Pest Megyei Hírlap, 1983. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-09 / 264. szám

1983. NOVEMBER 9., SZERDA *v^$p1cm» 5 Drága a nád, a kőműves Összedől, ha nincs ki gondozza Hideg eső veri a vá!;?ogfaIakat az ócsai műemlék templom környékén. Kitartóan rombol a víz, -becsurcg a nádtetőről a padlásra, felpúposodik a tavaszi meszelés. A házak lakói már előre számolgatják a jövő évi tataro­zás költségeit. Öregek az Alszegen Idős, görnyedt hátú asszony kopasznyakú tyúkot kerget az Alszeg kihalt utcáján. Ö is szívesebben üldögélne a kályha mellett, de n,em ve­heti a lelkére, hogy a szeme láttára vesszen" el a szomszéd jószága. Megrakott teherautó zötyög arra a földúton,, a fia­tal sofőr azonnal megáll, nagy szakértelemmel segédkezik a rémülten káráló szökevény el­fogásánál. Egymásra utaltak itt az em­berek. A fiatalok közül sokan íényelmesebb lakóhelyet vá- asztottak maguknak. Egyedül­álló öregek küszködnek évről evre a leomló vályogfalak tá­masztásával. Aki n,em bírja egyedül a munkát, az kőművest, nádazót fogad, vagy reménykedik, hogy az épület kibírja még a hátralevő néhány esztendőt. Az örökösök aztán sorsukra hagy­ják a vályogházakat, hiszen ahhoz, hogy a modern élet kö­vetelményeinek megfelelően átalakítsák, a Műemléki Fel­ügyelőség engedélyét kellene kérniük. Szívesen lebontanák, a viskókat, hogy a helyükbe új emeletes házakat építsenek, de ehhez a felügyelőség aligha járulna hozzá. Kis segítségek így aztán a gazdátlan kuny­hók hamar megadják magukat az enyészetnek, egyre több be­szakadt tetőt, málladozó falat látni. Miklós János házárfak oldala is kidőlt, s a majd ki­lencven éves idős ember egy álló esztendeig nézhette a csil­lagokat — a konyhából. — Véletlenül jutott tudorná* somra az-eset — mondja Far­kas János tanácselnök. — A honvédség KISZ-szervezete sietett János bácsi segítségére, s hamar rendbe hozták az épü­letet. A bizalmatlanságáról ismert idős ember reakciója meglep­te a rokonokat éppúgy, mint a tanácselnököt: Hosszú eveK alatt összegyűjtögetett ötven­ezer forintját hagyta a tanács­ra, hogy a pénz kamataiból évről évre ösztöndíjat fizet­hessenek a legeredményeseb­ben tanuló gyerekeknek, kö­zépiskolai évei alatt. Farkas János így folytatja: — Sajnos, mi csak aprósá­gokkal, társadalmi munkával, szociális segéllyel, gondozás­sal siethetünk az öregek segít­ségére. Arra, hogy a megürült házakat tanácsi kezelésbe ve­gyük, nincs anyagi fedeze­tünk, megvásárolni nem tud­juk azokat. Nemrégiben azon­ban egy gyermektelen idős asszony a nagyközségre hagy­ta a házát. Végrendeletében az áll, hogy hátralevő évei alatt, számít a segítségünkre, azaz ha rászorul, igénybe ve­szi a szociális gondozást, a se­gélyt. Feltételként ‘szabta, bogy házában pedagógus szol­gálati lakást rendezzünk be. Egy épület sorsa tehát már -'Időit. Az Ágasház is gazdára ‘alált, az ásványgyűjtő szak­kör kapott itt helyet, s így van, ?ki karbantartsa az épü­letet. Változik a környezet — A nagyközségnek ugyan sok mindenre szüksége lenne, például időszerű az öregek napközi otthonát létrehozni, de nem tudjuk megvenni az üres épületeket. Mindenesetre a Gödöllői Agrártudományi Egyetem már készíti a tervet az egész tájvédelmi körzet rendezésére, hasznosítására. A templom környéki házaknak ebben is szerepet szántak. Az Országos Műemléki Fel­ügyelőség állásfoglalása egy­értelmű. Védettnek csak a templomot, s a tájvédelmi kör­zet fogadóházát nyilvánítot­ták. Meg kell azonban óvni a templom eredeti környezetét, a műemléki hatás fenntartása érdekében. S azért, hogy akár­mit ne lehessen a templom köré építeni, az átalakításhoz az engedélyüket kell kérni. A lakóházak fenntartása egyéb­ként a tulajdonosok feladata. — Évi hat-hét ezer forintom­ba került, hogy a házat kívülről, belülről rendben tartsam, ne­hogy a fejemre omoljon. Na­gyon rendes ember a nádazó, s úgy hallottam, olcsón ka­punk majd nádat a tájvédelmi körzettől. Mégis sok ez a pénz a mi nyugdíjunkhoz képest — mondja özv. Gál Sándorné a Kálvin utcából. Nem is mindenki áldozza az épületre. Miklós János például inkább néhány tehetséges gye­rek továbbtanulására szánta, pedig a háza falának megja- víttatása nem került volna öt­venezer forintba. A szemközti épület, már régen összedőlhe­tett, ott csak néhány gerenda meredezik a derékmagasságig lekopott sárfalakon. Tavasztól ismét jönnek a tu­risták. Fejlődik a tájvédelmi körzet, készül a hosszú távú rendezési terv. Talán még né­hány évig friss mészruhát öl­tenek májusra az Alszeg öreg házai is. Aztán lassanként — felügyelőségi szempontok ide vagy oda — szépen összeros- kadnak. A nádat elhordja a szél, a sárfalak elfolynak az eső- és hólével... Vajon marad-e az . ócsai templomnak műemléki kör­nyezete? Márványi Ágnes Kártyák és poszterek Sikeres próbaüzemelés után folyamatosan termel már az Of­szet- és Játékkártya Nyomda. Az új, korszerű nyomdában nye­reséges, exportképes termékek gyártására vállalkoznak. Kár­tyatermelésük több mint a felét külföldön értékesítik, 20 szá­zalékkal növelik a poszterek előállítását, fokozzák a prospek­tusok, levelezőlapok, naptárak exportját. A vártnál többet gyarapodtak Terven felül, összefogással Nagykátán és a környező falvakban a helyt erőfor­rások koncentrálása és a kezdeményezések eredménye­ként több új, a hatodik ötéves tervben nem Is szereplő létesítménnyel javították a lakosság ellátását, helyzetét. A jelenlegi tervidőszakban 261 millió forint fejlesztési összeggel gazdálkodhatnak, tíz százalékkal több ez, mint volt az ötödik ötéves tervben. A köz érdekében Eddig az előre számított 142 millió forint helyett már 191 millió forintot tesz ki a járás­ban a társadalmi munka érté­ke.' Már ez a szám is jelzi, hogy a lakosság igen sokat tett a köz érdekében. Nem rit­ka az olyan példa sem, mint a farmost és tápióbicskéi ta­nácsi vezetőké, akik részt vál­laltak különféle beszerzések­nél, hogy így is segítsék a be­ruházások befejezését. Gond is van, mert nem egyedi eset, amikor a beruhá­zók céljaival ellentétben a tervezők nem törekedtek az ol­csóbb, az egyszerűbb és a cél­nak megfelelőbb megoldások­kal. így azután nem csoda, ha többször is sor került tervmó­dosításra. Pedig az építkezé­sek elhúzódása minden eset­ben többletköltséggel jár, pél­dául a Tápiószecsőn épülő 600 adagos konyhánál, a tápió- bicskei iskola szennyvíztároló­jánál, valamint a kákái lakás­építésnél. Az eltelt három év alatt fel­épült 63 tanácsi és 56 OTP- lakás. Előkészítés alatt áll a nagykátai 22 és 150 lakásos OTP-társasházak építése, me­lyeket 1985-ben kívánnak át­adni. A magánerős építkezés aránya 43 százalékos, de amennyiben a kiadott építési engedélyeket is figyelembe vesszük (161), akkor a terv­nek megfelelően alakul. gyermekek örömére Fejlődtek ez idő során a gyermekintézmények. Különö­sen nőtt az óvodák és iskola­napközik befogadóképessége. Szentmártonkátán, Tápiábics- kén és Tápiószentmártonban egy-egy új 50 személyes óvo­da épült, s Tápiógyörgyén —- terven felül — egy hasonló óvoda. A napköziben 400-zal több gyerek tanulhatott. A fejlesz­tés háromszorta több a terve­zettnél! Megépült Nagykátán a 60 személyes bölcsőde is, s itt együttesen már 170 kis­gyermek elhelyezésére nyílt lehetőség. Általános iskolai tantermekből Nagykátán 4, Tápióságon és Szentmártonká­tán 2—2 készült el. Jövő évi átadásra vár a nagykátai 12 tantermes és a farmosi 6 tan­termes új iskola. Viszont min­denre nem futja: nem számít­hatnak az általános iskolások a beígért tornateremre Tápió­szecsőn és Tápiószőlösön, csu­pán a nagykátai készül el idő­ben. Tápiószelén társadalmi összefogással kezdték el építe­ni az új tornacsarnokot, mely­hez még 2 milliónyi támogatás kellene. A gyermekélelmezés javítá­sában szép eredményeket mondhatnak magukénak, hi­szen Tápiószecsőn 600 - adagos konyha épül 1984-ig. Átadnak még Pándon és Tápióbicskén is egy-egy 200 személyre főző konyhát. A Tápiógyörgyén el­készülő 300 adagos konyha pe­dig kimondottan az idős em­bereknek nyújt étkezési lehe­tőséget. Safát erőbő! Bővült az egészségügyi háló­zat is, Szentmártonkátán az idén, Tápiószecsőn jövőre ke­rül sor az orvosi rendelő és lakás átadására. Tápióságban egy iskolaépülef felújításával és átalakításával egészségügyi komplexumot hoznak létre, lesz benne orvosi, fogorvosi rendelő, tanácsadó-helyiség1 és gyógyszertár. A munkát az idén kezdték el. Javult a kommunális ellátás, mivel 9916 méter szilárd bur­kolatú út készült el, éppen háromszorosa a tervezettnek. Tápiógyörgyén saját erőből mintegy 3 kilométernyi utat építettek, Tápiószecsőn pedig 2 és fél millió értékű társadal­mi munkával segítették az út­építési munkálatokat. A kor­szerűsített utak hossza mint­egy hétezer méter, jóval több 3980 méternél — ennyi volt az előirányzott. A 22 kilométer hosszúságú járda helyett Nagykátán és környékén 31 kilométer készült el, ez szin­tén a lakosok érdekét szolgál­ja­A vezetékes ivóvízhálózat is nagymértékben gyarapodott Szentmártonkátán és Tápió­szentmártonban az egész köz­ségre kiterjedt, másutt pedig tovább bővült a vezetékrend­szer. A 300 kilométernyi cső­hálózat biztosítja az ivóvíz­ellátást. Előkészítés alatt áll a pándi és a tópiósápi ivóvíz­műtársulat. A belvízrendezésre 14,6 mil­lió forintot használtak fel Ká­ka, Nagykáta, Szentmártonká- ta, Tápiógyörgye és Tápió- szentmárton községekben. A villanyhálózatot pedig 346 új lámpatesttel korszerűsítették. Szalai Mária Betakarították Kísérleti tengeri Betakarították a kísérleti kukoricát az MTA Mezőgaz­dasági Kutatóintézetének gaz­daságában: másfél hónap alatt több ezer kisparcelláról tör­ték le a csöveket, különlege­sen finom munkát végző ap­ró kombájnokkal. Hazai és külföldi hibridek, fajták, faj­tajelöltek, kombinációk vizs­gáztak a kísérletekben, hogy terméseredményeik, agronó­miái és biológiai tulajdonsá­gaik alapján válasszák ki kö­zülük a továbbtermesztésre, újabb próbára alkalmasakat. Egyetlen esztendő eredményei alapján nem döntenek egy kukorica sorsáról sem, min­den fajtát, fajtajelöltet hib­ridet több évig termesztenek, hogy minden tulajdonságuk a felszínre kerüljön. A nemesítek a kukorica- termesztés gazdaságosságának és biztonságának javítása ér­dekében a mostaninál egészsé­gesebb fajtaafányok kialakítá­sát szorgalmazzák. Olyan hib­rideket igyekeznek nemesíte­ni, amelyek meghálálják az intenzív termesztés viszonyait, bőtermők, ellenállnak a külön­böző betegségeknek, s fel­veszik a versenyt a jelenleg termesztett külföldi fajtákkal. A kísérleti parcellák ered­ményei azzal biztatnak, hogy rövid időn belül több ilyen I fajtához juthatnak a ter- I mesztők. N yár végén esett össze az udva­ron. Megdöbbent, amikor elte­rült: hirtelen nem tudott lepni, lá­bából elszállt az eró, s mint egy fa­rönk, elvágódott. Felesége és nagy­lány unokája riasztotta a szomszédo­kat, hogy segítsenek becipelni a szo­bába, mert az öreg nem érzi és nem tudja mozgatni a bal lábát, bal kar­ját. Mire csak úgy ruhástól elhelyez­ték a heverőn, szája széle is lecsú­szott. A szavak, amit nyögve kiej­tett, értelmetlen zagyvasaggá keve­redtek. Az orvos megvizsgálta, s már küldte is a közben előkerült vöt a mentőkért. Súlyos eset, bal ol­dali bénulás, mondta az öregasz- szonynak, aki csak azt ismételgette: na, konok görög, most elkapott a Éépszíj. Hová lett a nagy erőd, a nagy akaratod, he? Az öreg megért­hette, hogy mit mormol. a felesége, mert becsukta szemét és nem nyitot­ta ki, amíg el nem indult vele a mentőkocsi. A szekrények mélyéről előkerültek az ünnepi ruhák. A család megba­rátkozott a halál gondolatával, már a temetés előkészületeiről beszélget­tek, a vő még a temetőbe is kiment, hogy szép sírhelyet válasszon a ko­nok görögnek, aki negyven eszten­deig a falu hangadója volt. Konok, ''volt, kíméletlen magával, de mások­kal szemben is. Amikor a szövetke­zetből nyugdíjba ment, hatalmas kertjében meg a két nadrágszij- parcella szőlőjében varázsolt paradi­csomi állapotot. Tíz, húsz sertést hizlalt szüntelen, a kacsákat, libá­kat, tyúkokat számon se tartották. Asszonylánya előbb biciklivel, ké­sőbb egy rozzant autóval kosár­szám vitte a tojást piacra. Tavasszal, amikor más éppen palántázott, a ko­nok görög már küldte a piacra a fó­lia alatt termelt paprikát, paradi­csomot. retket, salátát. Télen, nyá­ron ő ébresztette a hajnalt, s náluk aludt ki a fény legkésőbb. Bora hí­res volt a környéken. Akármennyi termett neki. soha nem adott el egy litert sem. Nem tudják ennek az árát megfizetni, mondogatta, azért iszom meg a jó komáikkal, cimbo­rákkal. Embertelenül hajszolod ma­gad, a családodat, mondtam neki egyszer, amikor két napig nála ven­dégeskedtem. Én nem tudok más­képpen élni, én egy percig nem tud­nám nézni, mint más, az árválkodó üres ólakat, istállókat, a gyomverte udvart, ahol semmi aprójószág. Azt mondják, kizsákmányolom a kerte­met, a szőlőmet is, mert ahol csak lehet, évente kétszer, háromszor ül­tetek salátát, borsót, retket, hagymát, ami megy. A föld olyan, mint a te­hén, háromszor is fejheted, csak gondozd, ápold, etesd. Én nem saj­nálom a pénzt a műtrágyára, há­rom-, négyévenként meg az istálló- trágyára, a föld meg nem sajnálja tőlem a termését. Igaz, igaz, bólogat­tam, de belerokkansz. Ez a sorsunk, de a tétlenségbe, a lustálkodásba én már régen belerokkantam volna. Í gy lett a lányáéknak emeletes háza a negyedik szomszéd tel­ken, így lett az unokájának kétszo­bás öröklakása a városban. S neki meg talán éppen ezért maradt meg a régi gönc, amiben mindig jól érezte magát, még a színes televí­ziója előtt is. Újságot, hetilapokat járatott, ha pihengetett, a tornácban üldögélt, olvasgatott, s a reggeltől késő estig szóló rádiót hallgatta. Hónapok múlva kaptam hírt a konok görög letaglózásáról. Nem akartam hinni a mendemondának. Lehetetlen, hogy összeroppanjon ez az éjt, napot összeszövő acél gerincű ember, sopánkodtam magamban, és ■ vejem új Daciájával látogatóba in­dultam. A tornác lépcsőjén állt. két SZTK-s botra, támaszkodva. Sassze­me a kaput leste, véreres és könnyes volt, amikor megölelt. Leültünk. Botjával az asztalra csapott. — Hol vagytok? Hozzátok ki a pá­linkát meg a bort! — kiáltott. Nagylány unokája szaladt ki a po­hárral, a pálinkával, a borral. Julis­ka néni a nyári konyhából jött bot­ladozva, befáslizott lábát húzva, von­szolva. Néhány kedveskedő üdvözlő szó után magunkra maradtunk. — Meggyógyultam, hazaküldtek, .közölte velem ridegen, csak a fene beleesett a bal lábamba, nem akar úgy engedelmeskedni, mint régen, azért kell a bot is. Nem nyelt egy kortyot sem, de en­gem biztatott, hogy kóstoljam meg a körtepálinkáját, no, meg az új bo­rát. Ízlelgettem biz én biztatgatás nélkül is, mert nem volt velem a vigyázó őrszemem, a feleségem, aki rám szólt volna, hogy lassabban, ritkábban emelgessem a poharat. — Tudod, micsoda károm van ne­kem? — csattant fel váratlanul. — Nem hinnéd el, ha elmondanám! Bólogattam, hogy elhiszem. — Mit hiszel el? Tudod-e azt, hogy azóta, mióta bevittek a mentők a kórházba, ezek itt herdálni kezdték mindazt, amiért én annyit kínlód­tam. A nyári konyhából éles, sípoló kiáltás: — Ki herdálja? Én, a feleséged? Úristen! — Ne hallgass rá — legyintett. — A mentő kifordult az udvarról, s megnyúzták az áldott jó birkámat, már másnap, a drágaiátos gyerekek, rosszul tömték ki a bőrét, áshatom el. Szüret előtt nem készítették elő a hordókat, késve is szüreteltek, a seregélyek megdézsmálták. Betegen gondoztam, a derekam nem akart hajlani, akkor letérdeltem minden szölőtő mellé, úgy metszettem meg, úgy kötöztem, koccsoltam térden csúszva. Nézd meg a kertet, elva­dult. méteres lett benne a gaz. Kér­dezem: a borsó helyére miért nem ültettek salátát, retket. A válasz: mikor és ki ültetett volna. Ki ásta volna fel, hiszen. már belerokka­nunk a munkába. Milyen munkába? Hárman, négyen abba, amit én egye­dül csináltam meg évekig? A szél megbontotta a sertésól tetejét, kér­tem, hogy tegyenek rá egy öl szal­umat, kössék le, mert ha jön a tél, a szél beveri a havat, tönkre megy a jószág, tönkre megy a deszkahídlás. Még most is úgy van. És úgy is lesz, amíg én meg nem csinálom. A bort, csak inni szeretik, de gondozni nem, az anyjuk mindenit! Lobog a tekintete. Félek, hogy rosszul lesz. Csendesebb, békésebb vizekre próbálom evezni a gondola­tok hajóját. Hiába. Csattan a botja és folytatja: — Micsoda károm van nekem! A jószág fele odalett. Tíz, húsz tyúk­nál több nem csámborog itt több, és milyen borzas tollúak, mintha min­dig csak vaktában kaptak volna en­ni, inni. Az ólakból elinaltak a hú­zók, de senki nem gondoskodott ar­ról, hogy ne maradjon üresen a he­lyük, mert élni kell jövőre iá. És hol van a kisbarl? Hiába kérdezem, . csak a vállukat rángatják. C;rós hang szeli át a levegőt. — ^ Minek gondolsz te mán a jövő­re? örülj, hogy még élsz. Meg­mondta az orvos, ha idegeskedsz, olyan agyvérzést kapsz, hogy örök­re hangod veszted. — Hallod? Ezt várják! A sírhe­lyemet is kiválasztották. Mondtam a vejemnek, hogy jó hely az való­ban, de neked, te bumburnvák. Ki­botorkálok maid és megnézem, hogy foglalod el bénne a helyed. Felszakadt benne a konok, gúnyos nevetés. Szeme véreres volt, és szik­rázott. Bába Mihály: onoL aöröa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents