Pest Megyei Hírlap, 1984. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-22 / 18. szám

&KSV n .WH»« 1984. JANUAR 22., VASÁRNAP WMÄHir VILÁGPOLITIKAI WBMmai Megélénkült diplomáciai tevékenység A Gromiko-Shultz találkozó és a stockholmi konferencia Választási előcsatározús az Egyesült Államokban A stockholmi konferencián' eltelt az első hét. s a külügy­miniszterek, miután megtették általános politikai nyilatkoza­tukat, hazautaztak a svéd fő­városból. A tanácskozás, amelynek napirendjén az európai biztonság további megszilárdításának és a biza­lom erősítésének intézkedései, illetve az erre vonatkozó ja­vaslatok szerepelnek, most hozzáláthat az úgynevezett „hétköznapi diplomáciai mun­kához”. Ehhez a külügymi­niszteri nyitány megadta a hangot a 35 ország delegációi­nak. Az álláspontok az el­hangzott beszédek és kétol­dalú eszmecserék során vilá­gosabbakká váltak, s a kon­ferencia tárgyalóasztalán ott szerepel több javaslat az európai bizalomerősítő intéz­kedésekre. A feladat azonban nem könnyű, hiszen a helsinki zá­ródokumentumot aláírt 35 or­szág olyan helyzetben foly­tatja tanácskozását, amikor Washington a kialakult erő­egyensúly saját javára való megváltoztatására tesz NATO- szövetségeseivel egyetemben kísérleteket, amikor fokozza a feszültséget és a fegyverkezési verseny új fordulójára foga­dott cl átfogó programot. A szocialista közösség országai — miként külügyminisztereik a stockholmi konferencia ple­náris ülésein kifejtették — továbbra is készek arra, hogy erőfeszítéseket tegyenek az enyhülés irányzatának meg­védésére és bizalomerősítő in­tézkedésekkel járuljanak hoz­zá az európai biztonság szi­lárdításához. hogyan értékelik GROMIKO 5S SHULTZ TÁR- GYALÄSÄT?____________ Ahhoz képest, hogy tavtaiy a madridi értekezlet lezárási szakaszában a szovjet és az amerikai külügyminiszter ke­zet sem rázptt egymással és akkori megbeszélésük mind­össze húsz percig tartott, a kommentátorok a mostani ta­lálkozónál „bizonyos biztató jeleket” fedeznek fel. A stock­holmi szovjet nagykövetségen holmi nyitány elé időzítettek Washingtonban. MIT TÜKRÖZÖTT EZ A REAGAN-BESZED? _ Az amerikai sajtó eredetileg azt harangozta be, hogy az Egyesült Államok elnökiének ez a beszéde még élesebb és támadóbb lesz, mint a koráb­biak és vádaskodások egész sorát fogalmazza meg a Szov­jetunió állítólagos szerződés­szegéseiről. Mint a külügymi­nisztérium kiszellőztette: a nyugati szövetségesek közvéle­ményének fokozódó nyomá­sát a Szovjetunióval való kompromisszumok keresésé­re, a Reagan-konmányzat az­zal kívánja „ellensúlyozni” éppen a stockholmi értekez­let előestéjén, hogy leleplezi szovjet részről mint „sértették meg” a SALT-egyezmányeket. A cél világos volt: „indokol­ni” valamilyen ürüggyel, hogy Washington miért a fegyver­kezési hajsza fokozásának és miért nem a kompromisszu­mos megállapodások útját kö­veti, s a felelősséget elháríta­ni az amerikai kormányzat­tól azért, hogy a rakétatele- pítés megkezdése miatt meg­szakadtak a genfi szovjet— amerikai tárgyalások. Reagan beszéde, annak el­lenére, hogy semmiféle új kompromisszumos javaslatot nem tartalmazott és csak ál­talánosságokban mozgott, mégis feltűnést keltett Nyu- gat-Európában csakúgy, mint az Egyesült Államokban. A mérsékeltebb hangnemére fi­gyeltek fel. Arra, hogy nem­csak a Szovjetunió elleni elő­zetesen beharangozott vádas­kodások maradtak el az elnö­ki megnyilatkozásból, hanem: az is érdeklődést keltett, hogy Reagan a szovjet álláspontot bírálta ugyan, de terminoló­giája ezúttal a diplomácia ál­tal használatos kereteken be­lüli volt. Ennek a nagyobb mérsék­letnek — természetesen csak a szavakban — a kommen­tátorok szerint egyszerre több oka is volt. Mindenekelőtt az, hogy az utóbbi időben vete­rán, az Egyesült Államokban tekintélyt szerzett volt magas tisztségviselők egész sora ítél­te el Reagan feszültségeket szító, a fegyverkezési verseny újabb fordulóját megnjdtó po­litikáját. Ugyanilyen hangok hallatszottak Nyugat-Európá- ból is, ahol hasonló „kalibe­rű” személyiségek bírálták Washingtont azért, mert a Pershin.g—2 rakéták telepíté­sének megkezdésével értel­metlenné tette a genfi szov­jet—amerikai tárgyalások folytatását. Nem szabad továbbá elfe­lejteni, amikor Reagan beszé­dét elemezzük, hogy az Egye­sült Államokban az idén el­nököt, alelnököt, kormányzó­kat választanak és megújítják a törvényhozás nagy részét. S a négyévenkénti választási esztendőben a kormányzó párt lépéseit, vagy inkább csak megnyilatkozásait nemegyszer a korteshadjárat sikerére való törekvése határozza meg. S 1984 ilyen esztendő, az idén novemberben lesz a szavazás. Az első úgynevezett — több államban sorra kerülő — elő­választás, amelyen a Demok­rata, illetve a Republikánus Párt egyelőre még ön-elnök­jelölt politikusainak népszerű­ségi indexét felmérik, már nagyon közeli. Februárban tartják az első, a New Hamp- shire-i előválasztást. Reagan e heti beszéde közvetlenül is összefügg ezzeL Múlt vasárnap ugyanis a demokrata párti jelöltek tele­víziós vitát rendeztek a helyi adóállomás égisze alatt. A nyolc, kamerák előtt szópár­bajt folytató politikus egy kérdéscsoportban teljesen egy­ségesen nyilatkozott-: határo­zottan megbélyegezte Reagan elnök feszültségeket szító kül­politikái vonalvezetését. Feb­ruárban a kis amerikai állam­ban a köztársaságpárti jelöl­tek is részt vesznek az elővá­lasztáson, és így nem lehet kö­zömbös a hatalmon levő po­litikusok számára, hogy mi­lyen lesz ott a bizonyítvány róluk, amelyet a leendő vá­lasztók kiállítanak voksaikkal. Arkus István Amerikai katonai csapás készül? Kiújultok a libanoni harcok Meg kell állítani a fegyverkezést Közös felhívásban fordult tegnap a Német Demokrati­kus Köztársaság lakosságához az NSZEP Központi Bizottsá­ga, az NDK Államtanácsa és Minisztertanácsa és a Nemze­ti Front Országos Tanácsa a demokratikus német állam 35 éve történt megalakulásának méltó megünneplésére. A jelen feladatairól szólva a felhívás hangsúlyozza, hogy meg kell állítani a mind ve­szélyesebbé váló fegyverkezé­si hajszát. Haladéktalanul vé­get kell vetni a közepes ható- távolságú amerikai rakéták nyugat-európai telepítésének és fel kell számolni a már meghonosodott rakétarendsze­reket. Konstruktív lépéseket kell tenni a fegyverzetek kor­látozására és csökkentésére. Az Egyesült Államokat ter­heli a felelősség a feszültségek megnövekedéséért — hangsú­lyozta Maxime Gremetz, az FKP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára a központi bizottság ülésén csütörtökön elhangzott referátumában, amelyet tegnap hoztak nyilvá­nosságra. Gremetz a nemzetközi hely­zetről nyújtott áttekintést a központi bizottságnak, s kifej­tette: az Egyesült Államok a katonai fölény megszerzésére törekszik, hogy politikai zsaro­lást folytathasson, megfélem­Átmeneti éjszakai nyugalom után tegnap délelőtt kiújultak a harcok Bejrútban és a fő­várost övező hegyekben. A fa- langista milíciák és a kor­mánycsapatok, valamint az el­lenzéki, főként drúz erők kö­zötti tüzérségi párbaj során belövések érték az elnöki pa­lotát is. Amin Dzsemajel el­nök sértetlen maradt. A libanoni elnök éppen egy diákküldöttséget fogadott, ami­kor a lövedékek becsapódtak. A robbanások súlyos károkat okoztak az épület homlokzatá­ban és néhány helyiségében. A palota személyzetének egyik tagja megsérült. Nem végleges adatok szerint a hét végén legkevesebb 10 ember meghalt, 38 pedig meg­üthesse a népeket és hátrál­tathassa a szocialista orszá­gok fejlődését. A jelenlegi, súlyos veszé­lyekkel terhes helyzetben a francia kommunisták azt sür­getik, hogy állítsák meg a fegyverkezési verseny eszkalá­cióját, fagyasszák be a nuk­leáris fegyverzeteket, s te­remtsék meg annak feltételeit, hegy új, komoly nemzetközi tárgyalások indulhassanak meg a fegyverzetek lehető legala­csonyabb szinten való ki­egyensúlyozása érdekében. sebesült a fővárosban és kör­nyékén. Egybehangzó washingtoni és damaszkuszi jelentések szerint az Egyesült Államok katonai csapást készít elő Libanon, il­letve Szíria ellen. Ennek vég­rehajtására Reagan elnök fel­hatalmazta a libanoni partok közelében cirkáló amerikai hadihajók parancsnokait, A damaszkuszi rádió arról számolt be, hogy Washington­ban az utolsó simításokat vég­zik azon a terven, artiely mind Libanonban, mind a közel-ke­leti térségben új irányt ad az amerikai politikának. Ennek a tervnek a fő célpontja Szíria — állapítja meg a rádió, majd rámutat, hogy Libanon biz­tonsága arab felelősség, az amerikai csapatoknak el kell távozniuk onnan. ★ Egyiptom tegnap közvetítés­re kérte fel az Egyesült Álla­mokat Kairó. Amman és a PFSZ tárgyalási háromszögé­nek kialakítása érdekében. Ennek a tárgyalási háromszög­nek — Oszama El-Baz első külügyi államtitkár, Mubarak külpolitikai tanácsadója sze­rint — az lenne a célja, hogy közös álláspontot alakítson ki az Izraellel folytatandó ta­nácskozásokra, amelyek vi­szont „egy átfogó közel-keleti rendezés” irányában hatná­nak. Oszama El-Baz, aki a New York Times-nak nyilatkozott, hangsúlyozta: az Egyesült Ál­lamok nem háríthatja el ma­gától „a felelősséget, csak azért, mert közelednek az amerikai elnöki választások.”. Az egyiptomi politikus sze­rint ki kell terjeszteni az ara­bok és az izraeliek feltételezett kapcsolatfelvételének a tárgy­körét Danid Ortega nyilatkozata Washington nem érte el célját Gremetz a nemzetközi helyzetről Érdemi tárgyalások szükségesek Az Egyesült Államok Gre- ' nada elleni agressziója nem érte el egyik fő célját: Nica­ragua morális megtörését. Ép­pen ellenkező hatást . váltott, ki: Nicaragua népe“tíia már világosan látja,' hogy hasonló agresszió érheti Washington részéről, felkészült erre, s kész visszaverni egy ilyen táma­dást — erről szólt a szovjet televízió tudósítójának Dániáéi Ortega Saavedra, a nicaraguai nemzeti újjáépítés kormánya, kormányzótanácsának koordi­nátora. A nicaraguai politikus el­mondta: 1983-ban, különösen az év végén számos ellenfor­radalmi támadás érte Nica­raguát, elsősorban Honduras területe felől, s noha ezeket sikerült visszaverni, Nicara­gua tisztában^ van azzal, hogy a bandák " amelyek hiába igyekeztek elérni az ország fővárosát — csupán visszavo­nultak. A közép-amerikai helyzetről szólva Ortega hangsúlyozta: Nicaragua számos javaslatot tett a térség problémáinak békés rendezésére, s ezen be­lül a nicaraguai—amerikai kapcsolatok normalizálására, valamint a salvadori helyzet békés megoldására. Teherán ítéletet hoztak Téh'ét*ánbáfr Tléféj ezőáött riß Iráni Néppárt (Tudeh) letar­tóztatott vezetői egy csoport­jának pere. Mint az AFP fran­cia hírügynökség hírül adta, 88 személyt különböző időtar­tamú — köztük életfogytig ter­jedő — börtönbüntetésre ítél­tek. Mint ismeretes, a teherá- ni illetékes szervek „az Iráni Iszlám Köztársaság elleni fel­forgató tevékenység” koholt vádjával vetették börtönbe a Tudeh vezetőit. Élenjáró egység Mindenkor készen álljatok Ligeti Károly munSt&sez-zásziéalj Százhalombattán tartott kétoldalú megbeszélés több mint öt órán át tartott, s a két külügyminiszter nemcsak kezet fogott, hanem egyesek szerint mosolygott is, amikor kijött a tanácskozóteremből. Ezek természetesen külsősé­gek, de jeleznek bizonyos megváltozott magatartást, még akkor is, ha az álláspontok­ban nincs közeledés. Ami a Szovjetuniót illeti, mindig Is azt a nézetet képviselte, hogy nem lehet hisztérikus hang­nemet megütni az államok egymás közötti kapcsolatában, csak káros és a feszültséget fokozza önmagában is, ha megkísérlik felújítani a hi­degháborús idők nyelvezetét. Más kérdés az, hogy valame­lyik fél ragaszkodik álláspont­jához és ismét más, hogy az ideológiai ellentéteket, amelyek a két világhatalmat elválaszt­ják, átvetítsék a kétoldalú, il­letve a nemzetközi kapcsola­tok területére. S amikor pá­dig a logikus érvek hiányoz­nak és egy álláspont leleple­ződik és tarthatatlanná válik a közvélemény előtt, ezen úgy akarjanak segíteni, hogy a diplomáciában szokatlan mó­dom szitkokkal, megalapozat­lan vádaskodásokkal illessék a másik oldalt. Sajnos hosz- szabb időn át ezt tette az Egyesült Államok kormány­zata, s ez a hangnem egészí­tette ki azt a gyakorlati tö­rekvést, amellyel a kialakult erőegyensúly erőszakos meg­változtatását célozta a Per­shing —2 rakéták nyugat-euró­pai telepítésének megkezdésé­vel és a washingtoni tör­vényhozás által elfogadott rekord fegyverkezési prog­ramokkal. Ebbe a bizonyos mértékig megváltozott hangnembe vá­gott bele Reagan elnök beszé­de is, amelyet éppen a stock­Micden megszokottan kez­dődött tegnap a százhalombat­tai Ligeti Károly munkásőr- zászlóalj egységgyűlésén. A Dunai Kőolajipari Vállalat korszerű épülete elé egymás után érkeztek az autóbuszok és a személyautók. A vállalat színházterme zsú­folásig megtelt. A szürkéskék munkásőr-egyenruhák között civilek is helyet foglaltak. Munkatársak, feleségek, gyere­kek, Érdről, Százhalombattá­ról, Budapestről érkezett ven­dégek. S a várható módon vette kezdetét az ünnepség is: Hor­váth Rezső, a zászlóalj pa­rancsnoka jelentett a pártnak — Balázs Gézáné, a városi pártbizottság első titkára fo­gadta a jelentést..., majd üd­vözölték a részvevőket, külö­nös tekintettel... Azután megszólalt egy isme­rős hang és döbbent csend te­lepedett a teremre. Kádár Já­nos hangszalagról. Valóban ő az? ö tréfálkozni szokott, de­rűsen összekacsint hallgatói­val, megnyugtató és elégedett. Most..., de hogyan lehet...? „Felhívjuk a Magyar Népköz- társaság minden hazafiát...” s a szöveg, amely ma is torok- szoritó, ismerős; igen, 1956. no­vember 4-én szakadt fel, éb­resztve a népet: a proletár- diktatúra veszélyben, jöjjön, fogjon össze mindenki... Ez a hang akkor a mélységből kiál­tott, lehetetlen lett volna meg nem' hallani annak, aki való­ban hazafi volt és élete árán Ezrek, tízezrek mozdultak a várva várt hívásra, a Munkás­hatalom riadójára. Körülnézek az Ismerős te­remben; a moccanatlan hall­gatóságon, s már tudom, hogy e pillanatban semmi nem a megszokott. Már nem is olyan természetes, magától értetődő, hogy a pusztában felépült ez a gyáróriás, hogy szűkösebb napjainkban is a példásan ter­melők, fejlesztők között van. Nem is olyan természetes, hogy a legutolsó divat szerint öltözöttek a vendégek; oda- kinn tizennyolc úttörő vár ar­ra, hogy az ünnepség befejező akkordjaként köszöntse azo­kat a munkásőröket, akik ott vannak velük az úttörőavatá­sokon, az iskolai, a városi köt­élét mindennapjainál... f.»CSt még érthetőbb, ahogy Horváth Rezső beszédében mondja: soká éljenek, legye­nek közöttünk az alapító ta­gok: Palkó, Mojznsr, Tamók, Nagyajtai, Németh, Jámbor elvtársak, akik 1956-ban a hí­vó szóra mentek, fegyvert ra­gadtak az ellenforradalom le­verésére. Sokan kihullottak már közülük, a huszonnyolc esztendő megtizedelte a soro­kat. Tegnap is főhajtással áll­egyság hetedik alkalommal jött így össze: a budai alaku­latból váltak ki hét évvel ez­előtt, most pedig a közigazga­tás átszervezésével ismét gya­rapodtak ... Pusztazámor, Sós­kút .. „ s most először itt van közöttük az érdi Bentavölgye Termelőszövetkezet, a Diósdi Csapágygyár egysége... 67 munkahely munkásőrei. Kö­zöttük húsz munkásőr édes­anya. Kik ők? Azok, akiknek nem csupán a gazdasági munkában kell példát mutatniuk, helyt­állniuk a pártmunkában, a közéletben, hanem azok, akik­nek a munkásőrparancsot is fegyelmezetten teljesíteniük kell. Azok, akik sokat vállal­nak, pedig ez a szolgálat ne­héz: számukra és a család számára is. Az ünnepi beszé­dekben nem véletlenül hang­zott el oly sokszor: köszönet a családnak, a feleségeknek, a szülőknek ... Persze elsősor­ban nekik, akik kiválóan tel­jesítették feladatukat. Ezért kapták meg az Élenjáró egy­ség címet, vették át Fehér Bélától a Munkásőrség Orszá­gos Parancsnoki Tanácsa tag­jától, a Munkásőrség Pest megyei parancsnokától a szép serleget... Számosán kaptak kitünte­tést: Horváth Rezső, az egység parancsnoka, s még öten a Ki­váló parancsnoki címet, tízen lettek kiváló munkásőrök. Szolgálati Érdemérmet kaptak negyedszázados, két évtizedes, 1.5, 10 és 5 éves szolgálat után... A vállalat is e méltó helyen adott át gazdasági tevékenysé­géért jutalmat két munkásőr­nek ... Ketten hétéves szolgálat után leszereltek: Kistóth Já­nos, Tomcsányi Attila. Tomcsányi Attila Németh Pálmának adta át kiszolgált fegyverét. Németh Pálma ve­gyészmérnöknek, a DKV dol­gozójának, aki huszonegy tár­sával együtt tett esküt: min­denkor a haza védelmére ké­szek .,. Ha megszokott ünnepségről tudósítana a krónikás, így kezdődnének a sorok: megje­lent és szép beszédet mondott Szekér Gyula, az MSZMP Központi Bizottságának tag­ja, az Országos Műszaki és Fejlesztési Bizottság elnöke, Jámbor Miklós, a megyei párt- Végrehajtóbizottság tagja, a Szakszervezetek Pest megyei is védeni akarta rendünket... Aztán a szalagon dr. Mün- nieh Ferenc érces hangja csen­dült föl. Kádár János után ő buzdított a gyors, egységes cselekvésre: a hazát meg kell menteni! tak fel pz ünneplők, utolsó tiszteletet adva, mert 1983. is­mét két kiváló munkásőrt ra­gadott el tőlük: Tánczos Ist­ván alapító tagot és Tussor József munkásőrt... A Ligeti Károly munkásőr-

Next

/
Thumbnails
Contents