Pest Megyei Hírlap, 1984. július (28. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-07 / 158. szám
1984 !Ü LIUS 1., SZOMBAT Színházi levél Hszi-men úr és háreme Mit tudunk a XVI. századi Kínáról? Annyit, amennyit a XV. vagy a XVII. szá- I zadiról. — vagyis gyakorlatilag semmit. Ami persze nem nagy dicsőség, de ettől még tény marad. (Mint ahogyan valószínűleg ugyanez a helyzet, ha Kínában azt kérdezi valaki, mit tudnak a XVI. századi Magyarországról vagy akár Európáról a szélesebb tömegek?) Kína mindig is a titokzatosság hona volt, noha már elég korán jártak ott utazók, s elég részletesen be is számoltak Kínáról. (A televízió most indult Marco Poío-sorozata remélhetőleg nem csúszik át majd merő kalandtörténetbe, hanem a XIII. századi Kínáról — egyáltalán: Kínáról — elfogadhatóan reális képet ad, kiegészítve ezzel több mint hiányos ismereteinket a hatalmas országról vagy annak egy korai történeti szakaszáról). Természetesen azt is lehet mondani, hogy Kína nem egy van, s kínai történelem is sokféle van, És ez így igaz. Ettől persze nem válik egyszerűbbé Kína megismerése. A Körszínház idei vállalkozása némiképp segít a Kínát illető tudatlanságunk oszlatá- sában. Annyi sok egzotikus környezetben játszódó játék után most Kína került sorra. Egy nálunk is igen népszerű — hat kiadást megért — kínai regény, a XVI. századból származó, ismeretlen szerző tollából keletkezett Szép asszonyok egy gazdag házban dramatizá- lását láthatjuk. (A korábban német fordítás után készült magyar szöveg helyett most Csongor Barnabás kínai erede- detiből fordított szövegét használja fel Kazimir Károly dra- matizalása; természetesen ő a rendező is). (A regény eredeti címe: Csín Ping Mej, azaz: Arany, Váza és Szilva. Utalás ez arra. hogy a regény főhősének, Hszi-men Csing úrnak, a dúsgazdag kereskedőnek három nagy szerelme volt: Pan Csin-lien (Arany lótusz), Li Pin g-e r (Vázaasszony) és Csun-m e j (Tavasziszilva). De a három név együtt is külön jelentést' ad: Arany vázában szilvavirágok. E jelképes értelmű mondatot oldja fel a magyar cím: Szép asszonyok egy gazdag házban. S ez így találó is, mert valóban: a regény a gazdag Hszi-men Csing házában élő szépasszonyok történetét mondja el. Méghozzá eléggé szókimom- dóan. Hszi-men Csing úr ugyanis nemcsak nagy gazdagságáról nevezetes, hanem arról is, hogy férfiúi étvágya telhetetlen, s ehhez a természet el is látta minden szükségessel. így aztán az évek során nemcsak összesen hat feleséget szerez magának, hanem számos viráglánnyal (magyarán: örömleánnyal), s több szolgálójával és más szépasszonyokkal tart fenn tartósabb vagy rövidebb, igen beható szerelmi kapcsolatot. E kapcsolatokat a regény olykor felettébb szemléletesen írja le, ezért voltak időszakok, amikor egyenesen pornográf műnek minősítették magában Kínában is, és betiltották. (Amitől a regény még népszerűbb lett persze). Ám ez a szókimondó erotika (mert végül is az, nem pornográfia) csak az egyik vonulata a terjedelmes regénynek. Az kétségtelen, hogy fontos vonulata, de ezen sem kell csodálkoznunk: kitűnik a regényből, hogy abban a korban, melyben íródott — de abban a korban is, melyben a cselekmény játszódik, a XII. században — a kínai társadalom felső rétegében, a gazdagok, tehetősek, hatalmasok, magas hivatalt viselők körében ilyen volt az élet, ilyenek voltak a szexuális szokások és erkölcsök, ekkora teret kapott a testi szerelem, s ennyire nem a nők akaratán múlt, hogyan bánnak velük a férfiak. És ezzel át is 'épünk a regény egy másik szférájába, a kínai társadalom viszonyai ábrázolásának terü’etáre. Ebben a XVI. (vagy XII.) századi Kínában a nő éppúgy árucikk, mint bármi más. Szabott ára van, ennyi meg ennyi uncia ezüst. Hszi-men Csing úr is így veszi feleségeit, így vásárolja meg az örömleányok szerelmét, így szerzi meg a többi szépasszony hajlandóságát. Vagy ha így nem megy, megszerzi erőszakkal, csellel, sőt, gyilkosság árán is. Mert aki gazdag, s még hatalmas is (Hszi-men úr később mandarin lesz, azaz magas állami tisztségviselő), az mindent megtehet. A kéz kezet mos, a rokoni, baráti kapcsolatok, az elképesztő gazdagságú ajándékokkal megvásárolt támogatás a felsőbb körökben szinte sérthetetlenné teszi Hszi-men urat, aki háborítatlanul él háremében, hat felesége lesi minden szavát, és bár egyáltalán nem féltékenyek (az egy Aranylótuszt kivéve nem is ismerik ezt az érzést), mégis irigykednek egymásra, ha uruk valamelyiküket többször részesíti kegyeiben, mint a másikat. Erkölcstelen, korrupt, a pénzt és a hatalmat mindennél többre becsülő, a szegényt és az egyszerű embert lenéző és elnyomó, kizsákmányoló világ tárul elénk a regény lapjairól, méghozzá igen érzékletesen. Az ismeretlen szerző kitűnő író volt; miközben remekül megrajzolt, kitűnően egyénített figurákat teremtett (még a legkisebb szereplő is élő, eleven alak, a mi európai fogalmaink szerint is), úgy ábrázolta a kor társadalmát, hogy egyszerűen leírta, milyen közegben mozognak hősei. Nem kommentálta Hszi-men úr vagy a barátai, a magas rangú rokonai, hivatali felettesei tetteit, szokásait, csupán leírta azokat. De éppen ez a tárgyilagos leírás hat ma meggyőzően, ettől válik a Szép asszonyok egy gazdag házban a kínai nagyepika egyik csúcsteljesítményévé, igazi realista nagyregénnyé. ondani sem kell, egy kilencszáz oldalas regényt lehetetlen a maga teljességében, színességében, sokrétűségében színpadra vinni. A Körszínház dramatizá- lása is csak arra vállalkozik, hogy a regény fő cselekmény- szálát — Hszi-men Csing úr és feleségei meg ágyasai történetét — elmondja. Ez nem kevés, de sajnos nem is elég. Mert igaz, hogy a Márk Tivadar igen dekoratív jelmezeiben, Szinte Gábor kínai motívumokból gondosan megépített díszletében mozgó szereplők kellően kínaiasak, illúziót keltőek (bár mozgás- és gesztusrendszerükben ezt nem dolgozzák ki eléggé). valamit mégsem oldanak meg: nem tudják élő, hús-vér karakterekké tenni a regény roppant érzékletes figuráit. Valamiféle illusztrálássá válik így az előadás, a nagy regényhez készült szép, színes rajzolatok sorává. Mesét kapunk realizmus helyett, érzékeinket csiklandozó látványt a dráma helyett. Takács István M A Duna menti folklórfesztiválról jelentjük Bőséges forrásból merítve Kalocsára egészen másként emlékeztem. Kellemes a csalódás: tisztaság, rend mindenütt. A főutcát szegélyező dús fasor, a házak — sok köztük a műemlék —. rendszeres gondoskodásról tanúskodó homlokzata, az ápolt parkok jókedvre hangolják az érkező idegent. S nem pusztán az ünnepi hangulat, a készülődés teszi. Ez nem sebtében, egyszeri alkalomra, kampányszerűen teremtett rend. A mindennapok részének látszik. Hagyományok Kétségtelenül érezni a készülődés, a várakozás légkörét. Számtalan apró jele van ennek. Sokasodnak a messziről érkezett autóbuszok, idegen nyelveken beszélő csoportok tűnnek föl az utcán, a kávéházban. A legkülönbözőbb népviseletbe öltözött gyerekek, fiatalok és idősek járják a várost. S természetesen mindenütt plakátok, színes zászlók és az utca fölé több helyütt kifeszítve a felirat: Üdvözöljük a folklórfesztivál résztvevőit! Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Duna menti folklórfesztivált idén. öt napon keresztül zajlanak a rendezvények Kalocsán, Baján, Szekszárdon és Decsen. Az ünnepélyes megnyitó programjainak Kalocsa adott otthont. A korábban érkezőnek sem kell az idejét tétlenül töltenie. Az eseményhez kapcsolódóan több kiállítás is nyílt a városban. Bács-Kiskun megye díszítő- művészeti köreinek bemutatóján szebbnél szebb hímzéseket láthat a látogató. A minták, a színek, a technikák különböző tájegységek hagyományait sorakoztatják fel. Gondos, valóban művészi értékű darab mindegyik. Szemben a kiállítóteremmel, az utcán is láthatunk hasonló kézimunkákat jobbára a híres kalocsai motívumokkal. Igaz, ezek kevésbé színvonalasak és ízlésesek, de annál borsosabb áron kínálja tulajdonosuk. A Király llus pályázatot ebben az esztendőben néptánc- viseletekre írták ki. Olyan öltözékeket vártak, amelyek anyagukban, színeikben őrzik a hagyományokat, s alkalmasak arra, hogy az együttesek viseljék is a színpadon. A nem túl bőséges, de annál mutatósabb anyagból nem hiányzik a bagi és a zsám- boki viselet sem. Gubányi Imréné naiv festő és Tőke Imre Vas megyei faragó munkáit a Viski Károly Múzeumban állították ki. A képek egyszerű vonalai, tiszta színei a falusi élet hétköznapjait és ünnepi pillanatait örökítik meg. Kavalkád Amíg a kiállításokat járjuk, hatalmas zápor zúdul a városra ijesztő égzengések közepette. Sokan — különösen, akik rendező feliratú cédulát viselnek ruhájukon —, aggódva lesik az eget. Tán fohászkodtak is egy keveset, mert fél hétkor, amikor a nagytemplom harangszava elül, tiszta égbolt alatt kezdődhet a tánccsoportok színpompás fölvonulása a főutcán. Az Ausztriából érkezett táncosok és zenészek nyitják a sort, majd a bolgárok jönfiSí í'"W KW») 'Íj! ' U- ‘ A-!-'.» ML nek, akiket három, az ország különböző tájairól érkezett csehszlovák együttes követ. Aztán sorban a többiek, ösz- szesen tizenhárom külföldi és húsz magyar néptánccsoport vonul el az összesereglett nézők előtt. Egy-egy jellegzetes dal, tánc a bemutatkozás, ezeket a fölvonulás során többször is előadják. S micsoda kavalkádja a népi öltözeteknek. Szoknyák, hímzett ingek és főkötők színes forgataga. Nagy taps köszönti a franciaországi Bezons folklórcsoportot, ők már kora délután rögtönöztek egy kis bemutatót. S jönnek a törökök. Mögöttük összetorlódik a menet, a közönség nem engedi elvonulni őket. Még a kávéház pincérei is ki-kisza- ladnak néhány percre megcsodálni, hogyan ropják táncukat egy szál síp és két dob hangjára. A magyar együttesek sorát a bagi Muharay Elemér népi együttes tagjai nyitják meg. Pest megyét ők képviselik a folklór egyik legjelentősebb hazai seregszemléjén. Magas színvonalú szakmai munkájuknak méltó elismerése ez. Öröklődés A felvonulás befejeztével táncosok és civilek összekeveredve indulnak a szabadtéri színpad felé. Csoportokra szakadva, meg-megállva, lassan hömpölyög a jókedvű tömeg. Magyar és osztrák lányok veszik kézbe a török fiúk kardját, azok meg a hímzést tanulmányozzák a lányok blúzán. Egyikük kéz- zel-lábbal mutogatva találkát próbál kicsikarni a lányoktól a műsor utánra. Sűrűn kattognak a fényképezőgépek az esti félhomályban, a legkülönbözőbb népi hangszerek hangja csendül föl, vidám zsivaj tölti be a gyönyörű parkot, ahol a színpad áll. Az a természetesség, közvetlenség, ahogy a különböző nyelvű, ruhájú csoportok közelednek egymáshoz, minden szónál ékesebben fejezi ki azt, ami később a megnyitó beszédben is elhangzik: a fesztivál egyik legfontosabb célja — a néphagyomány értékeinek átörökítése mellett —, éppen a különböző múltú, kultúrájú népek közötti kapcsolat erősítése a zene, a tánc segítségével. A meglehetősen hűvös este ellenere, zsúfolásig megtelik a faóriásoktól körülvett szabadtéri színpad nézőtere. A fesztivál nyitó műsora az Élő népművészet címet kapta. A népművészet idős és ifjú mesterei, amatőr gyermekcsoportok lépnek színpadra példáját adva, hogyan öröklődnek nemzedékről nemzedékre a népi hagyományok, szokások. A műsor összeállítói arra törekedtek, hogy a bemutatott dalok, táncok, minél közelebb álljanak ahhoz a bizonyos tiszta forráshoz, így került a programba a budakalászi Lenvirág gyer- mekegyüttes, a maglódi és a ceglédberceli táncosok műso- sa is. Az est folyamán megelevenedő palóc, Galga-vidé- ki, rábaközi, német, délszláv és székely tánchagyományok szinte teljes sokszínűségében mutatják meg, milyen bőségesen buzog a magyarországi folklór forrása. M. N. P. Rómái kori erőd Régészeti tábor másodszor A Magyar Nemzeti Múzeum immár második alkalommal r- ‘ meg — július 9 és ?I közölt — a régésztábort Alsó- hetényben. E baranyai tájon egy római kori erőd ásatásán dolgoznak a kutatók, a ' 1 járást 1981-ben kezdték meg Azóta az erőd körfalai már napvilágra ke "ltek, az idén nyáron a belső épületek és a temető feltörm-'hoz fogt-k hozzá a régészek. Munkájukkal — táborozás során — 20 középiskolás ismerkedik. ízelítőt kapnak mindazokból a tudományokból i amelyek elenged' -tétlenül szükségnek a régész munkájához. Két témakörben Őszi konferencia A népi iparművészet időszerű kérdéseiről szerveznek tanácskozást Pécsett: október 25—26-án. Mintegy száz muzeológust, néprajzost és népművészt várnak az összejövetelre. A konferencián két témakört tekin'-nek át: megvizsgálják a népi iparművészet napjainkban betöltött szerepét, valami..t a népművészet és a gazdaság kapcsolatát. Bemutatva a reformkort Új Petőfi-kiállítás Októbertől — több éves szünet után — új állandó Petőfi- kiállítás nyílik a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Az új irodalomtörténeti eredményeket beépítve, valamint az iskolai Pe- tőfi-oktatás igényeire figyelve olyan kiállításon dolgoznak most a szakemberek, mely pótolja a múzeum eddig hiányzó reformkori bemutatóját is. Petőfi szellemi elődeiről, a reformkori küzdelmekről, a korabeli politikai, táíS'adálWi és művészeti élet kiemelkedő alakjairól és eseményeiről, a 48-as küzdelmek legjelentősebb állomásairól mesél majd egyebek között a Petőfi és kora című tárlat, melyet rendezői igyekeznek minél színesebbé, emberközelibbé tenni, így például a szokásos múzeumi feliratozás helyett kizárólag korabeli irodalmi szövegek segítenek eligazodni az anyagban, az elmélyültebb ismeretekre vágyók pedig hangulatos olvasósarokban lapozgathatják a látványt kiegészítő, bővebb információkat nyújtó füzeteket. Az eredeti tárgyi emlékekből, bútorokból, személyes relikviákból, valamint a másolatban látható kéziratokból, dokumentumokból és fotókból álló tárlatot a tervek szerint a korszak legkiemelkedőbb képzőművészeinek néhány alkotása egészíti ki. Elsőként ezen a kiállításon látható majd Petőfi — a közelmúltban megszerzett — útiládája, s az úgynevezett közvélemény-asztal : Petőfi Pilvax- beli társaságának márványasztala. Reprodukálják majd a költő 1 DÖháttjé utcái flät-dtöMak enteriőrjét, valamint könyvtárát is. Rendszeres Petőfi-dokumen- tumgyűjtés 1876 óta folyik hazánkban: ekkor alakult meg ugyanis — Jókai elnökletével — a Petőfi-társaság, mely céljául tűzte ki, hogy a költő hagyatékát és a felbukkanó emléktárgyakat gyűjtse-gondozza, s a Petőfi-kultuszt ápolja. • A századfordulón a Bajza utcában létesítettek először Petőfi- házat — ez volt a jelenlegi múzeum közvetlen jogelődje. A névadóra emlékező új állandó tárlatával egyébként a Petőfi Irodalmi Múzeum alapításának 30. évfordulóját is ünnepli majd. Tv-FI GYE LŐ Hszi-men Csing úr (Bifcskey Tibor) és assanyai a Körszínház előadásán Piutavacs. a nagy ötletek általában igen egyszerűek, csak az a furcsa, hogy igen sokat kell várni addig, amíg valakinek a fejéből kipattan egy-egy ilyen óriási tipp. Lám, az, hogy kiderüljön, hol is van az ország közepe, csak néhány esztendeje került terítékre. Nevezetesen akkor, amikor a Képes Űjság szerkesztőségének egy-két tagja nemcsak eltűnődött ezen a geográfiai talányon, hanem fogták is magukat, és lemérték, kilépték a jeles pontot. Amikor mindezt megcsele- kedték, még dehogyis gondolhattak arra, hogy tettükkel egy szellemet eresztettek ki a palackból, azaz nemigen sejthették, hogy Pusztavacs — mert hiszen erről a Pest megyei településről van szó —, hamarosan afféle országos zarándokhely lesz: tízezrek és tízezrek ünnepi gyülekezőhelye. Márpedig azzá lett! Olyannyira felkapták ezt a községet, hogy jószerivel nem is tarthatja magát jó állampolgárnak az, aki legalább egyszer ne kanyarodna el megnézni ezt az immár jeltorony- nyal is díszített középpontot. A vendégek zöme természetesen akkor seregei az Örkény és Albertirsa között megbúvó település irányába, amikor ott az augusztus elején esedékes fesztivál zajlik. Egyébkor is jönnek, jövöget- nek ugyan, de ezek az ismerkedők jóval kevesebben vannak. Kisebb is a létszámuk, no meg mást is látnak: olyannak tűnik fel előttük Pusztavacs, mint amilyen valójában. Sárdi Anna szerkesztő és Csurgay Judit riporter — Fehéri Tamás rendező irányításával — arra vállalkozott, hogy a kicicomázott falukép mellé emezt a másik, hétköznapi arculatát is felfesse a centrális elhelyezkedésű lakhelynek. Örömmel mondhatjuk, hogy a televíziósoknak ez a kis csapata igen jól dolgozott, és a legutóbbi idők egyik legjobb — ha nem a legkiválóbb —, riportfilmjét rögzítette. Alkotói módszerül az ellenpontozást választották, vagyis hol a csinnadrattás ünneplés kavargását tárták a nézők elé, hol pedig a legszürkébb és a gondoktól leg- terhesebb mindennapok piciny eseményeit. Ennek megfelelően egyszer a ringlispilek láncos ülésein kacagok hada szelte a levegőt, másszor meg arról szólt a panasz, hogy sem vezetékes víz, sem villany nincs Pusztavacson. Egyszer a rúd- mászók erejének, ügyességének harsant a taps, másszor meg a gazfészekké pusztult templomrom látványa keserített, meg az a hír késztetett fejcsóválásra, hogy egy kétforintos gyógyszerért húszharminc forintokért kell el- autóbuszozni valahová, ahol patika van. Az erős fények és a mély árnyékok váltakozásából aztán mind nyilvánvalóbban kitetszett, hogy az ország közepe egyelőre még tényleg csak divathely; vagyis olyan úticél, ahová érdekes elzarándokolni, mégpedig a fesztivál napjaiban. Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal, mint gazda, azt szeretné, ha a vendégeskedésnek ez a kampányos jellege megszűnne, és az érdeklődők az esztendő jobb időjárású hónapjaiban folytonosan érkeznének nézelődni, de akár azt is mondhatjuk: tisztelegni. Ám ahhoz, hogy ez a vágy valamennyire is teljesüljön, nyilván komfortosabbá kell tenni a körülményeket, vagyis az emberi jelenléthez szükséges feltételeket meg kell teremteni. Erre — hallhattuk — a dabasi körzet négy községe hivatott: mármint azok a települések, amelyek a fesztivál i ndezésében részt vesznek, és a bevétellel gazdáikon^ Bízunk abban hogy ennek a javaslatnak meg is lesz a foganatja. Akácz László
