Pest Megyei Hírlap, 1983. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-13 / 242. szám
NAGYKŐRÖSI vyurfqp A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 242. SZÁM 1983. OKTÓBER 13., CSÜTÖRTÖK légi szokás felelevenítése / Fiatal pedagógusok székfoglalója Egészen egyedülálló esemény zajlott le minap az Arany János Művelődési Központban. A városi tanács művelődési, testnevelési és sportosztálya, valamint a pedagógusok szakszervezete rendezésében fiatal pedagógusok tartották székfoglaló előadásukat igen szép számú érdeklődő előtt. Kisegítő iskola Az előadássorozatot dr. Makai Katalin osztályvezető rövid bevezetője indította el, amelyből megtudtuk, hogy a pedagógusoknak valaha székfoglaló előadást kellett tartaniuk kinevezésük után, hogy ezzel is bizonyítsák alkalmasságukat. Ezt az egykori szokást elevenítették fel a nagykőrösiek ez alkalommal. Az esemény rendkívüli voltát bizonyítja, hogy a Művelődési Minisztérium táviratban köszöntötte a rendezvény előadóit és résztvevőit. Az összejövetelen hét előadás hangzott el. Horváth Sándor, a Petőfi Sándor Általános Iskola tanára a szentlőrinci iskolakísérletről készített tanulmányából olvasott fel részleteket, meggyőző erővel bizonyítva, hogy az oktatás és a fizikai munka, a társadalom szerves kapcsolatban van egymással. Vargáné Perlaki Gabriella, a kisegítő iskola pedagógusa a kisegítő iskolás tanulókról készített felmérést ismertette, de nemcsak adatokat mondott el, hanem tájékoztatást adott a megfelelő szakirodalomról is. NSehéz tárgyat Hevér Márta, a Rákóczi Ferenc Általános Iskola magyar —orosz szakos tanára egy modem regény elemzését mutatta be „Az etikai gondolat strukturáló szerepe” címmel újszerűén és mély tudományos alapossággal. Dajka Józsefné, a Kossuth Lajos Általános Iskola tanítónője az otthon szerepéről beszélt a gyermekek életében, bemutatva egy foglalkozás óratervét is. Hegedűs Mihályné, az Arany János Általános Iskola pedagógusa „A problematikus gyerekekkel való bánásmód az alsó tagozatban” címmel tartott előadást, rámutatva, miből fakadnak a gondok a tanulókkal való foglalkozásokon. Horváth Dénesné, a II. sz. óvoda óvónője az óvodások zenei neveléséről beszélt „Kodály munkásságának és gondolatrendszerének további beépítése korszerűsített óvodai zenei nevelésünkbe” címmel, sok gyakorlati tanácsot és példát adva egyben az óvónők számára. Mari László, az Arany János Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola kollégiumának nevelője „A kémiai termodinamika tanítása” címmel arról számolt be hangulatosan, hogy hogyan lehetne a nehéz kémia tantárgyat egyszerűbben és sikeresebben tanítani. Második napon A hallgatóság végig nagy figyelemmel kísérte a székfoglaló előadásokat, és tapssal jutalmazta az előadókat. Jelen volt a közönség soraiban Pásztor István, az MSZMP városi bizottság első titkára, valamint dr. Bárdos József, a pártbizottság PMO-vezetője is. A hét előadás bebizonyította, hogy a pedagógusok körében megvan az utánpótlás a tudományos munkára, s hogy a pályakezdők folytatni fogják, amit a már szintén hagyományos városi pályázatokon idősebb kollégáik elkezdtek. A nyilvános székfoglaló második napjára pénteken, október 14-én 14 óra 30 perckor Fűtési idény előtt Tűzvédelmi tájékoztató A városi tűzoltóparancsnokság felhívja alakosság figyelmét, hogy a tüzelőberendezéseket — különösen az olajjal és gázzal működőket — a fűtési idény. előtt szakemberrel vizsgáltassák meg, és gondoskodjanak folyamatos karbantartásukról. Csak az engedélyezett típusú, kifogástalan műszaki állapotú tüzelő- és fűtőberendezést szabad használni. A füst elvezetésére csak hézagmentesen összeillesztett, nem éghető anyagú füstcsövet szabad használni, és azt 1,5 méterenként fémbilinccsel az épület szerkezetéhez kell rögzíteni. A füstcsövet a kéménybe hézagmentesen kell csatlakoztatni. A kémény hézagmentességének ellenőrzésére ajánlatos négyévenként elvégeztetni a füstnyomáspróbát. A városi tűzoltóparancsnokság kéri a szülőket, hogy lehetőség szerint állandóan kísérjék figyelemmel gyermekük játékát, gondoskodjanak felügyeletükről! Mondják el gyermeküknek, hogy miért veszélyes a tűz, magyarázzák el, hogyan kell veszélytelenül használni a tűzgyújtó eszközöket. Tartsák olyan zárt helyen a gyufát, öngyújtót, gázgyújtót, hogy kisgyermekük semmiképp sem férhessen hozzájuk! ^Legyenek különösen elővigyázatosak, ha netán — rövid időre is — felügyelet nélkül kell hagyniuk gyermeküket a lakásban! Városi tűzoltó-parancsnokság Filmhét Az oktatást szolgálja A Nagykőrös városi tűzoltóparancsnokság és az Arany János Filmszínház közös tűzvédelmi és munkavédelmi filmhetet rendez október 24- től november 3-ig. A filmek a tűzvédelmi ismeretek bővítését szolgálják, egyben a tűzvédelmi oktatás alapját is képezik. Kellő érdeklődés esetén a filmvetítést a munkahelyeken is megszervezik. üévjegyzék- felvezet A városi tanács vb igazgatási osztálya értesíti a lakosságot, hogy a Lakásügyi Társadalmi Bizottság elkészítette az 1983—84. évi tanácsi bérlakások kiutalásának névjegyzékét. Ez megtekinthető a városi tanács hirdetőtábláján november 10-ig. Ez idő alatt a névjegyzéken szereplő személyek ellen észrevételt lehet tenni az igazgatási osztályon. kerül sor a művelődési központban, amikor további nyolc pedagógus mutatkozik be. T. T. Megrendelés az egész megyéből Nagyobb vízforgató rendszerrel A Patyolat Vállalat nagykőrösi üzeme tavaly november óta a váci üzemegység megszűnésével, tulajdonképpen az egész megye mosási feladatát végzi. Univerzálissá Nem kevés erőfeszítéseket kellett tenniük, hogy a másik feladatait is vállalhas- a maguké mellett. Növeljék a gépesítettség szintjét. A nagy teljesítményű Textima szárítógép és a mosó-csavaró gép beállítása mellett bővítették a vízvisszaforgató rendszert, s mára csupán vasalógép hiányzik, hogy teljes legyen a gépállománya. Jövőre készen lesz a tisztaruha-táro- ló, de a szociális épület megépítése is a befejezéshez közeledik. Még a gyűjtés napján Van vagon a vashoz A MÉH Vállalat Szolnoki úti telepén a nap bármely szakaszában mindig sokan megfordulnak, eladóként vagy abban a reményben, hogy jó vásárt csinálnak. Dobos Ferenc vezetőnek nincs is oka panaszra. Elmondotta, hogy az idén számottevően fellendült a lakosság gyűjtési kedve. Különösen jól alakult a terv a papír, színes fém és a vashulladék esetében. A papír Ausztriába A tervteljesítéshez a munkahelyek is tevékenyen hozzájárultak. Ám itt megfigyelhető, hogy a selejtezést jobban meggondolják a vállalatok és több gondot fordítanak a felújításra, karbantartásra.' A telepre csak akkor hoznak portékát, amikor az már valóban használhatatlan. Ebben az évben a telep jelentős mennyiségű új vasanyagot forgalmazott, s a jövőben is vállalkoznak arra, hogy a munkahelyek igényének megfelelően a kívánt anyagot felkutatják, ideszállítják és az ezzel kapcsolatos ügyintézést elvégzik. Dobos Ferenc kedvezően nyilatkozott arról, hogy az export szállításokhoz a MÁV a vagonokat mindig időben biztosítja. A Nagykőrösi Konzervgyárból az ónozott lemezhulladék az NSZK-ba, az üvegcserép Olaszországba és a papírhulladék Ausztriába jut. Az utóbbi mások gyűjtésével is kiegészül. A kacsénak is — A diákok számára szerveznek-e gyűjtési akciót? — Az általános iskolák úttörővezetőivel már a gyűjtés időpontjában is megállapodtunk. Ennek értelmében a szokásos őszi hulladékgyűjtés októberben lesz. Kérjük a lakosságot, nyújtson segítséget a tanulóknak ahhoz, hogy minél több papír-, rongy- és vashulladékot összegyűjtsenek. A nagykőrösi diákok gyűjtését, megelőzi a kocsériaká, akik ugyancsak lelkes gyűjtök. Magunk részéről azon leszünk ■— mondotta Dobos Ferenc —, hogy az iskolák udvarán összegyűlt hulladékot még a gyűjtés napján elszállítsuk. K. K. A legnagyobb gondot a létszámhiány okozta, hiszen az átszervezés előtt alig nyolcvan emberrel dolgoztak. Az üzem szocialista brigádjai jártak élen, hogy műszaknyújtással, szabad szombatjaik feláldozásával áthidalják a nehézségeket. Azóta 108 főre gyarapodott a munkásállomány, s úgy tűnik ez elegendő. Egyre több dolgozójukat képezik ki „univerzálissá”, akik négy-ötféle technológiai folyamathoz is értenek. Három tevékenység Az év elején mintegy 17,4 millió forint árbevételt terveztek, nem rajtuk múlt, hogy némi lemaradással sikerült csak beváltani az elképzeléseket. Tavasszal meg nyáron kevesebb a mosatás, az őszitéli időszakban már a pénzesebb munkák is jelentkeznek majd. Hajdú László üzemvezető szerint azonban az erre az évre tervezett 35 millió forintos árbevételt mindenképp sikerül majd teljesíteniük. Az üzem három legfontosabb tevékenysége közül a mosás az év első felében ráfizetéses volt, de a vegytisztítás és desztillálás minden időszakban nyereséggel zárult. Üzembiztos típust Fölvetődhet a gondolat, hogy bizonyára nagy teljesítményű modern gépparkot igényel egy olyan üzem, amely a teljes megye mosatását végzi. A napi két műszakban hat tonnát tisztítanak ki. Az itteni gépek fellelhetők nemcsak az országban, de a korszerű csavaró-mosó berendezések szinte az egész világon. A magyar gyártmányúak mellett külföldieket is használnak, de elsősorban az évek folyamán jól bevált, üzembiztos típusokhoz ragaszkodnak, amelyek hasznosabbnak bizonyulnak, mint a sok millió forintot érő ultramodern nyugati berendezések. Miklay Jenő PORTH ÍREK! Futottak egészségükért Változatos műsor Koncertek a zeneiskolában A zeneiskola, a múlt évben elkezdett és közönségsikert aratott kezdeményezéséhez hasonlóan, az idén is rendez hangversenysorozatot, amely négy előadásból áll. A rendkívül változatos programokból most csupán ízelítőül említünk néhányat. Október 19-én, szerdán kubai előadóművész gitárestet tart. Január 23-án Pege Aladár bőgőjátékát csodálhatják, február 20-án hegedű- és zongorahangverseny következik, majd március Í2-én fiatal zeneszerzők csoportja lesz a közreműködő. A bérleteket a zeneiskolában lehet megvásárolni. Bár a vasárnap délelőtti hűvös, szeles idő többeket visszariasztott, közel háromszázan vettek részt a városi tanács művelődési, testnevelési és sportosztálya szervezésében a „Kőrös körül” kocogó- •versenyen. A résztvevők nagy többsége általános iskolás volt. Nagykőrösről még testnevelő tanárok is kocogtak tanítványaikkal. Vidékről is voltak, mintegy húsz résztvevő. A fővárosból a Futapest Klub nyolc tagja (köztük a 77 éves, egészségét a kocogásnak is köszönhető Kosztka Emil), a Pest megyei Futóklub képviselői, valamint a veterán válogatott , hosszú-távfűtő. Ta- bajdi József (kiskunhalasi AC-MEDOSZ) is lelkesen futottak. A 3, 5, 7 és 15 kilométeres távot leküzdőknek is az Ifjúsági sporttelepen volt a célja, ahol Szőke Sándor városi sportfelügyelő és kis segítői értékes sportszereket és játékokat sorsoltak ki a kocő- gók között, akik mindannyian emléklapot is kaptak. A tömegesítés a 140 főt mozgósító Kossuth iskolából sikerült a legjobban. A legfiatalabb résztvevő az ötéves Mészáros Gábor (tormási óvoda) volt. NEMZETKÖZI BIRKÓZÓ VIADAL A Szigetszentmiklósra tervezett serdülő szabadfogású megyei egyéni bajnokság elmaradt, s helyette Püspökladányba voltak hivatalosak a Nk. Kinizsi e korú birkózói. Ott megyék közti serdülő válogatott viadal volt. Silóba kerül a kukorica Az Arany János Termelőszövetkezet területén E—280-as masinával silókukoricát vág Bársony János, amit Sál Balázs géppel gyűjt össze, s szállít el téli takarmányozásra. .... _ _Varga Irén felvétele Az egész Pest megyei csapat a körösi sportkörből tevődött ki. A 4 csapatból csak 2 jelent meg, de az újszerű viadal jól sikerült, nagy csata volt. Hajdú-Bihar megye—Pest megye 5-5, jobb tusaránnyal a vendéglátók nyerték az első fordulót. A mieink összeállítása: Farkas Z. (1), Kovács, Török (1), Farkas T. (1), Deák (1), Kása, Szőke, Herpai, Sánta, Fehér (1) volt. A szegedi területi úttörő szabadfogású versenyen takarékossági okok miatt nem vettek részt a körösiek, a törökszentmiklósi területi szabadfogású verseny pedig elmaradt. Október 16-án a Toldl- sportcsarnokban nemzetközi birkózóviadaí lesz: Szófia (Bulgária) és Pest megye, valamint a Nk. Kinizsi csapata serdülő kötöttfogású vetélkedőn méri össze erejét. A sportvezetők szeretettel várják az érdeklődőket. CSÜTÖRTÖKI SPORTMŰSOR Kézilabda Cegléd: C. Mezőgazdasági DSK—Nk. Toldi DSK, diák, fiú körzeti bajnoki mérkőzés. Kosárlabda Gimnáziumi labdajáték-terem, 15 óra: Nagykőrösi Gimnázium—Nagykátai Gimnázium serdülők és diák leány, 16.20: Nk. Gimnázium—Gödöllői EAC, felnőtt megyei bajnoki mérkőzés. Labdarúgás Ifjúsági sporttelep, 14; Nk. Gimnázium—Nk. Toldi, megyei középiskolás kupamérkőzés. Kossuth-pálya, 14.45: Kossuth isk.—Rákóczi isk., 15.20: Arany isk.—Petőfi isk. III. korcsoportos kispályás városi úttörő bajnoki mérkőzés. Teke Temetőhegyi tekecsarnok, 16: Nk. Mészáros Tsz SK— Tiszakécskei KSK, NB III-as csapatbajnoki mérkőzés. S. Z. Csütörtöki program Az Arany János Művelődési Központban 9—12 óráig nevelési tanácsadó. 17 órakor német nyelvtanfolyam első foglalkozása haladóknak, 18 órakor népdalkör. 19 órakor a férfikórus próbája. Az ifjúsági házban 17 órakor képzőművészkor. Mozi Szamurájok és banditák. I—II. Színes japán kalandfilm. (16 éyen felülieknek!) Előadás csak 5 órakor. A stúdiómoziban A festő felesége. Színes, szinkronizált szovjet film, fél 6kor és fél 8-kor. ISSN DIM—2708 (Nagykőrösi Hírlap)