Pest Megyei Hírlap, 1984. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-04 / 80. szám
i984. Április 4., szerda PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 13 Gyújtva kicsiny gyertyát Emberpár Fenyőfák messze nyúló gyökerei A Petrás tanya...? Feltolja a kalapját az öreg, hümmög. Hát oda be nem mén kocsival. Gyalog? Ügy, úgy. Kiadós séta. De megleli. Mesz- szire magaslik a két nagy fenyő. Itthagynám a kocsit. Persze. Ha szabad tudnom, honnét van az úr? Újságíró vagyok. Megnéz, visszahúzza a kalapot a helyére. Ami azt illeti, elég hóbortos az Irma ám. Meglehet, be sem engedi. »»»»»»»»»» Furcsa, egyenlőtlen oldalú háromszög fogja közre itt, Újszilvás, Tá- piógyörgye, Abony között a homokkal váltakozó szántókat, szőlőket. Tanyák. Szeszélyes kézzel szétszórtak. Emlékei egy volt világnak. Ahol a föld, ott a ház. A föld már...?! A házak maradtak. Még. Meddig? Harminckilenc négyzetkilométer Újszilvás területe; piciny pont ezen egy tanya. Visszatalálok? Még meg sem érkeztem. Talán ott... A gyalogösvény kanyarog, de már látom, igen, a két fenyőfát. Ha igaz, amit mondtak, ezt a két Piceát ültette özvegy Petrás Ferencné annak Idején. Kendő árnyéka rejtette szem kémlel az ajtó üvege mögül. Kiabálok. Miért? Hátha nem hallik át... Kulcs fordul a zárban. Mi volt a varázsszó? Az Irma néni? Az újság említése? Avagy a két fenyő? Csikótűzhely, meszelt fal, a polcokon edények, asztal, székek; a konyha. A tapasztott padlón rongyszőnyegek. Két szekrény, két ágy. Asztal, négy szék. A hengermintás falon 'eszület. Egyetlen dísz a petróleumiám oa vörösréz tartója. Ez a szoba, özvegy Petrás Ferencné, született Fokk Irma világa. Valóban ez a világa? Avagy az, ahová követhetetlenül, de észrevehetőin, világoskék szempár néz? Az apró ablak keretében a két sü-í dár lucfenyő egy darabja. Ügy ültettem őket, hogy mindig lássam. Odamegy az ablakhoz, mutatja: Az a Ferié. Az meg a Viktoré. Ahogy a ráncos bőrű, ízületi bajoktól görcsbe húzott újjú kéz kifelé mutat, mintha megborzonganának a tűlevelek, ringani kezdenek. Ringanak, ringanak, mintha két ifjú ember sudár alakja lenne már ott... Semmi, semmi, csak fúj a szél. Szél volt, van, lesz. Föld is, víz is, levegő is. És ember?! Minket elfúj a szél, betemet a föld, elsodor a víz, felszippant a levegő. Hisszük keserű percekben: nyomtalanul. Hisszük édes pillanatokban: el nem feledhetően Mint Ferencet. Mint Viktort. Két el nem feledhető. Két halott. Papírok fekszenek előttem. Sokszor ki- és visszahajtottak. Sárgulok. A hajtásoknál töredezők. Fokk Irma 1901-ben kelt születési anyakönyvi kivonata. Házasságlevél. Petrás Ferenc és Fokk Irma 1920-ban... Anyakönyv, gyermekük ifjabb Petrás Ferenc, született 1921-ben... A 20. magyar gyaloghadosctály elmosódott fejbélyegzője... A létszámból egy fő ifjabb Petrás Ferenc. Az előrenyomtatott, kapkodó írással kitöltött értesítő: ... hősi halált halt... A sorsok, amikor már nincsenek, sík papírra ültethetők. Kettőre, ötre? Mindegy. Nincs jelentősége. A papíroknak. És a sorsoknak? Bölcsők és koporsók felelgetősdijébe beleszól- hat-e az, akit nem kérdeztek? Fokk Irmát soha nem kérdezték. A sors vele mindig tényeket közölt. A tbc sírba vitte az urát. Cseléd volt, az maradt, de már özvegyen. Majd a fia...! Magas, erős, vidám. Pulya kora óta csak egyszer látta sírni az anya. Az apja sírjánál. Ne féljen, anyám! Ezt hajtogatta a temetés estéjén. Négy hónap múltán vitték a bakák közé. Ebből a házból ment el. Es soha nem jött vissza. Tavasszal, 1944 tavaszán ment el. Augusztusban tudatta a papír: már nincsen, nem él, megszűnt, talán nem is létezett. Nem is létezett?! Hát ennyi lenne egy élet?! Ennyi lenne egy fiatal férfi, egy magas, erős, vidám ember, aki azt mondja, ne féljen, anyám?! özvegy Petrás Ferencné Fokk Mária napszámba járt az uradalomba. a Klára-telepre be, gyalogolt oda és vissza, ment és jött, mint a holdkóros, nem véve észre, lövészgödrök, lövészárkok riasztó vakondtúrásai csúfítják már a tájat. A 4. SS hadosztály katonái, kiszorulva Szolnokról, hátráltak erre, itt szaggatták a szántók testét a 6. hadP. Fára Janka festménye Hópaplan alatt alszik a falu dossy-kormány hadba lépjen a Szovjetunió ellen. Ez a háború — mint ahogy a kormány asztalára került több jelentés is leszögezte — nem váltott ki lelkesedést a magyar lakosság körében. A nemzetközi erőviszonyok alakulása pedig — a kezdeti nagy német sikerek ellenére — hamar arra késztette a kormányt és Hor- thyt is. hogy megpróbálják a harcoló magyar hadtestet kihozni a szovjet frontról Ettől kezdve a német— magyar kapcsolatok egyik jellegzetes vonása lett, hogy a németek mind több katonát kértek, a magyar kormány pedig mind kevesebbet kívánt adni. A vita mindig a németek javára dőlt el. Minden szempontból katasztrofális következményekkel járt Magyar- ország belépése a szovjetellenes háborúba. Megbukott a magyar katonai doktrína: 1942-ben már a kétszázezres második magyar hadsereg frontra küldéséről született döntés Ez erősítette a félelmet a szomszédos németbarát országok formálódó új kisantant törekvéseivel szemben. A Szovjetunió megtámadásával Magyarország szembekerült azzal a nagyhatalommal, amely korábban elismerte bizonyos magyar területi követelések jogosságát. 1941 december 6-án Nagy-Éritannia hadat üzent Magyarországnak, s hat nappal később a Bárdossy-kormány hadiállapotban levőnek nyilvánította az országot az Egyesült Államokkal. A kör bezárult és ez magával hozta Bárdossy László bukását is 1942 márciusában. Az új miniszterelnök, Kállay Miklós, akzal a megbízatással kezdte működését, hogy újabb kötelezettségeket nem vállal, s ha a háborúban az antifasiszta hatalmak erőfölénye sikerekben is megmutatkozik, megkezdi a nyugati hatalmakkal való fegyverszünet titkos diplomáciai előkészítését abban a reményben. hogy Magyarország földjét majd az angol—amerikai hadsereg szabadítja fel. A nyugati szövetséges haderő észak-afrikai partraszállása után meg is kezdődtek a béketapogatózások. A magyar megbízottak azonban minden alkalommal azt a választ kapták, hogy „amíg Magyarország szövetségeseink ellen harcol és a tengelyt támogatja, nem számíthat sem rokonszenvre, sem „kíméletre”. Ennek a formulának a megváltoztatását csak akkor vették fontolóra, amikor Szent-Györgyi Albert személyében a demokratikus ellenzék képviselője jelentkezett Isztambulban. a szövetségeseknél, s amíg Londonban élt olyan elképzelés, hogy Magyarországon a demokratikus erők az adott körülmények között, kormányképes alternatíváját jelentik a horthysta hatalomnak. A Kállay-kormány ugyanakkor szárnyaszegett próbálkozásokat tett, hogy kivonja hadseregét a keleti frontról. A hitlerista vezetés gyanakvása és ellenkezése miatt azonban a legcsekélyebb siker nélküL Az angol—amerikai hadsereg szicíliai partraszállása után, az olasz kaoiíuláció előkészítésének időszakában Kállay felajánlotta Magyar- ország feltétel nélküli kapitulációiét a szövetségeseknek. Az USA és a Szovjetunió tudtával titkos megállapodás jött létre Nagy-Britann a és Magyarország között arról, hogv megfelelő időben a magyar kormány nyilvánosan is bejelenti kapitulációját, s addig is megtesz mindent, ami szükséges a lépés előkészítésére. Kállay miniszterelnök úgy vélte, hogy ezzel a legfontosabbat elérte: Magyarországot kihúzzák az ellenséges országok listájáról és kellő óvatossággal elkerülhető a német megszállás is. Vagyis kivárható a szövetséges haderő megérkezése anélkül, hogy az ellenforradalmi rendszer összeomlana. Ha pedig a keleti fronton harcoló haderő kivonása is sikerülne, akkor a politika fő célja, a rendszer átmentése még inkább lehetséges volna, hiszen megszűnne az ok. amiért a szovjet hadsereg Magyarország területére lépne. Az illúziók oly mértékű eluralkodása volt ez a külpolitikában, hogy más eredménye. mint a kudarc, nem is lehetett. Ezek után 1944 március 19-én bekövetkezett a német megszálló« A Kállay-kormány helyébe lépő Sztójay-kormány pedig már mindent megtett, hogy kielégítse Hitler katonai, gazdasági és politikai igé nyeit. JUHÁSZ GYULA sereg 4. páncélos hadtestének tankjai. Fokk Máriának azt mondták, maradjon otthon, nincs már munka, itt a háború, nem látja? Élni kell. A kasznár húzott egyet a vállán. Nem az ő gondja. Hanem hát akkor kié? A földbe megtért idősb Petrásé, a földbe kényszerített ifjabbé? Tőlük, tőlük, de hogyan kérjen segítséget, támaszt...?! Ült a piciny házban. Ült, várt. Idősb vagy ifjú Ferenc- re? Egyszer csak megkocogtatják az ablak üvegét. Irma! Édesanyám! Fülelt. Nem jött senki, csak neszek, zajok, dörgések voltak az egyik, a másik, a negyedik éjszakán. Idegen szavak. Félt? Bizonyosan. De nem emlékszik rá. Nem volt senkije, kit féltsen már? Magát? Minek? Ki venné észre a világon, ő már nincsen? Hiányozna egy pár kéz az Uradalomban? Száz van helyette! Egy fénypont, parányi, picinyke pislákoló lángocska történelmi éjszaka és hajnal birkózásában a sorsa, s ha elfújja e lángocskát a viharos szél,- mit vesztene a világ? Várt. Lámpát nem gyújtott, napjában egyszer evett. Várt. Nézte az eső áztatta, köd lepte földeket. Egy reggel meglátta, mintha másféle tankok, másféle katonák lennének a földeken vonulók, mint voltak tegnap, tegnapelőtt. Pontosan tudja a dátumot: tizenkettedike volt, 1944. november 12. »»»»»»»»»» Napra nap. A 2. ukrán front 7. gárdahadseregének katonái, Sumilov vezérezredes csapatainak első hulláma átfutott e tájon, a második hullámból azután tizenegy fő, egy raj jutott ide is, a piciny házba. Lovasok. Beszállásoltak, mint akik hónapokra rendezkednek be. Minden úgy történt, ahogy Viktor mondta, őrmester volt. Parancsnok. Fokk Irma szemében apró, csillagtüzű fények gyúlnak: Mint a fiam. Magas, erős, vidám. Dús a fekete haja, a bajsza. Mint a fiam. Az én kisfiamnak szakasztott mása! Mintha érezte volna! Mamka voltam neki... Kihunynak a csillagtüzek. A fény nélküli szempár ismét a kifürkészhetetlen, időtlen semmibe néz. Es? És? Már-már rákiáltanék Irma nénire, hová lettek a csillagtüzek, de látom, könnyek oltották ki azokat. Sír, az ablakhoz megy, a fenyőket nézi. Mint minden öreg, ő is köny- nyen sír, gyorsan abbahagyja. Amikor visszaül a székre, már a folytatást mondja. Elmentek egy hajnalon mind, nagy kapkodva, magyarázták, ügyeljek a holmira, amit itt hagynak, jönnek majd érte vissza. Vártam én, vártam őket. Hiába. Akkor azután, sok nap elteltével, bementem az Abrahám-tanyára, mert ott volt nékik valami parancsnokságuk. Mondom a görbe hátú Palicznak, aki értett a nyelvükön, mert tizenhétben fogoly volt Oroszországban, a Viktorék. .. Megyen ő egyikhez, másikhoz. tiszthez, mondja, mutogat rám, azután odaveti: várjak. Vártam. Nagy sokára azután jött két katonával, majd ezek a legények elhozzák a holmit. De nekem Viktor azt mondta... Palicz megmérgelődött, mindig olyan hamari ember volt, rámripakodott. hallgassak már, tegyem, amit mondott. Es Viktorék?! Lemutatott a lába elé a földre: Ott vannak. Mind? Ö én jóságos Istenem. ..! En úgy ríttam, hogy kijöttek az udvarra sokan, a görbe hátú Palicz nekik magyarázott, engemet meg lökdösött. menjek már... hát elindultam azzal a két fiatal gyerekkel, haza ök összeszedtek min- ' dent, amit Viktorék odahagytak nálam, köszöntek illendően, mentek az útjukra. Azon az éjszakán én elóvatoskodtam az uradalomba, rázott a hideg, annyira féltem, soha nem csináltam én ilyet, kiástam két kicsiny fenyőt... Fretter-Pico tüzérségi tábornok, a 6. német hadsereg parancsnoka 1944. november 21-én kelt parancsában súlyos fegyelmi büntetéseket helyez kilátásba, mert „az utóbbi időben tömegjelenséggé vált, hogy a német katonák fosztogatják a magyar lakosságot. ..” S akkor, ezekben a napokban egy napszámos asszony, szembefordul egész addigi történelmével, bánata, kínja által feljogosít- tatva érzi magát, hogy a rettegve tisztelt uradalom javaiból elvegyen. Elvegyen két fenyőfácskát, amelyekre tudva-tudatlanul, ősi sá'mánrítus szerint ráruházza két elhunyt lelkét, személyét, emlékét, gödröt ás. beleteszi a fácskát, te leszel Feri, te leszel Viktor... Bemegy a házba, letérdel a feszület elé, imádkozik, a másik anyához, Máriához, kérve kéri, eredjenek meg a fácskák, mert ha igen, akkor az annak a jele, él valahol Ferenc is, Viktor is, él, majd egyszer megjönnek mind a ketten, de ha nem, akkor is élnek, csak azért nem jönnek, mert úgysem maradhatnának, s akkor minek, bánatot hagyjanak maguk után...? Naponta tízszer, harmincszor megnézi a két pici fenyőt, lombbal takargatja, őket, amikor a hosszúra nyúlt, esős őszt felváltja a fagy. Te vagy Feri, te vagy Viktor... Karácsonykor féltett kincsét, egyetlen darab kicsiny díszgyertyáját gyú jtja meg, teszi oda az ablakba, ládd-é Ferenc, ládd-é Viktor, boldog karácsonyt; két darabka kalácsot tesz a fenyők alá. Reggelre nem volt belőle morzsányi sem! Valószínűtlenül kemény a hangja a vékonyka öregasszonynak, furcsa láng lobban a szemében, mint aki meghallgatatlanul elutasít minden ellenkezést, magyarázást, mert hiszen lehet — de nem lehet —, hogy kóbor kutya, macska vitte el, lehet — de nem lehet! —, hogy hópaplan éheztette madár lelt rá a falatra, de lehet — de tudjuk, nem lehet —, hogy Ferenc és Viktor jött el, küldött érté... Azóta nem múlt el karácsony kicsiny gyertya nélkül, darab kalács nélkül...! Azóta nem múlt el úgy nap. hogy ne szólt volna a két fenyőhöz, ládd-é Ferenc, ládd-é Viktor, itt a tavasz, lehullott a hó, dagad a megfáradt láb, kiapad a könny a szemből, elvirágzott a dália, kölykezett a Cirmi... Azóta a két fenyő sudár óriás lett, a bohóká- san kergetőző felhőket riogatják, hitetlen hitet adva. él Ferenc is, él V,ikto,r. iS- mert hiszen nyújtóznak á fák, új ágak. új tobozok, új tűlevelek hirdetik, beléjük költözött két ifjú ember ereje, élni akarása... »»»»»»»» »» A többi? Minden más annyira köznapi, annyira érdektelen. A vihar elfútta az uradalmat, a földek egy részéből szövetkezeti, a másik részéből állami gazdasági terület lett, az özvegy az elsők között kapott munkát. ., Élt, dolgozott, megöregedett, jogot szerzett a nyugdíjra, ott állt sírgödröknél, ott ült lakodalmakban, de ott sem. itt sem feledte, susog Ferenc, susog Viktor, éjjel és nappal, egy pillanatról, amikor Fokk Irmának megálltak a csillagok az égen, s ha mozdultak Is másoknak, neki már nem mpntek tovább. Kerítés nincs a tanya körül, összeolvad udvar és mező, a két fenyő kémlel messzire, őrzők. Örzöttek. MÉSZÁROS OTTO Szabó Zoltán műve
