Pest Megyei Hírlap, 1983. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-09 / 264. szám
6 1983. NOVEMÜFn 9.. S7ERDA Jogi tanácsok Aki felel barátja adósságáért • Verekedés után indokolt a vétkes személy elbocsátása Rehabilitáció a tsz-ckben A Magyar Közlöny 49. számában megjelent a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter rendelete a tsz-tagok rehabilitációjára vonatkozó korábbi jogszabály néhány Végrehajtási kérdéséről. A megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkozlatására és szociális ellátására idén hozott egészségügyi miniszteri rendelet — mint ismeretes — átfogóan szabályozta a rehabilitáció egész rendjét. Ennek keretében a termelőszövetkezeti dolgozókat a népgazdaság más ágazataiban dolgozókkal azonos elbírálásban részesítik. A termelőszövetkezetekben Idén július 1-től a tagok a költségvetés terhére részesülnék szociális ellátásban, ez sokat segít a megváltozott munkaképességű dolgozók helyzetén. Ugyanakkor a közös gazdaságok maguk is keresik, hogyan lehetne újabb munkahelyek létesítésével, átképzéssel és más módon segíteni a rehabilitáció kibontakozását, Azt, hogy erre szükség van, az idevonatkozó régebbi, illetve a mostani jogszabály egybevetése is igazolja: egy, csaknem 20 évvel ezelőtti rendelet a rehabilitációt csakis az üzemi balesetekre és a gümő- kóros megbetegedésekben szenvedőkre szűkítette le, a mostani rendelkezés már a megváltozott munkaképességűek termelőmunkába állításáról intézkedik; tehát sokkal szélesebb körre terjesztették ki a társadalom, a helyi gazdaságok és a munkahelyi kollektívák segítőkészségét. A rendelkezés figyelembe veszi a mezőgazdasági nagyüzemekben megváltozott munka- körülményeket, azt, hogy a szakemberek nagy teljesítményű gépekkel dolgoznak, nap mint nap nagy erőpróbának vannak kitéve s mindez a' leggondosabb egészségügyi ellátás esetén is fokozottabban igénybe veszi a szervezetet. A nagyüzemllcg nem hasznosítható földek tartós használatba adásáról a 19/1933. (X. 16.) MÉM-ÉVM-PM.-IM. rendelet intézkedik. (Magyar Közlöny 47. szám.) A jótállá: 1 alapképzés megszüntetéséről, a jótállási költségek elszámolásáról kiadott >'32/1983. (X. 20.) PM. sz. rendelet a Magyar Közlöny 43. számában jelent meg. 6 Az adós tartozása fejében, lehetséges-e harmadik személynél foglalni? Egyik olvasónk azt írta levelében, hogy semmi köze barátja tartozásához. Ennek ellenére nála foglaltak le egy televíziót és egyéb ingóságokat. Az igaz, hogy az ingóságok egy része a barátjáé, de a televízió saját tulajdona. Mit tehet olvasónk, hogy mentesítsék ingóságát a foglalás alól? Olvasónknak részben igaza van. A saját ingóságát a foglalás alól mentesíttetheti, viszont barátja ingóságai nem mentesek a foglalás alól. A jogszabály értelmében, ha a végrehajtást kérő közlése vagy más körülmény alapján, valószínű, hogy a harmadik személynél levő ingóság az adós tulajdona, a végrehajtó a harmadik személyt nyilatkozatra hívja fel, figyelmeztetve őt jogaira. Nyilván olvasónk is kapott ilyen figyelmeztetést, és ennek értelmében 8 napon belül köteles közölni, hogy nála vannak-e azok az ingóságok. amelyeket a végrehajtási értesítésben a végrehajtó megjelölt, és azokat milyen jogcímen tartja birtokában. Arra is nyilatkoznia kell, hogy elismeri-e az adósnak az ingóságokra vonatkozó tulajdonjogát, valamint tart-e valaki igényt a legfoglalt dolgokra és milyen jogcímen. Ha olvasónk elismeri, hogy a nála levő ingóság a barátja tulajdona, akit nagyobb adósság terhel, akkor az ottlevő ingóságokat jogosult lefoglalni a- végrehajtó. Ha olvasónk az említett nyilatkozatot nem teszi meg időben, vagy barátja tulajdonjogát A munkabér fizetési napok megállapításáról a 22/1983. (VII. 28.) PM. sz. rendelet intézkedik, amely a Művelődési Közlöny 20. számában jelent meg. A megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról a 8/1983. Eü. M.-PM. számú rendelet rendelkezik, amely a Társadalombiztosítási Közlöny 6. számában jelent meg. nem igazolja, az a személy, akj a végrehajtást kérte, pert indíthat olvasónk ellen a foglalás tűrése iránt. A perköltséget, ha olvasónk a nyilatkozatot saját hibájából mulasztotta el. neki kell viselnie. Ugyancsak olvasónknak kell viselni azokat a költségeket és azokért a károkért való felelősséget, amelyek abból származnak, hogy az adós tulajdonjogát eltagadta, vagy amikor a felhívást kézhez vette, azokat egy másik személynek továbbadta, és ezáltal a foglalást meghiúsította. Ami a televízióját illeti, azzal kapcsolatban tulajdonjoga igazolása alapján, a végrehajtást kérő ellen, úgynevezett igénypert indíthat a bíróságnál. • Fegyelmi büntetéssel ha. tározatlan Időre áthelyezett dolgozót rehabilitáció esetén sem köteles a munkáltató az eredeti munkakörébe visszahelyezni. P. K. gödöllői olvasónkat 2 évvel ezelőtt csoportvezetői munkakörből előadói munkakörbe helyezték. Ez a kétségtelen visszaminősítés volt. havi jövedelme is kevesebb lett. Két év alatt szorgalmasan dolgozott, egyik újítását is elfogadta a vállalat, és ezért rehabilitálták és törölték fegyelmi büntetését. Olvasónk ezután azzal a követeléssel állt elő, helyezzék vissza csoportvezetői beosztásba. Azt a munkakört, amelyet korábban olvasónk dolgozott, ma már más ember tölti be, és kiváló eredménnyel. Annak a dolgozónak arról a munkahelyről való elmozdítására nincs ok, mert az munkajogi bonyodalomhoz vezetne. Olvasónknak főelőadói munkakört ajánlottak, és korábbi fizetését is megfejelték, ezt azonban nem akarja elfogadni, mert szerinte a rehabilitáció azt jelenti, hogy az eredeti munkakörébe kell őt visz- szahelyezni. Olvasónknak akkor volna Igaza, ha meghatározott időre helyezték volna alacsonyabb munkakörbe. Áthelyezése azonban határozatlan időre szólt, és a régi munkahelyre való visszahelyezése nem követelhető. Megjegyezzük, hogy egyébként nem volna akadálya annak — ha az célszerűnek mutatkozik —, hogy a vállalat mérlegelési jogkörében a fe- gvelmileg határozatlan időre áthelyezett dolgozót korábbi munkakörébe visszahelyezze Ilyen intézkedésre azonban a munkáltatót kötelezni nem lehet, Ügy gondoljuk, a rehabilitációhoz fűzött kívánalom olvasóink esetében is teljesült, mert magasabb munkakörbe helyezték, és fizetése is több lett a korábbinál. • A munkahelyi felettes tettleges bántalmazása esetén, Indokolt a vétkes személy elbocsátása. Az egyik állami gazdaságban a gépkezelő az őt többszörösen rendre utasító felettesét szidalmazta, majd szó szót követve, tettlegesen is bántalmazta. Emiatt őt azonnali hatállyal elbocsátották. A döntőbizottság is helyben hagyta a határozatot, s a dolgozó kérelmét elutasította. Olvasónk tőlünk kér tanácsot, szerinte, felettese ok nélkül vonta felelősségre, és mivel már nem ez volt az első eset, nem tudta magát türtőztetni, Kétségtelen, hogy a munkaügyi vita elintézésének nem ez az elintézési módja, ami itt történt. Akárhogy is hibáztatható olvasónk felettese, mégsem ragadtathatta volna cl magát a tettlegességig. Ha aggály nélkül megállapítható, hogy olvasónk akár szándékosan, akár gondatlanul szegte meg munkaköri kötélessógct, akkor a fegyelmi vétség tárgyi súlyára, de az általános és az egyéni megelőzés szempontjaira is figyelemmel, az elbocsátás fegyelmi büntetéé kiszabása indokolt. Kétségtelen, fel kellett volna tárni a'” felettes magatartását is, mert ha az is támadó jellegű, vagy ok nélküli volt. és agresszív fellépése váltotta ki olvasónk magatartását. Bár volna enyhítő körülmény, de mégsem hisszük, hogy annyira latba esne ez, hogy a bíróság a fegyelmi elbocsátást megmásítaná. Mindenesetre próbálja meg, forduljon bírósághoz. Dr. M. J. na—ontwnPCTntj ubo« í ”Ti / n \ p k k N i) k l ET E I B Ö I. — A Szépművészeti Múzeumból Műkincseket loptak el Szombaton, a késő éjszakai órákban ismeretlen tettesek betörtek a budapesti Szépművészeti Múzeumba, s hét, ott kiállított, nagy értékű festményt tulajdonítottak el — mint az már ismeretes. Elvitték Raffaello Esterházy madonna című, olajjal fára festett képét. A kép mérete: 28,5x21,5 centiméter, leltári száma: 71, Hátsó oldalán az Esterházy család pecsétje látható. A kép keret nélküli. A festmény Máriát a gyermek Jézussal és keresztelő Szent Jánossal — egy női és két fiúalak — ábrázolja. Az egyik fiú alak Mária mellett egy sziklára vetett kendőn ül. A másik fiú alak féltérden — a baloldali előtérben — kezében írás-szalag látható. A kép hátterében hegyvidéki táj, antik szobrokkal. Az alkotáson a világoskék szín dominál. A második eltulajdonitott kép Raffaello Ifjú képmása című olajjal fára festett alkotása. A kép mérete: 54x39 centiméter, leltári száma: 72, amely a kép hátoldalán van. A festmény lányos arcú férfi mellalakot ábrázol, aki jobb kezében papírt tart. A haja nyákközépig érő. fején sapka van, a kép jobb oldali hátterében egy hegyen vár látható, balra folyó és hegy. A képen a kék és a piros szín dominál. A harmad'’ kép Ciorgione egy ismeretlen utánzójától származó Giorglone-képmás. A fára ragasztott papírra olajjal készült festmény mérete; 31,5x28,5 cm, leltári száma: 86. A negyedik és az ötödik kép Giovanni Battista Tiepolo alkotása, amelyeket olajjal vászonra festett a művész. Az egyik kép: Mária hat szenttel címet viseli. Mérete: 72,6x56 centiméter. leltári száma: 651. A képen oszlopok előtt felhőkön lebegő, széttárt karú Mária, előtte öt térdelő férfi és egy nő látható. Mária ruháját egy angyal emeli, a kép előterében a földön koponya, csontok és könyv látható. A másik Tiepolo kép címe: Pihenő szent család Egyiptomba menekülés közben. Mérete: 47,7x65 centiméter, leltári száma: 6536. A festményen pálmafa alatt az előtérben ülő Mária a gyermekkel látható. Mögöttük szakállas ősz férfi áll. Mária mögött szamár, a kép bal oldalán pedig négy-öt hódoló angyal látható. A hatodik és a hetedik kép Jacopo Tintoretto alkotása. Az F elbecsülhetetlen Itthon és külföldön óriási visszhangot és megdöbbenést keltett a szombat éjszakai budapesti műkincsrablás. Garas Klára, a múzeum főigazgatója ezzel kapcsolatban elmondta: — Legértékesebb képeinkből loptak el. Mindenekelőtt a két elrabolt Raffaello-kép, az Esterházy madonna és az Ifjú képmása felbecsülhetetlen értékű, annál is inkább, mert egyik az olajjal vászonra festett női mellkép, amelynek mérete: 38x33,3 centiméter, leltári száma: 112. A festmény sötét háttér előtt fiatal, kerek arcú, középen elválasztott, lesimított hajú női alakot ábrázol. Nyakában gyöngysor látható. A másik egy férfi mellkép, amelyet fára ragasztott vászonra, olajjal festet* Tintoretto. A kép mérete: 47,7x39,2 centiméter, leltári száma: 114. A festményen sötét háttér előtt, gyér szakállú és baju- szú, rövid hajú, tojásdad arcú férfi látható sötét ruhában. A kép felső