Pest Megyei Hírlap, 1984. március (28. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-04 / 54. szám
^fíitop mai MÁRCIUS 4., VASÁRNAP HÉT VILÁGPOLITIKAI KÉRD Élénkülő diplomáciai tevékenység A libanoni ügy a Biztonsági Tanácsban és Damaszkuszban Taktikázások a közelgő salvadori választások előtt A Szovjetunió törvényhozó' testületének, a legfelsőbb tanácsnak ma sorra kerülő választása előtti héten nagy jelentőségű megnyilatkozások hangzottak el. A legmagasabb szintű párt- és állami vezetők, akik jelöltek a választáson, fejtették ki elemző és összegző módon a szovjet bel- és külpolitikai célkitűzéseket. Állás- foglalásaikkal újra tanúbizonyságát adták annak, hogy a Szovjetunió következetesen és töretlenül folytatja békepolitikáját és a belpolitikában változatlanul napirenden van á gazdaságirányítás korszerűbbé tételére vonatkozó törekvés. * A szovjet diplomácia emellett rendkívül aktívan vett részt ezen a héten is azokban az erőfeszítésekben, amelyek különböző nemzetközi fórumokon zajlanak le a feszültség enyhítésére, a vitás problémák tárgyalásos rendezésére. így az ENSZ leszerelési bizottságának genfi értekezletén a szovjet delegátusok további magyarázattal szolgáltak a korábban elhangzott, az álláspontok közelítését célzó javaslatok megvilágítására. Erőteljes diplomáciai tevékenység színhelye volt New York is, ahol az ENSZ Biztonsági Tanácsa tartott üléseket és Damaszkusz, amely legmagasabb szintű Szíriái—libanoni tárgyalásoknak adott otthont. MI TÖRTÉNT A BIZTONSÁGI TANÁCSBAN? _______ A v ilágszervezet e rendkívül fontos szerve elé olyan francia javaslat került, amely eleinte általános derűlátást keltett. Azt indítványozta, hogy az amerikai, angol, francia és olasz egységekből álló úgynevezett nemzetközi kontingenst váltsák fel a világ- szerkezet csapatai Bejrutban. E javaslat benyújtása burkolt beismerése volt annak, hogy a washingtoni ihletésre született NATO-beavatkozás kudarcot vallott Libanonban. Párizst az vezette a javaslat benyújtásánál, hogy tekintélyveszteség nélküli kivonulást érhessen el a nyilvánvaló kudarc után. Hiszen, ha ENSZ erőknek adják át a „békefenntartó missziót”, a nemzetközi kontingensek „emelt fővel” távozhatnak, s a NATO-országok kormányainak nem kell túlságosan magyarázkodniuk közvéleményük előtt, hogy melyek voltak is a fiaskó okai... Az indítvány eleinte érdeklődést keltett azoknak az erőknek a körében is, amelyek őszintén és szívósan törekednek a közel-keleti feszültség csökkentésére és szívesen látnak minden olyan kezdeményezést, amely ebbe az irányba hat. Amikor azonban a francia javaslat behatóbb vizsgálat alá került, csakhamar kitűnt, hogy nem több puszta propagandafogásnál. Az ENSZ- csapatok Bej rútba érkezése után is ott maradtak volna a libanoni partoknál az amerikai hadihajók, fedélzetükön a partraszállásra bármikor kész tengerészgyalogosokkal. Washington arra nézve sem volt hajlandó biztosítékot adni, hogy az ENSZ-erők feladat- vállalása után nem árasztja el . hadihajói ágyúiból tüzérségi tűzzel a libanoni területeket, s az anyahajókról felszálló repülőgépek nem intéznek majd bombatámadásokat. Sőt mi több, éppen azzal egy időben, hogy a Biztonsági Tanács ülései zajlottak, az amerikai hadihajók ismét tüzet nyitottak szíriai és drúz állásokra. Túl ezen, a francia javaslat azzal is adós mradt, hogy egyáltalán , körvonalazza, milyen feladatai lesznek az ENSZ-erők- nek, mely területeken tevékenykedhetnek. Ezek' után nem keltett meglepetést, hogy a Szovjetunió küldötte a szavazáskor vétójogával élt, s így a francia javaslat nem emelkedhetett a határozat rangjára. Az ENSZ alapokmánya szerint ugyanis ahhoz, hogy a Biztonsági Tanácsban egy indítvány kötelező erejűvé váljon, nem egyszerűen többség, hanem az öt állandó tagsággal rendelkező nagyhatalom — köztük természetesen a Szovjetunió — egyetértő szavazata szükséges. MI VOLT DZSEMAJEL DAMASZKUSZI TÁRGYALÁSAINAK Fö TÉMÁJA? A libanoni rendezésben elengedhetetlenül szükséges Szíria részvétele. Ezt mind a Rea- gan-kormányzat, mind pedig a Dzsemajel-vezetés megpróbálta figyelmen kívül hagyni, amikor tavaly májusban washingtoni bábáskodással létrehozták Bejrut és Tel Aviv kü- lönalkuját. Ez úgy írta elő a szíriai békefenntartó erők Libanonból való kivonását, hogy Izraelnek különleges jogokat biztosított Dél-Libanonban, s legalizálta volna Tel Aviv katonai jelenlétét az ország e területén. Damaszkusz véleményét még csak ki sem kérték az okmány aláírása előtt, holott a szíriai valóságos testvérnépe a libanoninak, közös és mély hagyományokkal. Arról nem is beszélve, hogy Szíriának megvannak a különleges biztonsági érdekei, amelyek ellentétesek azzal, hogy Dél-Libanonban bármiféle formában állandósítsák az izraeli katonai jelenlétet. S mint egyes arab fővárosokban rámutattak: a májusi libanoni—izraeli megállapodás már csak azért sem lehet elfogadható, mert a szíriai békefenntartó csapatok Libanonba való küldését az Arab Liga csúcsértekezlete határozta el, s megszüntetése emiatt nem történhet egyoldalúan egyik tagállam a többieket kizáró döntésével. A Libanon szuverenitását sértő egyezmény ellen hevesen tiltakoztak az ország ellenzéki erői is, s követelték a szerződés hatálytalanítását. Dzsemajel hírmagyarázók szerint azért utazott Damaszkuszba, hogy ott bejelentse: kész a tavaly májusban megkötött okmány felmondására, s a szíriai fővárosban lezajlott csúcstalálkozón nyilván ennek körülményeiről is szó esett. Ha ez megtörténik majd, megnyílhat az út a megbékélés egymást követő állomásaihoz. Ezek: nemzeti egységkormány megalakulása és a valameny- nyi harcoló fél képviselőire kiterjedő megbékélési tárgyalások létrejötte. Washington azonban a jelek szerint nem akar belenyugodni abba, hogy súlyos kudarc érte libanoni politikáját. Ezt jelzi, hogy Weinberger hadügyminiszter villámlátogatást tett a libanoni partok mentén horgonyzó amerikai hadihajókon. Sőt Shultz külügyminiszter egy washingtoni megnyilatkozásában azért bírálta hevesen a törvényhozást, amiért csupán 18 hónapi időtartamra engedélyezte az amerikai tengerészgyalogosok bejrúti állomásoztatását. Mindezek okkal támasztanak gyanút, hogy Washington valamiféle revansot szeretne venni eddigi libanoni kudarcáért... MIÉRT VÁLT FORRÓBBA A HELYZET SALVADORBAN? Ahogy közelegnek a március 25-re tervezett elnökválasztások, úgy válik feszültebbé a helyzet a kis középamerikai országban. Salvador területének mintegy húsz százalékát ellenőrzik a szabadságharcosok még a Washing- ton-barát kormány beismerése szerint is. A valóságban azonban — mint a The New York Times egyik helyszíni tudósításában megírta t— ennél jóval nagyobb terület csúszott ki tartósan a Magana-kormány kezéből és a gerillák akciói a helyi lakosság jelentős részének támogatásával már a főváros közeiére is ki-kiterjed- nek. A lap szerint a kormány ellen fegyveresen harcolók száma az utolsó három évben három-négyszeresére nőtt. A szabadságharcosok egyébként a választások bojkottjára hívták fel a lakosságot. Csak Washington-barát politikát követő politikusok versengenek az elnökségért. Közöttük Duarte kereszténydemokrata politikus amerikai vélemény szerint elvesztette a hitelét a választók körében. Ugyanez a véleményük D’Aubissonról is, aki szélsőségesen jobboldali politikusként indul az elnökség meghódításáért. Szoros kapcsolata a félkatonai halálbrigádokkal any- nyira gyűlöletessé tette nevét, hogy Washington igyekszik elhatárolódni tőle, pedig esetleges veresége esetére e jobboldali jelölt államcsínnyel fenyegetőzik. A Reagan-kormányzat inkább azt szeretné, hogy a földbirtokosok pártjának jelöltje, Francisco Jósé Guerrero szerezze meg az elnöki tisztet. Washington szerint az szól mellette, hogy személy szerint nem keveredett bele a jobboldali véres „tisztogató műveletekbe” ... A március 25-i választásig azonban még hosszú az idő, s várható, hogy a szavazást, amely csak az ország egy részére terjedhet ki, a polgár- háború újabb fellángolásának körülményei közepette rendezik meg. Árkus István 0 Uj miniszter Juríj Szolovjov kinevezése Jurij Szolovjovot nevezték ki a Szovjetunióban az ipari építkezések miniszterévé. Az új miniszter 59 éves. A lenin- grádi vasútmárnöki egyetem elvégzése után több mint 20 éven át dolgozott különböző ipari építkezéseken, előbb mint mérnök, s végül mint a leningrádi metró építési fő- igazgatóságának vezetője. E tisztségéből választották á leningrádi városi tanács elnökhelyettesévé, majd a leningrádi területi pártbizottság titkárává, s később másodtitkárává. 1978 óta a leningrádi városi pártbizottság első titkára volt. Kohl Washingtonba utazott Helmut Kohl, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja, tegnap délután háromnapos munkalátogatásra az Egyesült Államokba utazott. A nyugatnémet kormányfő hétfőn találkozik Washingtonban Ronald Reagan elnökkel, akivel elsősorban a kelet—nyugati viszonyt, a nyugatnémet —amerikai gazdasági ellentéteket és a nyugatnémet—francia együttműködést vitatja meg. VENDÉGÜNK: LUBOMÍR STROUGAL Mint lapunk szombati számában közöltük, Lázár György miniszterelnök meghívására hétfőn baráti látogatásra hazánkba érkezik Lubomir Strougal csehszlovák miniszterelnök. Vendégünk életrajzát az alábbiakban ismertetjük. Lubomir Strougal 1924. október 19-én született Veseli naü Luzuiciben, munkás- családban. Apját, aki 1921-től volt a CSKP tagja, a náci megszállás alatt az antifasiszta ellenállási mozgalomban való részvétele miatt elítélték, és náci börtönben halt meg. Lubomir Strougal a treboni gimnázium elvégzése után a háború végéig munkásként dolgozott. Az ország felszabadulásakor rögtön belépett Csehszlovákia Kommunista Pártjába. Elvégezte a prágai Károly Egyetem jogi karát, ezt követően különböző pártfunkciókban a Dél-cseh megyében dolgozott, 1957-ben CSKP Dél-cseh megyei Bizottságának első titkárává választották. A CSKP XI. kongresszusa óta tagja a CSKP Központi Bizottságának, s 1959-től jelentős állami funkciókkal bízták meg. Mezőgazdasági, erdő- és vizgaziiálko- ciási miniszter, majd — 1961—65- között — belügyminiszter volt. 1960-ban a nemzet- gyűlés képviselőjévé, 1969-ben a szövetségi gyűlés népi kamara- jáiiak képviselőjévé választották. 1965-ben visszatért a pártmunkához, 1968-ig a CSKP KB titkáraként dolgozott, ekkor szövetségi mi- miniszterelnük-he- lyettessé nevezték ki. A CSKP KB 1968. novemberi ülésén a párt elnökségének és végrehajtó bizottságának tagjává, a CSKP KB titkárává és a cseh területen folyó pártmunka irányításával foglalkozó iroda elnökévé választották. 1970-ben nevezték ki a CSSZSZK szövetségi kormánya elnökévé, s megbízatását 1976-ban és 1981-ben megújították. A párt- és állami funkciókban sok éven át végzett kiemelkedő munkáját csehszlovák és külföldi kitüntetések egész sorával ismerték el. Ven lehetőség a tárgyalásra (Folytatás az I. oldalról.) szítések megjutalmazása lenne”. Csernyenko választási beszéde címoldalt érdemlő fontosságú világeseményként jeDzsemcjs! találkozott az ellenzék vezetőivel Az átfogó rendezés mllett Amin Dzsemajel kormánya az egyoldalú érvénytelenítés helyett új formulával próbálja helyettesíteni a múlt év májusában aláírt izraeli—libanoni megállapodást. Ez egyfelől garantálná az izraeli megszálló csapatok kivonását, másfelől elejét venné annak, hogy Izrael katonai vagy politikai béavatkozással akadályozza meg a libanoni válság rendezését. Ez az elhatározás — a libanoni hivatalos hírügynökség szerint — Hafez Asszad szíriai elnök és Amin Dzsemajel damaszkuszi találkozóján született. Elie Szalem libanoni külügyminiszter máris tájékoztatta az Egyesült Államok bejrúti nagykövetségét arról, hogy kormánya új biztonsági megállapodásról kíván tárgyalásokat kezdeni Izraellel. Az új izraeli—libanoni formula keresésével párhuzamosan, de attól elkülönítve megkezdődik a libanoni válság átfogó rendezésének folyamata. Első lépésként általános tűzszünetet rendelnek el a polgárháborús frontvonalakon. Ezt követően — előreláthatólag a jövő héten — Svájcban felújítja munkáját a nemzeti Az USA katonai hlokád alá akarja venni az országot Hkaraguai tiltakozó jegyzék Az Egyesült Államok katonai blokád alá akarja venni Nicaraguát. A nicaraguai ellenforradalmárok az amerikai titkosszolgálat, a CIA segítségével elaknásították az ország legnagyobb tengeri kikötőjét, a corintói öblöt és környékét — jelentette az MTI tudósítója. A nicaraguai külügyminisztérium pénteken tiltakozó jegyzéket küldött George Shultz amerikai külügyminiszternek a nicaraguai kikötő el- aknásítása miatt. A közép-amerikai ország az Egyesült Államokat teszi felelőssé a kikötő elaknásítása miatt esetleg bekövetkező katasztrófákért. Hírügynökségi jelentések arról számolnak be, hogy a corintói kikötő mellett pénteken aknára futott és felrobbant egy holland kotróhajó. A legénység öt tagja megsebesült. A UPI szerint a hajó a kikötő közelében csatornaépítési munkában vett részt, amikor a robbanás történt. megbékélési konferencia, majd megalakul az alapvető politikai reformok végrehajtásáért felelős nemzeti egységkormány. Amin Dzsemajel tegnap Észak-Libanonban találkozott Szolimán Franzsijé volt köz- társasági elnökkel és Rasid Karami vol t miniszterei nőikkel, az ellenzék két prominens vezetőjével, míg az előző este az izraeli—libanoni egyezmény érvénytelenítését ellenző Camille Samunt, a jobboldali Nemzeti Liberális Párt elnökét fogadta. Ami az Izraellel kötött egyezmény kérdését illeti, ezt a libanoni alkotmányos szervek hatáskörébe utalják. lent meg a tegnapi amerikai lapok hasábjain. Mint a címekből is megállapítható, a washingtoni értékelések nem tévesztették szem elől a szovjet vezető szavaiban foglalt üzenetet. „A szovjetek sürgetik az Egyesült Államokat, hogy szavait tettekkel támasz- sza alá” — írja főcímben a The Washington Post. „Csernyenko' sürgeti az Egyesült Államokat, tegyen lépéseket a viszony javítása érdekében” — jelzi a The New York Times moszkvai tudósítója. A tegnapi francia lapok ismertették Csernyenko pénteki beszédét. A L’Umanité címében kímélte: Csernyenko állást foglalt amellett, hogy fordulat következzék be a nemzetközi kapcsolatokban, belpolitikai- téren pedig megerősítette az eddigi irányzatot. A Le Monde tegnap délután megjelent számában Konsztan- tyin Csernyenko beszédét ismertetve elsősorban a beszédnek a szovjet—kínai kapcsolatokra vonatkozó részét idézte, valamint azt a bejelentést, hogy az SZKP Központi Bizottságában jelenleg rendkívül fontos munka folyik az új pártprogram kidolgozásán. Mongol kormánynyilatkozat Jogtalan a kín követelés A szovjet—kínai kapcsolatok rendezése és javítása nagy jelentőségű a két ország népei számára, s kétségtelenül elősegítené a béke és biztonság ügyét Ázsiában és szerte a világon — hangsúlyozza a Mongol Népköztársaság kormányának nyilatkozata. Éppen ezért a mongol kormány nagy jelentőséget tulajdonít a jelenleg folyó szovjet—kínai politikai konzultációknak — állapítja meg a dokumentum. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a megbeszéléseken a kínai fél több előzetes feltételt támasztott a szovjet—kínai viszony normalizálásával kapcsolatban. Ezek között van olyan kérdés is, amely a népi Mongólia belső ügye, Mongólia szuverenitását érinti; a Mongol Népköztársaságban ideiglenesen állomásozó szovjet csapategységek kivonásával kapcsolatos követelésről van szó. r A Mongol Népköztársaság kormánya határozottan visz- szautasítja a kínai fél követelését. Ezek az egységek kizárólag saját kérésére, a szovjet —mongol barátsági, együttműködési és kölcsönös segítség- nyújtási szerződés alapján tartózkodnak az ország területén. 'Csak röviden... AZ MTI MOSZKVAI IRODÁJÁT tegnap a következő köszönetnyilvánítás továbbítására kérték fel: „Sok magyar barátunk táviratban fejezte ki mély együttérzését családunkkal Ivan Szalimon halála alkalmából. Részvétnyilvánításukat ezúton köszönjük — a Szalimon család”. ELDER FOREST—84 fedőnévvel hadgyakorlatot tartanak a NATO-országok légierejének egységei március 5—7. között az Északi- és a Norvégtenger légterében. Varázsolja újjá otthonát! MOST ÉRDEMES: NYERHET Ha március 1 e és 31 -e között a PIK bármelyik boltjában 500 Ft feletti értékben vásárol háztartási cikket, vegyi árut vagy tapétát, és ezt a nyereményszelvényt kitöltve, a vásárláskor átadja az eladónak, sorsoláson vesz részt. A főnyeremény egy 3000 Ft-os vásárlási utalvány. Nyereményszelvény Névj __ Cs ak nyerhet, ha a PIK-nél vásárol Blokkszám: