Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-11 / 109. szám

KW MHU it. 1984. MÁJUS 11., PÉNTEK A spanyol uralkodó Moszkvában (Folytatás az 1. oldalról) I. János Károly spanyol ki­rályt és feleségét nem sokkal megérkezésük után ünenpélye- sen fogadta á nagy Kreml pa­lota előtt Konsztantyin Cser- nyenko, az SZKP KB főtitká­ra, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. Ezt követően megbeszélésre került sor Konsztantyin Cser- nyenko és I. János Károly kö­zött. A spanyol vendéget üdvözöl­ve Konsztantyin Csernyenko hangsúlyozta, hogy a szovjet emberek tisztelettel viseltetnek a spanyol nép, annak szokásai és hagyományai iránt. Ezzel összefüggésben a szovjet kor­mányfő a két ország közötti jó kapcsolatok további fejlő­dése szempontjából igen jelen­tősnek nevezte azt a tényt, hogy a spanyol állam feje első alkalommal tesz látogatást a Szovjetunióban. Ezek a kap­csolatok egymás szuverenitásá­nak kölcsönös tiszteletben tar­tásán és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvein alapulnak. A megbeszélésen mindkét részről megerősítették: meg­vannak a lehetőségei a Szov­jetunió és Spanyolország között kölcsönösen előnyös együttmű­ködés tovább-bővítésének. A jelenlegi nemzetközi hely­zet értékelése során szovjet részről rámutattak a szovjet külpolitika változatlan irány­vonalára. A Szovjetunió követ­kezetesen védelmezi a békét és a különböző társadalmi beren­dezkedő államok közötti bé­kés egymás mellett élés gya­korlatát. E politikából kiindul­va a Szovjetunió jelentős kez­deményezéseket tett, amelyek célja a bizalom helyreállítása, a biztonság érzésének erősíté­se, a háborús veszély csökken­tése. A megbeszélésen kölcsönösen kifejezték, hogy érdekükben #1 a nemzetközi feszültség eny­hítése, a békés feltételek biz­tosítása a szovjet és a spa_nyol nép építőmunkájához. , A Szovjetunió Legfelsőbb tanácsának Elnöksége csütör­tökön vacsorát adott I. János Károly és Zsófia királyné tiszteletére. A baráti légkörű vacsorán Konsztantyin Csernyenko és I. János Károly pohárköszöntőt mondott. Pohárköszöntőjében Konsz­tantyin Csernyenko kijelentet­te: szovjet részről a látogatást a két ország népei közötti kedvező viszony, kölcsönös ro- konszenv és tisztelet megnyil­vánulásának tekintik. Nemzetközi kérdésekről szólva Csernyenko felhívta a figyelmet, hogy a nemzetközi helyzet nemcsak feszült, ha­nem meglehetősen veszélyes is. E veszélyes politika meg­nyilvánulása a Szovjetunió és szövetségesei ellen irányuló, első csapás megtételére alkal­mas nukleáris fegyverek né­hány nyugat-európai országba telepítése. A Szovjetunió tudomása szerint Spanyolország nem szándékszik nukleáris fegyve­reket beengedni területére — mutatott rá Csernyenko, emlé­keztetve arra, hogy a Szovjet­unió hivatalosan és ünnepé­lyesen kijelentette: nem alkal­maz nukleáris fegyvereket azokkal az államokkal szem­ben, amelyek lemondanak e fegyver gyártásáról és meg­szerzéséről, és nem tárolnak ilyet területükön. Spanyolországnak a madridi találkozó sikeres megtartásá­ban betöltött szelepéről szól­va Konsztantyin Csernyenko hangsúlyozta, hogy mind a Szovjetunió, mind pedig Spa­nyolország a nemzetközi jogi normák és az ENSZ alapok­mányában foglalt elvek szigo­rú megtartása mellett száll síkra, amellett foglal állást, hogy minden népnek joga le­gyen döntenie saját sorsáról. Szovjet részről üdvözlik Spa­nyolországnak azt a kinyilvá­nított szándékát, hogy konst­ruktív nemzetközi szerepet kí­ván betölteni, elő akarja segí­teni a világ különböző részein levő feszültségforrások meg­szüntetését. Válaszbeszédében I. János Károly hangsúlyozta: Spa­nyolországban hisznek abban, hogy nemcsak lehetséges, ha­nem szükséges is a különböző társadalmi-gazdasági rendsze­rű országok békés egymás mellett élése, amely a becsü­letes együttműködésen, a meg­értésen, a bizalmon és a köl­csönös tiszteleten alapul. Spa*- nyolországnak egyik legszilár­dabb külpolitikai elhatározása: fenntartani a népek közötti gyümölcsöző párbeszédet. A dán parlament döntése A dán parlament csütörtö­kön megvonta az ország pénz­ügyi hozzájárulását az új amerikai közepes hatótávolsá­gú rakéták nyugat-európai te­lepítésének programjától. A kis északi ország ezzel kivon­ta magát a NATO 1979-es ket­tős határozatának teljesítése alól Dánia területén a NATO nem tervezi sem Pershing 2- esek, sem manőverező robot­repülőgépek rendszerbe állítá­sát, de az észak-európai or­szág — az Atlanti Szövetség tagjaként — vállalta, hogy hozzájárul a közös költségek­hez. Berlinguer kedvezően értékelte Craxi elképzeléseit A baloldali egység mellett Enrico Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt főtitkára, szerdán este a római televí­zióban pozitívan értékelte Bettino Craxi Lisszabonban is­mertetett elképzelését a raké­tatelepítés felfüggesztéséről. Hozzátette: egyelőre nem de­rült ki, hogy ötletről vagy konkrét javaslatról van-e szó. Ha azonban a miniszterelnök diplomáciai vagy politikai kezdeményezésre készül, ak­kor a kommunisták támogatni fogják. Berlinguer a tv politikai fó­rumán tett nyilatkozatában ki­tért az OKP és az OSZP kap­csolatára is. Leszögezte, hogy kommunista részről nem ta­núsítanak ellenséges magatar­tást Craxi pártjával szemben. Mitterrand interjúja a Liberationnak Nem változtak az eredeti célok Mitterrand elnök; ' interjúit adott a Liberationnak elnökké választásának 3. évfordulója alkalmából, s hangsúlyozta, hogy a báloldal eddigi kor­mányzása alatt olyan vegyes gazdaságot hozott létre, amelyben egymás mellett él a közösségi és a magánszektor. Ez miféléi annak, amit ő ja­vasolt* .1981-ben a franciáknak — hangoztatta. Az elnök azt mondotta, hogy Különbizottság alakult A Karami’kormány első ülése Amin Dzsemajel elnök nyá­ri rezidenciáján, a Bejrúttól északkeletre fekvő Bikfajában tartotta meg első érdemi ülé­sét csütörtökön az április 30- án kinevezett libanoni nem­zeti egységkormány. A kormányülést tulajdon­képpen a Bikfaja közelében állomásozó szíriai csapatok védernyője alatt tartották meg, noha maga az elnöki pa­lota a libanoni hadsereg, a Dzsemajel-család szülővárosa pedig a falangista milícia el­lenőrzése alatt áll. Az elnöklő Amin Dzsemajel felszólította az egységkormány tagjait, hogy zárják le a háború feje­zetét és nyissák meg a béke, a stabilitás korszakát. A kormány a tűzszünet megszilárdítását, a helyzet normalizálásét tekinti a leg­sürgősebb feladatának. Nabih Berri, a dél-libahoni ügyek ál­lamminisztere kifejtette, hogy halaszthatatlannak tartja a felbomlott kormányhadsereg újjászervezését, az Izrael ál­tal megszállt országrész felsza­badítását. A bejrúti állami rádió érte­sülése szerint várhatóan több napon át tanácskozik az új ka­binet, amely Rasid Karami miniszterelnök vezetésével kü­lönbizottságot alakított a par­lament elé terjesztendő kor­mánynyilatkozat kidolgozásá­ra. A szabó terese port felszámolása után Tripolitan teljes Teljes nyugalom volt szer­dán a líbiai fővárosban egy nappal azután, hogy kormány­erők megsemmisítették az or­szágba beszivárgott szabotőr- csoportot és a náluk talált ada­tok alapján terroristákat tar­tóztattak le. A sikeres akció után líbiaiak ezrei vonultak az utcára, támogatásukról bizto­sítva Moamer El-Kádhafit és a líbiai forradalmi rendszert. A JANA hivatalos líbiai hírügynökség közlése szerint szerdán sajtókonferenciát tar­tott Moamer El-Kadhafi. Azt mondta, hogy Tripolinak bizo­nyítékai vannak, amelyek sze­rint a terroristákat Nagy-Bri- tanniában és az Egyesült Ál­lamokban képezték ki, a szu­dáni kormányzat pedig segít­séget nyújtott nekik, táborokat bocsátva rendelkezésükre. A támadást Kadhafi szerint Lon­don és Washington ösztönözte és készítette elő. A líbiai ve­zető cáfolta, hogy támadás ér­te volna főhadiszállását: az ak­cióra egy Tripoli központjában levő lakóépületben került sor. Kedden egyébként — helyi idő szerint későn este — po­kolgép robbant Addisz Abebá- ban egy líbiaiak lakta épület­ben. A Reuter és ajs AFP ér­tesülése szerint a robbanás kö­vetkeztében öt líbiai és egy etiópiai meghalt. A hírt dip­lomáciai források közölték szerdán az etiópiai fővárosban. kitárt az JÍ98Í-beh ’kitűzött. £é- lok mellett. A ,,'ázigor '{sofiti- káját” a gazdaságban nem cél­nak, hanem csak eszköznek te­kinti, amelyre azért van szük­ség, hogy Franciaország helyt állhasson a gazdasági válság viharában. Kijelentette, hogy bizakodva tekint a jövőbe, mert az inflá­ció és a külkereskedelmi defi­cit csökkentése terén máris eredményeket értek el. Célul azt tűzte ki, hogy az inflációt öt százalékra szorítsák vissza, a külkereskedelmi mérleget pedig 1985-ben egyensúlyba hozzák. A kormánytöbbségen belül megnyilvánult ellentétekről azt mondotta az elnök, hogy a többség pártjai „saját hitelü­ket teszik tönkre a közvéle­mény előtt, ha egyrészt bizal­mat szavaznak a kormánynak, másrészt pedig ellenséges kam- pányotkat folytatnak. Az elő­ző kormánytöbbség vesztét is ez a magatartás okozta, s ezt a kockázatot ma gondosan sze­mük előtt kell tartaniok”. A kommunisták nem felejtet­ték el Togliattinak az egység­re vonatkozó szavait, de az is tény, hogy az OKP egykori vezetője is bírálta a szocialis­ta pártot, amikor a dolgozók jogainak védelme érdekében erre szükség volt. Az OKP főtitkára megerő­sítette: a kommunisták a bal­oldali egység megteremtésére törekszenek, de ez nem kény­szerítheti hallgatásra őket ak­kor, amikor a dolgozók érde­keit és demokratikus jogait megkárosítják. A Szovjetunióba látogat úenseker Hans-Dietrich Genscher, a Német Szövetségi Köztársaság alkancellárja, külügyminisz­ter a szovjet kormány meghí­vására május második felé­ben a Szovjetunióba látogat — jelentette be csütörtökön Moszkvában. a,,szovjet televí­zió híradójának esti adása. A hágai bíróság állásfoglalása Nicaragua ügyében Washingtont elmarasztaló A Hágai Nemzetközi Bíró­ság csütörtökön nyilvánosság­ra hozott állásfoglalásában felszólította az Egyesült Ál­lamokat, hogy azonnal szün­tessen meg mindenfajta ellen­séges katonai tevékenységet Nicaraguával szemben, és szüntesse be a zsoldoscsopor­toknak a nicaraguai kormány megdöntésére irányuló akciói támogatását is. A felszólítás vonatkozik a nicaraguai kikö­tők aknazárának megszünte­tésére is. Az ENSZ fennhatósága alatt működő nemzetközi törvény­szék elutasította a washing­toni kormányzat álláspontját és érvelését, amely szerint a törvényszék „nem foglalkoz­hat” a nicaraguai panasszal. A végzést a bírósági iroda vezetője hirdette ki, s közölte egyben: a végleges ítélet és döntés később várható az ügyben, de az Egyesült Álla­moknak addig is tiszteletben kell tartania Nicaragua füg­getlenségét és felségjogait, amelyek éppen úgy megilletik ezt az országot, mint a térség bármely más államát. Nicaragua képviselője, Car­los Arguello Gomez nagykö­vet rendkívüli jelentőségűnek minősítette a törvényszék ha­tározatát. „Ez nagyban hozzá­járulhat a térség békéjének helyreállításához” — mutatott rá. Washington jogi képviselője kijelentette, hogy „a sürgőssé­gi határozat érvényét a végle­ges ítélet' szabja majd meg”. Elhárította azt, hogy bármi­lyen egyéb megjegyzést fűzzön az Egyesült Államokat teljesen egyértelműen elmarasztaló végzéshez. Az elnök televíziós beszéde Merev a reagani politika Reagan elnök szerdán tele­víziós beszédben szólította fel a kongresszust, hogy biztosít­sa közép-amerikai politikájá­hoz a szükséges anyagi fede­zetet. Az amerikai elnök hivatali ideje alatt már a hatodik tele­víziós beszédet szentelte en­nek a témának. „A kommunis­ta terror birodalmának” ne­vezte Nicaraguát, felforgatás­sal vádolta a Szovjetuniót, s „új izolacionistáknak” azokat az amerikai politikai köröket, amelyek nem hajlandók ele­gendő pénzt biztosítani közép- amerikai műveleteihez, a sal- vadori jobboldali rezsim támo­gatásához és a Nicaragua el­leni felforgató tevékenység és nyílt agressziós cselekmények folytatásához. .. ,0 - ‘x • - > . ._.'. . Az amerikai elnök maga is Papandreu üzenete a Biztonsági Tanácshoz Félrevezető amerikai kísérlet Andreasz Papandreu görög miniszterelnök szerdán a „köz­vélemény, az amerikai kong­resszus és a Biztonsági Tanács félrevezetésére irányuló kí­sérletnek” minősítette Ronald Reagan amerikai elnök tervét egy kétszázötvenmillió dollá­ros különleges béke- és újjá­építési pénzalap létrehozásáról Ciprus számára. A görög kormányfő az ENSZ Biztonsági Tanácsának küldött üzenetében rámutatott: az amerikai elnök nyilatkozatá­ban elhallgatta, hogy a prob­léma lényege a Ciprusi Köz­társaság, az ENSZ egyik füg­getlen tagállama elleni invá­zió és területe csaknem negy­ven százalékának megszállása. Szpirosz Kíprianu ciprusi Szöuli látogatás után Weinberger Tokióba érkezett A Dél-Koreával való kato­nai együttműködés szorosabb­ra fűzéséről Szöulban folyta­tott tárgyalások után, csütör­tök este, Tokióba érkezett Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter. Látogatásá­nak célja az Egyesült Államok és Japán közötti katonai kooperáció elmélyítése. Mivel o Pentagon vezetője Dél-Ko- reából érkezett Japánba, meg­figyelők úgy vélekednek, hogy a tokiói megbeszéléseken a háromoldalú együttműködés­sel kapcsolatos kérdések is na­pirendre kerülnek. Weinberger Nakaszone Ja- szuhiro miniszterelnökkel és Abe Sintaro külügyminiszter­rel, továbbá szigetországi kol­légájával, Kurihara Jukóval tárgyal. A tárgyalások előestéjén To­kióban annyi szivárgott ki, hogy az amerikai hadügymi­niszter megpróbálja majd Ja­pánt a fegyverkezés további fokozására bírni. Ezen belül mindenekelőtt a Japánt övező tengeri szállítási útvonalak „védelméről” lesz szó, azaz ar­ról a washingtoni követelés­ről, hogy Tokió vállalja a bi­zonyos tengeri térségek — be­leértve különböző tengerszo­rosokat is — ellenőrzését. Ez elősegítené, hogy az Egyesült Államok a térségben állomá­sozó katonai erőinek jelentős részét a Közel-, illetve a Kö­zép-Kelet térségébe csoporto­síthassa át. A japán készségről tanúsko­dik az, hogy Tokióban Wein­berger érkezésének előestéjé­re időzítették az újabb japán haderőfejlesztési terv bejelen­tését. i A TASZSZ Weinberger szöu- í li látogatásával foglalkozó kom- fy mentárjában megállapítja: jól- ^ lehet Washington az utóbbi idö- á ben a békeangyal szerepében 2 akarja feltüntetni magát, és v. már-már úgy tűnik, hogy sür- £ geti a tárgyalásokat a félszi- ^ get helyzetének rendezéséről, a 1 hadügyminiszter minden figyel­2 mét az Egyesült Államok és 2 Dél-Korea katonai eröfeszíté- 2 seinek szentelte. Ez pedig egy- j általán nem a helyzet rendezé- f sét segíti elő, hanem ellenkezö- l leg, a feszültséget fokozza a w térségben. államfő szerdán „mély csaló­dottságának éa, aggodalmának” adott hangot Ronald Reagan nyilatkozata miatt. „kontráknak”, azaz ellenforra­dalmároknak titulálta a Nica­ragua ellen CIA-pénzen hábo­rúzó lázadókat, de ugyanak­kor „a nicaraguai szabadság harcosainak” is kikiáltotta őket, akik minden segítséget megérdemelnek az Egyesült Államok részéről. Reagan' elutasított bármi­nemű változtatást saját politi­kájában, amely úgymond „a demokrácia és a gazdasági jó­lét elősegítését szolgálja”. Az amerikai elnök a közép­amerikai térség forradalmi és nemzeti-felszabadító mozgal­mainak elnyomására irányuló katonai beavatkozását és ag­resszióját lényegében Washing­ton „törvényes jogának és er­kölcsi kötelességének” minő­sí tétté —-• írta csütörtökön '"S~ TASZSZ, Reagan televíziós beszédével foglalkozva. Reagan kísérletet tett arra, hogy a Közép-Amerikában ta­pasztalható bonyolult folya­matokat úgy állítsa be, mint­ha azok kizárólag „Moszkva cselszövéseinek” és „külföldi beavatkozásnak” az eredmé­nyei lennének. Vádjait az el­nök természetesen egyetlen ténnyel sem támasztotta alá — húzza alá a TASZSZ. Megnyílt a PASZOK első kongresszusa A pártvezetés beszámolója m Első kongresszusát tartja Athénben a Pánhellén Szocialista Mozgatr. (P ASZ OK). A négynapos tanácskozásra mintegy 6!) országból ért zett küldöttség. Athénban csütörtökön meg­nyílt a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) első kongresszusa. A görög főváros új olimpiai centrumában megrendezett tanácskozáson a kormányzó Pánhellén Mozgalom mintegy 2400 küldötte vesz részt. A kongresszusra csaknem 50 or­szág pártjai és tömegszerveze­tei. valamint nemzeti felsza­badító mozgalmai küldték el képviselőiket. Jelen vannak négy görög párt — közöttük a Görög Kommunista Párt — küldöttei is. A tanácskozás je­lentőségét húzza alá, hogy a kongresszuson részt vesznek valamennyi európai szocialis­ta ország kommunista és mun­káspártjainak, valamint •haza­fias frontjainak képviselői. A szovjet delegációt Vlagyimir Dolgih, az SZKP KB PB pót­tagja, a KB titkára vezeti. Az MSZMP képviseletében jelen van Szűrös Mátyás, a Központ Bizottság titkára. . A négynapos tanácskozás napirendjén szerepel a lekö­szönő központi bizottság be­számolója, amelyben a mozga­lom vezetősége értékeli ' a PASZOK megalakítása óta pi­téit csaknem egy évtized ered­ményeit, különös tekintettel a legutóbbi két és fél évre. amióta kormánya irányítja Görögországot. A kongresszus péntektől zárt ajtók mögött folytatja munkáját. A küldöttek meg­vitatják a pártvezetés beszá­molóját, szavaznak az alap- szabályzat módosítására elő­terjesztett javaslatokról, meg­választják a mozgalom elnö­két és vezető testületéit. A „változás és népi részvétel” jelszóval megrendezett kong­resszus a határozatok elfoga­dása után vasárnap fejezi be munkáját. i

Next

/
Thumbnails
Contents