Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-28 / 150. szám
Az Izzó jól beosztotta A Mátra-csoport csúcsán Gólöröm váci módra. Térdel a Rákóczi kapusa, Hajdú, ez jelkép is lehet,' alíögy a második hazai találat után a boldog hazai játékosok örömtáncát nézi. A felvétel a Kaposvár elleni osztálvozón készültedé az elmúlt bajnoki Idényben sok Ilyen gól utáni pillanatnak lehettek tanúi a hazai szurkolóik. Fotó: Hancsovszki János Nem csak az összetett, hanem mindkét félévi elsőség is a Pest megyei gárdáé, amely 10 pont különbséggel előzte meg a tavalyi győztes Papp József SE-t. Igaz, a miskolci katonacsapat1 a tavaszi nyitányon kissé rájuk ijesztett; 1-0-ás sikerükkel megfosztották az Izzót otthoni veretlenségétől. Eddig 100 százalékos volt a gárda, 16-0-ás kitűnő gólkülönbséggel. Érdekes visszavágások tarkították a küzdelemsorozatot. Az őszi 4-0-ás vereségért — mint említettük —, ha szerényebb arányban is, de revan- sot vett a miskolci gárda. Az első félévben egyetlen vereségét Salgótarjánban, a Síküveggyártól szenvedte el az Izzó, amely az 1-0 „ellenértékeként” Kifométergytí jtcjík majálisa A Gyömrői-tó partján 1983 márciusában hirdette meg ;a Pest megyei Futóklub olMtipM kilométergyűjtő futó-' akcióját. Az—akció Lényege; bárki, korra és nemre való tekintet nélkül 84, 984 és 1984 kilométert fussort, ■ kocogjon saját egészsége megőrzése, általános közérzete javítása érdekében. A futóklub külön igazolólapokat is forgalomba hozott, többek között a gyerekek körében oly népszerű kocogó süiídisznó ábrájával ellátottat is. A kilométerek gyűjtésére,- gyarapítására a közel másfél’ év alatt számtalan lehetőség volt, úgy a Pest megyei Futóklub, mint a Futapest klub, olimpiai ötpróba szervező bizottsága által meghirdetett jutóakciókon, vagy az EIM koordinációs bizottságok által rendezett versenyeken. Emellett a Pest megyei Futóklub elfogadja á rendszeresen vezetett és igazoltatott edzésnaplókat is. Hetek óta érkeznek a Pest megyei Testnevelési és Sport- hivatalba a vaskos borítékok igazolólapokkal, diplomákkal, edzésnaplókkal kitöltve. A vég- elszámolásra 1984. július 1-én 10 órai kezdettel Gyomron, a tóparti strandön ikerül sor, .ahol: a lelkes sportemberek, az országutak „porfelhő-lovagjai” ezúttal a vízben mérik össze ügyességüket, gyorsaságukat. Ezt követően kerül sor a sorsolásra hét kategóriában. Az értékes nyeremények közül is kiemelkedik a fődíj: kéthetes üdülés a Balaton partján, de igen sok sportszer, praktikus használati tárgy is új gazdára talál. Elmondható tehát, hogy ennek a napnak csak győztesei lesznek. L. A. Ö4 próbában júliusban Sorsolás Boglárlellén Az olimpiai ötpróba >sportakció záróakkordjának számi-- tó sorsolásra július 8-án, vasárnap kerül sor BogláTlellén. A sorsolás .tisztasága érdekében a szervező, bizottság .július 5-ig kéri azoknak a prőbázók- nak a jelentkezését, akik már teljesítették az ötödik próbát, de még nem kapták meg az akció sikeres résztvevőit illető sportfelszerelés (melegítő) utalványt. Telefonon a 403- 749, vagy a 403-94Ó (232 vagy 242 mellék)'számon' léhet jelentkezni. Akik. ezt nem tud7 ják megtenni," azok a Balaton. átúszás színhelyén, a boglár- leílei Platán strandon július 7-én és 8-án személyesen jelentkezhetnek. Segédedzőknek Lovastábor Lovas segédedzők tábora nyílt június 25-én Sződlige- ten, ahol 35 leendő edző két hétig szakmai gyakorlat, keretében sajátítja el a tudnivalókat. A testvérmegyében jártak Helyet kapott a játék is A megyei I. osztályban szereplő tápiószentmártoni felnőtt labdarúgócsapat ötnapos meghívásnak tett eleget az NDK-beli Suhl megyében. Ez a látogatás testvérmegyénk focicsapatának tavalyi Vendégszereplését .volt hivatott viszonozni. Természetesen a mostani kirándulással fűszerezett programban helyet kapott a játék, is. -A mieink Suhl város első osztályba -idén felkerült együttesének második csapatával mérkőztek. A mintegy 3000 néző előtt zajló találkozó 1-1-es döntetlennel ért véget. A Ba- dánszki, Kiss, Laczkó, Adami, Zér, Keiner, Safranyik. Mester. Simon. Lőrinc és Bezzeg összeállításban pályára lépő Pest megyei csapat a 7. percben szerezte meg a vezetést. A hazaiak csak a 70. percben tudtak egyenlíteni. . ,A Aó színvonalú találkozó egyenrangú ellenfelek küzdelmének-'bizonyult. tavasszal 5-1-re diadalmaskodott. Ugyanilyen arányban nyert a Nagybátony ellen is. Ez volt a csapat két legnagyobb tavaszi győzelme. A rekordot a Petőfibánya elleni őszi 8-0 jelenti. Érdekesség, hogy testvériesen elosztották a találatokat, mindegyik gólt más szerezte, még duplázás sem volt. A Síküveggyár és a Papp József SE szerzett tehát két-két pontot a Pest megyeiektől. Az Izzó mind a négy döntetlené idegenben volt: az első félévben a Borsodi Bányász és a Borsodnádasd, a másikban a Recsk és az Edelény otthonában. Utóbbi két találkozón egy gól sem esett, akárcsak a Borsodnádasd ellen. Pest megyei viszonylatban mindig népes a váci szurkolótábor. Ez most is így volt. Sőt az együttes sikere egyre több nézőt vonzott. Az őszi hét hazai találkozót 11 200-an tekintették meg, mérkőzésenként átlagosan 1600-an. A legtöbben az Edelény (2500) vendégszereplésére voltak kíváncsiak. A tavaszi nyolc meccsen 16 300-an övezték a váci játékteret, tehát kétezer felett volt az átlag. A Vác—Borsodnádasd találkozót szurkolták végig a legtöbben: 2500-an. A leglelkesebb váci szurkolók idegenbe is. elkísérték kedvenceiket. Így a Szőnyi úti BVSC- pálya félezer nézőjének több mint felét ők alkották. Az együttes legeredményesebb csatárai: Strausz 15, Kosa 13, Fridmann 11, Adi 10, Kovalik 9 góllal. Az 1983/84-es küzdelemsorozatról pillantsunk csak vissza egy évvel korábbra. Az élmezőny ez volt: 1. Papp József SE 45, 2. Lehel SC 44, 3. Hatvan 40, 4. Vác 40 ponttal. Az Izzó gólkülönbsége 54—26, a Hatvané 67-34 volt, ez döntött javukra. Egy évvel korábban még dobogóra sem jutott, most aztán jócskán előbbre rukkolt a Pest megyei.együttes. Remélhetőleg az osztályozón ismét lépnek egyet. Az első felvonás ezzel kecsegtet. R. L. 1984. JÜNIUS 28. Harmadik nap Szovjet előny Londonban a Szovjetunió— Világválogatott sakkmérkőzés harmadik napján az első két forduló függő játszmáit fejezték be. Mint ismeretes, hét találkozó volt függő, s a Világ- válogatott 7:6 arányban vezetett. A szovjet sakkozók kitünően versenyeztek, öt pontot szereztek és 11:9 arányban át. vették a vezetést. \ch-Y orkban Eremrekord Július 1-én, 13.50 órakor érkezik a Ferihegyi repülőtérre á mozgás, és látássérültek Fáklya világjátékain New Yorkban részt vett 41 fős magyar válogatott. A magyar mozgás- és látássérült sport történetében eddig a legna. gyobb sikert érték el: a nem végleges eredményük 13 arany-, 11 ezüst- és 4 bronzérem. A megérkezéskor rögtönzött sajtótájékoztatót tartanak a csapat vezetői és edzői. Augusztusban Moszkvában Nemzetközi viadal Az augusztusban sorra kerülő barátságversenyek közül Moszkva a férfi atléták, az úszók, a kosárlabdázók, a sportlövők és a gyeplabdázók küzdelmeinek lesz házigazdája — jelentette be a szovjet főváros sportbizottságának elnöke, Anatolij Kovaljov. A sportvezető elmondta, hogy a rangos eseményekre meghívást kapnak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a nemzetközi sportszövetségek és nemzeti olimpiai bizottságok vezetői, a viadalokról pedig számos külföldi újságíró tudósít majd. Minden bizonnyal kimagas, ló színvonalú vetélkedés színhelye lesz a Lenin-stadion, ahol az atléták mérik össze tudásukat. A nagy küzdelemre biztosíték, hogy a Szovjetunió, az NDK, Lengyelország, Csehszlovákia és a többi szocialista ország színeiben számos, a világ legjobbjai közé tartozó atléta áll rajthoz. El. jönnek Moszkvába Etiópia sportolói is, számukra különösen emlékezetes versenyszínhely a Lenin-stadion — a moszkvai olimpiai játékok egyik „színpada” —, hiszen futótudásukkal, Yifter bravúrjaival itt kápráztatták el ez egész világot. Az olimpiai uszodában rendezik meg az úszók barátság- versenyét, az indulók között jó néhány világcsúcstartó is lesz. A kosárlabdatorna küzdelmeire a Dinamó sportpald- tájában kerül sor. Anatolij Kovaljov fontosnak tartotta elmondani, hogy a barátságversenyek nyílt versenyek, azokra bármely ország sportolói nevezhetnek. Jubileum Galgamácsán Galgamácsa 30 éves jubileumát ünnepli az idén a helybeliek labdarúgó-szakosztálya. Ebből az alkalomból Tsz Kupa labdarúgó-mérkőzéseket játszottak több együttessel. Eredmények: Galgamácsa—- Püspökszilágy 2-4, Galgamá- csa—Gödöllői SC 2-4. Galgamácsa—Szob VSC 2-2. Galgamácsa—Kálomi Tsz SK 7-3. Július 30-án Gyermely ellen lépnek pályára. A mérkőzés időpontja: 15.30 óra. Középmezőnyben A középcsoportban Véget ért az NB—II-es férfi röplabda bajnokság. A középcsoportban játszó három Pest Diákoknak Révfülöpön Nyári sporttáhor Sporttábort szerveznek a dabasi körzet úttörő sportolóinak augusztus 19. és 26. között. A révfülöpi táborba a tavalyi és az idei ÁISB-versenyeken legjobb helyezést elért tanulókat, valamint iskolánként az utánpótlást jelentő legjobb ötödikes, hatodikos diákokat hívják meg. A táborban hat sportágban — labdarúgás, kézilabda, atlétika, torna, asztalitenisz, úszás Pest megyei A „vasi vasember“ Szombathelyen rendezték meg az első magyar óriás triatlont, ezt a fizikumot és akaraterőt egyaránt próbára tevő nonstop versenyt- A kilométeres úszásból, 50 km kerékpározásból és 10 km futásból álló erőpróba — bár amerikai változatához képest „szelídített” követelményeket állított — alaposan próbára tette a résztvevőket. A jelentkezők száma megközelítette az ezret, ám a rendezők csak háromszáz nevezést fogadtak el. Végül is 228- an álltak rajthoz, közülük 25- en a gyengébb nem képviselői. Mint arról már az újságokból értesülhettünk, a vasi vasember megtisztelő címet Schirilla Tamás nyerte. A befutás után sokan megrohanták, így aztán inkább későbbi időpontban egyeztünk meg. Találkozásunkkor nem is enged szóhoz jutni, rögtön kezdi: — Biatorbágyon lakom, az Óbudai Tsz leigazolt sportolója és a Pest megyei Futóklub tagja vagyok. — Nem budapesti? — Az is voltam, de már megnősültem és azóta Biatorbágyon lakunk. — Mennyire volt fárasztó a szombathelyi triatlon? — Az úszás után a 19. voltam, dr. Spiegl Józseffel, a KISZ KB sportosztálya vezetőjével együtt jöttünk ki a vízből, bizony jópáran alaposan „elmentek” tőlünk. Nem hittem volna, hogy van még esélyem... — Mikor érezte először, hogy nyerhet is? — Amikor neveztem — mondta nevetve — majd hozzátette: a tréfát félretéve, a kőszegszerdahelyi templom előtt irtózatos nagyot estem, amikor ezután fel tudtam állni, éreztem, hogy esélyeim megnőttek... — Egy ilyen erőpróbán felkészületlenül nem lehet rajthoz állni. Külön készült erre a versenyre? — Amióta az eszemet tudom sportolok. Apám belém nevel de. a mozgás szeretetét. A szokásos edzéseket végeztem, bár jót tett az áprilisban lefutott „Megyénk körül megyünk körül” futóhét, 500 kilométere is. — Tehát semmi különös rá- készülés nem volt? — Erre nem lehet ilyen egyértelmű választ adni. Mint már mondtam, én korán kezdtem. A Dunát 8 éves koromban úsztam át először, 11 évesen Budapest bajnok voltam háromtusában, öt alkalommal teljesítettem az aranyjelvényes szintet. Most egy hete a Szentendre körzeti bajnokságon 2:Q6-ta,l nyertem a 800 métert, a gránátot is 73 méterre sikerült hajítani. Rövidesen az FTC igazolt kerékpáros versenyzője leszek. Egyszóval: edzésben vagyok. — Mi volt a legnagyobb élménye Szombathelyen? — Hogy a futás után le tudtam ülni, de komolyan: nagyon örültem Halápi Sándor hetedik, Mezei György defekt ellenére elért 47. helyének. De talán legjobban a ceglédi Csendes Gyuri bácsi szintidőn belüli beérkezésének. Érte külön szorítottunk. — Egyébként a nők között Szalay Mária hatodik helyezett lett és öze Márkus József- né is időn belül ért célba. — Legközelebb milyen futóversenyen indul? — Nem kimondott futóverseny, de szeretnék július 1-én Gyömrőn lenni. A Pest megyei Futóklub még 1983-ban hirdette meg az olimpiai kilométergyűjtő akciót. Talán beférek az 1984 kilométert futottak kategóriájába, s a sorsoláson még nyerhetek is. Lendvay Ákos —, a dabasi körzet legfelkészültebb testnevelő szakemberei vezetik a foglalkozásokat és szervezik a versenyeket. A részvétel a tanulóknak juta. lom jellegű, mivel minimális hozzájárulással lehetnek a sporttábor lakói. A tábor költségeihez a Megyei Testnevelési és Sporthivatal, valamint a Megyei Ifjúsági Bizottság járultak jelentős mértékben hozzá, amely nyomán 120 kis diák elhelyezésére nyílt mód. Dabasi hír továbbá az is, hogy lezajlott a körzeti spar- takiád. A mintegy 100 résztvevő közül a következők vehettek át „aranyérmeket”: Atlétika: női 100 méteres síkfutás: Pflum Zsuzsanna (VOSE), férfi 100 m: Bereznai Imre (VOSE), női 400 m: Schmél Angéla (VOSE), férfi 400 m: Verbovszki József (VOSE), férfi 800 m: Kollár Csaba (Ócsa), férfi 1500 m: Győré Mihály (Gyál), női távolugrás: Schumher Katalin (VOSE), férfi magasugrás: Márai Ákos (Dabas), férfi súlylökés: Üli Sándor (Dabas), férfi távolugrás: Ludányi Jenő (Öosa), férfi gránáthajítás: Nyeste Albert (Örkény), női gránáthajítás: Juhász Éva (VOSE), női magasugrás: Schumaher Katalin (VOSE), női súlylökés: Kovács Angéla (VOSE). Férfi spartakiádváltó: öcsa csapata, női kispályás labdarúgás: Dabas Nyomda, férfi kispályás labdarúgás: Örkény Béke, férfi kézilabda: Gyál csapata. Bó. megyei együttes a tabella középmezőnyében foglal helyet, A Gödöllői SC 32 pontjával a hatodik, míg a hetedik-nyolcadik helyen a ráckevei Aranykalász SE-t, illetve a KKFSE-t találjuk egyaránt 31 ponttal. Az ifjúságiak között a ráckeveiek az előkelő 2. helyen végeztek 29 pontjukkal, míg a gödöllőiek 21 ponttal hatodikok lettek. Gyeplabda Gödöllői hajrá A Gödöllőn lezajlott két NB I-es” mérkőzéssel lezárult a tavaszi bajnoki idény. A két hazai csapat, a GSC I. és a GSC II., kitett megáért: mindkettő győzött és felkerült a táblázat második helyére. Ez már maga dicséreti NB I A-cs.: Gödöllői SC I.