Pest Megyei Hírlap, 1983. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-08 / 212. szám
1983. SZEPTEMBER 8., CSÜTÖRTÖK xMikm r U] választójogi törvény Társadalmi vitára bocsátják A Hazafias Népfront Országos Tanácsa társadalmi vitára bocsátja az országgyűlési képviselők és a tanácstagok választásáról szóló törvényjavaslatot. A közeli napokban kezdődő eszmecserékről tartottak szerdán tájékoztatót a megyei népfront-bizottságok titkárai, a közjogi munkabizottságok vezetői és a tömegkommunikációs eszközök képviselőinek a Hazafias Népfront Beigrád rakparti székházában. A tanácskozás résztvevőit Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára köszöntötte, majd dr. Petrik Ferenc igazságügyi miniszterhelyettes ismertette az új törvényjavaslat fontosabb elemeit. ELÖLJÁRÓBAN elmondta: a törvényjavaslat előkészítésekor abból indultak ki, hogy választási rendszerünk alkotmányos elvei és szabályai a gyakorlatban beváltak; jól szolgálják társadalmi céljainkat. A fejlett szocialista társadalom építésének követelményei azonban — így különösen a szocialista demokratizmus továbbfejlesztése és a népképviseleti testületek tevékenységének hatékonyabbá tétele — szükségessé teszi választási rendszerünk továbbfejlesztését. Ez annak érdekében is szükséges, hogy bővüljenek az állampolgári jogok gyakorlásának lehetőségei, erősödjék a népképviseleti testületek társadalmi, politikai szerepe, egyszerűsödjön a választások előkészítése és lebonyolítása. A törvényjavaslat tartalmáról szólva a miniszterhelyettes kifejtette, hogy a jól bevált rendelkezéseket továbbra is fenntartották, megőrizték. Választási rendszerünk tehát a jövőben is az általános, egyenlő és közvetlen választójog, a titkos szavazás elvén alapszik. Emellett azonban számos új rendelkezést is megfogalmaztak, például azért, hogy a többes jelölés érdekében hozott inézkedések, a bevezetett és alkalmazott politikai módszerek hatékonyabbak legyenek. A törvényjavaslat a politikai módszerek, mellett jnost jogi eszközökkel is biztosítja, hogy a választókerületekben a képviselők és a helyt tanácstagok választásakor mindenütt két, vagy több jelöltet állítsanak. Azok a jelöltek, akik a második vagy harmadik helyre szorulnak — feltéve, hogy megszerzik az érvényes szavazatoknak lesalább az egynegyedét — pótképviselök, illetőleg póttanácstagok lesznek. Azaz: választókerületük mandátumának megüresedése esetén — újabb választás nélkül — a képviselő, illetve a tanácstag helyébe lépnek. A törvényjavaslat további lényeges új rendelkezése. hoev a társadalmi életben jelentős tevékenységet kifejtő, kiemelkedő személyiségek köréből jelölik a képviselők mintegy tíz százalékát, országos választási listán. ERŐSÍTIK a társközségek közvetlen érdekvédelmét is: társközségi elöljáróságokat hoznak letre. S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára. Pest megye országgyűlési képviselője (24. vk.) felszólalásában rámutatott: A szocialista demokrácia fejlesztésében már eddig is számottevő ereményeket értünk el, de a továbblépés, vívmányaink megőrzése szükségessé teszi, hogy az állampolgárok minél több közügyben kifejthessék véleményüket, álláspontjukat. E törvényjavaslat még nem lezárt dokumentum — hangsúlyozta: az illetékesek nemcsak várják, de igénylik is az állampolgári álláspontokat. Annak érdekében, hogy mind többen fejthessék ki véleményüket, a pénteki lapokban közzéteszik a törvényjavaslat szövegtervezetét. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa októberi ülésén összegzi a viták tapasztalatait, kidolgozza állásfoglalásét, és azt a törvényalkotók elé terjeszti. Dr. Markója Imre igazságügy-miniszter felszólalásában elmondta: a népképviseleti testületek tevékenységében számottevő a fejlődés, döntéseiket élénk és érdemi viták meg. Jó példaként em- az országgyűlés bizotteiőzik lí tette ságainak tanácskozásait, azt sem titkolta, hogy néhnely testület munkájában még előfordulnak formalitások, amelyek általában a nem megfelelő előkészítéssel is összefüggnek. A jogalkotás tehát a tartalmi elemek erősödéséhez, a formalitások kiküszöböléséhez is jobb feltételeket kíván.teremteni. Pozsgay Imre zárszavában megállapította: szocialista demokráciánk megerősítésének, továbbfejlesztésének legfőbb haszonélvezői maguk az állampolgárok lesznek. Alkotó, tudatos hozzájárulásuk, részvételük nélkül nem érhet el kellő eredményeket a most kezdődő eszmecsere-sorozat. PEST MEGYÉBEN is a jövő héttől a hónap végéig tart az országgyűlési képviselők és tanácstagok választásáról szóló törvényjavaslat vitája. Megye- szerte több, mint negyven alkalommal tartanak ebben az időben társadalmi eszmecseréket körzetenként, s a városokban kerül sor azokra a vitákra, amelyeken egy-egy réteg véleményét, javaslatait gyűjtik össze, kérik, várják. A viták pontos helyéről és idejéről a későbbiekben részletesen is tájékoztatjuk olvasóinkat. Akik ezeken az eszmecseréken szeretnének, de nem tudnak részt venni, írásban is elküldhetik véleményüket, hozzászólásukat a vita színhelyére, s a Pest megyei Hírlap Postabontás rovata is teret ad a következő hetekben a szerkesztőséghez küldött érdemi véleményeknek. A vitavezetők felkészítésére ma 10 órától kerül sor a Hazafias Népfront Pest megvei Bizottságának budapesti, Steindl Imre utcai székházában, dr. Csalótzky Györgynek, az Igazságügyi Minisztérium törvényelőkészítő főosztályvezető helyettesének irányításával. Volán-elektronika Ezerféle feladat megoldása Egyre szélesebb körben alkalmazzák a személy- és áru- fuvarozással foglalkozó Volánvállalatok a Volán elektronikus számítógépeit, programjait, A Volán-elektronika egyik legfőbb feladata a vállalatoktól beérkező adatok feldolgozása. Havonta nyolcszázezer bizonylat érkezik be, itt tárolják az összes jármű, gépkocsi- vezető adatait, és ezekből készülnek a vállalatok számára legfontosabb adatfeldolgozások, elszámolások. Az árufuvarozásban például a menetlevelek alapján készítik el a számlákat, a gépkocsivezetők bérének számfejtését. Ugyancsak itt történik az autóbuszmenetlevelek elszámolása, a menetrend3zerűság elemzése, a járatkimaradások figyelése. Az anyagkönyvelésben és a raktárgazdái kodásban is nagy segítséget nyújtanak az elektronika számítógépei. Felmentés, választás A Pest megyei Állami Építőipari Vállalat pártbizottsága tegnapi ülésén személyi kérdésekben döntött. Bíró Bélát, a pártbizottság titkárát saját kérésére, munkája elismerése mellett felmentette tisztségéből. Bai Györgyöt, az MSZMP Pest megyei Bizottságának tagját, az üzem pártbizottsága és végrehajtó bizottságának tagját a 1AÉV pártbizottságának titkárává megválasztotta. A javaslatot Cselényi Dezső, az MSZMP Budai járási Bizottságának első titkára terjesztette elő. ★ Gödöllőn a városi tanács tegnapi ülésén dr. Mondok Pál, a níegyei tanács elnökének előterjesztése alapján felmentették funkciója, valamint tanácsi vb-, illetve tanácstagsága alól Ritecz György tanácselnököt, s egyidejűleg megbízták e tisztség ellátásával Papp Istvánt, a Pest megyei Beruházási Vállalat igazgatóját. A tanácsülésen részt vett dr. Simon János, a megyei pártbizottság osztályvezetője. Elektronikus alkatrész készül Szerelés csipesszel A Rádiótechnikai Vállalat az idén 800—900 millió forint értékben készít elektronikai alkatrészeket — ellenállásokat, kondenzátorokat, hibridáramköröket — a mikroelektronikai ipar részére. A képen az integrált áramkörök beültetését látjuk. Utcákat metsz a határ Diósd kikerül az árnyékból Azt gondolná az ember, hogy Budapest tőszomszédsága nyomasztólag hat a környéken lévő kisebb településekre. Vegyük például Diósdot. A falut csupán tábla választja el a fővárostól, az utcák is átnyúlnak. A villanyoszlopról kétfelé ágazik el a vezeték. Az egyiken a Határ dűlő diósdi felén élők kapják az áramot néhány fillér híján 2 forintért, a másikon a budapesti illetőségű szomszédoké folyik — a feléért. A diósdiaknak 3 forintjába kerül egy köbméter víz, s néhány házzal arrébb harmadannyit fizetnek ugyanezért. Kétségtelen, hegy akadnak ilyen, s hasonló — szembeötlő — különbözőségek, árnyak. Mit tehet, s mit tesz ezek eltüntetéséért Dipsd tanácsa? Eriről beszélgettünk a település tanácsának elnökével, Nagy Istvánnal, övé a szó: Közel a főváros — Kezdjük az elején. A főváros szomszédsága Diósd életében meghatározó, s nemcsak azért, mert a falu egybeépült Budapesttel. Érdekes az itteni népesség helyzete. Az állandóra bejelentett lakosok száma 3600, de ennél többen — 4 ezer 300-an — étik itt életüket, sokan ideiglenes bejelentővel. Ennek oka elsősorban az, hogy a munkaképesék több mint kétharmada a fővárosban dolgozik, s érthetően igyekszik kihasználni az ottani jobb egészségügyi, keres•p lesen ütötte meg a fü- Jq! lemet a televízió Hét műsorában legutóbb egy mondat, amit egy munkásasszonytól hallottunk, aki arról beszélt, milyen változásokat hozott a cipőipari szövetkezet életében az a tény, hogy az NSZK-beli Salamander cégnek dolgoznak. Így fogalmazott: Ki kell dolgozni a nyolc órát. Nocsak! Ez azt jelentené, hogy korábba nem kellett? Mire tényleg ezt hihettük volna, megkaptuk a megfelelő magyarázatot az illetékes műszaki embertől: az említett partner szervezést is hozott, technológiát is. A dol- log nyitja tehát nem más, mint az, hogy dolgozik a magyar munkás is úgy, mint teszem azt, az NSZK- beli, ha legalább ugyanolyan feltételeket teremtenek neki ehhez, amilyeneket a haláron túli jól szervezett üzemek. Egyre többször hajtogatjuk mostanában, hogy lazul az állampolgári fegyelem, de. úgy vélem, nem mindig helyénvalóan tesszük Mert lehet-e fegyelmezetlenségről beszélni akkor, amikor a szervezetlenség uralkodik? Elmarasztalhatjuk-e a műhe'v. az iroda dolgozó*' határidőmulasztásért, h3 a pontos munkához nem >e- remtették meg számukra a A REND A ZÁLOG feltételeket? Számon kérhető-e a tervezőmérnöktől, miért nem készült el idejében a dokumentációval, ha az előírt időpont előtt három héttel rálőcsöltek még egy munkát, mert valakinek a szabadságon levő kolléga helyett is kell dolgoznia? Nem lett volna célravezetőbb, ha a megbízások vállalásápál a cég vezetői előre számolnak azzal a több száz kieső nappal, amit a nyári szabadságok jelentenek, s felmérve a ténylegesen adott munkaerőt, hozzáadva a tervezők elvárható pluszmunkáját, vállalják a feladatokat? Biztosan. S nem kellene-e Inkább azt felelősségre vonni, aki erőn felül vállalt, a t-osztott tervezők bőrére? Tegnap lépett éleibe az új rendelet a szabálysértésekkel kapcsolatban. Már most megkérdezem: lesz-e foganatja, ha nem alkalmazzuk következetesen? Mert mi volt az eddigi gyakorlat? Ráfülyültek egy- egy szabálytalankodó gyalogosra, de nem mindegyikre. Elszállítottak egy-egy tilosban parkoló autót, de nem mindegyiket. Tisztában vagyok azzal, hogy nem lehet mindenki mellé egy-egy rendőrt állítani. De állítom, hogy következetesebb, rendszeresebb ellenőrzéssel, szervezéssel, olykor szigorúbb büntetésekkel megelőzhető ? rendetlenség. Eljutottunk a kulcsszóhoz: a rend. Ez minden fegyelem alapja. Mert igaz-e, hogy az embernek nincs szíve eldobni a végigszívott cigaretta maradványát egy tisztára söpört téren? Igáz-e, hogy senkinek sincs szíve kilépni a sorból, ha folyamatosan jön a szalagon a munkadarab és az alkatrész? Igaz. legalábbis a legtöbb esetben az. Mert arról is szólnunk kell, hogy nem adhatunk még általánosságban az önkéntességre. Mármint arra, hogy kivétel nélkül minden magyar állampolgár a saját jószántából alkalmazkodik a rendhez. Ám ha maga a rend megvan, akkor jöhet a példamutatás, a gondos irányítás, a fegyelem megköveleláse és a fegyelmezetlenek felelősségre vonása. De akkor jönnie kell, kivétel nélkül minden esetben, és minden szinten. A legapróbb kilengés után is. A ml rendünknek megvan az alapja. Mégpedig a szabadság szülte. Becsüljük hát. Támaszkodjunk, építsünk rá. Alkossuk meg mindenütt ezen az alapon a saját rendünket, a fegyelem zálogát. És elsősorban a fejekben teremtsünk rendet. Okos, őszinte szóval, meggyőző agitációval. Az élet minden területén. S azt is értessük meg, hogy a munka nem tűr lazaságokat, kihagyásokat. A feladatokat el keil végezni, s nem azt magyarázni, mit, miért nem lehet elvégezni. P est megyében évről évre jól képzett propagandisták hagyják el a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságának padjait. A megszokott rutinfeladatok meUé — vagy helyett — érdemes olyan programot is kidolgozni számukra, amelynek révén hétköznapi dolgokban is segítenek világosságot. majd rendet teremteni a fejekben. Mert ezzel is a párt politikájának valóra váltását szolgálják. És talán többet kellene foglalkozni a jogpropagandával is. Való igaz, hogy a törvény nem tudása nem mentesít a felelősség alól. De a tudás bizonyos fegyelemre ösztönöz. B. I. kedelmi, szolgáltatási, oktatási, művelődési lehetőségeket. Ezekre pedig nagyobb az esélye, ha ott állandó lakos. A hétvégeken pedig 16 ezer ember tölti itt nemcsak a nappalt, az éjszakát is, rendkívül nagy az üdülőterületünk. — Ezek szerint majdnem minden szempontból hátrányos a diósdiak helyzete... — Nem kevés. Például ma sincs bölcsődénk, rendkívül elavult és szűkös az iskola is, ezért 300 itteni gyerek jár fővárosi iskolákba. Az én két lányon» is. Érthető: néhány éve még Pesten dolgoztam a 43. számú ÁÉV-nél művezetőként, s szükségünk volt arra, hogy napközibe adjuk a gyerekeket. A diósdit nem véletlenül titulálják fanapközinek, átmeneti megoldás csupán a régi felvonulási épület, siralmas állapotaival. Igaz, az átmenet harmadik éve tart... összehasonlíthatatlanul színvonalasabb a szakorvosi ellátás is Budapesten, s két éve. mikor ide kerültem, az volt a szolgáltatás kínálata is. A kereskedelemben, kiváltképp az élelmezésnél, csak a falu törzslakosságával számolnak az illetékesekv így egy-egy hétfőn, az itt víkendezők rohama után üres Dúltok, polcok várják a helybéli háziasszonyokat. A közelmúltban nem volt még egyetlen vendéglőnk, éttermünk sem. Művelődési házunk sincsen. Tény, hogy a fővárosban dolgozd diósdiak munkahelyeinek segítségére — talán a Magyar Televízió kivételével — nemigen számíthatunk, de a szomszé dós kerületekére inkább. Új iparengedélyek — Mondana erre példákat? — Természetesen. Hiszen jó a kapcsolatunk a XI. és a XXII. kerület tanácsával. Közösen oldjuk meg a vízellátást, kék busz is jár ide, a 13-as. s tavaly óta van telkes járat is. Éppen most értük el. hogy meghosszabbítják a buszmegállókat is. így a csukló; járművekkel szállíthatják majd az ingázókat, s talán csökken a zsúfoltság. A köz- tisztasági akciókhoz a kél szomszéd tanács rendszereser. ad kocsikat. munkagépeket — S mit tehetnek a helybeliek azért, hogy kevesebb legyen a hátrány? — Rengeteget. Vegyük például a szolgáltatást. 1981. június 30-án 40 iparos dolgozott itt, idén ugyanebben az időpontban töbö mint kétszer ennyi. Az elmúlt esztendő februárjában nagy fába vágtuk a fejszénket. Szol- gáltatonázat kezdtünk építeni egy gazfelverte lakótelepi grunaon. Vállalkozó szellemű embereket kerestünk, s találtunk; összesen 1,3 millió forintot adtak össze, tavaly november 4-én fel is avaxtuk a hatüzleles gyönyörű szép, új szolgál tatóhazat, amelyben barKácsbölt;*' étterem is van. Már elkezdtük a következő négy egységből álló hasonló ház építését az új, 80 lakásos telepen, ugyancsak önerőből. Lakosság segítést) — De nagyobb iskolát, művelődési házat aligha építhetne tisztán önerőből Diósd... — Valóban nem futná erre. Az idei fejlesztésre fordítható Pénzünk például 10,ö millió forint. De megtanultuk: ami többe kerülne, az sem kerülhet többe. Bár... Épül már az új iskola, 8 tantermes, mely a művelődési ház feladatait is ellátja majd. Készen van a pince és az első emelet. 15,6 millió lesz a késznek ára, s mi — talán hihetetlennek tűnik — 530 ezer forintnyi készpénzzel vágtunk bele a munkába tavaly ősszel. Igaz, már az év végére csaknem 5 millió lett a százezrekből. A tanácstestület jóváhagyásával erre a célra fordítottuk a községfejlesztési hozzájárulásokat. A Sasad Tsz 1,6 milliót érő telket adott — ingyen. Támogatást ajánlottak — a kommunista műszakok bevételét — az MGM itteni gyárának dolgozói, a szövetkezetiek is. Csekket adtunk ki önkéntes hozzájárulásra. A lakosság eddig 100 ezer forintot fizetettbe. Kisiparosokból szerveztünk egyedi kivitelező társulást, s a tanács a beruházó. Minden okunk megvan arra, hogy bizakodjunk, hiszen idén 4 milLió forintot adott erre a célra a Pest megyei Tanács, s 2 milliót saját bevételeinkből fordíthatunk iskolaépítésre. — Másban is számíthat a tanács a lakosságra? — Feltétlenül. Nagyon szép falu a miénk, szeretik, magukénak érzik az itteniek. Két éve az önkéntességre építve bővítjük esztendőnként 4 kilométerrel az üdülőterületi villanyhálózatot. Most indul a aázprogram. Eddig 700 család jelentkezett, s vállalta a terheket. Azt mondtam a2 előbb: szeretik a falujukat a diósdiak. Egyre könnyebb itt élni. Vasvári G. Pál