Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-28 / 150. szám

1984. JÜNIUS 28., CSÜTÖRTÖK ÍREK 8S lg , 1984. június 28. Csü- llííl • törtök. Levente, Irén napja. A Nap kél 4.49 — nyugszik 20.45 órakor. A Hold kél 3.49 — nyugszik 20.32 órakor. Napközben északnyugat fe­lől felhősödés kezdődik és dél­utántól elszórtan lehet zápor, zivatar. Az időnként megélén­külő északnyugati szél, délnyu­gatira fordul és főként a Du­nántúlon megerősödik. A leg­magasabb nappali hőmérséklet 23, 28 fok között valószínű. ELHUNYT DR. ALMÁSSY GYÖRGY Dr. Almássy György Kos­suth- és Állami-díjas címzetes egyetemi tanár, a műszaki tu­dományok doktora, a Távköz­lési Kutató Intézet tudomá­nyos főmérnöke, a Híradás- technikai Tudományos Egye­sület főtitkára, valamint szá­mos külföldi és hazai egyesü­let tagja, 65 éves korában el­hunyt. Temetése július 9-én, hétfőn, 12.3Ö órakor a Farkas­réti temetőben lesz. MEGNYÍLT Á KIRÁLY Budapest egyik legrégibb török korj fürdője felújítás; után Is­mét megnyílt. Várja vendégeit Budán, a Fő utcában a Király fürdő. Interpol-vezetőknek Magyar kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Kiváló szolgálatért érdemrenddel tüntette ki André Bossard-t, az Interpol főtitkárát és Rainer Schmidt- Nothen-t, az Interpol főmun­katársát a Szépművészeti Mú­zeumból ellopott műkincsek felkutatása és visszaszerzése érdekében folytatott sikeres nyomozáshoz nyújtott nem­zetközi segítség elismeréseként. A kitüntetéseket dr. Bényi Jó­zsef párizsi magyar nagykö­vet, ünnepélyes keretek kö­zött adta át a magyar nagykö­vetségen. — KRESZ-vetélkedő. A Ke­ressük a legjobb gépjárműve­zetőt — gyalogost, című orszá­gos közlekedési vetélkedő me­gyei döntőjét június 29-én, pénteken délután rendezik meg Törökbálinton. A mintegy száz versenyző tesztlapok kitöltésé­vel ad számot felkészültségé­ről. A legjobbak továbbjutnak a területi elődöntőbe, majd az országos döntőbe, amelyet ok­tóberben rendeznek meg. TÁNCSICS MIHÁLY SZÁZ ÉVE, 1884, június 28-án halt meg — 85 éves korában — Táncsics Mi­hály forradalmi demokrata, a nemzeti függetlenség és a job­bágyfelszabadítás, később pedig a szegényparasztság és az ipari munkásság ügyének lelkes har­cosa, az 1848—49-es forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakja. Aesteszéren született, 179& áp­rilisában. Jobbágy volt, később kézműves lett, és takácsként szabadult a szombathelyi fiók- céhben. Budán végzett tanító­képzőt, majd szolgadiákként gimnáziumot Kecskeméten, Nyitrán és Pesten, Jogi tanul­mányait azonban már nem fe­jezte be, mert érdeklődése a társadalmi kérdések és Széche­nyi reformeszméi mellé csatla­koztatták, ám a Pesti Hírlap megjelenésétől Kossuth mellé állt. A cenzúra miatt nagyrészt külföldön megjelent politikai röplapjaiban és népkönyveiben a reformellenzék programjának elfogadtatásáért és megvalósí­tásáért harcolt. 1847 márciusá­ban elfogták, és sajtúvétségért bűnvádi eljárást indítottak el­lene; börtönéből 1848. március 15-én szabadította ki a pesti nép. Széles körű politikai és irodalmi tevékenységet fejtett ki 1848—49 után is. A dualiz­mus rendszerével haláláig szem­beszállt. Mellékvezeték Szedre és Gödre Olaf helyett gázzal A gyors tempóban fejlődő gödi és sződd mezőgazdasági és ipari létesítmények évente je­lentős. mennyiségű fűtőolajat használnak fel. A.z energiata­karékossági program kereté­ben a drága energiaforrást ol­csóbbal kívánják felváltani. A legkedvezőbbnek az a megol­dás kívánkozik, hogy a Buda­pest—Vác között húzódó gáz­vezetékről Szód és Göd irá­nyába egy-egy mellékágat ve­zetnek. A múlt év őszén az ér­dekeltek közös vállalkozásban adtak megbízást az új gázve­zeték tanulmánytervének elké­szítésére. A terv szerint mintegy har­mincmillió forintba kerül a Szód határában épülő, 5000 köbméteres gázfogadó állomás, valamint az a körülbelül tíz­ezer méter hosszúságú veze­tékrendszer, amelyen a gáz el­juthatna a sződi Virágzó Tsz- be, a gödi Dunamenti Tsz üzemeibe, a Ramona szövetke­zetbe, a labdaüzembe, az Félresikerült kaland llelekátdí a* asszony ágyába A Boccaccio Dekameronjába illő kis történet helyszíne ez esetben nem a szenvedélyes szerelmi kalandokról nevezetes Itália volt. Tápiószelén fordult elő a különös história: egy fia­talasszony éjszaka arra ébredt, idegen' férfiú fekszik mellette az ágyban. A különös eset jú­nius 7-én történt, amikor Var­ga Mihály este fél tizenegy táj­ban meglehetősen részegen igyekezett hazafelé. Egy csokor rózsát is szedett útközben, majd a nyitott kapun át be­ment, a házba, amelyről tudta, hogy egy fiatal elvált asszony lakik ott kisgyermekével, Mindaddig csak köszönő vi- szohyban voltak egymással. A kapun bejutva, a veranda ablakának két üvegszemét be­törte és az így keletkezett nyí­láson keresztül, a zárban ha­gyott kulccsal kinyitotta az ajtót. Ezután, már könnyűszer­rel bement a szobába, ahol gyufát gyújtva látta, hogy a fiatal nő és kislánya békésen alszanak. A hívatlan látogató levetkő­zött alsónadrágra, majd be­bújt a mélyen alvó asszony mellé, aki arra riadt csak fel, hogy valaki átöleli és simo­gatja. Rémülten kiugrott az ágyból, Villányt gyújtott-, és ekkor lát­ta meg a félmeztelen, tetovált testű férfit. Azonnal rászólt, hogy takarodjon, majd a nyi­tott ablakhoz rohant és segít­ségért kiabált. Az időközben felébredt ötéves kislánya han­gosan sírni kezdett. A részeg férfi gyorsan magára kanta holmijait és az ajándékba ho­zott rózsacsokrot összetapos­va. távozott. • A különös ismertetőjelek alapján — egyik karjára rózsa, másikra szív van tetoválva — a rendőrség másnap elfogta, a lopásért és rablásért már há­rom alkalommal büntetett fér­fit. A Nagykátai Bíróság magán­laksértés bűntettéért Varga Mihályt nyolc hónap szabad­ságvesztésre ítélte, továbbá a közügyek gyakorlásától két esztendőre eltiltotta. Ga—J. 1 4 - 1 2 - 5II (BUDAPESTI HÍVÓSZÁM) TELEFONNÁL: AZ ÜGYELETES »II’OHTEB t19-től 18 éráig: IA GONDJA VAN. KÁDÁR EDIT VAGYSEGÍTSÉCBE SZÓMUL. HÍVJA Tr« » Tiszták lesznek a vasúti kocsik? Automata utosogépsor A vasúttal kötött együttmű­ködés keretében automatizált kocsimosó gépsort fejlesztettek ki a soproni Autófelszerelési Vállalat szakemberei. Az egye­di gyártású berendezés a vas­úti kocsik külső szennyeződé­seit Vegyszeres tisztítással, mosással, öblítéssel - távolítja el. Az első teljes gépsort a közelmúltban állították mun­kába a Keleti pályaudvaron, ezzel a kísérleti időszak alatt éjjel-nappal folyamatosan dol­goztak, és eddig hatezer ko­csit tisztítottak meg. A Keleti pályaudvari próbaüzemelés egy éven át tart. A vasúti kocsimosósor...tel­jesítményére jellemző, hogy egy tíz kocsiból álló szerel­vény teljes külső mosása húsz percig tart. OVIT-ba, s a gyermekotthon is kicserélhetné olajkazánjait gázfűtésre. A tanulmánytervet jóváha­gyásra a TIGÁZ bíráló bizott­sága elé terjesztették; a jövő héten döntenek az engedélye­zésről. Amennyiben a javasla­tot elfogadják, még az idén megkezdik az építkezést, amely eredményeként évente mintegy 2500 tonna fűtőolajat takarít­hatnak meg a népgazdaságnak. A búzacsira védelme A rovar®k ellen A tárolt búzacsíra sugárke- zeléses rovartalanítására fej­lesztettek ki feljárást a Köz­ponti Élelmiszeripari Kutató Intézetben. A búzacsíra meg­óvására hazánkban első ízben alkalmaznak úgynevezett ioni­záló sugárzást, amikor a kí­vánt rovarölőhatást a sugár­energia pontos adagolásával érik el. Az eddigi tapasztala­tok kedvezők, most folyik, az ily módon kezelt termék for­galmazásának engedélyezteté­se. Már a szabvány szerint Könnyű iskolatáskák Az elmúlt tanévet kiszolgált régi iskolatáskák még alig ke­rültek rövidebb pihenőre a szekrényekbe, az újak már ja­vában készülnek. A szolnoki Bőr- és Textilipari Szövetke­zet a hónap végéig több mint ötvenezret ad át a kereskede­lemnek. A táskák nagy része az eddigieknél jóval könnyebb és praktikusabb, ezeket ugyan­is már a július 1-én életbelépő iskolatáska-szabvány szerint tervezték. A piros és kék szí­nű impregnált nylon szövet­ből műanyag fogóval, sarok- erősítétsekkel készülő táskák súlya nem haladja meg a 70 dekagrammot. Három alapmű­déin alakítottak ki. A legki­sebb nebulóknak szánt táskák csúszásgátló vállszíjajkkal há­ton hordhatók, oldalukra fényvisszaverő prizmákat varr­tak az úttesten átkelő gyere­kek , védelmére. A felső tagoza­tos tanulók és. a középiskolá­sok táskái a divatot követve vállra akaszthatok, sportos ki­vitelűek. A PIÉRT és a Módi Divatnagykereskedekni Válla­lat közvetítésével üzletbe ke­rülő termékek ára 300—350 fo­rint, között váltakozik. A lelki egészségről gyógyítók tanácskoztak Kétszáz .Pest megyei körzeti és gyermekorvos, ápolónő, vé­dőnő, ideggondozó intézeti dol­gozó, egészségnevelő és vörös­keresztes vezető gyülekezett tegnap tíz órakor a Pest me­gyei Tanács Semmelweis Kór­házának Tárogató úti részlegé­Energiát a karé kos falajm ű velős Gépbemutató Gödöllőn Tizenöt kutatási, oktatási intézmény, ’illetve gyártó cég, valamint • termelési rendszer közreműködésével országos jellegű mezpgazdasági bemuta­tót tartottak tegnap Gödöllőn. Az Agrártudományi Egyete­men délelőtt kezdődött ener­giatakarékos talajművelési ta­nácskozáson több, mint há­romszáz szakember vett részt. ÍA KÁD1ÓES TV