Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-09 / 134. szám

1981. JŰNTUS 9., SZOMBAT Munkaverseny a DKV-ban A labdát jól dobták föl Munkaverseny. Azt hiszem — s vállalati munkaverseny- fel el ősökkel beszélgetve, úgy tűnik nem vagyok ebben egye­dül ;—, ez az egyik legkevés­bé megfogható téma. Mert mitől lehet jó egy vállalatnál a munkaverseny? Attól, hogy a vállalat nyereséges? Vagya társadalmi munkaórák magas számától? Netalán ezért, mert a brigádtagok gyakran men­nek együtt kirándulni, szóra­kozni? Természetesen ettől is, attól is. A probléma csak az, hogy egyáltalán nem mérhe­tő, mindehhez mennyiben já­rult hozzá: a munkaverseny. Megvitatták A Dunai Kőolajipari Vál­lalatnál jó a munkaverseny — mondják. Kik? A partner válla­latok szakemberei, akik „komp­lexbrigádba tömörültek" a DKV szakembereivel a katalitikus krakküzem beruházásának idejére; a városi tanácsházán, a DKV által Százhalombatta javára végzett társadalmi munkákat sorolva; és azok a gyerekek, akik a DKV Ligeti Károly szocialista brigádjának segítségével életükben először mehettek táborozni. — Vállalatunknál 130—140 szocialista brigád működik. Ez a szám lassanként nő, hi­szen ahogy új munkahelyek jönnek létre, úgy alakulnak meg az új brigádok is. Dol­gozóink 75 százaléka vesz részt a munkaverseny-mozga- lomban — tájékoztat a DKV munkaverseny-felelőse. Erdős László. — A korszerűbb munka­versen y-szab ál yzato t már ta­valy ősszel elkezdtük kidol­gozni. A tervezetet 350 pél­dányban szétosztottuk a dolgo­zók között, és egy külön bri­gádvezetői tanácskozást hív­tunk össze ennek megtárgya­lására. Miért volt rá szükség? Az eredeti változatban például ragaszkodtunk az egyes bri­gádjutalmazási formák eléré­"Sénék’ a lépcsőzetességéhez’. Az elhangzott javaslatok szerint ■ ezt elhagytuk Mozgóbérből — Miből ösztönzőbb az új forma a réginél? Már-márazt hitték az emberek, hogy a munka verseny-szabályzat egy kőbevésett dokumentum. Hát nem lehet az. Az új forma éppen ezért rugalmasabb, de­centralizált. Megszűnnek a részletkérdésekben is közpon­ti, vállalati beavatkozások. A nagyobb vállalati egységek tel­jesen önállóan határozzák el, mit, mikor vállalnak (például mikor tartják a kommunista szombatot), s a helyi vezetők kapcsolják a feladatokhoz a jutalmat is. Néha pénzt (nem egy esetben sok pénzt, a ren­delkezésünkre álló mozgóbért ugyanis a munkaverseny ösz­tönzésére fordítjuk, munka, munkaverseny, nem két kü­lönálló, hanem egyazon ka­tegória, csak a munkaverseny kiegészül a társadalmi munká­val és a tanulással, közös szórakozással is), máskor egy köszönömöt. A brigádok teljesítményé­nek megítélésében a DKV-ban a fő szempont, a gazdasági munka. De a társadalmi mun­kák terén is van miről szá­mot adniuk: a gépészeti fő­mérnökség szocialista brigádja például a 2-es számú általános iskola tantermeiben vizsgálta felül és szervezte meg, a kor­szerű világítást. Egy műsze­részbrigád pedig egy hosszabb kerékpártúra előtt a gyere­kek biciklijeit hozta rendbe. Érdekes kapcsolatot alakított ki a benzinreformáló és a gázolajkénmentesítö üzemben dolgozó Ligeti Károly szocia­lista brigád, a Fővárosi Ope- rettszínház Sárái János szocia­lista brigádjával. Mi tart össze egy ipari üzemi és egy művészekből álló brigádot? Horváth Attila színművész, az égjük brigád vezetője, Bru- necker Jenő és Turhy Imre, a másik brigád tagjai. A közös cél — A közös cél, hogy veszé­lyeztetett helyzetű gyerekekéin segítsünk. 1979. óta szoros a kapcsolat a két brigád között, minden évben közös soort- és kulturális napot rendezünk, a ma esti előadás teljes bevéte­lét is felajánljuk a százhalom­battai gyerekek táborozásá­hoz, üdültetéséhez. A DKV dolgozói a színházba, a szín­háziak pedig az üzemekbe lá­togatlak- el, hogy magismer­jük egymás munkáját is. — Ezenkívül minden évben egy-egv általános iskolás osz­tályt is patronálunk, tavaly ballagtak el azok a nyolcadi­kosok, akiket negyediktől kezdve támogattunk. Szűcs- Gyula fél éve másik üzembe került át, -most mégis itt van a két brigád közös napján. A DKV-sok folyama­tos három műszakban dolgoz­nak. Műszakcserékkel, egjonás helyettesítésével oldják meg, hogy a munka mellett másra is jusson idő. Et. E. Múzeum mindenkinek es paláson Jó szellem bújt ki a palackból A padlásokon többnyire csend van, por, pókháló, és a réseken háborítatlanul szök­nek be a fénysugarak, kutat­ni a lomok, kacatok között. De nem a monori Kossuth isko­lában! S nem csupán azért, mert lom nincs, mindent hasz­nosítanak, hanem mert min­den talpalatnyi helyet hasz­náltat velük a kényszerűség, s zsúfoltság. A padlás is volt már hangulatos foglalkoztató­ja az iskolai előkészítősöknek, s most megint más funkciót kapott: itt rendezték be Ho­nor múzeumát, amely iskola- múzeum ugyan, de a nagyköz­ség történelmét is képviseli. Tolongtak az érdeklődők Nagy Tiborné iskolaigazga­tót a legelső lépésekről kérde­zem. — Hat éve is elmúlt már annak — akkor még nem én voltam az intézmény vezetője —, hogy az egyik szülő az Or­szágos Levéltárban •rábukkant egy okiratra, amely iskolánk 1567-es meglétéről is beszél. Elődöm, Hunyadi Lászióné elő is készítette egy múzeum lét­rehozásának tervét, hiszen már akkor is jó néhány olyan tárgyi emlékünk volt, amelyek nem kallódtak ugyan, mert Csák András kollégám gyűj­tötte és vigyázta valamennyit — de megértek a bemutatás­ra. Többször keresett minket a ceglédi Kossuth Múzeum is, hogy átmentse a gyűjtemé­nyünket, de mi úgy döntöt­tünk: megőrizzük Monornak, majd csak lesz itt is mú­zeum ... Lett. És ez mindenekelőtt az iskolának köszönhető. Ügy gondolták: ha már megvan a jól szellőző tágas padlás, egy remek gyűjtemény, egy olyan pedagógus, mint Csák András, akinek szívügye a múzeum rhégyalösít’ása és ennek érde­kében nem sajnál sem időt, sem fáradságot — mindezeket nem szabad veszni hagyni. Nem kértek pénzt, nem ki­lincseltek segítségért, hanem nekiláttak a dolognak. Minden gyerek hazavitte a sokszorosí­tott levelet, hátha kallódik még otthon egy-egy értékes dokumentum, ami érdemes lenne a bemutatásra. Szemé­lyesen, levélben keresték meg a régi nevelőket, lapunk is közölt egy kérést — s mi min­dennel gyarapodott az addig is gazdag gyűjtemény! Kösénk kerülni dicsőség... Kalákában épült a ház Vékony alkatú ember, bő­rét nap és szél cserzette. Munkahelye egyszer Valkó, másszor Nagykőrös. A Rákos­keresztúr és Tápiószecső kö­zött kígyózó aszfaltút is vi­seli keze nyomát. A Pest me­gyei Üt- és Hídépítő Vállalat kormánykitünbetéssel elismert szocialista brigád vezetője ő: Kelemen Sándor. Róla magáról faggatom, de egyre a közösségre terelődik a szó. ök kilencen Abonyból — egy család. — És nemcsak ml, de az egész műszaki gárda — mond­ja mély meggyőződéssel. — Egészen az igazgatóig, akivel együtt jöttünk át annak ide­jén a Pest megyei KÉV-től. Ügy gondolom, nem is lehet, másképp. Csatát se a tábor­nok, se a katona nem nyer­het a másik nélkül. Mi pedig megnyertünk már egyet-ket­tőt és azért, mert jó a kö­zösségi szellem. Társaim kö­zül van, akivel már 25 éve dolgozom együtt, ám a töb­biek is kipróbált emberek. Nem dicsekvés, de közénk be­kerülni kitüntetés. Csak az a baj, hogy elszaladt az idő fö­löttünk. Nekem már csak egy évem van hátra, de nem si- heder együnk sem. A fiata­lok valahogy elkerülik ezt a szakmát. Nem mondom, nem könnyű mesterség az útépí­tés, esőben, hőségben mindig csak a szabadban. Meg aztán a fizikai erőfeszítésre is szük­ség van, pedig de sokkal könnyebb ma, mint mikor kezdtem ... — Hajaj! Mennyi követ megmozgattunk, mennyit csá­kányoztunk. Ma olyan okos masinák szolgálnak minket, hogy még. Igaz, olykor meg kell markolni azért a csá­kányt is. Lehet-e szeretni ezt a mun­kát — kérdezem. Tűnődve, fontolgatva kerekedik ki a válasz. Alighanem ezt válasz­taná Kelemen Sándor, ha Előkerült a kórházi napló, melyet a háború alatt az isko­la falai között vezettek, hiszen akkor kórház volt az öreg épület. A református egyház átadott régi, értékes iratokat, Barta Erzsébet nyugalmazott tanítónő, a Rónai házaspár is szívesen adta át a sokáig őr­zött tárgyakat, Fülöp Lóránt hagyatékából ugyancsak gaz­dagodott a múzeum. Hordták a gyerekek a régi képeket, könyveket, tankönyveket. Üggyé vált a múzeum az is­kolában. Amikor — gyermek­nap alkalmából, az úttörőava­tás után — megnyitották az ajtaját, este nyolcig bé sem lehetett zárni, tolongtak a lép­csőkön. Csák András, aki rendsze­rezte és összeállította az anya­got, s aki továbbra is gondoz­ni fogja, hiszen az 1945 utáni emlékek jószerivel alig kaptak helyet, tehát változtatni, fris­síteni is kell — a megnyitás napján vette át az iskola ál­tal alapított Kossuth emlék­plakettet. Magától értetődik, hogy amikor keresem, a pad­lásmúzeumban találom meg, ahol a 7/a osztály duruzsol ép­pen, összehajolva minden ér­dekes darab felett. Mérhetetlen haszon Középen a legrégibb doku­mentumok kaptak helyet. Kö­zöttük palatáblák, vékony sár­ga tankönyvek a két világhá­ború közötti időkből, Vas Ge­reben könyve, A nemzet nap­számosai, első lapján az aján­lással: Jancsinak emlékül me­nekülésem alkalmából, a kel­tezés: 1944. K4 menekült va­jon, és hová...? Nézik a hetedikes fiúk — Kothaj Zsolt, Plesoczki Sán­dor, Besenyői Zoltán, Otroko- csi István, Klimaj Zoltán — az öreg térképet, a nádpálcát, az egyházi pénztárkönyvet, mely arról beszél, mennyi kommenció járt hajdan a ta­nító úrnak. — Az egész iskola dolgo­zott a múzeumért — mondják és körém gyűlnek. — Takarítottunk, hordtuk le és fel a holmikat! — büszkél­kedik Plesoczki Sándor, aztán egy kicsit csend lesz, de csak addig, míg az időrend szerint csokorba szedett osztályképe­ken, melyek 1908-tól 1982-ig vonultatják fel a régi diákse­reget, fel nem ismerik anyut, aput, az idősebb testvért. — Csodálatos volt látni a lelkesedést, amivel a-gyerekek a múzeum létrehozásában köz­reműködtek, s amivel a meg­nyitást fogadták. Nevelési szempontból ennek mérhetet­len haszna van. A hagyo­mányápolás már nem elvont fogalom csupán, s mintha job­ban vigyáznának mindarra, ami az iskolában körülveszi őket — mondja az igazgatónő. Myitva a világra Talán érzik: egyszer az Is történelemmé lesz, mint most a múzeumban a régi golyós számológép, a rajzbak, a tin­tatartó ... — Jó szellemet engedtünk ki a palackból — mosolyog Csák András, igyekszik kites- sékeini a gyereksereget, lent vár