Pest Megyei Hírlap, 1984. február (28. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-15 / 38. szám
NAGYKŐRÖSI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Túlteljesít élték o tervet A rézsstövek várják a tavaszt Most lesz egy esztendeíe, hogy az áfész megnyitotta a Lőrincpap utcában a kertész- kedők boltját, melynek vezetője Patay Ernöné lett. A napokban belátogattam a boltba megkérdezni, hogyan telt el az egy esztendő? Szaktanács Hárman jutottak tovább XXVIII. ÉVFOLYAM, 38. SZÁM 1984. FEBRUAR 15., SZERDA Munkavédelmi újítások • • Ctletnapjuk nagy sikerű volt Sakkozóink eredményei A Nagykőrösi Konzervgyárban a napokban értékelték az 1983-as évi újítási munkát. A tanácskozáson megjelenteket Pijakovicsné Kovács Erzsébet iparjogvédelmi és fejlesztési előadó köszöntötte. Új lapka Dr. Ábrahám. Tibor, műszaki főmérnök beszámolójában úgy ítélte meg, hogy a tavalyi év több mindenben javulást hozott az 1982-es évhez viszonyítva. A dolgozók nagyobb aktivitással kapcsolódtak be az újítómozgalomba. A benyújtott újítási javaslatok száma 234 volt. Megugrott az elfogadott és a kísérletre elfogadott javaslatok száma is. Nőtt az anyag- és energiamegtakarítást, a dollár elszámolású importkiváltást eredményező újítások száma. Emelkedett a munkavédelmi jellegű újítások száma is. Kimutatható eredményt hozó kalkulált újításokat is többen adtak be, mint 1982->ben. A mozgalomba sikerrel kapcsolódtak be a külső telepek dolgozói is. Több vállalat szempontjából is kiemelkedő jelentőségű újítások voltak az „Elasztikus ALFAPANK zárófej” és a „Zsugorfóliás áruk konténeres szállítása” tárgyúak. A vállalat szolgálati szabadalmai is jelentősen hozzájárultak az eredmény növeléséhez, ebből a nagyobb részt az ALFAPANK lapka képviseli. Bábolnán is Az 1982-es év csaknem 3 millió 300 ezer forintos vállalati eredményével szemben 1983-ban több mint 15 millió forintot értek el, mely igen dicséretes. Ennek megfelelően nőtt a kifizetett találmányi és újítási díjak összege is. Csökkent a benyújtott javaslatok elbírálásának átlagideje is. Ám ennek további leszorítása már nem lenne indokolt — mondotta a műszaki főmérnök. Az elmúlt évben a vállalatnál megrendezték a női, valamint az általános és ifjúsági újítási hónapokat, igen eredményesen. Nagy sikerű ötletnapot is tartottak. Többek ötlete az újítás szintjét is megütötte. Tavaly januárban újítási börzére várták az iparág vállalatait. A „Hírős napok” és a „Bábolnai napok” keretében megrendezett kiállításokon színvonalas újításokkal mutatkoztak be. Bábolnán került sor az újítók és feltalálók tanácskozására, ahol Kurgyis János, a „Kiváló újító” cím arany fokozatát kapta meg. A kiállítások sorában kiemelkedő jelentőségű volt a Moszkvában megrendezett, melyen a KGST-tagországok anyag- és energiamegtakarítást eredményező újításokat mutattak be. A Nagykőrösi Konzervgyár azt az újítást mutatta be, mely a rugalmas A Nagykőrös és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet készül az 1983. évi zárszámadási küldöttgyűlésre. Előtte, mint minden esztendőben, most is tagértekezleteket tartanak, melyekre minden tagot meghívnak. A tagártekezleteket a következő sorrendben tartják. Nagykőrösön: február 20-án a bokrosi iskolában, ugyancsak 20-án a Kinizsi úti iskolában, elasztikus zárófej segítségével csökkenti az üvegtörést a zárás után. Decemberben pedig az az öröm érte a vállalatot, hogy a kiállításokon való színvonalas részvételért a MÉM-ben serleget vehettek át. Az 1983-as évi újítási ver- senymozga’om vállalati értékelése alapján a termelő üzemek kategóriájában első lett a dobozüzem, melyet sorrendben a csomagoló és az I-es konzervüzem követ. A karbantartó üzemek versenyében a gépészeti TMK bizonyult a legjobbnak. Kiemelkedő volt a villamos TMK újítóinak a munkája is, harmadik lett a ceglédi gyáregység karbantartó üzeme. A vállalat legjobb újítója címet 1983-ban megosztva Horváth Gábor kereskedelmi főosztályvezető és Bélteky Lajos, a raktárak vezetője nyerte el. A legjobb női újító címet Nagy Ferencné, a csomagoló raktár dolgozója kapta. A „Legyen ön is újító” címmel meghirdetett felhívás keretén belül pénzjutalmat kapott Pintér Lajos, Csókás Mihályné, Karsay István, Szentgyörgyi Gergely, Márton Lászlóne és Magyar Ágnes, Kimagaslóan Az elmúlt évben 37 szocialista brigád vett részt a vállalat újítási tevékenységében és versenyzett a Legeredményesebben újító szocialista brigád címert. Kimagasló volt a tevékenysége a gépészeti TMK Petőfiről és Rákócziról Az idén a szokottnál korábban ér véget a zakuszka szezonja a konzervgyár Il-es telepén. A tervek szerint február 20 körül az utolsó üvegeknek is le kell futniuk a szalagról. A befejezés sürgetővé vált, mivel a különböző nyersanyagok — hagyma, gyökér — kívánatos mennyisége a tárolásnál sem volt biztosított, most pedig a prizmák maradék állományát az enyhe tél is veszélyezteti. Hogyan tovább? A sóska és spenót első szállítmányáig karbantartók veszik kezelésbe a berendezéseket, a létszámot pedig a savanyítóüzem foglalkoz_ tatja a későbbiekben. A többi külső telepen mi a helyzet? — Vidéki üzemeink berendezkedésükből eredően jobbára kisegítői az itthoniaknak. Vöröshagyma, zöldségfélék tisztítását végzik, valamint a IV-es üzem vegyesbefőtt gyártásához a körte előkészítése is kint történik — mondja a termelési főosztályvezető. — Cegléden a vöröshagymát szárítják, ez a munka márciusig tart, de a sárgarépa és paszternák tisztítását is elkezdték. A szárítás befejezése után' félkész befőttből magozott meggy gyártását kezdik el a ceglédi telep dolgozói. 21-én az alszegi tsz-klubban, szintén 21-én a Kinizsi Sportotthonban, 22-én a Rákóczi iskolában. Kocséron: február 24-én am" elődési házban és Nyársapáton február 26-án a községi tanácsházán. Az értekezletek mindenütt délután 17 órakor kezdődnek. A küldöttgyűlést március 3-án délután 14 órai kezdettel tartják Nagykőrösön a Központi Étteremben. elnevezett brigádjának, valamint a csomagoló Egyetértés szocialista brigádjának. A szakvéleményezők közül oklevelet és pénzjutalmat kaptak: Csókás Mihály, Mi- gaskó Lajos és Pijakovics Ferenc. A különjutalomban Dé- tári Endre, Bencsik Géza és Bűz Ferenc részesült. K. K. lél sikerült ? A konzervgyártásnál használatos OI-IS osztott hidrosztatikus sterilizáló serlegből ebben az évben mintegy 20 ezer készül a Gépgyártó és Szolgáltató Ipari Szövetkezetben. Képünkön: Bervinczky Mihály a szövetkezet 2-es számú telepén a nagyüzemi üvegtisztításhoz szükséges serleget élhajlító gépen készíti. Hancsovszki János felvétele — A dobozüzem mivel járul hozzá most a termeléshez? — Mindig bőven van munkája, jelenleg 1/10-eS és 1/2-es dobozokat gyárt, a bérmunkákon kívül itthonra elsősorban a húsüzem igényeit elégíti ki. Az üvegekhez pedig nagy mennyiségben készül itt Twis- toff és Alfapanck zárófedél. Mi. J. A kertbarátok klubjának legutóbbi összejövetelét rendkívüli nagy érdeklődés kísérte. Ugyanis világszerte olyan mozgalmak indultak, melyek az egészségre ártalmas, méregtartalmú, drága növényvédő szereket fokozatosan nem ártalmas, olcsó, természetes anyagokkal és módokkal kell helyettesíteni. Ifjúsági tagozat Csikai Pál elnök megnyitója után dr. Lengyel Adám nyugalmazott főiskolai tanár tartott előadást. Az előadás első részében a kertbarátok megyei szervezetének a napokban Budapesten tartott gyűléséről számolt be, melyen a nagykőrösi kertbarátklub képviseletében vett részt, és arról most is szót ejtett. Eszerint az országban főállásban vagy mellékesen kétmillió ember kertészkedik és a kertbarátoknak csak 600 klubja van, 300 ezer taggal, ami nagyon kevés. Nagykőrösön is növelni kellene a 80 fős taglétszámot. Arról szólt azután, hogy a gyümölcstermelésben 'alkalmazkodni kell az értékesítési világviszonyokhoz. Az almaNehezen tudtam vele beszélgetni, mert egymás után jöttek a vásárlók. Csak néha tudtam pár szót váltani a boltvezetővel, de így tudtam meg, hogy ezt a boltot érdemes volt megnyitni. A tíz hónapra 860 ezer forint forgalmi tervet állítottak be és egymillió 600 ezer forint bevételt értek el az év végére. — Sok jóakarattal fogtunk a munkához — mondotta. Jó kapcsolatot építettünk ki a nagykereskedelmi vállalatokkal, igyekeztünk megismerkedni a kertészeti tennivalókkal, amiben nagy segítségemre van Szabó Dénes nyugalmazott növényvédelmi főfelügyelő. Az áfész és a kertbarát klub kérésére minden pénteken 8—12 óráig itt a boltban van és a termelési és növényvédelmi kérdésekben szaktanácsot ad a vásárlóknak. Vetőmag — Az elmúlt esztendőben miből volt a legnagyobb a forgalom? — A különböző vetőmagvakból, azután a növényvédelmi szerekből. Továbbá sok szuperfoszfát, káli, nitrogén és vegyes műtrágyát eladtunk. 10 és 50 kilós zsákokban. Raktáron tartjuk a hasznos állati takarmány kiegészítő anyagokat, méhészeti cikkeket, kutyatápot, galamb- és madárelesé- get. — Hollandi fajtákból nevelt. 18-féle bokor és futórózsa tövet, legszebb fajta tulipán, kardvirág és egyéb virággumókat és mindenféle vete- mény és virágmagvakat árusítunk. Rózsatövünk már leföldelve várja a tavaszi igényléseket. — Ügy értesültünk, hogy az idén kevesebb az eladásra kerülő vetőmag, ezért idejében mindent megrendeltünk. Jó kapcsolatban vagyunk a Nagykőrösi Konzervgyárral, s általa termeltetett fajtájú uborka, paradicsom, paprika és bab vetőmagot árusítjuk. A konzervgyár a boltból a nyáron a sárgacsővű, fehér, hengeres zöldbabot vásárolja. Lombtragya Közben állandóan jöttek a vásárlók. Balogh István konyhakertész 15 csomag bevált Galatin nevű féregirtó szert vett, Hajdú Balázsné Nantesi növid, vastag, cukor sárgarépa és egyéb magvakat, Bíró Pálné többek közt petrezselyemgyökérmagot kért, olyat, amelynek nincsenek melléktermelést csökkenteni kell, s nagyobb súlyt kell fektetni az újabban keresett kajszi, besztercei kék és ringlószilva, valamint a szamóca, málna és köszméte termelésére. Az ifjúságot is jobban be