Pest Megyei Hírlap, 1984. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-07 / 5. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1984. JANUÁR 7., SZOMBAT Diákújságírók fórum Egy kuúm története Régen köztudott, hogy iskolaújságot szerkeszteni lényegesen több, mint néhány, az újságíráshoz vonzódó diák hobbija. A jó diáklap és stúdió az iskolai közélet fontos fóruma, s egyben azt is jelzi, hogy ezekben a középiskolákban a tanár—diák viszonyt demokratikus formák jellemzik. Éppen ezért örvendetes tény az egyre szaporodó lapok, stúdiók száma, s az, hogy ezeknek többsége rendszeresen megjelenik, hangot adva a diákok véleményének. Természetesen lapot, rádióműsort szerkeszteni nem könnyű. Számtalan kezdeti nehézség töri meg a lelkesedést. A KISZ Pest megyei Bizottságának kezdeményezésére szervezett diákújságíró-talál- kozók éppen e problémák áthidalását szolgálják — sikerrel. S úgy tűnik• jó kezekben vannak ezek a diáklapok: jó szemű, jó tollú diákok szerkesztik, írják azokat. Az ö munkájukból kívánunk némi ízelítőt adni összeállításunkkal. Ne késsük le a csatlakozásokat! Király Anikó Dunakesziről cikkét írja Ha kinézek az ablakon, ködös, kopár téli tájat látok. December van, hamarosan vége ennek az évnek is. Visszagondolva: szép év volt. Diákév. Hangzatos neve van, érdeklődést vált ki a legtöbb emberből. De nem elég egy frappáns elnevezés, ha nem húzódik meg mögötte megfelelő tartalom. A KISZ KB alapgondolata, hogy 1983-at diákévnek nyilvánította, szép, nemes elképzelés volt. Problémák viszont, mint mindennel, ezzel is akadtak. De nézzük, mit is kínált 1983? Lehetett válogatni különféle táborok között. Ki-ki saját érdeklődésének megfelelően jelentkezhetett így született a Napjaink nyelvi-, művészeti-, újságíró- és egyéb táborokba. Az építőkben megindult az ÉT-butik, akció, ami sokat segített a vékonypénzű diákok divatos öltözködésében. A megyei diáknapokon sok tehetséges társunk szórakoztatott bennünket, néhányan a Ki mit tud? tv-válogatójára is bejutottak. Több nagyvárosban megrendezték az országos diáknapokat, ahol a megyék legsikeresebb produkcióit mutatták be. Debrecenben pedig sor került az ősi diákvárosok találkozójára. Az ország számos nagyvárosában diákcentrumok nyíltak, nyári programot, kirándulást szerveztek, szakköröket indítottak, tanácsadó szolgálat működött. A diákújságíróknak és stúdiósoknak az idén kedvezett a szerencse. Foglalkoztak, törődtek velük. Bizonyítják ezt a találkozók, módszer- vásárok, ahol hivatásos újságírók és rádiósok segítettek a munkában. A televízió ifjúsági osztálya is megtette a magáét. November 18-án egész estét betöltő, élő műsort készítettek Diákév ’S3 címmel, ami mintegy a záróakkordja volt a nagyszabású rendezvénysorozatnak. Valamiről azonban megfeledkezett a KISZ: az időről, mint igen fontos tényezőről. Legtöbbször későn vagy egyáltalán nem értesültünk a megyében zajló programokról. Hiányoltuk a megfelelő fórumot, ahol tájékoztatást kaphattunk volna a diákév tervezett eseményeiről. Ám felejtsük el a kezdeti nehézségeket. zökkenőket, hiszen itt a következő lehetőség: már tudjuk, 1934. kollégiumi év lesz! Király Anikó dunakeszi gimnázium Siúdiófozlalkoíás a rádiósoknál. A decemberben megtartott sződligct! képzés arra is lehetőséget biztosított, hogy egymást meginterjúvolják a résztvevők Erdős! Agnes felvételei Első osztályos voltam, amikor avatásról. Le is adtam a megbeszélt mozgalom indult hogy legyen diák- időre. A többiek viszont egy szalmaújságunk. A folyosó falára kitettek szálat sem tettek keresztbe, nem egy üres rajzlapot ezzel a felirattal: hozták a megígért írásokat. Az új- Diáklapot szeretnénk indítani. Aki a Ságból nem lett semmi. szerkesztőség tagja alcar lenni, írja A sződligeti továbbképzésre azért ide a nevét. küldtek el, hogy tapasztalatokat Két hét alatt körülbelül 30—35 gyűjtsék. Szeretnénk ismét életet név került a papírra. Az első meg- lehelni az iskolaújságba. Lenne mi- beszélésen már csak öten voltunk, ről írnunk! Elosztottuk a feladatokat. Ekkor Nagy Zoltán adták át a falunkban az új művelő- Gimnázium és Szakközépiskola dési házat, vállaltam, hogy írok az Pilisvörösvár Eljött az idő M ég tizenhárom perc. Nem igaz, hogy nem veszi észre. Elalszom! Mindenki zsibong, hintázik a széken, unatkoznak. Unatkoznak? Ez már inkább szenvedés igen szenvedek én is. Mindjárt elalszom. Nem, nem én ismétlem magam, ezek a szavak az előttem levő pádból hallatszanak. Már várom, mikor mondja ugyanezt a padtársam is. Bejött. Még tizenegy perc. A többiek egész jól elvannak. Nem csoda, hozzászoktak. Egy levél itt röpül, egy ott. Legalább valami változatosságot! Nem igaz, hogy nem idegesíti. Tanár úr — kezdek diihöngeni —, hogy lehet egy embernek ilyen birka- türelme? Persze, lehet, hogy bosszút forral. Úristen, az lehetetlen, akkor rengeteg bosszút kéne forralnia. Néha rámtör valami pánikérzet, hogy ezt nem lehet elviselni. És még mindig kilenc perc! De mit húzom itt magam? Már beletanulhattam volna. Mindig eltelt valahogy. De most nem ugyanaz. Ajánlották már, hogy húzzak rovátkákat a padba. és félpercenként húzzak át egyet. Már próbáltam .. . Nem a legjobb módszer: nézem az órát, nagyon- lassan megy, végre letelik az a fél perc. és cselekedhetek. Megtörtént. Kezdhetem elölről... őszintén, nem unalmas? Unalmasabb, mint a lányok tornaóráját nézni az udvaron Jó, jó, de nincsen mindig tornaóra, és nem is ülők mindig az ablak mellett. Itt most van még másfél perc, és egy tanár úr, aki velünk próbál foglalkozni. Nem tudom, hisz-e még benne? ö ugyanúgy lehet éhes, mint én ... Furcsa mozgolódás támad. Eljött az idő! páromig számolok. Semmi. Számolok még egyszer. Nem hallok semmit. Nem kezdem újra . .. Csengetnek. Ha most azt mondja, hogy a csengő nekem szól... De nem, nem szól semmit. Nem tudom, mikor aludtam ki magam, de mintha kicsit frissebb lennék. Valaki üvölt: a szemetet szedjétek ki a padokból! Na, igen . .. Kecskés József Móricz Zsigmond .Gimnázium, Szentendre Amint azt az általános nézet tart- ja, egy valamirevaló iskolában kell, hogy legyen egy valamire való iskolaújság. S ha nincs? Világos: csinálni kell! Nem könnyű a dolog, de nem is megoldhatatlan. Mi kell hozzá? Csak néhány apróság: ötletekkel teli szerkesztők, egy nyomda, mely vállalja a nyomtatást, néhány engedély innen-onnan, téma — és némi pénzmag sem árt. Ha ez mind együtt van — akkor lehet suliújságról beszélni. Nálunk, Szentendrén, a Móricz Zsigmond Gimnáziumban eleinte kemény diónak tűnt az ötlet megvalósítása. Először is: mi volt meg? A lelkesedés, az ötletek, néhány olyan diák, aki szívügyének tekintette a dolgot. Első lépésként egy felmérő jellegű hadjáratot indítottunk. Minden osztály kapott egy cetlit, amelyen a leendő suliújsággal kapcsolatos kérdések állták. Kell-e lap? — Igen — válaszolták. Mi lenne, amit szívesen olvasnátok? Sokminden: novellák, versek, hírek a nagyvilágból, keresztrejtvény, pletykarovat, felhívások, pályázatok. E kérdésre adott válaszok nagyon sok ötletet adtak, de amikor’megláttuk, hogy a következő kérdésre mi volt a válasz: Ki segítene? — Senki! Ez kicsit elkeserített bennünket. Sebaj! Evés közben jön meg az étvágy — tartja a szólás. Mi is így vagyunk vele. Nekilátunk heten- nyolcan, elvégre a kezdethez ez is elég. Miután ezt a problémát megtárgyaltuk, elkezdtünk egy olyan nyomdát keresni, amely hajlandó lenne kinyomtatni leendő újságun-, kát. Szerencsénk vott: a Pe&t megyei Művelődési Központ és Könyvtár segítőkészen felajánlotta, hogy kinyomtatják a lapot. Ami a legná- gyobb öröm volt számunkra, hogy mindezt társadalmi munkában. Üriási könnyebbség ez egy olyan alakuló szervezetnek, amelynek nincs nagy tőkéje ... Ezután már csak az igazgatói engedélyt kellett megkapnunk. Egyik tanárnőnk közbenjárására ez hamar sikerült. (Mellesleg az iskolának sem mindegy, hogy van-e sulilapja, hogy fel tud-e mutatni valamit az iskolában zajló életről — ahogy azt a diákok látják.) Mikor mindez megvolt, akkor jutott eszünkbe a legfontosabb: neve sincs még az újságnak, s még borítóterve sem. így aztán kiadtuk az utasítást rajztanárunknak, Somodi Laci bácsinak, hogy a tehetségesebb gyerekeket kérje meg: rajzoljanak néhány borítótervet. Az összegyűlt rajzok alapján kiválasztottunk egyet. Lehet, hogy nem sokáig fogja ez a rajz díszíteni a lapborítóját — hiszen az idő és a mi ízlésünk is változik. Hosszas töprengés után a név is megszületett: NAPJAINK. Elég találónak érzem, hiszen valóban rólunk, az iskolában töltött napjainkról fog szólni. Az újság első számát valamikor februárban szeretnénk megjelentetni- színes, sokoldalú tartalommal. Tervezzük. hogy színészeket, híres embereket szólaltatunk meg. Ha nyomdai akadálya nem lesz. iskolánk tanulói közül az ügyesebbek rajzaikkal díszíthetik az újságot. Már csak egy kérdés maradt tisztázatlan, az újság ára: megfizethetetlen. Tóth Ildikó Móricz Zsigmond Gimnázium Szentendre Bácsi kérem; lehet Nem én teszem föl először ezt a kérdést. De újra fel kell tenni. Nem mintha az ezzel kapcsolatban megjelent sok cikk, riport es az emlékezetes akció teljesen eredménytelen lett volna. Sőt, nagy visszhangot váltott ki az általános és középiskolákban. Ez a többség, de vannak kivételek. Sorolni lehetne az iskolákat, ahol tanítás előtt vagy után nem engedik a diákokat focizni, röplabdáz- ni vagy kosarazni. Jobb esetben az udvaron játszhatnak. Rossz időben meg üresen áll a milliós értékű tornaterem, esetleg egy héten egyszer a tanárok frissítik föl izmaikat. Nem ez a baj, ellenkezőleg, remek példa- mutatás. Marad viszont még három-négy nap és a hétvége. Biztos vannak olyan fiúk és lányok, akik ilyenkor bemennének mozogni egy kicsit. Az egyik általános iskolában délutánonként egy sportegyesület bérli a termet, másutt baráti körök dobják össze a pénzt, hogy órabér ellenében focizhassanak. Ez mind szép és hasznos, de elsősorban az iskola tanulóinak kellene lehetőséget adni a tömegsportra. Nincs rá igény — szoktak legyinteni. Bocsánat, de ezt nem hiszem el. Magamról tudom, ha nem is vagyok egy Nyilasi, néha jólesik egy kis mozgás. A dolognak van egy másik oldala is, ami semmivel sem jobb: arra gondolok, amikor kényszerítik — finomabban szólva megkérik — a diákot, hogy képviselje iskoláját valamilyen versenyen. Például az egyik tanuló a tornaórán jól szerepel egy sportágban. A tanár megkéri, hogy délutánonként járjon edzésre és induljon versenyeken. Az illető nem akar nyíltan ellentmondani, úgy tessék-lássék elmegy néhány edzésre. Az eredmény: vagy megkedveli vagy megutálja a sportágat. Ha abba akarja hagyni, a tanár begurul és azt mondja: mit képzelsz, pont verseny előtt! A tanuló pedig választhat, indul a versenyen vagy megnézheti a testnevelés-osztályzatát. Szerencsére nem ez az általános. A legtöbb iskolában komolyan vették az Edzett ifjúságért mozgalmat. De léteznek ezek a hibák is. Elveszik a fiatalok kedvét a sportolástól, az egészséges mozgástól. Pedig a cél éppen az ellenkezője: minél több és több diákot ráAz írógép mögött Sallai József ceglédi diákújságíró venni az egészséges életformára. Annak a megértetése, hogy mindenkinek szüksége van valamilyen mozgásra, legyen az foci, úszás, kerékpározás vagy aerobic. Sallai József Április 4. Közgazdasági Szakközépiskola Cegléd
