Pest Megyei Hírlap, 1984. április (28. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-21 / 94. szám

1984. Április 21., szombat PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 9 Lány galambbal 5«?m Lőrincz Vitus műve kisebb sérelemre is ütéssel reagál. Tíz százalékuknál a durva, trágár beszéd rendszeres, ugyanennyien szinte minden pillanatban megisértik a rendszabályokat. Sok iskolában csak az a fő törek­vés, hogy a Külső jegyeimet megte­remtsék, kialakítva a pedagógusok és a tanulók látszólagos, konfliktus nélküli kapcsolatát. Csak az enge­delmességre való gépies szoktatásra törekednek. A fegyelmezett magatartás kiala­kítása érdekében az egységes köve­telménytámasztást, a magatartás, a munka rendszeres együttes értékelé­sét, az önellenőrzésre, önértékelésre, önnevelésre, a magukér't és máso­kért való felelősségvállalásra neve­lést tartják a legfontosabb feladat­nák. Csak így lehet elérni, hogy a tanulók kollektív irányultságúak le­gyenek és belső motívumtól indíttat­va, mindenkor a közösségi normák­nak megfelelően viselkedjenek és cselekedjenek. Többen említik a tanulókkal való egyéni foglalkozás fokozását. A pe­dagógusok mintegy tíz százaléka a fegyelmezett magatartás kialakítása érdekeben kizárólagosan a szigorú büntetést tartja célravezetőnek, meg­feledkezve arról, hogy csak bünte­téssel nem lehet fegyelmezett embe­reket nevelni. A fegyelmezett, kul­turált magatartás kialakításához nem elegendő az a segítség, amit az ifjúsági szervezettől, a szülői mun­kaközösség, ől. a szülőktől kapnak. A fegyelmezetlen tanulóval — a he­lyenként még fejletlen közösségek, önkormányzati szervek miatt — csak a pedagógus vesződik. Sokszor maguk az ifjúsági vezetők is fegyel­mezetlenek. A szülői munkaközösségtől ezen a területen alig-alig kapnak segítsé­get. Egyes helyeken részt vesznek a gyermeknevelési őrjáratok megtar­tásában, az utcai, játszótéri maga­tartás ellenőrzésében. A szülők húsz százalékára szá­míthatunk. Velüjc folyamatosan meg­beszélik a gondokat, tanácsokat kér­nek, követik a pedagógus útmutatá­sait A többieknek is elmondják a problémákat, megbeszélik velük a tennivalókat, de semmi nem válto­zik. Sok szülő nem is érdeklőd:.; gyermeke magatartása iránt, nyíltan bevallja: nincs ideje foglalkozni ve­lük, nem tudnak mit kezdeni fegyel­mezetlen fiukkail-lányukkal. Az is­kola ugyan legfőbb eleme annak a rendszernek, ahol a tanulókat neve­lő hatás éri, de a tanulók személyi­ségfejlődése nemcsak az iskolában történik. Ezért figyelembe kell ven­ni azokat az iskolán kívüli tényező­ket is — család, a település közössé­gei —, amelyek folyamatosan hatnak a tanulókra. A környezeti hatások rendezésében döntő szerepe van az iskolának. Több mint tíz éve olvashattuk az MSZMP Központi Bizottságának az állami oktatás helyzetéről és tovább­fejlesztésének feladatairól szóló ha­tározatában, hogy az ifjúság nevelé­se az egész társadalom feladata, melyben a családnak, az ifjúsági szervezetnek, az iskolán kívüli kul­turális intézményeknek is nagy sze­repük van. Az iskolák meghatározott társadalmi környezetben működnek, így számolni kell annak hatásaival. Szükséges a környezet alaposabb is­merete, mivel csak ísy lehet rendez­ni kölcsönös kapcsolatát az iskolá­val. Valamennyi nevelési tényező ösz- szefogásával eredményesebben fej­leszthető a személyiség, a tevékeny­ségi formák bővítésével jobban ki-> fejleszthetők a különböző kéoessé- gek. Tudatosabban kell törekedni az iskola és »az iskolán kívüli közössé­gek együttműködésére, a kapcsolat­rendszerek kiépítésére. A gyermek Bálint Gyula György: Felhőtlen, kék ég A z Ég utcát kereste. Falujában azt mondták neki a szomszé­dok, hogy az állomáson ahol leszáll, a vonattól nem kell sokat gyalogolni, s talál majd egy taxit, azzal eljut oda. De nem volt taxi. Ment az ör­vénylő tömeg után és felült az ütött-kopott sárga villamosra, me­net közben az Eg utcáról érdeklő­dött, de azt mondták neki, az nagyon új lehet, valahol a város szélén ke­resse. Legjobb, ha átszáll az X vo­nalra, az megy a lakótelepek felé. Aztán egy idős, sok dioptriás szem­üveget viselő férfi azt tanácsolta, hogy a Feketeföld városrészbe men­jen, ő úgy tudja, hogy a 69/Y-os busz végállomásánál lesz az az utca, az újság nemrég írta, ott adtak át újabb lakásokat, a tehertaxik mind arra járnak mostanában... Persze ne olyan utcát keressen ott, mint egy községben vagy a régi városokban. Ott össze-vissza kanyarog... Az már a jövő század... vagy ki tud­ja? Boriska szépen megköszönte a jó tanácsot, az öreg még besszélt vol­na, de jött a kék busz, amelyen szé­dült, hányinger kerülgette, mert folyton kanyargott, hirtelen fékezett és a kosarai miatt szidták az asz- szonyok. Egyre jobban félt attól, hogy végképp eltéved, és nem fog visszatalálni az állomásra, a rokonok se keresik, nem várhatnak rá, mert nem írta meg, hogy jön. A végállo­máson se ismerték az Ég utcát. Elindult a tízemeletes pontházak irányába, többen úgy vélték és ő hitt nekik, hogy az ott lévő téren túl bizonyára megtalálja. A teret elérve, érezte, hogy nehezednek és fájnak a lábai. Talált egy padot, le­ült és kibontotta egyik kosarát, meg­evett két piros almát. A játszótér felől két kislány jött, észrevették, és az egyik odafutott hozzá. Néni, ad­jál almát! Talán kérek? — mondta neki, de a gyerek csak azt mondta: adjál, adjál! És ő szétosztotta a kosár tartalmát. Egy pöttömnyi ko­romfekete hajú kisfiú, akinek nem jutott már alma, a másikat kezdte bontogatni. Ezt nem! — csattant föl a hangja és indult tovább. Merre is? Ügy érezte, hogy ve­szedelmes betonerdőben jár. Építési terület szélén haladt el, behemót gé­peket csodált meg, de a dohogásuk nem tetszett neki. Valamikor, gyer­mekkorában járt utoljára a városi rokonoknál, akkor egészen más volt ez a sűrített világ. Sokkal barátsá­gosabb, rámosolyogtak az ismeret­len emberek is, az utcasarkon kút. Asszonyok állják körül. Kezükben nevelése legyen a település ügye, ki­alakítva egy újfajta feladatmegosz­tást, szélesítve a tudatos nevelés fo­lyamatát, támaszkodva a szülői ház mellett a település intézményeire, társadalmi és tömegszervezeteire, va­lamint az üzemekre is. A nevelés tervezésébe, szervezésé­be, hatékonyabbá tételébe, ellenőr­zésébe, értékelésébe bevonhatók az iskolán kívüli közösségek, melyek képviselőiből alakult társadalmi bi­zottságok gondoskodnak arról, hogy az adott szervezetek, kollektívák megismerjék az iskola nevelési cél­kitűzéseit, s így konkrét segítséget tudnak adni a nevelőmunkához. A tanulók idejük nagy részét la­kóhelyükön töltik. Sokan közülük a felnőttekkel együtt részt vesznek a közéleti-társadalmi tevékenységben. Ha a településen levő munkahelyi közösségek tagjai magatartásukkal példát mutatnak, és nem hagyják szó nélkül az együttélés szabályai­nak megsértését, ezzel a fegyelme­zett, kulturált magatartás alakításá­hoz, a jobb közérzethez, az aktívabb, eredményesebb tevékenységhez is hozzájárulnak a település valameny- nyi lakójának örömére. Ennek eléré­séhez szükség van a tanulókra vo­natkozó egységes települési nevelési követelményrendszer kialakítására, betartattatására. Az egyes településeken élő kö­zösségek fontos feladata legyen te­hát — az egységes követelmények alapján — a tanulók kulturált, fe­gyelmezett viselkedési szokásainak kialakítása. Ne csak az iskola, a csa­lád, hanem a település valamennyi felnőtt lakója érezzen felelősséget a gyermekek magatartása iránt, ne le­gyen számukra közömbös, hogy mi­lyen emberek nevelkednek a váro­sokban, községekben, amelyek lak­helyük KIRÁLY JÄNOS főiskolai docens Zsámbék, Tanítóképző Főiskola kék, fehér, piros kannák. Folydogál a víz, a beszéd, az idő. Ezek az ut­cák sehol. Szétverték, semmivé tet­ték mindet. Elképzelni se tudta már pontosan az otthonarcú Szilva ut­cát, pedig álmában járt ott nem is olyan régen. Tiszta fehérben volt. Az akác éppen virágzott, tele volt a levegő bódító illatával. Különös álom. Nem jár senki azon az utcán. Nem ugatnak a legvadabb kutyák se. Mennyire hiányoznának itt, ebben a kalickára osztott betonvilágban a kutyák, a tyúkok, meg a dörgölődző cicák. Ezen töri haladtában a fejét és lassan egy másik terecskén talál­ja magát, körös-körül hunyorgó ab­lakszemű házóriások, s az egyik pad mellől bozontos kutya ugrik felé, ugatja, de a póráz jó rövid. Tudja, hogy nem szabad félnie az állattól, megérez az mindent. Ö sose ütötte a kutyát, mert az olyan, mint a gye­rek. Nagyon hálás, ha szeretik. S ezt biztosan megérzi. Azt is, ha gyűlölik. A kutya szemét szokta fi­gyelni, abban benne csillog az ér­telem. Beszélgetni szokott velük. Megértik. El se tudja képzelni, hogy van olyan ember, aki elzavar a háztól egy hű őrzőt. Odahaza azt is beszélték, ő nem hitte el, amikor lebontották a városi családi háza­kat, s a lakók magas házba költöz­tek, akkor sokan szélnek eresztették a szegény házőrzőket. Borzasztó le­hetett. Az éhes kivert kutya nagyón magányos. Kóborol, eszik, amit tud és aztán elvadul. Üjból próbálkozik: a kutyás kis­lánytól szeretné megtudni, merre is az Ég utca. Rázza szőke fejét a gyer­mek és nézi a két kosarat. Az egyik üres, mi lehetett benne? A kislány alig múlt hétesztendős, sose járt falun. Félénken megkérdezi, a néni honnan jött? Kislányom, nagyon messziről, az én falumból és eltéved­tem. De szerencsétlen is vagyok! Segítsél nekem, hogy eltaláljak a buszállomáshoz. Már sötétedik, és nekem meg -kellene találni az Ég utcát. Jöjjön el hozzánk néni! — mondja a kislány. Nekem nincsen nagyanyám. Boriska a kutyát nézi, csóválja a farkát. Érti minden sza­vát, nagyon okos állat. A kislány megfogja a jobb kezét és elindulnak hármasban. E llenkezni szeretne, de mintha varázslat bénítaná. Gondolatai szárnyaszegett galambok: nem te­hetem, nem! Az Ég utcában, nekem ott lenne a helyem, a családi kör­ben. .. Péter sógor csodálkozva néz­ne rám, mert úr lett belőle a kötél­gyárban, talán még szégyellné is a buta. kevés beszédű vidéki rokont? Húgára sem emlékszik pontosan. Eta kicsi korában is válogatós és szeszélyes volt, amikor foltozott szoknyát akart anyánk ránkadni, si­koltozott, elkékült és földre vetette magát... Apám, szegény, nagyon szerette ... Nem verte meg. Mi ezért nem szerettük, mert kivételezett ve­le. .. Belőle titkárnő lett valame­lyik Hivatalban .. Egyszer, nagyon régen azt írta háza néhány monda­tos levélben: Nincs semmi értelme a firkálgatásnak, nagyon messzire gurultunk mi a családi fészektől... Nincs témánk! Jő kenye-et sütnek itt is, kukoricán nevelt tyúkot meg hoz a takarítónő, mivel tanyájuk van... Ezt írta. Bezzeg régen mi­lyen örömmel fogadták az ötkilós fehér kenyeret és a két pár tyúkot. Majd leszakadt a keze, de hozta... Nem köszönték meg, leültették, s ő leróva a testvéri adót még aznap az éjjeli személlyel mindig visszauta­zott, mert a szobakonyhás lakásban nem volt fölösleges fekvőhely. Húga gépírónő, sógora szerelő volt akkor. Soványak, szegények, falusi roko­nok csomagjaira szorulók. Kár ne­kem erre emlékezni! Nem kellett volna elindulnom, de nem hallgat­tam senkire, mert nem hittem el, hogy ennyire kifordult önmagából ez a város... Ég utca? Egy szűk ajtójú emeletes ház előtt megálltak. Itt lakunk mi mond­ta a kutyás kislány. Zöld utca 7/b. Lifttel megyünk, a kilencedikre. Ki­húzta kezét a gyerekéből és nem si­került félelmét fekete kendőjével el­takarni. Tessék jönni, Bogár se fél — szólt rá a gyerek, mert nem akart belépni. Megérkeztek. Anyuka nyi­tott ajtót, s rögtön azt kérdezte: kit tetszik keresni? Az Ég utcát... Azt nem tudom... A kislány kézenfogta a zavarával bajlódó idős asszonyt és bevezette a szűk előszobába. Ekkor határozottan édesanyja elé állt: ő lesz a nagy­anyám! Nekem is kell! Jó — mond­ta anyuka — pihenjen egy kicsit a néni, mi is a neve? Boriska! Majd megrpóbálunk segíteni. Férjem a városházán dolgozik, ő majd kiiga­zodik a házdzsungelben... Megkí­nálhatom valamivel? Nem, aranyos, hogy nem dobott ki, de nagyon el­tévedtem. Fáztam is már, a lábaim se jók és... Ha ez a kislány nem szán meg... Nagyon jó gyerek!.. Az persze, gyerek ő is, mint a töb- bi — mondta anyuka, és visszakér­dezett: a néninek van gyereke, uno­kája? Nincs, öreglány, család cse­lédje lettem... Egyedül maradtam. A faluban nincs már rokon, csak itt a városban, de ők se szívesen lát­nak, érzem és tudom, mégis eljöttem. Nem írtam nekik, nem tudnak sem­mit, alhatnak nyugodtan... Meg­jött apuka, de ő sé tudott az Ég ut­cáról semmit. Kikapcsolták a tévét, elmúlt már tíz óra. Egy könyvben keresgélt, aztán telefonált... ta­nácstalanok voltak. Nem lehet az, hogy Ék vagy Kék utcát keres?’ Boriska a fejét rázta, és sírni kez­dett, akár a gyerek. Nincs Ég? Be­csapták szegényt, gondolta felnőttes komolysággal a kislány, akit elkerült az álom. Vigasztalták Boriskát és anyját kérlelte: velem alszik, ugye? Velem!... Hogy gondolod kislá­nyom? — aggályoskodott anyuka. A kislány átölelte apja lábait: engedd meg apuci, hogy ő legyen a nagy­anyám! Legyen! goriska sokáig nem tudott aludni " a két nagy fotelből és egy szék­ből tákolt ágyban. Végül jóval éjfél után, amikor az utcai zaj teljesen el­ült, legyűrte az összesűrűsödött fá­radtság. Ragyogóan tiszta kék eget látott, felhőtlent, s azt motyogta- de távoli az ég ... S végleg elaludt ... Németh Péter Mikola: „Minden Egész..." Cserepes szánkról tört agyagedények szomjúságával égre virágzik a nap fejünk fölött elbitangolt holnapok jóllakott testvéreim ágyán alhatnék ma babázva ruhástól jó nagyot Részeg vagyok anyám részegen szeretnek gyerekszobánk fehér bútorai közt szemérmes vetkőzésedbe omlik bennem minden álom és minden szerelem minden álom és minden szerelem

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents