Pest Megyei Hírlap, 1984. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-07 / 5. szám

WST Mimre, 1984. JANUAR T, SZOMBAT SzélmotoTOS vadítotok Szélenergiával húznak vizet a vadállománynak több du­nántúli és alföldi erdőben: a Mezővíz — a mezőgazdasági és vízgazdálkodási meliorációs társaság — olyan erdei itató- kat épített ki, amelyekbe a vi­zet szélmotor szivattyúzza fel. Ezekre az itatókra különösen a kemény fagyok és a nyári Ezárazság idején van nagy szükség, amikor befagynak, vagy kiszáradnak az erdő ter­mészetes vízforrásai. A szél­motoros kutak még tizenöt fo­kos hidegben is megbízható­an működnek, a csővezetéke­ket ugyanis a föld fagyhatár alatti rétegében fektették le, s a négy-nyolc köbméter víz tá­rolására alkalmas medencék­ről, ha kell folyamatosan eltá­volítják a jeget. Már több erdőgazdaság megrendelte a szélkutak épí­tését. Nehezen jönnek a mesterek! Mennyibe kerül a karbantartás? Minden településen gond a karbantartás, a felújítás, az építkezés, még akkor is, ha jól szervezett a tanács költségve­tési üzeme. Alaposan meg kell fontolni, hogy mire for­dítsák a rendelkezésre álló pénzt, szűkösek a keretek, és ma már arra sem lehet szá­mítani, hogy ha .belefognak egy munkába, utólag majd csak sikerül segítséget kapni a befejezéshez. Személyesen tárgyaljon A kisközségekben még bo­nyolultabb a helyzet, A helyi tanácsnak nincs saját szak­munkásgárdája. Van viszont iskola, óvoda, bölcsőde, orvosi rendelő, ahol fűteni kell, vilá­Hárman a telepről Biciklin a hajnali szélben — Építek. A vizet, villanyt már beszereltem. Megkaptuk a lakhatási engedélyt is. Elő kell teremteni a hiányzó száz­ezer forintot. Akkor költözhet a család. Hegedűs Gyula, a pilisvörös- vári szarvasmarha-telep veze­tője mondja ezt. Ö az, aki nem megy el innen soha. Er­ről a hálátlan farmról. Ahol ezer a baj.... — Mi építettük a telepet. Húsz éve ezen a helyen kezd­/ tern. S itt voltam, amikor az első fekete-tarka szűz üszők megérkeztek a tengeren túl­ról. Azt mondják, vezető ember nem sokáig bírja az ilyen te­lepen. Aki teheti, továbbáll Könnyebb helyre megy. — Nagy a jövés, menés. Kő­iéi van Pest. Üjra meg újra el kell magyarázni a biológiát egy-egy volt parkettásnak, ci­pésznek, esztergályosnak... Ki tudja milyen hatással van hétezer nap az emberi szervezetre egy szarvasmarha­telepen? ★ — Pedagógus családból származik ... — Mire gondol? Lenézett szakmát választottam? — Sokan kevésre tartják ... — Húszéves vagyok. Hat­ezer kétszáz volt a múlt havi fizetésem. Szeretem az állato­kat. Pedig néha gépiesnek, monotonnak érzem, amit csi­nálok. Szalagmunkának. Gáborházi Károly állatte­nyésztési szakmunkásképzőt végzett. Jövőre érettségizik. Hajnali háromkor kel. Kávét iszik. Biciklin ébred a hajna­li szélben. A menetrend öt na­pon át ugyanaz. Átöltözik. El­indítja a csővezetéket átmosó berendezést. Négy órakor megjelenik az első csoport te­hén a fejőházban. Következik a tőgymosás. Vízsugárral. Majd a fejőgép. Piros lámpa jelzi a fejés kezdetét és vé­gét. Aztán újra mosás. Taka­rítás. Útnak indul a tej a fő­város felé. Egyhangú tevé­kenység ... — Munka után? — Olvasok, zenét hallgatok. — Legszívesebben? — Udvarolok egy lánynak. Érden lakik. Ha most indul­nék, háromra ott lennék. ir A huszonhárom esztendős Trembeczki Sándornak nincs szakmája. Apját, anyját évek­kel ezelőtt leszázalékolták. A katonaságnál átesett egy mell­kas műtéten. Az átlagosnál gyengébb fizikumú. — A bőrdíszműben dolgoz­tam, Pilisszentivánon. Kevés volt a pénzem. A sógorom ajánlotta, jöjjek ide. ő is jól keres itt. Felhajtó lettem. Szó­val a teheneket tereltem a karámból a fejőházba ... Az­tán rámbízták a fejest. A só­gorom megbetegedett, én ke­rültem a helvére. Az elletőbe. A legfontosabbakat megtanul­tam tőle... Trembeczki Sándor szülei Tokaj-Hegyaliáról kerültek Pilisvörösvárra, Erdőbényé- ről. Kétszobás lakásban egy fiúval élnek. A három lányt „szélnek” eresztették. Férjhez adták. Szénnel fűtenek. Für­dőszobájuk nincs. — Jól keresek. Nem gyűjtök semmire. Beszélik, könnyelmű vagyok. Egy este eszembe ju­tott: miért ne nézhetném meg én is Medveczki Ilona műso­rát. Taxival mentünk. A Nir­vánába. Sokat költöttem. Utá­na mégiscsak meg kell csinál­ni a munkát: almozni, etetni, fejni, elletni. De bírom. Mást nem is akarok magamnak ... — Régebben, amikor a fe­jőházban dolgoztam, volt egy szelíd tehenem. Folyton ját­szani akart. Csak hívni kel­lett: — Gerzsó! Már jött is a bolondja. Sokszor töröm a fe­jem: — Mi a fenét lehetne csinálni, hogy a jószág ne bőgjön a borja után. Mer’ amikor elszakítják tőle, hiá­ba csavarozzuk össze a ka­rámcsöveket. Éjszaka áttörik. Berohannak ide. Az elletőbe. ★ A nyitott oldalú istállókból elnyújtott állatbőgés hallik. Gőzöl a tehenek bőre. A neon kékes fénnyel világít. Éjjeliőr járja a telepet. Egy pillantás az újszülött borját nyaldosó anyára. Tovább indul. — Hideg éjszakánk lesz — mondja — és messze tekint a sarkcsillag irányába. V. B. gítani, elvezetni a szennyvizet, és természetesen minél előbb kijavítani, ha valami elromlik. Ilyen helyzetben van az 5500 lakosú Taksony is, ahol Nyes­te István tanácselnök elismeri, hogy olykor az egészen apró­nak tűnő technikai kérdések­kel is kénytelen személyesen foglalkozni, mert nagyon ne­héz mesterembert szerezni. — Néha már amiatt is en­gem keresnek, ha valahol el­romlik egy zár. Akadnak per­sze valóban nagyon sürgős esetek is. Gyakran a jó sze­mélyes kapcsolatok számíta­nak és az sem ritka, hogy a vezetők elvárják: a tanácsel­nök személyesen tárgyaljon velük. A legdrágább ajánlat A községi tanács műszaki ügyintézője, Boros János egy­úttal az ipar és a kereskede­lem gazdája, tehát sokféle a feladata. De tizenkét éves he­lyi tapasztalata, gyakorlata jó iránytű a számára. Egy érde­kes példát említ annak érzé­keltetésére, hogy milyen óriá­si különbségek mutatkoznak, amikor költségajánlatot kér­nek valamely munkára: — Tavaly nyáron beázott a községben egy épület. Mégpe­dig annyira, hogy sürgősen támfalakkal kellett megerősí­teni. Nézze, itt a négy hely­ről érkezett költségvetés. A legdrágább ajánlat 420 ezer forint, a legolcsóbb pedig 135 ezer. Mi természetesen az utóbbit fogadtuk el. — Nyilvánvaló, hogy taka­rékoskodni kell a forintokkal, de azt is mondják: olcsó hús­nak híg a leve... — Most nem erről van szó. A Galgavölgye Tsz például, amelyik a legdrágábban vál­lalta volna a munkát, 98,8 százalékos haszonkulccsal dol­gozik. Ennek a megfizetése mifelénk luxusnak számít. A kulcs-komplex gazdasági mun­kaközösség viszont úgy látszik, hogy jóval kisebb nyereséggel is megelégszik. A kívánt mun­kával rendben, határidőre el­készültek. — S a helybeli kisiparosok? — Jó kapcsolatunk van velük és az előre beütemezett feladatoknál, mint például az iskoiák nyári festése, karban­tartása, mindig számíthatunk rájuk. Igaz, néha bizony ud­varolni is kell, ilyenkor szok­tuk azt mondani, hogy a ta­nács pénze nem olyan jó, mint a lakosságé. Persze, mi mindig kérünk költségvetést, alapos a műszaki ellenőrzé­sünk, és bár igyekszünk minél gyorsabban fizétni, rajtunk kí­vül álló okok miatt ez nem mindig sikerül. — Mi okozza a huzavonát? — Több lépcsős a pénz át­utalása, ami bizony időbe te­lik. Nem könnyű tehát a helyzet egy kisközségben, ahol éppúgy pontos, gyors munkát várnak a lakók, mint bárhol az or­szágban. Ami pedig a vezetők felelősségét illeti; a biztonsági szempontok döntő fontossá­gúak az építkezéseknél, a kar­bantartásoknál, és emellett az anyagiak sem elhanyagolha­tók. Új munkakapcsolatok Tény viszont az is, hogy most bővítik Taksonyban az általános iskolát, mégpedig nagyon ötletes műszaki megol­dással. Két, már meglevő épü­letet kötnek össze (az egyik 1979-ben épült, a másik régi felújításra szoruló) „L” betű alakban, úgy, hogy egységes tömböt alkosson az egész. Az Égszöv tavaly augusztusban látott munkához, a befejezést december 31-re ígérik, de igyekeznek tanévkezdésre elő­rehozni a határidőt. Nyeste István tanácselnök véleménye szerint önálló költ­ségvetési üzem vagy gazdasá­gi ellátó szövetkezet alakításá­ra a jövőben sem lesz módjuk, de sokat várnak a közigazga­tás átszervezésétől, a községek között alakuló új munkakap­csolatoktól. Az első közös terv az intézményes szemétszállí­tás. Taksony község ehhez, a környező települések számára jól megközelíthető és a lakó­házaktól távol eső lerakodóhe­lyet tud adni. Remélik, hogy más feladatok megoldásánál is eredményt hozhat az együtt­működés. Gál Judit Még füzet és elfőtt A reuma tipikus postásbetegség üres, csöndes a pomázi Dózsa György utca ezen a va­sárnapi kora délelőttön. A 21. sz. ház kapuja tárva. Ér­kezésemre Vendl János tessékel hátra, az épülethez ra­gasztott kis házba. Ott a család. Kellemes meleg és íny­csiklandozó illat fogad. A háziasszony félrctolja a dió­krémmel teli tálat, amelyet a kezében tartott, s hellyel kínál. Leoldja kötényét, hiába kérem, folytassa nyugod­tan. A, Elvállaltuk mindhármukat — Már tegnap megfőztem a levest, elkészítettem a húst. Csak a rizst kell megpárolni, meg a tortát betölteni. Azzal egy-kettőre készen leszek. Gyerekek, gyertek, köszönjetek a vendégünknek! — szól be a nyitott ajtón a belső szobába, a tv előtt ülőknek. Hívó szavára két kislány je­lenik meg az ajtókeretben. A két Erika. — Ö a kis Erika, ő pedig a nagy Erika — mutatja be a hétéves, kópés mosolyú szem­üveges kicsit, és a bájos arcú 13 éves nagylányt, aki mögül, akár ikertestvére lehetne, elő­bújik nagy Erika húga, Erzsi­ké. — ö a mi Böbénk — húz­za magához a kislányt Vénül­né. Aztán egy fiúcska furako- dik közéjük, a 9 éves Géza, a két kislány öcsse. S ezzel, mint később kiderül, még nem tel­jes a nagy család. — Nyugdíjasként mozi- büfés voltam 1979 tavaszán. Egyszer bejött egy asszony a pénztároshoz; nem tud-e vala­kit, aki magához venné a két gyermekemet — igy mondta. Meg is kérdeztem: magáé a két gyerek? Nevetett, hogy ő felügyelő, s állami gondozásba vett két kicsiről van szó, sze­retné őket .családhoz kihelyez­ni. Így került hozzánk Böbe és Géza. Nagy Erikát egy néhány ut­cával arrébb lakó család vette magához. Vénülné gyakran el­ment a két kicsivel megláto­gatni a nővérkét, aminek rendszerint sírás lett a vége Ez így nem mehet tovább — döntött a Vendl házaspár. Hi­A küldemények a központi posta­ládába kerülnek. Tunkli István mégis szívesen látott vendég min­den háznál. Erdösl Agnes felvétele tanyasiakat, sokat tud sorsuk­ról is. Sőt. előfordult már, hogy beleavatkozott az életük­be. — Az a ház égett — mutat Tunkli István az egyik porta felé. — A füstölő fogott tüzet. Szegény néni azt se tudja, mit csináljon. Kihordtam a búto­rát. azután eloltottuk a lángo­kat. Mire a tűzoltók ideértek, már csak a jegyzőkönyv elké­szítésével volt dolguk. Búcsúzunk Erdőszőlőtől. Út­közben a fiatalember nevetve mondja: — Amikor először jöttem erre. csaknem eltéved­tem. Azt hittem, soha nem fo­gom kiismerni magam ezeken a földutakon. Manapság pedig csak nagyon kevesen tudják Nagykátán, hogy nem itt születtem. Móza Katalin vatalosan elintézték, hogy a harmadik testvér is hozzájuk kerüljön. Elvált szülők gyer­mekei. Édesapjuk rendszere­sen látogatja őket, édesanyjuk­ról azonban semmit sem tud­nak. Még emlékük sincs róla. Kis Erikát viszont senki sem látogatja. Vendlék az idén vet­ték magukhoz egy másik csa­ládtól. Vissza akarták adni aa intézetnek. A Vendl házaspár nem hagyta, mondván, náluk elfér. Miért is ne? Hiszen volt már olyan időszak, amikor egyszerre nyolc állami gondo­zott gyerek élt a család fedele alatt. Nekem nem teher a gyerek A kis ház két szobájában — ez a gyerekek birodalma i— mindenütt játékba, Babába, moncsicsibe, babakocsiba, autókba, egymásra rakott tár­sasjátékokba, legóba, a falra erősített polcon pedig gyér? mekkönyvek tucatjaiba ütkö­zik a tekintetünk. A szekré­nyek tele ruhával. Ez utóbbi­val az állam látja el őket. — Jó gyermekek, nem válo­gatósak, ezt igazán nem pa- nasz'kodhátom — simogatja vé­gig tekintetével a gyermeke­ket Vendl Jánosné. — Talán csak a csirke ellen tiltakoz­nak olykor, élén a papával Ezért sem érdemes az udvaron baromfit tartanom, de megve­szek nekik mindent, amit sze­retnek. Még a téliszalámit is. Nem mondom, hogy azon éU3 nek, hiszen drága, de néha ki-; szorítom az árát. Hanem, ha:- palacsinta vagy gombóc van ebédre, abból 50—60 darab pillanatok alatt elfogy. Nagy Erika ügyesen süti már a palacsintát. A kisebbek a takarításnál segítenek. Géza ott tüsténkedik, ahol javítani­való akad a ház körül. És na­gyon szeretnek a boltba járni.. A munka java persze, mint minden családban, Vendl Ja- nosnéra, a mamára hárul. Ki­csi, agyondolgozott keze be­szédesebbe r>. vall az éjszakába nyúló nagy mosásokról, tészta- dagasztásokról, hogy reggel friss lángost süthessen a gyer­mekeknek — mint amit ő el­mond. — Sokat dolgozom, de ezt ne vegye panasznak. Már fel­neveltem öt saját gyermeket. Nekem nem teher a gyerek. Jóérzés ha Itt vannak körü­löttem. Azért is kértem, hogy három órakor engedjék őket haza a napköziből. Nem sze­retem, ha sötétedés után az utcán vannak, és így a tanulá­sukat is jobban ellenőrizhe­tem. Az unokák nyolcán vannak Egyszerre megtelik a kis szoba gyerekekkel. A kétéves, fekete fürtű Nikit egymás ke­zéből kapkodják a kislányok A hétéves Detti után beront öcsi és Zoli. Az unokák népes seregének egyik fele. — A két kislány Bernadette lányomé, ök fölöttünk laknak az emeleten. Az egyik szoba pedig a nőtlen fiamé. A két kisfiú, Gabi lányomé, ők mö­göttünk laknak. A másik kél lányom és a négy unokám sincs nagyon távol. A békás­megyeri lakótelepen, illetve Csillaghegyen élnek — sorolj i büszkén népes családját Vend'- né. — Reméljük, hogy fel tud­juk nevelni ezt a négy ránk­bízott gyereket Is — szólal meg Vendl János, a papa. Nem jó az, amikor egy gye­rek egyik helyről a másikra hányódik. Ha már így alakult az életünk, legalább mi ad­hassuk meg nekik azt a vé­det tségérzást, amit csak a csa­lád nyújthat. Kádár Edit ! tem, három gyereket nevelek, minden fillérre szükség van. Itt összejön havonta hat-hét ezer forint. Szeretem, hogy a magam ura vagyok, beosztha­tom az időmet. Tunkli Istvánt sokan isme­rik Nagykátán. ha névről nem is. de látásból biztosan. Nyolc éve postás, negyedik esztende­je hordja a nagyközségbe és a környező tanyavilágba érkező küldeményeket. Évek óta nem volt egyetlen szabad vasár­napja sem. Hajnali háromne­gyed négykor a postán van a reggeli lapokért. Nem panasz­kodik, jól jön a havi kétezer plusz, de azért elkelne egy szabad vasárnap ... Az erdőszőlői tanyaközpont­ba kísérem el. Itt is bevezet­ték az úgynevezett támpontos kézbesítést, vagyis a forgal­masabb. központi helyre tett postaláda rendszerét. Erdősző­lő azonban olyan, mint egy anrócska falu. utcái is van­nak. A postás érkezése ese­mény. Innen is. onnan is em­berek jönnek a kocsihoz. To­tót. lottót vesznek Tunkli Ist­vántól, van aki kitöltött szel­vényt bíz rá. levelet ad át. Lengyel Jánosnét kérdeznem sem kell. dicséri a kézbesítőt: Csaknem eltévedtem----Rendes gyerek ez a Pis­ta. Jön hóban, fagyban. Perc­re pontosan megkapjuk az új­ságokat is. Bárcsak minden szolgáltatás olyan lenne a ta­nyán. mint a postai! Ne mcsak névről ismeri a Kevés olyan szolgáltató Intézmény van, amelyet annyit és anhyian emlegetnek, kritizálnak, mint a posta. Dohogunk, ha nem kapunk telefonvonalat, mérgelődünk, ha órákig nem hoz­zák be a tízszeres díjjal számlázott interurbán hívást, bosszan­kodunk, ha nincs okmánybélyeg, bejelentőlap a hivatalban. A postát, szidjuk, de amikor azt a szót halljuk, hogy postás, szinte mindenki a nagy táskát cipelő, levelet, újságot, távira- . tőt, nyugdijat, csomagot — örömet, bánatot — kézbesítő ember­re gondol. Nehéz dolguk van. Munkájuk a posta megszületése őta alig változott. Az évről évre növekvő küldeményözőn irányítása, elosztása korszerűsíthető, ára a leveleket, táviratokat még na­gyon sokáig a postás fogja kihordani. A lépcsőmászást, hó- taposást, sárdagaszlást pedig nem lehet gépesíteni. rendbentartásához, kímélésé­hez. A rangidős helyettes kézbe­sítőt, Szalai Jánost Farmoson találom. A bemutatkozás azon­ban elmarad, kiderül, hogy ismerjük egymást. December közepén, a nagy havazás ide­jén találkoztunk. Tóalmás kö­zelében az Adamecz-tanyára vitte az újságokat. Aznap már a harmadik járatánál tartott. A motornak alig vette hasznát, jobbára tolta vagy lépésben haladva két lábával egyensú­lyozta az ingatag járművet. Bőrnadrágot ölt — Már a harmadik motort használom — mondja —, en­nek sincs sok hátra, és az enyém lesz. — Es a reuma? — Eddig elkerült. Kapunk védőruhát — mutat a bőr- nadrágjára —. de a keményebb téli napokon ez sem véd a hidegtől a motoron. Sókam mondják, hogy itt ragadtam. Mostanában valóban kevesen mennek nyugdíjba postás­ként. Én azonban nem szíve­sen változtatok, nem vagyok afféle vándormadár. Építkez­Elmerad a bemutatkozás A legnehezebb dolguk a kézbesítők között is azoknak van, akik a tanyákat járják. — Motorizáció ide vagy oda, a reuma most is postásbeteg­ség — mondja Hegedűs Ist­vánná, a nagykátai postahiva­tal vezetője. — Bár a külterü­letekre már terepjáró viszi a leveleket. A hozzánk tartozó tizennyolc kisebb hivatalból, sőt a monori köezet környéki öt postáról (ezek is hozzánk tartoznak) motorral járnak a kézbesítők a tanyavilágba. öt, úgynevezett állandó he­lyettes postás dolgozik a nagykátai hivatalban. — Sajnos, nagy a mozgás a kézbesítők között. Többségük csak átmeneti megoldásnak tekinti ezt a munkát. Hiszen, aki jól dolgozik, az szépen ke­res — folytatja Hegedűs Ist­vánná. — Van, aki csak ad­dig maiad, amíg felépíti a há­zát vagy amíg tulajdonába ke­iül a munkaeszközként hasz­nált motorkerékpár. Bizonyos számú megtett kilométer után ugyanis megkapják, így ko­moly érdekük fűződik állandó Megtelt a szoba Pomázon Család nélkül, védettségben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents