Pest Megyei Hírlap, 1984. február (28. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-15 / 38. szám
Műszerek Nagymarosról Zida típusú akkumulátort esziilí séget ellenőrző műszerek készülnek a Nagymarosi Vas- és Műszeripari Szövetkezetben. Képünkön: Kovács Béláné műszerész forrasztás közben. Hancsovszki János felvétele Közönségszolgálat Bevált a felvevőhely Munkásgyűlés a nyomdában Vác a hazai lapokban A Népszabadság. A gőzösök második élete című riportjában beszámolt arról, hogy Vác után Cegléden, Hatvanban, s másutt is kiállítottak talapzatra helyezve régi mozdonyokat az állomáson. A Képes Újság katonafiatalok példamutatásaként említi, hogy a váci Sallai Laktanya KISZ- és szakszervezeti bizottsága ötödik éve patronálja a közeli vácdukai nevelőotthon diákjait. A Nógrád értesülése szerint a Váci Kötöttárugyár pásztói gyáregységében beindították a felnőtt szakmunkás tanfdlya- mot azoknak, akik munkájukhoz fontosnak tartják az elméleti tudást. A Népszava hírben közölte, hogy Raszler Károly Kossuth- díjas grafikusművész alkotásaiból kiállítás nyílt meg a Madách Imre Művelődési Központban, és sok kép témája a Dunakanyar szépsége. A Magyar Hírlap interjút közölt Ferjáncz Attilával, a tizennyolcszoros magyar bajnok autós rallyeversenyzővel, aki a múlt év nyarán a Volán SC-ből átigazolt a Váci Autójavító SE-hez. A Magyar Nemzet hírül adta, hogy a Győr megyei Állami Építőipari Vállalat az idén 935 lakást épít Budapesten, Vácott és Érden házgyári elemekből. A panelek nagy részét vízi úton szállítják. Mozi Kultúr Filmszínház (Lenin út 58.): február 16-tól 19-ig délután 3 és este negyed 6 órakor vetítik a Blöff című színes, szinkronizált olasz filmvígjátékot. — Este fél 8 órakor a Szeretők című új magyar filmet játsszák, csak 14 éven felüli nézőknek. Madách Filmszínház (Lenin út 63.): február 15-én 5 és 7 órakor felújításként mutatják be az ABBA című színes, svéd —ausztrál zenés filmet, Il-es helyáron. — Február 17-én 5 órakor a Harc a sínekért című szinkronizált, szovjet film a műsor. Este 7 órakor — a Kortárs Filmklub előadásaként — a bérlettulajdonosok megtekinthetik az 1979-ben készült Maótól Mozartig című amerikai filmet. A farsangi lottószelvények között megtartott rendkívüli jutalomsorsoláskor a következő. Vácott forgalomba hozott szelvényeket húzták ki a szerencsekerékből: 3000 forintos vásárlási utalványt nyert: 9 416 568 — 76 830 420 — 76 842 297 — 76 925 436 — 76 937 313 — 81 628 728 — 81 664 359 — 81 723 744 — 81 759 375 — 81 913 770 és 81 925 653 4000 forintos vásárlási utalványt nyert: 9 380 937 és 81 735 621 5000 forintos vásárlási utalványt nyert: 9 369 060 9000 forintos vásárlási utalványt nyert: 78 540 708 10 000 forintos vásárlási utalványt nyert: 76 972 944. A nyertes szelvényeket február 16-ig lehet leadni Vácott, a Széchenyi utcai lottózóban. A január havi jutalomsorsolások alkalmával a következő, Vácott eladott — 4. heti — lottószelvényekre húztak ki tárgynyereményt: 8 345 089 (huszonötezer forintos utalvány), — 8 408 619 (háromezer forintos utalvány), — 8 459 443 (tízezer forintos utalvány), — 8 465 796 (ötezer forintos vásárlási utalványt), — 8 472 149 (háromezer forintos utalvány), — 8 567 444 (ötezer forintos utalvány), — 8 592 858 (huszonötezer forintos utalvány), — 8 599 209 (harmincezer forintos utalvány), — 8 624 621 (háromezer forintos utalvány). — 8 916 859 (hétezer forintos utalvány), — 8 929 565 és 55 770 234 (háromezer forintos utalvány), — 55 960 824 (huszonötezer forintos utalvány). — 76 824 076 (négyezer forintos utalvány), — 76 830 429 (háromezer foHagyomány a Pest megyei Nyomda Vállalat váci központjában — és a ceglédi telephelyén —, hogy ilyen tájban a vállalatvezetés tájékoztatja a dolgozókat az előző esztendőben elért eredményekről és vázolja a következő hónapok feladatait. A Dózsa György úti kultúrteremben Jónás Elemér szb- titkár üdvözölte a munkásgyűlés résztvevőit, majd Nagy Sándor igazgató tájékoztatója következett. Elmondta, hogy az egy évvel ezelőtt, ugyanott elfogadott tervszámokat a nyomdász kollektíva teljesítette. A tervezett 25 milliós árbevétellel szemben több mint 27 millió forint érték készült a két üzemben és 363 tonna nyomtatvány került a megrendelőkhöz. Az itt készült folyóiratok, tanácsi, tsz- és eszperantóújsá- gok a város határán túl vitték a több mint 200 éves váci nyomtatóüzem jóhírét. Év elején voltak létszámgondok, de a későbbi időszakban stabil lett a munkatársak száma. Gondot fordítanak a i szakmai utánpótlásra is. Az rintos utalvány), — 76 925 724 és 76 970 195 (hétezer forintos utalvány), — 70 976 543 (kétezer forintos utalvány), — 81 754 004 (színes televízió), — 81 760 357 (fekete-fehér televízió), — 81 766 710 (kilencezer forintos utalvány), — 81 804 828 (kétezer forintos utalvány), — 81 912 829 (huszonötezer forintos utalvány) és 81 919 182 (tízezer forintos utalvány). A nyertes 4. heti szelvényeket február 25-ig lehet leadni a váci lottóirodában. AZ ELMÚLT hónapban nyugdíjasok búcsúztatóján is részt vettem. A Forte „nagy öregjei”, mondhatnánk, hiszen vannak, akik több mint 40 éves szolgálat után kezdik a jól megérdemelt pihenést. Életútjuk szorosan kapcsolódott a Forte fejlődéséhez, egy- egy fordulópont a gvár életében a dolgos mindennapok nagy eseményei közé tartozott. A történelem meghatározta indulásukat, a Kodak- nál eltöltött első évek, a háború, a hadifogság és 1948- ban újra itthon, de már a mostani Forte a kenyéradó. Mészáros Ferenc mint tmk- lakatos indult és hűséges maradt mindvégig a szakmához. — Hogyan is kezdte Feri bácsi még a 40-es évek táján? — Az induláskor még kis létszámmal dolgoztunk, a géeredményes gazdálkodás és az országos, szakágazati intézkedések 4,25 százalék átlag-bérfejlesztést tettek lehetővé. A nyereség vállalatnál maradó része — az éves mérleg jóváhagyása után — nyereségrészesedés kifizetését, a kiváló dolgozók megjutalmazását biztosítja. A takarékosság és a korlátozott fejlesztési adottságok ellenére a nyomda visszafizette a bankhitel esedékes részét, kialakított egy korszerű tmk-műhelyt, Graphopress- nyomógépet vásárolt. A közönségszolgálat színvonalának emelése érdekében Vác főterén felvételi irodát nyitottak. Az eddigi tapasztalatok sze- ritt bevált ez a kezdeményezés. Nagy Sándor őszintén beszélt a hiányosságokról is. Fontos a város állami nyomdájában a minőség javítása, meg kell szüntetni a munka- fegyelem területén adódó lazaságokat. Az 1984. éves terv magasabb árbevétellel számol, a létszám viszont azonos lesz, mint az elmúlt évben. Az idén is terveznek önerőből 3 százalékos bérfejlesztést. A ceglédi telepen ősszel már gázzal fűtenek. Vác új alapanyagraktárt kap. Az új profilt jelentő bélyegzőgyártást fokozzák, s továbbra is azon fáradoznak, hogy a lakossági igényeket nyomtatványrendelés terén ICO százalékosan kielégítsék. Július elsejétől tervezik a 40 órás munkahét bevezetését. A nyomda a legfontosabb gazdasági mutatószámokat teljesítette. A munkásgyűlés felhívta a vállalatvezetést, hogy készítsen pályázatot a Kiváló vállalat cím elnyerésére. Többen szót kértek a vitában, majd a tanácskozás a szak- szervezeti bizottság titkárának zárószavával véget ért. pék lassúak voltak, kezdetlegesek. Eleinte fiimöntés nem is volt, csak a papírgyártás Jelentette a vállalat profilját. Aztán beindult a fotóíiimter- melés, egyre több gépet, berendezést kellett megismerni, javítani. A fejlődés hozta magával a rekonstrukciós változásokat, a 60-§s iévek elején a Rek—I-es szakaszban az új öntő, majd később a Rek—II-es szakaszban az új emulziós- üzem kialakítását. 1955-től az ügyeleti csoportnál dolgozik, az üzemzavarok gyors elhárítása csak a gépek szeretetánek és nagyfokú hozzáértésének volt köszönhető. Aranykezű lakatosként tisztelték kollégái. — Mire gondol vissza örömmel ebből a változatos, eseményekben gazdag négy évtizedből? — Talán azokra az évekre, amikor még komoly fejlesztő Rendkívüli jutalmak Színes tvf otalványck P. R. Hűséges maradt a szakmájához Ha letelik, el kell menni VÁCI K^Círia A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 38. SZÁM 1984. FEBRUÁR 15., SZERDA Túfnézve a saját pártán Tükröt tartva önmaguk elé is Politizálni sem könnyű •/, — Az ujjunk sem egyforma — fogalmazza meg a ^ közmondás a nyilvánvaló igazságot. A kijelentő mon- £ dat értelme, mint minden közmondásé, természetesen £ több ennél. Azt példázza, hogy az emberek életfilozó- 4 fiája, a közügyekhez való viszonya is eltérő. Van aki 4 azt mondja: — én elvégzem a mindennapi munkámat, $ elvárom érte, hogy megfizessék, a többi a más dolga. $ Má>sok ezen túl is szeretnének beleszólni a politikába, $ s útjuk oda vezet, ahol a közös ügyek alakításával fog- ^ lalkozhatnak. Önkéntes felelősség A politizáló, egyéniség dolga is nehezebb mint korábban. A valóság ismerete mind elmélyültebb tájékozódást igényel, a felgyorsult események szüntelen nyomon követését. Most például a város és a járáis határainak egybeolvadása, a közigazgatás korszerűsítése volt az a központi téma, amellyel meglehetősen sokat foglalkoztak a nemrég lezajlott taggyűléseken a - párttagok, s az első ülését tartó új közös pártbizottság ülésén nem kis izgalommal fürkészhettük gz emberek arcát; mikor lesz feszültebb a figyelmük a falu, mikor a városi üzem képviselőinek. Hogyan lehet megteremteni az érdekeltség, s maga az érdek szintézisét? Bizonyos, hogy csak a maga portájával törődő ember típusa egyre kevesebb lesz, a közügyekben nemcsak a párttagok aktivizálódnak. Míg azonban az egyik esetben ez tetszőleges elhatározás kérdése, a másikban az önként vállalt szervezeti fegyelem követelménye. Hogyan élnek a lehetőségeikkel, milyen a párttagok beleszólási igénye közvetve az országos, közvetlenül. a helyi dolgok formálásába? A kérdéssel vaskos dokumentum foglalkozik, mely a városi párt-vb. elé kerülő elemzésnek készült. Ebből a szigorú szervezeti tükörnek is mondható anyagból nemcsak az derül ki, hogyan és mint vélekednek a város és környéke munkahelyein dolgozó párttagok a közügyekről, hanem az is; mit várnak el, sőt követelnek egymástól. Többek között a DCM- ben is megtörtént, hogy a taggyűlésekről való hiányzás miatt is felelősségre vonás járt, mert aki önként lépett az élcsapat tagjai sorába, annak jól kell ismernie kötelességeit. gárda hiányában mi, házilag tervezve — a mérnökökkel — és saját kivitelezésben a tmk-szakmunkásokkal — próbáltuk a papíröntőt fordító pályarendszerűvé alakítani. Bizony, háromhónapos megfeszített éjjel-nappali munkát jelentett a pálya elkészítése, de sikerült. Akkor látja, könnybe lábadt a szemem az örömtől. FERI BÁCSI szerény. Szerették és most is szeretik a kollégái. Ügy érezte mindig, hogy jó volt itt dolgozni, a családias légkör 43 évig itt tartotta, pedig igencsak változott körülötte a gárda. Feri bácsi jó szakmunkás, minőségi munkát végzett az ügyeleti csoport élén is. Négyszer volt a vállalat, kétszer a nehézipar kiváló dolgozója. A hosszú, eredményes munkásévek alapján 1979-ben átvette a kormánykitüntetések közül a Munka Érdemrend bronz fokozatát. Vezetői marasztalták, de ■ é szabadkozott: — Ha letelik, el'kell menni. Bakőnc Tóth Piroska A fegyelem nemcsak szervezeten belül kötelező, hanem a munkában is elöl kell járni a követésre érdemes példával. Különben könnyen megkaphatják: — mit beszéltek itt nekünk a szervezettebb, jobb munkáról, ha magatok sem tudtok jobban dolgozni nálunk? Nem véletlen tehát, hogy ez a kérdés mostanában központi témaként szerepel, s miközben a maguk feladatait veszik sorra a kommunisták, nem mulasztanak véleményt nyilvánítani a másokéról sem; keresve itt is a segítség lehetőségét. Egyéni beszélgetések A szakszervezetek érezhetően megnövekedett felelősségével, szerepével kapcsolatban például arra hívták fél több helyen is a figyelmet, hogy több általánosan művelt, politikailag jól képzett bizalmira lenne szükség, s ez az észrevétel rámutat a tennivalókra is. A vidéki alapszervezetek munkamódszerének egyik jellemzője, hogy nemcsak a taggyűlések idejére korlátozták a tagság véleményének megismerését, hanem folytatták a már jól bevált egyéni beszélgetések módszerét is. Az eszmecserék még világosabbá tették a képet, s így mindenütt érzékelhetővé vált, menynyire figyelemmel kísérik az MSZMP XII. kongresszusa óta végzett munkát és eredményeit. A múlt héten került sor a Hajós Alfréd Űttörőházban az évenként megrendezésre kerülő ifivetélkedő városi-járási fordulójára. 10 csapat — közel 69 tagja — mérte össze tudását. Komoly és vidámabb feladatok megoldásával megmutathatták, mit tud. mit tehet egy ifivezető az úttörőkért, a közösségért. A jó hangulatú vetélkedő abszolút győztese nagy küzdelem során az úttörőház „Ifitörő” csapata lett. Eredmények: városi: 1. „Ifitörő” csapat. Űttörőház, 2. „Ifitábor” csapat, Gábor J. iskola, Egyértelmű az a törekvés is, hogy a helyi politikában nemcsak a helyes irányt akarják megmutatni a pártszervezetek, hanem a párttagok közvetlen részvételével a segítséget is megadják határozataik, ajánlásaik végrehajtásához. • • _ Öröm és gond A munkafegyelem további szilárdítása, a munka anyagi, erkölcsi megbecsülése, az exportáló vállalatoknál a kereskedelmi szervek olykor tapasztalható körülményeskedésének kritikája, az őrbottyáni téglagyárban és a sződi tsz- ben az alkatrészhiány miatt érezhető türelmetlenség érthető módon játszik napjainkban meghatározó szerepet. A jelenlegi körülmények között is volt mód, hogy a községfejlesztési eredményekről is számot adhattak a beszámolók. Ezek mellé azonban oda kerültek a zebegényi óvoda, a vácrátóti iskola, a kereskedelmi ellátás olyan gondjai, melyek kedvezőtlenül alakítják az ott élők hangulatát. Az útmutatás egyik fő motívuma az a megállapítás is; ahol gyorsabban akarnak változtatni körülményeiken az emberek, ott részt kell vállalniuk az erőfeszítésekből. Más lehetőség nem kínálkozik. És közösségi társadalomban élünk. K. T. I. --------------------- ( Szabás-varrás tanfolyam A váci Madách Imre Művelődési Központban újabb szabás-varrás tanfolyam kezdődik. A résztvevők 13 héten keresztül tanulhatják meg, hogyan készíthetik el maguk otthon ruháikat. 3. az Árpád úti iskola ificsapata. Vonzáskörzet: 1. „Talpasok” csapata. Göd, Németh László iskola, 2. „Hapci” csapat, Göd. Németh László iskola, 3. „Dean Reed” csapat Szob. Az első két helyezett csapatok vehetnek részt a március 31-én rendezendő megyei területi ifivetélkedőn, aminek Vác városa ac! otthont. Szöveg: Szőke Katalin Kép: Iványi Károly ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap) ificsapatok versenye Az abszolút győzteseit