Pest Megyei Hírlap, 1983. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-19 / 273. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1983. NOVEMBER 19., SZOMBAT Egy restaurálás alatt álló szobor előtt Király Lőrinc kőszobrásszal Képek, szobrok és Kismaros Közel a vargabetű veiéhez Mennyivel könnyebb egy életpályát mérlegre tenni akkor, ha a produktum fizikai formát, alakot ölt, mint a ház, melyet évek múlva is meg lehet nézni, egy gépezet, melyről az idő múlásával derül ki igazán, hogy jól működik-e, vagy a megművelt föld, mely, ha jó gazdája van, akkor többet terem. Esetleg egy kép vagy szobor, mely a látvány és a gondolat egysége, melynek csak akkor van értéke, ha a benne foglalt mondandó van olyan erős, időtálló, mint a bronz vagy a vászon. Vasárnapi festő Töprenghetett ezen éppen eleget Poldauf Medárd, a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat igazgatója, őseitől örökölte a parasztmunka szere- tetét. Festőnek tanúit, de álig akad az országban olyan, az elmúlt huszonöt esztendő alatt felállított köztéri szobor, amelyikhez ne lenne köze. Ezek az alkotások ugyanis végső formát a Képzőművészeti Kivitelező Vállalatnál öltenek, s ennek- a budapesti Városligetben található cégnek a vezetője Poldauf Medárd. Idén éppen huszonöt éve annak, hogy kinyitottak a műhelyek, s annak is negyedszázada, hogy a kismarost fiatalember kapott megbízást az igazgatásra. Szokatlan életpálya. — Kortársaim között nem az. Az ötvenes években sok életút írt le vargabetűt. Ugyanúgy, ahogy egy kismarosi fiúból lehetett iparművész, megtörténhetett az is, hogy igazgatóvá lett néhány hónap alatt. A főiskola után mint kommunista a Művész Szakszervezet megalakításában munkálkodtam, később titkár lettem. Amikor létrejött a vállalat, s a művészethez értő embert kerestek igazgatónak, rám esett a választás. Ezért nem adatott meg nekem. hogy a saját kiállításaimat rendezzem, s ha rajzoltam, festettem is időnként, dolgaim nem kerültek fel az intézmények, a lakások falára. nem írtak azokról kritikát, egy szekrény mélyén porosodnak. Vasárnapi festő lettem. Alkotók partnere Így lett az ifjú művészemberből — ezt egy negyedszázad eredményei igazolják — nem mindennapi vezető, közéleti ember. Mert — gondolják csak el — milyen gazdag is lenne az ország, ha hasonlóan a Képző- művészeti Kivitelező Vállalathoz, minden gyárban, üzemben, minden munka elkészült volna határidőre. S ami nem kevésbé fontos, a hazai és külföldi megrendelőik, az alkotók soha szóvá még nem tették, hogy baj lenne a minőséggel, a szakértelemmel. — Oka lenne ennek, hogy az igazgató maga is művésznek indult? — Nekem nem az a dolgom, hogy elbíráljam a szobrokat, megmutassam a mestereknek, mit s hogyan csináljanak. Nincs is erre szükségük, hiszen valamennyien áldott tehetségű szakemberek. Ám nem volt könnyű megtalálni az ország legjobbjait, s úgy megszervezni a munkát, hogy soha egy nappal se lépjük túl a határidőt. Amit tanultam, mégsem ment veszendőbe. Napról napra művészemberekkel tárgyalok, vitatkozom. Ügy vettem észre, hogy szakmai kérdésekben is elfogadnak partnernek. Az értékSzobor születik A nevezetes 118-as A közművelődés anyagi ösztönzése A Jogtörténet tudósainak egészen bizonyosan nagy témát jelent a közművelődési törvény, hiszen a világon az egyetlen, amelynek nincs szánkéi on ál is fejezete, tehát a törvény be nem tartását a joggyakorlat nem büntetheti. Viszont morálisan olyan követelményeket fogalmaz meg, amelyeknek figyelmen kívül hagyása társadalmi elítéltetést, morális tiltakozást von, vonhat maga után. A törvény tehát a szocialista etikára apellál. S az idén nyáron megjelent 118-as Pénzügyminisztérium—Művelődési Mir nisztérium közös rendeletében hasonló törekvést fedezhetünk fel. A jogszabályban alig-alig találhatunk parancsoló vagy tiltó kifejezéseket, egyszerűen a lehetőségek rendelete, de tartalmának figyelembevétele nélkül jövő január elseje után a közművelődésben „megélni’* már nem lehet. Kényszerpályán A népművelők körében mostanság sokat vitatott és sok bizonytalanságot okozó 118-as PM—MM rendelet szavai kifejezetten a közművelődési intézmények gazdálkodását szabályozzák. Vannak, akik azt állítják: rosszkor jött, mert ugye, két és fél éven belül ez már a harmadik gazdálkodást igazító jogszabály. S a korábbi kettő sem futotta ki lehetőségeit, és most íme, itt az új. Van ebben a véleményben igazság, csakhogy egyik rendelkezés sem ütötte ki az előbbit, bár az intézkedések nagyon nehézkesen jutottak el az intézményekhez, a valóság kullog a lehetőségek után. Azt ugyan senki sem állíthatja, hogy a dolgok menete nem a jogrendnek megfelelő volt, de — s ez is vitathatatlan — a tartalmi tevékenységben nem hozott hasznot sem a korábban sokat szidott 02/8- as tiszteletdíjkeret felszabadítása, sem a költségvetési keretek teljes módosítása. Valószínűleg éppen ez alakította a 118-as koncepcióját: a népművelőket anyagilag is érdekeltté kell tenni az intézmény tiszta hasznának, nyereségének, megtermelésében. Konzervatív gondolkodásunkban ez az elképzelés abszurdnak tűnik. Haszon és közművelődés? Pedig ez nem más, mint egy újabb kényszerpálya. Persze, a vonatot megint kisiklathatják a tétovázások, a múltba kapaszkodások és a másokra várások. A jövő évtől életbe lépő jogszabály végső soron a közművelődés tartalmi tevékenységét szándékozik rendezi, azaz az igényeket és a lehetőségeket akarja csomópontokban találkoztatok Vulgarizálva: legyen vastagabb a népművelő bukszája, ha azt csinálja, amit a közművelődési törvény szelleme diktál: segítse a sokoldalúan művelt, szocialista ember típusának kialakulását, járuljon hozzá a társadalom igényeinek megfelelő ismeretek gyarapításához, a helyi hagyományok és érdekek alapján legyen a lakosság szolgálatára. előtt lehetővé teszi, hogy a költség- vetésben az intézmények célkiadásként állítsák le a közös fenntartási szerződésekből származó bevételeket. Azaz, ha a ráckevei Aranykalász Termelőszövetkezet olyan kéréssel adja a pénzt az ÁC3 Károly Művelődési Központnak, hogy a dolgozóinak rendezzen művészi tornát, akkor ez az összeg bér-, fenntartási és eszközkiadásra is felhasználható (eddig nem így volt!). Jövőre a központi előírásokban meghatározott évi egyszázalékos jutalomkeret felemelhető négy százalékra (számítási alap a költségvetési főösszeg), ha az intézmény jól prosperál. Sőt, év közben az alapbárkeret is növelhető, ha a bevételek meghaladják a tervezettet. Aligha lehet igazuk az aggodalmaskodóknak, hogy tudniillik a fentiek a kulturális feladatok helyett a bizniszre ösztönzik majd a népművelőket. Bár valóban: a többletjövedelem forrása elsősorban az alaptevékenységen kívüli munka. Dehát az alaptevékenység körét a fenntartó szervek — tanácsok és vállalatok — határozzák meg az eddigi kulturális, szakmai és amatőr művészeti szokások, hagyományok, illetve az ezekre vonatkozó rendelkezések alapján. El kell hát dönteni, hogy mi számít alaptevékenységnek. S íme — a népmondás szerint — itt van az eb elhantolva. Mert rai számít alaptevékenységnek és mi nem? Példák: karateszakkör (kultúra?), testkultúra, kismotoros tanfolyam (kultúra?) közlekedési kultúra, szabás-varrás tanfolyam (kultúra?), munka- és ízléskultúra. Ezek bizony az alaptevékenység meghatározásában vitás pontokat jelenthetnek. Az azonban egyértelmű, hogy az alaptevékenységen kívül eső rendezvényekért (jó példa: névadó, esküvő a művelődési házban) kizárólag akkor kaphatnak béren kívüli juttatást a népművelők, ha bizonyíthatóan többletmunr kát vállalnak. Tisztelt megye! Alap, nem alap Hogyan transzponálja le ezt a hármas követelményt a gyakorlatra ez a bizonyos 118-as? MindenekPoldauf Medárd: Kismaros (akvarell) A 118-as közlönybeli megjelenése után a PM egyik szakembere tájékoztatót tartott Kecskeméten a rendelkezés gyakorlati magvalósításáról. Pest megyéből mindössze két- három érdekelt volt jelen, ők Is csak bekönyörögték magukat. Pedig most kezdik készíteni minden köz- művelődési intézményben a jövő évi munkatervet és költségvetést. De hogyan? Készül a Népművelési Intézetben egy módszertani kiadvány e témában, bizonnyal használható lesz. De mikor? Meg kellene mozdítani sürgősen az állóvizet! A jövő esztendő tartalmi és pénzügyi tervének jelentősen különböznie kell az ideitől és számtalan kérdés tisztázatlan. A fenntartó szerveknek sürgős segítség kellene az alaptevékenység körének meghatározásához; az intézményeknek a pénzügyi megtakarítások felhasználási lehetőségeihez; a népművelőknek — személy szerint — az új munkamódszerek bevezetéséhez (Pest megye közművelődési dolgozóinak megközelítően fele szakképzetlen!). Az új rendelet vállalkozó kedvű és szellemű munkatársaikat követel, eddig nem volt a feltételek között. És nemcsak új gazdasági feltételek között, hiszen rövidesen megszűnnek a járási hivatalok és a járási művelődési házak, s a körzeti központoknak kell átvenniük a módszertani munkát. Ráadásul a nagy erőfeszítések árán létrehozott CESZ- és a GAMESZ- egységekből kiválik az intézmények egy része, visszakapják elszámolási önállóságukat. Mindez keményen kihat a megye művelődési intézményeire és kapcsolatrendszerükre. S félő, hogy a jövő esztendőben az emberi energia nagyobb felét a korrigálások fogják lekötni. KRISZT GYÖRGY ítéletre szükség van akkor is, ha valamelyik alkotó soron kívül szeretné bronzba öntetni, kőbe faragtatni művét. Lehetőségeink ugyan végesek, de az időtálló művöknek szabad utat kell biztosítani. Míves munkák A vállalatról, melynek Pest megye is jó néhány köztéri szobrát köszönheti, érdemes még néhány szót ejteni. Az utóbbi években itt készült el a vatikáni Szent Anna templom magyar kápolnájának domborműve, Amerigo Tot alkotása, A mag apoteozisa, mely a gödöllői agráregyetem falát díszíti. A váci és a gödöllői Lenin-szobor, Varga Imre szobrai, az aszódi felszabadulási emlékmű, a szentendrei Czóbel-szobor. Törökországban állították fel Szam- szon városában Kemql Atatürk szobrát s. a következő -is késéül Izmir városa számára. Évente 100— 120 mű dicséri a magyar kőszobrászok, bronzöntők tehetségét. A vállalatnál azonban nemcsak szobrokkal foglalkoznak. Szakembereik részt vesznek a hazai és külföldi' műemlékek restaurálásában is. Például mostanában az Operaház adott különlegesen sok míves munkát. Nem kevésbé érdekes az a tevékenység, amellyel a makettkészítők foglalkoznak. Épületeket, berendezéseket, gépeket készítenek el miniatűrben, hogy jóelőre látni lehessen formai, működési hibáit. Az egyik legismertebb ilyen makett Budapest kicsinyített mása, mely nem csupán a kiállításokon arat nagy sikert, hanem az építészek számára is lehetővé teszi, hogy egy- egy új házat harmonikusan illesszenek be a környezetbe. Baráti közösség Nincs abban semmi rendkívüli — mondhatnánk, —, hogy egy igazgató a fővárostól távol, Pest megyei községben, egy családi házban lamk. Csakhogy ez így nem igaz. Különösen nem általános, hogy valaki olyannyira hűséges legyen szülőhelyéhez, régi barátaihoz, iskolatársaihoz, mint Poldauf Medárd. Akadhat, aki mosolyog ezen, de az évekkel ezelőtt felajánlott budapesti zöldövezeti lakásra nemet mondott, elvállalta ellenben a helyi sportlíör labdarúgószakosztályának elnöki tisztét. — Tulajdonképpen soha sem gondoltam arra, hogy elköltözzem Kismarosról. A miértre igazi választ nem tudok adni. Oka lehet, hogy nagyon szeretem a természetet, a kert, az erdőjárás nélkül üres lenne az életem. Kismaros azonban nemcsak bennem, hanem minden falumbeli emberben mély, egész életre szóló, kitörölhetetlen nyomot hagy. S bár gyönyörűséges ez a Börzsönytől, Dunától átkarolt település, a kötődésnek szerintem más magyarázata van. Az emberek olyan baráti együttélése, amire máshol alig találni példát. Itt nem számít a rang, az anyagi helyzet, a pozíció. Együtt izgulunk a meccsen, vitatjuk meg a település dolgait a korsó sör mellett. S ha szükséges, itt mindenki szívesen elmegy iskolát, orvosi rendelőt vagy járdát építeni. Huszonöt év. Kerek évforduló, mely a jubilánst arra készteti, hogy számot vessen, s a jövőről is elgondolkozzon. — Ne tűnjék nagyképűségnek, de úgy gondolom, hogy amit tehettem azt már megtettem. Közeledik a nyugdíjkorhatár, s én már jóelőrí bejelentettem, nem akarok tovább igazgató maradni. Tudom, hogy a vállalat más irányításával is megáll a lábán. Nekem viszont vannak restanciáim. Üjra festeni akarok, s nővéremmel, aki jónevű iparművész, egyszer együtt bemutatkozni a közönségnek. Nyugdíjastervek Vadászmester vagyok a kismarosi Partizán vadásztársaságban, itt is sok munka vár rám. S természetesen szívesen dolgozom tovább a Művész Szakszervezet központi vezetőségében és szervezési bizottságában. A népfront megalakulása óta vállaltam különböző megbízatásokat. Ha nyugdíjba megyek, a faluért, a kisebb közösségért és a megyéért is többet tudok tenni. — Nem fél, ha oda az igazgatóij cím, s az ezzel járó tekintély, a fővárosban hamarosan elfelejtik? — Biztosan akadnak, akik leírnak, de a falu sohasem tagad meg. CSULÄK ANDRÁS