két sarkán jól észrevehető vászon kiegészítés van. A rendőrség kéri mindazokat, akik a bűncselekmény elkövetéséről, a festmények hollétéről adatokat tudnak szolgáltatni, értesítsék a budapesti rendőrfőkapitányságot — a 07-es telefonszámon —, vagy a legközelebbi rendőri szervet. értékek Raffaello-mü kevés lelhető fel a világ múzeumaiban. Mindkét kép a legutóbbi napokig a Raffaello emlékkiállításon szerepelt, s alig néhány napja került vissza állandó helyére, A többi eltűnt alkotás is az olasz reneszánsz legszebb festményei közé tartozik, a Tintoretto- és Tiepolo-képek szintén rendkívül értékesek. — A múzeumi veszteségek történetében ez a műkincs- rablás a legnagyobbak közé tartozik, s • talán nemcsak Európában. Ezért is kíséri olyan nagy figyelem és érdeklődés az eseményt. Vasárnap és hétfőn Bécsből, Rómából, Londonból ós Berlinből sorra telefonáltak a Szépművészeti Múzeumba, nemcsak újságoktól és egyéb hírközlő szervektől, hanem a múzeumokból és hasonló társintézményekből is tudakozódtak. s a legnagyobb megdöbbenésüknek adtak hangot. — Azt is el kell mondani, hogy sajnos, az utóbbi időben világszerte veszélyesen növekszik az ilyen és hasonló műkincsrablások száma, olyannyira. hogy számos nemzetközi konferencián foglalkoztak már kizárólag ezzel a témával. — A Szépművészeti Múzeumból ellopott alkotások valóban az európai és az egyetemes művészet legjelentősebb alkotásai közé tartoznak, s ezért is remélhetjük, hogy a nyomozóhatóságoknak a lakosság segítségével és a nemzetközi közvélemény segítségével sikerül visszaszereznie ezeket a képeket. Külön szeretném hangsúlyozni: nagyon fontos lenne, hogy épségben sikerüljön nyomára bukkani- az alkotásoknak. A képek felbecsülhetetlen értéke miatt nehezen lehet elképzelni, hogy igazán gazdára találhatnak a festmények. — Végül szeretném elmondani. hogy a múzeum a mű- kit|csrablás ellenére is a megszokott nyitvatartási időben látogatható — fejezte be nyilatkozatát a budapesti Szépművészeti Múzeum főigazgatója. ■ Vizek partján ~ ggg A kétszer győztes csuka f Szeretem az őszi reggelt, mikor a köd még mozdu- $ lattanul ül a víz tükrén, $ a nap is éppencsak ébredezik. í Jó balinos részen ezek azok a pillanatok, amikor rend- £ szerint hirtelen megkezdődnek a rablások, a delfinszerű í ugrások, a kishalak hajtóvadászata — és a horgászok 4 napja. Ahol azonban nincs vagy kevés van ebből az ^ ezüstös torpedóból, ott olyan a csönd, hogy meghallom, $ ha túloldali szomszédom vacogni kezd ... Aztán egy- ^ szercsak — ha a széket rúgnák ki alólam se esne trosz- ^ szabbul—-gépkocsi száguld el mögöttem a gáton, dü- í. hörgő motorral, „sportos” vezetővel. Odébb blokkol, ki- pattan néhány nagyhangú, csörgő-zörgő úriember és én Í — csomagolok. Cserkészni kell Az őszi—téli horgászatnál különös jelentősége van az ésszerű, óvatos mugatariasnas a vízparton. A lesben átló csuka, süllő vagy sügér azonnal oaebbáll, ha dübörgő leplekkel közeledünk, nyomunkban kövek gördülnek alá a partról. A rablóhalazás legsportszerűbb módszerének, a pergelesnek alapkövetelménye az óvatosság. Nemegyszer úgy kell becserkésznünk a halat, mint vadásznak a vadat. Épp ezért lehetőleg vízhatlan, gumitalpú lábbelit vagy gumicsizmát húzzunk fel. Bot cs orsó Milyen legyen azonban az orsó, a bot? Az ésszerűség határán belül mindkettő lehet erősebb, strapabíróbb a szokványosnál. Az orsót ilyenkor néhány óra alatt jobban igénybe vesszük, mint máskor pár napi pontyozáskor. A bot is akkor megfelelő, ha spicce kicsit merevebb az átlagosnál (Gondoljunk a csuka kemény pofájára.) A hosszúság a kifogni kívánt halfajtól és a tereptől függően (nincsenek-e beiógó faágak?) 1,80—3,00 méterig terjedhet. A technikáról A pergetés technikájával kapcsolatban a legegyszerűbb tanácsot egy tiszai horgásztól, Pócs Józseftől kaptam Kiskörén, a maga készítette rézkanállal egyetemben. — A csukánál ezen múlik minden! — s alkarjával olyan süllyesztő, emelő mozdulatokat tett, mintha — nem épp ked- veskedőn — integetne valakinek. Legtöbb vizünkön — a nagyon akadós vagy rekordpéldányokban gazdag kivételével — elegendő a 20-as, 40-es zsinórvastagság. Villanlóval villantót A csuka, süllő horgászata rendkívül sok izgalmas, érdekes és' furcsa élményt nyújthat. A kalandok kinek, örömet kinek bosszúságot, kinek tanulságot hoznak. Legutóbb« számunkban kettős sorcsere miatt pontatlanul jelent meg a gyömrői tavon elrendelt tilalomról szóló hír, s azóta fel is oldották. Nos, ezen — pontosabban a mellette levő tőzegcsen — pergetett Stránszki György, a Monor és Vidéke HE elnöke. A sokadik dobás után egy hatalmas krokodil- poíájút akasztott. A hal heves küzdelenj után szakított, s elrabolta az elnök spóri kedvenc villantőját. Pár nap múlva mintha nyomában járt volna az egyesület egyik ifjúsági horgásza, ifj. Rigó László. Az ő körforgójára is rávágott a nagy hal, mire azonban a közelben levő felnőttek segíthettek volna, a csuka Icakadt, s ifjú barátunk szomorúan tekerte kifelé a zsinórt. A meglepetés akkor érte, amikor meglátta, műcsaliján mégis van valami, mégpedig: Stránszki' György „elveszett” villan- tóla. Mindkét horgásznak volt tehát egy kis öröme, de akkora, mint a kétszer győztes csukának — egyikőjüknek sem. Telepítés, tilalom A Monor és Vidéke IIE-töl egyébként hét közben kaptuk a hírt, hogy megkezdték az őszi telepítést és 1984. március 31-ig általános tilalmat rendeltek cl. Legutóbb egyébként 45 mázsa méretes pontyot tettek a gombai tóba. (Szállítással 47 forintba került kilója.) Ismét telepítettek 35 kilogramm ivarérett compót (75 Ft/kg). A közeli napokban várnak még 10 mázsa nagt) testű tiszai tenyészvontynt, két mázsa csukát, valamint 15 mázsa kétnyaras pontyot. Uj Irodában Az egyesület elnöke egyébként elmondta: az idei gyenge fogás jórészt annak tulajdonítható, hogy nem mertek a szokásos módon és az igények szerint telepíteni, mert a Tá- pió—Uajta Vízgazdálkodási Társulat a zsiliprendszer javítása miatt a víz részbeni vagy teljes leengedését tervezte. Végül az egészből nem lett semmi, sőt a szükséges munkáitokat is az egyesületnek kell — MOHOSZ támogatással elvégeztetnie. A vizet nem engedik le. Ug-mncsak Stránszki Györgytől tudtuk meg. hogy befejeződött az egyesület új Irodá- iának tatarozása, korszerűsítése. Címe: Monor, József Attila út 4. sz. A félfogadás ma kezdődik, és minden szerdán 15-től 19-ig tart. Hétfői napokon 16-tó] in óráig Várják az egyesület tagjait ügyes-bajos dolgaikkal a fenti címen. Furucz Zoltán Vercszki János Az Ipari Szerelvény- és Gépgyár, Budaörs, Gyár u. 2. sz. alatt levő központi telephelyére, kiemeli fejlesztési munkáihoz felvesz szerszámesztergályosokat, szerszámköszörűsöket, szerszámmarósokat, tmk-munkában járias szakembereket Kereseti lehetőség: 4500 és 8000 Ft között. Felveszünk még férfiakat betanított munkára, három műszakba. Kereseti lehetőség: 4000 Ft-tál 7500 Ft-ig Felveszünk továbbá: gazdasági munkaközösségeinkbe tagokat Szociális juttatások. A vállalat megközelíthető a 40-es, a 22 es és a 140-es autóbusszal, valamint a környék községeiből saját autóbuszainkkal. Jelentkezni lehet: a munkaügyi főosztályon. Telefon: 851 355.