Pest Megyei Hírlap, 1983. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-03 / 285. szám

1983. DECEMBER 3. SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 9 Egedy Gergely­Horváth Lajos­Házibuli Uomokiné újra meggondolta ma- gát, amikor a kilincsre tette kezét. Tétova monzdulattal lerakta a vázát a sarokban álló asztalkára és visszaült a fotelbe. Izgalmában a szemüvegével kezdett babrálni: többször levette, hogy aztán rögtön vissza is tegye. Mit mondjon Jutkának? Még min­dig nem döntötte el, pedig órák óta törte a fejét. Az egyszerű, kézen­fekvő szavakat nem találta elegen­dőnek. Hiszen elég furcsa már az is, hogy egyáltalán ajándékot ad a lánynak. Talán olyasmit kellene hozzáfűznie, hogy a jövőben remél­hetőleg jobban megértik majd egy­mást, És hogy nem haragszik a múltkori jelenetért. Bár aligha ér­demelte meg a fejéhez vágott sér­téseket azért, mert szóba hozta: miért ne beszélgethetnének egy- szer-egyszer? Olyan indulatosan tá­madt rá a lány, hogy azóta való­sággal fél tőle. Szinte vágni tud az a körülfestett szempár! Furcsa te­remtés. Vagy csak ő nem ért a fia­talok nyelvén? Homokiné az órájára pillantott: rövidesen itt lesznek a vendégek. Feltápászkodott karosszékéből és el­szántan bekopogott albérlője ajta­ján. Mindent elmondok, határozta el. Egy szót sem tudott azonban ki­préselni magából, mihelyt meglátta Judit arcán a leplezetlen bosszúsá­got. Egy darabig zavartan markolász- ta a fehér vázát. Aztán akadozva buktak ki belőle a szavgk: Gratulálok ... a születésnapod­ra ... egy szerény ajándék, hogy ... hogy... A mondatot nem fejezte be és úgy tette le a vázát, mintha rob­banni készülő gránáttól szabadulna. 'Nem erre számított, amikor kiad­ta megboldogult ura egykori dolgo­zószobáját. így aztán csak Fifi ma­radt neki. Közelebb lépett a komód tetejére állított kalitkához és aszott ujjait a rácsokra csúsztatta. Űj szo­kása szerint félhangosan kezdett motyogni, miközben eleséget szórt a papagájnak. Igen, rengeteget köszönhet a ba­rátnőjének, akitől Fifit kapta. És hogy óvta őt, nehogy bárkit is be­fogadjon! Neki persze könnyű volt, együtt élt a fiával és az unokájával, nem ismerte a magányt, őrá vi­szont fütyül a saját lánya és jó, ha félévente egyszer meglátogatja. Miért is ne lehetett volna több sze­rencséje? T űnődéséből a csengő zökkentette ki Homokinét. Az első vendég — futott ót rajta és már indult is az ajtó felé, amikor eszébe jutott Judit figyelmeztetése: csak maradd jón a szobájában. Pedig ő úgy vár­ta az estét, mintha' hozzá jönnének. Hirtelen harsány nevetés hallatszott be. Nem téved? Hiszen ez Jutka hangja! Hát tud nevetni is? Vajon kit tisztel meg ezzel? Talán azt a fiút, aki a leggyakrabban keresi te-- lefonon? őrá akkor sem próbált mosolyogni, amikor először állított be a hirdetésre Adidas-trikóban, fehér vászonnadrágban. Magabizto­Tarídori Dezső-­Folyóöböl Korán klrltkuló gesztenyefákra látni az ablakunkból, és a túlsó part szállodaablaksor-villogása jóvoltából a látvány nem utolsó, úgy gondoljuk mégis mindegyre: kár a korán tűnő lombért, s a hirtelen távlat nem kárpótol a megszokottabb várhatóságért, ami nincs velem elég időt, és képei kikopnak, őszt vernek át nyári hőségeken; persze, a váratlan fény hídja mintha vinné a szemlélőt valahova, ahogy próbára nem téve, az inda nem tanúsítja soha, micsoda teher bírására van alakítva: emlékszem az indákra a falon még egy-egy gyerekkori nyárilakból, augusztusi nyarakra, apadón, de már nem a szorongásokra akkor, azt a sok félelmet már nem tudom, csak szótári, könyvtári cím szerint, besoroltatnak, hogy foghíjtalan legyen, ami ritkulni kezd megint, és ha nézem, már nem egész-magam; s az intés önmagára rálegyint* Sárospataky Csaba-­Idill Elkoszolódott rongy a nyár, üvegre festett tó alatt úsznak ferde vonalak. Drótból csavart szivárvány, a zaj keresztjén erdő, rét. Bicegve gurul lángkerék* Hurok végén csend, leragasztott lábnyom, arc koppan a tükörben, már csak koponyámat látom. Krémer József Pajkosan játszol Keresem a szemed, a tekinteted, Nem veszel észre — Szomorú gondolataim között Vidáman rám nevetsz! Felvillan egy csillag az égen. Csak egy hulló meteor fénye. Más karján táncolsz boldogan — A sarokban állok — Könnyed mozgásod andalít, Butává, esetlenné válók. Szép szemedben fiatalságod — Nekem a szemem nem ragyog. Te pajkosan játszol mással, Én — szerelmes vagyok! Szélre festett ágakon pihéböl tákolt madarak, fölröppenne a reggel is, szeme olajjal gyúrt sárdarab. Böfögnek a perc kéményei. Vasfolyókon döglött vashalak, vaskötélen lóg a nap* Elkoszolódott rongy a nyár, üvegre vésett tó alatt úsznak ferde vonalak. san beszélt, mint aki megszokta, hogy mindig az övé az utolsó szó. Mindjárt az elején leszögezte: főis­kolai hallgató vagyok s nyolcszáz fo­rintnál egy fillérrel sem tudok töb­bet fizetni. Sürgősen kell egy szoba, mert összevesztem a szüleimmel. Szívesen hallott volna erről többet is Homokiné, de nem kívánt tolako­dónak látszani. Majd valamelyik es­te, tévézés közben — gondolta és sietett megnyugtatni Juditot, hogy ne aggódjon, minden rendben lesz. Titokban pedig örült. Akárcsak teg­napelőtt amikor váratlanul megszó­lította a lánj^ Barátságos hangon megkérdezte, hogy nem rendezhet­ne-e egy házibulit a születésnapjá­ra. Meghívná évfolyamtársait, csupa klassz fejet. Ne izguljon, nem csi­nálnak semmi rosszat. Hát ő nem is félt és habozás nélkül igent mon­dott. Töprengeni csak azon kezdett, hogy milyen ajándékot vegyen. Il­lene valamit adnia a lánynak szüle­tésnapjára ... Közben teljesen besötétedett. A szemközti ház fényei különös árnyé­kokat rajzoltak Homokiné köré. Sa­vanyú mosoly terült szét a gyűrött arcon. Üjabb csöngetés, ha jól számolta, már a negyedik. Hányán lehetnek odabent? Egyre hangosabban beszél­getnek, de nem hallani miről, mert alaposan felerősítették a magnót, ő is szóba kerül vajon? Ostoba kér­dés. Nyilván van izgalmasabb té­májuk. Tényleg, milyen is lehet egy mai házibuli? Jó lenne benézni hoz­zájuk. Csupán néhány percre, de nem akarja magát rájuk erőszakol­ni. Kár, hogy Jutka félreérthetetle­nül jelezte: nem lesz szükségük tár­saságra. Sőt, azt tanácsolta, hogy menjen el, ha lehetséges. De hát hová is mehetne szombat éjszaka? Inkább bevesz pár szem Tardylt. Egy biztos; nem fogja elrontani a fiatalok szórakozását. Tíz óra múlt, itt is az ideje, hogy lassan lefeküd­jön. Nem zárta kulcsra az ajtót. A szokatlan adag altató .kábult ólomba süllyesztette Homokinét. összefüggéstelen képek kergették egymást a fejében: ismét fiatal volt és mindenki mosolygott rá. Már ke­resztültűztek a napsugarak a kopott függönyön, amikor magához tért. Körüljártatta szemét a megszokott tárgyakon, de valamit nem talált. Apránként jutott el tudatáig, hogy Fifit szeretné látni. Igen, este, a nagy izgalomban kint felejtettem — suhant át rajta. Szuszogva felkelt és imbolygó léptekkel megindult a hallba. A kalitka azonban üresen állt. Hát hol vagy, te csibész? — mor­molta tanácstalanul forgolódva. Az­tán — némi bűntudattal — bepil­lantott Judit szobájába is, amelynek ajtaja félig nyitva maradt. Nagy rendetlenség és sehol senki. Eltűnt a lá~v minden személyes holmija is. /Ásszeráncolt szemöldökkel belé- ” pett, s tekintete hirtelen a fe­hér vázára siklott. Kár érte — gon­dolta s elszontyolodva kézbe vette ronccsá vált ajándékát. S ekkor két­ségbeesett, vad düh fogta el. A váza alján hevert Fifi. Suhintások FIGYELMEZTETÉS Az erkölcs nem magányosig ELVISELHETETLEN FRÁTER Zavarja a zavarost. XX. SZÁZADI kirké Társaimat akkor változtatta disznóvá, mikor a moslék végzetesen fogyni kezdett. AZ IDŐ HALAD A szemét embernek, idő haladtával, az aljassága csak öregbedik­PÁRHUZAM A nem haladó hagyományok is haladnak. AZ ÚRIASKIGYÖ TILTAKOZÁSA Midőn élve felfalta a kecskét, s az bágyatag rugdalózott hüllő-hasában, a boa constrictor tiltakozott a legmagasabb fán a belügycibe való beavatkozás miatt* A pAlmamagra tett KORÉ Nyomás alatt nő a pálma, nagyobb nyomás alatt férgek tenyésznek. KOLLEGIALITÁS ' Amikor a sasmadár repülését a lúdgunarakhoz igazítja. MI A HABORÜ? Holtszezon* PRAKTIKUS Temetőben csatát vívni. A HABORŰRÖL Azért, mert a legszebb szín a fekete, nem kell a világot gyászba borítani. Elba szigetén Cs. Kovács László grafikája Gulay István-­Villámcsapás Az ég borús, viharos. Vadul zuhog az eső, dörög, villámlik. Ősélmény ez, lenyűgöző, sok beteg áll a csukott ablak mögé, hogy átérezze az ele­mek tombolását. _ A város fölött húz el a Prágába vagy onnan Budapestre igyekvő re­pülőgép. Napsütéses időben azt ugyanígy szokták bámulni. Megszok­hatatlan csoda a vihar is, a gépma­dár is, amiben emberek ülnek. Ide­geink még hallatlanul merevek — az elménk sokkalta fürgébb. Az idegrendszer sok ósdi és örök él­ményt őrizhet. Utóbbiak közül a vi­har rettenetét. Lassan elvonul a vihar. A felhők mögött megcsillan a ngp. Elül a szél, eső utáni friss levegő tódul be a ter­mekbe a gyorsan kinyitott ablako­kon. Szirénázás hallik. mentőautó for­dul be a kórház kapuján. Egy férfi! emelnek ki belőle hordágyon. Poko­lian néz ki. Családtagjai kísérik. A főorvos már a folyosón megnézi. — Mi történt a beteggel? Egyszerre hárman válaszolnak. — A közelében csapott le a villám! Megégett! Földhöz csapta. Mi szed­tük fel. — Hol? — A réten! — Miért ilyen sáros? Csupa sár! Sáros az a rét? — Nem. doktor úr, leföldeltük. — Hogy-hogy? — Hát a villám is áram, nem? Le­het,, hogy már meg is halt volna, ha nem földeljük le. — Földet szórtak rá? Mivel? — Lapáttal, meg kézzel, minden­nel! — hadarják. — Amivel tudtuk! Az orvos döbbenten hallgatja őket. A beteget elküldi, mosdassák meg a földtől. Másik két orvossal együtt bemosakszik, megy a műtőbe. Ott­hagyja a rokonokat a folyosón. Dü­hös. Dühös? Nem düh ez. Felindultság Villámcsapás, ami belevágott — őt érte. A legfiatalabb orvos mulat az eseten. Csakugyan hihetetlenül ne­vetséges. — Le van földelve a készülék? — mutatja a műtősnőnek az egyik mű­szert. — Holnap hozzon egy zacskó virágföldet, biztos, ami biztos, le­gyen ... A főorvos csak azt mondja, a nagyanyja a haláláig nem vetkőzött le a tévébemondók szeme láttára! Aztán hozzák a beteget. Áléit, de él. Megkezdik a műtét előtti vizsgá­latokat. Odakint a folyosói pádon a roko­nok kétségek közt vergődnek. Em­berséges emberek ők — most ret­tegnek: lehet, hogy ártottak a földe­léssel? De hát úgy tudták... Szeretnék, ha valaki megnyugtat­ná őket. De csák fel-feltflnik egy-egy fej egyik-másik ajtóban, folyosói sarkon, megnézik őket, néha kun­cognak is ... Ez a három ember: szenzáció. Le­sik őket, mint az imént a vihart, s a következő pillanatban majd a ma­gasban elhúzó repülőgépet. Értik, s mégsem értik őket! A f

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents