Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-08 / 106. szám
M r v\ A VarsóS Szerződés tagállamainak felhívása a NATO-hoz Tényleges pár beszéd szükséges A Magyar Népköztársaság Külügyminisztériuma 1981. május “-én átadta a NATO-tagállamok Budapestre akkreditált nagyköveteinek a Varsói Szerződés tagállamainak felhívását, amelyet a NATO tagállamaihoz intéztek a katonai erő alkalmazásáról való kölcsönös lemondásról és a békés kapcsolatok fenntartásáról szóló szerződés megkötésével kapcsolatban. A jelenlegi bonyolult és feszült nemzetközi helyzetben olyan intézkedések szükségesek, amelyek képesek erősíteni a bizalmat a Varsói Szerződés tagállamai és a NATO-tagországok között, hozzájárulnak a feszültség csökkentéséhez, a béke védelméhez és a nemzetközi biztonság erősítéséhez. Éppen ebbe az irányba mutat a Varsói Szerződés tagállamainak új kezdeményezése, amely sokoldalú konzultációt javasol a NATO-nalt. A felhívás szövege a következő: A Varsói Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segítségnyújtási Szerződés tagállamai — a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége — a mostani bonyolult nemzetközi helyzetben, amelyet — különösen Európában — az államok közötti feszültség további fokozódása, a háborús veszély növekedése jellemez, felhívással fordulnak az Észak-atlanti Szerződés minden tagállamához, hogy valamennyi nép javára egyesítsék KITELJESEDIK erőfeszítéseiket a feszültség enyhítése, kölcsönös kapcsolataik politikai légkörének javítása. a bizalom erősítése és a béke megszilárdítása érdekében. A Varsói Szerződés tagállamai úgy vélik, hogy e célnak megfelelne az 1983. január 5-i prágai politikai nyilatkozatban a katonai erő alkalmazásáról való kölcsönös lemondásról és a békés kapcsolatok fenntartásáról szóló szerződés megkötésére tett javaslat közös megvizsgálása. E javaslat értelme ismeretes. A Varsói Szerződés tagállamai javasolják az Észak-atlanti Szerződés tagállamainak, hogy kölcsönösen, szerződéses formában vállaljanak kötelezettséget: nem alkalmaznak elsőként egymás ellen sent nukleáris, sem hagyományos fegyvert, következésképp egyáltalán nem alkalmaznak elsőként egymás ellen katonai erőt. A kötelezettség kiterjedne a szerződésben részes minden állam területére, valamint katonai , és polgári személyzetére, hajóira, repülőgépeire és űrhajóira és a tulajdonát képező más objektumokra, tekintet nélkül azok hollétére. Lehetségesnek tűnik, hogy a két szövetség tagállamai a szerződésben hasonló kötele(Folytatás a 2, oldalon.) PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXVIII. ÉVFOLYAM, 106. szám Ara: 1.40 forint 1984. MÁJUS 8., KEDD Gazdag eseménysor megyei megnyitóba Békenagygyűlés Törökmezőn Május hava hagyományosan a béke és a barátság jegyében telik országszerte, így Pest megyében is. A békehónap megyei megnyitóját vasárnap rendezte meg Törökmezőn az MSZMP Vác városi Bizottsága, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsága, Vác város Tanácsa és tömegszervezetei. A festői környezetben mintegy hatezer ember részvételével megtartott eseményen jelen volt Kovács Péter, az MSZMP Központi Bizottságának alosztályvezetője, Barinkai Oszkár- né, a Pest megyei pártbizottság titkára, Nagy Sándorné, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese, Jámbor Miklós, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának Ember és időjárás küzdelme Még kevés a csapadék A Vöröskereszt-világnap alkalmakéi Elismerések kiváló aktivistáknak A Vöröskereszt-világnap alkalmából hétfőn ünnepséget tartottak a Magyar Vöröskereszt székhazában, amelyen dr. Geges Kiss Pál akadémikus, a Magyar Vöröskereszt országos vezetőségének elnöke mondott beszédet, majd 85 vöröskeresztes aktivistának átadta a Vö- röskeresztes munkáért kitüntetés arany fokozatát, kiemelkedő munkásságuk elismerését. Az ünnepség résztvevői — köztük dr. Esmildo Gutiérrez Sánchez, a Kubai Vöröskereszt főtitkára vezette küldöttség, amely a Magyar Vöröskereszt meghívására tartózkodik országunkban — megkoszorúzták Henry Dunantnak a székház falán levő emléktábláját. A Magyar Vöröskereszt budapesti vezetőségének képviselői hétfőn megkoszorúzták Henry Dunant Angyalföldön levő mellszobrát is. Megkülönböztetett tisztelettel köszöntötte tegnap délután Aranyosi László, a Magyar Vöröskereszt Pest megyei Bizottságának titkára azokat az aktivistákat, akik a több évtizedes eredményes munkájuk elismeréséül kapott kitüntetések átvételére érkeztek a székházba. Aszódi Zoltánná, a cegléd- berceli általános iskola tanára, Takács Ferenc, a polgári védelem nyugdíjas megyei parancsnoka, Tatay Tiborné, a százhalombattai DKV osztályvezetője és dr. Sándorfi László, a monori Mezőgép Vállalat igazgatója délelőtt, az országos ünnepségen vette át a Vörcis- keresztes munkáért kitüntetés arany fokozatát. Az Országos Béketanács elnöksége a békemozgalom kitüntető jelvényét adományozta Svajer lmréné- nek, aki 1939 óta aktívan tevékenykedett a béke megőrzését célzó akciók szervezésében. A megyei ünnepségen a Vö- röskeresztes munkáért kitüntetés ezüst fokozatát nyolc, a bronz fokozatot tizennégy aktivista vette át. A Társadalmi szociális gondoskodásért kitüntető emlékérmet Glázer Mihály Józsefnének, a dunaA kiskunlacházi Kiskun Tsz-ben mintegy 114 hektáron megkezdték a lucerna kaszálását, i'letve a takarmánynak való silózását. a hét végén is serénykedtek a határban, már csaknem ezer hektáron .került földbe a tengeri. A napokban hozzáfogtak a paradicsom gépi palántázásához: összesen 61 hektáron termesztik e zöldségfélét. A megye másik nagy gabonatermesztő gazdaságából a dabasi Fehér Akác Tsz-től kedvezőtlen hírek érkeztek. Különösen homoktalajaikon érzi a növényzet az aszályt. Itt foltokban máris kezd elsülni a gabona. Jellemző, hogy a fagyok után, ami a burgonya tekintélyes részét vitte el, a napokban 35 fokot mértek a dabasi határban. Teljes kapacitással dolgozik 3 öntözőberendezésük, de ez — mostanáig 150 hektár gyep és 100 hektár lucerna kapott csapadékot — aligha elegendő. A tsz ezért is rendelt további 8 berendezést, amit júniusra igazolt vissza a kereskedelem. A termelőszövetkezetben egyébként időben és jó minőségben végezték el a búza vegyszeres gyomirtását helikopterről. A gazdaság nagy szarvasmarha-állományának takarmányigényét kielégítendő, már vágják a rozsot, amiből, a lucernát hozzákeverve, szenázs is készül. V. B. Az évszaknál melegebb Időjárásnak aligha örülnek mostanában a mezőgazdák. A talaj amúgy sem túl nagy vízkészletének jelentős hányadát párologtatja el a szokatlanul heves napsütés. Kivételt ez alól csupán azok a gazdaságok képeznek, ahol szombaton és vasárnap kisebb-nagyobb záporok öntözték meg a szomjazó földeket. Ezek sorába tartozik az ecseri Rákosmezeje Tsz is. Náluk a hét végén 9 milliméter csapadék hullott. Szépen fejlődik a búza, az eső kedvező hatásai volt a kukorica kelésére is. A közös gazdaságban varsányi nagyközségi tanács előadójának, a Kiváló véradószervező kitüntetést Illés István nyugdíjasnak, 31-szeres véradónak nyújtották át. A Vöröskereszt Társaságok Ligája nemzetközi gyermek- rajzpályázatán, az országos zsűri döntése alapján, hat megyei pályázó ért el eredményt, valamennyien az ünnepségen vehették át a tárgyjutalmakat. Közélet Kapolyi László ipari miniszter hazaérkezett a Kínai Nép- köztársaságból, ahol tárgyalásokat folytatott a két ország gépipara közötti együttműködés bővítésének lehetőségeiről. Matti Puhákká közlekedési és szállítási miniszter vezetésével a magyar—finn közlekedési tárgyalásokra hazánkba érkezett a finn küldöttség. Anatolij Merkulov, az Ukrán Kommunista Párt KB osztályvezetője, a Szovjet Békebizottság elnökségének tagja vezetésével az Országos Bé- kétanács vendégeként szovjet delegáció érkezett Budapestre. Kurabajasi Josimasza, az ENSZ statisztikai hivatalának igazgatója Budapestre érke- kezett. Tárgyalásokat folytat az ENSZ és a magyar statisztika kapcsolatrendszerét érintő kérdésekben. Mintegy hat-hétezer ember gyűlt össze a festői tájon vezető titkára, Sipos Árpád, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának titkárhelyettese. Ott voltak az ünneplő tömegben Divald Béláné (Pest m. 27. vk.) és Koltai Imre (Pest m. 28. vk.) országgyűlési képviselők, valamint a megye városai, városi jogú nagyközségei párt- bizottságainak első titkárai, a váci üzemek, intézmények vezetői, dolgozói, illetve a környék településeinek küldöttségei Kemencétől Galgamácsáig. A sátorverésre kijelölt helyeken már péntek estétől vidám természetjárók ütöttek tanyát. Jöttek Zalából, Somogybái is, nem csupán szűkebb hazánkból kerekedtek fel az érdeklődők. Vasárnap a reggeli órákban autóbuszokon, személygépkocsikon, kerékpárral és gyalogszerrel érkeztek mindazok, akiket csalogatott' a gazdag program, akik el sem tudják képzelni hosszú évek óta másként ezt a napot, mint így: a családdal együtt jelen lenni a békedemonstráción. A nagygyűlés színhelyén fél tíztől adtak térzenét a szobi zeneiskola fúvószeneltarának tagjai, méltó hangulatot teremtve a nap legrangosabb eseményéhez. Tíz órakor felhangzott a Himnusz, majd dr. Olajos Mihály, az MSZMP Vác városi Bizottságának első- titkára köszöntötte a résztvevőket, köztük mindenekelőtt az édesanyákat, a jövő letéteményeseit, akik szerető szívvel, felelősséggel gondoskodnak az utánunk következő nemzedék felneveléséről. Szólt arról, hogy e környék lakossága huszonegy évvel ezelőtt határozta el: május elején, a győzelem napja tiszteletére, itt, ebben a gyönyörű természeti környezetben tesz hitet a béke mellett. Azóta egyre többen és többen jönnek el, távolabbi tájakról is. Az apák fiaikra örökítik a hagyományt. Szinte nincs olyan család az Ipolytól a Galgáig, amelyből ne volna jelen valaki. — Akik ma eljöttünk ide, segíteni kívánjuk a népek békeharcát. Mert nincs mindenütt béke. A világ számos helyén e pillanatban is dörögnek a fegyverek. Ezen a napon innen it tiltakozunk a háborúk, a pusztítások elllen. A békét csakis úgy lehet megvédeni, ha mindennap teszünk azért valamit Holnap s azután, a hétköznapokon munkánk az, amivel a békére szavazunk — mondotta. A békenagygyűlés ünnepi szónoka Köpf Lászlóné, a KISZ Központi Bizottságának titkára volt. (Beszédét s a nap további eseményeit a 3. oldalon ismertetjük.) A közgyűlés előtt Oszfályülések az Akadémián Hétfőn megkezdődött a Magyar Tudományos Akadémia idei közgyűlését megelőző osztályülések háromnapos sorozata. Az első napon az MTA nyelv- . és irodalomtudományok, matematikai és fizikai tudományok, gazdaság- és jogtudományok, illetve műszaki tudományok osztálya tartott tanácskozást. Forgalom vizen és szárazon Szép, nyárias hétvége Nyári forgalom a váci kompon A minap láthattuk a tv-ben, hogy a téli sport szerelmesei milyen boldogan siklanak a Tátrában a még mindig jókora havon, Hozzánk is zordabbik arcát mutatva érkezett meg a május, ám hét végére jött a nagy fordulat, s korai kánikula köszöntött ránk. Kirajzottak emberek és járművek; megteltek a telkes járatok, két- és négykerekűektől zsúfolódtak a közkedvelt kirándulóhelyek felé vezető utak. Voltak, akik hét végén is dolgoztak, legtöbben mégis pihenéssel, üdüléssel töltötték idejüket. S hogy hogyan? Ebből ad kis ízelítőt képes riportunk a 3.. oldalon. A visták tömegének munkáját átható alapgondolat — a humanitás. Hogy erről meggyőződjünk, elég körülnézni a saját portánkon, Magyarországon, Pest megyében. Az önkéntesek esztendőnként csak itt több mint 11 ezer liternyi vért adnak térítés- mentesen rászoruló embertársaiknak. Hegyi, barlangi mentők állnak készenlétben, hogy menekítsék a bajba jutottakat. A Vöröskereszt létesített eddig is országúti segélyhelyeket a közlekedés sérültjeinek, s éppen ez évtől vállalta, hogy az újonnan jogosítványt szerzőket felkészíti: szakavatottan nyújtsanak elsősegélyt. Tanítják, nevelik az ifjú nemzedékeket; csecsemő- ápolásra, helyes táplálkozásra, egészséget óvó életmódra, a káros szenvedélyek elkerülésére. Időseket, veszélyeztetett fiatalokat, családokat patronálnak, s kezd teret hódítani a komplex családgondozás új formája. A k3t5sztrófa-me- dicinában járatos önkéntes ápolónők felkészítése is szolgálja a természeti csapások, árvizek, tömeges balesetek idején a gyors segítségnyújtást. Tavaly ruhagyűjtési akciót kezdeményezett a Vöröskereszt, s a válogatás után is több mint 800 zsáknyi jó minőségű öltözet maradt. Humanitásból fakadt az adakozókészség. Jutott a ruhákból az angolai, a mozambiki rászorulóknak, küldtek még Nicaraguába is. A béke vívmány, de egyben elmaradhatatlanul szükséges közeg mindenfajta.építéshez, a szocializmus fejlődéséhez is. Annak a társadalmi rendszernek a. fejlődéséhez, amelyben kiteljesedhet, tömegessé válhat a békemozgalom, s amelyben természetes — az emberiesség. Vasvári G. Pál M ájus a béke hónapja. Különös egybeesés: május 8-án, a Vöröskereszt nemzetközi világnapján a humanitárius szervezet sok millió tagja, közöttük a több mint 80 ezer Pest megyei az Emberiességgel a békéért! jelszó jegyében emlékezik meg az alapító, Henri Dunant születésének 106. évfordulójáról. S éppen idén rendezik meg a második vöröskeresztes bé- ke-világtanácskozást. Mégsem lehet véletlen mindez. Korunk legégetőbb problémája megőrizni a békét, megteremteni ott, ahol nincsen, s megóvni glóbusunkat a nukleáris katasztrófától, a népeket a fegyverkezési hajsza fenyegetéseitől, terheitől. Minden civilizált nemzet fogadjon el egy nemzetközi és sérthetetlén... egyezményt, amely védelmet jelentene minden hivatalos és nem hivatalos személy számára, aki a háború áldozatainak ápolására vállalkozik. Az iménti sorok írója_ Henri Dunant, aki a világon elsőként’'kapott No- bel-békedíjat, s gondolatokkal alapozta meg az első genfi egyezményt Solferinói emlék című könyvében. Mire is emlékezett? A csatára, ahol 40 ezer ember lelte halálát, s egy jelenetre a közeli Castiglione-ból: a város templomának lépcsőire taszították a szövetséges olasz és francia katonák a bent menedéket kereső sebesült osztrákokat, hogy helyet teremtsenek saját sérültjeiknek. Sono fratelli! Mindannyian testvérek vagyunk! Így kiáltott fel a szemlélő Henri Dunant. Háború szülte a Vörös- kereszt eszméjét, s újabb háborúk sora kellett ahhoz, hogy a függetlenségét óvó szervezet is állást foglaljon a béke ügye mellett. Pedig éppen a béke a feltétele annak, hogy kiteljesedhessék a Vöröskereszt ezernyi feladatát, az akti-