Györgynek, a KISZ KB első titkárának tájékoztatóját oz MSZMP KB június 26-i ülé­séről, majd Nyitrai Istvánnak, a KISZ KB titkárának előter­jesztésében megtárgyalta 02 1984. évi értékelő és tervező alapszervezeti taggyűlések, va­lamint a küldöttgyűlések poli- tiltai tapasztalatait. A központi bizottság megál­lapította, hogy a KISZ X. kongresszusán megfogalmazott főbb törekvések helyesnek bi­zonyulták:. A KISZ-tagság túl­nyomó többsége támogatja a különböző ifjúsági rétegek sa­játosságait jobban tükröző programok kialakítását, he­lyesli az ifjúság társadalmi helyzetének pontosabb feltárá­sát, törekvéseinek és érdekei­nek következetesebb képvise­letét, s a fiatalokhoz közelebb álló munkastílus, szervezeti és választási formák meghonosí­tására kezdeményezett kísérle­teket. Az ifjúsági mozgalom meg­újításának eddigi eredménye, a fejlődés üteme, a változások mértéke azonban még nem kielégítő. A szervezetek jelen­tős része még csak az aktivis­ták viszonylag szűk körének tud érdekes és vonzó progra­mot, megfelelő politikai él­ményt és cselekvési lehetősé­get nyújtani. A taggyűléseken, a küldött- gyűlésekén a fiatalok érzéke­nyen reagáltak a nemzetközi és a hazai politikai élet ese­ményeire. Különösen a béke megóvásának és a gazdasági tevékenység továbbfejlesztésé­nek kérdései kaptak nagy hangsúlyt. A dolgozó fiatalok elsősor­ban képzettségük, felkészült­ségük, ambícióik kihasználat­lan tartalékairól és a teljesít­ményükkel arányos anyagi, er­kölcsi megbecsülés hiányáról szóltak. A gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztését szolgáló törekvések széles kör­ben támogatásra találtak. A fiatalok kritikusan szóltak a pályakezdés, a családalapítás, az önálló otthonteremtés gondjairól. Megértik és vállal­ják azt, hogy az önálló lakás­hoz jutás fokozott egyéni erő­feszítéseket igényel, de azt várják: alakuljon ki ennek teljesíthető erőfeszítésekhez kötött és a szociális szempon­tokat jobban figyelembe vevő rendszere. A taggyűléseken és a kül­döttgyűléseken megválasztot­ták á KISZ-szervezetek veze­tő testületéit és a területi KISZ-bizottságokat. A válasz­tásokat nyílt, érdemi előkészí­tés, a korábbinál nagyobb nyilvánosság, demokratizmus jellemezte, amit a széles kör­ben alkalmazott közvetlen vá­lasztási formák is segítettek. A központi bizottság megál­lapította: a taggyűlések és kül­döttgyűlések politikai tapasz­talatainak fi gyei embevé telével a KISZ szerveinek, szerveze­teinek és tagjainak a követke­ző időszakban is a X. kong­resszus határozatainak követ­kezetes végrehajtásáért kell dolgozniuk, folytatva az ifjú­sági szövetség . tartalmi és szervezeti megújítását. A vitában felszólalt Burián János, Debreceni Ferenc, Gub- csi Lajos, Horváth Attila, Ju­hász András, Nagy László. Rá­kóczi András, Tarcsi Gyula és Udvarhelyi László. Az ülésen nászt vett Baranyai Tibor, a Magyar Szocialista Munkás­párt Közoonti Bizottsága osz­tályvezetője. Hogyha elindul a vonat Utazás vasúton — kitérőkké! Más szakmák művelőinek általában sikerül, a vasutasoknak sohasem: pihenőidőben kikapcsolódni, teljesen feledni a szak­ma és a szolgálat gondjait. Más általában a kenyeréért aggódik, nagyobb fizetést szeretne, igazságosabb főnököt, esetleg jobb munkakörülményeket. A vasutas mindig az egészről, a nagy szer­vezetről beszél. A sokat emlegetett vasutasdicsőségből többek között ezt is sikerült máig átmenteni. A múlté a viszonylag ma­gas fizetés, a nyugdíj kiváltsága. Ma nem kell patrónus ahhoz, hogy valaki MAV-dolgozó lehessen. Ide is bekerülhetnek gyen­gébb képességű, fegyelmezetlen emberek, de a nagy többség őrzi az évszázados erényeket: a fegyelmet, az odaadást, a vasútért érzett kollektív felelősséget. Erről győz meg sok év tapasztalata, számtalan hivatalos és baráti találkozás. S erről bizonyosodtam meg legutóbb is a vezér úr balján állva, amikor — igaz hu­szonöt-harminc évet késve — megvalósult egy gyermekálom. Ott álltam a mozdony fülkéjében, egy gigászi motorral, hat sze­mélykocsival és ötszáz emberrel a hátam mögött. így utaztam a mozdonyvezető fülkéjében egy Pest megyei szárnyvonalon Budapesttől Veresegyházon át Vácra, hátha sikerül megtudni, megérezni valamit abból, mit is jelent vasutasnak lenni. A vezér az úr Furcsán néztek rám, bo­garasnak, talán a vasút rossz­akarójának hittek a MÁV Budapesti Igazgatóságán, amikor megmondtam, hogy nem a legmodernebb villany­mozdonyokat akarom látni, nem százhatvan kilométerrel akarok száguldani, s nem ér­dekel az integra-dominó rend­szer, a mindentudó automa­tika. Nagyon is megfelel ez az egyvágányú mellékvonal a maga pici állomásaival, döcö­gő vonataival, a kalauzt és egymást is jól ismerő utasai­val. A MÁV egyre inkább a közönség elé lép, örömeit és gondjait a nyilvánosság elé tárja. Gyorsan megkaptam az en­gedélyt, az igazolványt, mely szerint utazhatok a mozdo­nyon. Félig komolyan, félig tréfásan azért kioktattak. Ne feledjem, hogy a mozdonyon a vezető, a vezér úr a főnök. Kicsi a világ. A mozdony-' vezető földim, valaha nyom­dász volt. Az már csak a vé­letlen fintora az életnek, hogy társa, a vonatvezető — Legtöbben még televí­ziót nézünk, vagy éppen ágyat bontunk, amikor az éjszakai műszakba indulók búcsút vesznek családjuk­tól. Nyáridőben a kon­zervgyárakban is három a műszakszám, nincs megál- ^ lás, á termést folyamatosan j. * fel kell dolgozni­Piros korszak Este 10 óra. Dunakeszi el­csendesült, a konzervgyár kö­rül sem zajlik úgy az élet, mint napközben, de ebben az időszakban nemcsak a tészta­üzemben égnek a fények. A múlt héten átadott új csarno­kot szinte nappali világosság tölti be. Itt dolgoznak — a ko­rábbinál lényegesen jobb, kul­turáltabb körülmények között — az éjszakások, akik a nap­közben beérkezett meggyet ké­szítik elő a másnapi feldolgo­zásra. Elhúzódik idén a szezon — mondja Glósz Lászlóné művezető, az éjszakai műszak parancsnoka. A kései tavasz után a június végi újbóli hi­deg nem segíti a munkánkat. Ezért van az, hogy most csak tizén' dolgoznák benn, pedig máskor ilyenkor nem ritka ennek a létszámnak a három­szorosa sem. Hét asszony a gyümölcssavon, három férfi a lekvárfőzésnél. Most van a piros korsza- Tcink — a cseresznye és a ko­rai meggy utolja, a ribizli, a málna uralja a terepet. Ha­marosan érkezik a kései meggy, ezt követik majd a sa­vanyúságnak valók. A szamó­ca szezonja már véget ért. de sajnos korántsem volt belőle annyi, amennyit szerettünk volna. Mindössze 573 mázsát sikerült tartósítanunk és ez bizony jóval kevesebb a ter­vezettnél. Ízelítőül egv nap forgalmából: július 2-án be­érkezett 600 kiló ener, 154 mázsa cseresznye, 167 mázsa meggy, 78 mázsa piros és 55 mázsa fekete ribizli, valamint 82 mázsányi málna. Egv hó­napja megy az éjszakázás, magam három hete járok er­re a műszakra. — Nem túl fárasztó? — Mi tagadás, először szo­katlan volt, már csak azért is, mert két gyerekem lévén, 18 éve nem dolgoztam váltó mű­szakban. Az első hét nehézsé­gein átsegített a nagymama, azután ő elutazott, de a csa­ládom is meg én is egészen jól belejöttünk az újfajta na­pirendbe. Kilenc- és tizenegy­éves gyermekeim most tovább nézhetik a tévét, annyival is később kukorékolnak reggel. Délelőtt és délután is alszom vagy csak pihenek, emellett főzök és nagyokat sétálunk együtt. Nehezebb persze azok­nak az asszonyoknak, akiknek kicsi a csemetéjük, és még a kert is várja őket. Különös véletlen, hogy a gép mellett serénykedők kö­zött ezúttal egy sem akadt, akinek kiskert, esetleg házi­állatok szaporítanák a dolgát, de tennivalójuk azért így is van. — Rám két gyerek — II és 6 évesek — gondja hárul — közli Köles Mihályné. — A kicsit óvodába kell vinni, ad­dig szó sem lehet alvásról. Nem is jut ilyenkor sok be­lőle, van, hogy csak négy óra. Egyébként egy műszakban dolgozom, de most egészen természetesnek érzem, hogy többet vállaljak a terhekből, így kívánja a vállalat érdeke is és azoké is. akiknek már felnőttek a gyerekei vagy nincs családjuk. Nem marad­hat minden rájuk. Szavaiból kitetszik, hogy mindezt nem az újságnak mondja — így is érzi, őszin­tén gondolja. És nem csupán ő. Mindannyian fájlalják, ha az időjárás nem kedvez a ter­melésnek. Mert ha már bent vannak, dolgozni szeretnek. Fii kettőkor szünet Vajda Mária negyedik hete éjszakás. — Már teljesen átállt a szervezetem, és jó így dolgoz­ni, nagyobb a nyugalom. — Nem álmosak hajnal fe­lé sem? — Nemigen — válaszolják többen is egyszerre. — Fél kettőkor tartunk, szünetet, ak­kor eszünk, az jót tesz. Kiráz­zuk magunkból a fáradtságot, és mehet tovább a muhka hat óráig. — A gépeknek elég szép hangjuk van, nem hagy alud­ni — így szól Lisztes Anna, aki negyedszázada sürgölődik a konzervgyári masinák mel­lett, és mint mondja, szereti azokat. Szereti ezt az évről év­re megújuló rohamot, látni a befőttes üvegekben mosolygó ízes gyümölcsöket, amik az ő keze nyomát is viselik. A gyári rekonstrukció még nem fejeződött be, az udvar kissé rendezetlen, jól a lábunk elé kell nézni, ahogy a lekvár­főző felé igyekszünk. A férfi- szakaszban találkozom Louis Alberto Castillóval, aki Costa Rica szülötte. És vajon mit ke­res itt? — Nicaraguái kollégiumi társam és barátom tölti itt az üzemi gyakorlat idejét, ő aján­lotta, hogy dolgozzak a kon­zervgyárban a nyári szünidő­ben — feleli kérdésemre a tö­rékeny fiatalember egészen jó magyarsággal. Kerül az asztalra — Harmadik éve vagyok Ma­gyarországon, eddig a nyelvta­nulással birkóztam az előké­szítőn, ősztől viszont már az ELTE vegyészkarának hallga­tója leszek. Egy hónapra szer­ződtem ide, de már látom, hogy kettő lesz belőle. Igazán jól érzem itt magam, csak az elején voltam fáradt. Az a fel­adatom, hogy a cukrot és egyéb anyagokat adagoljam, ami a lekvárfőzéshez kell. Jó a közösség, s jól jön a pénz is. Keresetemből a nyár végén Olaszországba utazom. Elbúcsúzom a távolról jött fiatal férfitől, el a többiektől, jó munkát kívánva nekik és azzal a jóleső érzéssel, hogy a magamfajta — befőzni nem tudó — háziasszonyoknak sem maral üresen a kamrája. Ke­rül a mi asztalunkra is befőtt és savanyúság — a többi mel­lett a Dunakeszi Konzervgyár jóvoltából. SZ. T. A forgalmista Jelzésére várva. segédvezetőként is emlegetik — szintén hasonló szakmából került erre a pályára, s ma­gam is kitanultam ezt a mes­terséget. Könnyen indul tehát a beszélgetés. A két fiatal­ember, a mozdonyvezető har­mincon túl, a vonatvezető alig több mint húsz, megis­mertet a gép titkaival, a számtalan műszerrel és auto- matikával. Azután feldübörög a dízelmotor, egy csinos for­galmista lány jelzésére meg­indul a szerelvény. Havi 280 óra Azt mondják a fiúk, mos­tanában nehéz a szolgálat. S nemcsak az ennél a foglalko­zásnál természetes, három­műszakos, s örökké változó munkarend miatt. Azért is, mert itt ma is csak álom a negyvenórás munkahét. Az a természetes, ha egy hónap­ban legalább 270—280 órát tesz ki a szolgálat, de nem ritka a 340-et is meghaladó idő. S ezeket a számokat nyu­godtan fel is kerekíthetjük, hiszen az is régi hagyomány, hogy a vasutasok többsége bejáró, munkahelyére, vagy hazafelé is vonaton — a me­netrend szeszélyei szerint —, utazik. Hajek László moz­donyvezető Vácról, Kogler Ferenc vonatvezető Cegléd- bercelről éri el a Hámán Ka­tó fűtőházat, a mozdonyok garázsát. Egy hónapban leg­feljebb egyszer jön ki úgy a lépés, hogy a szombatot és a vasárnapot is sikerül otthon tölteni, de a szabadnapokkal sem lehet tetszés szerint gaz­dálkodni, hiszen kell a nyolc óra alvás, a kikapcsolódás. A sok embert, milliárdos érté­keket fuvarozni, felfokozott terhelés, maximális ideg- munka. Igaz, ennyi túlórával nyolc-tízezer forintot is meg­keresnek, de — kérdik — akarunk-e velük cserélni? A nagy mozdonyvezető-hiány a bizonyság erre: csak kevesen. A gép komótosan megáll az újpesti jelzőnél. Az M—41-es meglehetősen szerény külse­jű robusztus dízelmozdony. Jóindulattal se nevezhető szépnek, kecsesnek, sebessége se döntöget rekordokat, de megbízható masina. Nemcsak1 vonatot húz. hanem fűteni is képes, megfelelő pályán mű­ködnek raj.a az automatikák, éberségi berendezésével a mozdonyvezetőjére is vigyáz. Szeretik is a masiniszták. Szabad az út Kanyarodik a pálya. El­hagyjuk a fővonalat. A sínbe épített érzékelők jelzik a vo­nat irányítóinak, hogy hány kilométeres sebességgel sza­bad menni. A veresegyházi vonal egy kicsit a magyar vasút múltja, jellemző a je­lenre, s kopogtat rajta a hol­nap is. Egy vágánypár, a pá­lya jelentős részén hatvan ki­lométerre korlátozott sebes­ség, kis, virágos állomások. Az alagi gazdaság megálló­ja, Fóté, ahol a buszok ma sokszorta nagyobb forgalmat bonyolítanak le, mint a vas­út. Csornád, Veresegyház, Er­dőkertes. Az egész több mint negyven kilométeres szakasz rendjét, egyetlen forgalmista vezényli. S manapság sokat főhet a feje, mert újjáépítik a pályát, az egész vonal há­rom szakaszra bontódott. Most örbottyánig megyünk a vona­ton, innen Vácrátótig buszo­sunk, s egy másik szerelvé­nyen gurulunk Vácig. Hajek László, aki már egész közel került Váchoz, fiához, aki" egyedül várja otthon, elkö­szön. Neki ismét Budapest az útirány, ránk egy másik moz­dony vár. A vácrátóti állomás, ahol a három vágány bedugult. A pici piros vonat Aszódra tart, de amíg nem húz ki, a mi Lakatos József Jegyvizsgáló. mozdonyunk se tud a szerel­vény elé kerülni. Az állo­másfőnökség egyetlen em­berből áll, s most ő is éppen dühöng. Új mozdonyunk ve­zetőjével keveredett vitába, kettőjük közül — nem lévén a helyszínen más alkalmas ember — melyiküknek kell a mozdonyt a szerelvényről le­akasztani? Az egyik sem en­ged, a másik se hagyja ma­gát. A meccs mégse marad eldöntetlen. Már félórás a ké­sés, egyszer mégiscsak men­ni kell tovább. A forgalmis­ta visszatér az irodába, kö­penyt és gumikesztyűt húz. Újra kisétál a vonathoz. A mozdony közben a vonat ele­jére kerül, helyére kerülhet á horog. De úgy látszik, a forgalmista díszegyenruha nélkül nem forgalmista: visz- szaballag az irodába, leveti a gumikesztyűt, megmosakszik, egyenruhát ölt. Fejére kerül a tányérsapka, kezébe az Indí­tótárcsa. Szabad az út. Holnap villanyoson Űj síneken csattognak a kerekek. Vác és Aszód között érősebb ä pálya, villamos fel­sővezetők épül: Egy év mái­vá már itt is 120 kilométeres Sebességgel közlekedhetnek a vonatok, de erre még egy pi­cit várni kell. Most 1984. jú­lius első hetében, Budapest és Vác között, a veresegyházi úonalon, - a 48 kilométeres lítat átlágosan 25 kilométeres sebességgel tettük meg. Ma még ez is a magyar vasút. Csulák András Hajek László mozdonyvezető útban a cél felé. Villamosítják > vasútvonalat. Nem marad üresen a kamra Feszített tempó a vonalakén

Next

/
Thumbnails
Contents