Pest Megyei Hírlap, 1984. július (28. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-28 / 176. szám
4 1384 JÜT.TUS 3R.. S/OMRAT Színházt t.f.vrt Nosztalgia? Divatok mindig voltak, a színházban is, a szórakoztató műfajokban is. Felkaptak témákat, ötleteket, stílusokat, felkaptak egy zenei irányzatot, egy táncritmust, felkaptak egy énekest, egy zenekart, egy komponistát, egy színpadi szerzőt. A rajongás hol hosszabb, hol rövidebb ideig tártott, aztán átadta helyét valami újnak, másnak. És igen gyakran előfordult, hogy nem is túl sok idő múltán a már elfeledettnek, elavultnak, porosnak vélt divat egyszer csak visszatért, feltámadt poraiból, s népszerűbbé vált, mint eredetileg volt. Ezt a nem ismeretien, sőt, taian termeszetesneK nevezhető kortorgast manapsag szokás a nosztalgia, címűével ellátni. CuruteKet ragasztani mindig könnyű, egyszeiuve is teszi a aolgoKat, kényelmes is. Es a cinnte nem is tua tiltakozni. Bedig ez a nosztalgia címke bizony sokszor tiltakozna, tiitakoznatna, na tudna. Tiltakozna eloszor ts az ellen, hogy mindenre ráragasszalc, arm nem a jelenhez tartózta. Tiltakozna, hogy nosztalgiának nevezzék, ha valamiféle műsorban az 1950-es evek slágerei hangzanak el, ha egy di- vatbemutatoan anyaink kedvenc divatvonalai tűnnek fel, ha egy színház az 1930-as evek beli zenés komédiá t szed elő, ha a tanczenekar cnareies- tont vagy éppen rock and rollt játszik, ha megjelenik néhány szép, régi autó, volánja mellett porkópenybe, piló- tasapkába, motorosszemüvegbe öltözött úrvezetőikkel. Ezek ugyanis még nem merítik ki a nosztalgia fogalmát, ezek csak korábbi divatok, stílusok, szokások felidézői, tulajdonképpen ugyanúgy, amint régi stílust, divatot és szokást idéz egy, a század első évtizedéből való Hnszka-op&rett, eg fi az 1850-es években írt Verdi- opera, egy százesztendős Csí- ky Gergely-komédia, egy kilencven esztendős Csehov- dráma. Mi hát akkor a nosztalgia? N em mű, nem konkrét dal vagy színdarab, hanem egy sokféle komponensből összetevődő érzés. Ez a görög eredetű szó körülbelül azt jelenti: sóvárgás, vágyakozás a távoli, elveszett, elmúlt dolgok után. Eszerint nosztalgia, ha elmúlt fiatalságunkra gondolunk, nosztalgia, ha régen bejárt vidékek vagy városok jutnak eszünkbe, nosztalgia, ha felidézzük hajdanvolt szerelmeinket, nosztalgia, ha nagyanyánk főztj éré emlékezünk, nosztalgia, ha életünk valamikori kellemes percei bukkannak fel emlékeinkben. A nosztalgia tehát mindig érzelmi vonatkozású dolog, van benne egy adag az Óh, azok a régi szép idők! című sóhajto- zásból, van egy adag a mindent megszépítő múló idő fölötti boldog sajnálkozásból, van egy adag menekülés a nemszeretem jelenből, egy adag a visszahozhatatlan érzelmek, élethelyzetek utáni reménytelen, de mégis kellemes sóvárgásból. Ez a vágyakozás aztán testet ölthet a nagyon különböző stílusú dalokban, táncokban, divatvonalakban, satöbbi, satöbbi. Tehát a dolog úgy áll, hogy sóvárgásunkhoz, vágyakozásunkhoz keresünk kötődést, tárgyat, eszközt, mely azt konkretizálja, formába önti, meefogható- Vá teszi. Vágyainkat és sóvárgásainkat visszük át a réai dolgokra, s nem a régi dolgok keltenek bennünk vámmt és sóvárgást. Azokban csak tárgyiasul valami nem tárqyias: a vágyakozás és sóvárgás. Az persze külön elmélkedés tárgyát képezhetné, s képezte is már sok cikkben, tanulmányban, hogy mindez miért oly divatos mostanság. Mert hogy a nosztalgia divat, az tagadhatatlan. De ha jobban belegondolunk. mindig voltak ilyen nosztalgiahullámok. Az egymást követő nemzedékeknek mindig volt mit visszasírni, az apáknak mindig volt mit irigyelni az ő apáiktól -vagy legalábbis azt hitték, hogy a felmenőknek mindig jobb volt, a régi szép béke idők valóban mindig szépek és békések voltak. Hogy ez mennyire önbecsapás, azt jól tudjuk; manapság nosztalgia tárgyát szokták képezni az 1930-as évek is, pedig hát a nagyapák a megmondhatói, mennyire volt az az időszak szép, békés és boldog. (Igaz persze, hogy a nagyapáknak meg a ferencjózsefi idők tűnhettek — tűntek — ilyen nosztalgikusan mesés korszaknak, s ilyképpen egyre hátrább mehetnénk az időben, mindig tapasztalnánk ezt a jelenséget). A nosztalgiáról fentebb megeresztett elmélkedés természetesen nem apropó nélküli. Oka az a műsoros est, melyet a szentendrei Teátrum más napokon Goldoninak helyet adó színpadán néhány alkalommal a közönség elé visznek, Nosztalgia gála ’84 címmel. S zomorúan kell tudomásul vennie a nézőnek, aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy jegyet is kap a frekventált előadáshoz: itt bizony a nosztalgia pontosan az a fajta címke, amelyről beszéltünk. Mert igaz ugyan, hogy a fellépő művészek három szépséges veteránautón egy piros Fiat 509-es cabrioleten, egy zöld Aero cábrio sporton, s egy kék Fiat limousine-on — vonultak be a térre, igaz, hogy közöttük a közelmúlt olyan könnyűzenei sztárjai is jelen voltak, mint Ákos Stefi, igaz, hogy a mostani kedvencek közül is megjelenik Schütz Ha és Sztankai István, igaz, hogy Antal Imre Vezeti a műsort kellemesen és szellemesen, igaz, hogy most is a tőle megszokott igen magas szinten szerepel a sanzon mai ^üdvöskéje, Császáf Angéla, igaz, hogy meglepetés Kovács Erzsi stílusos és rendkívül kulturált előadásmódja a harminc vagy húsz évvel ezelőtti slágercsokorban, az is igaz, hogy érdekesek, néha bizarrak, néha csak egy több évtizede volt divatot idézőek (egy újszülöttnek minden vicc új alapon) az amerikai (?) FLEP divatcég felvonultatta férfi- és női ruhák —, de hát ez a műsor így együtt nem nosztalgiaműsor, hanem egyszerűen csak egy szórakoztató összeállítás, amelyben vegyes felvágottként egymás mellé kerül Huszka Jenő és Fényes Szabolcs, Elvis Presley meg Michel Legrand, a charleston és a rock and roll, a blues és a dixieland, Gábor Andor-kupié és a Jövőre veled, ugyanitt néhány érzelmes-humoros mondata, jelenete. £s még ez sem lenne igazán baj, ha minden mindig a kellő színvonalon állna. De hát ezt sajnos nem mondhatjuk el. Vannak a műsornak olyan percei (elég hosszú percek), amelyek alatt a közönség kínosan feszeng. mert amatőr színvonalú, vagy csak közepesen sikerült házibulikon elmenő „produkciókat” lát, hall. És ezen a műsort összeállító, s benne közre is működő, lelkes Éliás Tibor családias hangulatot teremteni óhajtó közvetlensége sem tud segíteni. Takács István Tolnay Klári születésnapján Öt évtized a színpadon A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Tolnay Klári kétszeres Kossuth-díjas színművésznek, a Magyar Népköztársaság kiváló művészének kiemelkedő művészi munkássága elismeréseként a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést pénteken a Parlamentben Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke adta át. Az eseményen jelen volt Tétényi Pál, az MSZMP Központi Bizottsága osztályvezetője és Köpeczi Béla művelődési miniszter. Szép, sugárzóan kedves, bájos és természetes, temperamentumos, kitűnően mozog, kellemes énekhangja van. Elbűvölő színpadi jelenség. Nem, nem új tehetséget mutatunk be. ötven év óta írják ezeket Tolnay Kláriról. Nehéz elhinni? Pedig így van, és ő nem kényes ra, hogy ezt megtudják. A Nógrad megyei kislány egyetlen egyszer szerepelt iskolája önképzőkörének előadásán, akkor is belesült a szavalatába. Színiiskolába nem járt. Protekcióval került a Vígszínházba, ahová nagybátyja, Bó- kay János, a sikeres iro ajánlotta Jób Dánielnek. Első kiugró színpadi sikerét A francia szobalány címszerepében aratta. De hosszú utat járt meg azóta! Az ötven év alatt kétszer kapott Kossuth-díjat, érdemes és kiváló művész, SZOT-díjas, Pro Arte érmes, a magyar filmkritikusok díjának tulajdonosa, s elnyerte a Munka Érdemrend arany fokozatát. 1952-ben a Béketanács tagjává választották. Bejárta a világot magánemberként, a magyar művészet képviselőjeként, a békemozgalom tagjaként. Moszkva, London, Ausztria, Mongólia, Helsinki, Cannes, Brüsszel, az USA, Kanada, és ki tudná mindama helyeket felsorolni, amelyeket megismert, és ahol megismerték, megszerették, megtapsolták? És micsoda állomásai voltak életének és művészetének! A háború? Királyhegyi Pál emlékezett rá 1960-ban»-. az Ország-Világ hasábjain, hogy a nyilasok hatalomra jutásakor így fakadt ki a színésznő: „Gyilkosok! El fognak pusztulni! Majd megint emberek fognak uralkodni a földön.” Aztán beteget jelentett, és nem lépett színpadra. A felszabadulás után — nehéz elképzelni ebben a szerepben — Somló Istvánnal és Berakó Gyulával, ő igazgatta a Nagymező utcában vendégeskedő Vígszínházát. Hamarosan kivált a hármasból. A hatvanas évek eleje óta a Madách Színház tagja. 1962- ben politikai kabarét konferál a rádióban. 1977-ben Szeretőnk, anyánk címmel önálló műsorral jelentkezik a Korona Pódiumon. Micsoda szerepek! A Kispolgárok Bessenyeivel, a Donna Diana és a Hamlet Gábor Miklóssal. A három nővér Irinája és Nóra Tímárral. Júlia. A Pillantás a hídról Beatricé- je Pécsi Sándorral, és ismét Pécsivel a Kaviár és lencse. Az Éjjeli menedékhely Natasája, War enné, A kaméliás hölgy. A Vágy villamosa Blanche-a. Az utóbbi években: A kedves hazug, a Fészekalja, az Alkonyi dal. És a Kései találkozás. 1972. december 12-én, a bemutató után a Madách Kamara előtt ott állt egy igazi, békebeli gu- mirádlis. És a kétszemélyes darabbeli partnere, Mensáros László befogta magát a kocsi elé, és körbehúzta benne a virágok között ülő Toinay Klárit a színház előtti téren. Aztán a filmek. Déryné legendás alakja összeforrott Tolnay alakításával. A Mese a 12 találatról, a Fűre lépni szabad, Az özvegy és a százados, a Nem ér a nevem, ki tudná mindet felsorolni, hisz 1951- ben forgatta a századikat: Ré- nyi Tamás Reménykedők-jét. Volt királynő és takarítónő, 14 éves Júlia, és Ványa bácsi Dadája, volt nagyszájú és közönséges, iszákos, finom és légies, volt Tisztességtudó utcalány és Katyi. Szinkronizálta Katharine Hepburnt és Simoné Signoret-t. A Pacsirta öreg, megtört Vajkaynéját kísérte Cannes-ba, ahol szépségben és eleganciában akkor is felvette a versenyt a világsztárokkal. Át- meg átruccan a „szomszédba” meglátogatni az unokáját. örül, amikor a televíziónk közös produkciót készít az osztrákokkal, és abban közreműködik a leánya, Ráthonyi Zsuzsa. És meghatódik, amikor az utcán egy anyuka így mutatja meg kisgyermekének: nézd, ott megy a legnagyobb magyar színésznő! Szép, sugárzóan kedves, bájos és természetes, temperamentumos, kitűnően mozog, kellemes énekhangja van. Elbűvölő színpadi jelenség. Öt ven évi színipálya után marad jón ilyen még sokáig, erőben, egészségben, mindannyiunk örömére. Erdős Márta Szentendrei nyár Horsens Garden Űjabb programmal gazdagodik, színesedik a Szentendrei nyár rendezvénysorozata: a dán Horsens Garden rézfúvós zenekar augusztus másodikon, csütörtökön mutatkozik be a szentendrei közönségnek. A művelődési központ elől délután négy órakor indulnak zenés masírozásra és a belvárost végigjárva a Templom téren adnak koncertet. Nem az élőre meghirdetett helyszínen, hanem ugyancsak a Templom téren lépnek fel augusztus negyedikén délelőtt tíz órakor az Etyeki Fúvósok és a Pusztavámi Német Nemzetiségi Együttes. Ugyanezen a napon nem a művelődési ház parkolójában, hanem a színházteremben kerül sor. M. Kecskés András és a Corpus Pantomim együttes műsorára. Este nyolc órai kezdettel mutatják be Thomas Mann: Marió és a varázsló című művéből készült játékot. Változik a dunaújvárosi Porai Színház előadásának helyszíne is: a Ta- barin ■*- Vásári komédiák című produkciót augusztus ötödikén, délután fél ötkor a Templomdombon nézhetik meg az érdeklődők. Este hét órától pedig újabb koncert várja a zeneértő közönséget: a székes- fehérvári HMO fúvósötöse iép fel a Barcsay-udvarban. Könyvespolc a hivatalban A posta tovább bővítette szolgáltatásainak körét: főként falun egyre nagyobb szerepet vállal a könyvterjesztésben. A kísérlet az elmúlt évben kezdődött, amikor is elhatározták a postánál: az országos postahivatali hálózatot a könyvterjesztés szolgálatába is állítják. A korábbi években csak elvétve árusítottak könyvet a hivatalokban, tavaly azonban valamennyi — szán szerint .2750 — hírlapot terjesztő hivatalban megkezdték a könyvek értékesítését. A kísérlet sikerrel járt: a 25 millió forint értékű könyvállomány több mint háromnegyede elkelt: A terjesztésben részt vesznek a kézbesítők is, akik könyvvel a táskájukban eljutnak a távoli a településekre is, s nemcsak árusítják a könyvet. hanem megrendeléseket is felvesznek. A postán időközben felmérték a lakosság, igényeit; a jövőben, igyekeznek olyan könyveket árusítani, amelyek iránt egy-egy adqtt körzetben várhatóan nágv ,az érdeklődés. A tervek szerint ebben az évben bővítik a könyvállományt is. Tv-FIGYELŐ' A Nosztalgiagála egyik Jelenete MTI Fotó — Varga László Királyok tömegsírban. Heti szenzációként a székesfehérvári Romkert tömegsírjának fölnyitását mutatta be a Stúdió ’84. Ebben az újdonság maga az aktus volt, hiszen a tervet —, hogy a ládákba sihtolt csonttömeget kiemelik és különböző antropológiai, biokémiai módszerekkel megpróbálják azonosítani a történelmi ismereteink szerint ott, a hajdan volt bazilikában eltemetett uralkodókkal — már két évvel ezelőtt megszellőztette a sajtó. S akkor arról is hallhattunk, hogy Szent Istvántól II. Ulászlóig, mely királyaink maradványai kereshetők ott; hogy miképpen bukkantak az első áírokra, s hogy kezdődött a föltárás 1848-ban. majd mint folytatódott; hogy a csontmaradványokat közös kriptába temették vissza, ahol 1936-ban meglepetésként rájuk bukkantak; s végül hogyan helyezték 1938-ban e közös „tömegsírba” őket. Mindent ismerve is érdekes volt látni a ládák, s belőlük a 'sontmaradványok előbukkanását, valamint a képernyőről szemtől szemben hallani a szakemberek véleményét, visszaemlékezését, elgondolását. A ládában előbukkanó csonthalom látványa mindenesetre azt sugallja, aligha lesz könnyebb dolguk a szakértőknek, mint az utolsó ítélet angyalainak. De azért reménykedünk — ha a tévériporter optimizmusát, mely azt a várakozást fejezte ki, hogy rövidesen biztosat tudunk, kissé túlzottnak tartjuk is. Reméljük, hogy a történelmi feljegyzésekből ismert testi jellegzetességek, sérülések és betegségek alapján, néhány, összeállítható csontváz egykori kilétét sikerül valószínűsíteni. Azt reméljük tehát, hogy ez a mostani vállalkozás nem marad félben. S bávfnennyi eredményt hoz is az azonosítás — mert voltaképpen az új módszereket kipróbáló kutatás lesz itt a tudományos szenzáció —, azt reméljük, hogy méltó és emlékezetes módon helyezik véglegesen el a maradványokat. A bűnözés változatai. Ugyancsak elgondolkodtató volt a közkedvelt Kék fénynek az a széles palettája, amit ezúttal a bűnözés újdonságaiból felvonultatott. Betöréstől gyilkosságig, műkincs- tolvaj lástól csalásig és csempészésig sokféle kisiklással találkozhattunk. S voltak esetek, amelyek azt sugallták, már nem is kisiklás, hanem „normális” tevékenység némelyeknek a bűnözés. Ezek a „hivatásos” bűnözési ügyek kevésbé gondolkodtattak el, hiszen sok hasonló eset megedzette idegeinket. Annál inkább töprengésre késztetett az, amikor a bűnözővé válást vélhettük tetten érni a kérdések és válaszok kereszttüzében. Ez a Kék fény készítőinek telitalálatai közé tartozik, s az, ahogy tárgyilagos, mondhatnám tapintatos kérdéseikkel és közbeszólásaikkal hagyják megnyilvánulni — vagy megnyilvánulásra késztetik —, az emberi, aki bűnelkövetővé vált. Ügy vélem, ez az, ami nemcsak visszarettentő, hanem nevelő hatású, minden didaktikától mentesen. Mellesleg — nem tudom a statisztika is ezt mondja-e —, mintha szaporodna az intellektuális bűnözés. Jó képességű, művelt emberek, akikről eszünkbe sem jutna feltételezni a szóban forgó cselekményeket. Aligha értékelhetjük ezt „örvendetesen” úgy, hogy immár a bűnözők műveltségi színvonala is emelkedik. Inkább az aggaszt, hogy egyre több művelt emberből hiányzik valami alapvető műveltségi tényező, a társadalmi helyzettudat erkölcsi tartalma. Ezen is érdemes elgondolkodni, s nem pusztán a gondolkodás kedvéért. N. F.
