Pest Megyei Hírlap, 1983. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-04 / 209. szám
Készül a falumúzeum Tápiógyörgyén Megtartó erő a közös múlt is Czóbel-ünnepségek Szentendrén Életműve üzenet a mának A Tápió őstája feneketlen mocsárvilág volt. A rao- í csárból homokdombok, -hátak emelkedtek ki. Ezeken 2 bronzkori települések helyeit is feltárták. Az ezt követő 7 időkben egymást váltogatták a különböző népek: kelták, ^ avarok, szarmaták, szkíták. Az ősi mocsárvilág maradványai ma is láthatók. ^ A farmosi nádas — amelyet a Hajta táplál vízzel — ^ őrzi töredékes arculatát a végleg eltűnő ősi felszínnek. ^ Figyelemmel kísérve már az ősidőktől a települések he- ^ lyeit, megállapítható, hogy a Tápió alsó szakaszán, a | már alföldi jellegű területien a központ a mai Tápiószele á és Tápiógyörgye térsége volt. Nem kallódhat el Idestova tíz esztendeje, hogy Tápiógyörgyén egy lelkes pedagógus, Faragó Béla összegyűjtötte szűkebb pátriájának, a Tápi óságnak történeti emlékeit. A táj, a régészeti dokumentumok még utalnak a rég múltra, de a közelmúlt szokásai, a viselkedés, a hiedelemvilág és a XIX. Századi maradványok rövid időn belül eltűnnek, ha nem gyűjtik össze. Faragó Béla kétkötetes helytörténetében alapos munkát végzett, csakhogy a leírás nem pótolhatja a veszendőbe menő tárgyakat. Tápiógyörgyén az ötvenes évek elején már egyszer megtörtént a baj: avatatlan kezek elpusztították a múlt emlékeinek java részét. Most a község vezetői azon dolgoznak, hogy ne kallódjon el a pajta mélyén, a padlás zugában található valamikori hasznos szerszám. A faluképet is igyekeznek úgy formálni, hogy az a néhány szép ház, amely még őrzi a múlt század paraszti világának építészeti Értékes tárgyak sokasága várja végleges helyét stílusát, maradjon épen, illeszkedjék szervesen a faluképbe. — Zárt település még ma is Tápiógyörgye — mondja Varró István tanácselnök. — Itt, Pest megye csücskében arra törekszünk, hogy mindenki helyben találja meg a számítását. Az egyetlen vasútvonalra fölfűzött Tápió menti települések egyike ez a három- ezernyolcszáz lakosú község. Igaz, tőlünk is eljárnak a fővárosba vagy Tápiószelére, Ceglédre dolgozni, de mind kevesebben. A helyi munka- alkalmak mellett — úgy érzem — megtartó erő a közös múlt, a szokások ápolása, s nem utolsósorban a művelődési intézmények összehangoltsága. Új keretek között A rendeződő főteret körbejárva, múlt és jelen találkozásának lehetünk tanúi. A tágas terület egyik oldalán az elmúlt évek építkezését idézi a tanács és a faluház, nem messze áll a barokk templom- torony és az iskola. A teret a készülőiéiben levő falumúzeum zárja. A múlt századi épületet eredeti állapotában állítják vissza. A fakerítés mímeli az egykorit, de eredeti a fahomlokzat, s az épületben összegyűjtött tárgyak. A búbos kemencét a századforduló mintáival díszítették, a lócák, a bölcsők, a vajköpülők és a számtalan hajdani hasznos tárgy most muzeális darabként végleges helyére vár. — Október elejére itt már minden készen lesz — mutat körbe Nagy Zoltán, az általános művelődési központ igazgatója. A ceglédi múzeum munkatársai a gyűjtőmunkában, illetve szakmai tanácsokkal segítettek. Már csak az utolsó simítások vannak hátra. Az október elején megnyíló falumúzeum a helyi közművelődési munka szerves részévé válik. Elsősorban nem idegenforgalmi látványosságnak szánjuk, hanem a hely- történeti kutatás bázisának. Az ifjúság itt ismerkedhet majd a nagyszülők életmódjáBöngészés a könyvtárban A szerző felvételei mR‘Á D I Ó FI GYE LÓ BB TÉRKÉPPEL, TÁJOLÓVAL. E napokban zajlik a tájfutó világbajnokság Zala megyében. Ügy hiszem, e közlés csak keveseket hoz izgalomba, hiszen e ^portnak nincs szurkolótábora, sőt — mint Feledy Péter műsorából kiderült — még az olyan országokban is, ahol százezrek űzik, valahogy családi ügynek számítanak a különböző rendű és rangú versenyek. Ha tehát mégis érdemes voll a figyelemre e sportágat bemutató összeállítás, ez mindenekelőtt annak köszönhető, hogy nem az eredmények, a szabályok, az érdekességek között tallózott, hanem azokat a kiváló tejlesítményekst elérő, a természetet szerető embereket hozta közel hozzánk, akik szándékosan távol tartják magukat a sport egyre inkább elüzletiesedő, s eredeti értékeit feledő világától. Magyar, finn, svájci sportolók vallottak a fizikumot, koncentrálni tudást és az akaraterőt egyaránt próbára tevő életformáról, amit talán nem csupán sportemberként lenne érdemes követnünk. Cs. A. Részlet a Vigadó Galéria-bell tárlatból val. Ugyanakkor szeretnénk élővé is tenni a múzeumot, ahol elsajátíthatják majd a kézművesség néhány fortélyát, s bár ez még elég távoli elgondolás, szeretnénk idővel kerámiaszakkört is alakítani. Rendhagyó vonások Legalább egy évtizede, hogy Tápiógyörgyén az iskola, a népművelés és a könyvtár munkáját összehangolják. Hetente megbeszélték közös gondjaikat, tennivalóikat. Az együttműködés jegyében építették meg néhány éve a faluházát, ahol egy fedél alatt van a könyvtár, a művelődési ház és a különböző társadalmi szervezetek irodái. Nem kell messzire menni, hogy egyeztessék a programokat. A könyvtárban Fogarasi Jánosáé a legújabb könyveket rendezgeti: — Azok közé a községi könyvtárak közé tartozunk, amelyek szombaton és vasárnap is nyitva vannak — kezdi a beszélgetést, miközben bemutatja a szép, rendezett állományt. — Igaz, a hétvégeken kevesen néznek be, de ha gyermekrendezvény van, a kicsinyek no meg a nyugdíjasok szívesen töltik itt az idejüket. Ez egyelőre kísérlet, majd az év végére eldől, folytassuk-e tovább. A szépirodalom és a szakirodalom mellett jelentős a kézikönyvtárunk. Szeretnénk, ha ez a sok kötet a helytörténeti munka hasznos, része lenne. Mi így segítenénk a falumúzeum kutatómunkáját Kerámiaszakkört, szabásvarrás és számítástechnikai tanfolyamot, könyvkötő szakkört, filmklubot, helytörténeti kört kívánnak a közeljövőben Tápiógyörgyén életrehívni. A könyvtárba rendhagyó órákra járnak az iskolások. A népművelők óraadó tanárként dolgoznak az iskolában, a pedagógusok szakköröket vezetnek, s egyben a helytörténeti kutatás gazdái. Sorolhatnánk tovább, miként fonódik össze a különböző területek munkája. Eddig hiányzott a képből a falumúzeum: október elejétől az emlékek gyűjtőhelyével lesz teljesebb tevékenységük. Erdősi Katalin (Folytatás az 1. oldalról.) Az elnöki megnyitó után Bereczky horánd, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója tartott előadást a magyar művészet szuverén tehetségű mesteréről, aki éppúgy részese a hazai piktúrának, mint az egyetemes művészetnek. — Az életmű kerek egész, szemléletével ma is áthatja, besugározza a kortárs festészetet — mondotta. — Ám csak azok kapcsolódhatnak az örökséghez, akik annak szellemével azonosulni tudnak. Ez pedig etikai hozzáállást, gondolkodásbeli metódust jelent. Élet- és emberszeretet, az emberi és a természeti szépségek szeretet» jellemezte Czóbel munkásságát, s ez a mi századvégünk számára olyan üzenet, amelynek a lényegén nemcsak a művészettörténetírás gondolkodhat el, hanem azok is, akik a megemlékezések tükrében ma, holnap és holnapután megtekintik a művész festményeit, rajzait. Az emlékülésen két korreferátum hangzott el. Kratoch- will Mimi művészettörténész személyes élményeit mondta el Czóbel Béláról, majd Varga Imre, megannyi Czóbel-szobor megalkotója vázolta, miként hatott rá a kiváló festő embersége és életműve. Ezek után a résztvevők el- látogattak a Pest megyei Mű* velődési Központ és Könyvtárba, ahol megtekintették a Czóbel mindennapjait felvillantó fotókiállítást, amelyet az .MTI anyagából állítottak össze a rendezők. A séta ezt követően az egykori műterem helyén álló Czóbel-szoborhoz ve* zetett A Varga Imre által al A szentendrei Czóbel sétány emlékkövénél Amerigo Tot, Barcsay Jenő és Bihari József Trencsényi Zoltán felvételei kötött ülő figura a kortár* szobrászat egyik rangos műve. A plasztikánál a megjelentek elhelyezték a megemlékezés é* a tisztelet virágait a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége, a Magyar Népköztár* saság Művészeti Alapja, a Magyar Nemzeti Galéria, a Pest megyei Múzeumok Igazgatósága, a Czóbel-emlékbizottság Szentendre város közönsége é» tanulóifjúsága, egykori barátai, tisztelői nevében. Az ősfás Duna-parton, ahol a művész oly sok tájéiménv- ben részesült, átadták a nagy- közönségnek a róla elnevezett •sétányt. Holdas György szobrászművész faragott emlékköj- vet ide, amely beleillik a környezet harmóniájába. Délután öt órakor folytatódott Szentendrén a megemlékezés: a Műhely Galériában Mucsi András művészettörténész megnyitotta a mester rajzaiból, illetve a rá emlékező érmekből rendezett tárlatot. Az érempályázatot a * képzőművész-szövetség Pest megyei területi szervezete hirdette meg. Egyúttal átadták a díjakat is. Első díjat kapott Ligeti Erika, a két másodikat Farkas Adám és Pál János Ervin érdemelte ki. A területi szervezet és az emlékbizottság vásárol a pályázati művekből, mint ahogy a gyűjtők is gyarapíthatják kollekciójukat. Politikai könyvek Van-e rétegezódés hazánkban? Struktúra és egyenlőtlenség. ez a címe Kolosi Tamás legújabb könyvének, amelyet a Kossuth Könyvkiadó jelentetett meg. Címe után ítélve unalmasnak tetszett, először én is félretettem, csak akkor vettem elő újra, amikor véletlenül beleolvastam. S mindjárt rájöttem: nagyon izgalmas, mai életünk időszerű kérdéseit tárgyalja, elvileg és a gyakorlati tapasztalatok alapján. Ugyanis arra keresi a választ, hogy van-e egyenlŐGégeszmány, illetve, mi a társadalmi realitás? Áttekinti a törté nelmet és megállapítja, hogy a törzsi társadalmak rokoni szervezete, a kasztok merev elkülönültsége, a szabad és rabszolga embert szerszámtól elválasztó egyenlőtlensége éppúgy nemzedékről nemzedékre öröklődött, mint a paraszti sors vagy a nemesség. Mindez csak fokozódott a kapitalizmusban. így joggal hangsúlyozza a szerző, hogv minden eddigi ■ társadalom strukturált társadalom volt. Vajon a szocialista társadalomban hogyan alakul a társadalomszerkezet, megmaradnak-e az egyenlőtlenségek ’ Erre keresi a választ az Egyenlőségeszmény és társadalmi realitás? című tanulmányban, amelyben marxista értékelését adja ennek a témának. Kimutatja, hogy az egyenlőség eszmény az utópista szocialisták felfogását tükrözi, míg a marxisták a társadalom osztály- nélküliségéről beszélnek, amelyben az egyenlőség elveszti minden jelentőségét Engels szavaival „ez a társadalom sem lesz — a szó vulgáris értelmében — az egyenlőség birodalma”. Ellenkezőleg olyan társadalom lesz. amelyben minden egyes ember szabad fejlődése, az egyéni képességek szabad kifejtése a legtágabb teret kapja és az emberek tényleges különféleségét hozza létre. Egy bizonyos: a szocializmusban megszűnnek a kizsákmányoló osztályok. a hatalom a parasztsággal szövetséges munkásosztályé lesz. E két osztály nem ellentétes egymással. Ahogyan a szerző kifejti: az ósztályviszo- nyok felszámolása nem következhet be „egy csapásra" hanem csak hosszú történelmi fejlődés eredményeként. Az is ismert, hogy a munkásosztály és a szövetkezeti parasztság osztályjellegű eltérése a szocialista tulajdon két formájából, az ipari és a mezőgazdasági munka különbségéből, a munkások és a parasztok életmódjának eltéréséből és a háztáji jellegű paraszti kisárutermelés létéből vezethető le. Igen ám, de á marxizmus klasszikusai egyértelműen megegyeztek abban, hogy a szocialista fejlődés alappillére az osztályok megszüntetése. Csakhogy ez egy hosszú történelmi folyamat, egy-két emberöltő sem elég ahhoz, hogy ilyen fejlődés végbemenjen. Hogy mégis beszélünk szocialista egyenlőségről, az azért van, mert ezen „a munka szerinti egyenlőséget, azt értjük, hogy nemcsak a jövedelemelosztásban, hanem a társadalmi élet minden területén a munka és mindinkább a munka a meghatározó, ez szabja meg az emberek helyét és helyzetét.” Ez utóbbi Marx- idézet pontosan kifejezi mai felfogásunkat. Könyvének egy másik tanulmányában társadalmunk szerkezetének fejlőlését vizsgálja. Megállapítja, hogy a felszabadulás gyökeresen átformálta 'ársadalmunk osztályszerkezetét: a mezőgazdaságból több mint egymillió személy vándorolt el. az ingázók száma is megközelíti az egymilliót. Csak az 1982-es esztendő hozott valami változást: felszabadulásunk óta most fordult elő, hogy a falvakból nem vándorolnak el, hanem letelepednek: egy év alatt húszezerrel nőtt a mezőgazdaságban dolgozók száma. A szerző vizsgálja az osztály- és rétegszerkezet átalakulását. Megállapítja, hogy a munkásság létszáma megnőtt, ugyanakkor az utóbbi másfél évtizedben kialakult a munkásosztály legjobb helyzetű csoportja, egyfajta munkáselit. Sőt, tovább rétegződik a munkásság, kialakultak a szakmunkások nagy tömegei, míg lejjebb helyezkednek el a betanított munkások, s legalul a segédmunkások. A paraszti osztályban is hasonló rétegződés tapasztalható. Átalakult ugyan a parasztság, létrejött a szövetkezeti paraszti osztály, amely szintén rétegeződik. Különbségek vannak az idősek és fiatalok, a tagok és az alkalmazottak, a növénytermesztésben, állattenyésztésben és egvéb ágazatokban dolgozók, a szakképzettek és képzetlenek. a tanyán és a külterületen, valamint a falvakban élők. sőt azok között is, akiknek van kisegítő háztáji gazdaságuk. illetve nincs. Ugyanis a jövedelmek függnek a foglalkozásoktól, a munkabeosztásoktól, és attól, hogy mennyire aknázzák ki egyes családok a kisegítő gazdaságban rejlő lehetőségeket. Ncíü beszélniük az értelmiségről, a kisiparosok, kiskereskedők rétegéről vagy csoportjáról. Ezek szintén a szocialista viszonyok talaján nőttek ki és nagyon fontos szerepet játszanak a szocializmus építésének ebben a szakaszában. Vaevis az osztályok növekedésével egy időben végbemegy egy nivellálódás is. Könyve második, befejező részében Kolosi Tamás a valóságot faggatja. Az egyenlőség- és teljesítményelvet vizsgálja. a munkamegosztást elemzi, közreadja a budapesti termelőszövetkezetekben készült felmérés tapasztalatait. S végül az ipari dolgozók artyagi életkörülményeinek vizsgálatáról nemzetközi összehasonlítást közöl s így teljessé teszi ennek a témának összefoglalását Gáli Sándor