lehetne vonni a kertészkedésbe. A kertbarátklubok alakíthatnának ifjúsági tagozatokat 10 —20 évesek részére. Csencser Péter megyei klubtitkár elmondotta, hogy Magyarországon 4 és fél millió kiskert van. s most a következő kertészeti könyvnapokra sok új könyv jelenik meg a kiskerteseknek Ezek között dr. Gyúró Ferenc elnök Kertművelés című könyve, melv a kertészet minden ágazatát felöleli. Megjelenik azután öt. méregmentes biológiai növényvédelmet ismertető füzet is. Irtják a kártevőket Dr. Lengyel Adám előadása második részében tudományos ismeretek, és saját kísérletei és tapasztalatai alapján, méregtartalmú növényvédő szereket helyettesítő .növényvédelmi eljárásokat ismertetett. FelVárosunkban, az ifjúsági házban rendezték a volt ceglédi járás, valamint Cegléd és Nagykőrös város legjobb fiatal sakkozóival az 1983/84-es tanévi úttörő-olimpia kisterületi sakkdöntőjét. A 6 településről ideérkezett fiatalok közül az úttörők 2x15 perces partikban sakkórával, a kisdobosok anélkül vetélkedtek, körmérkőzéses rendszerben. A körösiek közül az úttörők szerepeltek jobban, s összesen hárman jutottak tovább a megyei viadalra. A legerősebb mezőny az úttörő fiúknál volt, ahol az élen hármas körbeverés után végül az döntött, hogy ki szerzett több pontot sötét figurákkal. Az úttörő 1—2. helyezettek és a kisdobos győztesek (a további 3 fő a járásiakból tevődik ki) jutottak a 19-i szentendrei viadalra. Üttörő fiúk (5 induló): 1. Deák Ferenc (Nk. Arany isk.) 3; 2. Cselőczki Gábor (Nk. Petőfi isk.) 3; 3. Szabó (ceglédi Földvári isk.) 3 ponttal. Üttörő leányok: 1. Beviz Orsolya (abonyi Somogyi isk.) 3; 2. Boros Ágnes (Nk. Rákóczi isk.) 2; 4. Fehér Tünde (Nk. Petőfi isk.) 0 ponttal. Kisdobos fiúk: 1. Lengyel Krisztián (abonyi Somogyi isk.) 2; 3. Matuska Sándor (Nk. Petőfi isk.) 0 pont. Kisdobos leányok: 1. Szeidl Erika (ceglédberceli isk.) 2; 2. Sasi Ildikó (Nk. Rákóczi isk.) 0 ponttal. ★ Az 1983/84-es tanévi Pest megyei általános iskolás sakk- csapatbajnokság állása a következő a harmadik forduló után. Fiúk: 1. Rákóczi isk. 37,5; 2. Dunakeszi 4. sz. isk. 31; 3. Gödöllői Erkel isk. A-csapata 27; 4—5. Pest megyei Művelődési Központ (Szentendre) A és a Zsámbéki isk. A csapata 26,5—26,5; 6. Zsámbéki isk. B 25,5; 7. Sződligeti isk. 22,5; 8. Tápiószentmártoni isk. 21,5; 9. Isaszegi isk. 20; 10. Gödöllői Erkel isk. B 18,5; 11. Nk. Petőfi isk. A. 17,5; 12. Pest m. Műv. Kp. B 12; 13. Nagykátai 1. sz. isk. 9; 14. Pest m. Műv. Kp. C 3,5; 15. Nk Petőfi isk. B 2.5 (csak egy fordulóban szerepelt), 16. Pest m. Műv. Kp. D 0 ponttal. Leányok: 1. Isaszegi isk. 23,5; 2. Abonyi Somogyi isk. 23; 3. Zsámbéki isk. 18,5; 4. Nk. Petőfi isk. A 13,5; 5. Ráckevei hfvta a hallgatók figyelmét a vidékükön honos 14-féle madárra, amelyek az utóbbi évtizedben sajnos fogytak, pedig jó segítséget nyújtanak a legyek és kártevő rovarok irtásában. Télen fészekodúk felrakásával és olajos magvakkal kell életüket segíteni. A talaj kártevőit szorgalmasan irtják a földi giliszták, a gyíkok, a va- rangyos békák és a vakondok is, melyeket a vetemények közül el lehet távolítani, ha járatukba kevés petróleumot öntünk! Egyes vidékeken Recepteket is mondott »z előadó, hogy csalánlevélből hogyan főzhetünk légyirtó vagy gyümölcsfa-Ievéltetűirtó szert, bodzafahajtásból ká- posztalepkeirtó folyadékot, s többek között elmondotta, hogy egyes vidékeken úgy védekeznek a káposzkalepke hernyója ellen, hogy a fri-wz- taföldet egyszerűen körülvetik kenderrel. Ilyen ismertetéseket közölnek majd a fentebb említett biológiai védekezésekről szóló füzetek is. K. L. isk. 10; 6. Nk. Petőfi isk. B 8,5; 7. Pest m. Műv. Kp. 5 ponttal. ★ Elkészült a nagykőrösi felnőtt sakkozók örüklistája, ami 1973-tól a megyei csapatbajnokságban való szereplést vette figyelembe. Sakkozóink 1973—80 között KIOSZ, 1980— 81-ben TRAKIS, 1982—83-ban Arany Jsz SE néven szerepeitek. játék pont % Pallagi Tibor 117 65 56 Kis Sándor I. 114 44,5 39 Kovács István 99 51 51 Hévízi Jenő 66 35 53 Forró Ferenc 47 24 51 Dézsi Imre 41 26,5 65 Forró Pál 39 17 44 Freitág Pál 18 10,5 58 Ady Béla 18 9,5 53 Csípő Balázs 17 9,5 56 Farkas Lajos 15 9,5 64 Barabás Ferenc 15 8 53 Kis Sándor II. 8 3,5 44 Farkas Zoltán 5 3 60 E sportág híreihez tartozik még, hogy a Nk. Arany Tsz SE négyfős csapatok részére városi szakszervezeti sakkcsapatbajnokságot szervez. Az érdeklődők Andó János sportköri elnökhelyettesnél jelentkezhetnek, az Arany János Tsz Ceglédi út 3. szám alatti irodaépületében. Szerdai sportműsor Labdarúgás Ifjúsági-sporttelep, 15 óra: Nk. Kinizsi I.—Nk. Kinizsi ifi, előkészületi mérkőzés. S. Z. Kcfiiyvverseny Minden évben vetélkedőn mérik össze tudásukat a könyvtárhasználatban a váró?, általános iskolás diákjai. Így történt ez az idén is. A hagyományos versenyt — szinte hagyományos módon — az Arany János Általános Iskola által kiállított csapatok nyerték. Az ötödikesek a második, míg a többi évfolyam az első helyezést szerezte meg. A tanács fizeti Jó megoldás Egészen a legutóbbi tanácsülésig problémák színtere volt a nagykőrösi' szemétgyűjtőtelep. Az történt ugyanis, hogy ha valaki kivitetett oda szemetet, megfizettették vele a köbméterenkénti 31 Ft díjat. Erre egyébként a köztisztasági tanácsrendelet törvényes lehetőséget biztosított. Ez azonban ellentmondásos hatásúnak bizonyult. Éppen ezért, a lakossági felvetésekre, a tanács legutóbbi ülése Pin- térné dr. Torma Mária vb-tit- kár előterjesztése alapján úgy döntött, ezentúl a tanács állja a szemét kezelésének díját, átutalva azt a Városgazdálkodási Vállalatnak. Teszik ezt egyrészt ideiglenesen, az ideit próbaévnek szánva, másrészt abból a meggyőződésből, hogy így továbbra sem növekednek — sőt, remélhetően csökkenni fognak — az illegális szemétlerakóhelyek. Örömmel adtunk hírt erről a lakosságot kedvezően érintő változásról. Spagetti-ház. Színes, szinkronizált, olasz bűnügyi filmvígjáték. (14 éven aluliaknak nem ajánlott!) Előadás 5 és 7 órakor. A stúdiőmoziban Hatásvadászok. Színes, magyar film. (14 éven aluliaknak nem ajánlott!) Fél 6-kor. 11 SÍÍÖÁÍlil A kecskeméti Kelemen László Kamaraszínházban este 7 órakor, O. azok a szép napok. Bérletszünet. ISSN 0133—2703 (Nagykörös! Hlrtar. Áfész-tagértekezletek Kisegíti! ez itthiikkßsk Bicdjárásak a kiskertben A káposztát körülvetni kenderrel gyökerei. A boltvezető megmagyarázta neki, hogy mellékgyökerek a gyökértesten csak akkor nőnek, ha frissen trágyázott földbe veti és túl gyakran öntözi. Elmondotta még a boltvezető, hogy hatféle borsóvetőmagjuk van, tartanak Woldinger lombtrágyát is, mely talajra való kiszórásra is kapható. Kopa László