MŰSORÁBÓL 4.25 8.00 8.05 8.20 8.25 9.20 9.44 10.00 10.05 10.29 11.15 11.50 11.45 12.00 12.30 12.40 12.45 13.00 13.13 13.28 14.31 14.49 15.00 15.05 16.00 16.38 16.58 17.00 17.05 17.59 18.15 18.25 18.28 18.30 19.15 20.01 KOSSUTH RÁDIÓ Zenés mű3or Hírek. Időjárás Műsorismertetés Mai kulturális programok Zenekari muzsika Irodalmi évfordulónaptár Szólj, szólj sípom! Hírek, időjárás Okos Marci és az oroszlán Pergolesi: Úrhatnám szolgáló Cseh íúvósmuzsika Apróságok Vallomások 1942. Déli krónika Ki nyer ma? Reklám Filmtükörkép A Szovjetunió népeinek zenéjéből Magyarán szólva Corelli: Nyolc triószonáta Kóruspódium Ha a lónak szárnya van Hírek. Időjárás Élő történelem Zongorafelvételek Olvastam valahol... Hallgatóink figyelmébe! Hírek. Időjárás Napjaink magyar irodal­mából Népdalok Hol volt, hol nem volt.. • Mai könyvajánlatunk Hallgatóink figyelmébe! Esti magazin Gyárfás Miklós hangjátékai- ból Hanglemez—MK Köszönetét, mondunk mindazok- csúztatása június 29-én de. 10.30 nak a rolcónoknak, szomszédok- órakor lesz a Bp. X. kerületi U.i nak. ismerősöknek, a gimnázium köztemetőben. Lányai: Fischeme és kollégium dolgozóinak, akik dr. Kellermann Aranka, Langné szeretett keresztanyám, özv. Kiss Kellermanm Klára, veje, unokái. Lászlóné szíT. Mari Erzsébet te- ------------—----------------------- 771 me tésén részt vettek, fáj dalműn- Elveszett a Szentendrei Város­kát enyhíteni, igyekeztek. A gyá- gazdálkodási Vállalat 2001. Szent- szóló ifi, Kiss család. endre, Szabadkai u. 9. MNB: 380— “ ---------------------------------* 20524 16 és a Szentendrei Város- 8.55 • Mély megrendüléssel tudatjuk, gazdálkodási Vállalat 2001 Szent- 9.00 hogy Kellermann Lajos életének endre, Szabadkai u. 9. 2 feliratú 88 . évében hosszas betegség után bélyegzője, használata 1934. junius 10.00 elhunyt. Hamvasztás utáni bú- 19-től érvénytelen. 21.10 21.40 22.00 22.20 22.30 22.52 23.07 24.00 0.10 0.25 4.25 8.00 8.05 8.20 8.30 8.35 10.00 11.27 11.30 11.35 12.30 12.35 13.00 13.20 13.37 13.45 14.00 15.25 16.00 16.28 16.30 16.35 17.30 18.30 18.35 19.51 19.52 19.55 20.30 20.35 21.30 21.38 22.24 23.00 23.20 24.00 Verbunkosok, nóták A kódexről Hírek. Időjárás. Sport Tíz perc külpolitika Zenekari operarészietek PAF-műsor Pablo Casals gordonkásuk Hírek. Időjárás Sanzonok Himnusz PETŐFI RÁDIÓ Zenés műsor Hírek. Időjárás Nótafelvételek Tíz perc külpolitika Hírek. Útközben Napközben Zen ed él el ott Orosz nyelvű hírek Hírek. Útközben Csak fiataloknak! Hírek. Útközben A népművészet ifjú meste­reinek felvételeiből Kapcsoljuk a pécsi körzeti stúdiót Éneklő ifjúság Rovargyűjtemény Időjárás- és vízállásjelentés Színe-java Louis Nagel, akit Nemes Lajosnak hívtak Népi zene Műsorismertetés Hírek. Útközben Idősebbek hullámhosszán Kérdezz a másikról! Hírek. Útközben Hétvégi panoráma Szünetjel! Reklám 10.42: Könnyűzene — hangszer- szólók 11.00: Hírek. Időjárás lí.05: Chopin-hangverseny 12.14: Zenekari muzsika 13.00: Hírek. Időjárás 13.05: Műsorismertetés 13.07: Csak fiataloknak! 13.57: Külföldről érkezett 14.19: Haj. Részletek 14.45: Zenekari muzsika 1G.00: Vér a véredből 16.37: Zenei lexikon 16.57: Pillanatkép 17.02: Pophullám 17.53: Üj lemezeinkből 18.30: In limba materna 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Opera-művészlemezek 20.05: Kilátó 20.50: Debreceni dzsessznapok 21.38: Üj Melódia-hanglemezeink­ből 22.25: Napjaink zenéje 23.30: Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ 9.55: Tévétorna 10.00: Utánam srácok! 10.30: Aranyásók Alaszkában 11.35: Képújság 16.30: Hírek 16.35: Postafiók 250. 18.45: Madarak frakkban 17.35: A popzene műhelyei 18.05: Képújság 18.10: Telesport 18.35: Rekíám 18.40: Pulzus 19,30: Reklám 19.40: Tévétorna 13.45: Esti mese 20.00: Tv-híraúó Slágerlista Hírek. Útközben / 20.30: Úriemberek vagyunk Bubi, dáma. király és ász 21.20: A hét műtárgya Tornyos György: Rondó Kirándulás a spanyol popze­nében Népdalcsokor Hírek. Időjárás. Sport A Rádió Dalszínháza Hírek. Időjárás 3. MŰSOR Műsorismertetés Johann Strauss operettjei­ből Magyar zeneszerzők művei­ből 21.25: Panoráma 22.30: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 15.25: Képújság 15.30: A piac. Tévéfilm 1G.55: Mi muzsikus lelkek . .. 18.00: Vassza Zseleznova 19.15: Zenés TV Színház 20.50: A vidapintyék titka 21.35: Tv-híradó 2. 21.55: Chick Corea és Herbie Hancock közös koncertje 22.55: Képújság A bábolnai IKR, a szolnoki GITR, a bajai BK.R és a szek­szárdi KSZE szakemberei eb­ben a témában először beszél­ték meg, melyek azok a kor­szerű talajelőkészítési techno­lógiák, amelyekkel húsz-har­minc százalék energia is meg­takarítható. Délután a Gödöllői Tangaz­daság egy frissen letakarított zöldborsó tábláján két tucat gépet mutattak be az érdek­lődőknek. Itt volt látható az a nagy teljesítményű mélyla­zító is, amelyet a gödöllői egyetem és a tangazdaság szakemberei feltalálói kedvét dicséri. Bemutatták a Kapos- gép Vibrolaz és Lator talajla- zítóit is, amelyekkel a szántás­hoz képest csaknem tíz száza­lékos gázolaj-megtakarítás ér­hető el. ben tudományos tanácskozás­ra. Mint megnyitójában dr. Zá- dor András Pest megyei veze­tő főorvos hangsúlyozta: újab­ban a közfigyelem olykor a testi bajokat is megelőző lelki egészségvédelem felé fordult. Ennek részleteiről, a szőrön1 gás és a krízishelyzetek felol­dásáról, a súlyosabb tünetek idejekorán történő felismeré­séről, a gyógyítóktól feltétle­nül elvárható türelmes, meg­hallgató, a beteggel együttérv. ző magatartásról, s általában a társadalom e témáival össze­függő szentféletének formálá­siról tártótheloadást dr. Hérái István megyeiideggyógyász szaíkfőorvbs. ■ Az ezt követő vitában fel­szólaló két körzeti orvos; a pszichiátria kórházi szakem­bere gyakorlati példákkal il­lusztrálta, hogy az egymással összefüggő, testi és lelki, men­tális megbetegedések csak a pácienst; mint egész embert, s nem leegyszerűsítve, a testi tü­neteket egyedül lényegesnek tekintő szemlélettel előzhetők meg, orvosolhatók idejében. A tanácskozáson vehették kézbe az érdeklődők először a Pest megyei Köjál és az Or­szágos Egészségnevelési Inté­zet közös kiadványát, dr. Hárai István a Mentálhigiéné alap­vonalai című tanulmányát. Figyelmetlenség az utakon Négy kerékpárost gázolt Nem adott elsőbbséget. Tel­kin Farkas Sándor 62 éves nyugdíjas, személygépkocsijá­val nem adta meg az elsőbb­séget négy kerékpáros fiatal­embernek. A balesetnél a 17 éves Kiss Ferenc súlyosan megsérült. Könnyebb sérülése­ket szenvedett: Torony Attila 18 éves. Huri Csaba 17 éves ’ » és Ottó László 17 éves kerék­páros. Kettős szabálytalanság.. Ör­böttyánban Kiss János 42 éves asztalos személygépkocsiját figyelmetlenül vezette és el­ütötte Csengődi János 39 éves lakatost, valamint Pikács Zol­tán 22 éves segédmunkást, akik szabálytalanul közleked­tek. Mindkét gyalogos súlyo­san megsérült. Felborult a gépkocsi. Duna­varsány határában Gerhardt Pál 49 éves hegesztő figyel­metlenül vezetett és személy- gépkocsijával felborult. Az autóban utazó Bujtor Mihály- né 30 éves bedolgozó súlyosan megsérült. Súlyosan megsérült. Sziget­szentmiklóson Tóth Gyuiáné 73 éves kerékpározó nyugdí­jas nem adta meg az elsőbb­séget egy szabályosan közleke­dő személygépkocsinak. Az idős asszony a baleset követ­keztében súlyosan megsérült. A vétkes megúszta. Nagykő­rösön Mészáros Józsefné 33 éves eladó személygépkocsijá­val haladva nem adott elsőbb­séget egy személygépkocsinak, melyet Hernádi Istvánná '48 éves háztartásbeli vezetett. A balesetnél Hernádi Istvánná, valamint férje megsérült.. A rendőrség valamennyi baleset ügyében . vizsgálatot folytat. ' BPB'T urnvri UÍDI A D-Fas«rkem^hefyetú»: XrliSsTKvin' és’ ííésiire* János.”- szerkesztő séeT' Budapest' vm".,’Somogyi Béla u. «. Postacím: Budapest, pí. 311 . trányitószám: • 1446. Kiadja- 8 ífctíl Stíl S3 ! ti ninLnr Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre. vezérigazgató. — A szerkesztőség és» kiadóhivatal központi telefonja S-13-loo és 336-130. ­' "Hírlap, Cegléd. Kossuth tét V Pí. 19 2701/ Telefon: 11-rlCO. - Érdi Hírlap, Érd. Lenin út 33. 3030 Telefon: 15-353. Gödöllői Hírlap, rrtrtrtiin srohadsíe út ? Pf 14 3100 Telefon- 81-96. - Monorí Hírlap Monor, Kossuth u. 71. Pf 51. 2JM.' Telefon: 157. - Nagykőrösi Hírlap. Nagykörös. Hősök tere 1. 2750. Telefon: 398. - Váci Hírlap, Vác. Lenin OI IS PI 3! Wl Telefon- 10 - 095 - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar posta. - Előfizethető Bármely pőstahivatalnái, . v*»í«itÁknél és a posta Közuontl Hírlap irodánál (postacím: Budapest V. József nádor tér i. ISOOj. személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI tlS—90 IS2 pénzforgalmi - jelzőszámra. A ’aD ^íra■ 8 oldal I 40 Fh 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft. egy negyedévre i02.- n. félévre 204.- FL egyéni előfizetőknek éves előfizetés: «*,- Ft. - ISSN 0133-0059 Pest megyei Hírlap Vlndex 25 064 HU), ISSN 0133-2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0269-5467 (Érdi Hírlap), ISSN <íQpáöU6i Hírlap). ISSN «13J-MSJ (Mcnori Hírlap). ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133-271» (Váci Hírlap). - ’ * naponta. - Főszerkesztő: sági Agnes. —

Next

/
Thumbnails
Contents