már a következő csoport, A héten reggeltől estig nyitva lesz a múzeum, azután ügyele­tet szerveznek, hogy a község lakói is láthassák. Bárki ko­pog, szívesen kalauzolják, hi­szen eddig is nyitva volt az is­kola a világra, hadd legyen ezzel a múzeummal még in kább kovácsa az érdeklődés­nek, a kíváncsiságnak. K. Zs. Csuk bátorság! Első pillantásra hihetetlennek tűnik, hogy ebből ABC-aru- ház lesz Dunakeszin. Pedig igaz. A PÁÉV munkásai most lent és fönt — de inkább fönt, amint képünkön is lát­ható — a vázszerkezetet sze­relik össze. Bátorság kell eh­hez a dologhoz, még a bizton­sági berendezések mellett is. Ütemes növekedés Külkereskedelem Fokozatosan élénkült a Kül­kereskedelmi forgalom az év első hónapjában. A múlt esz­tendő hasonló időszakához ké­pest a rubelelszámolású piaco­kon ütemesen nőtt a magyar termékek kivitele, miközben — kisebb mértékben — bővült az import is. A konvertibilis elszámolású külkereskedelem áprilisban élénkült meg, az ex­portszállítások fokozódtak az előző hónapokhoz viszonyítva. Jobb kilátások SSagykáíán Araszolva, de előbbre jutnak Az elnöki szobában nagy a sürgés-forgás. Űjabb és újabb kimutatások kerülnek elő, hogy összegezzék az év első hónapjainak gazdasági ered­ményeit a nagykátai Magyar —Koreai Barátság Termelő- szövetkezetben. — Szükség van az évközi elemzésekre — mondja Bánáti András elnök. — Kiváltképp most, amikor minden fillérnek helye van. Rosszul kezdődött az év, és a folytatás csak májusban volt valamelyest megnyugtató. A 40 éves 199 mm-es csapadékátlaghoz vi­szonyítva május 21-ig csak 170 mm eső esett. Ez az egyik gondunk. A másik: a több mint 1320 hektár, búzából 320 hektárt, az őszi árpának meg csaknem a felét kellett ki­szántani. Helyette kukoricát és napraforgót vetettünk. Az 54 hektár szőlőből 43 hektár fagyott el a tavasszal. — Azonos területen dupla költség. Ez nyomaszt bennün­ket — erősíti Szabó László üzemgazdasági osztályvezető. — Szerencsére az Állami Biz­tosító a kárunk egy részét megtéríti. Sok segítséget kap­tunk a Szolnoki Gabonater­mesztési Rendszertől is, amelynek tagjai vagyunik — kapcsolódik a beszélgetésbe Fejős Gábor elnökhelyettes. — Már a télen láttuk, hogy baj van az ősziekkel. Idejében felkészültünk a fagy okozta károk mérséklésére. Tervün­ket módosítottuk, hogy milyen sikerrel, az június végén, jú­lius elején dől majd el. — Most már szinte csak az időjáráson múlik, hogy mi­Érdemesek fii ájus utolsó napjaiban Balatonfüreden or­szágos véradókonferenciát tartottak. Itt adták üt első ízben a Véradó Mozga­lomért emlékplakettet az arra érdemes néhány kol­lektívának, közöttük a Csepel Autógyár dolgozói­nak. S hogy valóban érde­mesek-e az elismerésre? Ezt sokszor bebizonyítot­ták eddig. 1962-ben kez­dődött itt a véradás, mely hét évvel később már té­rítésmentes volt. A gyár 6 ezer 300 dolgozója közül 1 ezer 43 — a vöröske­resztesek több mint há­romnegyede — véradó 1977 óta esztendőnként há­romszor is vérvételi napot szerveznek, egy-egy alka­lommal 7—900 ember ad a rászorulóknak az életet mentő nedűből. Készenléti véradóbrigádjuk a ritka vércsoportú emberek mű­tétje idején indul segíteni. Nem vitás: jó helyre ju­tott most az erkölcsi meg­becsülést kifejező plakett. Engedtessék ezt illusztrál­nunk egy már az ünnepség után történt esetet. A Csepel Autó V. számú gyárának forgácsolóüze­méből kórházba került va­laki. Kollégái — jó néhá­nyon hússzoros, vagy még többszörös véradók — a szakszervezeti bizalmi kez­deményezésére, azonnal felajánlották: adnak vért neki. Az tizem 80 dől gozója közül 40 jelentke­zett az alkalmilag szerve­ződött készenléti brigádba. S nemcsak olyanok, akik­nek vércsoportja azonos a beteg munkatárséval. A kérdésre — ők miért vál­lalták, hogy odatartják vé­nájukat —, magától érte­tődő természetességgel Je­lelték: Ll iszen a mi kqllégánk is kap vért másoktól, miért ne segítenénk mi is azokon, akiknek élete ta­lán perceken múlik... V. G. P. ök ként sikerül az esztendő — mondja az elnök. — Jelenleg üzemviteli hitelekből élünik. 35 millió forintot kaptunk erre az esztendőre. Sikerült előbb­re jutni: a tavalyi 22 millió­val szemben 19,4 millió forint üzemviteli hitelt használtunk fel április végéig. — Pillanatnyilag Jobbak a kilátásaink — veszi vissza a szót az üzemgazdasági osz­tályvezető. — Ez a mellék­üzemági tevékenységnek kö­szönhető részben, amely fel­futóban vari az idén. Sajnos azonban a tavalyinak a dup­lájára nőttek a kintlevősé­geink, mert a leszállított ter­mékekért nem minden meg­rendelő tud idejében fizetni. — Az összárbevéteíli tervünk 305 millió forint, 70 millióval több a múlt évinél — vág köz­be az elnök. — .A növekedést elsősorban az ipari tevékeny­ségre terveztük. A kockázat, amit vállaltunk, nam kicsi. Á költségek igaz, több mint 30 százalékkal nőttek az elmúlt hónapokban, ezzel szemben az árbevétel 44 százalékkal. Az összárbevétel is mintegy 20 millió forinttal több, mint volt tavaly ilyenkor. A pillanatnyi siker nem szé­dítette meg a gazdaság veze­tőit. Sőt ma még tisztábban llátják, hol szorít a cipő. Mostanában az állattenyész­tésre is büszkébbek lehetnek, javultak a juhászat eredmé­nyei, csökkent a bárányel­hullás, s a fajlagos abrak­felhasználás. Az egy tehénre jutó tejtermelés 5500 liter évente, és a tejzsírtermeles- ben országos 3. helyezést ér­tek e!l. — Minden forintot megné­zünk, mire adjuk ki — állít­ja Fejős Gábor. — Az évkö­zi gazdasági elemzések is ezt a célt szolgálják. A termelés fejlesztésére lehetőleg csak annyit fordítunk, amennyi biztonságosan megtérül. Szin­te mindent megragadunk, ami nyereséget hoz. így, ha döccenőkkel, araszolva is, de előbbre jut a gazdaság. Bóna Zoltán újrakezdhetné is. A műhely zárt viliágába nemigen tudja odaképzelni magát. S szépsé­ge is van ennek a munkának. Végignézni egy frissiben el­készült úton, végrehajtani egy újszerű, alapos szaktudást követelő feladatot — igazi örömet jelent. Mert azt tudni kal'l a Kelemen brigádról, hogy az 'úttörő szerep mindig nékik jut a vállalatnál. Büsz­kék is erre, éppen úgy, mint a közösségért végzett sok-sok társadalmi munkára. Volt mi­vel kiérdemelniük háromszor az aranykoszorút, kétszer a vállalat kiváló brigádja címet és tavaly a szakma kiváló brigádja kitüntetést. — Kaptunk mi más elisme­rést is. A szovjet szakszerve­zetek megalakulásának 60. év­fordulójára a jó minőségre, a pontos munkára, de inkább csökkentett határidők tartásá­ra és persze kommunista mű­szakok szervezésére vállalkoz­tunk. Megnyertük a versenyt, a Szovjet Kultúra Házában vehettük át a kitüntetést, és a pénzjutalmat. Szép emlék ez is. Meg a sok családos, közös kirándulás, a kalákában épült házak... Egy utolsó mély szippantás a két ujja közt tartott ciga­rettából, s elbúcsúzunk. Igyek­szik vissza társaihoz, akikkel olyannyira egynek érzi magát Kelemen Sándor. Sz. T.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents