Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-30 / 125. szám

1984. MÄJUS 30.. SZERDA

FEST .llf.C YEi

Kylladékhasznssítás

Monoron, a Budapest és Vidéke MÉH Vállalat telepén műanyagfeldolgozó üzem készült cl. Az osztrák gyártmányú berendezésekkel az ország egész területéről begyűjtött hőre lágyuló polipropilén-hulladékot dolgozzák fel. A gép válogatott és tisztított hulladékból újrafeldolgozásra alkalmas, az eredeti alapanyaggal csaknem egyenértékű granulátumot készít.

ífddkes ár jegyzék

Érdekes árjegyzéket jelentet meg a Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Fejlesztő Vállalat, amely a korábbi hasonló feladatkörű kutatóintézet jogutódjaként működik. A vállalat megváltozott tevékenységét jelzi, hogy kiadja a tudományos munkáknak azt az árjegyzékét, amely az eredmények és a várható haszon ismertetésén túl a jelhasználók — gazdaságok, vállalatok, intézmények stb. — anyagi hozzájárulásának pontos mértékét is tartalmazza. A szellemi termékek jegyzéke a tudományos eredmények átadásának árát is feltüntetve, mintegy javasolja a kölcsönös előnyökkel biztató együttműködés kialakítását.

A korábbi kutatóintézetben 15 év alatt 320 olyan tudományos eredmény született, amelyet hivatalosan elfogadtak, ám csak kis részüket sikerült átvinni a gyakorlatba. A szakmai leírások sokáig ott porosodtak az iratraktárakban. A korábbi gyakorlat szerint ugyanis a tudományos kutató a szaksajtóban közölte a témát, majd ezzel igen gyakran be is fejeződött a tudományos „propaganda”.

Megszűnnek maid a panaszok

Energiát, valutát takarítanak meg

A beruházások mértékének csökkenése — sok más ipari üzem között — a vecsési Fer- roelektrika Ipari Szövetkezet gazdasági tevékenységét sem hagyta érintetlenül. A tavalyi, sikeresen zárt év után ma már érezhető, hogy hagyományos termékeik, a fűtéstechnikában alkalmazott keverőmágneses és motoros szelepek iránt némileg csökkent a kereslet.

A nehézségek ellenére

— Más terhekkel is számolnunk kellett ebben az esztendőben — mondja Császi Sándor, a szövetkezet elnöke.

— Az adók, járulékok emelkedése, s ugyanakkor létszám- csökkenés mellett kell elérnünk, hogy árbevételünk és nyereségünk a tavalyival azonos szinten maradjon. Január elsejével egy teljes részlegünk, a galvanizálók váltak ki szövetkezetünkből, s Mag- lódi Galvanizáló Kisszövetkezet néven új ipari termelőegységet hoztak létre. Kiválásukkal már önmagában négy és fél millió forintos árbevételtől estünk el.

— Gazdasági terveik mégis bizakodást tükröznek. Idén 130 millió forintos árbevételt és 25 milliós, tehát az elmúlt évivel azonos szintű nyereséget terveztek. Hogyan kívánják ezt megvalósítani?

— Szerencsére időben munkához láttunk, s újabb, a hazai piacon eddig csak nyugatról importált termék 'gyártásába kezdtünk. A Ganz Műszer Művekkel közös fejlesztésben megindult egy osztrák —NSZK licenc, a hőmennyiségmérő műszer gyártása. Ez a műszer lehetővé teszi, hogy a távfűtőművek kisebb szakaszokon, lépcsőházanként vagy emeletenként mérjék a csövekben keringő víz és a levegő hőmérsékletét. Mód nyílik tehát arra, hogy igények szerint, a hűvösebb, szeles vagy árnyékos oldalon fekvő lakásokat forróbb, a kevésbé hőigényeseket langyosabb vízzel fűtsék. így komoly meny- nyiségű energia megtakarításához juthatnak, hiszen a túlfűtött lakásokból ma a lakók az utcára engedik a meleget.

— Mikor kerül piacra az új termék?

— A nullszéria gyártását már befejeztük. A második félévben már a Ganz Műszer Műveken keresztül szállíthatjuk a hőmennyiségmérőt a megrendelőknek. Ebben az évben . csupán hétszáz darab gyártására készültünk fel, s a műszer sikerének, a megrendelések számának megfelelően emeljük maid a gyártáskapacitást.

— Új termékük tehát bőven pótolja a hagyományosak iránti keresletcsökkenésből

származó bevételkiesést. Mik a további terveik?

Piaci igény

— A hőmennyiségmérő továbbfejlesztése az egyik feladatunk. Szeretnénk, ha a teljes méretcsalád a piac rendelkezésére állna, s két újabb szelepfajtával is kísérletezünk. Minden valószínűség szerint lépést tudunk tartani a piaci igények fejlődésével, s importpótló termékeinkkel biztosítani tudjuk eddigi nyereségszintünket.

— A szövetkezet dolgozóinak 95 százaléka szocialista brigádtag. Van-e ennek jelentősége a termelésben?

— Hogyne. Szívesen s lelkiismeretesen dolgoznak brigádtagjaink, de nemcsak a szövetkezet céljaiért, hanem a településért is. Majd minden brigád patronál egy-egy iskolát, óvodát, s bizony szükség van a dolgos kezekre valamennyi intézménynél. A versenyszellem is egyre erősödik brigádjaink között, hol sport, hol kulturális vetélkedőkön jeleskednek.

— Most azonban, a nagyközség fejlődéséért tett felajánlásaink után, mi is számítunk a vecsésiekre. A gázprogram keretén belül ide, a központba már eljutott a vezeték, mi már átálltunk a gázfűtésre. Két telephelyünk bekötésére viszont csak a későbbiekben kerülne sor, s bár mi felajánlottunk másfél millió forintot a második ütem kiépítésére. a vezetékfektetéshez még nem elegendő a pénz. A lakosság hozzájárulásának mértékétől függ, hogy két egységünkben mikor vehetjük igénybe a gázenergiát.

Rugalmasan, gyorsan

— A sikeres gazdasági évek mennyi béremelést jelentenek a dolgozóknak?

— Idén 5 százalékos béremelést terveztünk, s ebből négyet már magukénak mondhatnak dolgozóink. A fennmaradó összeget a legkelendőbb, s legrövidebb határidőn belül szállítandó termékeinket gyártók számára mint mozgóbért tartjuk vissza. Ezzel is ösztönözni kívánjuk dolgozóinkat arra, hogy a szövetkezet gazdasági érdekeit szem előtt tartva, minél rugalmasabban, gyorsabban alkalmazkodjanak a változó igényekhez.

Mr. Á.

négyszázan nem fértek vissza

Csákány, tslyiga, lapát és soríííz

Nagykőrösről — a statisztika szerint — a II. világháború folyamán 530 embert hurcoltak el. Közülük négyszáz nem tért vissza.

Mandel Jenő a hazatért százharminc „szerencsés" közé tartozik. Szerencsés? Élete, hite megmaradt, de legszebb éveit a háború borzalmai között Borban, a lágerben töltötte, munkaszolgálatosként.

(Látszólag nem ide tartozó körülmény, hogy e sorok írója a maga harminc évével, hosszú ideig vívódott azon, felkeresse-e, szóra bírja-e Man- del Jenőt. Hisz minden kérdés, minden arcizomrándulás, kézmozdulat, minden értetlen föltekintés csak felszakítja a sebeket, s indokolhatja-e ezt az újságírói kíváncsiság.

Később, magát nem megnyugtatva a látogatás mellett döntött. Ami történt, az történelmünk egy darabja, amit vállalnunk kell, mert megtörtént, mert igaz.)

Kezdődik a neheze

— 1941-ben — 29 éves voltam, a világháború elején hívtak be munkaszolgálatra, azelőtt katona voltam. A Bácskába mentünk. Itt dolgoztunk 1942. májusáig. Akkor felvittek bennünket a Kárpátokba, Marosvásárhelyre, aztán visz- szahoztak Vácszentivánra, július közepéig. Ott úgyszólván kiselejteztek bennünket, s onnan színe-javát Borba vitték.

— Baján hajóra tettek, lementünk Nis városába, majd vasúton mentünk tovább. Végül a német TODT-szervezet, autóbusszal vitt el bennünket Borba.

— Itt barakktábor, magyar zászló fogadott minket, emeletes ágyakkal. Kiosztották a csákányt, a lapátot, hogy képviseljük a magyar színeket, aztán irány a hegyek! Elsőként utat vágtunk a hegyoldalba, aztán meg mikor ezzel készen lettünk, kezdődött a neheze, a hegyek elhordása. Lényegében a völgyeket kellett betemetni azzal, amit az egyik hegyből kibányásztunk. Csákányoztunk, talyigáztunk, lapátoltunk — majdnem három esztendeig.

— A koszt nagyon silány volt. Három napra kaptunk egy kenyeret, a reggeli két deka margarin, lekvár, az ebéd olyan leves, amiben három

szem bab úszott. Ügy, hogy sok esetben a kezünket mostuk bele, hogy valami színe legyen. Az emberek leromlottak. So- ványodtunk, a munkába hat kilométert gyalogoltunk oda is, vissza is, fapapucsban, mert a cipőnket is elvették.

— Közeledett a front, még angol berepülés is volt, s az egyik gépet lelőtték. A pilóta kiugrott, hajszát indítottak utána. Vesztemre én éppen kenyérért voltam. Elég az hozzá, hogy letartóztattak. Hadbíróság. Ismerős körösi hadbíró, a Sípos ügyvéd tárgyalta az ügyem, harminc nap bunkert kaptam. Statárium volt... Letelt. Ez már 1943. végén volt.

— Sohasem felejtem el, 1944. szeptember 17-én összecsomagoltunk, s jött a parancs, megyünk.

El is indultunk, s gyalog jóformán étlen-szomjan elvergődtünk Cservenkáig, s itt a falu melletti téglagyárban szállásoltak el bennünket. Vagyis, hogy egyszerűen csak bezártak oda minket. Ekkor már november vége lehetett, Bor és Cservenka között 500 kilométernyi az út.

— Másnap reggel elvittek belőlünk 1500 embert. Akkor nem mondták, hová viszik őket. Én is csak a háború után tudtam meg, hogy behajtották őket a mocsárba. Ott pusztultak mind. A maradékból is kiválasztottak még 30 embert, elvitték őket előkészíteni a lőszereket a további kivégzésekhez.

Sorakozót

vezényeltek

— Az éjszaka ötszázunknak sorakozót vezényeltek — megyünk enni, terjedt a hír. A téglagyár mögé a kitermelt agyag gödrébe tereltek bennünket. Sorba álltunk. Egy- szercsak egy német tiszt elkiáltotta magát: Halt! Ugyanabban a pillanatban megszólaltak a géppuskák, golyószórók.

—, A sor közepén lehettem?

Nem tudom. Engem nem ért golyó, de 15 holt társam feküdt felettem, s csörgött a vérük a szemembe. A bal karom hátraCsávarodott a hatalmas súly alatt, a jobb, fejem alá keveredett. Aztán még belénk lőttek, kézigránátokat dobáltak a tetemek közé.

— Már másnap lehetett, a német szó után, magyart hallok.

— Ezt csinálták Ukrajnában is. — Magyar katonák jöttek, azok mondták.

— A holttestek alól újra szót hallok — társamét. — Ha van valaki, aki él, ne aludjon, mert még ránkhányják a földet.

— N egyedmagammal másztunk elő, Valamelyik tócsából, a sáros esővízzel kikapartam a szememből az alvadt vért. Én nem sérültem meg, de a másik három... Az egyiknek át-, lőve a karja, a másiknak leszakította fél arcát a kézigránát ... A zászlós levetette rólunk a zsidócsillagos ruhát, beállhattunk az őrizetükre bízott Jehova tanúi szektás munkaszolgálatosok közé. Később — félve a németektől — szélnek eresztettek bennünket. Behúzódtunk egy kukoricásba, szürkületkor egy szerb partizán felfedezett bennünket, s elvitt egy tanyába, ahol egy istállófélébe bezárt. Később — éjjel — elláttak bennünket, majd kocsival Oszivácra vittek. Parasztoknak törtünk kukoricát, ők már tudták, milyen a háború.

Mindenre

emlékszik

— Aztán — ahogy ment a front is, Szabadkára mentünk. Egy üvegesnél dolgoztam." Öé-,i cemberben megtudtam, hogy felszabadult Nagykőrös. Vonattal —í már ahogy járt — Kecskeméttől gyalog hazajöttem. Dolgoztam a szovjet városparancsnokságnak, majd elhelyezkedtem. 1947. májusában letettem a mestervizsgát — szabad ember lettem. Nyitottunk egy kis üveges üzletet, majd 1949-ben megnősültem.

— Apám apja is körösi volt már, becsületesen dolgoztak mind, családom is munkával keresi a kenyerét. Elmúlt az a világ — szerencsére — mikor üldöztek bennünket. Bárcsak ne is lett volna. De azért mindenre emlékszem.

Ballai Ottó

parkjaink nem parkok — ez köz- *■ tudott, sőt tiltakozó közvéleménnyé vált. Beton a betonvárosban, sóder a változatosság okáért, némi fű és még némább fa — bokor sehoL Bokor, melytől regényessé, de legalábbis enyhén romantikussá válna a sétány, mely jótékonyan eltakarná a korántsem gyönyörűséges panelházakat, vagy ha el nem is takarná, magára, tehát másfelé, zöldfelé von- zaná a szemet. Szabálytalan burjánzás a sok szabályos, jaj de szabályos szöglet és kőszín között.

Mármost — a továbbiakban egy feltételezés, fantázia, kitalálás — múlt időben.

A közvélemény hatalom, feljut a fővárosi tanácstagokhoz, rajtuk keresztül a tanácshoz is. Fel is jutott. Persze primitív formában: úgy, hogy vajon hová lettek a fehér bogyójú, dús zöldű szerteburjánzó cserjék? Ami persze, első pillanatra látható volt, konzervatív megközelítés, tudománytalan és kvázi reakciós, nyilvánvalóan öregek gondolatvilága szülte, hiszen melyik fiatal láthatott volna parkban bokrot? A tanács a közvéleménynek tisztelője, ám a tudományos megközelítésnek elvi híve volt, és ezért — ahogyan ez nálunk • szokás — létrehozott egy bokrosítás- sal foglalkozó bizottságot, melybe bekerült egy botanikus és egy esztéta tanácstag is; elnöke természetesen a tanács közművekkel foglalkozó elnökhelyettese lett.

A tanácstagi bizottság egy esztendő alatt ötször ült össze, majd megállapította, hogy itt országos problémáról van szó. Ugyanis a tanácsnak nincs anyagi fedezete ahhoz, hogy megfelelően honoráljon a kérdéskört korszerűen tisztázó szakmunkákat, ámde ugyebár, gyors fejlődésünk folytán, melyben új városok is megjelentek bőven, az ország lakosságának immár, fele városlakó, a városok környezetvédelme pedig megkívánja a parkokat, a parkokban a bokrokat. Tehát a konstruktív javaslat így hangzott: jöjjön létre egy országos bokrosítási bizottság, az illetékes tudományok képviselőiből, ez kapjon részint megbízatást, részint felhatalmazást, de főként szerény költségvetést, és dolgozzon ki egy országos javaslatot a bokrosításra.

Mellékelték egyébként a fővárosi parképítő vállalat bizonylatát, mely szerint a parkok hagyományos bok- rosítására nincs anyagi fedezetük, sem megfelelő kertészeti szakemberük, maga a telepítési folyamat 600 millió forintba kerülne, a fenntartás évi 420 millióba, ezt költségvetésük nem engedi; füvet maguk vehetnek, költséget nem.

A bokrosítási bizottság megalakult és — ahogyan ez nálunk szokás —

albizottságokra bomlott. A biológiai albizottság hamarosan kialakította koncepcióját. E szerint fel kell használni az alkalmat a botanikai változatosság már megindult folyamatának kiteljesítésére, tehát a parkokba taxust, buxust, luxust, indiai rózsabokrot és japán törpefügét kell ültetni, főként. Hanem a szociológiai és pszichológiai albizottság megha- sonlott. Egyik csoportjuk egyszerűen ellenezte a parkosítást: az ifjúság erkölcseire rossz hatással lenne, képesek volnának elbújni a bokrok között és ott pajzán dolgokat művelni. A mérési és adatfeldolgozási albizottság annál egyértelműbb és áttekinthetőbb dokumentumot dolgozott ki: a parkokban végrehajtandó levegőszennyezési mérések és a bokrosítás utáni helyzetre vonatkozó előrejelzések mindössze 2 millió 453 ezer 625 forintból lennének megoldhatók.

A különböző albizottságok és a főbizottság vitái — ahogy ez nálunk szokás — a sajtó, a rádió és tévé útján nyilvánosságra kerültek, így mire a dolog döntésre érett, már készen volt a panacea. Az ügy teljes értékű és távlatilag is megnyugtató megoldása érdekében — ahogyan ez nálunk szokás — az ad hoc bizottsági forma helyett létre kell hozni egy bokrosítási kutatóintézetet, amely szervezeti jellegénél fogva a tudomány és a közösségi érdek folyamatos összhangját biztosítja.

Az intézet már működése harmadik esztendejében letett az asztalra

egy tervezetet. Ami egyébként főként annak köszönhető, hogy igazgatója botanikus lett, aki is a taxus- buxus verziót vitte keresztül, minden ellenállást leküzdve. A tervezet értelmében főként külföldön szerzett tapasztalatok alapján legcélszerűbb a francia, angol és japán módszerek hazai ötvözése. A tervezethez mellékelt költségvetés összege 9,999 millió forintot tett ki, amihez még folyamatosan szükséges a szakképzett kertészek számára évi 1110, az őket ellenőrző és folyamatos kutatásokat végző intézet fenntartására évi 2234 millió forint. A végösszeg mellett egy csillag utalt a következő megjegyzésre.

(Mivel időközben felelőtlen magán- és mozgalmi kezdeményezésre egyes lakótelepeken feketebokrosítás indult meg. az összeget növelni kell ezek mennyiségétől és állapotától függő kirángatási, " elsimítás! stb. költségekkel; továbbá változásokat okozhat a citrusfélék világpiaci árának, illetve a dollár átváltási árának esetleges növekedése.)

Egyébként, mivel egy intézet tudományos tökéllyel megfogalmazott véleményéről van szó, az előterjesztést az illetékesek alighanem vagy elfogadják, vagy — ahogy ez nálunk szokás — ha a bokrosítás csaknem tízmilliárdos tételének kielégítését későbbre halasztják is, az intézet költségvetését továbbra is feltétlenül beillesztik a nagy tudományos költségvetésbe.

Hogy is mondottá József Attila? Csak ami nincs, annak van bokra.

Gombó Pál:

(f^ohroóCtaó