Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-21 / 144. szám
Péntekre kész a csatorna Csövet mosnak, betonoznak A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 144. SZÁM 1984. JÜNIUS 21., CSÜTÖRTÖK Maturázó felnőttek Nem a diák megy, a tanár utazik Korkép az esti és levelező oktatásról Kiállítás/ a CEMU-ben A nagysikerű budapesti, majd dunakeszi bemutatkozás után Tamási János váci festőművész képei Vápott a Cement- és Mészművek vezér- igazgatóságán kerülnek bemutatásra. A kiállítást június 25-én, hétfőn, 14 órakor Kottái Imre bevezető szavai után dr. Losonci Miklós művészet- történész nyitja meg. A megnyitón közreműködik Karsai István színművész. A képeket egy hétig tekinthetik meg az érdeklődők. Katonafesztivál Régen kiszolgált katonának szokatlan, a mai honvédek számára természetes, hogy nem különülnek el a lakosságtól. Kulturális műsoraikat ma már nemcsak a legénységi étkezdék közössége előtt mutatják be. A helyőrség rangos vendégei időről időre bemutatkoznak a váci közönségnek is. Ma 14 órakor az amatőr alkotók kiállítását nyitja meg Ádám Béla ezredes, az ifjúsági kulturális napok háromnapos rendezvénysorozata nyitó eseményeként, a Madách Imre Művelődési Központban rendezett kiállítást, e hó 28-ig nézhetik meg az érdeklődők. Mindjárt ezután kezdődik az ifjúságpolitikai fórum, fél háromkor öt kórus lép színpadra, majd amatőr együttesek, szólisták következnek, közülük, színjátszók, vers- és prózamondók, hangszeres szólisták, zenekarok. Pénteken délelőtt 9 órától folklórbemutató lesz. Néptáncegyüttesek, kisegyüttesek és szólisták .szakmai minősítése. 10 órakor érdekes ifjúságpolitikai fórum kezdődik a hazafias honvédelmi nevelőmunka időszerű kérdéseiről. Katonazenét hallhatnak délután a város központi terein, a budapesti helyőrség fúvószenekara előadásában. A város utcáit járó autóbusz ezután Vácrátótra, Váchartyán- ba és Szokolyára is elviszi a katonazenészeket, hogy a Győzelemmel fejezte be bajnoki szereplését az Izzó felnőtt férfi kézilabdacsapata. A váci csapat a hazai pályán mindig veszélyes Tököl otthonából hozta el a két bajnoki pontot. Váci Izzó. MTE—Tököli KSK 25-22 (17-11) Tököl: 300 néző. Jv: Ladisz- lai—Egervári. Izzó: Bielik — Vásárhelyi 6, Modróczki, Kovacsics 8, Kiss J. 1, Hunyadkürti 3, Horváth 6. Csere: Danitz, Szunyogh, Kiss Gy. 1, Makrai, Rácz. Mindkét csapat roppant idegesen kezdett, és az első tíz percet inkább kapkodás, mint játék jellemezte. A hazaiak ekkor több sportszerűtlenséget elkövettek, de a váciak nem vették fel a kesztyűt, fegyelmezetten játszottak, és ez a hazaiakat zökkentette ki. Tíz perc elteltével a védők is megtalálták az egymás közti kapcsolatot, jól zártait, mely megoldhatatlan feladatot jelentett a hazai csapatnak. Az első játékrész második felében a támadójáték is erősen feljavult, és a váci csapat szinte tetszés szerint lőtte góljait. Különösen a két szélső volt elemében, akik közül Vásárhelyi valamennyi gólját ebben az időszakban szerezte. A második játékrészben is hasonlóképp szellemesen játszott az Izzó, de ekkor a helyzetkihasználás nem a legjobban sikerült. Míg a váciak sorozatban hét .kapufát lőttek addig a Tököl szép lassan felA múlt péntek óta egyirányú forgalom zajlik Vácott a Madách Imre Művelődési Központ előtt, a 2-es főútvonalon. A DMRVV Széchenyi István brigádja keményen dolgozik a csatornameghibásodás elhárításán. Közel 40 köbméter földet emeltek ki, azt kell most visszatölteni, az eldugulást előtte kimosatni, betonozni, aszfaltozni. Zakatol a kompresszor motorja, az út mentén zajlik a helybelieket szórakoztassák muzsikájukkal. Péntek este 8 órakor amatőr honvéd együttesek lépnek fel, s műsoruk után ifjúsági bál következik Vácrátóton, Váchartyánban és Szokolyán. Szombat délelőtt 10 órakor újabb ifjúságpolitikai fórumra kerül sor a művelődési központban. Délután 2 órakor laktanyalátogatás lesz, az Esze Tamás Múzeum megtekintésével, délután 4 órakor Vácott megismétlik a térzenét, 17 órakor a művelődési központban Ádám Béla ezredes átadja az együttesek díjait, s este 6 órakor megkezdődik a legjobb amatőr együttesek gálaműsora. A magyar néphadsereg hátországi parancsnoksága háromnapos rendezvénysorozatára a belépés díjtalan. Mindenkit szívesen látnak. Jó lenne ismét vérbeli NB Il-es labdarúgó-mérkőzéseket látni a váci stadionban. De van e rá esélyünk a következő szezonra? Ez a kérdés foglalkoztatja most a város szurkolótáborát. A focikedvelők szemében nagyot nőttek a bőrgolyó helyi bűvölői, akik a területi bajnokság Mátra csoportjában 52 pontot szereztek, mindössze 9 gólt kaptak. zárkózott. A hazai közönség szinte, űzte, hajtotta csapatát, de szerencsére ezen a napon ez is kevésnek bizonyult. Az Izzó ismét az első félidőbeli játékát nyújtotta, szinte pillanatok alatt ismét visszaszerezte hatgólos előnyét, melyet a hazaiak csak az utolsó percekben tudtak háromgólosra ledogozni, igaz ekkor az Izzó sorozatban négy hétméterest hibázott. Kitűnő mérkőzést láthatott az igen szép számú hazai közönség. A váciak végig kezükben tartották a mérKö- zés irányítását és biztos győzelmet arattak, az idei szezon legszínvonalasabb mérkőzésén. A hazai csapat egy pillanatig nem nyugodott bele abba, hogy a váciak fölényesen vezetnek, mindvégig hajtott, bízva, hogy legalább az egyik pontot otthon tudják tartani, mely a jól játszó váciak ellen ezen a napon nem sikerülhetett. Hozzá kell tenni azonban, hogy a két játékvezető kitűnően kezben tartotta a találkozót, mely Tökölön eddig nem sok párosnak sikerült. Győzelmével a váci csapat befejezte tavaszi bajnoki szereplését, mely minden tervet felülmúlóan jól sikerült. A csapat mind a H mérkőzését megnyerte és jelenleg négy pont előnnyel vezet-a bajnoki tabellán. Ennek ellenére mégsem térnek pihenőre, hisz még MNK-beli kötelezettségüknek is eleget kell tenniük. Eddig négy fordulón forgalom, lassítanak a gépjárművek. Akinek gyakran van errefelé útja, türelmetlen. Déry Miklós művezető és Temesvári Zoltán, a balparti üzemigazgatóság párttitkára, hálózatellenőr állnak a munkagödör szélén, Déry Miklós adja a részletes utasításokat — Mikorra készülnek el? — Előreláthatólag péntek reggelre. A hiba okáról egyelőre csak feltevéseink vannak, most vizsgáljuk. Ez a gerincvezeték, ami itt a főútvonal alatt húzódik, még 1930-ban épült. Tény, hogy nagy a rezonancia — mondja a művezető, s valóban érezzük, amikor egy nagyobb jármű elhalad, hogy szinte hajlik alattunk a beton. — Túlterhelt a vezeték — folytatja. — Ez a régi cső any- nyiból nagyon jó, hogy kopásálló, égetett agyag, de mivel merev, a dinamikus igénybevételt nem bírja. Az út szélesítése óta lényegében fölötte zajlik a forgalom. — Sok szó esik az új csatornahálózat kiépítéséről, miközben a régiek kezdik feladni a leckét. — Erre fel kell készülni. A hálózat elég régi. — Milyen az anyaguk? — Negyven-ötven éve épültek a vezetékek. Jó lenne tudni pontosabban, miből készültek a csövek. A Haraszti Ernő utca alatt például bauxitcement csövet is találtunk. — Ami köztudottan elporlik, néhány évtized után. És még a szilárdabb, rugalmasabb anyag is kifárad egy idő múlva. — Szép idő volt, nap sütött. .S a vízműveseknek most nagyon rosszul jönne az esős idő folytatása. Kovács T. István A jó eredményre felfigyelve a városi tanács vezetői is fogadták a csapatot. >Weisz György tanácselnök közölte, hogy ha az osztályozó mérkőzések eredményeként bejutnak az NB II-be, úgy természetesen biztosítani tudja a város vezetése a bajnokságban való részvétel feltételeit, minden támogatást megad ahhoz hogy jó játékkal megállhassák helyüket a város színeit képviselő labdarúgók, túljutva, jelenleg a legjobb 64 közt vannak. Következő ellenfelük a Győri Magasépítők NB 11-es csapata, akik a nyugati csoportban jelenleg a bajnoki tabellát vezetik. A csapatban több volt NB I-es játékos is szerepel és így minden bizonnyal nagyszerű mérkőzés várható. A találkozót június 28-án, csütörtökön játsszák 18 órai kezdettel a Forte pályán. Sajnos nem sikerült ily jól a bajnoki zárás a megyei bajnokságban szereplő ifi II-nek, akik az utolsó tíz percben vesztettek. Ennek ellenére a csapat a tabella harmadik helyén áll, mindössze két ponttal elmaradva a Tököl és a Cs. Autó csapatai mögött, ősszel még lesz alkalom javítani. Tököl ifi—V. Izzó ifi II 25-18 (11-10) Legjobb dobók: Alt 11, Szász 4. A megyei bajnokságban szereplő csapatokkal egy időben fejezte be bajnoki szereplését az NB-s ifi bajnokságban szereplő csapat is. A fiúk az utolsó fordulóban meglepő biztonsággal, fölényesen győzték le az Ű. Dózsa csapatát. Az örömbe kis üröm is vegyült, mivel a második félidőben az addig kitűnően játszó Sebestyén a vendég kapussal történt ütközés után, kulcscsonttörést szenvedett. V. Izzó MTE ifi—Ű. Dózsa ifi 25-12 (10-7) Góllövök: Sári 9, Madár 6, Gratzál 3, Serfőző, Pálffy 2—2, Jámbor, Vörös, Imre 1—1. —nyári— Nemrégen, a ballagások idején megbolydult az egész város, de akkor csak a fiatalok, a 18 évesek felé fordult a figyelem. Pedig a napokban 12 osztályban 228 dolgozó felnőtt érettségizik. Szakmai középkáderek Ebből a feladatból a legnagyobb részt a Magyarkúti József által vezetett mezőgazda- sági szakközépiskola levelező tagozata vállalta. Vácon kívül még Dányban, Vámosmikolán, Kókán, Daba- son, Dömsödön, Szentmárton- kátán, Gödöllőn, Pestimrén, Pátyon és Alsónémedin indítottak osztályokat. Nem a tanulókat utaztatják Vácra, a tanárok utaznak a hallgatók lakóhelyére. A termelőszövetkezetek ilyen lehetőségek mellett szívesen küldik dolgozóikat a növény- és állattenyésztő szakra. Húsz osztályban 420 hallgatót tanítanak. Tizennégy osztály vidéken indult. A hallgatók 70 százaléka nő, sohasem volt ilyen magas az arányuk. A teljes létszám a 60-as években volt a legnagyobb, akkor elérte az 1200-at. Most hat osztály érettségizik 110 jelölttel. Még a hagyományos oktatás folyik, heti egynapos konzultációval, két évközi beszámolóval és év végi vizsgával. A tanítás öt főhivatású tanár feladata. Rajtuk kívül még legalább tízen segítenek Vácról és vidékről. A tagozatvezető elmondta, hogy a tanévkezdésig várják az új jelentkezőket. Első osztályba jöhetnek azok, akik a mező- gazdaságban dolgoznak, második osztályba a szakmunkás-bizonyítvánnyal is rendelkezők, a harmadik osztályba az érettségizettek nyerhetnek felvételt. Technikus minősítést is lehet szerezni egyéves tanfolyam után növény- termesztő és törzskönyvező szakterületre. A közgazdasági szakközép- iskolában Hronyeczné Hegedűs Magdolna vezeti -a levelező tagozatot. Tíz. osztályukban közel 200 hallgató folytatja tanulmányait. Két csoport már érettségizett, most csak a szakmai tantárgyakból kell vizsgázniuk. Velük együtt háA Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Vác városi Bizottsága és a Forte gyár KISZ-bizottsága az ifjúmunkás- és szakmunkástanuló napok keretében fotópályázatot hirdet minden 35 éven aluli fiatal részére. A pályázat célja a fotózás népszerűsítése mellett a fiatalok érdeklődésének felkeltése bizonyos témák iránt. Pályázni lehet feketefehér és színes képekkel, melyek egyik oldala 18 centiméternél kisebb nem lehet. Témája: természet, sport, turisztika. ' A pályamunkákat 1984. szeptember 15-ig jeligével kell leadni a KISZ Vác városi Bizottságán (2600 Vác, Lenin u. 45.). A pályázó nevét és címét leragasztott jeligés borítékban kell mellékelni. A pályázatra benyújtott valamennyi munkát 1984. október 1-ig szakmai zsűri értékeli. A legjobban sikerült alkotásokat kiállításon mutatják be az ifjúmunkás- és szakmunkástanuló napok alkalmával. Pályadíjak: fekete-fehér; I. rom osztályban, mintegy fél-' száz jelölt maturázik. Üj jelentkezőket főleg az adminisztratív munkakörben dolgozók közül várnak augusztus végéig. Sokan jönnek a nappali tagozatról, végzett gép- és gyorsírók, valamint tanulmányaikat félbeszakító szakközépiskolások. Érettségivel jelentkezőknek csak két évet kell tanulniuk, az újabb érettségi megszerzéséig. Ebben az iskolában a felnőttoktatás már több éve heti kétnapos, amelyeken nem kötelező a megjelenés, csak a tudás megszerzése érdekében ajánlatos. A nagy hírű Sztáron Sándor Gimnázium felnőtt tagozatának vezetője, Kovács Ferencné szomorúan újságolja, hogy elegendő jelentkező hiányában már két éve nem tudtak osztályt indítani. A még meglévő osztályok közül most egyben 23 hallgató tesz érettségi vizsgát. Felsőfokú intézményekben négyen akarnak továbbtanulni. Űj jelentkezőket várnak a tanév kezdéséig. Az emelt szintű szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezők a harmadik osztályba iratkozhatnak be. Nekik biológiából és kémiából - különbözeti vizsgát is kell tenniük. A tagozatvezetőnő szeretne még egy régi típusú harmadik osztályt indítani, ahol heti egynapos tanítás lenne. A toborzáshoz az iskola több segítséget vár az üzemektől. Már esek búcsúzók A Géza király téri egészségügyi szakközépiskola levelező tagozatának vezetője Fehér Jánosné. A következő tanévben már csak búcsúzó osztálya lesz. Most még 32-en érettségiznek. Ezt a tagozatot, a szakmunkások szakközépiskoláját, a Lőwy Sándor Ipari Szakközépiskola veszi át. Szabó János tagozatvezető ide várja az új jelentkezőket. Szakmunkás-bizonyítvánnyal, gép- és gyorsíró oklevéllel vagy ápolónői képesítéssel lehet felvételt nyerni, és három év múlva érettségi vizsgát tenni. A tagozatvezető. elmondta, hogy a kétnapos oktatásnak tudható be a közel 30 százalékos lemorzsolódás, de akik maradtak, jó tanulmányi eredményeket érdíj 600.— forint, II. díj 400.— forint, III. díj 300.— forint. Színes: I. díj 600,— forint, II. díj 400,— forint, III. díj 300,— forint. Nosztalgiaszínpad A felszabadulást követő években Vácott is eleven volt az öntevékeny színjátszó mozgalom. A sikersorozatot megért János vitéz, Szabad szél, Ármány és szerelem stb. emléke ma is elvenen él az idősebb nemzedékben. Felvetődött a gondolatidén ősszel — nosztalgiaszínpadként —, fel kellene eleveníteni a legsikeresebb előadások egy-egy részletét. Sokan élnek még városunkban a régi művelődési ház színjátszó gárdájából. Vállalná az érdekesnek ígérkező feladatot Kövi László, több darab egykori sikeres rendezője. tek el. Néhány jeles tanuló is akadt. Most a két első osztályban 51-en vizsgáznak. Az iskola másik levelező tagozatát Almás Zoltán vezeti. Őszinte bánatára egyre csökkenő tanulói létszámmal. Pár éve megszűnt az esti tagozat.- A heti háromnapos konzultáció kevésbé volt népszerű, mint az egynapos. Ebben a tanévben mind a négy évfolyamon egy-egy osztály szerveződött, 62 tanulóval. Tizenhármán érettségiznek. Első osztályba itt az általános iskolát végzettek, második osztályba a vasipari szakmunkások iratkozhatnak be. A technikusképzés Az elmúlt évben nagy örömet okozott a tagozaton is, hogy kijelölték az iskolát az új rendszerű technikusképzésre, amely szerint 1984-ben már így alakult volna a felnőtt tagozat. Az Elnöki Tanács döntését ebben az évben azonban nem követte végrehajtás. Mint ahogy dr. Bangha József, a technikusminősítést előkészítő bizottság tagja ecsetelte, a minisztérium állásfoglalása; nem az a fontos, hogy időben kezdjék, hanem az, hogy jól előkészítve indítsák el ezt az új iskolatípust.. Ezért továbbra is csak az egyéves tanfolyamrendszerű technikusminősítés folyik az iskolában, gépészeti szakterületeken. Tóth Ferenc, a szakterület felelőse olyan érettségizetteket vár, akik már a szakmában is legalább kétéves gyakorlattal rendelkeznek. A váci üzemeknek is nagy szükségük van a gépkarbantartó, -javító és gépszerelő technikusokra. Czmarkó Gyula A Papírfeldolgozó ISZ a fóti telephelyére azonnal felvesz szakmai képesítést és gyakorlatot szerzett nyomdai és könyvkötészeti termelésirányítókat, magas- és ofszetnyomósban jártas gyártás-előkészítőket, magas- és ofszetnyomó géphez gépmestereket, könyvkötő szakmunkásokat és adminisztrációs munkára gyakorlott gyors- és gépirónőket; terv-statisztikust. Jó kereseti lehetőség. Munkába és hazaszállítás, kedvezményes üzemi étkezés, üdülés a Balatonnál, a szövetkezet saját üdülőjében. ■ Elsősorban Foton, Dunakeszin, Mogyoródon, Újpesten, Zuglóban, Rákospalotán vagy Újpalotán 'okok jelentkezését várja a szövetkezet. Jelentkezni lehet az elnöki irodában, hétfőtől péntekig, 7 és 8 óra között, cím: Budapest VII., Dohány u. 57.. vagy a személyzeti osztályon, I étfőtől csütörtökig, 7 és 14 óra között, pénteken 7 és 12 óra között, (a szombat munkaszüneti nap), cím: Fát, Keleti Márton u. 7. (Győrffy István u. 35.). ISSN 0133-87» (Váci Hírlap» Artisták, zenekarok, szólisták / Zene a téren és a falvakban Vége a bajnoki szereplésnek Győzelem titán sem pihennek K. T. L Magasabb osztályba léphet? Ismét az NB II kapujában Természet és sport Fotópályázat 1984.