Pest Megyei Hírlap, 1984. március (28. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-10 / 59. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1984. MÁRCIUS 10., SZOMBAT Leszokunk a szolgáltatásról A lakosság egyötöde nyugdíjas Kontár-e a kontár? A középkorú férfi óvatosan karikázik Szigetújfalun, az Akácfa £ utcában. Indokolt a figyelem, hiszen a jármű kormányára egy tö- í rótt lábú konyhai széket akasztottak. Vajon hová viszi, hiszen a falu í egyetlen asztalosától jövök, s tudom, hogy nincs otthon. Több figyelmet, törődést várnak Beszélgetés dr. Kurucz Bélával, a Társadalombiztosítási Főigazgatóság helyettes vezetőjével — Lassanként leszokunk bizonyos szolgáltatásokról — mondja némi keserűséggel a hangjában Feigl Lajos, a szigetcsépi tanács kirendeltségvezetője. — Ma már egyszerűbb új cipőt venni, mint cipészt találni, aki megreparálná a régit. Abba is rég beletörődtek az emberek, hogy nemcsak akkor kell utazgatniuk, ha ruhát akarnak vásárolni, hanem a legkisebb alakítás miatt is, mert helyben nem akad varrónő sem, aki vállalná a munkát. Hamar végez a mindennapos javításokat végző iparosok felsorolásával. A cipészük betegeskedik, van egy asztalos, aki üvegezést is vállal, a vízvezeték-szerelő elsősorban az újonnan épülő házakban dolgozik, s ugyancsak a fészekrakók igényeihez alkalmazkodik az a néhány ács, szobafestő és kőműves. Az utolsó suszter Hogy a hiányzó szolgáltatások mégsem jelentenek olyan nagy gondot a község lakóinak, annak egyszerű a magyarázata. A 2400 lelket számláló. Szigetújfaluból naponta több mint ezren szállnak buszra reggelente, majd HÉV-vel folytatva útjukat Szigetszentmiklós két nagyüzemébe, a csepeli gyáróriásba vagy a Soroksári út üzemeibe indulnak. S az uzsonna mellett sokszor ott lapul a táskában a javításra váró cipő, az alakítani való ruha. Csakhogy akadnak olyan dolgok is, amelyeket képtelenség becsomagolni, s utaztatni. A csöpögő csapot, az elromlott W. C.-tartályt, a felpúposodott parkettát csak helyben lehet, lehetne gyógyítani. Nehezen találjuk meg Mayer János cipész házát. Csak annyit tudunk róla, hogy az Akácfa utcában lakik. A cégtábláját azonban már leszerelte. Rosszkedvűen legyint, amikor a munkájáról kérdezzük: — Nem kell a cipész már senkinek. Meg nekem se hiányoznak a kuncsaftok. A csuda tudja már, ki kezdte. Én, amikor betegeskedtem, vagy talán azért lettem beteg, mert nem hoztak munkát? — gondolkodik hangosan, és szavai bizonyításául az ablak melletti kis műhelysarokra, meg az üres polcokra mutat. Fáradtan ül a háromlábú széken, egy női csizmával kezd szöszmötölni. A lábbeli sarkán takaros az új gumi, Mayer Já nos reszel övei tökéletesíti tovább kezemunkáját. —^Ki javítja meg maid a női cl- pők.(gyorsan kopó sarkait, ha visszaadj az ipart? Lakótelepi gátak Üjabb legyintés vezeti be a választ: — A mai lábbeliket már javítani sem érdemes. A talpalásról nem beszélek, de sokszor tisztességesen megsarkalni sem lehet ezeket a gyári cipőket. Abbahagyom, pihenni akarok. A hatvankilencedik évemben • járok és mostanában gyakran nagyon kutyául érzem magam. — Amikor rákérdezünk, hogy végül is mi a baja, lemondóan sóhajtja: — minden ... — És egészen meggörnyed kisszékén ülve. A Csepel-szigeti község után egy — az agglomerációs övezetben