Pest Megyei Hírlap, 1983. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-29 / 256. szám

xJ&tap 6 1983. OKTOBER 29., SZOMBAT Maga szerkesztette a puskát Elítélték a mesterlövészt Sokféle szenvedély van, akad, aki lepkéket gyűjt, mis régi órákat, megint más bélyeget vagy kártyanaptárt, s előfordul, hogy a nemes időtöltés tárgya a célbalövés. Az a negyvenegy-néhány éves férfi, aki hasonló szen­vedélynek hódolt, sok mindent elkövetett azért, hogy kedvenc passzióját űzhesse. Pontosabb adatok Egységesített tuzkárfelmérés A BM tűzoltóság országos parancsnoksága és az Állami Biztosító együttműködési meg­állapodást kötött, melynek alapján a január 1-től a tűz­károkat minden esetben a biz­tosító szakemberei mérik fel, még akkor is, ha a károsultak­nak nem volt biztosítása. A megállapodás elősegíti, hogy megszűnjön a tűzoltóság és a biztosító eddigi párhuzamos adminisztrációja, s egységesít­sék a tűzkárok statisztikáját. Így a tűzoltóság a jövőben ha­tékonyabb tűzmegelőzési in­tézkedéseket hozhat, a biztosí­tó pedig a díjszámításnál hasznosíthatja a pontosabb adatokat. A szerződésben az Állami Biztosító kötelezettséget vál­lal, hogy szakemberei a tűz­károkat rövid határidőn belül felmérik, s az adatokat hala­déktalanul az illetékes tűzol­tó-parancsnokság rendelkezé­sére bocsátják. lángokból mentették ki A szomorúan érdekes esetek közül való, amikor a Budapest •—Bécs vonalon 1918. július 13- 4n Ausztriában lezuhant egy repülőgép. Két pilótája ször­nyethalt Ugyanezen a járaton nyolc nappal később 150 méter magasból zuhant le gép. A postazsákok tartalmából mind­két esetben alig néhány dara­bot sikerült megtalálni, és a r'mzetthez eljuttatni. Algír­ban a légipostajárat gépét 1927. március 21-én érte vég­letes szerencsétlenség: lezu­hant és elégett. A postai külde­mények egy részét kimentették a lángokból, és o katasztrófára utaló szövegű bélyegzővel to­vábbították. Két évvel később, november 16-án. a Marseille— Tunisz járat gépe Korzikánál a tengerbe zuhant. A postából, ami nem ázott el teljesen, a le­veleket a címzetteknek elküld­ték. Marokkónál 1930-ban ugyan­csak a tengerbe zuhant a D él-Amerika—Marokkó— Franciaország vonalon közle­kedő gép. Személyzete elpusz­tult, a postazsákot csak hetek múlva vetették fe'színre a hul­lámok. Azt a küldeményt, amit az elmosódott és meeszárítoti címzésből sikerült kibetűzni, az az eseiménvről beszámoló rag­jeggyel elküldték a címzettek­hez. Másfél évtizedes késés Batávia—Hollandia között holland gép bonyolította le a légi közlekedést; 1935-ben a bushiri repülőtéren a felszál­lás után lezuhant és elégett. Az utasok közül többen meghaltak Vagy megsérültek. Ennek a sze­rencsétlenségnek is vannak fi- latéliai dokumentumai. Az egész világsajtót bejárta a hír amikor a németek büszkesége, a Hir.ienburg léghajó 1937. május 6-án az Egyesült Álla­mokban, XMkehurstnál. lezu­hant Ezúttal is sikerült né­hány megpörkölődött levelet megmenteni. A debreceni repülőtér köze­lében 1938. augusztus 12-én a Szánt István nemzetközi repü- lőtalálkozóra úiságírókat szál­lító gép zuhant le. A fedélze­ten tartózkodó tizenkét sze­mély a katasztrófa áldozata lett Elgondolható, mit érzett az az újságíró, aki hirtelen föl­lépett betegsége miatt kényte­len volt otthon maradni, s he­lyette más ment a halálba .. A Budapest—Nagyvárad—Kó­Patron a hátizsákban Kezdetben különösebb aka­dálya nem is volt e hobbi­nak: Szépe Lajos, aki az öt­venes évek végén katonásko­dott, kedvére gyakorolhatta a lövészetet a seregben, s ha­marosan kitűnő eredmények­kel is dicsekedhetett, elnyer­ve a mesterlövész címet. Miután pedig leszerelt, a pol­gári életben is alkalma nyí­lott é sport űzésére, sőt mint vadásztársasági tag mozgó célpontokon is gyakorolhatta nem mindennapi képességét. Később, elvégezvén az egy­éves vadgazdálkodási szak­tanfolyamot hivatásos vadki­lövőként mesterségévé is vált a puskadurrogtatás. S talán nem is változik lozsvár—Marosvásárhely kö­zött közlekedő Junkers (Ju— 42) repülőgép 1941. január 17- én leszállás közben Nagyvá­radnál, kigyullad.!. Tíz. utas«; meghalt, kilencet, megmentet­tek. A postái küldeményeket, amelyek erősen megrongálód­tak, több napos késéssel kéz­besítették. Svájcban, 1964-ben egy gleccseren tizennégy évvel ezelőtt lezuhant repülőgép roncsait és a pilóta maradvá­nyait találták meg. A posta­zsák érintetlen volt, és tartal­mát másfél évtizedes késéssel továbbították. Az S. S. Excaliber amerikai luxus óceánjáró 1950. június 27-én alig hagyta el a kikötőt hogy utasait 43 napos föld­közi-tengeri útra vigye, ami­kor félreértett sípjelzés miatt összeütközött a dán Columbia hajóval. Az Excaliberen tűz ütött ki, amit egy közeli hajó­nak sikerült eloltania. Az utasokat és a személyzetet vontatóhajó vette a fedélzeté­re. a postazsákot kihalászták a tengerből, és a vizes, olajos foltú leveleket New Yorkból küldték el a címzetteknek. Celofán a borítékokon Az Andrea Doris nevű óriás olasz luxushajó 1956. július 26- án a nyílt tengeren összeütkö­zött a Stockholm nevű svéd hajóval. Az utasokat ezúttal is sikerült megmenteni, a posta­zsákban levő leveleket meg­szárították, és a katasztrófára emlékeztető bélyegzővel . to­vábbították. Sok halottja, súlyos sébe- sültje volt annak a vasúti sze­rencsétlenségnek, amely 1985. december 18-án Salamandra közelében történt A roncsok alól kimentett leveleket a por­tugál posta továbbította. Sze­rencsésebb kimenetelű eset volt az NSZK-ban, a Bielefeld vasútállomáson, amikor egy kocsi kigyulladt. A tűz és az oltás miatt megrongálódott le­veleket celofánborítékba cso­magolva kézbesítették. A legújabb aviatikái sport: a sárkányrepülés már annyi­ra fejlett, hogy megkísérelték levelek szállítására alkalmaz­ni. Egy ismert bajnokot, M. Miltont kérték fel. hogy Ang­liából Franciaországba továb­bítsa a, postát. A szerkezet azonban fölmondta a szolgála­tot, és a viharos tengerbe zu­hant. A pilótát egy szovjef te­herhajó kimentette. Az átned­vesedett postát ezúttal is sike­rült megszárítani. H. E. meg életének ilyetén folyá­sa, ha egyszer át nem hágja a szabályokat. Tíz esztendővel ezelőtt azonban Szépe Lajos lelőtt egy őzsutát. S nem is ez volt elsősorban a bűne, hanem az, hogy olyan helyen terítette le a vadat, ahol nem volt joga fegyvert használni. Az eset követkeményeként pedig a szenvedélyes vadász­tól bevonták a fegyvertartási engedélyét is. A számára kétségtelenül tragikus intézkedésbe Szépe képtelen volt belenyugodni. Egy ideig kérvényeket és beadványok^ szerkesztett, kaphassa vissza jogosítvá­nyát, de miután hiába Íroga­tott még a minisztériumba is, elhatározta, más módszer­hez folyamodik... A Váci járási Rendőrkapi­tányság egyik járőre 1975 szeptemberében egy gyanús alakot pillantott meg az or­szágút mentén. Motorkerék­párját az út szélén hagyva a hátizsákos ember a közeli er­dőszélen kószált. A járőr ek­kor egy baleset helyszínére igyekezett, ideje sem volt foglalkozni vele. Ám amikor visszafelé jött, a motort még mindig ott találta, $ a háti­zsákos ember még mindig a környéken téblábolt. Igazol­tatta, majd amikor megérin­tette a hátizsákot, fegyvert ta­pintott ki benne. Az illető Szépe Lajos volt, s holmijai közül csakhamar előkerült egy rakétapisztoly agyára há­zilag rászerelt vadászpisztoly, egy Frommer típusú re­volver . és egy csomó különböző típusú lőszer. Ki­derült, fácánra lesett, külön­böző helyekről szerzett fegy­vereivel s korábbról eldug- dosott lőszereivel. Méteres mordállya! A szenvedélyéről lemonda­ni nem tudó, s még illegáli­san is lövöldöző Szépe La­jost a váci járásbíróság vég­rehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet meghozatala után azon­ban Szépe — úgy tűnik — továbbra is kitartott passzió­ja mellett, újra megkísérelt felfegyverkezni, s mert más mód nem kínálkozott arra, szakkönyveket tanulmányo­zott, s az öregapjától örökölt még az 1800-as évekből szár­mazó puskát próbálta hasz­nálhatóvá varázsolni. Ezzel az egyméteres, múzeumba il­lő fegyvermatuzsálemmel cserkészte aztán az erdőket, ez alkalommal Balatssagvar- mat környékén, mindaddig, míg egy vadászat kellős kö­zepébe nem csöppent. ahol hajdani kollégái felfedezvén benne a ravsicot. a vad he­lyett őt vették űzőbe. Négy ízben volt már börtön­lakó a dömsöd-tókerti Kun István — gúnynevén: Csámpi — eddigi 30 évében. A foglal­kozás nélküli férfi legutóbbi szabadságvesztéséből idén jú­liusban szabadult, s alig telt el néhány nap, újfen,t rossz fát tett a tűzre. A késő esti órák­ban megpróbált behatolni egy dömsödi házba az ablakon ke­resztül, ám a háziasszony ész­revette és bár a sötétben sze­mélyét fel nem isimerte, egy piszkavassal elzavarta. Kun István másnap újra próbálko­zott, ezúttal is egy magányos asszony lakását kereste fel, s behatolva ráadásul még meg is erőszakolta. A rendőrség hamarosan kéz- rekeritette Csámpit, s a rácke­vei kapitányság fogdájába zárta egy fiatalkorúval együtt. Ezzel azonban a történet nem ért véget. A két előzetesen le­tartóztatott, merész terveket szövögetett: elhatározták, hogy megszöknek, majd szereznek egy gépkocsit, s külföldre tá­Arnikor másodjára került rendőrkézre, zsebeiből újfent különböző típusú lőszereket forgattak ki, amelyek közül egy sem volt alkalmas ugyan a hadtörténeti múzeumba va­ló karabélyhoz, de arról min­denesetre tanúskodtak, hogy Szépe még mindig rendelke­zik valamiféle arzenállal. A házkutatás igazolta is a fel­tevést: majd 18 kilogramm sörétet, három doboz 4,5 mil­liméteres s 15 darab egyéb típusú lövedéket foglaltak le nála. S hiába mentegetőzött, hogy gyűjti ő hobbiból a töl­tényeket mint más a lepkéket, az ítélet újfent megszületett, s immár a korábbit is figye­lembe véve Szépe Lajost 1 év 4 hónapra lecsukták. Azt mondhatnánk, ez már komoly leckének bizonyult, s a fegyvermániákus ember