—Volánbusz t. 1-0 (1-0). Gödöllő. V.: Hermann, Puskás. Mindkét csapat nagy akarással küzdött. A mindkét oldalon bőven adódó gólhelyzet közül a gödöllői- eknek sikerült egyet kihasználnak. G.: Prutek János. Jó: A három Prutek (János, József, István) és Pukszler. A tavaszi végeredmény 1. Építők SC I. 6 1 — 27- 4 S3 2. Gödöllői SC 1 5 — 2 18- 7 10 3. Volánbusz I 5 — 2 14- 6 10 4. Budai Ped. 3 3 1 16- 6 » 5. K. Sörgyár 3 13 19- 9 7 6. Auras SE 2 — 5 6-20 4 7. XVI. k. Tan. 1 — 6 3-30 2’ 8. Építők SC II — 1 6 3-24 1 NB I B-CS.Í Gödöllői SC II.—Volánbusz II. 3-0 (1-0) Gödöllő. V.: Hermann, Puskás. Gólratörőbb Játékával nyert a hazai csapat. G.: Bogár (3),. Jó: Bogár. Prutek L., Hegedűs. A tavaszi végeredmény 1. Kőbányai SE 3 2. Gödöllői SC II 1 3. Sz.-hegyi Ped. — 4. Volánbusz’ II 1 ■ 9-2 5-3 2-4 2-9 Hetven éve alapították A tagi SE-ből DSE Pest megye egyik legrégeb. bi sportklubját 1914-ben úgy nevezték: Alagi Sportegyesület. Ma így hívják; Dunakeszi SE. Szakáll Ferenc, a nagy múltú egyesület elnöke így emlékezik a 70 éve alakult sportkör. re: — Az alagi sportklub 1914- ben alakult. Már akkor volt labadarúgó és kézilabda szakosztálya. Később az asztalite. n-iszt is életre hívták. Az ütőforgatók az NB I-ben is játszottak. A focisták váltakozó szerencsével kergették a labdát. Négy megye csapatai ellen játszottunk, a KÖLASZ bajnokságában. A sok meccs közül az 1927- ben zajlottak a legemlékezete. sebbek, hiszen ekkor lettek bajnokok. — Sajnos helyiség hiányában 1934-ben megszűnt az asztalitenisz szakosztály. A felszabadulás után az alagi SC lelkes tagjai a Lovarda helyén sportpályát építettek. Feltöltötték a gödröket s egy épületet öltözővé alakítót, tak. Dunakeszi SE, Kinizsi, s most Dunakeszi DSE néven működik a' klub, melynek sportolói váltakozó sikerrel szerepelnek. Ügy tervezik, hogy a jubileumukat fehér asztal mellett ünnepük meg, s emlékeznek az eltelt 70 évre — mondotta végüli Szakáll Ferenc. Szorítóban ismét Az Óbuda SE Hatvan város bajnokságán ismét szorítóba léptek — többek között — az Öbuda Tsz SE öklözői is. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy a versenyeken való részvétel mind újabb és újabb sikereket hoz: Nagy László edző legénysége nem kevesebb, mint négy első és egy harmadik helyet szerzett. Az ifjúságiaknál Almádi A. a 67 kg-osak súlycsoportjában, a serdülőknél 54 kg-ban Kovács Gy., 57 kg-ban Csubák és a + 85 kg-ban Arvay A. lépett a dobogó legfelsőbb fokára, míg Kecskeméti a 3. helyen kötött ki. Egy-egy idény végén, illetve a küzdelemsorozat befejezésekor a. számok tükrében szoktuk feleleveníteni labdarúgó- csapataink szereplését. A sort a területi bajnokság. Mátra- csóportjának aranyérmesévéi, a Váci Izzó MTE együttesével kezdjük. 1. Váci Izzó 30 24 * 2 72-9 52 ÖSSiel ■ 15 12 : 2 1.37-2 26. tavasszal 15 12 2 1 35-7 26 otthon 15 14 — 1 39-5 28 idegenbén 15 10 4 1 33-4 -24 Mint látható, az Izzó jól beosztotta: tavasszal ugyanannyi pontot szerzet},, mint ősszel, s a győzelmek, döntetlenek és a vereségek száma is azonos. Legfeljebb a gólkülönbségben van . némi változás. Tavasszal valami vér többet kaptak, mint az első félévben, Tájálatará- nyuk így: is- bravúros, mondhatnánk: szinte példátlan.