Pest Megyei Hírlap, 1983. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-06 / 263. szám

10

PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN

1983. NOVEMBER VASÄRNAF

Keserű Körte világünnepre

Ugye, élni így érdemes?!

A riport csapdája: nem szabad feltenni azt a kérdést, amiért útnak indultunk, csak mozaikokból keil összerakni a választ. Az alaphelyzetre ezúttal eszembe se jutott rákérdezni, az meg nem változtathatóan eldőlt egy katonailag ma már játékszernek tűnő ágyú dörrenésével. De ez csak szimbólum és a világ nem jelképekre épül. Bár igaz, toroktüzeket jelenleg is villant vagy féltucat jobb sorsért küzdő nemzet. Közben a világ mély gazdasági megrázkódtatást élt át. Mi most legföljebb olykor nem érezzük jól magunkat a bőrünkben. Mégis, mi viszi akkor előre a világot? Milyen elektródákból van az az áramforrás, amely a hétköznapoknak töltést ad? A riport csapdája: a bevezető sorokat mindig beszélgetések után kell megírni, mint eleve elrendelt összefüggést.

Fényes szelekkel

Belebotlottam a riportalanyba és besodródtam a helyszínbe, pedig a legegyszerűbben élő parasztembert kerestem A beszélgetés úgy kezdődött, mint előzetes ismertetés az érdi Benta-völgye Termelőszövetkezet helyzetéről. Ä sok kitüntetéses téesz- elnök személyisége ejtett fogságba. Több órás beszélgetés után döbbenten néztem a jegyzetlapra, amelyen mindössze ennyi állt: Dékány István, 1955 óta Érden. Gyorsan odabiggyesztettem: a fényes szelekkel indult.

őt igazán sodorhatták volna az áramlatok, ha bele nem kapaszko.- dik egy darab földbe, holott nyomdászként az iparból származott el. — Bíztunk, hittünk, tobzódtunk, fenegyerekek voltunk — mondta. Én most is rejtem a mosolyt, ahogy eszembe jut az íróasztalán álló tízcentis, szakadt bronzbakancs, amelyben golyóstoliakat tart. Talán, hogy el ne felejtse a szakadt bakancsos korszakot. Eleresztem izmaimat a luxusfotelben.

— Vannak, akik sírnak, mások dicsekednek, én csak pem vaavok megijedve — elém csap egy kimutatásokból pöffedt dossziét. — Az idén 330 milliméterrel kevesebb csapadékot kaptunk, mint máskor, de a szokásosnál följb búzánk, kukoricánk, napraforgónk termett. Nincs titok: a gazdasági szigorodás előbb kezdődött, mint az aszály. Időben felkészültünk, hoav nehezebb viszonyok között is meg tudjuk keresni

A szocializmus fürdőszobája

a vénzünket. A nyereség alig lesz kevesebb a korábbi évekénél.

És végé-hossza nem ak irt lenni a beosztottjait dicsérő mondatoknak. Azért furcsamód mindent egyesszám első személyű birtokos esetben mondott: tehenem, szénám, bankkamatom, ágazatvezetőm. Hiába próbáltam megbillenteni a mar-már bosszantó magabiztosságát, alaposan túl a hatvonon „bízik, hisz; tobzódik és fenegyerek”. Előkapja asztala felső fiókjából a mutogatásra kész színes fotókat. Az egyiken a háza mögötti tujafás kertben az unokája totyog, a másikon baráti társaság tagjai; szövetségükből születik Érden a Fészek Áruház. Meghallgatom az ugyancsak felső fiókban őrzött magnószalagot: rádiófelvétel, amelyben az egykori vörös akadémiások indulásának képlete bújik meg.

— Nincs benned félelem, bizonytalanság?

— Legfeljebb még nehezebb lesz felszínen maradni. De az nem lehet, hogy másképpen legyen. Mi sokat próbáltunk, mindig előre mentünk.

A 77-es trolival

Sokáig pörögtek alattunk a kerekek Isaszeg határáig, amíg Szent György pusztára bekanyarodtunk. Egykori cselédházak. Az egyikben nyolc család lakik az erejüket fitogtató mestergerendák alatt. Rovarirtó émelyítő szaga, csikótűzhely, két tacskó ^s egy viseltes gumicsizma az udvarról nyíló konyhában.

— Hogy van? — kérdezem az

egyik társtulajdonost, Bereményl

Györgynét, aki bogárszemeinek minden csodálkozásával jelzi, hogy nem érti a kérdést.

— Hát hogyan lehetnék? Nagyon jól. Mi bajom lenne nekem? — bök vissza és mosogatóronggyal letörli a hokedlit, ahogy hellyel kínál. — Hát persze, hogy jól, miért ne? Pesten albérletben laktunk az urammal, amikor meghallottuk, hogy itt lakáshoz lehet jutni. Azonnal költöztünk. Én itt dolgozom a szomszéd pusztán egygazdasszonynál, teheneket ápolok, megkeresek úgy ötezret. Az uram most is naponta Pestre jár, troli- buszvezető a 77-es járaton és gondolhatja, hogy jól keres. Megmondom: én erre vágytam, két szoba, konyha, két kamra, meg egy kis telek. Sose megyek el innen, nem szeretem Budapestet, pedig ott nőttem fel.

— Persze, hogy van televíziónk, de inkább csak dísznek, mert korán fekszünk, korán kelünk — orrára konpint az egyik kíváncsiskodó tacskónak. — Odafönt se jártunk sehová, egyszer voltam moziban és egyszer színházban. Dolgozunk ... Gondolhatja ... Nekem mégse tűnik soknak ... Hát hogyne érné meg? Mindkét szobába parkettát akarok, ide a konyhába csempét, jó volna bevezetni a vizet, építenénk fürdőszobát. Aztán a gyerek, ha lehet kettő, csak úgy kerek a család; szépen felneveljük őket. mert ugye az uram sincs még neswen.

— Látott már vadászrepülőt?

— Aha, a rakétákról olvastam az újságjukban — mutatóujjával firkál a kooott viaszkosvászon térítőn. — A haláltól félek, de az nem létezik, hogy háború legyen, a szovjet azt nem hagyja. Ugye nem? — most néz másodszor a szemembe és tekintetével ismétli a kérdést, aztán felpattan. — Na nézze, ebből a kamrából csinálunk fürdőszobát, oda kerül a mosdó, amoda a bojler...

Kompozíció

Mohácsi Regős Ferenc metszete

Csak a szellővel

Még az ág is húzza a gödöllői Ganz Árammérőgyárat: nem elég, hogy kevés a munkáskéz és az importanyag, még a hazai partnerek

se igyekeznek a rendelések teljesítésével. Pedig a pillanatnyinál többet termelhetnének exportra is. De most legfeljebb háromnegyed gőzzel dolgozhatnak. A közepesnél kissé gyengébben felszerelt forgácsoló üzemben nincs ok a sietségre, s ez nem a dolgozókon múlik,

— Miről beszélgetnek legtöbbet mostanában ?

— Nem mondhatom, hogy nagyon jó a hangulat — tessékel az irodába Molnár József munkás-művezető, az üzem pártalapszervezetének titkára. — Tudja, a munkásembert az bosszantja leginkább, ha nmes mit dolgoznia. Ráadásul az árak gyorsabban emelkednek, mint a bérek. Ahhoz, hogy valaki úgy éljen, mint öt vagy nyolc évvel ezelőtt, ahhoz a fizetése mellett .kell még keressen valami jövedelemforrást. És ez nem jó, mert az embereket elvonja a művelődéstől, a pihenéstől és a közösségi élettől. De ne higgye, hogy elkeseredett a hangulat.

Egek, motyogom magamban

A

kis ház olyan a monori újtelep szálén, mint az összeakadt lábú részeg ember, csáléra csapott kalappal. Tyúkok kapirgálnak körülötte, undorral kerülgetik a léckerítés mellé rakott, csöpögő olajoshordókat. A kiteregetett hófehér ágynemű közül egy pillanatra előbukkan B.-né fekete haja, de mire beérünk az udvarba, már egy kis széken ül gör- nyedten és szenvedőn. B.-né okos asz- szony. Panaszkodni pedig úgy tud, hogy nincs az a kő, mely meg ne indulna a könnyéi láttán.

Ez az eset egyébként az, melyre azt szokták mond-ani, nem a nevek fontosak benne, hanem maga a jelenség, amely egyébként egyáltalán nem megy ritkaságszámba. Amikor a különböző fórumokon át vezető út után hozzám jutott a. panaszos levél, egyszer már leszerépeltem, nem intézkedtem ugyanis azonnal. B.-né megvonta tőlem a bizalmát. És most megint... Tulajdonképpen bárhol kezdhettem volna az ismételt tájékozódást. A monori járási pártbizottságnak már alig akad munkatársa, aki ne foglalkozott volna a dologgal. A nagyközségi tanács elnöke és titkára csukott szemmel odatalálna B.-ék portájára. Az állami gazdaság igazgatója, párttitkára alapos ismerője az ügynek. A kerületigazgató idegesen összerándul. ha B.-né nevét hallja. A televízió... A megyei és a járási népi ellenőrzési bizottság ... Jómagam pár hete profánul elkereszteltem a témát, úgy hívom: a szocializmus fürdőszobája.

... hogy is volt csak? A vékony kis ember, B. Miklós, az állami gazdaság betanított villanyszerelője és amazon természetű felesége, aki kilencévi munkaviszony és különböző betegségek után 1 ezer 700 forint szociális segélyben részesül havonta, kapott egy ingyen telket a tanácstól. Merthogy tény: a sárból tákolt vityilló nem sokáig bírja, kd tudja, meddig húzhatja meg ott magát a háromtagú család, a férj, a feleség és a kilencéves, asztmás kisfiú.

B.-né fenyegetések és szitkok között sírja el, szelíden gyilkosnak titulálva mindazokat, akik ügyével eddig foglalkoztak: férje munkahelye, az állami gazdaság azt ígérte, hogy az idén nekik kész házat adnak át, csak be kell költözniük. Jár ez nekik, élni akarnak. Szerkesztőségbeli látogatásai alatt egyszerűen muszáj felfigyelnem rá, hogy milyen ápolt. Frizurája mindig friss, szemöldöke elegáns formára ívelt, ruhái közül nem egyet csak a kirakatban bámulhatnék meg.

B.-né kitömi készül eddigi életformája kereteiből, önmagában ez nagyon jó dolog lenne, ha a kitörés nem azzal járna, hogy recseg-ropog körülötte minden ereszték, s a sistergés gőze jó szándékú embereket is úgy belep, hogy alig tudnak kikecmeregni belőle. K. József kerületigazgató például, B.-né férjének közvetlen főnöke most már jó pár hónapja hallja innen is, onnan is, hogy ellopta B.-ék tégláját és kétszintes pincét épített belőle, ezért nem indulhat az ő telkükön az építkezés. Mit szól hozzá? Nyugodt ember, edzett is lehet már. Mutatja az írásos dokumentumot, meg el is mondja, amit már ötvenszer elmondott, magyarázatképpen :

— B. Miklós a beosztottam. 1979- ben lépett be a gazdaságba, s ’81-ben kérte, segítsünk már megoldani áldatlan lakáshelyzetét. Háromévi munkaviszony után erre lenne is lehetőségünk, más alkalmakkal éltünk is ezzel. Ezúttal úgy gondoltuk, igaz, csak két év. nem három, de kivételt teszünk, segítünk. Megvolt az ingyen telek, a gazdaság átutalt 70 ezer forintot az OTP-hez, hogy az építési kölcsönt ezzel is bővítse. Igen ám, de az építési kölcsönhöz nem akadt

kezes — megint méltányosságból, Jószándékból — mégis meglett a hitel, ámbár építőanyag nem volt a telken egy deka sem. Arra gondoltam, van nekünk — mármint a gazdaságnak — bontásra váró épületünk, nem is egy. Szóban engedélyt adtam B.-ék- nek egy csévharaszti rossz épület bontására. Nem fogadták el, mert messze van. Ajánlottam egy másikat Bénye-Űjtanyán. A régi gépműhely téglája lehet az övék, ha nem sajnálják 'a munkát, mondtam. Ugyanakkor én is engedélyt kértem a gazdaság igazgatójától — itt az általa aláírt kérelem —. hogy a víztornyot a tégla ellenében én bonthassam le. B. Miklós a gépműhelyt felesben bontotta egy munkatársával, aki aztán valamennyi téglát fejpakolta és azt mondta: B. Miklóstól vette nyolcszáz forintért

T

égla tehát nincs. Nincs kulcsátadásra kész ház sem. Van viszont az igénybe nem vett hitel — és van a telek, egy rajz, melynek alapján építkezni lehet, s áll már az alap is. Az alapot a gazdaság brigádja rakta, a gazdaság anyagából. Homokkal, földdel, töltőanyaggal is a gazdaság szolgált. Ott álltak a kupacok a telek szélén, hetekig, szét kellett volna teríteni.

— Hogyhogy én... Hát nincs gép?! Lapátom sincs! — mondta B. Miklós. Kapott egy lapátot a raktárból. Szétterítette a földet Most meg már jön a tél.

— Nézze, ezt nézze meg, ahogy élünk! — szalad sírásba B.-né arca a kívülről valóban nagyon szegényes viskó ajtajában. Bent a meglepetés: gyönyörű rend, puha takarók, selymes paplanok, a szekrényajtó tárt ajtajában gazdag választék pongyolákból, gyerekholmikból, a falakon bolyhos faliszönyeg. A kisfiú csillogó szemmel, remekül öltözötten, csizmácskában homokozik az udvaron egy barátjával.

— Beteg szegény, megint beteg, azért nem ment iskolába és én is megint olyan beteg vagyok!

Tulajdonképpen jó hírt hoztunk. A gazdaság vállalta, hogy három embert egyéb munkahelyekről átcsoportosít, s á jövő héttől nekilátnak B.-ék házának. Addig, míg a háromszáz- ezer forintból futja, okosan gazdálkodva, építenek. Lehet, hogy ebből a fürdőszoba berendezésére nem futja. Lehet, hogy a kerítés is szegényesebb lesz. Meg aztán egyelőre víz sincs a telken és nincs villany sem, amellyel a gépeket üzemeltethetik. A kerületigazgató próbálja magyarázni, hogy ez a gazdaságnak nem kötelessége, de B.-né különböző bejelentései már olyan rossz szájízzel ébresztik a vezetőket, hogy... inkább hozzálátnak ahhoz is, ami nem lenne dolguk.

És B.-né jajongani kezd. Szidja a férjét, ezt a totty-potty embert, aki így hagyott magával kibabrálni, hogy a téglát ellopatta, az összkomfortot veszni hagyja. Márpedig neki a fürdőszoba úgy kell, mint a falat kenyér. És mi lesz a vízzel meg a villannyal? B. Miklós menekülésszerűen kerékpározik vissza a munkahelyére, ijedten görnyedő hátán csattan a feleség kiáltása: haza ne gyere! És B.- né nekünk még hozzáteszi: ne is szólítsuk B.-nének. ö most már elválik.

E

tek. motyogom magamban ösz- szetörten. Hétfőn felvonul a brigád. Elkezdődik az építkezés a hatóságok jóindulatú szabálytalanságainak köszönhetően. Ez a segítségadás magasiskolája? Vagy B.-né küzdelmeinek diadala? Vagy a társadalom határtalan türelmének és áldozatvállalásának példája — az egyén iránt?

Nézem, ahogy az asszony csípőre tett kézzel áll a kapuban, s szinte biztosra veszem: meglesz a fürdőszoba is. Hideg-meleg vízzel.

KOBLENCZ ZSUZSA

— Hurráoptimizmus sem lehet.

— Az nincs — leveszi a szemüvegét és zsibbadt orrnyergét dörzsöl- geti, talán azért, hogy a tenyere alatt nyugodtan mosolyoghasson. — Hurrá, az nincs. Viszont akkor kellene lefényképezni ..titokban a munkásokat. amikor befejeznek egy-egy nagyobb feladatot. Mekkora az öröm és valami nehezen elmondható bizakodás. Fene tudja, talán inkább biztonságérzet. Mert az is kell a háborgáshoz, az elégedetlenséghez. Nálunk az asszonyok általában azt mondják: ők nem politizálnak, a férfiak nyitottabban mondanak véleményt, mégis, ha valamire mozgósítani kell, akkor a nők aktívabbak.

— Hallani olykor, hogy a mostani középkorosztály befelé fordul. Pedig a Fényes szelek nagy korszaka után, ez a mi generációnk, amely az ellenforradalmat követően jutott politikai eszmíélésre — ugyancsak kapott látványos történelmi feladatokat. Viselnünk kell hát a nem éppen kedvező változások felelősségét is, mert ha nem is fényes szeleket, de szellőket mi is hoztunk.

— Persze, de a mi generációnk hozta magával a hazai viszonyok között korábban sohasem tapasztalt vitalitást is. Világos, mi más pozícióból replikázunk, s addig jó, míg őrizzük a türelmetlenségünket, mert ebben van a javítás szándéka. A felszabadulás óta megértünk néhány sokkal nehezebb korszakot és min dig jobb lett, túl leszünk ezen a nehéz időn is. Hiszem, hogy ez mindannyiunkon múlik. Tisztességgel kell végezni a dolgunkat úgy. hogy távolabb lássunk a munkapadnál, az íróasztalnál és a gyár kerítésén. Ugye élni kérem. így érdemes?! Bennem egyszerre van feszültség és reménykedés. Hallom, olvasom a híreket a fegyverkezésről. félelmetes, de tudom, hogy ma még sajnos á béke feltétele a katonai egyensúly És el kell kerülni a háborút. Még ha nehezebben élünk is.

Lépesben, ház?

Minielemet akartam venni a zsebrádiómba, de hiú reménynek tűm, hogy átvergődjek a tömegen. Hagytam sodorni magam a gödöllői nagy áruházban. Valaki a feje fölé emelt csomaggal próbált kijutni, mások maguk előtt tolva a pakkot a következő áruosztályra igyekeztek. Eszembe jutott: néhány hete panaszkodott az áruház ifjú vezetőhelyettesnője, hogy az épület körüli útjavítás miatt csökkent a forgalom. Valóságos öröm volt újra friss levegőre jutni. A Szabadság tér lámpái már világítottak. A sarki élelmiszerbolt félő' megrakott szatyrokkal ^kínlódtak az asszonyok.

Nagynehezen besoroltunk a 3-as úton a végeláthatatlan autósorba. A főváros felől jövők talán haza, talán hétvégi házukba igyekeztek. Lé pésben haladtunk, . bosszantóan sokáig tartott az út. Otthon a tévéhíradó szignálja alatt gyorsan megnéztem, mitől lehetne megszabad; tani a hűtőszekrény! Jöttek a hírek: Grorpiko újabb tárgyalásai; Brüsz- szelben és Londonban tüntetésekre készülnek a rakétatelepítés ellen: összeégett hullák.Libanonban; kína! —magyar eszmecsere; ipari miniszterünk külföldön: üzletházat avafm' Óbudán ... A félhomályban véletlenül a körte keserű részébe haraptam KRISZT GYÖRGY