Pest Megyei Hírlap, 1984. február (28. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-05 / 30. szám

* 4 1984. FEBRUAR 5., VASÁRNAP Nagypapáktól unokákig A táncban önmagára talált Vajon mennyit ér az, aki egykor szégyellte anyanyel­vét? S mennyit az, aki nemze­tiségének szentelte életét? De hogyan gondolkodjam afelől, aki ezt is, azt is elmondhatja magáról? ★ — Gyermekkoromban nem voH dicső dolog németnek, svábnak lenni. Nevezzük akár­hogy. Nem tudatosan tagadtam az anyanyelvemet, inkább ha lehetett, elhallgattam. Nálunk, Pllisvörösváron nem volt ki­telepítés. Bányászok, szorgal­mas emberek voltak itt a né­metek mindig, szén pedig mindennél jobban kellett az országnak. Ezért a nemzetiségi mag együtt maradt. Mondjuk a pomáziakhoz képest töretle­nül vészeltük át azt a korsza­kot. Ma itt hét és fél ezren — köztük én is — valljuk magún, kát német nemzetiségűnek. Wenczl József egy eszten­deje a pilisvörösvári Jókai Művelődési Ház előadója. Ez a második bejegyzés munka­könyvében. Az első húsz év után változott. — Mintakészítőnek ■ tanul­tam, ez a mesterségem, s nem hittem volna, hogy felcseré­lem egyszer valami mással. Jól éreztem magam a hajógyár öntödéjében. Hatra jártam dol­gozni, utána meg várt a tánc. Inas koromban kezdtem az alapokat tanulni a Fáklya Nemzetiségi Központi Együtte­sében. A táncnak köszönhe­tem, hogy visszajutottam a nemzetiségemhez, hogy haza- találtam. Tizenöt évet roptam a Fáklyában. Közben elvégez­tem egy koreográfusképző is­kolát, ahol olyan tanáraim voltak, mint Pesovár Ernő, Tímár Sándor, Kriskovics An­tal. Én szeretnék a saját ha­zámban, itt Pilisvörösváron próféta lenni, a helyi német nemzetiségű táncegyüttes mű­vészeti vezetője, koreográfusa vagyok. A nyelvet egyre ke­vesebben beszélik itt és másutt is. Holt nyelvnek ugyan nem nevezném, de az irodalmi né­metet nem értjük, sőt a Ba­ranya megyei svábokét sem. A tánc azonban túléli a nyel­vet, életben tartja a hagyomá­nyokat, generációkkal ismerte­ti meg nemzetiségének múlt­ját. A művelődési ház előadója nemcsak táncol, koreografál, igazgat, hanem... — A koreográfusi munká­hoz szerintem nélkülözhetet­len az állandó kutatás. Járom a környéket, bekukkantok a lagzikba is, hátha találok va­lami új motívumát, amit be­építhetek a táncaimba — a jö­vőnek. Emellett tanítok né­hány együttesben, van hol lennem este kilenc-tíz óráig. Pedig nekem is négy lurkóm van, három fiú és egy lány. Jómagam az óvodában négy­éves koromban tanultam meg magyarul, az én srácaim azon­ban már gyengécskén beszé­lik a németet. A legkisebb ki­vételével — ő még csak há­roméves — már táncolnak: természetesen a német gyer­mek-táncházban. Nem kellett erőltetni őket. Errefelé nagy sikere van a dolognak. El ne felejtsem mondani: nemcsak a kicsikre, hanem a nagypapák­ra is gondoltunk. Számukra sörös-schramli esteket szerve­zünk. Az idősebbek — talán még mindig a régi tüskére gondolva — tartózkodóbbak, mint a fiatalok. Pedig meny­nyit tudnának mesélni a régi szokásokról... Aki szereti a munkáját, an­nak álmai is vannak. — Sok országban táncoltam, felléptem Belgiumban, Olasz­országban, Csehszlovákiában, Tuniszban, az NSZK-ban szin­tén híresek vagyunk: egy leg­utóbbi fesztiválon három díjat is nyertünk. Elégedett lehetnék, de nincs igazán jó zenekarunk és nincsenek kották, amelyek a mi nemzetiségi muzsikánkat terjesztenék. Ha ezt sikerül még megszerveznem, akkor majd találok valami mást, amin törhetem a fejem. Mészáros László Honismeret, közművelődés Pöttöm és felnőtt tudorok Érdemes és indokolt lenne a legeredményesebben működő honismereti szakkörök munká­ját időről időre valamilyen formában nyilvánosan is elis­merni — javasolja a Hazafias Népfront. Megkaphatnák pél­dául a szocialista kultúráért kitüntető jelvényt, mert tiszte­letre méltó részt vállalnak a közművelődésből. Szerepük az iskolában Országszerte rendszeresen S50 honismereti szakkör tevé­kenykedik, s munkájukban több mint 15 ezren vesznek részt. Nincsen olyan megye, ahol ne vert volna gyökeret a a moz­galom. Bek ezren kutatják, gyűjtik múltunk emlékeit Pest megyében is. Az Országos Honismereti Munkabizottságban külön ele­mezték az iskoláknak a moz­galomban elfoglalt helyét. El­ismeréssel szóltak arról, hogy az általános iskolák rendkívül jelentős arányban veszik ki a részüket a munkából, az isko­lai szakkörök háromnegyede ezekben az alsófokú intézmé­nyekben működik. A többnyi­re 10—14 éves kis tudományos kutatók rendkívül lelkesek, s olyan szemléletre és ismere­tekre tesznek szert, amelyre ké­sőbb alapozni lehet. Illetve — lehetne. Iskolatípusonként feí- jebb és feljebb lépve ugyanis a szakkörök fogynak: a fél­ezernél több gimnáziumban és szakközépiskolában például összesen csak 80 található, és feleannyi a sokkal népesebb szakmunkásképzőben. A jö­vendő szakmunkásainak tan­tervében az általános művelt­séget nyújtó tárgyak amúgy is mostoha helyzetben vannak, s hogy a hazához való kötő­dést formáló honismereti szakköri tevékenység is ily csekély szerephez jut a neve­lésünkben — mindenképpen figyelmeztető. Az egyetemek, főiskolák sem bázisai e köz- művelődési formának. A ta­nárképző főiskolákon, a buda­pesti, debreceni és a szegedi bölcsészkaron kívül honisme­reti szakkör csupán a Gödöl­lői Agrártudományi Egyete­men található. Ám éppen en­nek rendkívül színvonalas, ko­moly munkája jelzi, hogy nincs olyan törvényszerűség, amely a különböző szakmákat elválasztaná ettől a mozgalom­tól. Helytörténet-kutatás Annál is inkább nincs, mert — a tapasztalatok szerint — az ifjak közül nagyon so­kan felnőttként rátalálnak, is­mét visszatérnek hozzá. Első­sorban a magasabb iskolát végzettek, muzeológusok, tör­ténészek, könyvtárosok, nép­művelők, jogászok, tanácsel­nökök, mérnökök, orvosak és lelkészek. Ám szakmunkások, segédmunkások is tevékenyen közreműködnek a helytörté­net- és néprajzkutatásban, az üzem-, a technika- és az ag- rártörténet-írásban, a műem­lékvédelemben; gyűjtik a nyelvészeti emlékeket, a ré­gészeti leleteket. Napjainkban a honismereti A Népszínház Vácott A Népszínház február 6-án mutatja be Vácott Tersánszky J. Jenő: A harmadik fiú című mesejátékát. Rendező: Korcsmáros György. Képün­kön: jelenet a darabból. Politikai könyvek Közhasznú fogalmak A napokban bocsátotta útjára a Kos- “ suth Könyvkiadó A pártélet kisszótá­rét, ameiy igencsak hézagpótló mű. Ilyen jellegű kiadvány ugyanis csak tíz évvel ezelőtt jelent meg, amelyhez ma már aligha lehet hozzáférni. Az elmúlt év­tized ugyanakkor a pártáiét jelentős fejlődését hozta, növekedett az alap­szervezetek aktivitása, erősödött a te­vékenységük iránti figyelem, és az a szándék, hogy munkájukhoz több köz­ponti segítséget nyújtsanak. Ezt szol­gálja az új kisszótár megjelentetése is. Az utóbbi években ugyanis megsza­porodtak azok a szakkifejezések, Kate­góriák, beleértve a pártélet egyes terü­leteinek sajátos fogalmi apparátusait, amelyeket érdemes összefoglalni és közreadni, hogy mindenki számára el­érhetők legyenek. Ez a kiadvány min­den eddiginél bővebb, bár nem töreke­dett a teljességre. A célt jól szolgálja, mert közelebb visz bennünket a dol­gok megértéséhez, a mindennapi élet­hez, lényegre tör, és a hasznos kifejezé­sek megmagyarázásával segít eligazodni az életben. Mostanában sokat halljuk például azt a szót, hogy árpolitika. Mi ez? Mi a je­lentése? Mit takar? A kiadványból megtudjuk, hogy az árpolitika a párt és az állam gazdaságpolitikájának ré­sze, azon elvek és módszerek, eszközök és intézkedések összessége, amelyekkel az áralakulást a gazdaságpolitikai célok megvalósítása érdekében befolyásolják. Hazánkban az árpolitika a gazdaságirá­nyítás egyik legfontosabb eszköze. Cél­ja egyrészt az, hogy meghatározott irá­nyú anyagi érdekeltség kiváltásával elő­segítse a termékek termelését, vala­mint a szolgáltatásokat a társadalom igényeinek megfelelő mennyiségben, minőségben és szerkezeiben szabályozza, egyben egyensúlyba hozza a keresletet és a kínálatot. Sokat hallunk mostanában az életmód­ról, az életszínvonal alakulásáról. Az utóbbit tóbbé-kevésbé megmagyarázzák is, míg az életmódra csak utalnak, holott az nagyon is meghatározza élet- színvonalunkat. Az életmód az emberek (egyének, családok, kollektívák, réte­gek) mindennapi magatartási, tevé­kenységi rendszere, amelyet különböző, a legtágabb értelemben vett és törté­nelmileg is változó szükségleteik kielé­gítésére kialakítottak. Magában foglalja mindazokat a tipikus életfunkciókat, amelyeket az emberek mindennapi élet­tevékenységük során közvetlen környe- ' zetükkel (munkahely, család), valamint a tágabb társadalmi kapcsolatrendsze­rükben (politika, kultúra, ideológia stb.) átélnek, megvalósítanak. Leghatározot­tabb mozzanata az életszínvonal, vagyis az élet- és munkakörülmények összes­sége. A könyv foglalkozik olyan jelensé­gek, fogalmak megmagyarázásával is, amelyek csak az utóbbi időben terjed­tek el, illetve használják az emberek. Ilyen szavak a kisegítő gazdaság, a Jcis- vállalkozás. Az előbbi kisüzemi gazda­ságot jelent, mégpedig a mezőgazda­ságban, sőt még azt is meghatározza, hogy általában egy hektárnál kisebb földterületet jelent, zömmel saját szük­ségletre termelőt, kisebb részben piaci értékesítésre, s általában nem mezőgaz­dasági foglalkozású emberek tevékeny­kednek az ilyen földeken, hanem mun­kásak, szellemi foglalkozásúak. A kise­gítő gazdaságok az említetteken kívül mint házi és üdülőkertek a családok pihenését, a kikapcsolódását is szolgál­ják. A kisvállalkozó rendszerint adott, kis méretű gazdasági tevékenységre ön­állóan vállalkozik, , családtagjai vagy nem nagy létszámú alkalmazott bevo­násával. S ezt a kockázat (eredményes­ség vagy kudarc) feltételei mellett teszi. Tevékenységének eredménye a ráfordí­tás és az árbevétel különbségében feje­ződik ki. S mivel tevékenységéhez szük­séges eszközöket részben vagy egészé­ben maga biztosítja, racionális és gaz­daságos működésre törekszik, alkalmaz­kodik a kereslet változásaihoz. A szóbe- kezdet megmagyarázza még az is, hogy a kisvállalkozói tevékenységnek van létjogosultsága a szocializmusban, hi­szen vannak olyan területek, amelyeken a fogyasztói igényeket a nagyüzemek csak nagyon drágán vagy egyáltalán nem tudják kielégíteni. Cok egyéb címszavat és kifejezést megmagyaráz, illetve leír a kisszó­tár, tehát haszonnal lehet forgatni. A recenzens viszont hiányolja, hogy az olyan szót, mint az innováció, kifelej­tették a szerkesztők, pedig mostanában ezzel a szóval is sokat találkozunk, hall­juk a rádióban, a tévében és olvassuk a lapokban. A kisszótárból így is lé- nyegretörő, rövid és világos választ kap az érdeklődő a pártélet kérdéseire, olyan választ, amelyet csak több lexi­kon, kézikönyv kézbevételével szerez­hetne meg. Ebben a könyvecskében pe­dig valamennyit együtt találja meg az olvasó. Gall Sándor mozgalom legnépszerűbb és legeredményesebben művelt területe a helytörténet-kuta­tás; a 850 szakkör közül fél­ezer érdeklődésének a közép­pontjában ez áll. A helytörténet mellett a néprajz a honismereti mozga­lom másik virágzó ága, ez ideig azonban — hagyományai ellenére — még kevésbé mű­velik a helyi irodalom történe­tének, a természetvédelemnek és a szociográfiának a meg­írását. A mozgalom erősségei közé tartoznak viszont — a nemzetiségek lakta területe­ken — a nemzetiségi honisme­reti körök. Kultúránk emlékei Táj házak, helyi gyűjtemé­nyek, kis múzeumok egyéb­kent az ország minden vidé­kén megtalálhatók. A honis­mereti mozgalom munkásai­nak a zöme tudniillik — sok­szor az utolsó pillanatban — múltunk, kultúránk emlékét is gyűjti. . A kutatómunkában és a tárgyi gyűjtésben a szakkörök segítőtársai — gyakran irányí­tói — a könyvtárak, a múzeu­mok, a levéltárak. A hivatásos szakemberek becsülik a helyt mindentudókat, mert nélkülük felbecsülhetetlen értékek vál­nának semmivé, szegényebb lenne a közösség. Azokban a falvakban, ahol a helytörté­neti-honismereti mozgalom eleven, a tanácsok, a politikai, társadalmi szervek vezetői is felismerik: támogatásra és el­ismerésre érdemesek a kultú­ra e társadalmi mukásai. Igyekeznek megfelelő helyisé­get, felszerelést, kis szakmai könyvtárat, publikációs és ki­állítási lehetőséget biztosítani a számukra. Megyei szinten is érdemes lenne kitüntető oklevelet, em­lékplakettet létesíteni, országos szinten pedig alkalomadtán a szocialista kultúráért kitüntető jelvényt is átnyújtani a legjobb közösségeknek, szakkörveze­tőknek. Dcregán Gábor Hiánypótló bibliográfia Szakácskönyvek Régmúlt idők konyhájának rcceptkönyvecskéiből álló je­les gyűjtemény bemutatójára invitál Szentendrén a Nosztal­gia Kávéház. Már a nagy gonddal készített, korhű meg­hívó is érzékelteti; Szentend­rén ismét felmutatnak vala­mit, amelynek tanulmányozá­sával gazdagabb lesz a ma embere. Éliás Tibor és Szántó And­rás gyűjteményének javát te­kinthetjük meg két héten ke­resztül a tárlókban. Ha figyel­mesen végignézzük az egymás mellett sorakozó köteteket, rájövünk; ez nem csupán re- ceptkönyv-bemutató. A rég­múlt idők szakácskönyvei egyszersmind könyv- és mű­velődéstörténeti jelentőségűek. Hiszen egy-cgy korszak embe­rének életvitelére, életmódjára jellemző étkezési kultúrája. A nemegyszer régies nyelvezetű művek a receptek pontos le­írása mellett hasznos tanácso­kat is nyújtanak a mindenna­pok étkezéskultúrájához. Ily módon számunkra érdekes életmódtörténeti adattárak is. A két magángyűjtő erénye — azoji túlmenően, hogy a nagyközönség elé tárták a féltve őrzött köteteket — a rendszerező, feltáró kezdemé­nyezés. A kiállítás megnyitá­sával egy időben látott napvi­lágot a hazai szakácskönyv­irodalom bibliográfiája. Saját gyűjteményüket alapul véve kezdték az adatgyűjteményt készíteni, majd tágították a kört a könyvtárak, vendéglá­tóipar, múzeumok és a többi gyűjtő felé. Az ízléses kivite­lű, karcsú kötet mintegy nyolcszáz kötet címfelvételét tartalmazza valódi nosztalgia­kivitelben. A tartalmi munká­tól az illusztrációk kiválasz­tásáig gondosságról tanúsko­dik a hiánypótló bibliográfia. A szerzők szerint készülőben ennek egy változata az Orszá­gos Széchényi Könyvtár szá­mára, amely lelőhelyjegyzéket is tartalmaz. ' Er. K. aaR'ÁP IÓ FIGYELŐ m BUBI. Néhány hete közölt róla kedves írást a Rádióújság, hangját rendszeresen hallhat­tuk a nyugdíjasok műsorában, amint életének események­ben bővelkedő esztendeiből idézett fel érdekességeket, ala­kokat. A korosabbak emléke­zetében neve így cseng való­színűleg vissza, ahogy a rá­dióban annyiszor konferálták „a Szabó-Beamter kettős ját­szik". Bubi, alias Beamter Jenő egyike volt Pest színfoltjai­nak. A mindig jól fésült éjsza­kai zenész egész élete a mér­tékletesség jegyében telt, kol­légáitól eltérően soha nem ivott, viszont mindig gyalog járt. Utolsó emlékezésében ép­pen önmaga ellentétéről, az élete gyertyáját két végén ége­tő Szabó Jóskáról emlékezett meg. Lám, most ő is követte őt. Ez volt a szomorú apropója annak, hogy a róla készült, 1982 karácsonyán sugárzott portrét megismételték. Elszo­rult a hallgató szíve, amikor hallgatta sajátos hitvallását arról, hogy miért maradt pes­ti zenész. Annak ellenére, hogy öt világnyelven beszélt és bár­mely földrészen jól élhetett volna. 6 itt maradt, mert „nem Amerikában akartam karriert csinálni, én itt akar­tam megteremteni a magam Amerikáját”. — mondta. S itt maradt, mert itt volt itthon. Mondta azt is, „a starton már jóval túl vagyok, a vé­get pedig megpróbálom kitol­ni, ameddig csak lehet." Egy évig sikerült mindössze, s milyen a sors. a józan életű, fegyelmezett Bubit a szíve vitte el. Vele elment megint egy színfolt a pesti éjszakából. Emlékeinkben sokan őrizzük SZOMBAT DÉLELŐTT. Aki tegnap a Petőfi adó kétórás műsorára szavazott, jól vá­lasztott, noha ebben a 10-től délig tartó két órácskában a Kossuth is ínyencséget kínált a Volt, lesz-t. A műsort Stef- ka István szerkesztette, Visy László vezette. Sok mozgalmas és változatos témájú riportot tálalva a hallgatónak. Közöt­tük, meglepetésként azt, ame­lyet előre nc-m is jeleztek, Szél Júlia beszélgetését az Építési és Városfejlesztési Minisztériumban arról a pá­lyázatról, melyet fiatal lakás­építőknek szánt, részletekben építhető családi otthonok ter­vezésére írtak ki. A cél az volt, hogy amikor kormányszinten ösztönzik a magánerős építkezéseket, vi­szont folyamatosan emelked­nek az építőanyag árak és az építkezés egyéb költségei, olyan tervek készüljenek, mely az építkezők igényeire és anyagi lehetőségeire egyaránt figyelemmel, folyamatos, több esztendőre^ nyúló építést tesz­nek lehetővé. Mégpedig úgy, hogy már az első lépcsőben el­készülhessen a majdani ott­hon magja, az a két-háromta- gú család kényelmes életét biztosító centrum, amely már önmagában is teljes egész. Így módot nyújt arra, hogy benne összegyűjthessék a bő­vítéshez szükséges pénzt. A 46 pályamunkából tizen­kettőt ^ fogadtak el. Az előze­tes számítások szerint a mun­ka megindulásához mintegy 150-200 ezer forint készpénz és az OTP kölcsön szükséges. Ebből az összegből a terve­zők szerint egy-másfél lakószo­ba és a kiszolgáló helyiségek építhetők meg. Körülbelül egy esztendőre van szükség ahhoz, hogy a pályamunkákból ajánlott ter­vek készülhessenek, amit bár­ki megvásárolhat. Addig vi­szont az érdeklődők a minisz­tériumban megtudhatják a tervezők nevét. Végső formá­jában olyan házak készülnek majd a pályázat alapján, me­lyek több generáció vagy csa­lád együttélését is lehetővé te­szik. B. H.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents