Pest Megyei Hírlap, 1984. július (28. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-28 / 176. szám

1984. JÜLIUS 28., SZOMBAT

3

Ok nem kedvelik

A Nagykőrösi Konzervgyárban a rostos ivúlevek palackozó gépsorai mellett dolgozó asszonyok azt mondják, hogy ők nem kedvelik az itt készülő termékeket. Nem is csoda, hogy elegük van belőlük, hiszen naponta 40— 50 ezer gyümölcslé fut át a kezük alatt. Szahari Istvánná például a közkedvelt őszibaracknektárt géppel címkézi.

Hagycmányl teremtenek Ráckevén

A málnaháború hadiszállásán

'/ Békés táj, a legelő füvét tárt szárnyú „lepke” öntözi.

6 Az út kanyarulatát követve beton épületegyüttes elé í jutunk: a ráckevei Aranykalász Tsz modern hűtőházá- < hoz. A megyében zajló — ahogyan itt mondják — mál- ^ naháború egyik főhadiszállása ez a harmadik szezonját éló üzem. De menjünk sorjában.

Rendetlen portának hanyag a gazdája

Ami kezdetben észrevehetetlen

— Az élelmiszeripari főágazathoz két egység tartozik — kezdi a bemutatást Kovács Lászlóné gazdasági vezető. — Az egyik a cukorüzem, ennek öregecske épületéhez most építettünk új szárnyat. A másik a hűtőipari és feldolgozó üzem, röviden hűtőház. Míg az édességgyártó részlegben

mindössze hatvan, többségében nő dolgozik, addig itt 165 fős a létszám, amelyet ilyenkor 35—40 idénymunkás gya- rapít.

Nagyobb szeletre vágyva

Foglalkozunk zöldséggel, gyümölccsel egyaránt, közelebbről: borsót, földbabot, karfiolt, uborkát, toköt dolgozunk fél. Készítünk' ‘ zacskós lecsó alapanyagot is, a gyümölcsöket pedig a cseresznye, meggy, ribizke, szilva, szeder és a málna képviseli. Csaknem 4 ezer tonna nyersanyag felvásárlását terveztük erre az évre. Legnagyobb mennyiségben a zöldborsót fogyasztjuk; 1466 tonnával" számolunk, ez az össztermelés 38,24 százaléka. Ezt követi 19,5 százalékkal a zöldbab, majd a málna jön a maga 13—14 százalékával. Tömegében a borsó a legjelentősebb, értékben viszont a málna.

Helyben vagyunk. A málnaexport — döntően tőkés piacokra — az a torta, amelynek nyereségéből nagyobb szeletet szeretne kihasítani termelő és feldolgozó is. De halljuk,_ hogyan látja ezt Mészáros László üzemvezető.

— Mindenekelőtt: véleményem szerint az exportárak általában véve irreálisan alacsonyak iparágunkban. Ám, ha a „nagy kalapból” kivesszük a málnát, más lesz a kép, mert ez a termék az, amelynek nagy munkaigényét többé-ke- vésbé honorálják a külpiacon. Egyszóval ez még a leginkább kifizetődő. Nem véletlenül dúlt harc körülötte.

— Amikor annak idején a nógrádiakkal és Bernecebará- tival megállapodtunk, a helyi kis hűtőházak létrehozásában, az volt az egyik nem titkolt célunk, hogy megtörjük a hűtőipar monopolhelyzetét. Kezdetben a két említett helyen saját erőből akartak fagyasztóbázist teremteni, minthogy azonban éppen akkor szűnt meg az ilyen létesítményekre korábban adott 40 százalékos állami támogatás, nem volt anyagi erő rá.

Osztozva a hasznon

— Ekkor jöttünk mi, tervekkel, részben kiviteli munkákkal és azzal a feltétellel, hogy mi leszünk az üzemeltetők. Ügy szólt az egyezség: a 40 százalék fölötti gurulós minőség hasznán osztozunk. Ez annyi magyarázatot kíván, hogy 40 százalékos volt akkor az exportra alkalmas minőségű gyümölcs ezeken a területeken. Teljesen kézenfekvő, ugyanakkor, hogy az azonnali

helyben fagyasztás megnöveli az első osztályú minőséget. Jobban járt volna mindenki — a málnatermelő is. Azonban a két kezdeti év, 1981—1982, nem hozta meg a várt eredményt, problémák adódtak az értékesítéssel, és a várakozás miatti tárolás tetemesen rontott a minőségen. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, viták keletkeztek, meg nem értés támadt. MindemelLett tavaly decemberben olyan helyzet állt elő, hogy a kis hűtőházakba befektetett tőkére szövetkezetünknek múlhatatlan szüksége lett. Így hát véget ért a kapcsolat, mielőtt igazán beérett volna. A hűtőházak egyébként működnek — beválj tak —, a''nógrádiból vásárolunk is ipari málnát, viszont az Ipoly-völgyéből a Dunakeszi Hűtőházba megy az előfagyasztott áru.

Ami szállítási költségek szempontjából nyilván nem

közömbös. De mit dolgoz fel ezek után a ráckevei hűtőház? Nos, nem maradnak málna nélkül, már csak azért sem, mert 40 hektáros saját telepítésük most fordult termőre, idén szüreteltek először. Hűtőház mellé málnást telepíteni nemcsak azért logikus, mert kisebbek a szállítási költségek, és veszteségek, de azért is, mert így közvetlenül tudnak hatni a termelőkre, akik ezúttal a tagságot jelentik. Az Ipoly-völgyi málnákkal kapcsolatban kifejtette Mészáros László, hogy „benne van” a 70 százaléknyi gurulós minőség lehetősége is.

Kis vérveszteségek

Pedig itt a málnának nincs hagyománya. De a hűtőház szakemberei által kidolgozott ösztönző rendszer és a propaganda meghozta eredményét; a tagság szinte egy emberként szedi, vigyázza az érzékeny, ízletes csemegét.

A málnaháború tehát — ha lehet így nevezni — nem járt túl nagy vérveszteséggel. Feldolgozó és exportáló végül is megtalálja a számítását,

Szigethi Teréz

Homokszemekből is nagy ’ hegy lehet, akkora, hogy végül már megmászni képtelenség. Ráadásul vannak, és nem kevesen, akik egész hegyláncot magasítanak a porszemekből, s amikor az körülfogja őket, siránkoznak, nem látnak semerre, mi lesz így velük?! Hagyjuk a képletességet: a homokszemekből lett hegyek azt jelképezik, hogy sok munkahelyen híján vannak az elemi rendnek is. Ilyen körülmények között a hatékonyság emlegetése a fogalom megcsúfolása.

Csupán szavak

Ott, ahol a kopott etalon miatt háromszor köszörülnek újra egy-egy alkatrészt, anol két számlát szerencsétlenkedve, szekrényeket íölforgatva kutat hét ember fél napon át, ahol a készáru kiszállításához csak egy valami hiányzik, a láda, mit takar, takarhat az a kifejezés, hogy rend? Érdekes vizsgálódást folytatott a Magyar Tudományos Akadémia ipargazdaságtani kutató csoportja több, megyei gépipari vállalatnál. A hatékonyság, a termelékenység növelésének tartalékait kívánták feltárni, mégpedig elsősorban műhely- és üzemméretekben. Kiderítették a kutatók más egyebek mellett, hogy az állásidők fele belső — gyáron belüli —, zavarforrások következménye, holott ezeknek a forrásoknak a túlnyomó része egyszerű szervezési intézkedésekkel fölszámolható — lenne ... Igen, feltételes módban, mert sem szándék, sem intézkedés nem bizonyította az akaratot, arról csupán szavak tanúskodtak, igaz, azok mérhetetlen bőségben.

Mondják: rendetlen portának, hanyag a gazdája, csakhogy említett esetünkben ki a gazda?‘Hosszú a lista! Ép-> pen ezért nem igazságos — nem erkölcsös —, bárkire is rámutani, s azt állítani, ő hordta össze a homokszemhegyet. Tették ezt valameny- nyien, gyárigazgató és udvari

segédmunkás, szerszámkiadó és technológus, művezető es gyalus. Káruk közös, mert mulasztásuk is az, ám vigaszul szolgál ez a népgazdaságnak? Egy-egy adott műnely- ben ugyanis — a vállalati szervezóK maguk állítják! —, ha technológiai, munkaszervezési rend lenne, a most elért haszon — tiszta jövedelem —, harminc, száz százalékkal tetézödhetne meg, mivel az eszközök ott vannak ehhez, csak rosszul működnek; a kamat apad. Az elemi rend, az alapvető szervezettség megkövetelése nem iskolamesteri, s még kevésbé kaszárnyái szolgálatvezetői rigolya, hanem elengedhetetlen feltétele az ipari termelésnek. Érzékletes peidára utalva: néhány vállalatnál, ahol tervszerűen és folyamatosan foglalkoznak selejtanalitikával, ismétlődően megállapíthatták, a selejt kétharmadának (!) keletkezése az elemi előírások megszegésére vezethető vissza, arra például, hogy nincsen úgynevezett beérkeztető anyagátvétel, azaz a szó szoros értelmében, minden a gépekre kerül... A selejtanaiitikusok kérdésére az volt a válasz, örülni kell, ha egyáltalán van anyag, nem vacakolhatnak a minőséggel. Műhelyek, üzemrészek soránál a korábban meglévő műveletközi ellenőrzést megszüntették átszervezés címén — ez is a selejtelemzés egyik tapasztalata —, a miértre pedig az volt a felelet, a termelésre kell az ember, nem meózgatásra. Rábukkantak az analitikusok olyan esetre is, amikor a figyelmeztetésük ellenére folytatódott a selejt- gyártás, mondván, majd ha valamelyik főnök szól, akkor másként csinálják, addig nem... Ami a legjellemzőbb: a selejtanalitikai jelentéseket az általunk ismert esetekben kivétel nélkül bizalmasnak minősítette a termelési, a műszaki nagyfőnök, mindenki elől páncélszekrényébe süllyesztve azt.

Füstté válik

Tetten értük a közömbösséget, a bajok takargatását — bár van csúfondáros igazság abban az érvelésben, hogy másutt semmit sem csinálnak, akkor nem hagyom kiteregetni a mi önként készített helyzetképünket —, ám rögtön leírjuk: ez a magatartás nem születik vele senkivel. A környezet hatására alakul ki, legyen az figyelmeztetés ellenére folytatott selejtgyártás, á silány alapanyag feldolgoztatása, a minőségellenőrző szervezet önkényes zsugorítása ... Ezeknek a bajoknak egyike sem jelentéktelen, ám önmagukban még valahogy elviselné azokat a termelői szervezet. A gondokat az okozza, a károkat az növeli, hogy a termelés menete megbonthatatlan lánc, ha annak egyetlen szeme elpattan, füstté válik az eredeti rendeltetés.

Nem egyik napról a másikra bomlik fel a rend, az áttekinthetőség, nem egyik óráról a másikra lazulnak meg a fegyelem kapcsai. Kezdetben szinte észrevehetetlen folyamatról — mármint a végső következményeket nézve észrevehetetlenről —. tanúskodnak a tapasztalatok. Ahogy a vízcseppek kivájják a sziklát, a szervezetet is ezen a módon kezdik ki az apró megalkuvások, az elkerülhetetlennek látszó engedmények. A művezető a munka kiadásakor nem figyelmezteti a gépkezelőt, a földarabolandó anyag más keménységű, mint a tegnapi volt, s percek múlva már el is törött a szerszám. Az igazgató zokszó nélkül aláírja az anyagbeszerző kiküldetési rendelvényét a háromszáz kilométerre lévő másik gyárba, holott néhány szobával arrébb ott kattog a telexgép, segítségével megtudakolható lenne, érdemes-e egyáltalán útnak indulná? Nem csoda azután, ha az anyagbeszerző „kis kerülőt” tesz, fölkeresi a rokonokat is, s legközelebb már automatikusan a gépkocsit választja a telexgép helyett, hiszen a diri úgyis aláírja a papírt.,.

Bizonyítvány ez

Meglehetősen mélyről kell kezdeni tehát a kapaszkodást, némely munkahelyen a megyében, főként akkor, ha azt is tudjuk — meghökkentő, friss tapasztalat —, újabban sorozatban számolják fel, olvasztják be a szervezési osztályokat, csoportokat más részlegekbe, mondván, luxus ebben a nehéz helyzetben ilyen beosztásokat fenntartani . i. Papírod láttunk olyan érvet is, hogy a szervezőkre azért nincsen szükség, mert akadályozták a termelést! Mit mondhatunk erre?

Nincs kivétel abban, hogy rendet, tartani annyi, mint a legkevesebbet megtenni. Ez alól senki sem kapott, mert nem kaphatott felmentést, ám a kötelező sorrend logikája szerint, a rend kereteit azoknak kell kialakítaniok, akik irányító poszton állnak. Ahol tehát elemi rend sincsen, ott a vezetés bizonyítványa ez, szinte mindent közlő bizonyítvány. A furcsa csak az, hogy bár mindenütt meglelhető a — jó vagy rossz jegyeket fölsorakoztató —, képletes bizonyítvány, a legritkább esetben lesz az alapja a minősítésnek. Arra sokkal inkább hatnak másféle, bizonyítványon kívüli, a teljesítmény tényleges értékéhez nem, esetleg alig kapcsolódó tényezők. Meglepő-e tehát, ha a rend értéke elvész ebben, az ilyen rendetlenségben?!

Mészáros Ottó

ellene, érte cselekedjünk

Hetven esztendő múltán

HETVEN ESZTENDEJE tört ki az első világháború. A Habsburg-monarchia hadat üzent Szerbiának a szarajevói merénylet után, s a teljesíthetetlen ultimátumot követően Belgrád alatt eldördültek az első lövések.

Valójában azonban már hosszú évek óta készült a vérzivatar. Császári és cári udvarok térképszobáiban, iparmágnások szivarfüstös tanácstermeiben. Az „oszd meg és uralkodj” klasszikus (Habsburgok által is alkalmazott) elvét váltotta fel a „huszadik századibb”.: oszd fel és uralkodj.

Két imperialista katonai tömb állt valójában egymással szemben: az antant hatalmak és a központi hatalmak. Az előbbi majd tízmillió katonája és az utóbbi több mint hatmillió fegyverese. Az volt a „dolguk”, hogy öljék egymást. S nem tudták a hazad utcákon masírozó „Ferenc Jóska azt üzente ...” hamis nótát éneklő pántlikás- pityókás bakák, hogy a Balkán, vagy Afrika imperialista felosztásáért mennek halálba, S a virággal integető „honleányok” sem, hogy néhány hónap és tépéscsinálók lesznek, s a büszkén integető asszonyok sem, hogy furcsa három betű kerül a nevük mellé: özv. Anyáink, nagyanyáink.

Volt, természetesen, aki tudta. A „különös éjszakát” látó Ady, a lelki-emigrációt Svájcban vállaló Romain Rolland is. És tudatosan tudták a következetes forradalmárok a baloldali szocialisták. Az európai és világháború világosan és határozottan burzsoá, imperialista, dinasztikus jellegű háború... az egyik nemzet bérrabszolgáit a másik nemzet bérrabszolgái ellen uszítják a burzsoázia érdekében — ez a háború egyetlen reális tartalma és jelentősége. így Lenin 1915-ben. S Doberdóknak, Verdu- nöknek kellett jönni, tömegsírokkal és srapnelektől széttépett holttestekkel ahhoz, hogy a lenini mondat igaza eljusson a már nem felpántlikázott, hanem bekötött fejű katonákhoz. Apáinkhoz és nagyapáinkhoz.

Így vált az ószd fel és uralkodj és aztán Ismét oszd fel tömegtemetőket termő eszméje leleplezett aljas szándékká az emberek előtt. S lett az „oszd” helyett a másik mondat állítmánya, „egyesüljetek", új világot formáló erővé. S ott, ahol a legkövetkezetesebben sikerült a „háborút a háború ellen” megvívnia a munkásosztálynak, ott megszületett a világtörténelem első proletárállama, a Szovjetunió. Az első olyan állam, melynek első dekrétuma a békét követeli.

AZ OKTÓBERI FORRADALOM egy pillanatra elégedett mosolyt varázsolt Berlin, London, Párizs vagy Bécs urainak arcára. Hogyne, hiszen a világ „nagy, kerek sajtjából” egy szeletre igényt tartó cár nincs többé. A békedekrétum azonban letörölte a zsíros elégedettséget. Tizennégy állam küldött intervenciós csapatokat a fiatal Szovjetunió ellen.

Húsz esztendő múltán diplomáciai és gazdasági eszközöket nem kímélve, fordították a fasiszta Németország hadigépezetét a munkások országa ellen. Húsz esztendő múlva újabb világháború, s nem húsz, hanem hatvanmillió halottal. A második világégéskor azonban senki sem masírozott pántlikás-vidáman a halálba, 6em Budapesten, sem Bécsben. Apáink (nagyapáink) valamit tudtak már.

Nagy költőnk úgy hitte, hogy a huszadik század jelképe a koncentrációs táborok hullaszállító kordája lesz. Majdnem az lett. S hogy mégis talán a jelkép egy könnyed kézzel megrajzolt galamb lett inkább, az nem csak a kommunista festő hite. Tény.

Hetven esztendeje a Habsburg-monarchia hadat üzent Szerbiának. Napokon belül kezdetét vette az első világháború. A hadüzenet valójában az emberiség ellen szólt. S a népek ráébredtek arra, fiaik értelmetlen halálát uralkodó osztályok monopol érdeke okozza.

AZ EMBERISÉG túlnyomó többsége tiltakozik a háború ellen. Éled szerte a világon — társadalmi berendezkedéstől függetlenül — a békemozgalom. Tanúi vagyunk annak, hogy a háborútól való félelem, a nyugtalanság mindinkább tettekre serkenti a békeharcosokat. Tudván tudják, nem elég áhítani a békét. Minden haladó erőt összefogva tenni kell, hogy megőrizzük a régmúlt és új történelmünk jobbjainak társadalmakat szolgáló alkotását, valamennyi kincsét.

Ruttkay Levente

Szedik és osztályozzák

Megkezdték az őszibarack szedését a budaörsi Sasad Termelő- szövetkezetben. A gyümölcs szedéséből és válogatásából saját dolgozóikon kívül kiveszik részüket az itt táborozó lengyel fiatalok is. Felvételünkön négy varsói fiatal — Romanowska Maigorzotta, Bombach Hanna, Kaziminski Maciy és Lukasins- ki Maciy — osztályozza a barackot.

Ilancsovszki János felvétele