Pest Megyei Hírlap, 1983. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-10 / 265. szám
NAGYKOroS! v/ifí ma A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 265. SZÁM 1983. NOVEMBER 10., CSÜTÖRTÖK Alka3flnazk®dhak a vá’tezó igéiiye^cz lépi ellenőrök vizsgálatai Kedvezlek a gyermekélelmezés feltételei A napokban ülésezett a városi Népi Ellenőrzési Bizottság. A megjelentek összefoglaló beszámolót hallgattak meg az idei ellenőrzések tapasztalatairól. Szalai Sándorné elnök utalt arra, hogy az év elején megvizsgálták a népi ellenőri hálózatot azzal a céllal, hogy az abban tevékenykedők minél jobban képesek legyenek ellátni vállalt feladatukat. Arra igyekeztek választ kapni, hogy milyen a .népi ellenőrök jelkészültsége, mely témák felelnek meg legjobban érdeklődésüknek. Elbeszélgettek a delegáló munkahelyek vezetőivel is. A vizsgálódás eredményeképpen arra a következtetésre jutottak, hogy tovább kell javítani a népi ellenőrök tájékozottságát, szükséges a továbbképzésük is. Célszerűnek mutatkozik a munkahelyekre kihelyezett ankétok megszervezése, a népi ellenőrök munkájának megismertetése. Védik az épületeket A NEB tagjai átfogó vizsgálatot tartottak az anyag- és csecsemővédelem területén. Az ott kialakult vélemények kedvezőek voltak. A védőnők figyelemmel kísérik a kisebb és nagyobb gyermekek testi, szellemi fejlődését. Megadják a kellő tájékoztatást a kismamáknak a terhesség idején, illetve a gyermeknevelésre vonatkozóan. A népi ellenőrök áprilisban arról tájékozódtak a város iskoláiban, hogy megoldott-e a diákok kellő elhelyezése, világosak-e a tantermek, s arra is keresték a választ, hogy a gyermekélelmezés megfelel-e az elvárásoknak. Körültekintő vizsgálódásuk eredményeképpen árrá a megállapításra jutottak, hogy az új iskola megépítésével javult a tanteremellátottság. Az intézményekben tervezett fejlesztésekkel, korszerűsítésekkel, a gondosan elvégzett karbantartásokkal jelentősen javulhat a helyzet, különösen, ha az odajárók óvják, védik az épületet és annak berendezéseit. Kedvezőek a gyermekélelmezés feltételei. A város iskoláinak villanyhálózatát az elmúlt időszakban felújították, a gyerekek tanulását a kellő világítás hiánya nem akadályozta. Tüzép-telepre A népi ellenőrök tájékozódtak a TIGÁZ nagykőrösi szolgáltató tevékenységéről is. Az ellenőrzés tapasztalata szerint a korábbi évekhez viszonyítva javult a körzetszerelőség munkája. Van már állandó művezető is, aki a szervező, ellenőrző, irányító munkát végzi. A vizsgálat felhívta a figyelmet arra, hogy az ügyeletet jobban meg kell oldani. Szükségesnek tartották a szerelők rendszeres továbbképzésének biztosítását, valamint a műhely és a szociális létesítmény gondjának megoldását. A népi ellenőrök a Városgazdálkodási Vállalatnál az állami kezelésben levő lakások lakbérrendezésével kapcsolatos dologban tájékozódtak a helyszínen és a lakóknál. Az új lakbérek megállapításában hibát nem találtak. A NEB egyik ülésén tájékoztatót hallgatott meg az érintett szervek képviselőitől, a magánerős közműfejlesztés feltételeiről és lehetőségeiről. Sokan felszólaltak azon a NEB-ülésen is, amikor arról szólt az összefoglaló, hogy az érvényben levő lakásgazdálkodási rendeleteket alkalmazzák-e az illetékes szervek, továbbá mit tesznek azért, hogy a meglevő lakásállomány állaga, korszerűsége tovább javuljon. Az ellenőrök tájékozódtak a városi tanács igazgatási osztályán és a Városgazdálkodási Vállalatnál. Itt felhívták a Városgazdálkodási Vállalat figyelmét arra, hogy a lakbérhátralékok folyamatos rendezését szorgalmazzák és a házak udvarán elhelyezett ideiglenes építményeket vizsgálják felül. Nem volt könnyű dolguk a népi ellenőröknek, amikor a lakosság áruellátásának helyzetéről akartak pontos információt szerezni, ugyanis ez a feladat rendkívül sokrétű vizsgálódást kívánt. Részletesen kitért az ellenőrzés arra is, hogy a kereskedelem alkalmazkodik-e a megváltozott lakossági igényekhez, emelke- dett-e a kereskedelmi szolgáltatás színvonala és érvényesül-e a fogyasztói érdekvédelem. A vizsgálódás kiterjedt az áfész, a ceglédi élelmiszer kereskedelmi vállalat boltjaira, valamint az iparcikk és ruházati üzletekre és a TÜ- ZÉP-telepre. Továbbra is várják Végeredményben arra a megállapításra jutottak,- hogy az ellátás lehetne jobb is, tömegesen jelentkeznek a hiánycikkek — esetleg hónapokon át. Az üzletek általában tiszták, de nem kevés azoknak a boltoknak a száma, ahol az egészségügyi előírásokat nem tartják be. A kereskedők nem mindig udvariasak. Arra is akad példa bőségesen, hogy nem figyelnek a vásárlóra, s nem segítik a tevékenységét. A raktárak zsúfoltak, az üzletek jó része kinőtte már magát. A vásárlók könyvébe — ezek ellenére — kevés a jó vagy rossz bejegyzés. A mostani tanácskozás alkalmat adott a jövő évi feladatok megbeszélésére is. A városi Népi Ellenőrzési Bizottság továbbra is várja a lakosság bejelentéseit, észrevételeit. B. O. Kedvezményes utazások Korea, Bécs, Tokaj November végéig lehet jelentkezni Mióta a Nagykőrös—Kocsér Takarékszövetkezet helyi ki- rendeltsége is bekapcsolódott az IBUSZ-társasutazás rendező szolgálatába, a nagykőrösiek egyre többen vesznek részt a hazai és külföldi társasutazásokon. Számod alkalom nyílik az iskolák tanulóinak is az ország szép vidékeinek társasutazás keretében való megtekintésére. Nagykőrösről indul a busz A napokban felkerestük Varga Sándornét, a takarék- szövetkezet nagykőrösi kirendeltségének vezetőjét, és megkérdeztük tőle, hogy az idén hová szerveztek társas- utazást? — A nagykőrösiek az idén, fokozódó mértékben vettek részt társas kirándulás rendezvényeinken — mondotta. Három- és ötnapos kirándulásokat szerveztünk Bécsbe, autóbusszal, valamint Pozsonyba, Trencsén és Nyitra 'maglátogatására, Bulgáriába és Törökországba pedig 12 napos repülőgépes kirándulást készítettünk elő. Jugoszláviába 5 napra mentek el a körösiek, szintén autóbusz- szal. Törökországba és a Fekete tengerhez szintén 5 napra, repülőgéppel utaztak a kirándulók. Korea—kínai 15 napos repülőútra is eljuttattunk két körösi utast. — Ezek mellett 3 napos kirándulást rendeztünk a Kossuth és a Rákóczi iskola taAsszony a gyahgszéken Amint megírtuk, a gyümölcs- és zöldségfélék értékesítésének elősegítésére a helyi tanács engedélyezte, hogy a termelők a piacon kívül, az erre kijelölt közterületeken is árusíthatják terményeiket. Nagykőrösön is kijelölték és táblával is megjelölték ezeket a helyeket. Tudtunkkal csak egy.. teripedő „vette igénybe ezt á kedvezményt. Nemrégiben az egyik kijelölt helyen, a Hétvezér utca sarkán megjelent egy idős asszony, gyalogszékkel és három láda szép szőlővel, melyet azóta ott. majd mindennap árusít. Az arra járó diákokat és a járókelőket is meg-megállítja a ládácskákba kirakott szép és finom Pannónia kincse meg narancsízű szőlő és sokan vesznek belőle. Pedig elég drágán árulja a néni, 15—18 forintért kilóját, de jó bőven méri. A vevők is segítenek neki a szőlő megmérésében. Megkérdeztem az idős asz- szonyt, hány éves? — Kilencvenegy — mondotta. — Hol és ki termelte ezt a szép szőlőt? <— A Tózerdőben, a leányom: özvegy Hanny Vilmosáé termelte. Elmondta azután, hogy ő Jászjákóhalmára való, most itt él a lányánál. Mintaszőlőben terem ez a szőlő, még a veje telepítette. Még ő is kijár, de a szőlőművelést segíti a család is, mert a lánya a nyársapáti Haladás Tsz könyvelője. K. L. nulóinak, tokaji látogatást szerveztünk az Arany János Tsz-nak. — A jövő évre milyen külföldi társasutazások szervezését kezdték meg? — Törökországba tervezünk repülőutat március 24-től 29- ig és november 24-től 29-ig. Bécsbe április 2—4-ig tartó útra Nagykőrösről indul autóbusz. Ezekre az utakra most november végéig lehet jelentkezni kirendeltségünknél. A jövő évre tervezünk még jugoszláviai és olaszországi társasutazást is. Személyi kölcsönnel is — Kívánságra ezeken kívül iskolai, szövetkezeti és vállalati kirándulásokat is szervezünk. A résztvevők utazással kapcsolatos dolgait elintézzük, s ha szükséges, személyi kölcsönt is nyújtunk, hogy Nagykőrösről is minél többen láthassanak országot- Világot. Kopa László Exffra igények Az új, magas technikai színvonalú hegesztőkészülékek, valamint a sorozatgyártástól eltérő igények kielégítésére pár darabos extra igényeket kielégítő hegesztőkészüléket gyártanak, a TRAKIS Szövetkezet fejlesztő csoportjában. A képen Gronai Emese egy TRA- COINC 203 típusú hegesztőkészülék fő trafójának primér huzalozását végzi a fejlesztő- csoport műhelyében. Hancsovszki János felvétele Kézilabda a savából Kézilabdásaink jó néhány mérkőzésen és váltakozó sikerrel szerepeltek mostanában. A megyei II. osztályú férfibajnokságban, Nk. Kinizsi— Ferihegy SE (Vecsés) 17-9 (13-7). Nk.: Szondy — Kon- rád (1). Deák (4), Fülep (6), Mátrai (3), Budai (2), Tóth F. (1); csere: Vilcsák, Idegenben is jól játszottak a körösiek, főleg Fülep és Mátrai volt elemében a sportszerű találkozón. A játék a II. félidő 11. percében sötétedés miatt félbemaradt, de a pályán elért eredményt igazolták. Ferihegy SE ifi—Nk. Kinizsi ifi 19-13 (6-7); a kinizsisek egyik kulcs- játékosát téves Ítélettel kizárták, ezután a vendéglátók jobbak voltak; góldobók: Dob- nik (5), Lázár (5), Szőke (2) és Simon' (1). A megyei középiskolás férfi kupa viadalon: Váci Gépipari Szakközépiskola—Nk. Toldi 21- 12 (12-4). A Toldi-pályán vívott visszavágón a jóképességű és továbbjutó vendégeket a vártnál jobban megszorították a helyiek. Gólszerzők: Simon (6), Gajdácsi (2), Szelei (2), Csányi (2). A megyei középiskolás női Ma Is fele vasi tettvággysl A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évében, 1917. október 2I-én született Horváth Lehel. Édesapja Horváth Ambrus nyomdászsegéd, hírlapíró, a kecskeméti munkás- mozgalom egyik úttörője. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt ottani szervezetének alapító tagja, később titkára, aki fiatalon, 1918-ban meghalt. Könyvekben őrzik emlékét és a kecskeméti parkban ott áll a szobra is. Osztatlan csoportokban Fiára bizonyára büszke lenne, ha élne. Az apát az anya igyekezett pótolni. Életét a közösségnek és a családjának szentelte. A hadiözvegyek nagykőrösi szervezetének elnökhelyettese volt. Gyermekeit abban a szellemben nevelte, melyet férjével közösen vallottak. A szegény, de jó tanuló fiúból tanító lett. Az oklevél megszerzése után az út örményesre vezetett. Ebben a tanyavilágban a tanító valóban a „nemzet napszámosa” volt. Máskülönben a pályaválasztás nem véletlen. A nyarakat két pedagógus nagybátyjánál töltötte. Tetszett neki az a munka, amit látott tőlük. Együtt éltek a néppel. Segítettek nekik eligazodni az ügyes-bajos dolgaikban. A fiatal tanító tele volt tettvággyal. Először a fiatalokat igyekezett megnyerni és felkelteni az érdeklődésüket a művelődés iránt. Miután korkülönbség alig volt közöttük, ment minden a maga útján. A téli hónapokban színdarabokat tanultak meg és adtak elő. Az összejöveteleknek az iskola adott otthont, ahová a fiatalok a hónuk alatt fává! érkeztek. Megnyerték a járási sakkbajnokságot. Létrejött a futballcsapat és a női népdalkórus. A fiatal tanító megszervezte, hogy a baromfitenyésztés szakkörszerűen működjön. Közösen szerezték be a szaporító állatokat, a kikelt csibéket pedig szétosztották egymás között. Akkoriban a pedagógusi munkát teljesen osztatlan csoportokban kellett végezni. Miután e területen is képes volt új módszereket bevezetni és azokat sikeresen alkalmazni, a megyében felfigyeltek rá. Így jutott Horváth Lehel Szolnokra, a tanács művelődési osztályára. Hosszabb időn át Akkortájt sokat tanult Elek Lajos tanácstitkártól, akit szinte nevelőapjának tekintett. Horváth Lehelt a munkahelyén megválasztották szakszervezeti titkárnak. A szíve azonban Nagykőrösre húzta. 1952-ben a Petőfi Sándor Általános Iskolában tanító, egy évvel később igazgató lett, s ebben a beosztásban három évtizedig tevékenykedett. Pedagógiai munkáját több kitüntetéssel ismerték el. A világ legtermészetesebb dolgának tartotta, hogy a közösségi munkából részt vállaljon. Társadalmi megbízatásai szaporodtak. Saját maga úgy tartja, hogy olyan elvtársak közé került, akik bíztak benne, segítették, támogatták a munkáját. Persze — ha kellett — a hibáira is időben figyelmeztették. vállja, hogy a közösségért végzett munka nem lehet időszakos. A közösséget csak az szolgálja jól, aki a munkáját folyamatosan, lelkiismeretesen, aktívan, az emberek iránti elkötelezettséggel és szeretettel végzi. A három évtizeddel ezelőtt kapott fontos társadalmi beosztásainak ma is igyekszik a legjobban megfelelni. A Hazafias Népfront városi elnöke, tanácstag, a tanács végrehajtó bizottságának a tagja. Emellett áfész igeizgatósági tag, TIT elnökségi tag, s ettől a tanévtől kezdődően oktató a marxista—leninista esti középiskolában. Korábban hosszabb időn át tagja volt a HNF Pest megyei Bizottságának és az MSZMP városi bizottságának. 1981-ben megkapta a Nagykörös városért emlékérmet. A Parlamentben Ügy tartja, hogy a társadalom életét nem a hibák oldaláról kell megközelíteni, mert aki ezt teszi, pesszimistává válik. A hibákat ki kell javítani, de fontos, hogy a társadalom életét is dialektikusán fogjuk fel. A történelem folyamatában kell a társadalom, a város fejlődését szemlélni és ha helyesen hasonlítunk össze, akkor azt látjuk, hogy a fejlődésre a pozitívumok a jellemzőek. Mi képesek vagyunk arra, hogy a hibánkból is tanuljunk és *>'g egyszer ugyanazokat ne kövessük el. Nem lehetnek például generációs problémáink. Meg kell találni azt a hangot a fiatalokkal, mely lehetővé teszi a hatékony együtt élést és együtt munkálkodást. A Petőfi iskola nevelőtestületében jelenleg 17-en vannak olyanok, akik ottani tanítványok voltak. Onnan került ki a KISZ városi bizottságának mostani titkára és a város úttörőelnöke is. Horváth Lehel családjával szövetkezeti lakásban él. Nincs nyaralója, de még autója sem. Életében a meghatározó: a közösség iránti mélységes elkötelezettség. Sokat tel,t a közösségért, de az sem hagyta magára, hanem együtt munkálkodott vele. Mostanában alig győzi fogadni a gratulációkat, melyeket szépen megköszön, de igyekszik a közösségnek betudni. Ö aki a különféle tanácskozások szószólója, meghatódottan vette át a Parlamentben a Munka Érdemrend arany fokozatát. Pedig nem először járt ott. Már birtokosa a Szocialista Munkáért és a Munka Érdemrend ezüst fokozatú elismerésének is. Vérükben van A felesége, a fia és a menye is pedagógus. Még három gyermeke ugyancsak erre a pályára szeretne jutni. így vagy úgy, de a vérükben van a közösségért való munkálkodás. Másként persze nem is lehetne... K. K. kupa viadalon: Nk. Toldi DSK —Ceglédi Szakmunkásképző 16-10 (7-6). A körösiek hazai pályán megérdemelten nyertek és ezzel bejutottak a második fordulóba. Gólok: Győr (7), Ettlényi (5). Molnár (2) és Bódogh (2). A körzeti diák fiú bajnokságban: Ceglédi Mezőgazdasági DSK—Nk. Toldi 25-14 (13- 7). Idegenben sokat kapkodtak a toldisok. Góldobók: Csányi (7), Szelei (2), Pusztai (2), Oláh (1), Gajdácsi (I), Gyárfás (1). Tatán kétnapos volt a hagyományos középiskolás nemzetközi szabadtéri Dobi Kupa kézilabda-viadal, öt férfi és négy női csapat 2x15 perces találkozókon körmérkőzéses rendszerben döntötte el a végső sorrendek Jó volta szinti* tVon»i,' Fiúknál: Nk. Toldi— Nyitrai Mezőgazdasági Szakmunkásképző. (Csehszlovákia) 12-9, —Vépi Mezőgazdasági Gépészképzö 11-17. —Tatai Mg Szakmunkásképző 8-12, —Zalaegerszegi Mg. Szakm. 5-14, a negyedik helyen végzett toldisok leggolképesebbjei: Csányi (9) és Simon (8) voltak. Leányoknál:' Nk. Toldi—Tata 8-14, — Zalaegerszeg 9-7, —Nyitra 6-2, a körösi leányok jó játékkal másodikok lettek (Varga, Gém — Győri, Győr, Mala, Ettlényi, Bódogh, Sándor, Rakó, Molnár, Horváth, Tóth, Ali.) A Petőfi-iskolai pályán góldús találkozókkal megkezdődött az 1983/84. évi úttörő- olimpia városi kézilabdamér- kőzéssorozata. Az első két játéknap eredményei á következők voltak. Leányok: Kossuth isk.—Arany isk. 5-4, Petőfi isk.—Rákóczi isk. 10-3. Fiúk: Petőfi isk.—Arany isk. 18-0. Mindkét nemnél 2x15 percesek voltak a mérkőzések Csütörtöki sportműsor Kosárlabda Monor: M. Gimnázium—N Gimnázium megyei serdülő t diák fiú bajnoki, M. Gimné zium—Nk. Gimnázium ifjú' gi férfi bajnok} és középiskt lás kupamérkőzés. S. Z. Íj SllMÁfM A kecskeméti Katona Jé zsef Színházban este 7 óra kor, Jöjj délre, cimboráin Bérletszünet. A Kelemen László Kamare színházban este 7 órakor, Do Cristobal és Komédiását Bé: letszünet. Mozi Várlak nálad vacsorára Színes, szinkronizált amerikai fiimvfgjáték. Előadás 5 és 7 órakor. A stúdiómoziban Kék lagúna. Színes, amerikai film. (14 éven aluliaknak nem ajánlott!) Fél 6-kor és fél 8-kor. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hfrlr