épült — új lakótelepre látogattunk. Reméltük, hogy a városi életforma velejárója a szolgáltatások magas színvonala. Néhány percnyi beszélgetés után azonban kiderül, hogy bár másfajta, de legalább annyira súlyos gondokkal küszködnek az új lakások gazdái is, mint a falusiak. Valóban, a lakótelepi otthonokban sokkal gyakrabban romlik el valami, mint a családi házakban, amelyeket döntő többségében maguk a tulajdonosok építenek. Ami azt jelenti, hogy körültekintően és lelkiismeretesen dolgoztak, s aki végigcsinálta az építkezést, annak a javítás sem okozhat különösebb gondót. Míg például a házgyári lakás tulajdonosa még egy szöget sem tud beverni a falba — bármilyen ügyes —, ha nincs szögbelövő vagy ütvefúró gépe. Hasonló a helyzet a többi barkácsoló és javító szerszámmal. A négyzetméterek határt szabnak az ezermesterkedésnek. Amikor beszélgetőpartnereim — három család — valamenv- nylen ugyanazt az embert nevezték meg, mint minden hiba kijavítóját, egy korábbi beszélgetés jutott eszembe, amelyet Bokor Józseffel, a halásztelki tanács vb-titkárával folytattam e. témáról. Saját, lakótelepi tapasztalatait mondta el. — Kontárnak minősítik azt, aki ipar jogosít vány nélkül valamilyen mestermunkát elvállal. De mire mennénk nélkülük a lakásban? Bizonyára minden lakótelepen akad egy-egy afféle megszállott, bütykö- lős ember. Ök azok, akik előbb- utóbb bérbe vesznek valamilyen használaton kívüli tároióhelyiséget a házban, mert a lakásból már kiszorítják őket a mindenféle szerszámok és a sok összegyűjtött, majd csak jó lesz valamire kacat. Másoknak nem üzlet A három család által említett ezermester az egyik pincében rendezett be kis kuckót magának. A falakat polcok, kis fiókok borítják, rajtuk apró feliratok, minden szerszám és anyag gondosan rendszerezve, akár a patikában. — Villanyszerelő a szakmám, erről van bizonyítványom. De dolgoztam lakatosként, voltam kőműves és egy vízvezeték-szerelő segédje is — mondja az ötven felé baktató férfi, miután megegyezünk, hogy nem írom meg sem az ő, sem pedig a lakótelep nevét. — Imádok bütykölni, javítani, szerelni. Nincs nagyobb öröm számomra, mint amikor elém tesznek egy teljesen ismeretlen szerkezetet és meg tudom javítani. A másik szenvedélyem — összefügg ugyan az előzővel — a gyűjtögetés. Hiszen, soha nem tudhatom, hogy a lomtalanításkor kidobott porszívó vagy centrifuga melyik alkatrészére mikor lesz szükségem. Talán az asz- szony is elvált volna már tőlem, ha nem sikerül ezt a pincét berendeznem, annyi mindent gyűjtök. Munkaidő után szinte minden nap hívják valahová. Mindegy, hogy zárba tört kulcs, csöpögő csap, lógó konnektor miatt — szívesen megy. — Mindezt ingyen? — Mit mondjak , erre? — kérdez vissza. — Mit kérhetek egy bicikligumi szelepeléséért. Két forintot? Vagy, amikor egy ellenállást ötperces munkával beforrasztok egy rádióba, s az alkatrész nekem is ingyen van? Nagyobb munkáért esetleg egy tisztességes szakmunkás órabér kétszeresét is megadják. Vagy megiszunk egy üveg bort a tulajjal a javítás örömére. Ha nem akarja, nem hiszi el, de nekem az elég fizetség, hogy mindenki ismer és szeret ezen a környéken. S ha egyszer nekem lenne szükségem valamilyen segítségre — legyen az bármilyen jellegű —, biztosan akadna jelentkező. Irigyelhetjük vagy elítélhetjük ezt az embert, s a hozzá hasonlókat, hiszen ha a törvény betűit nézzük, kontárnak minősül. Mégis, kell hogy legyen, van igazság a szavaiban. Ha nem így lenne, akkor a mai vállal- kozós világban már rég kiszorították volna a lakásokból az ő profiljára szakosodott gazdasági társulások. MÓZA KATALIN A nehezebb körülmények, az ország gazdasági gondjai kétségkívül a lakosságnak több mint egyötödét jelentő nyugdíjas korosztályt érintik a legérzékenyebben. Mit tehet és kell tenni ellátásuk javításáért, a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzéséért, a nyugdíjrendszer belső ellentmondásainak feloldásáért? A kérdésekre dr. Kurucz Béla, a Társad alombiztosítási Főigazgatóság helyettes vezetője válaszolt. 9 Az összesített statisztikák szerint a nyugdíjas családok jövedelmének kétharmadát adja a nyugdíj, egyharmadát a munkajövedelem, egy főre jutó jövedelmük Így megközelíti az aktív családokét. Az átlag tehát kedvező képet mutat, de az átlag bizonyára sosem elegendő ok az optimizmusra. — Csakugyan nem, hiszen a legidősebb korosztályhoz tartozók a gyenge egészségűek és sok más nyugdíjas sem számolhat a nyugdíjat kiegészítő munkajövedelemmel. Sajnos, a kereső családtagok segítségére is csak kevesen alapozhatnak. A jelenlegi, 2800 forint körüli nyugdíjátlag sem sok, ha figyelembe vesszük a fogyasztói árakat. Ám a nyugdíjak mintegy 20 százaléka kevesebb havi 2000, 40 százaléka pedig 2500 forintnál, és minimális összegű vagy ennél kevesebb nyugdíjat kap az összes ellátott 30 százaléka. A saját jogú minimális nyugdíjak 60 százalékát az utóbbi néhány évben állapították meg, rövid szolgálati idő, és ezért alacsony munkajövedelem alapján. Többségében nők tartoznak ebbe a kategóriába. Nem vitás, hogy nyugdíjrendszerünk nemzetközi összehasonlításban is jónak minősíthető, az ellátás színvonala megfelel a gazdaság fejlettségének. Jelenleg a nemzeti jövedelem 10 százalékát költjük nyugdíjakra, s az arányt tekintve ez inkább sok, mint kevés. Az összeg mégsem elég, mert a nyugdíjasok száma a kilencvenes évekig még tovább növekedik, az új nyugdíjak összege a korábbinál nagyobb keresetek és a hosszabb szolgálati idő miatt ugyancsak magasabb lesz, s gondoskodni kell a nyugdíjak vásárlóértékének legalább részleges megőrzéséről is. A foglalkoztatottak száma viszont már nem növekszik tovább, így a kiáramló bértömeg sem, következésképpen a felhasználási arány az elkövetkező években aligha javulhat számottevően. 9 Az arányok azonban nemcsak a foglalkoztatottak számától függenek, hanem attól is, mekkora értéket hoz létre munkájával a társadalom. — Magától értetődik, hogy a nemzeti jövedelem növelése fontos feltétele annak, hogy az aktív keresők és a nyugdíjasok jövedelme az indokolt különbségeket mutassa, s hogy a nyugdíjasok életszínvonala ne csökkenjen. A pillanatnyi gondokat azonban ez nem oldja meg. A nehézségeket egyelőre más módokon lehet csak áthidalni. Az egyik mód: idén január 1-től a gazdálkodó szervezetek — a korábbi 30 százalék helyett — a tervezett munkabérek 40 százalékát kötelesek befizetni társadalombiztosítási járulékra. Közbeve- tőleg megjegyzem, hogy miután a költségvetési szervek dolgozói is részesednek a társadalombiztosítási szolgáltatásokból, kívánatos lenne, hogy ezekre a szervekre is vonatkozzék a 40 százalékos befizetési kötelezettség, mert jelenleg ez csak 10 százalék. Ettől függetlenül az új rendelkezés a távlati célokat is jól szolgálhatja. Azzal, hogy jelentősen megdrágítja a munkaerőt, az élőmunka jobb kihasználására, hatékonyabb, több értéket teremtő munkára ösztönöz. __® A nyugdíjasokat érintő legfontosabb feladat nyilván az átlagosnál jobban elértéktelenedett nyugdíjak vásárlóértékének megőrzése. Milyen esélyek vannak erre? — A megállapított nyugdíjak vásárlóértékének csökkenését nyilván csak bizonyos fokig ellensúlyozhatja az évenkénti automatikus nyugdíjemelés és az esetenkénti külön kiegészítések. Arra is fel kell figyelni, hogy míg nyugdíjrendszerünk a nyugdíjak megállapításánál a munka szerinti elosztás elvét követi, az áremelkedések ellensúlyozására hozott intézkedések — hosszabb időszakot véve alapul — valamelyes torzuláshoz vezettek. Az értékmegőrző funkció nem egyformán érintette a különböző kategóriába tartozókat, és sokan idővel más csoportba kerültek, mint voltak az indulásnál. Egy példa: az 1971-es megállapított 1600 forint nyugdíj az akkori nyugdíjátlag kétszerese volt, mai összege — 2855 forint — az átlag körül van. Más nyugdíjak az átlag alatti kategóriából idővel az átlag szintjére emelkedtek, s mindez sok feszültség forrása. Az árszínvonal emelkedése következetesebb, megbízhatóbb ellentételezési gyakorlatot igényel. Ezzel kapcsolatban több, egyelőre vitatott elképzelés van. A legéletképesebbnek talán az látszik, hogy a tervezett áremelkedések előtt minden évben ki kellene számítani, hogy — egy átlagfogyasztót véve alapul — milyen mértékben indokolt emelni a nyugdíjakat, s ezt az összeget kapná minden nyugdíjas. Így az átlagfogyasztó szintjéig minden nyugdíjas védelemben részesülne. A jelenlegi nyugdíjautomatizmus ezzel megszűnhetne, de mindez még nem zárná ki, hogy egyes — különösen lemaradt — nyugdíjasrétegek egyedi intézkedésekkel külön emelést is kaphassanak, legalább öt évenként. 9 Időről időre lábra kapnak a híresztelések, hogy a gondok megoldására felemelik majd a nyugdíjkorhatárt. Változatlanul megnyugtató választ lehet adni erre a felvetésre? — A jelenlegi nyugdíjkorhatár társadalmunk jelentős eredménye, ezt nem szándékozunk föladni. Általános változtatásra gazdasági helyzetünk sem kényszerít, s az a foglalkoztatáspolitikai céloknak sem felelne meg. Az viszont megfontolandó, hogy — bizonyos időhatárokon belül— maguk az érintettek is mérlegelhessék, mikor akarnak nyugdíjba menni. Sokan sérelmezik, hogy bár szívesen dolgoznának még néhány évig, mihelyt elérik a nyug- d'jkorhatárt, vállalatuk nem tart igényt további munkájukra. Mások korábban megfáradnak, és ha lehetne, 30-35 évi munka után szívesem, nyugdíjba mennének, a korhatár elérése előtt is; annak ellenére, hogy a rövidebb szolgálati idő nyilván a nyugdíj összegére is hatással van. Megfontolást érdemlő szempontok, ám kérdés, hogyan lehet mindezt úgy átültetni a gyakorlatba, hogy se az állam, se a munkáltató, se a munkavállaló érdekeit ne sértse. Az elemzés hosszabb időt igényel, de az biztosnak látszik, hogy a korhatár előtti nyugdíjba menés tovább növelné a nyugdíjkiadásokat. Mindenesetre a közeli bevezetésre nem lehet számítani. ® Térjünk vissza a jelenleg rendelkezésre álló pénzforrásokhoz. A társadalombiztosítás lntézményrendszerén kívül is van olyan lehetőség. amelyet jobban is ki lehetne használni. A tanácsi segélykeretekből például évről évre jelentős összegek maradnak meg. — Nos, tény, hogy a helyi tanácsok nem mindig osztják szét a segélyeket az utolsó fillérig, de egy- egy tanácsot tekintve ez kis összegeket jelent, s csak akkor látszik soknak, ha összeadjuk a maradékot. Éppen ezért a megyei tanácsok nagy része ma már összevonja az itt-ott megmaradó pénzösszegeket, s gondoskodik elosztásukról. A tanácsi segélykeret 1983. szeptember 1- től összesen évi 200 millió forinttal emelkedett, s az Egészségügyi Minisztérium irányelveket adott ki, hogyan kell a segélykeretet felhasználni. A kisnyugdíjasok időszakos segélyezésének szükségességére különös figyelmet fordítottak az irányelvekben, s ez rendben meg is történik. A nyugdíjasokat érintő tanácsi munkának nem ez a gyenge pontja. A gond az, hogy nincs társadalmi hálózat, amelynek segítségével pontosan és gyorsan felderíthetőek volnának az idős emberek életkörülményeiben beállott változások, a meggyengült egészség, vagy a nyugdíj melletti esetleges munkalehetőség megszűnése. Be kellene venni ebbe a munkába a lakóbizottságokat, falun pedig elsősorban a Vöröskeresztet. össze kellene fogni a tevékenységet, a mainál sokkal jobban megszervezni a rászorulók házi gondozását is. Ma még azt sem lehet pontosan megmondani, hogy a rendelkezésre álló segélykeret mennyire alkalmas a legszükségesebbek kielégítésére, mert az idős emberek nagy része szemérmes, és nem megy el gondjaival a tanácshoz. El kell hozzájuk menni, ahogyan néhány helyen — nagyon dicséretesen — már meg is teszik. Ma körülbelül ISO ezer idős ember él teljesen egyedül az országban, s ha örvendetes is, hogy már több mint 900 öregek napközije működik, s a hetes napközi otthonok hálózata is kialakulóban van, még mindig nem törődnek eleget a személyes problémákkal, ezek felderítésére, az idős emberek sajátos érzékenységére. ® Pgy véli, a nyugdíjasok Jobban igénylik a társadalom figyelmét más korosztályoknál? — Minden bizonnyal. Már maga a nyugdíjazás is megviseli az emberek többségét, nehezen tudnak átállni az új életritmusra. Sokan egyszerre fölöslegesnek érzik magukat, ezért senkitől semmit nem kérnek. Mindez azért van így, mert a legtöbbjüket felkészületlenül éri a változás, pedig az idős korra való felkészítés társadalmi nevelési program is lehetne. Ezzel kapcsolatban figyelemre méltó kezdeményezés a Gerontológiai Intézeté, amelynek munkatársai a TIT keretében elő- a lássorozatot tartanak az idős korosztály érdeklődő tagjainak. A társadalombiztosítás területén dolgozók lehetőségei korlátozottabbak ennek a gondnak a megoldására, de azért megemlítem a szabályt, amely szerint mór a nyugdíjazás előtt egy évvel kérni lehet a szolgálati idő pontos megállapítását, s így a nyugdíjazás után 30 nappal már folyósítható a nyugdíj. A folyamatos ellátás szempontján kívül a törődést, a figyelmességet is hangsúlyozza ez a rendelkezés, mert ez is fontos, nemcsak az anyagiak. Főként olyan időszakban van nagy jelentősége, amikor az anyagiakra sajnos a szükségesnél kevesebb jut SZÖGHY KATALIN Nádak az udvaron Gy. Szabó Béla műve
