Pest Megyei Hírlap, 1984. március (28. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-07 / 56. szám
Mátyás király utcai panaszok Kiisi az üzlet, hiányzik a busz L.L.ŐI ina A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XI. ÉVFOLYAM, 58. SZÁM 1984. MÁRCIUS 7.. SZERDA Túl a századik millión Verseny a kirendeltségek között Több takaréklevél és ifjúsági betét A Hazafias Népfront városi bizottsága körzeti tanácskozásokat hívott egybe az elmúlt hetekben. A Mátyás király utcában mi is hallgatói voltunk egy fontos megbeszélésnek. A városi tanács képviseletében jelen volt dr. Szőnyegi Ldjos vb-titkár, Jakus Lászlóné szervezési, Szuppinger Péter műszaki főelőadó és a VI. körzeti pártszervezet titkára. Jávor szki Simon. Valameny- nyiükre nagy szükség volt, hogy a kérdésekre, javaslatokra megadják a választ Részeg utasok Az érdeklődők viszont alig voltak többen húsznál, sajnos a tanácstagok közül is hiányzott némelyik. Az elmúlt évi fejlesztési eredmények és az idei tennivalók ismertetése után számos felszólalás hangzott el. Takács Lászlóné elpanaszolta, hogy a városban erőteljes szemetelés folyik, elhanyagolt, vagy elhagyott telkekre szórják a szemetet, a tulajdonosokat ezért is fel kell szólítani területeik bekerítésére. Szóvá tette azt is, hogy ne engedjék a sofőrök a részeg embereket felszállni az autóbuszokra. Érdeklődött arról, hogy mikor indul meg a buszjárat a több eve ígért Mátyás király utca— Arany János utca—Babati utca-illés István utca útvonalon. Urbán János azt kifogásolta, hogy egyes tanácstagok mit sem törődnek körzetükkel, nem tartják a kapcsolatot a választóikkal. Az újabb választásokon ezt figyelembe kell venni! Urbán Józsefné telefonállomás létesítésiét kérte a Hámán Kató utca és az Arany János utca kereszteződésében. Kifogásolta, hogy az Arany' János utcai élelmiszerüzletbe vezető utat elállják az ott parkírozó gépkocsik. A bolt forgalma a jó kínálatnak köszönhetően megnövekedett, ezzel együtt a közúton is többen koesikáz- nak. Balesetveszélyesnek tartja a helyzetet. Forgalmi rend Péter Jánosné csatlakozott áz eltervezett buszjáratok sorsáról érdeklődőkhöz. Megjegyezte, hogy csökkenteni lehetne az Arany János utcai buszok zsúfoltságát, őri Zsig- mond a Hegy utcai autóbuszforduló elhanyagoltságát fájlalja, s egy. konténert kért a szemét gyűjtéséhez. Mint közéleti ember van úgy, hogy hetente többször is megfordulok az aszódi tanácson. Aki-gyakrabban jár hivatalos ügyekben ilyen helyeken, tudhatja, a vezetőket csak a legritkább esetben találhatja a helyükön. Ilyenkor pótolhatatlan segítséget nyújt olyan valaki, mint Tóthné Lajkó Ilona, ö az, aki tudja, hogy ki hol tartózkodik. Kéréseket jegyez fel, in. tézkedik, ha kell háziasszony- kodik. Sohasem tudtam vele egy mondatot végigbeszélni anélkül, hogy a telefon bele ne csörgött volna beszélgetésünkbe. így történt ez most is, amikor megkértem, beszéljen munkájáról. — Nem titkárnő vagyok — hárítja el a titulust —, hanem adminisztrátor. A tanácsnál 1978 óta dolgozom. Gyors- és gépíróként kezdtem. A későbbiekben az általánostól eltérő vizsgát jeles eredménnyel tettem le. Ez azt jelenti, hogy tízpercenként 790 szótagot teljesítettem. Gyorsírásban Is jeles eredménnyel végeztem. — Jelenlegi munkaköröm fő feladatai köz.é tartoznak a testületi ülésekre való beszámolók, előterjesztések leírása, a különböző ülések jegyzőkönyvezése. A jegyzőkönyvek természetesen mindig gyorsírással készülnek, amiket aztán később teszek át gépírásba. Elég gyakori az ilyen munka, mert minden hónapban van vb-ülés, negyedévenként pedig tanácsülés. — Nagyon fontos munkakörömben a tanácstagokkal való jó kapcsolat. Fejben kell tartanom a nevüket, problémáiKarácsony László az Éva utcaiak problémájával foglalkozott. Nem folyik el a csapadékvíz, mert a Szőlő utcai járda magasabban van. Beszélt a utcai élelmiszerboltról, amely ma már kicsinek tűnik az egyre növekvő lakótelephez. Telefon is kellene az üzletbe, segítené a megfelelő áruválaszték 'kialakítását. Észrevételezte, hogy a Szabadság téren az Im- re-szobor körül milyen áldatlanok az állapotok. Jávorszki Simon a város tisztasági helyzetéről szólva elmondta, hogy radikálisabban kellene fellépni a szemetelők- kel szemben. Minél'hamarabb álljon vissza a régi forgalmi rend a város szívében, s a tömegközlekedési járatok se a fél várost megkerülve érjenek céljukhoz. Drága az üzemanyag ! Helyszíni vizsga Takács Sándor nagyon régi gondot említett meg. A Mátyás király utca és a Hunyadi utca kereszteződésében az iskolásokat védő zebra felfestését, illetve figyelmeztető KRESZ- tábla elhelyezését kérte. Szívós István arról érdeklődött, Szaktanáccsal is szolgálnak A korai fagyok, a tartós téli zimankó mindenkit próbára tett, elég lesz kiheverni. Sokan munkával próbálják elűzni a mutatkozó tavaszi fáradtságot, ismét kézbe kerülnek'a kerti szerszámok, a gazdák elkészítik vetéstervüket, s természetesen felkeresik az üzleteket. A gödöllői mezőgazdasági bolt is mind nagyobb forgalmat lát a kikelet előtti napokban. Évről évre visszatérő vásárlók néznek be tudakolni, mi kapható a szükségesből. Konyhakerti vetőmagok, műtrágyák (káli, nitrogén, szuperfoszfát és kombinált), virágmagvak, téli lemosó per- metszerek mind kínáltatnak. Van elegendő ásó, kapa, metszőolló és gereblye. Nagy a választék permetezőgépekből is. Újdonság közöttük a kézi permetezőpumpa, amellyel port vagy lét egyaránt köny- nyű a növényékre szórni. Az ára viszonylag alacsony, hatákat, hogy a későbbiekben a megfelelő szakági vezetőkhöz küldhessem őket. A levelezés és a különböző iratok nem kerülhetnek illetéktelen kezébe. Ezért fokozott felelősség terhel. Így érthető már, miért kiemelt bizalmi állás ez. Vigyáznom kell, hogy amit leírok, könnyen áttekinthető, helyesírásilag kifogástalan legyen. — Gyakran keresik az elnök elvtársat köz- és magánügyekben és hivatalos fogadónapon kívül is. Sok idős ember ragadja meg az alkalmat a panaszkodásra. Bizony nagy türelmet kell tanúsítanom velük szemben. Panaszuk, kérésük közben röviden lejegyzem a lényeget, és ha kell, mondok egy pás* nyugtató szót is. — Ez igen fontos, mert az emberek a saját ügyeiket tekintik a legfontosabbnak. Az azonnali és gyors intézkedést várják. Tapasztalatom, hogy az esetek csak . csekély hányada tartozik az elnök intézkedési körébe. Gyors helyzetfelismeréssel a türelmetlen ügyfeleket már számtalan esetben sikerült . megnyugtatnom, és a megfelelő szakág Intézőjéhez küldenem. Az ügyfelekkel való találkozáskor és ügyek intézésekor mindig arra gondolok, hogy mi vagyunk értük, és nem fordítva. — Mint látja, á munkám sokrétű. Ezért is kell továbbképeznem magam. Nemrég végeztem el a marxista középiskolát. KISZ-tag vagyok, és szakszervezeti főbizalmi-helyettes. K. I. Cs. hogy mikor lesz a Szilágyi Erzsébet fasor felett útnyitás. Arany János az egy éve nyitva tartó Kovács András- féle élelmiszerboltot dicsérte, mondván: jó szolgálatot tesz a külterületen lakók ellátásában. Megállapította: az autóbuszokon az utasok közül rengetegen nem veszik át a jegyüket, így nem csodálkozhatnak, ha nem is kapnak, ezek azután kellemetlen pillanatokhoz vezetnek, ha jön az ellenőrzés. Hamis kép alakul ki a járatok kihasználtságáról. Az illetékesek válaszából megtudtuk, hogy a Hunyadi János utcától az autópályáig ostornyeles lámpákat szerelnek fel az idén. A fent említett kereszteződésben figyelmeztetőtáblát helyeznek el a gyalogosok védelmére. A Király-telepen épülő kisegítő iskolához autóbuszjáratot terveznek, ez az útba esők gondjain is enyhíteni fog. A Hegy utcai fordulóhoz elhelyezik a kért hulladéktárolót. Az Éva utcabeli panaszokat a helyszínen megvizsgálják, s utána megteszik a szükséges intézkedéseket. Csiba József sa pedig vetekszik a méregdrága gépekével. Rövidesen kapható lesz a Robi 52-es és 15I-es kerti traktor is, a megrendelést már visszaigazolták, hasonlóan a fóliáét, amit nagyon keresnek. Érkezésük mindennap várható. Az üzlet az idényhez igazodva igyekszik az árukat beszerezni. Változatlanul szolgálnak szaktanácsadással, felvilágosítással is. Időt takarít meg, aki felhívja a 439-es telefonszámot! M. M. Elsőseik beírafúsa Gödöllőn és a vonzáskörzetéhez tartozó valamennyi községben az első osztályosok be- íratása március 8-án és 9-én reggel 8 és déli 12, illetve délután 2 és 6 óra között lesz. A tankötelezettség a gyermek 6. életévének betöltését követő szeptember hó elsejével kezdődik és annak a tanévnek a végéig tart, amelyben a tanuló betölti 16. évét. Minden tanköteles sorba lépő gyereket, aki 1977. szeptember 1. és 1978. augusztus 31-e között Született, a szülő vagy gondviselőié köteles a lakása szerinti körzetileg illetékes általános iskolába beíratni. A beiratkozáskor lehet jelentkezni a tagozatos osztályokba és a napközibe is. A szülő vigye magával személyi igazolványát, illetve a gondviselő a gyermek anyakönyvi kivonatát. Tizennégyezer facsemete a kertben. Első olvasásra meglepőnek tűnik, de ennyi növény vár kiültetésre a Gödöllő és Vidéke Áfész Szabadság úti telepén. Ezek az alanyok szakszerűen tárolva várják a vásárlókat. Nagy Margit kertészmérnök, a csemetekert vezetője emlékeztetett arra, hogy a november közepén betört fagy megakadályozta az őszi ültetések elvégzését. A korán jött tél nem sietett elmenni, de most már csak-csak enyhül az idő, eltakarodik a fagy a földből. A nagy mennyiség széles választékot rejt. Ki ismer például tizenötféle körtét? Itt ennyi fajta kapható. Nyári Kálmán, Seres Olivén, Fertődi rozsdás, téli expressz, Clapp kedveltje, s megannyi titokzatos nemesítés közül lehet választani, a gazda ízlése és a talaj adottsága szerint, őszibarackból tizennégyféle csemete pihen a kertben. Társítva a kájszikínálattal: szegedi mammut, gönci magyar, magyar kajszi, debreceni muskoAz elmúlt napokban megtartották a számadást a Ve- resegyház és Vidéke Takarék- szövetkezetben. Küldöttgyűlésük résztvevői — a helybeli vendéglő nagytermében —, a tíz és fél ezer szövetkezeti embert képviselték. Ennyien érzik ma úgy, hogy valamiképpen — a takarékosság máskor meg a szükséges költekezés révén —, egymást segítik. A tagság, ahogy kissé idegen magyarsággal megszoktuk, tizenhárom környező községből való. Tavaly is volt olyan, aki kilépett, s volt, aki gyarapította ezt a létszámot, a tiszta növekedés 484 volt, ennyivel több a részjegyesek száma. Azt különben, hogy százról kétszáz forintra emelik a részjegyet, tavaly ilyenkor határozták el. A legtöbben már ki is egészítették az összeget, de még sokan tartoznak, pedig tagságuk így igazán teljes értékű. Jobb körülmények Még azért is érdemes visz- szatérni az évvel korábbi döntésükre, mert azóta a befizetett részjegyek és a tavaly fel nem vett osztalékok összegével vagyonuk jelentősen gyarapodott. Ezek a forintok úgy szaporodtak, hogy megteremtették a beruházások alapját, márpedig, ha a fundamentum adott, az biztosítja, ösztönzi az előbbrelépést. Esetükben ez közvetlenül azt jelenti, hogy átadhatták a mogyoródi és az őrbottyáni kirendeltségük épületét. Ez viszont — persze az alkalmazottak és a vezetők szorgos üzleti munkája eredményeként — oda vezetett, hogy az előző évi betétnövekedést is túlteljesíthették. A körülmények, a régebbinél szebb, korszerűbb, s a forgalmasabb helyen lévő üzletházak vonzóbbá teszik a takarékszövetkezetet. Nagyobb a bizalom, jobb a takarékossági kedv. Puskás Józsefné, a takarék- szövetkezet elnöke és Lázits Gyuláné főkönyvelő egyaránt örömmel újságolta, hogy takarékszövetkezetük a százmilliósok sorában előrelépett: 26 millió forinttal magasabb most a betétállományuk, mint tavaly január 1-én. Kirendeltségeiket, betéti pénztáraikat versenyeztették a nem kamatály, olaszkék, besztercei a leg ajánlottabbak. Birs, málna, mandula, dió (oltvány), piros- és feketeri- bizli (cserje) színesíti a gyümölcsfakínálatot. Aki az almát szereti, az a ceglédi piros, a húsvéti rozmaring, a golden, a starking, a jonatán csemetéit kérheti. Újdonság a ribizli és a köszméte keresztezett cserjéje, a rikö! Bizonyára kedvelt lesz a tüskétlen szeder, amely a málna, és a vadontermő szeder há- zasításából született. Soronként araszolva a telepen, a pándi, a cigány, az érdi és újfehértói meggyfácskák után a lassan rügyet bontó cseresznyékhez érünk. Fertődi borostyán, szamolyai fekete, ger- mersdorfi idézik a nem is oly távoli májust. A gödöllői lerakaton díszcserjék is megvásárolhatók, bár az áruk igen magas. Virágföld, dúsított tőzeg szintén kapható, s a Cofuna elnevezésű zsákolt tápanyagkeverék is. M. M. tozó betétek szervezésében is. Ebben a központi, a veresegyházi kirendeltség lett az első 2,6 millió forinttal. Kétszer többet Ennek a doppingolásnak is köszönhető, hogy az utóbbi években bevezetett újabb- fajta betétekből külön hatmillió forint gyűlt össze, egyedül a viszonylag magasabb kamatú, hosszabb lekötési idejű takaréklevelekből csaknem 2,2 millió forintért váltottak tagjaik. Érdekes, hogy míg másutt nehéz az ifjúsági betét szervezése, a veresegyháziak-, nál ez emelkedett a legjobban. A szövetkezet vezetői arról is számot adtak, hogy tavaly év közben a kölcsönkeretet éppen kétszeresen túllépve, 27 millió forintot folyósítottak. A tagok csaknem harmada, 3 Az elmúlt években bizonyossá vált, hogy a Gödöllői Búza-Borsó Termelési Rendszerben érdemes a, vetőmagtermeléssel is foglalkozni. Éppen ezért a rendszerben keresik azokat a léhetősége- ket, amelyekkel a magtermelést fokozni lehet, s ebben a mennyiségi kívánalmak mellett a minőségi elvárások magasabb fokának megfelelni sem csekélység. A jó fajta, a kiváló csíraképességű vetőElkészítették a körzeti (volt járási) labdarúgó-bajnokság tavaszi idényének sorsolását. A felnőttek mérkőzéseinek időpontja a következő: Első forduló, III. 25: Do- mony—Kerepestarcsa, GEAC— Isaszeg, Erdőkertes—Mogyoród, Galgahéviz—Túra, Valkó —Zsámbok, Gödöllő—Héviz- györk. Második forduló, IV. 1: Hé- vizgyörk—Domony, Zsámbok —Gödöllő, Túra—Valkó, Mogyoród—Galgahéviz, GEAC— Erdőkertes, Kerepestarcsa— Isaszeg. Harmadik forduló, IV. 8: Domony—Isaszeg, Erdőkertes —Kerepestarcsa, Galgahéviz— GEAC, Valkó—Mogyoród, Gödöllő—Túra, Hévizgyörk— Zsámbok. Negyedik forduló, IV. 15: Domony—Zsámbok, Túra—Hévizgyörk, Mogyoród—Gödöllő, GEAC—Valkó, Kerepestarcsa—Galgahéviz, Isaszeg— Erdőkertes. ötödik forduló, IV. 22: Domony—Erdőkertes, Galgahéviz—Isaszeg, Valkó—Kerepestarcsa, Gödöllő—GEAC, Hévizgyörk—Mogyoród, Zsámbok—Túra. Hatodik forduló, IV. 29: Túra—Domony, Mogyoród— Zsámbok, GEAC—Hévizgyörk, Kerepestarcsa—Gödöllő, Isaszeg—Valkó, Erdőkertes—Galgahéviz. Hetedik forduló, V. 6: Domony—Galgahéviz, Valkó— Erdőkertes, Gödöllő—Isaszeg, Hévizgyörk—Kerepestarcsa, Zsámbok—GEAC, Túra—Mogyoród. Nyolcadik forduló, V. 13: Mogyoród—Domony, GEAC— Ver esegy házon ezer 259-en részesültek ebből a lehetőségből. Az év végére persze, ahogy az szabályos, a kölcsönadott pénz nagy részét befizettették, s visszaálltak a 13,6 millió forintos keretösszegre. Ez mutatja: az ügyintézők • gondoskodtak a pénzforgás megfelelő sebességéről. Más üzletágaknak és e jő üzletvitelnek is köszönhetően most mondhatták el először, hogy egy év alatt 1 millió forintnál több nyereséget értek el. Gondos ügyintézők A veresegyházi takarékszövetkezetnek tizennyolc munkatársa van, s az is az igazsághoz tartozik, hogy az átlagos bérszínvonal nem volt magas, a negyvennégyezer forintot haladta meg. F. I. Veíőmagtermelás A kevesebb is nagy érték Körzeti labdarúgó-bajnokság A tavaszi sorsolás mag sokat hozhat a konyhára a GBBR taggazdaságaiban. Ebben a termelési rendszerben egyébként tavaly a búza vetésterületének harminc, a hüvelyesek — tehát a borsófajták — vetésterületének harminchét százalékán termeltek vetőmagot. Így aztán, ha az aszály miatt kisebb is volt a termés meny- nyisége, vetőmagként érté- késebb, mégis nagy értéket termeltek. Túra, Kerepestarcsa—Zsámbok, Isaszeg—Hévizgyörk, Erdőkertes—Gödöllő, Galgahéviz —Valkó. Kilencedik forduló, V. 20; Domony—Valkó, Gödöllő— Galgahéviz, Hévizgyörk—Erdőkertes, Zsámbok—Isaszeg, Túra—Kerepestarcsa, Mogyoród—GEAC. Tizedik forduló, V. 29: GEAC—Domony, Kerepestarcsa—Mogyoród, Isaszeg—Túra, Erdőkertes—Zsámbok, Galgahéviz—Hévizgyörk, Valkó— Gödöllő. Tizenegyedik forduló, VI. 3: Gödöllő—Domony, Hévizgyörk—Valkó, Zsámbok—Galgahéviz, Túra—Erdőkertes, Mogyoród—Isaszeg, GEAC— Kerepestarcsa. A nap programja Gödöllő, művelődési központ: Rendhagyó óra: Mai magyar irodalom. Előadó: Szent- pá! Mónika, 16 órakor. Játékfoglalkozás iskolaotthonos gyerekeknek — papírjátékok, hang-játékok, mozgás-játékok. A kék madár. Színes, szovjet—amerikai mesefilm. Csak 4 órakor! Spagetti-ház. Színes, szinkronizált olasz bűnügyi filmvígjáték. 6 és 8 órakor! ’4 éven aluliaknak nem ajánlott! ISSN 0133—1957 (GödöUöl Hírlap) Az ügyfelekért A tanácsi adminisztrátor Jön a Robi Újdonság kertészeknek Cserje, oltvány, tápanyag