Pest Megyei Hírlap, 1984. július (28. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-21 / 170. szám
4 1984. JÜLIUS 21., SZOMBAT SaSzÍNHÁZI LEVÉL Truffaldino nemcsak éhes J A 118-as, csak így emlegeti mindenki. Gyorsan foga- ^ lommá vált. Van, aki minden bajra gyógyírt lát benne, ^ van, aki nem tudja hová tenni, megint mások egy kéz- ^ legyintéssel elintézik. Ami fogadtatásában közös: a bi- í zonytalanság és a várakozás. Tavaly ősszel jelent meg a 118/1983. (MK. 17.) MM— í PM számú együttes, a tanácsi felügyelet alatt működő '/ művelődési otthonok egyes szervezési és gazdálkodási ^ kérdéseiről szóló utasítás. Szakmai körökben kétségteie- ^ nül felkavarta a kedélyeket azzal, hogy új lehetőségeket ^ nyitott. A rendelet olyan kezdeményezéseknek ad zöld ^ utat, amelyek lehetővé teszik, hogy a művelődési köz- ^ pontok plusz bevételekre tegyenek szert, ezekkel szaba- < dabban gazdálkodhassanak, s egy részét a dolgozók ösz- ' tönzésére fordítsák. „Midőn épp nyakig merültem munkámba, egy Velencéből érkező levél megbolygatott, föl- pezsdített és megzavarta lelki nyugalmamat: a levelet Sacchi küldte. A színész visz- szatért Olaszországba; tudta, hogy Pisában tartózkodom, darabot kért tőlem, sőt még témát is adott azzal, hogy tetszés szerint dolgozzam fel. Micsoda kísértés'. Sacchi nagyszerű színész volt, s én szenvedélyesen szerettem a színházat; éreztem, hogy a régi vonzalom, a régi tűz, a régi lelkesedés újjáéled bennem; Sacchi II Servitore di due Padronit (Két úr szolgája), ajánlotta témaként; láttam, milyen művet készíthetek a darab meséjéből, mit remélhetek főszereplőjétől; égtem a vágytól, hogy újabb próbát tegyek... Nappal ’ügyvédi irodámban, éjszaka vígjátékomon dolgoztam; befejeztem a darabot, s elküldtem Velencébe __Sacchi nem so kkal később tudatta velem, hogy darabom sikert aratott. Az II Servitore di due Padroni olyan jól ment, hogy jobban nem is mehetett volna, sok tapsot kapott...” így írja le híres víg játéka, a Két úr szolgája létrejöttének körülményeit Carlo Goldoni az élete kései szakaszában franciául írt Emlékezéseiben. A darabírás esztendeje: 1745. Goldoni ekkor Pisában él, jól menő ügyvédi irodája van, s talán valóban fel is hagyna a színdarabírással, melynek ugyan avatott tollú mestere, de épp a színházait és a színmüvek körüli csatározások szegik kedvét, s távozik Velencéből. De hát a hamu alatt tovább izzott a parázs; aki addigra már egy sor vígjáték, szomorújáték és operalibrettó sikerét tudhatta maga mögött, egykönnyen nem mondott le a darabírásról. A színész pedig, aki a darabot kérte, igencsak tudhatta, hogy Gol- doniban nem apadt el végleg a drámaírói véna. Sacchi ugyanis, kora egyik leghíresebb színésze, aki tökéletes volt a commedia dell’arte színjáték egyik alapfigurájának, Arlecchinónak, a vidám, pajtáskodó, nagy hangú, lelkes, naív, folyton éhes és szomjas, de alapjában véve gyámoltalan szolgalegényének szerepében, jól ismerte Goldonit még Velencéből. A színész — feleségével, valamint húgával együtt —, annak a színtársulatnak a tagja volt, amely Goldoni korai darabjait színre vitte. A családi hármas később Oroszországba utazott, s ott 1745- ig játszott. Amikor Velencébe visszatértek, Sacchi Gol- donihoz fordult, szinte megrendelte a Két úr szolgáját, s miután ez a darab — természetesen Sacchival a főszereplő, Truffaldino szerepében — sikert aratott, Goldoni hamarosan vissza is tért Velencébe. Színháztörténeti vonatkozásaiban is nevezetes darab hát az, amelyet most Szentendrén játszik a miskolci Nemzeti Színház együttese, Csiszár Imrének, a színház művészeti vezetőjének rendezésében. De a Két úr szolgája nem ettől maradt állandó műsordarabja a színházaknak idestova két és fél évszázadon át. Annyi természetesen szem előtt tartandó, hogy — más Goldoni-darabokkal együtt — ez az a mű, amely a commedia dell’arte stílusától a realista jellemvígjáték kialakítása felé vezető út egyik fontos állomása. Goldoni korábban maga is élt a rögtönzéseken alapuló, úgynevezett tipo fisso (állandó típus) alakokra épülő commedia deli’ arte eszközeivel, maga is felhasználta a közismert figurákat, de már régebben érezte, hogy ezek a lassan teljesen sémákba merevedő alakok, ezek a merő formai játékokká egyszerűsödő kötelező témák és kötelező cselekményfordulatok egyszerűen nem elegendőek egy korszerűbb drámaírói és színházi kifejezésmódhoz. Goldoni élő, eleven alakokat akart ábrázolni, imádott Velencéje figuráit, s ez az ezer színű világ már nem fért el (vagy csak nagyop rosszul fért el), a commedia deli’ arte kereteiben. E stíluscsaták mögött pedig szemléletmódbeli, ma úgy mondanánk, világnézeti nézetkülönbséggel is álltak: Goldoni egy plebejusabb velencei népréteg képviselője volt, mint nagy ellenfele, Carlo Gozzi gróf. Mára persze ezek a színháztörténeti tények eléggé háttérbe szorultaic, noha kétségtelen, hogy éppen a Két úr szolgája felújításakor nem árt felidézni őket. Jobban megérthetjük ugyanis ezt a komédiát, ha tudjuk, milyen körülmények között jött létre, s miért érdekes benne az az átmeneti vonás, mely egyes alakjaiban — az öreg Pantalonéban, a fogadós Brighellában, a cserfes szobalány Smeraldinában, de magában Truffaldinóban is, az egyszerre két urat szolgáló ügyes bergamói legényben is — megőrzi még a commedia deli’ arte sémáit, de már ezeket a figurákat is elmélyíti a jellemvígjáték irányába. L eginkább persze magát Truffaldinót alakítja át. S éppen az a szentendrei előadás nagy érderhe, hogy ráérez ennek a másfajta zanninak (zanni volt a komikus alakok, a bohócszerű figurák neve a commedia deli’ arteban), jelentőségére. Csiszár Imre rendezésében, Szirtes Gábor alakításában ez a Truffaldino ugyanis nem csupán a közismert vonásokból áll össze. A mulatságosság forrása nemcsak az, hogy Truffaldino állandóan éhes, szeretne végre jóllakni, meg hogy bravúrosan képes feltalálni magát a legreményte- lenebbül összekúszáit szituációkban is (melyeket egyébként ő maga teremt meg). Ennek a Truffaldinónak elsősorban az a fő vonaSa, hogy nyílt, egyenes és öntudatos ember. Nem meghunyászkodó szolga, nem az urak ké- nyét-kedvét leső kiszolgáltatott inas, hanem olyan valaki', aki képességeit, eszét, ötletességét tekintve, nemcsak hogy egyenrangú a dölyfös velencei polgárokkal, kereskedőkkel, doktorokkal és más módos emberekkel, de túl is jár az eszükön, és nem egy tekintetben különb náluk. Ez a Truffaldino úgy komédiazik, hogy egyetlen percig sem érezzük: itt most csak a műfaj kötelező bravúrjait, technikai csillogását látjuk, hanem azt, inkább azt szemlélhetjük, hogy egy talpraesett, bátor, s önmaga képességeit ismerő és azokra büszke ember küzd a megélhetéséért. Küzd, hogy emberszámba vegyék, s talán sosem lepleznék le a gazdái, ha ő maga önként be nem vallaná ügyes stiklijeit. Jelesre vizsgázik ezzel az előadással a miskolci társulat Szentendrén. Nemcsak gondosan kidolgozott, kitűnően szórakoztató, jó színészi teljesítményeket sorakoztató produkciót látunk ugyanis, hanem nagyon komolyan vett színházat. S ezt az utóbbi években sajnos, nem mindig mondhattuk el Szentendre nyári produkcióiról. Kérdések özöne Azon az igazgatói értekezleten Szentendrén parázs hangulat alakult ki. A téma a 118-as alkalmazása volt. Kérdések özöne vetődött föl. Kiderült, hogy egy olyan pontos, precíz jogi megfogalmazást sem könnyű egyöntetűen értelmezni, amilyen egy rendeleté. Eltérő álláspontok csaptak össze, s minden kétséget eloszlató válaszokat a megyei művelődési központ vezetői sem tudtak adni. — Októberre talán várható egy végrehajtási utasítás — mondja farkas Józsefné, a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár gazdasági igazgatója. Valóban, még nagyon sok a bizonytalanság a rendelet körül. Ennek ellenére, aki megpróbált belevágni valamibe, jól tette. Jövőre már több tapasztalat áll igy a rendelkezésünkre. Sokan féltik a művelődési házakat, hogy elcsúsznak az üzleti vállalkozás, a sekélyesebb szórakoztatás irányába. Véleményem szerint, ha helyesen értelmezik a 118-ast, javára válhat a szakmai munkának is. Hiszen a plusz bevételekből az egész ház, a teljes tevékenységi kör feltételeit lehet javítani. Az anyagi ösztönzésben pedig nemcsak az részesülhet, aki a többlet bevételért konkrétan tett valamit, hanem az is. aki a szakmai munkában produkált többet. Az igazi nagy kérdés a kis intézmények helyzete, ezekben bizony nem sok lehetőség kínálkozik, s emiatt esetleg még hátrányosabb helyzetbe kerülhetnek. Nagy meccs lesz — A ml körzetünkben Örkény, Dabas. Öcsa és esetleg Bugyi művelődési házai vannak olyan helyzetben, hogy élni tudjanak a rendelettel — mondja Újvári Irén közművelődési felügyelő. — De a megyének végre állást kellene foglalnia az alkalmazásról. Amit személy szerint én tenni tudok, az annyi, hogy szorgalmazom az alaptevékenység meghatározását a házakban. Elvileg a rendelet jó a lehetőségek fejlesztésére, a népművelők honorálására. De az még egy nagy meccs lesz, hogy ezek a plusz pénzek valóban az intézményeknél maradhassanak. — Egy sokszorosító gépet bérelünk — mondja Földiné Hajdú Anna, az ócsai művelődési ház igazgatója —, nyomdai bérmunkát vállalunk. De óvatos vagyok, fél év alatt csak 300 ezer forintos forgalmat mertem csinálni, mivel nem tisztázott, mekkora nyereséggel szabad dolgoznunk. Amíg valami biztatást nem kapok, félek többet vállalni. Egy akkora üzletet mondtam le, aminek a bevételéből az egész házat fölújíthattam volna. Pedig most kellene kihasználni a lehetőségeket, mert mikorra minden tisztázódik, ki tudja mi lesz ebből a rendeletből. A hasznot gyorsan el kell költeni, amíg el nem vonják. Mi is vettünk edényeket, étkészleteket és ezeket kölcsönözzük esküvőkre, rendezvényekre. Ugyanezt tervezzük sátrakkal, hálózsákokkal és matracokkal is. Elsőként az ásványgyűjtő szakkörnek szeretnénk egy állandó kiállítási helyiséget létrehozni, s jövőre talán a személyi ösztönzésre is lesz mód. Ha három-négy évig csinálhatnánk ezt a nyomdát, többet lehetne fejleszteni, mint az elmúlt tíz évben összesen. Könyvelni kell Vannak merész kezdeményezések másutt is, ha nem is sok helyen. Akik belefogtak valamibe azt mondják: érdemes, még akkor is, ha csak 150—200 ezer forintot lehet hozni egy évben. Egy másik vélemény szerint — olyan igazgató mondta, aki eddig is gazdálkodott és minden évet pozitív mérleggel zár — az egész 118-as nem más, mint mézesmadzag, ezzel nem lehet megoldani a népművelők tragikusan alacsony fizetését. Visszatérő panasz még: a GAMESZ akadályozza a művelődési házakat a gazdálkodásban, mert nem lehet tudni, hogyan állnak a pénzügyek év közben, mert az igazgatók nem dönthetnek szabadon az összegek fel- használásában. — Én nem szidom őket — mondja Földiné Hajdú Anna —, muszáj velük együttműködni. És igenis tudomásul kell venni a népművelőnek, hogy könyvelni kell, érteni valamit a gazdálkodáshoz. Én mindig kész költségvetést adok le, folyamatosan könyvelek magamnak, naprakészen tudom, hogy állunk. — Azt mindenképpen el kell érni — véli Farkas Józsefné —, hogy az igazgatónak megfelelő hatásköre legyen a gazdálkodásban, hogy a gazdasági szervezet vezetője szakmai kérdésekben ne bírálhassa fölül a döntéseit. Azt az igazgatónak kell meghatározni, hogy mire kívánják fordítani a pénzüket. Nem csodaszer Régi merevségeket old a 118-as — mondja Jakab Béla, a megyei tanács művelődési osztályának helyettes vezetője —, de éppen a rossz beidegződések miatt számítottunk a kezdeti bizonytalanságra. Az önállóan gazdálkodó intézményeknél n.em lehetnek alapvető gondok, legfeljebb nem elég bátrak. De a nem önállóan gazdálkodó házak is alkalmazhatják a rendeletet, csak jól együtt kell működni a gazdasági szervezetekkel. Illetve, ők is kérhetik az önállósulásukat, ha ennek a feltételei megvannak. A naprakész információk hiányát a GAMESZ gépi könyvelése okozza. Azt ma még nem lehet tudni, hogy a rendszer rossz-e vagy a gyakorlat hiányzik. Ami a haszon nagyságát illeti; a 118-as éppen az ilyen megkötöttségeket számolja föl. A bevétel nagysága a szolgáltatás jellegétől függ. — Sokan attól félnek, hogy a tanács elvonhatja a többletbevételeket, esetleg csökkentheti az állami támogatást. — Ez tapasztalatlanságból adódó félelem. Erre a 118-as elvileg nem ad lehetőséget. Ugyanakkor a tanácsoktól nem lehet elvitatni azt a jogot, hogy pénzösszegeiket a megoldandó feladatoktól függően átcsoportosítsák. Egyébként készülőben van egy megyei eligazító körlevél a rendelet alkalmazásával kapcsolatban, amit hamarosan kiadunk. Ez tartalmazza majd a művelődési intézmények új besorolását is. Semmiképpen nem szabad azonban csodákat várni a 118-astól, különösen nem az első évben. Nagyon jó példák vannak, mint Gödöllő, Vác, Cegléd vagy a kisebb házak közül Örkény, Dabas és Monor. Ennek ellenére idén még csak kísérletről, tapogatódzásról beszélhetünk. Az első tapasztalatok birtokában jövőre már tisztábban látunk. Mcregíemeíők. Amilyen megkésve kezdett tudatosulni a hazai közvéleményben a környezetvédelem fontossága, olyan felfokozott most az ez irányú érdeklődés. Lépten- nyomon olvashatunk arról, hogy micsoda bajok származhatnak a különféle műanyagok talajba és vízbe juttatásából, s ugyanígy arról is sok a hír, hogy mi mindennel károsítják az éltető levegőt. Bőviben vagyunk tehát immár az idevágó információknak, és joggal hihettük, hogy amit földünk elpiszkításáról tudni kell, azt nagyjában-egé- szében tudjuk is. Ám amikor a magyar televíziósok Árvái Jolán szerkesztő vezette kis csapatának a Méregtemető című dokumentum-riportfilmjét láttuk a minap, nos, ekkor föl kellett ismernünk, hogy az elképzelt mértéknél jóval nagyobb a veszély. Ezek a felvételek és nyilatkozatok ugyanis kendőzetlen nyíltsággal és szakszerű alapossággal summázták: mi minden rombol, pusztít közvetlen közelünkben. Ezt az iménti kifejezést egyébként szó szerint is lehet érteni, hiszen abban a bizonyos negyven percben szinte csak Pest megyét, ezt a főváros környéki és ezért különösen sokat károsodó tájékot emlegették. (Budapesten gvü- lemlik össze a legtöbb eldob- nivaló, és hová máshová vinnék azt. mint a mi néhány tíz, húsz kilométernyire levő körzetünkbe.) Persze, azzal sem lehet dicsekedni. ahogyan némely me- gvénkbeli telenülések egyes intézményei működnek. Például az a váci Chinoin gvár, amelynek híres-hírhedt talaj- szennvezési ügye országos botránnyá dagadt, és amtely skandalum természetesen a most emlegetett adásnak első számú elrettentő példája volt. Három éve, 1981-ben észlelték ott riadtan, hogy rossz víz folvik a csapokból, de még most is úgy emlékeznek vissza erre a tapasztalatra a nvilat- kozók, mint ‘egy rémálomra. Római út Sok tudományos újdonságot, érdekességet Ígér az a nagyszabású kutató felderítő munka, ami elkezdődött Komárom megyében. Ornitológusok, biológusok, botanikusok, geológusok és barlangkutatók vertek tábort Almásneszmély térségében, az egykori római kori kőfejtőket rejtő természetvédelmi területen. Az expedíció céljai, felderíteni, felkutatni az idilli szépségű tájegység flóráját, állatvilágát, geológiai értékeit, régészeti emlékeit. Az országban egyedülálló az az út is, amely a tábor helyére, a 2000 év előtti kőbányakatlanok sorához vezet. Több kilométer hosszan, magas töltésen kígyózik a kőbányáig az a mindmáig kitűnő állapotban megmaradt, gépkocsmai is járható útszakasz, amit a rómaiak építettek. Az útnak annak idején gazdasági és stratégiai jelentősége volt, az itteni kőfejtőkből szállították ugyanis az alapanyagot a légiók határmenti őrtornyaihoz, erődítményéihez. A halacskák elpusztultak az akváriumokban; az emberek megrohanták az élelmiszerboltokat, hogy szomj an ne maradjanak; és egyáltalán: ideges lett nemcsak a Duna menti város, hanem annak egész körzete is. Mindez pedig azért történt, mert a már említett Chinoin bizonyos gyári hulladékait szakszerűtlenül rakta el a talajba. Azóta természetesen sok minden történt arrafelé. Mint emlékezetes — és amint azt újból láthattuk — a folyam medrébe egy ötszáz méteres csőkígyót fektettek le, és ezen emberi fogyasztásra alkalmas vizet juttattak át a túloldalra. Manapság tehát már korlátozás nélkül lehet inni is, főzni is Vácott. Kortyolgatás, illetőleg fala- tozgatás közben azonban máig képtelenség megérteni azt a vállalati magatartást, amely a Chinoint ebben a kétségtelenül kínos ügyben jellemzi. A filmben megszólaltatott képviselője újból csak azt mondta, hogy vétkességük még mindig nem bizonyosodott be, és arra a kérdésre sem volt hajlandó válaszolni, hogy mekkora ösz- szeggel kellett helyrehozni az okozott károkat. Még szerencse, hogy egy másik nyilatkozó — egy vízügyi szakember — kerek perec megmondta, hogy százmilliónál is több forint pt a summa. A Váci káreset azonban csalt egy a sok közül. Sajnos, másutt is gyülekeznek és nem semmisülnek meg az ólom- és vegyszermaradványok. Egyszerűen azért, mert egyelőre nincs Magyarországnak egy előírásosan működő hulladéktemetője. Zsámbékon akartak egy ilyet létrehozni, de az ottaniak heves ellenállása miatt ez a terv meghiúsult. (Mint hallhattuk, az ottani talaj adottságai különösen kedveztek volna egy ilyen telepnek.) Újabban viszont Aszód neve merült fel, ahol 198G végéig szándékoznak kialakítani egy lerakóbázist. Akácz László Takács István Jelenet az előadásból M. Nagy Péter Műterem-látogatás Farkas Adám, a szentendrei szobrászat jeles képviselője szentendrei műtermében. hTv-FIGYELÓM A 118-as csapdája? Jövőre már tisztábban látunk