észhez tért, de nem így tör­tént. Amikor kiszabadult a börtönből, első dolga megint csak az volt, hogy felszerel­kezzen. A DCM váci gyárá­ban dolgozott, szabad idejé­ben pedig ismét szakköny­vet bújt, ismerőseivel fegy­vercsövet fusiztatott. házilag összeállította, s amikor csak tehette, bevette magát az er­dőbe, s titokban vadászga- tott. Hazavitte tisztítani Am nem sokáig maradt észrevétlenül. S bár tanulván a korábbiakból puskáját az erdőben rejtegette, egy alko- lommal, amikor tisztításra rövid időre hazavitt«, a rend­őrség megtalálta. Immár harmadjára került Szépe Lajos a vádlottak pad­jára. Bebizonyosodott, hogy 1979. és 1982. között majd húszezer forint értékű vadat lőtt orvul. A váci járásbíró­ság ezért, valammt lőfegyver­rel való. visszaélés bűntette miatt — halmazati büntetés­ként — 1 év 7 hónapi sza­badságvesztésre ítélte. Az ítéletet fellebbezés után, a Pest meevei Bíróságon dr. Erős Elek tanácsa másodfo­kon helybenhagyta. Tamási István Játékautók Katnioncsalád Űjabb játékokkal bővíti a Rába kamioncsaládot a Le- mezárugyár üzeme. Rövidesen megkezdik a lakókocsik, a személygépkocsi-szállító trai- lerek és a billenő platós te­herautók gyártását. Valameny- nyi típus vontató fülkéje bil­lenthető, a pótkocsi a vonta­tótól szétkapcsolható. A szí­nes, szép kivitelű játékokból a Triál jövőre jelentős meny- nyiséget forgalmaz. Foglalkoz­nak emellett olyan műanyag karosszériás, lendkerekes kis­autók konstruálásával is, ame­lyeket a gyerekek felrakhat­nak a trailerre. voznak. A terv első részének kivitelezéséhez hamarosan hozzá is láttak: vacsoraosztás után kalandfilmből ismert je­lenetre került sor; Kun a zár­ka világítóablakát kifeszítve társával együtt összecsavart lepedőn ereszkedett alá. Föl­det éréskor a lábát is megsér­tette. Ezután a sötétség leple alatt a Duna-parton elmenekül­tek, majd egy hétvégi házban ruhákat és egyéb ingóságokat zsákmányolva a közeli kuko­ricásban kerestek rejtekhelyei. Másnap azonban a rendőrség mindkettőjüket elfogta. A vizs­gálatok során aztán kiderült, hogy Kun István volt a kifosz- tója tavaly nyáron jó néhány dömsödi vikendháznak is. A szökött betörő a ráckevei járásbíróságon, dr. Nagy Mik­lósáé tanácsa előtt ad számot cselekedeteiről, társát pedig a budapesti fiatalkorúak bíró­ságán ültetik a vádlottak pad­jára. Repülő, hajó, vasút A katasztrófaposta A bélyegkiállításon van egy különös gyűjtemény. A | bekeretezett üveglap alatt szakadozott, megpörkölődött, ' néhol vérfoltos, vagy a víztől, olajtól elmosódott, alig £ kibetűzhető címzésű borítékok láthatók. A felirata: Ka- 5 tasztrófaposta. | Ez az aerofilatélia egyik ága repülőgép-, hajó- vagy 4 vasúti' szerencsétlenségből megmentett leveleket tartal- Ä máz. A küldemény az eseményre utaló bélyegzőt kapja I vagy Ilyen szövegű ragjegyet. A nagyon megviselteket p külön borítékba teszik, és a posta ezen igazolja a kései í kézbesítés okát, I Mint a kalandfilmben Lepedő volt a kötélhágcsó EGYÜTT AZ UTAKON AZ UT1NFORM JELENTI Karády László: Az évszaknak megfelelően egyre erősebb a köd- hajlam Hajnalban, este és az éjszakai órákban rossz látásviszonyok kö­zött kell egyre gyakrabban haladni. Ne feiedjék, a köddel együtt jár: pillanatok alatt lecsapódhat a pára, és ha hideg a burkolat, jeges, sí­kos útfelület képződik, szemmel alig észrevehetően, ezért sokszorosan veszélyes, óvatosan vezessenek. A hét végén a megye útjain komoly korlátozás nem lesz. A Duna­kanyarban a ll-es úton Visegrádon viszont sebességkorlátozás és kisebb útszűkület követei figyelmet a révlejáró térségében. Pilismaróton vál­tozatlan a félpályás útlezárás, az áthaladási elsőbbséget táblák szabá­lyozzák. A Duna másik oldalán, a 2-es, 12-es utakon nincs korlátozás, as autópályák, autóutak jól járhatók. Nagykőrösön a 441-es úton teljes lezárás és terelés fogadja a Ceg­léd—Kecskemét között közlekedőket. A 4-es úton Szolnokon az ártéri Tisza-híd félpályás lezárása miatt a főváros felé tartókra terelés vár. A Balaton-part főútjai jól járhatók, a déli parton a 7-es úton Bog- lárlellén a 67-es úti ésp.-ban sebességkorlátozás van. A komp Tihany és Szántód között óránként közlekedik, az utolsó járat este 6 órakor. Változatlanul alacsony a Duna, nem szállít terhet, járműveket a komp Horánynál, Kisoroszinál és DunaszekcsőnéL EGY BALESET ANATÓMIÁJA Gázolás a zebrán. Ez lehetne a címe a következő esetnek. Érden történt, a Fehérvári út 4. előtti gyalogátkelőhélyen októ­ber 23-án délelőtt; B. J. elütött egy idős embert. A szerencsét­len gyalogos — hetvenkét esztendős — combnyaktörést szen­vedett. ■ Ez a baleset sincs tanulság nélkül. Elsősorban persze az, hogy a gyalogátkelőhelyeket fokozott figyelemmel kell megközelíteni, s amennyiben gyalogos megy át az úton, meg kell állni és biztosítani zavartalan áthaladását. Mást észt külön figyelemmel kell lenni az Idő­sekre, nemcsak azért, mert több segítséget és törődést igényelnek és érdemelnek, hanem azért is, mert nehezebben tájékozódnak; kevésbé alkalmazkodnak a rohanó forgalomhoz, mint a fiatalok. Van azonban megszívlelendő tanulság az idősebbek számára Is. S ez az, hogy ők is fokozattabban figyeljenek, jobban vigyázzanak ma­gukra. S végül egy általános, minden korosztálynak szóló tanulság: no bízzunk feltétlenül a zebrában, s az előnyünkben. A túlzott biztonság- érzet sem jó. Csak akkor lépjünk le a járdáról, ha látlak, hogy az út­testen közlekedők átengednek a túlsó oldalra. Lehetőleg csoportosan menjünk, hogy így is segítsük a folyamatos közlekedést. VÁCOTT INGYEN! A Pest megyei Közlekedésbiztonsági Tanács és a váci Autójavító Kisvállalat (Vác, Híradó u. 2.) a közlekedésbizton­sági hónap keretén belül minden Pest megyei autótulajdonos­nak — típustól függetlenül — díjmentesen, valamint kedvez­ményes áron átvizsgálást és javítást ajánl 1983. november 1-től 30-ig. Díjmentes minden megyei autótulajdonosnak a fikhatas- mérés, a fényszóró-ellenőrzés, illetve -beállítás és a gépkocsik teljes világításának átvizsgálása a KRESZ előírásainak megfe- lelően, , Kedvezményes a gépjárművek alsó átvizsgálása (fűtőmű-, kormányösszekötők, kormánymű-, kardánellenőrzés, valamint olajfolyás-ellenőrzés). Futóművek geometriai-optikai ellenőrzé­se, lökésgátlók vizsgálata. . A bejelentéseket a vevőszolgalaton várják, s 16—21 óra között a munkák is elkészülnek. LÉLEGEZZEN MÉLYEBBET... Fáradt a vezető, siet. Az út hosszú, minél előbb célhoz kéne érni. A sebességmérő mutatója a megengedett sebesség fölé kú­szik. És akkor jön a GA1 (a közlekedési rendőrség). A proce­dúra ismert: betétlap, bírság... A statisztikai adatok szerint a sebességtúllépés teszi ki a gépjárművezetők szabálysértésének csaknem felét. Ugyanez a statisztika arról is árulkodik, hogy a jog alkalmazása, a bün­tetés sem mindig segít. Egyébként a GAI-nak sem az az e.- sődleges célja, hogy büntessen, hanem az, hogy a szabálysér­tést megelőzze. Sokat gondolkodott ezen B. Szokolov r. eztedes, Togliatti város rendőrkapitánya, V. Tarnovszkij r. alezredes, a helyi GAI vezetője és V. Makarov ideg-, és elmegyógyász szakorvos. Végül arra az elhatározásra jutottak, hogy a városhoz köze’i útszakaszokon a sebességtúllépést elkövető vezetőt nem keil mindjárt megbüntetni. A rendőrségi munkatársak a szabálysértőt megállítva, azt javasolják neki, hogy menjen át az AER-en. Ez nem más, mint egy speciálisan berendezett, ún. emocionálisan tehermen­tesítő autóbusz. Amikor a páciens beszáll, leültetik egy kényelmes karos­székbe, fejhallgatót adnak neki, és bekapcsolják á magneto­font. Kezdetét veszi a pszichoterápiás szeánsz. Melodikus ze­nei aláfestés közben egy lágy hang ezt Ismételgeti: Lélegezzen mélyebbeket, engedje el magát... Körülbelül nyolc percig tart az egész. Kevesebb idő megy el erre, mint a hagyományos hipnózisra. Az addig zaklatott, fáradt vezetőnél feloldódik az ideg- feszültség. Képzelje magát a volán mögött! — tanácsolja a lágy hang —, nem kell magának annyira sietnie. Élete cs egészsége drágább, mint az a néhány megtakarított perc. Is­mételje ezt el, valahányszor a volán mögé ül... Belalapoztam a speciális busz vaskos vendégkönyvébe. Ilyen bejegyzéseket találtam: Bámulatos hatás, hálás vagyok; őszinte köszönet a rendőrség munkatársainak, az igazi bará­toknak; Ideges voltam, mert tudtam, hogy szabálysértést kö­vettem el. Nekem sokat segített az önök busza, az egy való­ságos csoda; Minden útvonalra be kellene állítani ilyen AER- buszokati; Kerekeken járó laboratórium, hatásos gyógyszer a szabálysértések ellen, sose felejtem el. A togliatti tapasztalat érdemes a figyelemre. Olvashatják a Közlekedésbiztonsági Figyelő második számában. KALEIDOSZKÓP Biztonsági ok óból visszahívja több mint másfél millió autóját a Volkswagen amerikai leányvállalata — közölte az országúti forgalom biztonságáért relelős amerikai hatóság, az NHTSA. A visszahívott autók között szerepel 650 ezer darab Rabbit és Scirocco modell, am; ly 1975 és 1980 között készült az NSZK-ban. A hatóságok szerint ezek az autók nem felelnek meg a biztonsági köve­telményeknek, mivel konstrukciójuk folytán a nedvesség összegyűl­het a szőnyeg alatt, ami korróziót indíthat el, és az utastér alatti ben­zinvezeték törését okozhatja.' A nedvesség káros hatással lehet a fék­rendszerek működésére is. Visszahívtak a javítóműhelyekbe 930 ezer olyan egyéb Volkswa­gen- és Audi-modellt Is, amely 1976 és 1983 között készült Uzemanyag- befecskendczős motorral. A hatóságok vizsgálata szerint hibák fordul­hatnak elő az autó üzemanyag-bevitelének e'ektronikai rendszerében. Ez megnehezítheti a motor elindítását, valamint az elektronikai rend­szerben keletkezett tűz, illetve füst észlelését. Balesetmentes közlekedést és kellemes hétvégét kíván gya­logosoknak és járművezetőknek egyaránt: Roóz Péter

Next

/
Thumbnails
Contents